Damjanich Rádió, Szolnok · 1956. 10. 27. 16.00 A rendszer ellen? Akarjuk visszahozni a gyárosok, tőkések uralmát? Kívánjuk a csendőrterror uralmát, amikor munkásokat vertek véresre követeléseikért? - Nem, nem, nem! Szó sem lehet róla! Egyöntetű véleménye ez minden becsületes dolgozó embernek. Akarjuk viszont a tisztességes megélhetést a bérezési rendszer visszásságainak megszüntetését, a munkások irányító szavának visszaállítását az üzemekben, a parasztság részére a begyűjtési prés megszüntetését és az egész nép számára még sok más reformokat. Ezzel is egyetértünk. Nem lehet viszont egyetérteni azzal, hogy a Szabad Európa szerkesztője, Gellért Andor és természetesen munkatársai is a munkások, parasztok, értelmiségiek államának egész rendszerét óhajtanák megingatni. Amíg Nagy Imre nem került a kormány élére, addig mellette voltak, hiszen tudták, hogy ez nálunk a szabadabb légkört is jelenti, és jelenti a merev szektás vonások felszámolását, jelenti a nyugat felé is a békésebb politikai lehetőséget. Vagy talán úgy gondolták: ez is jelent valami kis lépést a restaurációhoz vezető úton? Lehet, hogy így gondolták. Mindenesetre most már Nagy Imre ellen fújják a nótát. Nagy Imre kérte a szovjet csapatok beavatkozását, ezt állítják és ezzel akarják lejáratni a kormány vezetőjét. Emlékezzünk csak! 23-án este 7 - 8 órakor, tehát már a Gerő-beszéd idejében vonultak a szovjet tankok Budapest felé, pedig akkor még hol volt Nagy Imre? Nem tudjuk még a kulissza titkokat, de az tény, hogy a Nagy Imre lejáratására indított akció, teljesen egyértelmű. A nyugati rádiónak most már ez kevés, menjünk még tovább, de ne a megszilárdítás útján, hanem a teljes felfordulásig. A minden eshetőségre kész csendőrszázadok behozataláig, a gyárak tőkések kezébe való visszaadásáig, a kormány megalakításáig. Nos mi egyetértünk, sőt követeltük a kormány átalakítását. Széles népi nemzeti egységen alapuló kormány áll az ország élén, a népi rendszer a demokratikus és szocialista rendszer élén. De Gellért Andor kívánságait nem tesszük magunkévá, és nem megyünk bele abba a játékba sem, hogy azokat az embereket, akikben bíztunk és bízunk, mert programjuk megfelel a nép érdekeinek és állhatatosságukkal bebizonyították hűségüket a néphez, - hogy most - mert Gellért Andorék így szeretnék - hát járassuk le és tegyük kockára azokat a vívmányokat amelyek megvalósításáért ez ideig keményen harcoltunk. Nem, ebbe nem megyünk bele! S akik mindezen túl akarnak hajtani, azok nem munkások és nem parasztok ezrei, és százezrei. A munkások és parasztok most már a forradalmi reformok gyors végrehajtását várják. Üdvözöljük a kereskedelem dolgozóit Szolnok a politikai megmozdulások lázában égett az elmúlt két napon. A város élelmiszer üzleteiben és egyéb boltjaiban ennek ellenére csaknem zökkenőmentes volt a munka. A kereslet természetszerűleg nőtt, de rongálásokra, botrányos jelenetekre nem került sor. Ehhez a nép politikai érettségén túl, nagymértékben hozzájárult a kereskedelmi dolgozók higgadtsága, nyugalma, gyors és lelkiismeretes munkája. Az elmúlt években a kereskedelem dolgozói is azok közé tartoztak, akiket nem tekintettek első osztályú magyar állampolgároknak, és ha beszélgettek is róluk a szavak mögül kicsengett a felülről kezelés, vállveregetés. Ezekben a napokban kitűnt, hogy a kereskedelem dolgozói szívükön viselik a város, a nép lehető legjobb ellátását. Azt kérjük tőlük, hogy a jövőben is hasonló helytállással gondoskodjanak a város ellátásáról. A megye területein lévő gépállomások traktoristái kivétel nélkül dolgoznak, szántanak, vetnek. Most már mindenütt az a fontos, hogy meginduljon a normális munka. Mert a rendnek