ITT A SZABOLCS SZATMÁRMEGYEI TANÁCS STUDIÓJA. Hírek a megyéből: Kemecsén is végigszántott a történelem. Itt is nagyot fordult a világ. Mondhatnánk, egy nap alatt. Hiszen vasárnap este volt az első megbeszélés a kemecsei nemzeti bizottság megalakításáról. Hétfőn már formába öntötték. Sőt küldötteket is választottak a megyei nemzeti bizottságba. Polgárőrséget szerveztek, a rendőrség is csatlakozott. Így könnyebb volt a polgárőrség megszervezése. Sőt, valahonnan egy államvédelmista is előkerült. Fegyvert akart, hűséget ígért, de mégis kimaradt a polgárőrségből, úgy látszik, ez a fajta semmiképp sem kell..... Kozma Sándor tanító a nemzeti bizottság elnöke. Biztosíték arra, hogy e nagyközség sorsa jó kezekben van. Nyírbogdányi kőolajipari vállalat. A jól ismert gyár kapujában a munkásszállító busz a munkástanács tagjaira vár, hogy Nyíregyházára induljanak a megyei nemzeti tanács megalakítására. Az üzem főmérnöke, a munkástanács egyik vezetője okosan, józanul, mint egy higgadt vezetőhöz illik, tárgyalt.....Hogy a munkástanács az egész bizalmát élvezi, mi sem bizonyítja jobban, hogy pár perc alatt csaknem százra menő munkás és tűzoltó az újonnan megalakult munkásőrség tagjai közé sereglett......... tőlük azonban segítséget vár a megye. Tudják azt, hogy nemcsak politikai segítséget, hanem üzemanyagot vár Borsod és Szabolcs megye. Hiszen üzemanyag nélkül nincs élelem, nincs gyógyszer, nincs betegszállítás. Egyszerre tizen is mondják, hogy nem értenek egyet a Néplapban megjelent távirattal, mert azt nem ők szövegezték, hanem valószínű, a járási pártbizottság. Nem értenek egyet, hiszen Gerő módszerével ki érthetne egyet. Devecser: Már Nyírbogdányban hallottuk, hogy devecseri gépállomás dolgozói drágának és fontosnak tartják a jövő évi kenyeret. Kint vannak a földeken és szántanak. ......A keményítőgyárban okos utasítással megállapították - megalakították a ....feldolgozást. - A keményítőgyárban okos utasítással megállították a szeszfeldolgozást. 600 vagon burgonya van, amit a nemzeti bizottságnak a szükséges élelmezés céljaira fogja bocsátani. A káposztát, amelyet a megromlás veszélye fenyeget, feldolgozzák. Kell az élelem. Ez a legfontosabb. Ezzel bizonyítják, hogy a nép okos gyülekezete józanul néz a jövendőbe. Dombrád: A tanácsházán a nemzeti színű zászló mellett fekete gyászlobogó is leng. A hősöket idézi minduntalan a község emlékezetébe. Azokat a hősöket, akik életüket adták a magyar nép ...felkelésében, amellyel alapját rakták le a szabad, demokratikus, szocialista hazánk megteremtésének. A községben még sok minden kialakulatlan. Van ugyan nemzeti bizottság, de ez még nem élvezi az egész község bizalmát. A polgárőrség felállításánál is huzavona van. Gyorsabb, hatékonyabb, mindenki számára megnyugtató intézkedésre van szükség Dombrádon. Kisvárda: Kisvárdán a nemzet halottjain túl saját halottért is leng a gyászlobogó. Egy sajnálatos szerencsétlenség áldozata Sipos Károly. Kisvárdai nemzeti bizottság szervezői tőlük idegennek tartják azt a tüntetést, amely a pénzügyi laktanyában székelő szovjet telefonisták ablakainak betörésével végződött. Sipos Károly nem volt a tüntetők között, és a borbélytól jött, egy eltévedt golyó mégis őt találta. A nemzeti bizottság és Kisvárda népe is követeli, hogy a szovjet hadsereg hagyja el hazánkat....... Kisvárdán tüntetés tüntetést követett, de mindig megmaradtak a békesség határain belül, mondja Kelemen Béla, a munkástanács tagja. Sőt innen mentek el Záhonyba is. Melléjük csatlakoztak a záhonyi vasutasok. Kisvárda és környéke a miskolciak által megjelölt úton halad, különben a községben béke és biztonság van. Nemzetőrség itt is van.... Ilyen hát az élet megyénk községeiben. Amint látjuk, biztató a kibontakozás. Halló, halló, figyelem. Itt a Szabolcs-Szatmár megyei Munkástanács stúdiója beszél. Kérjük kedves hallgatóinkat, üzeneteikkel a 33-20, 32-33-as telefonszámokon jelentkezzenek. Ezzel adásunk véget ért. Legközelebb 18 órakor jelentkezünk. /A bemondás után fél perccel így jelentkezik az adóállomás/ Itt a Borsod megyei munkástanács rádiója. /Zenés műsort közvetítünk./ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 614–615. oldal) ID: 20665