RÁDIÓ PÉCS. /Klapka-induló./ Ma délelőtt lelkes hangulatú aktívaértekezletet tartottak Pécs város és Baranya megye kommunistái, a Magyar Szocialista Munkáspárt pécsi székházában. Az aktíván a város üzemeinek, a bányák és intézmények, valamint a megye valamennyi járásának kommunista küldöttei vettek részt. Marosán György elvtárs tartott beszámolót. Az aktíva befejeztével a jelenlévők fegyelmezetten vonultak fel a pécsi Széchenyi térre. A felvonulás alatt lelkesen éltették a munkás-paraszt hatalmat, hazafias és munkásdalokat énekeltek, és a rend, béke, nyugalom, munka jelszavaival fejezték be szolidaritásukat a forradalmi munkás-paraszt kormány és az építő munkát akaró minden becsületes magyar dolgozó iránt. A régen nem látott impozáns felvonulás után a résztvevők a Széchenyi téren a Himnuszt énekelték, majd a városi tanács épületének erkélyéről Marosán elvtárs rövid beszédben szólt Pécs város dolgozóihoz. A gyűlés az Internacionálé eléneklésével ért véget. A résztvevők zárt sorokban felvonultak a Párt megyei székháza elé, ahol az aktívaértekezlet befejeződött. /Klapka-induló./ Kedves hallgatóink, felolvassuk a Népszabadság mai számának vezércikkét. Címe: A párt szava. A Népszabadság szombati száma közölte a Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes központi bizottságának határozatát a politikai helyzetről. A kommunistáknak ma, mint a határozat megállapította, ma elsősorban az ellenforradalmi veszély elleni felvilágosító munkával, meggyőzéssel, az ellenség politikai elszigetelésével, és ha kell, fegyverrel is! Soha nem volt olyan szükség kommunista felvilágosító munkára, mint ma. A marxisták mindig a tények, az események legfontosabb megállapítására és elemzésére törekedtek. Az ily módon tudományosan feltárt valóság sokban jelentősen eltérnek (sic!) attól, amit a cselekmények résztvevői, cselekvő résztvevői valóságnak ismernek. Ezért van az, hogy az elmúlt hetek eseményeiről is rengeteg téves nézet él a fejekben. Ahhoz, hogy az embereket meggyőzzük igazunkról, el kell oszlatnunk ezeket a téves nézeteket. Ennek viszont az a feltétele, hogy mi magunk tisztán lássunk. .....A tudományos marxista követelményeknek megfelelően visszanyúl az október 23-a előtti időre, hogy megmagyarázza az október 23-i és az azt követő eseményeket. .... Világosan feltárja a fő okokat és hajtóerőket. Ezek közül első helyen állanak a Rákosi–Gerő klikk által elkövetett bűnök és az állami és a gazdasági életben ....... Emellett az alapvető ok mellett nem kis szerepe volt az események tragikus alakulásában a párt... Ezek egyoldalúan támadták a pártot, ....nem határolták el magukat a reakciótól, felbátorították a reakció ...... /Néhány mondat hiányzik./ Ezen mit sem változtat az, hogy a megmozdulásban részt vevő tömegek túlnyomó többsége becsületes dolgozó, jó hazafi volt, nem pedig ellenforradalmár. Az a tény azonban, hogy becsületes hazafiak jó szándékkal vettek részt a megmozdulásban, .....a kommunisták nagy részét megfélemlítse, a kommunistákkal rokonszenvezőket, föld alá kényszerítse a kommunista mozgalmat. A lenini elveket fogja vallani a párton belül is, a párt- és az állam, a társadalmi szervek is, viszonyában is. A párthatározatok végrehajtása kötelező minden párttag számára, de a párttag esetleges eltérő véleményét fenntarthatja és ismertetheti a felsőbb pártszervekkel. A párt előtt álló legfontosabb feladatok sorában a határozat röviden körvonalazza az ellenforradalom elleni küzdelem fő vonásait, a kommunisták viszonyát a munkástanácsokhoz, a szakszervezetekhez, az ideiglenes központi bizottság felfogását. A jelenlegi helyzetben különösen fontos feladatként jelöli meg az ellenforradalmi veszély leküzdésére a demokratikus karhatalom megteremtését, és később a gyári munkásőrségek megszervezését. Világosan és határozottan utal a határozat arra, hogy a Párt külpolitikájának alapja a szoros barátság és együttműködés a SzU-val, és a népi demokratikus országokkal, a teljes nemzeti függetlenség, önállóság és szuverenitás elvei szerint. A Párt feladatának tartja odahatni, hogy mielőbb tárgyalások induljanak meg a SzU és Magyarország közötti viszony rendezésére a teljes egyenjogúság, önállóság és az egymás belügyeibe való ne (sic!) beavatkozás alapján. Végül sürgős feladatnak jelöli meg az ideiglenes központi bizottság, hogy kormányjavaslat, terv készüljön fő gazdasági és politikai kérdések megoldására. Ezzel kapcsolatban utal a nemzet haladó erőinek összefogására. A kormány részletesebb gazdasági és politikai programját kétségkívül az egész ország várja. De a magyar szocialista munkáspárt ideiglenes központi bizottságának határozata már most, a kormányprogram.... azzal is, hogy kérdésben világosan leszögezi a párt álláspontját, azzal is, hogy eloszlat sok zavart és bizonytalanságot, azt hisszük, szintén egy lépést jelent előre a nemzet haladó erőinek összehangolására. A mátrai bányaüzemnél a bányászok munkája főként a fenntartási és előkészítései (sic!) munkákban merül ki, amíg normális széntermelés folyik. Ugyancsak Mátráról jelentik: A bányaüzemnél 20 tagja van az MSZMP-nek, a közeli napokban választják meg az intézőbizottságot. A baranya megyei moziüzemi vállalat közli: A Petőfi-moziban a „Törvényen kívüli lovag” c. francia filmet vetítik. A Pécsi Textilgyár igazgatója és munkástanácsa felhívja mindazon dolgozókat, akik még munkahelyükön nem jelentkeztek, amennyiben folyó hó 12-re a vállalat telepén nem jelennek meg, munkaviszonyukat megszűntnek tekintik! A baranya megyei gépállomások igazgatósága felhívja a gépállomások igazgatóit, munkástanács elnökét, főkönyvelőit, december 11-én, azaz e hónap fél kilenc órára (sic!) a gépállomási igazgatóság fontos megbeszélés végett minden körülmények között jelenjenek meg. (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 042. kötet, 1639–1642. oldal) ID: 21599