ez az egyik legfőbb alapja. Megszületett az új nemzeti kormány. Ez a kormány igazán nemzeti. Képes lesz kifejezni az egész nemzet akaratát és érvényre juttatni azt. Beláthatja minden józanul gondolkodó munkásember, hogy ezekben az órákban éppen a már kivívott győzelem sorozat megvalósulását akadályozná a rendbontás, zavargás. A gépállomásokon is egymásután alakulnak demokratikusan választott munkástanácsok. A józan ész most azt diktálja, hogy a munkástanácsok utasításait, rendelkezéseit éppen a rend, a fegyelem és a folyamatos termelőmunka érdekében hajtjuk végre. Jászberény és Túrkeve határában a termelőszövetkezeti földeken befejezték a búzavetést. A felszabadult erőgépek nyomban az egyénileg dolgozó parasztok segítségére siettek. Ezekben a napokban, mintegy 500 traktor kezdi - jórészük már megkezdte - az egyénileg dolgozó parasztok birtokain a szántást. Ez az egy tény is mutatja, annak az óhajnak a kezdeti megvalósulását, amely szerint államunknak a legteljesebb mértékben segítenie kell ezután az egyéni gazdaságokat is. Néhány gépállomáson üzemanyag probléma jelentkezett. A munkástanács azonban máris intézkedett, e probléma megoldása érdekében. A most elhatározott intézkedéseket a gépállomások dolgozói fegyelmezettségükkel segítik elő. Zavartalan a tejellátás, és aggodalomra a további napokban sem lesz ok. Folyamatosan történik a begyűjtés és a Tejipari Vállalat Budapest részére is nagymennyiségű tejet szállít. A kisbabák részére is van és lesz elegendő jegyes tej. Ezen kívül tejtermékekben, így vajban és tejfelben sem lesz hiány. Karcag termelőszövetkezeti város! Ma reggel félkilenckor tüntetés zajlott le a Petőfi-szobor előtt, az újjáalakult Központi Vezetőség és a Nagy Imre elvtárs vezette új nemzeti kormány mellett. A tüntetők pontokba foglalták követeléseiket, amely lényegében egyezett a Szolnoki Forradalmi Tanács követeléseivel. Azonban éppen Karcag sajátosságainak megfelelően - hiszen a 27 ezer lakosú város lakosságának túlnyomó többsége szövetkezeti paraszt - néhány új követeléssel léptek fel. Elöljárójában leszögezték, hogy támogatói a szövetkezeti mozgalomnak. A termelőszövetkezeteknek teljes önállóságot kérnek. Továbbá követelték, hogy engedjék el a szövetkezetek adósságait, amelyek az elmúlt évek helytelen gazdaságpolitikájának következményei. Követelték, hogy engedje el az új nemzeti kormány a tej, a tojás és a baromfi, valamint a zsír kötelező beszolgáltatását az egyéni gazdák részére. Végül ne tegyék kötelezővé a szövetkezetek részére, hogy mikor és milyen módon vegyék igénybe a gépállomásokat. Engedjék meg, hogy a szövetkezetek hosszú lejáratú részlettel mezőgazdasági gépeket vásárolhassanak. A tüntetésen mindvégig a legnagyobb rend és fegyelem uralkodott. A megjelent munkások és szövetkezeti parasztok, valamint diákok tartózkodtak mindennemű rendzavarástól. Néhányan azt kiáltották, hogy le a párt és a tanács vezetőivel, amelyet a kb. 700 főnyi tömeg teljesen figyelmen kívül hagyott. Ez azt mutatja, hogy Karcagon a helyi vezetők nem vesztették el a nép, a lakosság bizalmát. Egyébként a tüntetés ideje alatt is a város lakosságának túlnyomó többsége kinn dolgozott a földeken. A szövetkezetekben a rendes élet folyik. Jellemző, hogy a tüntetésen még csak fel sem vetődött, hogy oszlassák fel a termelő csoportokat. A szövetkezeti mozgalommal kapcsolatos karcagi követelések lényege - ha egy-két pont megvitatást is kíván - teljesen érthető. A szövetkezeti parasztok még a társas gazdálkodás útján is sajátosan magyar módon akarnak gazdálkodni. Hazádnak rendületlenül légy híve, óh magyar: Karcag város népének kívánságai: 1. A szovjet haderők azonnal vonuljanak ki az országból! 