A BORSOD MEGYEI MUNKÁSTANÁCS RÁDIÓJA. Ma délelőtt 11-kor ült össze a debreceni szocialista forradalmi bizottság, amelynek tagjai szövegezett követelést terjesztenek a kormány elé. A debreceni szocialista forradalmi bizottmány kérésére most ismertetjük a kormányhoz, illetve Nagy Imre miniszterelnökhöz címzett követeléseket: 1./ Hajdú- és Bihar megyék lakosainak nevében követelik, hogy Magyarország azonnal lépjen ki a varsói szerződésből. Követelik az összes szovjet csapatok azonnali kivonását. 2./ Kérjük az ENSZ-t, hogy hatékonyan foglalkozzon Magyarország ügyével, mivel a SZU beavatkozása nemzetközi üggyé tette belügyeinket. 3./ Követeljük sztálinista Kós visszahívását az ENSZ-ből. 4./ A békés rend helyreállításáig a kormányt csak ideiglenesnek tekinti és követeli, hogy a szovjet csapatok kivonása után is több pártrendszerrel szabad, demokratikus és titkos választások legyenek Magyarországon. 5./ Követeléseiket szó szerint és többször is közölje a Kossuth-rádió. Követeléseik teljesüléséig a megye lakossága ülősztrájkot folytat. A debreceni szocialista forradalmi bizottmány ülése még tart. Annyit azonban már ismertetett velünk tudósítónk, hogy a követeléseket 7-8 tagból álló követség viszi fel és Nagy Imrének szóban is elmondják követeléseiket. A küldöttség reggel indul Budapestre. Tudósítónk jelentése szerint a szocialista forradalmi bizottmány mai ülésén a már megválasztott és már működő élelmezési, kereskedelmi és karhatalmi szekciók mellett újabb szekciókat hozott létre. Többet között (sic!) az egészségügyi, adminisztratív és tájékoztatási szekciókat. Egyéb debreceni hírek: A szabadságharcokban elesett debreceni hősöket holnap délelőtt 10 órakor temetik katonai díszpompával. Debrecenben a rend és fegyelem teljes. Az üzletek nyitva vannak. Cukor, kenyér és egyéb élelmiszer zavartalanul kapható. Most közleményeket olvasunk fel: Felkérjük a Nyíregyházán és a környékén tartózkodó volt népi kollégistákat, hogy holnap, október 31-én reggel 9 órára jöjjenek el Nyíregyházára, ..... utca egy szám alatt lévő kollégiumba, ahol rövid megbeszélést tartunk. A szervezőbizottság. Holnap reggel 9 órakor alakul meg a nyíregyházi Róna-üzem munkástanácsa. A Nyíregyháza Damjanich utcai laktanya környékén tegnapelőtt éjjel, lövöldözés idején elveszett egy motorkerékpár. A száma bk 093, gyártmánya Csepel 125-ös. Aki tud róla, jelentse a rádióban. A tejipari vállalat munkástanácsa értesíti a községi tejgyűjtőket, hogy az október hónapban begyűjtött tej értékét szabadáron fizessék ki. A tej zsírtartalmának túlfizetése felár nélkül marad. A nyíregyházai vasutas dolgozók holnap reggel, 31-én jelentkezzenek élelmiszer-ellátás szállítására. A nullás csoportba tartozók holnap jelentkezzenek a véradó állomáson. A városi Vörös Kereszt kéri aktíváit, hogy jelentkezzenek az irodában. A szakszervezetek Szabolcs-Szatmár megyei munkástanácsa intézőbizottsága magáénak tette a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökségének tizedik hó 29-i felhívását. Támogatjuk a munkástanácsok létrehozását és annak munkáját, hogy azok valóban betöltsék hivatásukat az üzem, a vállalat, a hivatal irányításában. Magyar szabad szakszervezetek akarunk, amely független a különböző pártok befolyásától, mert csak így töltheti be valóban szerepét. Éljen a haza, éljen a szabadság! Száz vihar után, most még nem tudom olyan hangon kiáltani, mint szeretném. Nem tudom, mert remeg bennem a szív és fojtogat a keserűség, magyar testvéreim, honfitársaim, szabadságharcos társaink halálán, akiket nem támaszthatunk fel, és akik nem hallgatják meg, bármilyen erős tüdővel kiáltanám. Szeretném, ha meghallaná mindenki, akinek ehhez az országhoz köze van! Aki függ a haza sorsán függ (sic!), aki a győzelem reményét lobogtatta, akkor is, amikor ágyúk tömegtüze próbálta kioltani azt! De szeretném, ha meghallanák azok is, akik visszahúztak, akik féltek a nép szabadságharcától, fussanak, takarodjanak, mert ezen a földön a holnap, a holnapután és a romok építése még csak száraz kenyeret tartogat, de számukra, nincs szükségünk rájuk és nincs meghatódókra, átvészelőkre! Ebben biztosít minket a nép! Most, szívemben és fülemben hangzik az előbb közölt hír, hogy Zsukov marsall parancsot adott csapatainak, hogy 12 órán belül hagyják el Magyarországot. Mit mondhatok erre? Ami felkiáltott bennem, éljen a haza, éljen a szabadság! Éljen a hős magyar nép! Nem vagyok bosszúálló, nem, éljenek azok is, akik parancsot teljesítve, kötelesek voltak bejönni Magyarországra. Éljenek azok is, sohasem akartuk és kívántuk a halálukat, éljenek ők is, békében, szabadságban – a saját hazájukban! És még valamit. Amit nem hallgathatok el: az előbb Kisvárdáról jelentették, hogy hatodik napon a sokezer tank, könnyű és nehéz fegyverekkel özönlik hazánkba! Gépkocsikon gyalogosok jönnek Nyíregyháza felé! Újabb orosz harci egységek! Zsukov marsall, tud Ön erről? Tudnia kell! Elhangzott szavai után – bár a véres napokat nem tudom elfelejteni – szeretném tisztelni Önt. De a szabadságharcosok, az elesett magyar hősök tisztelete mellett csak akkor tud helyet szorítani bennem az Ön iránt érzett tisztelet, ha ezeknek a csapatoknak harci zaja az éjjel már nem jut el Nyíregyházáig és nem riaszt fel az éjjel nyugtalan álmomból! Szózat. /szavalják/ Kedves hallgatóink, az értelmiséghez szólunk! Magyarok, értelmiségiek, drága barátaink! A nemzet megújhodási pillanatait éljük. Nem kevesebbről van szó, mint lerázni egy bűnös, szektás korszak igáját, . . . . a nemzeti felemelkedés útján! Szabadok és függetlenek akarunk lenni! A cél világos: szabad és független Magyarországot, félelem nélküli életet, itt van hát a cselekvés ideje, itt az idő, most vagy soha! Segítsetek ebben a munkában! Értelmiségiek! Titeket hívunk most, segítsetek bennünket a közvélemény tájékoztatásában, legyen szíve, esze és keze, emeljük fel e hazát a béklyóból!.... Soha többé semmi ármány! Értelmiségiek, a haza minden előtt!! (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 641–644. oldal) ID: 20684