ITT SZABOLCS SZATMÁR MEGYE MUNKÁSTANÁCS STUDIÓJA. Felhívásokat olvasunk fel: Mátészalkáról jelentik: Október 29-én megalakult a járási forradalmi bizottság. Elnöke: Szabó István dolgozó paraszt. Tagjai Fekete Ferenc, Dr. Bereczi Béla, Dr. Kovács István és Pap György. A forradalmi tanácsok a következő községekben alakultak meg: Fábiánháza, Nagydobos, .....Nyírcsaholy, Nyírkáta, Nyírparanya, ... Ezek a községek élelmiszerszállítmányokat is gyűjtöttek, amit a mai napon útnak indítottak Budapestre. Nagycserkesz községben is megalakult a munkástanács, amely több fontos követelést küldött a megyei tanácsnak. Ezek a pontok jórészt már megvalósultak. Kemecsén is megalakult vasárnap este a nemzeti bizottság. Hétfőn formába öntötték, sőt küldötteket is választottak a megyei kerületi nemzeti bizottságba. Polgárőrséget szerveztek, a rendőrség is csatlakozott, s így könnyebb volt a polgárőrség megszervezése, sőt, valahonnan egy államvédelmista is előkerült. Fegyvert akart és hűséget ígért, de mégis kimaradt a polgárőrségből. Úgy látszik, ez a fajta Kemecsén sem népszerű. Kolonai? László állatorvos a nemzeti bizottság egyik oszlopa. Kozma Sándor tanító a nemzeti bizottság elnöke. Biztosíték arra, hogy a nemzetőrség vigyáz e községre. Nyírbogdányi kőolajipari vállalat: A jól ismert gyár kapujában a munkástanács tagjai és a város Nyíregyházára induljanak a megyei nemzeti tanács megalakítására. ...okosan, emberi módon, ahogy higgadt vezetőhöz illik, tárgyal kérdésekről. A munkástanács az egész gyár bizalmát élvezi, mi sem bizonyítja jobban, hogy csaknem 100-ra menő ...és tűzoltó a gyárőrség tagjai közé sereglenek. Egyetértenek Miskolccal és szeretnék, ha ...Tőlük segítséget vár a megye. Ők tudják ezt. Tudják azt is, hogy nemcsak politikai segítséget, hanem üzemanyagot is vár tőlük Borsod és Szabolcs megye. ....Nem értenek egyet a Néplap-ban megjelent távirattal, mert azt nem ők szövegezték, hanem a járási pártbizottság. Nem értenek egyet, hiszen Gerő módszerével ki érthetne egyet?!! Már Nyírbogdányban hallottuk, hogy a demecseri gépállomás dolgozói drágának és fontosnak tartják a jövő évi kenyeret. Kint vannak a földeken és szántanak. Vetik, amit kell. ...Gyulát külön is megemlítették Bogdányban, kora hajnaltól dolgozott. A gépállomás sok dolgozója követi példáját. Demecseren különben nagy munkában vannak. A hősök emlékművéről száműzött turulmadarat újra elhelyezik rajta. Az itteni nemzeti bizottságnak nehezebb a feladata a polgárőrség megszervezésében, mert a rendőrség gyáva módon elhagyta a községet. Ez a megyében – sajnos – majdnem általános jelenség lett. Elfutottak és most szivárognak vissza. A Keményítőgyárban okos utasítással megállították a szeszfeldolgozást. 600 vagon burgonya van, amelyet a nemzeti bizottság – ha szükséges – élelmiszerezés céljaira fog rendelkezésre bocsátani. A káposztát, amelyet a megromlás veszélye fenyeget, feldolgozzák. Kell az élelem. Ez a legfontosabb, ezzel bizonyítják, hogy a nők okos gyülekezete mily józanul néz a jövendőbe. Dombrád. A tanácsházán a nemzetiszínű zászló mellett fekete zászló is lebeg. A hősöket idézi minduntalan a község emlékezetébe. Azokat a hősöket, akik életüket adták a magyar nép e dicső felkelésében, melyek alapját rakták le szabad, demokratikus szocialista hazánk megteremtésének. A községben még sok minden kialakulatlan. Már van ugyan nemzeti bizottság, de ez még nem jelenti az egész község bizalmát. A polgárőrség felállításánál is huza-vona jellemző. Gyorsabb, hatékonyabb, mindenki számára megnyugtató intézkedésre van szükség Dombrádon. Kisvárda. Kisvárdán a nemzet halottjain túl saját halottért is leng a gyászlobogó. Egy sajnálatos szerencsétlenség áldozata Sipos Károly. Nem volt a tüntetők között, éppen a borbélytól jött és eltévedt golyó mégis őt terítette le. Kisvárda népe is követeli, hogy a szovjet hadsereg hagyja el az országot. Kisvárdán csütörtöktől kezdve diák- és munkástüntetések váltották egymást, de mindig megmaradtak a békesség határain belül – mondja Kelemen Béla, a munkástanács tagja. Sőt innen mentek el Záhonyba is. Melléjük csatlakoztak a záhonyi vasutasok. Nyíregyháza, Kisvárda és környéke a miskolciak által megjelölt úton halad. Megalakították a nemzetőrséget is. Amint látjuk – a megye községeiben biztató a kibontakozás. (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 589–592. oldal) ID: 20650