2. A vérontást azonnal szüntessék be, teljes amnesztiát a felkelésben résztvevőknek. 3. Az elesett magyar szabadságharcosokat nyilvánítsák nemzeti hősökké, hozzátartozóikat anyagilag kártalanítsák és erkölcsileg adják meg nekik a legteljesebb elismerést. 4. Követeljük a jelenlegi - nem a nép akaratát képviselő - parlament feloszlatását és megváltoztatását, Bebrits Lajos Apró Antal, Molnár Erik leváltását. A választásokat titkosan, szabadon, több párt bevonásával tartsák meg. 5. Az Államvédelmi Hatóságot azonnal szereljék le. Nem tekintjük ÁVH-ásnak azt, aki a forradalom mellé önként átállt. A leszerelt ÁVH tiszteket sem a rendőrség, sem a honvédség kötelékébe átvenni nem szabad. 6. A szovjet mintájú népköztársasági címert azonnal vonják be és a Kossuth- címert ismerjék el a nemzet hivatalos címeréül. Sportolóink az olimpián az új címerrel képviseljék hazánkat. 7. A mezőgazdaság kollektivizálását helyezzék teljesen az önkéntesség alapjára, a beadást szüntessék meg, az adóterheket enyhítsék. 8. Rákosi, Farkas, Gerő és Andics, valamint cinkostársaik nép ellen elkövetett megbocsáthatatlan bűneit független nemzeti bíróság nyilvánosan tárgyalja, tekintet nélkül arra, hogy azzal egyes, még funkcióban lévő egyéneket kompromittálnak. 9. Illetékes nemzetközi fórum előtt foglalkozzanak a határainkon kívül lévő magyarok ügyével. A Szovjetunióban sínylődő magyar hadifoglyokat haladéktalanul engedjék haza. 10. Követeljük a teljes vallás- és lelkiismereti szabadságot. Az ártatlanul elítélt egyházi személyek ügyét sürgősen vizsgálják felül és azokat rehabilitálják. 11. Az állampolgárok származási és múltbéli foglalkozás (rendőrök, katonatisztek, stb.) miatti hátrányos megkülönböztetését azonnal meg kell szüntetni. 12. A magyar fegyveres alakulatok szovjetizált egyenruháját szüntessék meg és helyette a népi hagyományoknak megfelelő új egyenruhát rendszeresítsenek. 13. Emberibb életmódot követelünk minden dolgozónak, emeljék a reálbéreket és a családi pótlékot olyan mértékben, hogy a családanyák a kenyérkereső munka alól mentesülhessenek és családjuknak élhessenek. 14. Követeljük az összes iskolákban az orosz nyelv oktatásának fakultatívvá tételét és már ebben az évben az orosz nyelvből az érettségi törlését. 15. Követeljük az emberi, demokratikus szabadságjogok - sajtó, szólás, szervezkedési és gyülekezési - biztosítását. A szakszervezeteket vonják ki a párt irányítása alól, tegyék lehetővé, hogy azok valóban független képviselői legyenek a dolgozóknak. Szüntessék meg a sztrájk tilalmat, adják vissza a sztrájkjogot. 16. Nyilvánítsák piros betűs nemzeti ünneppé március 15-ét, október 6- át és október 23-át. 17. Követeljük a magyar és lengyel nép közötti hagyományos barátság elmélyítését. Karcag, 1956. október 27. Karcag város dolgozói népéből alakult memorandum szövegező bizottság Törökszentmiklós Erről a városról már nem mondhatjuk el, hogy a helyi vezetők teljes bizalmat élveznek. A lakosság az elmúlt napon egyöntetűen követelte: Székely György tanácselnök lemondását. Székely György aki az elmúlt évek során teljesen elvesztette a törökszentmiklósiak bizalmát, kénytelen volt eleget tenni a nép követelésének és lemondott tegnap délután. Szolnok példájára ma délelőtt 9 órakor Törökszentmiklóson is megalakult a forradalmi tanács. A város lakosságának száz küldötte R. Tóth Pétert bízta meg a forradalmi tanácselnöki tisztjével. Ma a délutáni órákban ülésezett a forradalmi tanács, hogy összeállítsa a törökszentmiklósiak követeléseit, és hogy intézkedéseket foganatosítson a rend fenntartására. Törökszentmiklósiak őrizzétek meg a rendet és a nyugalmat. Minden igaz hazafi kötelessége ezekben