(Angol fordításból magyarra visszafordítva) Valamikor ezen a napon egy magát "a Magyar Rádió miskolci stúdiójának" nevező adó jött az éterbe a következővel: Fejeződjön be a magyarok gyilkolása Budapesten. Ne higgyetek hazugságoknak. Vonják vissza a szovjet csapatokat Magyarországról. Sztrájkoljatok! Elég volt már ebből, elég volt bizonyos vezetők egyeduralmából. Mi is szocializmust akarunk, de ami saját magyar feltételeinkkel a magyar munkásosztály és a magyar nemzet érdekeit tükrözze, és legszentebb nemzeti érzelmeinket. Követeljük minden meggondolás nélkül azon személyek eltávolítását, akik kompromittálták magukat a személyi kultusszal. Követeljük, hogy azok a kommunisták és nem kommunisták kapják a Párt és a kormány legfontosabb állásait, akik a proletár nemzetköziség elveinek szolgálatában mindenek felett tisztelik a magyar nemzet tradícióit és ezeréves történelmét. Követeljük az ÁVH intézményeinek revízióját és minden olyan vezetőnek és funkcionáriusnak azonnali eltávolítását, aki a legkisebb mértékben is kompromittálva van. Nyílt tárgyalást követelünk Farkas Mihály ügyében, független bíróság előtt, tekintet nélkül arra, hogy ez a tárgyalás kompromittál-e olyan egyéneket, akik jelenleg fontos pozíciókat tartanak. Tekintettel a tervszerű gazdaságban elkövetett súlyos hibákra, követeljük a tervhivatali szervek felelős vezetőinek azonnali elbocsátását. Követeljük a reálbérek azonnali emelését. Úgy véljük, hogy követeléseinket akkor lehet teljesíteni, ha az országgyűlés nem lesz többé egy szavazógép, és az országgyűlés tagjai nem lesznek bólogató Jánosok. Követeljük, hogy március 15-ét nemzeti ünneppé nyilvánítsák, és azt is, hogy október 6-a nemzeti emlékezés napja legyen. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 19. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio Free Miskolc* At some time during this day, a station identifying itself as "the Miskolc studio of the Hungarian Radio" broke into the air with the following: End the massacre of Hungarians in Budapest. Do not believe lies. Let them withdraw Soviet troops from Hungary. Strike! We have had enough of this. Enough of the autocracy of certain leaders. We too want Socialism, but according to our own special Hungarian conditions, reflecting the interests of the Hungarian working class and the Hungarian nation, and our most sacred national sentiments. We demand the elimination, without any other considerations, of all persons who compromised themselves by the cult of personality. We demand that those Communists and non-Communists who, in obeying the principles of proletarian internationalism, honor above all our Hungarian national tradition and thousand-year history be given the most important positions in the Party and government. We demand the revision of the institutions of the State security authorities and the immediate elimination of all leaders and functionaries who are the slightest degree compromised. We demand an open trial of Mihaly Farkas before an independent court, regardless of the possibilities that this trial will compromise individuals currently holding important positions. With regard to the grave errors committed in the field of planned economy, we demand the immediate dismissal of the responsible leaders of the planning organs. We demand an increase of real wages. We believe our demands will be realized if our parliament ceases to be an election machine, and the members of parliament cease to be yes-men. We demand that March 15 be proclaimed a national holiday, and we also demand that October 6 be declared a national memorial day. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Ezeknek a szövegeknek a magyar eredetije nem ismert. A SZER Hungarian Monitoringban, ill. az ebből készült publikált kötetekben nem szerepelnek; az angol kiadás szerkesztője más monitoringszolgálattól vagy forrástól juthatott hozzájuk — részleteket nem ismerünk. Feltételezzük, hogy a szöveg hiteles.) ID: 20293