(Angol fordításból magyarra visszafordítva) Tegnap este a budapesti Petőfi Club ülést tartott és az alábbi határozatot fogadta el: 1. Tekintettel a jelenlegi magyarországi helyzetre, azt javasoljuk, hogy a párt Központi Vezetősége ülését a lehető legrövidebb időn belül hívják össze. Nagy Imre elvtárs vegyen részt az ülés előkészítő munkájában. 2. Szükségesnek tartjuk, hogy a párt és kormány teljes őszinteséggel tárja fel az ország gazdasági helyzetét és módosítsa a második ötéves tervet /1956–1960/. 3. A párt KV és a kormány minden rendelkezésre álló módszerrel biztosítsa a szocialista demokrácia fejlődését. 4. Javasoljuk, hogy Nagy Imre elvtárs és más elvtársak, akik a szocialista demokráciáért és a lenini elvekért harcoltak, méltó helyet foglaljanak el a párt és a kormány vezetésében. 5. Javasoljuk, hogy Rákosi Mátyást zárják ki a Párt KV-ből és hívják vissza az országgyűlésből és az Elnöki Tanácsból. Szükséges, hogy a KV megszüntesse a jelenlegi sztálinista és rákosista restaurációs kísérleteket. 6. Javasoljuk, hogy Farkas Mihály ügyét nyilvánosan tárgyalják a szocialista törvényesség szellemében. 7. Javasoljuk, hogy a KV módosítsa az irodalommal és a Petőfi clubbal kapcsolatos közelmúltban hozott határozatait. 8. Még a legkényesebb kérdéseket is hozzák nyilvánosságra: külkereskedelmi megállapodásaink kereskedelmi mérlegét, valamint a magyar uránérc felhasználásával kapcsolatos terveket. 9. Annak érdekében, hogy megszilárdítsuk a magyar–szovjet barátságot, létesítsünk még szorosabb kapcsolatokat a Szovjetunió pártjával, államával és népével a teljes egyenlőségen alapuló lenini elvek szellemében. 10. Követeljük, hogy a DISZ Központi Bizottsága október 23-i ülésén foglaljon állást ezen határozat pontjait illetően, és fogadjon el egy határozatot a magyar ifjúsági mozgalom demokratizálásáról. A fenti határozatot az összes aznap reggeli újságok közölték. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 4. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio Budapest, in French to Europe — 13.00 GMT Last night the Petofi Club of Budapest held a meeting and adopted the following resolution: 1. In view of the present situation in Hungary, we propose that a session of the . . . Party's Central Committee be convened as soon as possible. Comrade Imre Nagy should take part in the preparatory work of this session. 2. We consider it necessary that the Party and the government disclose in all sincerity the economic situation in the country, revise the Second Five Year Plan [1956-1960]. . . . 3. The Central Committee [of the Party] and the government should adopt every method possible to insure the development of Socialist democracy. . . . 4. We propose . . . that Comrade Imre Nagy and other comrades who fought for Socialist democracy and for Leninist principles should occupy a worthy place in the direction of the Party and the government. 5. We propose the expulsion of Matyas Rakosi from the Party Central Committee and his recall from the National Assembly and the Presidium. It is necessary that the CC . . . bring to a halt present attempts at Stalinist and Rakosi-like restoration. 6. We propose that Mihaly Farkas' case be tried in public in accordance with Socialist legality. 7. We propose that the Central Committee revise certain resolutions recently passed . . . concerning literature and the Petofi Club. . . . 8. Let even the most delicate questions be made public: the balance sheets of our foreign trade agreements and the plans concerning the utilization of Hungarian uranium. 9. With a view to consolidating Hungarian-Soviet friendship, let us establish even closer relations with the Party, State and people of the Soviet Union on the basis of the Leninist principles of complete equality. 10. We demand that the Central Committee of the DISZ take a stand, at their October 23 meeting, on the points of this resolution and adopt a decision on the democratization of the Hungarian youth movement. The above resolution was published in all newspapers this morning. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Francia — gépi visszafordítás az angolból, nem forrás) Hier soir, le Cercle Petőfi de Budapest a tenu une réunion et adopté la résolution suivante : 1. Vu la situation actuelle en Hongrie, nous proposons qu’une session du Comité central du Parti soit convoquée dans les plus brefs délais. Le camarade Imre Nagy devrait prendre part aux travaux préparatoires de cette session. 2. Nous estimons nécessaire que le Parti et le gouvernement exposent en toute sincérité la situation économique du pays et révisent le deuxième plan quinquennal [1956-1960]. ... 3. Le Comité central [du Parti] et le gouvernement devraient adopter tous les moyens possibles pour assurer le développement de la démocratie socialiste. ... 4. Nous proposons ... que le camarade Imre Nagy et les autres camarades qui ont lutté pour la démocratie socialiste et pour les principes léninistes occupent une place digne d’eux à la direction du Parti et du gouvernement. 5. Nous proposons l’exclusion de Mátyás Rákosi du Comité central du Parti et son rappel de l’Assemblée nationale et du Conseil présidentiel. Il est nécessaire que le CC ... mette fin aux tentatives actuelles de restauration stalinienne et rákosiste. 6. Nous proposons que l’affaire de Mihály Farkas soit jugée publiquement, conformément à la légalité socialiste. 7. Nous proposons que le Comité central révise certaines résolutions adoptées récemment ... concernant la littérature et le Cercle Petőfi. ... 8. Que même les questions les plus délicates soient rendues publiques : les bilans de nos accords de commerce extérieur, ainsi que les projets concernant l’utilisation de l’uranium hongrois. 9. En vue de consolider l’amitié hungaro-soviétique, établissons des relations encore plus étroites avec le Parti, l’État et le peuple de l’Union soviétique, sur la base des principes léninistes de complète égalité. 10. Nous demandons que le Comité central de la DISZ [Union de la jeunesse travailleuse] prenne position, à sa réunion du 23 octobre, sur les points de cette résolution et adopte une décision sur la démocratisation du mouvement de jeunesse hongrois. La résolution ci-dessus a été publiée ce matin dans tous les journaux. (Ezeknek a szövegeknek az eredetije nem ismert. Az ismert angol szöveg azt állítja, hogy a forrása a Budapesti Rádió francia nyelvű adása. Ilyenre – sem a Szabad Kossuth Rádió idején működő idegen nyelvű szolgálatra, sem ezeknek a szövegeknek a francia forrására – semmilyen dokumentumban nem sikerült nyomára akadnunk, de ez nem zárja ki, hogy volt ilyen adás. A francia szöveget az angolból fordítottuk géppel, a kereshetőség kedvéért: ez tehát csak rekonstrukció. Feltételezzük, hogy az amerikai kiadvány állítása helyes, és volt francia adás, azonban sok hibás állomásmegjelölés szerepel, ezért minden ilyen adat fenntartással kezelendő.) ID: 20099