(Angol fordításból magyarra visszafordítva) Jelentés arról, hogy tárgyalások kezdődtek a Szovjetunió és Magyarország fegyveres erőinek küldöttei között ma reggel Budapesten az Országházban. A tárgyalásokon résztvesznek Erdei Ferenc államminiszter, Maléter Pál vezérőrnagy,Kovács István vezérőrnagy, és Szücs Miklós őrnagy Magyarország, valamint Malinyin táboronok, Stepano vezérezredes és Selbanyin vezérőrnagy a Szov jetunió részéről. Nyilatkozatot adtak ki, mely szerint eredményeket csak a késő délutáni órákban fognak ismertetni. Sajtószemle: Magyar Nemzet /független/: "Nagy meghatódottsággal és mély hálával fogadjuk a civilizált világ segitségét és meggyőződésünk az, hogy forradalmunk egyik nagyszerü vivmánya, Magyarország semlegessége a világ részére nagy jelentőséggel bir és Magyarországnak nemzetközi helyzetében több mint döntő változás. Meggyőződésünk az, hogy nemcsak közelebb kerültünk egy boldog és békés jövőhöz, hanem az is, hogy jelentős hozzájárulás ez a világ békéjének konszoüidációjához. Talán furcsán hangzik ez, amikor még a fegyve ek hallatszanak Szuez környékén, de ki gondolta volna két héttel ezelőtt, hogy Mao Ce-tung és Eisenhower azonos véleményt fog formálni a magyar kérdés megoldására? Népünk és országunk békében és barátságban akar élni a szovjet néppel ugyanugy, mint a kinai és amerikai népekkel... (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 103. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio Free Kossuth, in French to Europe — 13.00 GMT Report that negotiations between representatives of the armed forces of the Soviet Union and of Hungary began in the morning in the parliament house, Budapest. That negotiations are in progress between Ferenc Erdei, Hungarian Minister of State, Major General Pal Maleter, Major General Istvan Kovacs and Colonel Miklos Szucs, for Hungary, and General Malinin, Lieutenant General Stepano and Major General Shchelbanin for the Soviet Union. Statement that results will not be known until late in the afternoon. * * * Press review. Magyar Nemzet [independent]: We learn with great emotion and deep gratitude of the aid of the civilized world, and we believe that one of the magnificent achievements of our revolution, the neutrality of Hungary, assumes great importance for the world and signifies more than a decisive turn in Hungary's international position. We believe that not only have we come closer to a happy and peaceful future but also that we have perhaps made an important contribution to the consolidation of world peace. This may sound strange while the guns are still heard near Suez, but who would have believed two weeks ago that Mao Tse-tung and Eisenhower would formulate identical opinions on the solution of the Hungarian problem? Our people and our country wish to live in peace and friendship with the Soviet people as well as with the Chinese and American peoples. . . . (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Ezeknek a szövegeknek az eredetije nem ismert. Az ismert angol szöveg azt állítja, hogy a forrása a Budapesti Rádió francia nyelvű adása. Ilyenre – sem a Szabad Kossuth Rádió idején működő idegen nyelvű szolgálatra, sem ezeknek a szövegeknek a francia forrására – semmilyen dokumentumban nem sikerült nyomára akadnunk, de ez nem zárja ki, hogy volt ilyen adás. A francia szöveget az angolból fordítottuk géppel, a kereshetőség kedvéért: ez tehát csak rekonstrukció. Feltételezzük, hogy az amerikai kiadvány állítása helyes, és volt francia adás, azonban sok hibás állomásmegjelölés szerepel, ezért minden ilyen adat fenntartással kezelendő.) ID: 21009