A BORSODMEGYEI MUNKÁSTANÁCS RÁDIÓJA. MISKOLC. Figyelem, Figyelem! Kedves hallgatóink, rendkívüli közleményt olvasunk fel: Kedves hallgatóink, mint tudjátok, a borsodi adó állandóan igyekezett benneteket a legfrissebb hírekkel, tudósításokkal ellátni, annak érdekében, hogy Miskolc város, Borsod megye és az egész ország lakossága ezekben a nehéz és zavaros percekben meg tudja őrizni nyugalmát és higgadtan és nyugodt megfontoltsággal foglalhasson állást. Ezekben az idegölő pillanatokban is, mint ahogyan felvonulásainkon is, valamint fegyveres harcunk alkalmával. Nem tévesztettük (sic!), hogy a mi harci feladatunkkal együttéreztek, és ennek érdekében igyekszünk megtenni minden tőlünk telhetőt! Elsőként közöltük hallgatóinkkal Zsukov marsall parancsát, a szovjet haderők kivonásáról! Elsőként közöltük hallgatóinkkal azokat az értesüléseket is, hogy a szovjet hadsereg Záhonynál körforgási manővereket hajt végre. Ugyanakkor, sőt, még előbb is, veletek ezt közöltük volna, felvettük a kapcsolatot a jelenlegi kormányunkkal! Tildy Zoltán államminiszterelnök urral és a honvédelmi bizottság helyettes vezetőivel folytatott beszélgetésünkről délutáni adásunk folyamán már beszámoltunk nektek. Egész éjszaka, hajnali két órától kezdve, mostanáig állandóan keressük, hívjuk őket és érdeklődünk a jelenlegi helyzetről kialakított véleményük után. Annyi választ kaptunk tőlünk (sic!), hogy tárgyalnak, tárgyalnak, legyünk nyugodtak és semmi egyebet! Reggel óta tárgyalnak és semmi eredményt nem közöltek velünk, hogy azt mi, a Ti tájékoztatásotokra és megnyugtatásotokra továbbítani tudnánk! Mi lének (sic!) ennek az oka? Nem született még egésznapi tárgyalások eredményeképpen semmi konkrétum? Nem tudjuk ezt egészében elhinni. Azt várjuk a kormánytól, hogy ne húzza a lakosság idegein végsőkig a húrt! Amíg nem született meg a végső döntés, akkor is, a részleteredményeket is, azonnal közölni kell a lakossággal! Vagy esetleg az egész presztízskérdés? Mikor a borsodi rádió közölte Zsukov marsall parancsát, félóra múlva a Szabad Kossuth-adó ezt rossznéven vette! Rossznéven vette, hogy mi megelőztük őt! Kedves Kossuth-adó, ne haragudj, de nem ez volt az egyetlen olyan közleményünk, amellyel megelőztünk benneteket! És ameddig nem álltok a helyzet magaslatán, igyekezni fogunk a jövőben is megelőzni benneteket híreinkkel. Az volt az első kérésünk a kormányhoz, azt vártuk, hogy a kormány megérti, kezd bízni benne, és örömmel fog válaszolni a harcos borsodi adónak! Azt vártuk, hogy egész szabadságharcáért harcoló magyar nép bizalmát kivívó borsodi adónak sikerült kivívni ezzel a lépésével a magyar kormány bizalmát is! És mint fontos híradóállomásra, támaszkodni fog munkánkra! Telefon nem sikerült választ kaptunk! (sic!) Most az éter hullámain kérünk választ kormányunktól, legfontosabb kérésünkre, hogy higgadtan tudjuk cselekedni: tájékoztatni benneteket, szabad magyar hazánk szocialista rendjének mielőbbi helyreállítása érdekében, valamennyi borsodi és hozzánk csatlakozott vármegye dolgozójának nevében, honvédségünkkel egyetértve, szent akarattal és tántoríthatatlan hittel! A borsodmegyei munkástanács rádiójának stúdióvezetősége. Miskolc, 1956. évi október 31-én, 21, azaz kilenc órakor. Érdembeni választ kérünk! Miként intézkedjünk? Nagy Barnabás, stúdióvezető! /Többször megismétlik a közleményt!/ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 780–782. oldal) ID: 20819