a történelmi jelentőségű és nehéz napokban, hogy megőrizze az ország rendjét és békéjét. Nagy Imre elvtárs és a vezetése alatt álló új Nemzeti Kormány biztosíték arra, hogy szocialista demokrácia lesz Magyarországon. Biztosíték, hogy soha nem lesz törvénytiprás ebben az országban. Mert a rend helyreállta után azonnal hozzákezdünk minden magyar hazafi hőn óhajtott kívánságának teljesítéséhez; hazánk felvirágoztatásához. Jászberény Ma délelőtt Jászberényben kb. 4-500 főnyi tömeg követelte a forradalmi tanács megalakulását és határozott intézkedéseit. A város 30 ezer főnyi lakosságához viszonyítva a tüntetők száma elenyésző. A tüntetőkhöz Árvai elvtárs a járási pártbizottság első titkára intézett beszédet aki megmagyarázta az új nemzeti kormány teljesíteni fogja követelésüket, ezért térjenek vissza munkahelyeikre, illetőleg otthonukba. A felvilágosító munkában segítségére volt Somogyi Jenő néphadseregünk tisztje, aki biztosította a jelenlévőket, hogy a katonák soha nem fordítják fegyvereiket a dolgozó nép ellen. Éppen ezért őrizzék meg nyugalmukat, mert ezekben a napokban ez a legfontosabb. A tüntetők megéljenezték Somogyi Jenő tisztet és javasolták a forradalmi tanácsba. A forradalmi tanács Jászberényben is megalakult és a déli órákban már teljesen megnyugodtak a tüntetők is. Valamennyien hazatértek otthonukba. Jászberény példája is azt bizonyítja, ahol felvilágosítják a türelmetleneket és a tüntetőket, ott a legnagyobb rend uralkodik. Ezért van nagy szükség ezekben a napokban a kommunisták higgadt és nyugodt fellépésére és felvilágosító munkájára. Üzemekből jelentik: Szolnok A Tiszamenti Vegyiművekben ma délelőtt kezdtek a munkástanács megalakításához és programpontjainak kidolgozásához. A Bútorgyárban is szünetelt ma a munka - a reggeli órákban az üzem vezetősége felhívására sokan bementek és érdemleges tárgyalások folytak a továbbiakra vonatkozóan. Törökszentmiklós A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár munkásai Sándor Ferenc lakatos-művezetőt választották a gyári munkástanács élére. A 32 tagú tanács már munkához látott s szilárd elhatározásuk, hogy megvalósítják, kiharcolják a gyár dolgozóinak követeléseit. Ezek között szerepel többek között, a szovjet csapatok kivonása, a normarendszer megszüntetése és a sztrájkjog visszaállítása. A munkástanács egyébként elhatározta, hogy hétfőn reggeltől tovább folytatja termelését a gyár. A kiesés mindössze egy napos volt, amit könnyen pótolhatnak. A téglagyárak Nagy téglagyáraink közül a mezőtúriban alakult meg a munkástanács. A munka itt egy percre sem állt le. Sőt vasárnap is dolgoznak mert tudják, hogy az eseményektől és a politikai helyzettől függetlenül nagy szükség van a téglára. Karcagon, Martfűn és Kunszentmártonban leállt a munka. Szolnokon egy 15 tagú brigád csak a kemencék tüzére őrködik. Minden megszakítás a téglaégető kemencék munkájában öt vagon szénkiesést jelent. Érdemes megfontolni, helyes-e ha ilyen szénszegény világban ilyen áldozatokat hozunk. Martfű A Tisza Cipőgyárban ideiglenes munkástanács alakult. A gyártelep dolgozói felvennék a munkát, azonban sokan vidékre távoztak a munkások közül és még nem tértek vissza. E gépek épségére egy 80 tagú fegyvertelen brigád vigyáz. Jászberény Az Aprítógépgyárban az elmúlt napokban zavartalanul ment a termelés. Csak a rádióközvetítés idején volt rövid kiesés. Ma reggel a dolgozók teljes számban bementek az üzembe, hogy megválasszák a munkástanácsot. A délelőtt folyamán eredményre is vezettek a tárgyalások. Kohut László főmérnök vezetésével működik az új üzemi fórum. Fél egy után a munkát beszüntették. A délutáni órákban a munkástanács összeül, hogy előkészítse