SZABAD KOSSUTH-adó. A minisztertanács mai ülésén előterjesztést tett az elnöki tanácsnak Tóth Lajos vezérőrnagynak, a honvédelmi miniszter első helyettesének, vezérkari főnöknek, stb. /Ismétlés./ Pécsett ma tartotta a megyei tanács székházában alakuló ülését a Független Kisgazdapárt Baranya megyei szervezete. Az ülésen többszáz régi kisgazdapárti tag is részt vett. Köztük a Baranya megyei falvak küldöttei, az alakuló ülésre meghívták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt volt főtitkárát is, aki jelenleg a pécsi belgyógyászati klinikán jelenleg gyógykezelteti magát. Kovács Béla rövid beszédben üdvözölte régi barátait, ismerőseit, és a Kisgazdapárt tagjait. Az elmúlt napok harcai során számos klinika, egészségügyi intézmény, egyetem sérült meg. Az egészségügyi ellátás zavartalan biztosításához szükséges az egészségügyi intézmények mihamarabbi újjáépítése. Ezért az egészségügyi miniszter felhívja a szakmunkásokat, a kőműveseket, bádogosokat, ácsokat, jelentkezzenek az egyetemi klinikák gazdasági igazgatóságánál, az Üllői út 6. szám alatt, hogy a Róbert Károly körúti kórházban, illetve a Bókai Gyermekkórháznál a sürgős munkák elvégzésére. Azok a munkások, akik ilyen munkára jelentkeznek, hazafias kötelességüket, ne tekintsék őket a sztrájk megtűrőinek (sic!). A Legfelső Bíróság Forradalmi Bizottmánya nyilatkozatot adott ki, amelyben üdvözli a magyar nép hősies harcát és a kivívott eredményeket. A bizottmány egyetért a hazánk teljes szabadságát és függetlenségét hangsúlyozó kormánynyilatkozattal, és szükségesnek tartja a sztálini és Rákosi rendszerben kompromittált személyek eltávolítását a kormányból. A Legfelsőbb Bíróság Forradalmi Bizottmányának nyilatkozata követeli a bírói tárgyalások teljes nyilvánosságát és a titkos ügykezelés azonnali megszüntetését. Követeli a forradalmi szervek küldötteinek azonnali beválasztását ..... az elsőfokú bíráskodásba. Követeli a politikai és a gazdasági bűnügyek haladéktalan felülvizsgálását. A budapesti sütőmunkások november 4-én nagygyűlést tartanak az édosz-központban. Követelik a normák megszüntetését, a hetibér bevezetését és még számos követelés szerepel a tárgysorozaton. Közöljük a szobi járás nemzeti bizottsága elnökének telefonjelentését: Szobon a legnagyobb rend és nyugalom van. Nemzetőrök tartják fenn a rendet. Márianosztrán 395 politikai fogoly hagyta el a legnagyobb rendben a börtönt. Szob község nemzeti bizottságának közbenjárására vasárnap engedték ki ezeket a rabokat. Füzesi Lajos politikai fogoly segítségének köszönhető, hogy rendbontás nem történt. A kiszabadult politikai foglyok teherautókkal, autóbuszokkal érkeztek Szob községbe, innen pedig részben vonaton, részben más járművekkel hazamentek. A mezőgazdasági értelmiség is eljuttatta kiáltványát a Szabad Kossuth rádióhoz. Ebben teljes együttérzéssel üdvözli a dicsőséges nemzeti forradalmat és az abban részt vevő agrárifjúságot. Követeléseik között hangsúlyozzák, az állami gazdaságoknak szakmai tekintetben nagyobb szabadságot kell adni. Az eddigi kötött és észszerűtlen tervezést meg kell változtatni. Az erőszakkal létrehozott téeszek feloszlatása elé nem szabad akadályokat gördíteni. Módot kell adni a téeszekből való kilépésre. A jövőben a téeszek csak szigorú önkéntesség alapján, helyi kezdeményezésre szervezhetők. A parasztság részére önálló érdekképviseletet, minden faluban gazdakört kell életre hívni. Fel kell számolni az állami gazdaságok ipari mintára készült, bonyolult, a munkásokra sérelmes bérezési és norma rendszerét. Külföldi hírek: New York: az ENSZ biztonsági tanácsa szerdán este negyed 10-kor megkezdte az angol és francia beavatkozás elleni egyiptomi panasz tárgyalását. Az ülésről éjfélig a következő jelentést kaptuk: a szovjet képviselő arra szólította fel a biztonsági tanácsot, ítélje el Anglia és Franciaország lépéseit. Hammarskjöld felajánlotta lemondását az Egyiptomhoz intézett angol–francia ultimátum elleni tiltakozásul. Az Egy. Államok, a SzU és Franciaország képviselői azonban biztosították a főtitkárt változatlan bizalmukról. A kairói rádió este 9 órakor közölte, hogy a brit légierő támadást intézett az egyiptomi főváros ellen, bombázta Kairó hadi célpontjait. Néhány perccel éjfél előtt az AP amerikai hírügynökség jelentését kaptuk meg, amely szerint S. Lloyd angol külügyminiszter az alsóházban szerdán este kijelentette, egyáltalán nem felel meg a valóságnak, hogy Kairót bombázták. London: részletesebb jelentést kaptunk az angol alsóház d. e. jelentéséről, amelyen Eden bejelentette, hogy a kormány katonai rendszabályokat alkalmaz Egyiptom ellen. Elmondotta, hogy az Egy. Államokat nem tájékoztatták előre a brit–francia lépésről. Rádiójelentések szerint az angol alsóház ülése igen viharos volt, a munkáspárti ellenzék élesen bírálta a kormány politikáját. – Washingtonban aggodalmat keltett a közel-keleti helyzet kiélezése. Úgy tudják, hogy Eisenhower még ma éjszaka rádióbeszédben fordul az amerikai néphez. – Irak kormánya tiltakozott az angol és francia csapatok lépése miatt. – A norvég miniszterelnök a közép-keleti helyzet súlyossága miatt megszakította angliai látogatását és visszatért Oslóba. – Tito a közel-keleti helyzetről adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az igen súlyos következményekkel járhat. A lengyel ifjúsági szövetség elnöksége üdvözlő táviratot intézett a magyar ifjúsághoz. A távirat hangoztatja, hogy a lengyel ifjúság megrázkódtatással fogadta a magyarországi tragikus események, a vérontás híreit. Hangsúlyozza, hogy a lengyel ifjak meghajtják fejüket azok előtt, akik életüket és vérüket adták a magyar nemzet szabadságáért és szuverenitásáért. Megértik a magyar ifjúság törekvéseit a sztálinizmus felszámolására és biztosítják, hogy a lengyel ifjúság a magyar ifjúság mellett van. Ma éjszaka 2 órától a szolnoki stúdióból a Szabad Kossuth-rádió hullámhosszán üzeneteket közvetítünk. Ezzel a Sz. Kossuth-Rádió mai adása véget ért. /Himnusz/ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 797–800. oldal) ID: 20726