Miskolci Rádió Kedves hallgatóink! Itt a miskolci és nyíregyházi munkástanács miskolci stúdiója! Kedves hallgatóink, a Borsod megyei Munkástanács és Diákparlament legfrissebb közleményét olvassuk fel: Óráról órára véres harc folyik, magyar hazafiak élete árán kezd beérni szabadságharcunk gyümölcse. Nagy Imre tegnap este elhangzott beszédének, mint tegnapi kommentárunkból is kitűnik, elég sok pozitív oldala van. Követeléseink jórészét tartalmazza. A beszédet és az ígéreteket azonban még mindig nem fogadhatjuk el és feltétlenül hangsúlyoznunk kell alábbi követeléseink maradéktalan teljesítésének szükségességét: 1. A szovjet csapatoknak nemcsak Budapest területéről és nemcsak saját támaszpontjaikra való azonnali visszavonását követeljük, hanem továbbra is fenntartjuk állásfoglalásunkat a szovjet csapatoknak országunk területéről való haladéktalan és teljes kivonása mellett. Az ország számos városában és területén túlnyomó részben a velünk teljesen egyetértő és a mi követeléseinkkel azonos nézeteket valló munkástanácsok, diákok és parasztok vannak hatalmon és a fegyveres erők teljes birtokában. Mindenütt fenntartjuk a rendet, őrizkedünk a rendzavarásoktól. Ha egyáltalán előfordul rendzavarás [...] akkor azt minden esetben csak az ÁVH tagjai okozzák. A rendfenntartó tevékenységünk azonban nem a kormány mellett való kiállásúnkat jelenti. 2. Nem értünk egyet továbbra sem a kormány összetételével, amely számos, rákosista rendszert kiszolgált minisztert is magában foglal. Nincs szükség a jelen helyzetben sem 22 miniszterre, sem 3 miniszterelnök-helyettesre, sem rákosista miniszterekre. Ezek jelenléte egyáltalán semmi garanciát nem nyújt az egyébként sok tekintetben követeléseinknek megfelelő ígéretek teljesítésére. A minisztériumok kialakítására az alábbi javaslatunk van: Miniszterelnök legyen: Nagy Imre. Miniszterelnök-helyettes csak egy fő legyen: Kovács Béla. Ezen kívül: Külügyminisztérium, Belügyminisztérium, Honvédelmi minisztérium, pénzügyminisztérium, Igazságügy minisztérium, Külkereskedelmi minisztérium, Közlekedés- és Postaügyi minisztérium, Egészségügyi minisztérium. Vonják össze az alábbi minisztériumokat: Bánya-, kohó-, gép- és energiaügyi minisztérium. Vegyipari és Könnyűipari minisztérium. Földművelésügyi, állami gazdaságok és begyűjtési minisztérium. Belkereskedelmi és élelmiszeripari minisztérium. Építésügyi, város- és községgazdálkodási minisztérium. Népművelési és Oktatásügyi minisztérium. Az Országos Tervhivatal maradjon különállóan. Szüntessék meg az államminiszteri funkciót. Ki a kormányból minden, a Rákosi-rendszert kiszolgált talpnyaló és magukat ezáltal kompromittált miniszterekkel! Új, ideiglenes kormány megalakítását követeljük. 3. Egyáltalán nem megnyugtató a pártelnökség összetétele sem. Ennél fogva azzal sem értünk egyet. Apró Antal, Kiss Károly, Szántó Zoltán már épp eléggé eljátszották becsületüket a nép előtt és bennük egyáltalában nem bízhatunk. Az ilyen pártelnökségi tanács 50%-ban továbbra is rákosista cinkosokból áll. Mindhárom fent nevezettnek azonnali visszahívását követeljük az összes párt és állami funkciókból. Becsületes, magyar embereket a pártelnökségbe, akik annak idején Rákosi rémuralma ellen is fel merték emelni szavukat. 4. A felvetődött és már korábban is hangoztatott követeléseinket haladéktalanul vegyék be az új ideiglenes kormány programjába, és ezeket haladéktalanul valósítsák meg. 5. Vonják felelősségre minden, a jelen helyzet kialakulásában felelős személyt és az ÁVH-s tiszteket. Ezeket egész Borsod munkássága követeli és követelése mellett [...] szilárdan kiáll, amíg azok megvalósítását nem látja garantálva. Ne tétovázzon a kormány, mert minden perc mind több és több ártatlan szabadságharcos életének feláldozását követeli. Kompromisszumos ígéretek, melyekkel eddig kísérletezett a kormány, nem elégítenek ki bennünket. Mi továbbra is követeléseink maradéktalan teljesítését és nem kompromisszumokat kérünk. A kompromisszumokból már elegünk van. Gerinces, nyílt kiállású, önálló és határozott politikára és politikusokra van szüksége az egész függetlenségért és szabadságért küzdő magyar népnek. Borsod megyei Munkástanács és Diákparlament (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00798