a következő heti munkát. A Fémnyomó és Lemezárugyárban ma reggel 25 tagú munkástanácsot hívtak életre. Ezután a dolgozók nagy része tüntető felvonulásra ment a városba. A tanács hétfőn reggel ül össze s meghatározza a további teendőket. Egyébként egész héten át teljes ütemben folyt a munka. Malomipari Egyesülés A Malomipari Egyesülés összes üzemében a hét folyamán nagyobb mérvű volt a termelés, mint bármikor. A vámcsereforgalom igen nagymértékben emelkedett. A malmok dolgozói elhatározták, hogy a lakosság zavartalan ellátása érdekében egész nap dolgoznak. A törökszentmiklósi malomban tegnap nyolc dolgozót beválasztottak a munkástanácsba, s ezeket küldték el a városi forradalmi tanács ülésére. Hírek! Tegnap reggel Besenyszög község dolgozói is csatlakoztak ahhoz a hazafias mozgalomhoz, mely az egész országban elindult és folyik. Nemzetiszínű zászlókkal díszítették fel a község középületeit, a lakóházakat. Az állami gazdaság dolgozóinak felvonulásához csatlakoztak a község dolgozói és felvonultak a tanácsháza elé. Itt minden utca megválasztotta a maga küldöttét, hogy ezek válasszák meg a Besenyszögi Paraszt Tanácsot. Ezek után táviratot küldtek Nagy Imre elvtársnak, a Minisztertanács elnökének. Táviratukban 11 pontba foglalták követeléseiket, melyek megegyeznek a szolnoki forradalmi munkástanács követeléseivel. A nép által választott küldöttek ma este hat órakor gyűlnek össze, hogy megválasszák az elnökséget, valamint a szükséges biztosokat. A szolnoki munkások, parasztok, fiatalok örömmel üdvözlik Besenyszög dolgozóit. Kívánnak munkájukhoz sok sikert és eredményt. A besenyszögi Lenin Termelőszövetkezet küldöttsége ma felkereste a szolnoki munkástanács vezetőit, hogy tolmácsolják a tagok hazafias csatlakozását. Vállalták, hogy mind a 315 termelőszövetkezeti dolgozó bármikor készen áll a segítésre. Gépkocsijukat a munkástanács rendelkezésére bocsátják, hogy a zavartalan ellátást biztosítani tudják. Abonyban is megalakult a munkástanács a mai napon. A szolnoki munkástanács, Szolnok dolgozói egyetértenek követeléseikkel, annál is inkább mert azok megegyeznek az övéikkel. A Hazafias Népfront Szolnok Megyei Bizottságának elnöksége rendkívüli ülést tartott, amikor a rádió ismertette az új magyar kormány névsorát. Az elnökség tagjai alapos vita után két kérdésben javaslattal fordultak a Hazafias Népfront Országos Elnökségéhez. Az egyik, hogy a miniszterek számát körülbelül 10-12-re csökkentsék, mert a jelenlegi magas létszám még az ügyeket bürokratikusan intéző államigazgatás öröksége. Ezen kívül a kormány néhány tagja iránt nem éreznek elég bizalmat. Ezek a következők: Tildy Zoltán, Csergő János, Czottner Sándor, Nagy Józsefné s Bebrits Lajos. Az utóbbit a szolnoki vasutasok véleménye szerint durva magatartása miatt nem tartják alkalmasnak arra, hogy tagja legyen az új kormánynak. A Nép Lapja címen jelent meg a Szolnok Megyei Forradalmi Tanács újságja. A címbeli változás hűen tükrözi, hogy az újság gyökeresen szakít azokkal a módszerekkel, amelyek nem is annyira a közelmúltban, mint az előbbi években a Szolnok Megyei Néplap munkáját jellemezték. Reméljük, hogy a nehéz időkben megjelent újság akkor is megtartja bátor, a dolgozó néppel együtt érző hangját, amikor helyreáll a rend és a sajtószabadság adta lehetőségekkel élve következetes szószólója lesz minden igaz ügynek. A rádió munkatársai üdvözlik az újságot és kívánják, hogy az első napokban elért népszerűséget évtizedeken át tartsák meg. Október 27-én Szolnok város nyugalomra és rendre ébredt. A Közlekedési és Műszaki Egyetemen a tanítás megkezdődött. A munkások az üzemekben tartózkodtak egész délelőtt, a munkaidő befejezéséig. Megszervezték