MISKOLC. ITT A SZABOLCS SZATMÁR MEGYEI MUNKÁSTANÁCS RÁDIÓJA. Molnár Antal, a nemzeti parasztpárt megyei szervezet előkészítő bizottságában szól Szabolcs megye dolgozó parasztságához. – Drága magyar testvéreim, parasztok, munkások, értelmiségiek, barátaim! Hét éves, magyartalan, megalkuvó, nemzeti múltunkat megtagadó korszaknak örökre vége... Hős, a 48-as ifjúságnál is nagyobb, csodatettekre képes magyar...... .... Lerázta az idegen zsarnokságot. Ismét szabad a magyar, a paraszt, amely oly sokszor véreit hullatta szabadságáért, a földjéért. Ott állt, együttérzett és harcolt a maga módján a földért, a szent szabadságért. Drága barátaim! A legszentebb kötelességünk ebben a nehéz időben, hogy a személyi sértődöttségeket s az egyéni bosszúkat félretéve fogjuk meg kemény kézszorítással egymás kezét és kezdjünk hozzá új életünk megteremtéséhez, az új, igazi magyar élet kibontakoztatásához. Legfontosabb most a rend, nyugalom megőrzése és az országunk kenyerének biztosítása. A rend, békesség és az új igazi magyar élet megkezdése érdekében hét évig hallgatásra kényszerített csend után kibontja ismét zászlaját és cselekvésre szólítja fel a nemzeti parasztpárt tagjait és a velünk együtt érzőket. Tömörüljenek a nemzeti parasztpárt, a magyar életet elősegíteni akaró programjához. Ezért kérem, hogy november 1-én 10 órára jöjjenek a nyíregyházi irodaház nagytermébe, ahol újraalakuló megyei nagygyűlést tartunk. Kérem falusi szerveink volt vezetőit, hogy alakítsák meg helyi szerveiket, további tájékoztatást a sajtóban, rádióban adunk. Ismételten kérem a nemzeti parasztpárt tagjait, hogy nyugalmukat megőrizve vigyázzanak városunk, falvaink nyugalmára, békéjére, a Rákosi-uralom alatt elkövetett személyi sérelmeket félretéve, ne a bosszú, hanem a szeretet hozzon össze bennünket, kedves barátaim. Régi parasztpárti köszöntéssel, néppel a népért. Molnár Antal, a nemzeti parasztpárt megyebizottság volt tagja, a nyírbogdányi járás titkára. Orosz Menyhért, megyei szervezési bizottság tagja. – (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 751–752. oldal) ID: 20800