SZABAD KOSSUTH RÁDIÓ Kedves hallgatóink, dr. Papp László, a budapesti református theológia Akadémiájának dékánja, a református egyház Országos intézőbizottságának megbízásából besz bejelentését. (sic!) – A magyar református egyház lelki és szervezeti újjáépítésére országos intézőbizottság alakult. Az intézőbizottság mindenekelőtt kifejezte azt a meggyőződését, hogy a magyar református egyház zsinata és egyetemes konventje törvényes elnökének ma is dr. Ravasz László püspököt tartja, aki ezekről a tisztségeiről csak politikai kényszer hatására volt kénytelen lemondani. Az intézőbizottság ugyanígy megállapította, hogy a Duna-melléki református egyházkerület törvényesen megválasztott főgondnoka dr. Kardoss János, aki annak idején a szavazatok abszolút többségét elnyerte, de akit tisztségének gyakorlásában azon a címen akadályozott meg a politikai hatóság, hogy dr. Ordas Lajos evangélikus püspök védője nem lehet református egyházkerületi főgondnok. Felkérte Ravasz László püspököt, hogy Kardos János főgondnokkal együtt a magyar református egyház legfőbb irányítását vegye át. Ravasz László vállalkozott arra, hogy addig is, amíg a zsinat és a konvent törvényes elnökei Budapesten a vezetést ténylegesen gyakorolhatják, a református egyház lelki irányítását átveszi Kardos Jánossal és Pap Lászlóval együtt. Az egyházmegyék és az egyházkerületek nevében összegyűlt lelkészi és világi tagok megállapították, Farkas József Kálvin téri lelkipásztor, Szamosközi István, Hajdu Péter bp-i esperesek, Kádár Imre konventi főtanácsos, Benkó ? Ferenc egyházmegyei gondnok és kis Roland egyházkerületi főgondnoknak egyházban viselt tisztségükről való lemondását. Érte...? a felszólítást … küldjenek ? Péter János tiszavidéki református püspöknek, hogy püspöki és lelkipásztori tisztéről haladéktalanul mondjon le. Bereczky Albertnek lemondását egészségi állapotára való tekintettel is óhajtják, és ez óhajtás közlését közismerten súlyos betegsége miatt családjára és orvosaira bízzák. Az értekezlet kimondotta az általános tisztújítás szükségességét, hogy a gyülekezetek a református egyház zsinatpresbiteri elveinek megfelelően szabadon választhassák meg tisztségviselőiket. Az értekezlet az út c. hetilap helyett reformáció címen új református hetilapot indít. A lap főszerkesztője dr. Ravasz László püspök, szerkesztője dr. Gyöpösi ? Endre lelkipásztor. Az értekezlet az ügyek ideiglenes vitelére országos intézőbizottságot választott, amelyben mind a négy egyházkerület képviselve van. Amikor az értekezlet határozatait és állásfoglalását a magyar református gyülekezeteknek tudomására hozom, bejelentem, hogy dr. Ravasz László püspök most rádiószózatot intéz a magyar néphez. – /Dr. Ravasz László/: – A magyar református egyház csodálattal és hódolattal adózik a nemzeti felkelés hőseinek, diákoknak, munkásoknak, katonáknak, férfiaknak és nőknek, akik erkölcsi felszabadulásunk győzelmét vérük hullásával kivívták?. Anyai fájdalmával siratja el a hősi halottakat, minden magyart, aki életét adta ebben a küzdelemben, s vérük árával még drágábbá tették mindnyájunk számára a magyar szabadságot. Csókot a sebekre, virágot a sírra, minden sebre és minden sírra, de közöttük egy különösen fájót és különösen könnyest annak a két fiatal hittanhallgatónak, református teológusnak a sírjára, aki az Alma Mater kapujától pár száz méternyire hősi halált halt. Az egyház büszke arra, hogy ez a forradalom tiszta volt és a nemzeti becsület védelme alatt állott. S nincs hőbb imádsága, minthogy az is marad. Bűnbánattal vallja meg, hogy az egyház mint földi intézmény kényszerűségen felül is engedte magát megkötöztetni a vele halálos ellentétben álló politikai hatalom erőszakától és cselvetéseitől, s emiatt lelki céljainak szolgálatában is kárt vallott. Kéri a világ összes keresztyén egyházainak, különösen az egyházak világtanácsának és a presbiteri világszövetségnek testvéri segítségét arra, hogy nehéz helyzetéből a felismert igaz úton tovább haladjon rendeltetése felé. Most éppen azzal foglalkozik, hogy az ezekhez szükséges adminisztratív és kormányzati előfeltételeket biztosítsa. Különösképpen kéri a lelkipásztorokat, hogy népünk élő lelkiismerete legyenek. Mint az ige hű sáfárai, tisztán és bátran tolmácsolják Isten irgalmas üzenetét, vigasztalását ... és világosság. Kérjük a presbitereket, mint magyar népünknek, s különösen a falu társadalmának demokratikusan úton kiválogatott elitjét, hogy a nemzeti egység, a társadalmi igazságosság és a testvéri szeretet szolgálatában példaadóan elöljárjanak. A nemzeti egység átfogó keretében építsék a keresztyén egyházak és hívők erkölcsi szolidaritását, különös tiszteletadást tanúsítva minden testvérnek egyéni meggyőződése és lelkiismerete iránt. A forradalomnak nemcsak a reakció az ellensége, hanem az anarchia is. Még gondolni se merjen senki az elmúlt korszakok rendszereinek visszaállítására. A forradalom vívmányainak megőrzése és továbbfejlesztése, hibáinak megigazítása és az igazságtalanságok jóvátétele lehet a cél. Ugyanakkor védekeznünk kell az anarchia ellen is. Életfeltétel, hogy mielőbb helyreálljon a rend és a nyugalom. S a bűnösök elfogása, elítélése az állami szervek és független bíróságok feladata. És sohasem lehet egyéni akció tárgya. Mikor az ostrom után a pincéből feljöttünk a Kálvin téri templomban február 4-én az első gyülekezeti istentiszteleten, akkor még lőtték a templomot Budáról, kitört templomablakokon besüvöltő hóviharban ez volt a prédikátor alapigéje: ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltathatik meg. Valamit vet az ember, azt aratja is. Üdv azoknak, akik igazságot és szeretetet vetnek. – (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 891–894. oldal) ID: 20884