a munkásőrséget, akik vigyáznak a gyárak berendezésére. A középületeken és a főútvonalak lakóházain nemzeti színű zászlók lobognak. A tehergépkocsik és egyéb gépjárművek nemzeti zászlókkal és szalagokkal feldíszítve közlekednek a városban. Az utcák a szokott hétköznap képét mutatják. Az emberek járnak kelnek az utcákon, vásárolnak, beszélgetnek: vitatják az elmúlt napok történelmi eseményeit. A szemlélő összbenyomása a városról, hogy az emberek nyugodtak, mert a Szolnok Megyei Forradalmi Tanács követelései amelyet 16 pontban foglaltak össze és továbbítottak Nagy Imre elvtárshoz az új nemzeti kormány miniszter tanácsának elnökéhez - a nép követelése. Ezért ügyelnek a rendre, az államfegyelemre, a békés élet további fenntartására. A szolnoki Alcsiszigeti Állami Gazdaság korszerű sertés-tenyészetében a legnagyobb rendben folyik a munka. Szolnok A Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Területi Elnöksége fontos megbeszélésre hívta össze a területéhez tartozó vállalatok munkástanácsainak küldötteit. A jelenlevők, a dolgozó nép érdekei szem előtt tartásának figyelembevételével és kívánságainak megfelelően határozatot hoztak. Követelték ebben, hogy a kormány haladéktalanul jelentse be, hogy megkezdte a tárgyalásokat a szovjet kormánnyal és a varsói szerződést aláíró hatalmakkal. Kérték, hogy a varsói egyezményt akként módosítsák, hogy szeretett hazánk területén idegen fegyveres erők ne tartózkodhassanak, s az itt lévő összes szovjet fegyveres erők azonnal kezdjék meg a kivonulást. Határozatukban kérik, hogy a kormány a tárgyalások eredményeiről rendszeresen tájékoztassa országunk lakosait, s bejelentették, hogy mindaddig sztrájkban állnak, amíg követelésüket a kormány nem teljesíti. A szolnoki Vegyiművek a Papírgyár és a Cukorgyár dolgozói ma október 27-én felvették a termelőmunkát. A megalakított munkástanácsok és a munkásőrségek teljesen urai a helyzetnek. Mindhárom üzem dolgozói felhívással fordulnak a megye valamennyi üzeméhez, hogy ott ahol megakadt a termelés a munkások fogjanak munkához. Ez most hazafiúi kötelességünk. Ezt kívánja országunk rendje és nemzetünk jövője. Munkások! Kövessétek a szolnoki Vegyiművek, a Papírgyár, és a Cukorgyár dolgozóinak nagyszerű példáját. Kezdjétek meg a békés termelőmunkát! Új nemzeti kormányunk így tudja kidolgozni és valóra váltani nagyszerű programját: a szebb, boldogabb életet az egész nemzet számára. Figyelem! Figyelem! Kedves hallgatóink a "Magyar Rendőrség közleménye" címmel a Szolnok Megyei Rendőrkapitányság közleményét ismertetjük: "A szolnoki Járműjavító Vállalat két dolgozója: Magyari Tibor és Cserfalvi Gyula október 27-én a délelőtti órákban a rendőrségre bekísérte Raffael Miklósné született Makula Aranka Szolnok, Nyúl utca 8. szám alatti lakost, aki besurranó tolvajlással özvegy Pintér Lászlóné szolnoki lakos lakásából megkísérelte egy pénztárca és egy karóra eltulajdonítását. Magyari Tibor és Cserfalvi Gyula hazafiúi állampolgári kötelességüket teljesítve: egy bűncselekmény elkövetését akadályozták meg, amiért ezután is köszönetünket fejezzük ki. Az ügyben a rendőrség a nyomozást azonnal bevezette, figyelemmel azonban az elkövető büntetlen előéletére a statáriális eljárás mellőzését javasolta az illetékes szerveknek. Szolnok, 1956. október 27-én. Nagy István rendőr alezredes (Forrás: A fennmaradt műsorborítékok tartalma, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár. A beolvasás sorrendje nem állapítható meg. Közli: Cseh Géza: A Damjanich Rádió hullámhosszán. Szolnok, 1956. A szolnoki rádió műsora 1956. október 26. - november 3. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 5). ID: 20379