Damjanich Rádió, Szolnok · 1956. 10. 31. 16.00 Felolvassuk a Legfőbb Ügyészség közleményét. A Legfőbb Ügyészség dolgozói ma délben forradalmi bizottmányt választottak és Nonn György legfőbb ügyészt lemondásra szólították fel. Egyöntetűen elítélték eddigi bűnös tevékenységét. Nonn György tevékenyen részt vett a statárium kihirdetésében és annak minden eszközzel való végrehajtásában. Egyidejűleg a forradalmi bizottmány elismerését fejezte ki azoknak az ügyészeknek, akik az utóbbi napokban Nonn Györgynek statáriális tárgyalás tartására, valamint tegnap is az elfogottak egy részének fogva tartására kiadott utasításait elszabotálták. A Legfőbb Ügyészség Forradalmi Bizottmánya kinyilatkoztatja, hogy a statárium kihirdetése törvénysértő és politikailag is káros volt. Statáriumot kihirdetni ez idő szerint sem lehet, mert a kormánynak erre törvényi felhatalmazása nincs. Közli a forradalmi bizottmány, hogy senkit statáriális bíróság elé nem állítottak és a fogva tartottakat büntetőeljárás mellőzésével szabadon engedték. A Legfőbb Ügyészség Forradalmi Bizottmánya egyidejűleg intézkedett, hogy a tudomása nélkül esetleg egyes helyeken, a felkelésben való részvétel miatt fogva tartott személyeket, azonnal helyezzék szabadlábra. A Legfőbb Ügyészség Forradalmi Bizottmánya az új legfőbb ügyész kijelöléséig, illetőleg megválasztásáig, mindent megtesz a nép érdekében, hogy a forradalmi törvényesség megtartásában tevékenyen közreműködjék. Budapest, 1956. október 30. Legfőbb Ügyészség Forradalmi Bizottmánya Közlemény A Szolnok Megyei Bíróság és Ügyészség Forradalmi Tanácsa a következőket közli: 1.) A Szolnok megyei bíróságok és ügyészségek 1956. október 26. óta a megyei bíróság és ügyészség közösen választott forradalmi bizottságának irányítása alatt működnek. 2.) A bírósági és ügyészségi forradalmi bizottság a Szolnok Megyei Forradalmi Munkástanács hatalmát minden törvényes eszközzel támogatja. 3.) A győzelmes forradalom eredményeként megszűnt a bíróságok és ügyészségek pártirányítása. A bíróságok függetlenek. Az ügyészségek munkáját pedig a Legfőbb Ügyészségen alakult forradalmi munkástanács irányítja. 4.) Az MDP igazságügyi pártösszekötőjét leváltották és ezt a beosztást megszűntnek tekintjük. 5.) A rögtönbíráskodásra vonatkozó intézkedést, mint teljesen törvénytelent, a megyei bíróság ki sem hirdette. 6.) Az igazságügyi hatóságok forradalmi bizottsága haladéktalanul felülvizsgálta a börtönökben fogva tartottak ügyeit. A politikai bűncselekmények és a helytelen gazdasági rendelkezések megszegése miatt (beszolgáltatás) elítéltek azonnal szabadlábra kerültek. A börtönökben csak közönséges bűncselekmények miatt elítélt személyek vannak. 7.) Az igazságügyi hatóságok forradalmi bizottsága teljes mértékben egyetért Nonn Györgynek, a Legfőbb Ügyészség éléről való eltávolításával. 8.) Molnár Eriket a Rákosi-rezsimben vállalt szerepénél fogva, nem tartjuk alkalmasnak az igazságügyi tárca vezetésére. 9.) A közlekedés teljes helyreálltáig a bíróságok tárgyalásokat nem tartanak. A forradalom rendje ellen elkövetett bűncselekményeket a bíróságok soron kívül letárgyalják. A szolnoki Damjanich rádió tegnap esti adásában már ismertette az országos légvédelmi parancsnokság felhívását "Követelés a kormányhoz, felhívás a néphez" címen, amely szerint a magyar dolgozó néppel teljes egyetértésben követelik: Mi az Országos Légvédelmi Parancsnokság beosztottjai Budapesten és vidéken a további, eddiginél súlyosabb vérontás elkerülése végett a magyar dolgozó néppel teljes egyetértésben követeljük: 1. A Magyarországon állomásozó mindennemű fegyvernemi szovjet alakulat azonnal kezdje meg a mi hazánkból a kivonulást! 2. A Budapesten állomásozó és a tűzszünetet állandóan megszegő szovjet alakulatokat 12 órán belül Budapestről vonják ki! A hátrahagyott szovjet sebesülteket teljes felépülésükig vagy sértetlen átadásukig ugyanúgy, mint a magyar sebesülteket kezeljük. 3. A Magyar Kormány rádióban leadott nyilatkozatát követően azonnal olvassák be a szovjet nagykövet és katonai attasé nyilatkozatát a szovjet csapatok azonnali kivonásáról. Amennyiben ez nem történik meg, a Néphadsereg Légvédelme és Légiereje fegyveresen áll ki az egész magyar dolgozó nép követelése mellé. 4. A Nagy Imre elvtárs által vezetett kormány előtti összes kormányok által megkötött katonai és gazdasági szerződéseket fel kell mondani, azért, mert az eddigi kormányok a néptől idegenül külső nyomásra cselekedték. -A néppel tűzön vízen át - Az Országos Légvédelmi Parancsnokság összes beosztottjai. Kelt Budapesten, 1956. október 30-án 16.00 órakor. A felhívás Szolnokon, sőt a megye területén állomásozó katonai egységek teljes egyetértésével találkozott. Már a tegnapi nap folyamán a helyőrség egységei megalakították forradalmi bizottságaikat, kifejezték hűségüket a forradalomhoz, a néphez. Ezek a nehéz napok színvallásra kényszerítették katonáinkat, s még inkább tisztjeinket. Eldőlt, hogy a néphez való hűség frázis-e, vagy valóság számukra. Örömmel tölthet el bennünket az, hogy csak egyesek bizonyultak hűtlennek, igazi megbízatásukhoz. A népáruló rendszer magas rendfokozattal jutalmazta a kecskeméti hadtest parancsnokát Gyurkó vezérőrnagyot. Sajnos erre bizonyult méltónak. Ha még él, úgy elgondolkozhat a számos kecskeméti és a 18 tiszakécskei dolgozó meggyilkolásán. Nem tudjuk máshoz hasonlítani, mint az annakidején szintén Kecskeméten és környékén tevékenykedő Héjjas Ivánhoz. Gondolkozzon azon, hogy milyen sors várhat ezek után rá. A kérdést nyitva hagyjuk. Katonái esetleg felelnek, vagy már feleltek rá. Gödöllői Agrártudományi Egyetem Forradalmi Bizottságának felhívása: Magyar parasztok! A független demokratikus Magyarországért harcoló egyetemi ifjúság fordul hozzátok azzal a céllal, hogy a magyar megújhodás kérdésében szót értsünk. Ma egész Magyarország forradalmi lázban ég, falvakban, városokban egymás után megalakulnak a nemzeti bizottságok, amelyek hivatva vannak arra, hogy mind a parasztok, mind a munkások érdekeiért igazságosan dolgozzanak. Minden falunak olyan élete lesz, amilyen nemzeti bizottságot választ magának. Éppen ezért arra kérünk benneteket, hogy gondosan mérlegeljétek azt, hogy kikre bízzátok magyar falvaink életének irányítását. Nagy Imre vezetésével megalakult az új nemzeti kormány. Bár vannak kételyeink egyes miniszterek személyével kapcsolatosan, mégis ebben a pillanatban, a rend és a nyugalom helyreállításának érdekében, támogatjuk a kormány munkáját addig, amíg nem tér el attól a céljától, hogy a teljesen független, demokratikus Magyarországot megteremti. A magyar fiatalok, egyetemisták, munkások, katonák vérüket ontották a magyar nép igazságos ügyéért és köztük a Ti ügyetekért is. Az ország egész munkássága sztrájkkal harcol addig, amíg ki nem vonják Magyarországról a szovjet csapatokat, mert ez az egyetlen és biztos feltétele a független, demokratikus Magyarország megteremtésének. Magyar Parasztok! Elérkezett az ideje annak, hogy Ti is cselekedjetek a magyar forradalomért, igazságos ügyünkért. A Ti harcotok a mezőgazdasági termelés megindítása, a jövő évi kenyér megtermelése. Szántsatok, vessetek, hogy a szabad Magyarország népének olyan sokszor vérrel áztatott földje bő kenyeret teremjen. Budapest és a városok forradalmi népe, a munkások, egyetemisták és a szabadságharc sebesültjei kenyeret kérnek, húst kérnek, zsírt kérnek és tejet kérnek a magyar falvak népétől. Termeljetek és adjatok, mert ez a Ti szabadságharcotok a független Magyarországért. Most nem a begyűjtés lánca kényszerít Titeket terményeitek beszolgáltatására, hanem az annyiszor megnyomorgatott, szükségbe jutott magyar haza kér tőletek. Magyar Parasztok! Most már nem viszik külföldre fáradságos munkátok gyümölcsét, hanem a magyar gyermekek, a magyar édesanyák és testvéreitek javára fordítják. Gödöllői Agrártudományi Egyetem Forradalmi Bizottsága A Színház és Filmművészeti Forradalmi Bizottság felhívása, melyet tegnap este Bessenyei Ferenc olvasott fel a rádióban, minden szolnoki színész szívből jövő kívánságát és követelését is sugározta. Több mint egy hete már, hogy a színházunkban nem gördült fel a függöny, több mint egy hete, hogy csend uralkodik a nézőtéren, a színpadon egyaránt. Ez a csend ezzel a felhívással valóban aktívvá válik, hiszen minden magyar színművész, így a szolnoki művészek is némák maradnak mindaddig, amíg hazánkat a szovjet csapatok el nem hagyják. Van-e szó, van-e kifejezés, mely méltóképpen el tudná mondani, mit jelent az, amikor egy színész kijelenti: nem lépek színpadra?! Van-e szó, van-e kifejezés mely méltóképpen le tudná írni azt az érzést, mely a színész lelkéből ezt az elhatározást kiváltotta?! Hiszen minden kis porcikánk, rezgő idegszálunk érte dolgozik, a színészi hivatásért, hogyha felgördül a függöny, csodálatos káprázat és megdöbbentő borzongás szülessék. Minden vibráló álmunk és célt festő vágyunk érte növekszik, a színészi hivatásért, hogy igaz érzelmek és forrósító szenvedélyek perzseljenek meg mindenkit túl a rivaldán. És most mégis néma marad a színész. Néma marad, hogy ezzel a cselekedettel tegyen hitet a szabadságharcunk mellett. Csak a szabadság utáni szent vágy sugallhatja a művésznek azt, hogy lemondjon arról, ami számára a legtöbb, hogy lemondjon a színpadról elhangzó szó kimondásáról. Úgy érezzük becsülettel, hazánk, népünk iránti mélységes szeretettel átitatva helyesen cselekszünk. Helyesen cselekszünk mert ezt kívánják tőlünk dicső elődeink Déryné, Jászai Mari, Egressy Gábor és a többi magyar színész, akik a magyar szóért, a független magyar színházkultúráért küzdöttek. A csönd veszi tehát birtokába a Szigligeti Színházat. Ez a csönd azonban kiált, harsogó szóval: Szabadságot, szabadságot népünknek, szabadságot a magyar színjátszásnak! Az 1956. okt. 30-án Budapesten járt küldöttség egyik tagjának tájékoztatója a repülőgépről látottakról: Itt áll most mellettem a felderítés egyik résztvevője: Kiss Iván a Közlekedési Üzemmérnöki Kar tanársegéde, akit megkérek arra, hogy számoljon be röviden a látottakról. - Du. 2 órakor indultunk el a Budaörsi repülőtérről Simonyi Alfréd egyetemi hallgató barátommal, a főváros fölé. A repülőgépet maga a repülőtér parancsnoka vezette. Először a budai oldal felé irányította a gépet. Körülbelül 200 m magasan repültünk és a tiszta időjárás igen jó látási viszonyokat ígért. Rövidesen már Budapest áramellátásának központja, a Kelenföldi erőmű fölött jártunk. A kéményeken kiömlő sűrű fekete füstfelhő igazolta, hogy a főváros villamos árammal való ellátása biztosítva van. Bal felől az Osztyapenko kapitány emlékműve körül, nagy számú szovjet gépesített erő helyezkedett el. Ezek, a pilóta közlése szerint, az előző napon még Budapest belső területein állomásoztak. A harcok első nyomait a Móricz Zsigmond körtéren láttuk,- ott kockakőből felépített barikádok és feldöntött villamosok jelezték. A környéken azonban megindult az élet. Az utcákon sok gyalogost, néhol feltűnő vöröskeresztes jelzéssel ellátott gépkocsikat és élelmiszerszállító teherautókat láttunk. Feljebb északra a Moszkva tér szintén magán viseli az elmúlt napok tragikus eseményeit. A kőbarikádokon kívül a Déli pu.-ról kivontatott és felborított vasúti kocsik adtak védelmet a téren a szabadságharcosoknak. - Mit láttak a pesti oldalon? - A Margit-híd felett repültünk át a pesti oldalra. Az első, ami megragadta figyelmünket a Duna-parti Belügyminisztérium és arrébb a Parlament épülete körül nagy számú páncélos állomásozott. Beljebb a Nyugati pu. előtt nagy tömeg vonult a Szt. István körút felé, teljesen békésen, nemzeti színű zászlókat és táblákat vive. Alulról az újra induló élet képe bontakozik ki. Itt már a gyalogosokon kívül, igen sok élelmiszerszállító gépkocsi is jár az utcákon. - A szolnoki dolgozók nagyon kíváncsiak arra, hogy a budapesti tűzoltóság el tudta-e már fojtani a fővárosban pusztító tüzeket és teljesen elcsitult-e a harc? - Nagyjából a Kiskörút vonala felett repültünk, amikor jobbról alattunk a Kossuth Lajos utcából gomolygó füstfelhőt pillantottunk meg. A pilóta arra fordította a gépet és közelebb érve tisztán kivehető volt, hogy a tűz az Astoria Szálló előtt az úttesten ég. A nép az ott lévő Horizont könyvesbolt anyagát gyújtotta meg. Nem messze innen a Vörösmarty térhez közel a Váci utcában is papírokat égettek. Tovább a Múzeum körút környékén nagyon szomorú képet látunk. Tönkrezúzott villamoskocsik, teher és személygépkocsik az erősen megrongált rádió és a Nemzeti Múzeum épülete. A gép most kelet felé fordult. Szemben velünk újabb tűz és füstfelhőt látunk. A Köztársaság tér van alattunk. Itt bizony még nincs fegyverszünet. A téren páncélosok állnak, torkolattüzek lobbannak fel. A Bp-i Pártbizottság épületét ostromolják. Néhány kört írunk le, míg teljesen kibontakozik a kép. A szabadságharcosok a környező utcákban és a Városi Színház mögött gyülekeznek, a páncélosok állandóan lőnek, a tér csupa por és füst. Láthatólag rohamra készülődnek. A borzalmas kép annyira lekötötte figyelmünket, hogy csak a pilóta hirtelen manőverezése után vettük észre, hogy a Baross tér irányából géppuskával lőnek gépünkre. Egy éles fordulat után, már a kiégett Szabad Nép székház felett járunk, majd az elmúlt napok legsúlyosabb harcainak középpontja, a volt Mária Terézia laktanya van alattunk. A környék itt szörnyű pusztulás képét mutatja. A körúton és az Üllői úton a szétroncsolt villamosok és gépkocsik mellett, igen sok kiégett páncélost is láttunk. Az épület környékén a pilóta szerint még a délelőtt folyamán is harcok dúltak, és az utcák a többihez viszonyítva most is meglehetősen néptelenek. - Mit láttak a főváros külső kerületeiben? - Nagyjából az Üllői út vonalát követve repültünk Kispest és Pestszentlőrinc fölé. Közben láttuk a teljesen néptelen Ferencvárosi és Józsefvárosi pályaudvarokat. A keleti elővárosokban felülről megítélve, teljes rend és nyugalom uralkodott. Csupán a Népligetben láttunk teljes harckészültséggel várakozó nagy számú páncélos és gépesített erőket. A főváros határában semmiféle csapatmozgás nem volt észlelhető. - Visszatértek-e innen még egyszer a Köztársaság tér fölé? - Igen. Mintegy húsz perc múltán újra a tér fölött voltunk, ahol időközben legalábbis felülről úgy vettük ki, a harc már megszűnt és az ostromlott épületet elfoglalták. A téren több halottat és sok sebesültet figyeltünk meg. Az utóbbiakat azonban az odaérkező nagy számú egészségügyi osztagok vették kezelésbe. A pártbizottság ablakaiból papírokat dobáltak ki, melyeket az állandóan növekvő néptömeg elégetett. Mintegy tíz perces körözés után a gép irányt vett Budaörs felé, ahová néhány perc múlva közel másfél órás repülés után szerencsésen megérkeztünk. A küldöttekkel utazott Vágási Kálmán, a megyei mezőgazdasági igazgatóság munkatársa is. Útjáról a következő kommentárt írta a Damjanich rádió számára: Amikor a LI-2-es repülőgép méltóságteljesen felemelkedett Budapest, a forradalmi város fölé, 6-700 méter magasból még egyszer visszanéztünk. Ha sebeket is kapott, ez a város nekünk a legkedvesebb városunk. Innen indult el október 23-án a világraszóló esemény: a magyar nép lerázza a bilincseit és szebb, boldogabb hazát épít. Mi szolnokiak is szeretjük városunkat, éppen úgy, mint Budapestet. Akarjuk-e, hogy a számunkra kedves utcákat is vér áztassa, betört kirakatok, kiégett házak csúfítsák el testét? Nem akarunk több vért adni. Ha valóban kimennek a szovjet alakulatok, minden józan gondolkodású embernek tartózkodnia kell az összetűzésektől. Nyugalom és rend legyen, hogy minél előbb megkezdhessük az építő, teremtő munkát hazánk felvirágoztatásáért. A Drezdai Közlekedési Főiskola hallgatói és dolgozói az alábbi táviratot küldték a Szolnoki Közlekedési Egyetemnek: "Főiskolánk dolgozói a tegnapi és mai nagygyűléseken megtárgyalták az Önök országában lévő helyzetet, szolidaritást vállalnak az Önök harcával, amelyet az ellenforradalmi elemek ellen indít a szocializmus megvédésére. Szaktársi üdvözlettel: Közlekedési Főiskola Drezda: 1956. okt. 26." Egyetemünk ifjúsága és tanszemélyzete, közel két éves igen eredményes baráti kapcsolatban áll a német egyetemmel. A szoros kapcsolat egyik megnyilvánulása a most érkezett távirat is. Ifjúságunk köszönettel veszi együttérzésüket, azonban ezzel párhuzamosan az alábbiakat kell megjegyeznünk: A távirat szövege arra mutat, hogy a drezdaiak a magyarországi helyzetről tévesen vannak informálva. Sajnálatos az, hogy a kelet-német sajtó október 23 után három nappal is arról ír, a kelet-német rádió is arról tájékoztatja a német népet, hogy mi magyarok ellenforradalmi elemekkel szemben harcolunk. Reméljük, hogy azóta már Németországban is a magyar szabadságharc körülményeiről, annak céljáról, és igaz voltáról a német sajtó és rádió megfelelő tájékoztatást ad. