Damjanich Rádió, Szolnok · 1956. 10. 29. 16.00 Sajtószemle Ma reggel megjelent a Szabad Nép. Első oldalon a Kossuth címerrel. A lap közli Nagy Imre rádiónyilatkozatát, amely szerint azonnal kivonják a szovjet csapatokat Budapestről, megszűnik az Államvédelmi Hatóság, emelik az alacsony fizetéseket, a nyugdíjakat, rendezik a bér- és normakérdést. Az első oldalon jelent meg Janza Károly honvédelmi miniszter parancsa, az azonnali tűzszünetről. A Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottságának üzenetét is itt olvashatjuk. Idézünk az üzenetből: "Magyar Testvérek! Hagyjátok abba a testvér vérontását. Ismerjük a magyar nemzeti kormány programját: a szocialista demokráciának, a jólét növelésének, a munkástanácsok megalakításának, a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásának és a lenini egyenjogúsági elvek alapjára helyezett szovjet-magyar barátságnak programját." Válasz a Pravdának című cikkében a következőket írja a Szabad Nép: A Szabad Nép vidéki helyzetjelentés című cikkére kilenc nagyvárosból ad tudósítást. A Soproni Munkástanács intézőbizottságának elnöke, dr. Takács Endre arra kérte a Szabad Nép szerkesztőségét, hogy cáfolja meg azt a hírt, hogy náluk valamiféle ellenforradalom volt. Miskolcon is megalakult a megyei munkástanács, amelynek első feladata a rend helyreállítása volt. Miskolcon a nyugalom helyreállt. Az üzletek rendesen nyitva tartanak. Veszprémben vasárnap a rendes, megszokott élet folyt. Gyöngyösről olyan hírek terjedtek el, hogy ott súlyos zavargások voltak. A munkástanácstól ezt a hírt megcáfolták. Néhány ittas állapotban lévő ember valóban behatolt a középületekben, de ott nem okozhattak komolyabb kárt, mert a diákok katonákkal együttműködve a középületek védelmére keltek. A lap közli Szőnyi Istvánnak, egy volt harcostársnak a felhívását. Szőnyi István többek között a következőket mondja: "Nem várhatunk lehetetlent a kormánytól. Nem követelhetjük, hogy a harcok zűrzavarában helyrehozza a hosszú évek alatt elkövetett hibákat. Megtorlástól nem kell tartani. Az orosz csapatok rövidesen elhagyják az ország területét. Ha velem tartotok, harcunkat fegyver nélkül, győzelemmel fejezzük be." A jugoszláv Borba az új magyar kormányról írt cikkét is közli a Szabad Nép. A Borba hangsúlyozza, hogy a magyarországi helyzet már hosszú ideje megkövetelte egy ilyen kormány létrehozását. Megállapítja, hogy csak akkor következhet be megbékélés, ha eltávolítják azokat, akik Magyarországot idáig juttatták. Élénk visszhangot keltett Nagy Imre rádióbeszéde országszerte. A Vas Megyei Nemzeti Bizottság Nagy Imre nyilatkozatát általában helyesli, a szovjet csapatok kivonásával kapcsolatban gyors intézkedést kér. Nagy Imre rádióbeszédét országszerte bizakodással hallgatták. S végül közli a Szabad Nép, hogy a magyar sportolók készen állnak arra, hogy a rendkívüli nehézségek ellenére is részt vegyenek az olimpián, és dicsőséget szerezzenek hazánknak. Az új nemzeti kormány a legnehezebb helyzetben is módot talált arra, hogy foglalkozzék a sportolók ügyével. Vasárnap tárgyalások folytak s a sport közvélemény és a sajtó kívánságának megfelelően megváltoztatták a magyar küldöttség összetételét. Nyolc kísérővel kevesebb utazik Melbourne-be. Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke, tegnap bejelentette, hogy a szovjet alakulatokat azonnal kivonják Budapestről. Hogy ezen a területen mi a valóságos helyzet, pontos értesülésünk nincsen, annyi azonban bizonyos, hogy a szovjet alakulatok kivonása Budapestről megkezdődött. Hát akkor mégis miért vonulnak még mindig szovjet alakulatok? - teszik fel igen sokan a kérdést. A Szabad Nép mai számából tudomást szereztünk arról, hogy a Pravda "népellenes kaland"-nak nevezte a Budapesten történteket. Ez a tény arra utal, hogy Moszkvában mind ez ideig nem mérték fel világosan az adott helyzetet, az élő valóságot, azt, hogy a magyar nép szabadságot akar, népszabadságot, nemzeti függetlenséget és olyan életet, amely mentes az önkénytől, a terrortól és a félelemtől. Nos a Pravda cikke félreérthetetlenül válaszol arra, hogy a szovjet csapatok miért vonulnak még mindig: az adott helyzet kezdeti hibás értelmezéséből kifolyóan. Nagyon jól tudjuk, hogy a szovjet csapatok kivonása nem fog máról-holnapra megtörténni. Bízunk azonban abban, hogy a magyar kormány által kezdeményezett tárgyalások eredménnyel végződnek s a szovjet csapatokat visszavonják Magyarországról, az egyenjogúság és a nemzeti függetlenség alapján. A magyar függetlenség és a szabadság ügye ma már a nemzetközi közvélemény érdeklődésének homlokterében áll. S ha a szovjet kormány hasznos szolgálatot akar tenni a nemzetközi munkásmozgalomnak, arra törekszik, hogy felmérve az adott valóságos helyzetet, siettesse ezeknek a tárgyalásoknak a lefolytatását és segítse elő a magyar nép által követelt eredmény megszületését: vonja ki csapatait. Az új kormány egyes tagjairól A szolnoki vasutasok pl. - szinte az új kormány életre hívásával egy időben- követeléseik közé foglalták, hogy Bebrits Lajos mondjon le. Régi követelése ez a szolnoki vasutasságnak, még akkor is, ha eddig éveken át nem tudták kimondani ilyen nyíltan. S nem oktalan és megalapozatlan kívánság ez, nem személyeskedés. Bebrits Lajos már régen elveszítette a vasutasság és a dolgozó nép bizalmát. Minisztersége idején honosodott meg a "szocialista vasút" megcsúfolt jelszavával a mozdonyvezetők, utazószemélyzet, forgalmi szolgálat lélektelen hajszája, a fékezők, fűtők havi 400 órás szolgálata. Az ő szárnyai alatt fejlődött ki és virágzott a főnökösködés, a rangkórság- a kisemberek megfenyítése, semmibevevése, a tüntetések rendszere. Személyes példával járt elöl a fényűző bankettek megrendezésében, a "fejesek" oktalan költekezésében. Pazar különvonata egy államfőnek is megtette volna. Ugyanakkor a munkások megszokott közlekedési eszközévé vált a marhavagonokból alakított "Gerő-pullman", intézményessé vált a késés, a fűtetlen kocsi. A vasút technikailag úgyszólván semmit sem fejlődött tíz év alatt. A gördülőállomány romlott, múzeumba való mozdonyokkal kívántak nagy teljesítményeket. Egyszóval a vasúton nem látszott meg, hogy hazánk világviszonylatban is elismert vagon és mozdonygyártó iparral rendelkezik. És miért nem? Mert a miniszterünk tudta, hogy a magyar vasutasok megteszik a lehetetlent is izomerővel, éjszakával, 56 órás szolgálattal pótolják a hiányzó technikát, kipréselik magukból, amit lehet, ha az ország ügyéről van szó. Köszönjük, ebből elég volt - Bebrits Lajost áljelszavaival együtt megismerték már a magyar vasutasok. A magyar dolgozók Nem jobban vélekedünk Molnár Erikről sem. Míg tőle függött,- igazság csak égben volt. És itt nemcsak a szégyenteljes napokra, a Rajk-per eseményeire gondolunk. Ezeket az igazságügy-miniszter úr a különbíróságok megalakításával magyarázza, amiben úgymond neki nem volt beleszólása, mert Rákosi és legényei maguk intézték. De akkor mi van a hírhedt munkatörvénnyel, mely alapján börtönbe lehetett zárni a dolgozót, ha hiányzott vagy önkényesen távozott. A javító-nevelő munka rendszerével megkötöttük a munkások szabadságát -, lehetővé tettük, hogy 10-15 %-kal csökkentsük keresetét, elvegyük fizetett szabadságát, kiszolgáltassuk az üzem igazgatójának. És ehhez segédkezet adott az igazságügy-miniszter, drákói szigorral végrehajtotta ezt a lelketlen törvényt. Az utóbbi évek alatt megtömtük a börtönöket gazdálkodókkal, munkásokkal, testvéreinkkel. A független bíróság nem létezett, csakúgy, mint a törvény előtti egyenlőség. A bíráskodást tulajdonképpen egyes vezetők, egyes néptől elszakadt párthivatalnokok vették át - az ő utasítások szerint történt az ítélet. A magyar embernek egy volt a vádlója és a bírója. Molnár Erik nem kaphat miniszteri tárcát, ezt szögezzük le. És mondjuk meg őszintén a szolnokiak szemében nem jól fest Csergő gépipari miniszter sem. Emlékszünk még a legutóbbi szolnoki nagyaktívára, melyen ő, mint a Központi Vezetőség tagja és küldötte vett részt. Itt ekképpen vigasztalta mindazokat, akik a Rákosi-mítosznak köszönhették hivatalukat és búskomorságba, létbizonytalanságba estek a júniusi határozatok miatt: "Reméljük - mondta ő - Rákosi Mátyás elvtársunk hamarosan visszanyeri egészségét - és továbbra is köztünk -, megfelelő helyen gyümölcsöztetheti sokéves tapasztalatát, a pártmunkának segítségére lesz nagy feladatait megoldásánál." Na hát nem kérünk ebből, a Rákosi-féle tapasztalatokból, a Rákosi-féle szocialista építésből. De nemcsak ebből a meghatott kijelentéséből ítéljük meg, elvégre lehet hogy tévedett, az érzelmei eluralkodtak rajta. Ám nézzük meg mit végzett. Kohó- és gépiparunk sokat fejlődött kétségtelen. Azonban a gépesítés öncélúvá vált. A nehézipar a nehézipart táplálta. A könnyűipar, vegyipar, közlekedés, a mezőgazdaság-gépesítése alaposan elmaradt. Egész iparunk technikai fejlettségében messze jár Csehszlovákiától, a fejlett nyugati országoktól. A munkásokat ez a minisztérium is alaposan kihasználta. A termelékenységet az intenzitás növelésével kívánta elérni - nemcsak lekopírozta és szolgaian alkalmazta a gépiparban a sztálini normarendszert, hanem sok tekintetben túl is hajtott azon. A gépipar szervezettsége sohasem volt még olyan rossz, mint éppen Csergő miniszter fennhatósága alatt. Minden üzemanyag és energiazavarokkal küzdött. Az ésszerűtlen kooperációk, felesleges szállítgatások a népgazdaság hatalmas erőforrásait emésztették fel feleslegesen évről évre. Ebből sem kérünk tovább. Nagy Imre elvtársban a bizalmunk. Ám, kérjük, nézze meg kiket választ meg kormányzópartnernek. A régi típusú emberekkel sohasem tudja megvalósítani programját. Szerveződnek a demokratikus pártok Szolnok megyében A Hazafias Népfront Szolnok Megyei Elnöksége kibővített ülést tartott ma délelőtt. Az ülésre meghívták azoknak a demokratikus pártoknak volt vezetőit is, amelyek felszabadulás után részt vettek a kormány-koalícióban. Minden párt részéről hat-hét küldött jelent meg a tanácskozáson. Részt vett a megbeszélésen a megyei forradalmi munkástanács és a Magyar Dolgozók Pártja Szolnok Megyei Bizottságának képviselője is. A megbeszélés résztvevői megállapították, hogy a volt koalíciós pártok tulajdonképpen nem is szűntek meg, hanem adminisztrációs módszerekkel elsorvasztották őket. A jelenlegi helyzetben szükségesnek látszik, hogy a pártok minél előbb megkezdjék munkájukat. Ezért úgy döntöttek, hogy a különböző pártok képviselői rövidesen összehívják régi párthíveiket, megalakítják a megyei elnökségeket, s hozzálátnak a szervezésnek az egész megye területén. A volt koalíciós pártok tagjaiból politikai tanácsadó bizottságot szerveznek a megyei forradalmi tanács mellé. Felmerült a lehetőség, hogy a volt kisgazda és parasztpártok összevonva állítják fel és ez irányban továbbfolytatják a tárgyalásokat. A részletes megbeszélésen felmerült az is, hogy a pártoknak szükségük lenne helyiségekre. Ezt a jelenlegi körülmények között biztosítani nem lehet, de a Hazafias Népfront megyei Titkársága felajánlotta, hogy helyiségeit az újjáéledő pártok rendelkezésére bocsátja az átmeneti időszakra. A kibővített elnökség elhatározta, hogy a Beloiannisz út nevének megváltoztatását javasolja a forradalmi tanácsnak, az út új nevéül a történelmi események emlékére Október 23. utat ajánlják. Felhívás Földmívesszövetkezetek tagjai! Dolgozói! A MÉSZÖV Forradalmi Munkatanácsa és Igazgatósága mai nehéz napjainkban a következő felhívással fordul hozzátok: Javasoljuk, hogy minden földmívesszövetkezeti szervnél alakuljon meg a munkatanács, amely a szövetkezet tagságára és dolgozóira támaszkodva irányítsa a szövetkezetek tevékenységét. Legfontosabb most az öntevékenység. A megalakult munkatanács vegye fel a kapcsolatot a helyi forradalmi bizottságokkal és velük egyetértően biztosítsa a falu áruellátását. Gondoskodni kell arról, hogy megnyugtassuk a lakosságot, hogy a normális szükségletet folyamatosan biztosítani tudjuk. Ugyanakkor nagy gondot kell fordítani a mezőgazdasági termékek széleskörű felvásárlására, amelynek egy részéből a helyi szükségletet kell biztosítani, de elő kell segíteni az ipari városok - Budapest, Szolnok - ellátását is. Minden a faluban eladásra kerülő árut szabad áron kell felvásárolni. Az áru biztosításának érdekében minden szervezet öntevékenyen saját szállítási eszközeit és a községben meglévő szállítási eszközöket használja fel. Amennyiben helyben semmiképpen sem biztosítható szállítási eszköz, úgy azonnal forduljanak segítségért a MESZÖV-höz. Ugyanígy kell eljárni a felvásárolt áruk elszállításával is. Közöljék a MESZÖV-el az elszállítható árumennyiséget, hogy az tervszerűen gondoskodni tudjon elhelyezésükről. Nagy gondot kell fordítani a kövéráru megmentésére. Gondoskodunk arról, hogy a felvásárláshoz a pénzösszegek rendelkezésre álljanak, amennyiben átmeneti zavarok keletkeznének, úgy a meglévő bevételekből biztosítsák a felvásárláshoz szükséges ellátmányt. Helyesnek tartjuk, hogy a lakosság részéről felajánlott élelmiszereket - más megyei példák alapján - szövetkezeteink szervezetten gyűjtsék össze és juttassák el Budapest lakosainak. A szövetkezet kezében lévő értékek, áruk, anyagok stb. az egész nép tulajdonát képezik. Ezért mindent el kell követni a javak megóvása érdekében. A jövő évi kenyerünket az őszi vetés elvégzése biztosítja. Ezért felhívjuk szövetkezeteink tagságát, minden eszközzel minél gyorsabban vessék el az őszi gabonát. A földmivesszövetkezetek minden rendelkezésre álló eszközt, kisgépeket, vetőmag csávázószert bocsássák a termelők rendelkezésére és segítsék elő az őszi vetést. Az egész nép érdeke, hogy országunkban nyugalom legyen és a termelés azonnal meginduljon. Minden elszalajtott nap - amely a termelésből kiesik - saját magunk kárát okozza. Őrizzük meg nyugalmunkat, és mielőbb indítsuk meg a békés termelőmunkát. MÉSZÖV Forradalmi Tanácsa és Igazgatósága Szolnok A magyar nép hősi harca alatt, golyózáporban, tűzben, Budapest lakosainak élelmezése, tejjel, hússal, kenyérrel való ellátása érdekében oroszlánrészt vállaltak a szolnoki 51. sz. Autóközlekedési Vállalat dolgozói. Miközben Szolnok város ellátását is biztosították, percnyi késedelem nélkül indultak a fővárosba is. Elmondották azt, hogy magányosan vezették és vezetik a kocsikat, s az élelmiszerszállítmányok előtt mindenki utat nyitott: egyetlen vezetőnek sem történt baja. Nem volt egyetlen nap, amelyiken ne ment Budapestre, vagy ne haladt volna át Budapesten az 51. sz. AKÖV-höz tartozó gépkocsi. Az Autóközlekedési Vállalat nemcsak szállítási, hanem tájékoztató szolgálatot is teljesít. Idejönnek érdeklődni a Budapestről kirekedt dolgozók. S ahogyan nő az 51. sz. Autóközlekedési Vállalat forgalmát lebonyolító gépkocsik száma, úgy emelkedik a minden elismerést és dicséretet megérdemlő gépkocsivezetők száma is. Szolnok Megható az a segítés, amellyel a szolnoki mamák siettek a budapesti kisgyermekek, csecsemők támogatására. A szolnoki tejgyűjtő állomáson 10 liter anyatejet ajánlottak fel a szülők, mely küldeményt a városi Vöröskereszt el is szállította Budapestre. A megyei és a Szolnok városi Vöröskereszt-szervezet felhívással fordul a megye dolgozóihoz. A mai napon a budapesti lakosság megsegítésére gyűjtést indítottak. Kérik megyénk lakosait, hogy lisztet, tojást, zsírt, cukrot, burgonyát, babot, vajat ajánljanak fel és juttassák el küldeményeiket Szolnokra, a megyei munkástanács székhelyére. /Szolnok Megyei Tanács épülete 90. ajtó/ A Magyar Nemzeti Bank Szolnoki Területi Irodája dolgozói megalakították a munkástanácsot. Hét tagot választottak a tanácsba. Feladatul tűzték ki Szolnok és Békés megye területén a pénzellátás zavartalan biztosítását, s a pénz stabilitását. Az MNB Munkástanácsa kéri a kereskedelmi és kisipari szerveket, hogy napi bevételeiket ne a postára, hanem közvetlenül a bankba fizessék be. Az Országos Takarékpénztár közli, hogy a vasárnap elmaradt futball mérkőzések szelvényeit újakra cserélik majd be. Ugyanez vonatkozik a kollektív szelvényekre is. Szolnok A két szomszédos megye határán elterülő Nagykunsági Állami Gazdaságban a forradalmi harcok idején sem szünetelt a munka. Így vált lehetővé, hogy a tizenkétezer holdas gazdaságban a múlt hét végére befejeződött az őszi betakarítás, szántás és vetés. A gazdaságban szombaton megalakult a harmincöt tagú munkástanács. A tanács első ülésén határozatot hozott: tekintettel arra, hogy a gazdaságban az őszi mezőgazdasági munka befejeződött, a környező falvak termelőinek kell gépi és fogat segítséget nyújtani a szántásban, vetésben. A határozat nagy visszhangra talált a gazdálkodók körében. Örömmel fogadják az állami gazdaság támogatását. A munkástanács ma reggel ismét összeült. Ezen a tanácskozáson a gazdaság dolgozóinak bérezési javaslatait vitatják meg. Szolnok A Palotási Állami Gazdaság dolgozóinak igazságérzetét igen sértette, hogy az eddig érvényben lévő rendeletek szerint csak egyes kiemelt munkakörben dolgozók juthattak védőruhához. A gazdaságban szombaton alakult meg tizenhárom tagú munkástanács. A tanácsülés első intézkedése az volt, hogy az építkezés, a tehenészet, a daráló üzem munkásainak és fogatosoknak - akik eddig csak részben, vagy egyáltalán nem kaphattak védőruhát - gondoskodott ilyen irányú sérelmeik orvoslásáról. A Palotási Állami Gazdaságban a Munkástanács intézkedésének következtében mintegy 100 dolgozó jut védőruhához. A fogatosok meleg vatelinozott nadrágot, a tehenészek csizmát és védőruhát, a darálóüzemi munkások ugyancsak védőruhát kapnak. A gazdaság munkástanácsa legközelebbi ülésén a bérezési kérdéseket vitatja meg. Mint a megye minden gépállomásán, a kisújszállási gépállomáson is október 28-án megalakították a 21 tagú munkástanácsot, amely már az első ülésén megválasztotta vezetőségét. Az elnök Széll István lett. A munkástanács a gépállomás igazgatói teendőinek vitelével Bobvos Jánost bízta meg, illetve korábbi beosztásában megerősítette. Ezután a következőkben foglalták össze követeléseiket. Minden traktorra vissza kell állítani a két embert. Ennek következtében megszűnik az a helytelen állapot, ami eddig volt, hogy másfél ember jutott 1-1 gépre. E követelésük nem más mint az 1955 novemberében érvényben lévő rendelkezés. A gépállomás dolgozói az eddig teljesített munkaegységek után járó kenyérgabonát azonnal kapják meg. Ez vonatkozik a műhely dolgozóira is. Javasolja a munkástanács, hogy a műhely dolgozók bérezése úgy legyen biztosítva, hogy a napi 8 órai munkavégzés idején kapták. A traktorvezetők normáit felül kell vizsgálni és érvénybe kell léptetni az 1955. évben alkalmazott normákat. Javasolja a munkástanács, hogy az eddig ki nem fizetett üzemanyag prémiumokat azonnal fizessék ki. A raktáron lévő halinacsizmákat osszák ki és a továbbiakban gondoskodjanak jóval nagyobb mértékben a szociális juttatásokról. Minden javítási munkáért fizessenek órabért és töröljék el, hogy a traktorosnak 3 napot ingyen kell dolgozni a javításoknál. A munkástanács felhívta a gépállomás minden dolgozóját, hogy rendben, fegyelmezetten és minden erővel biztosítsák a munkák végzését. Kunszentmárton A kunszentmártoni üzemek, KTSZ-ek, termelőszövetkezetek, egyéni dolgozóparasztok és kisiparosok küldöttei, szombaton délután 3 órakor gyűltek össze a községi tanács nagytermében, hogy megválasszák a munkástanácsot. Herceg Mihály a délelőtt folyamán Szolnokon járt küldöttség vezetője ismertette a megjelentek előtt a politikai helyzetet. Közben a Tanácsháza előtti téren nagy számú dolgozó gyűlt egybe, akiket hangszórón keresztül tájékoztattak a gyűlés menetéről. Herceg Mihály ismertette, a tanácsba választandó reszortokat. Rendre, nyugalomra intette a dolgozókat. Kérte, hogy tartsák fenn a rendet és akadályozzák meg a rombolást, és biztosítsák mind az üzemekben, mind a mezőgazdaságban a további folyamatos termelést. A jelenlévők Herceg Mihály szavait egyhangú lelkesedéssel fogadták. Ezután javaslatokat tettek a megválasztandó munkástanács tagjaira. A jelenlévők a munkástanácsba elnöknek Herceg Mihályt és Komár Andrást, ipari biztosnak: Szűcs Imrét, rendőri biztosnak Szabó Mihályt, mezőgazdasági biztosnak Szakáll Olivért és Szirom Ferencet, kereskedelmi biztosnak Sós Pált választották. A munkástanács első intézkedése, a község zavartalan élelmiszer ellátásának megszervezése és a rend biztosítása volt. Felmérték a községben lévő pékségek kapacitását és a magán kézben lévő pékségek részére is biztosítottak a községben lévő lisztkészletből bizonyos mennyiséget. Kunszentmárton községhez hasonlóan, a járás többi községeiben is egymás után alakulnak a munkástanácsok. Több mint 100 km-re fekszik Szolnoktól Tiszafüred. Mégis szinte óráról-órára tudták az elmúlt napokban, hogy mi történik Szolnokon, a megye székhelyén. Szombaton reggel Tiszafüred község dolgozóinak apraja-nagyja kint volt az utcán és követelték, hogy alakuljon meg náluk is a nemzeti tanács. A tömeg követelésére Petrovics György tanácselnök, Kovács József járási tsz szervező, a rendőrség két nyomozója Seres és Herédi azonnal lemondott, valamint az Államvédelmi Hatóság helyi képviselői elhagyták a községet. Majd megválasztották a forradalmi nemzeti tanácsot, ennek elnöke Csontos István lett. Ezek után táviratban közölték a magyar kormánnyal és a párttal követeléseiket, melyek megegyeznek a Szolnok Megyei Munkástanács követeléseivel. Néhány ponttal még kibővítették. Követelték, hogy több párt legyen és az országgyűlési képviselők választása is ilyen alapon történjék. Követelték a teljes lelkiismereti és vallásszabadságot. A nagygyűlés után helyreállt a rend és a dolgozó parasztok, a termelőszövetkezetek folytatták a munkát. Ma már a vetés a Tiszafüredi Gépállomás körzetében mintegy 90 %-ig el is van végezve. Az egyéni gazdálkodóknak jelenleg 10 gép dolgozik a szántás-vetési munkákban. Gépállomásainkon a munkabérek kifizetése a napokban történik. A legtöbb gépállomásról annak rendje, módja szerint megjelentek a gépállomások igazgatóságán és a munkabéreket Szolnokról elvitték. A mezőtúri és a túrkevei gépállomások azonban úgy látszik elfelejtették a törvényes utakat. Ahelyett, hogy a gépállomási igazgatósággal engedélyeztették volna a bérek kifizetését, helyben a Nemzeti Bank-fióktól nagyobb összegű munkabért vettek fel. A munkabér ilyen kifizetésére nem volt joga sem a gépállomásnak, sem a Nemzeti Bank-fiókoknak. Az ilyen csak anarchiát szül és zavart kelt. Ezúton is felhívjuk a gépállomások figyelmét, hogy a törvényes utakat tartsák be, mert az állam pénzéről, az állam vagyonáról van szó, mely nemcsak a mezőtúriaké, vagy a túrkeveieké, hanem az egész dolgozó népé. Ez a cselekedetük törvénytelen. Ezért felhívjuk a gépállomási munkástanácsok figyelmét, hogy ilyen, vagy hasonló eseteket ne engedjenek meg. A reggeli órákban telefon értesítést kapott a Mezőgazdasági Igazgatóság Kunhegyesről. A munkástanács elnöke kérte, hogy az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok részére szükség van 200 q búzavetőmagra. A munkástanács döntése alapján a kunhegyesiek a vetőmagot megkapták a helyi Terményforgalmi Vállalattól. A Kunszentmártoni Gépállomás Munkástanácsa olyan határozatot hozott a legutóbbi ülésén, hogy a maximális segítséget nyújtsák az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztoknak. A Gépállomások Igazgatósága azzal sietett segítségükre, hogy a mai napon 110.000 Ft költséget biztosított a gépek javítására, alkatrészek és anyagok vásárlására. Hírek a megyéből Fegyvernek Ebben a községben is megalakult még szombaton a munkás- és paraszttanács. A község lakossága nagygyűlésen vonta meg a bizalmát a volt tanácselnöktől. A munkástanács vezetésével Dr. Kürti Lajost bízták meg. A megalakult munkástanács számos helyes intézkedést hozott. Így a faluban szolgálatot teljesítő rendőrök mellé tíztagú nemzetőrséget szerveztek. A nemzetőrök a rendőrökkel vállvetve ügyelnek a rend további teljes fenntartására. A munkástanács megalakulása után azonnal elhatározta, hogy élelmet küld a fővárosnak. A gyűjtés ma reggel indult meg. Az a tervük, hogy öt tehergépkocsi frissen sült házikenyeret, burgonyát és egyéb élelmiszert küldenek Budapestre. A gépkocsik közül kettő a gépállomásé, három pedig a szövetkezeteké. A Fegyverneki Kossuth Termelőszövetkezet a gyűjtés megindulásakor azonnal felajánlott 15 mázsa burgonyát és tíz mázsa búzát. Jelenleg azt intézik, hogy a búzát megőröljék és kenyérnek megsüssék. Jászberény A városban a munkástanács megalakulása óta első feladatának tekintette a rend és nyugalom fenntartásának további biztosítását. A rendőrség és a helyőrségben szolgálatot teljesítő honvéd alakulat mellé megszervezték a munkás és polgárőrséget és most közös erővel ügyelnek a rendre. Ilyen helyes intézkedés volt, hogy Jászberényben is alkoholfogyasztási tilalmat rendelt el a munkástanács. A Somogyi Jenő tiszt elvtárs vezetésével dolgozó munkástanács megszervezte a közellátás további zavartalan menetét és a közellátást érintő fontos közleményeket nyilvánosságra hozták. A munkástanács jó munkáját dicséri, hogy ma délután 20 gépkocsival 50 mázsa vágott sertést küldtek a fővárosban működő közellátási bizottságnak. A gépállomás dolgozói lemondatták Sólyom Lajos igazgatót és Szabó Gyula főmérnököt, akik durva és emberi önérzetet sértő magatartásukkal már régen rászolgáltak erre. A dolgozók megbízásából a munkástanács átvette a gépállomás vezetését. A munkástanács elnöke igazgató-helyettes volt eddig, így a legteljesebb mértékben rendelkezik azokkal a szervező és technikai ismeretekkel, amelyek egy gépállomás vezetéséhez szükségesek. Annál is inkább, mert a munkástanács és dolgozók teljes támogatását élvezi, amely különösen fontos ezekben a napokban. A dolgozók helyeselték, a munkástanács határozatát, amelynek értelmében folytatják a munkát és minden traktor az őszi mezőgazdasági munkák sikeréért dolgozik. Jelenleg a Jászberényi Gépállomás valamennyi traktoristája kint dolgozik a határban, szántanak, vetnek: azon fáradoznak, hogy minél előbb földbe kerüljön az élet, jövő évi kenyerünk magva. Mezőtúr Nyugalom és rend van a városban. Az üzletek hétfőn reggel a rendes időben kinyitottak. A termelőszövetkezetek földjein teljes ütemben folyik a szántás és vetés. Kovács Imre, a munkástanács elnöke arról tájékoztatott bennünket, hogy az egyéni parasztok is az őszi mezőgazdasági munkák sikeréért dolgoznak. Az őszi mezőgazdasági munka most igen fontos gazdasági és politikai feladat. A munkástanács felhívására gyűjtés folyik a városban a főváros lakosságának megsegítésére. E gyűjtés során az Építő KTSZ kettőezer forintot ajánlott fel. A mezőtúri Haladás termelőcsoport tíz darab hízott sertést és húsz mázsa búzát küld a főváros népének. A mezőtúri tangazdaság kettő hízott vágó marhát és öt darab hízott sertést ajánlott fel Budapest dolgozó népének megsegítésére. Egyébként ma a kora reggeli órákban már egy több tehergépkocsiból álló menetoszlop indult Mezőtúrról Budapestre megrakva élelmiszerrel. Nagyon fontos, hogy Mezőtúron a munkástanács továbbra is ura legyen a helyzetnek. Gyors, helyes, határozott intézkedéseivel elejét vegye minden olyan megnyilvánulásnak, amely esetleg megbontaná a rendet és a nyugalmat. Túrkeve Vasárnap délután megalakult a forradalmi tanács. Kiáltványában felhívta a város lakosainak figyelmét a rendre, fegyelemre, s intézkedett, hogy ma 12 mázsa kenyeret, 3 mázsa szalonnát indítsanak útba Budapest népének. Hétfőn minden termelőszövetkezetben közgyűlésre hívták össze a tagokat, ahol a munkástanács tagjai megbeszélik a tsz tagokkal, hogy mindaddig, amíg a kormány nem intézkedik a termelőszövetkezetek ügyében, tartsák meg a rendet és fegyelmet, végezzék munkájukat. Kunhegyes A gépállomáson hétfőn reggel a traktoristák többsége megjelent, kivéve azokat, akik más községekben laknak. Rövid megbeszélést tartottak, s elhatározták, hogy a háromtagú ideiglenes munkástanács helyett kedden reggel megválasztják a munkástanácsot. A megbeszélés után a gépállomás dolgozói indultak a határba, hogy gépeikkel segítséget nyújtsanak a szántáshoz-vetéshez. A termelőszövetkezetek döntő többségében befejeződött a vetés, így a gépek többsége az egyéni gazdáknak dolgozik. Azoknak is elvégzik a szántást, vetést, akik jelenleg nem tudnak fizetni. Megállapodást kötnek a munkadíj később megtérítésére. A termelőszövetkezetek és a Terményforgalmi Vállalat azoknak a dolgozó parasztoknak, akiknek nincs vetőmagjuk, biztosítja a szükséges mennyiséget, hogy bevethessék földjeiket. A Terményforgalmi Vállalattal kötött megállapodás szerint később fizethetnek a vetőmagért. Jásztelek Szombaton alakult meg a negyventagú forradalmi tanács. A délutáni órákban a község lakosai a kultúrotthonban gyülekeztek, ahol a népgyűlés egyesek lecserélése után megerősítette a forradalmi tanács megválasztását. Hétfőn - csatlakozva a jászberényiek kezdeményezéséhez - Jásztelken is megkezdődött a gyűjtés Budapest lakosságának. Az Alkotmány Tsz öt borjút, a Tolbuchin Tsz nyolc mázsa burgonyát, káposztát, zöldségfélét adott. A lakosság különböző élelmiszereket adott össze, melyet még a mai napon útnak indítottak Budapest felé. Jászapáti A községben rend és nyugalom van. Dolgoznak a malmok, nyitva vannak az üzletek, az élelem és áruellátásban nincs zavar. A járási tanácsnál ma reggel alakult meg a tizenöt tagú munkástanács, délután pedig a járási forradalmi tanács. Az emlékezetes Kossuth Lajos téri tömeggyűlés követelései között szerepelt, hogy a káderanyagokat ki kell osztani és meg kell semmisíteni. A szolnoki MESZÖV-nél e követelést már megvalósították. A dolgozók megkapták egész káderanyagukat, hogy olvassák el, semmisítsék meg, vagy akár tegyék el emlékbe. Beszélgettünk a MÉSZÖV egyik dolgozójával. Elmondotta, hogy a róla szóló különböző jelentésekben, tájékoztatókban, jellemzésekben voltak igaz dolgok is, amelyek azonban sok rosszindulatú anyaggal keveredtek. Örömmel vette, hogy mindez most felszínre került és a továbbiakban nem állnak fenn senkivel szemben sem olyan vádak, amelyek ellen nem tud védekezni. Szolnok Egyes helyeken az államosított házak volt tulajdonosai zaklatják az ott lakó munkásokat, családokat. Ez helytelen. Az államosítás során történtek ugyan törvénytelenségek, ezeknek felülvizsgálására azonban a rend helyreálltával mindenképpen sor kerül. Akikkel szemben jogtalanság történt, azok törvényes keretek között szerezhetnek érvényt jogaiknak. Tartózkodjék tehát mindenki attól, hogy a régebbi törvénysértést újabb kövesse. A munkástanács foglalkozik majd ezzel a kérdéssel, de jelenleg más fontos feladata van. Mindenképpen az a fontos tehát, hogy fogadjuk el a munkástanács intézkedéseit és ne okozzunk olyan zűrzavart, amelyet higgadtsággal el lehet kerülni. A szolnoki Tisza-malomban éjjel nappal folyik az őrlés. Egyébként egy héttel ezelőtt csak a nappali műszak dolgozott. Tekintettel azonban a helyzetre, megkétszerezték az őrlés ütemét. A teljes 24 órás műszakhoz a Papírgyártól kértek munkásokat, akik örömmel vállalták a munkát. A malom raktára telve van gabonával, úgyhogy aggodalomra nincs ok, a közellátás kenyérlisztből állandóan biztosítva lesz. A szolnoki Tisza-malom vezetője arra kéri az őröltetni szándékozókat, hogy csak az őröltessen ezekben a napokban akinek halaszthatatlanul szükséges. A zökkenőmentes munka a jövőben csak úgy válik lehetővé, ha fölöslegesen nem árasztják el olyanok is a malmot, akiknek lisztre a jelen pillanatban nincs szükségük. Szolnok A KISZÖV vezetősége kéri a megye kisipari szövetkezeteinek dolgozóit, hogy a termelőmunkát folytassák. Álljanak a lakosság rendelkezésére, áruikat szállítsák le az illetékes szerveknek. A posta megindulásakor a Magyar Nemzeti Bank teljesíti a fizetési megbízást. A Szolnoki 51. sz. Autóközlekedési Vállalat ideiglenes Forradalmi Munkástanácsa a dolgozók egyhangú határozata alapján: Dobos Ferenc igazgatót, Molnár László forgalmi osztályvezetőt, Dögei Ferenc műhelyfőnököt és Selmeczy Mihály anyagcsoport-vezetőt, beosztása alól azonnali hatállyal felmentette. Budai Istvánt vállalatvezetői, Thurzó Jenőt a forgalmi osztályvezetői, Kenyeres Ferencet a műhelyfőnöki, Pacza Jánosnét és Rigó Sándort az anyagcsoport-vezetői teendők ideiglenes vezetésével bízta meg. A szolnoki építőipari tanulóifjúság és oktatói kara a következők közlését kérte: Mi a Szolnoki 605. sz. MTH építőipari tanulói felajánljuk, hogy a megrongált Budapest helyreállítási munkálataiban részt veszünk, hogy ezzel is hozzájáruljunk a sebek minél előbbi behegedéséhez, a rend és nyugalom helyreállításához. (Forrás: A fennmaradt műsorborítékok tartalma, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár. A beolvasás sorrendje nem állapítható meg. Közli: Cseh Géza: A Damjanich Rádió hullámhosszán. Szolnok, 1956. A szolnoki rádió műsora 1956. október 26. - november 3. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 5). ID: 20573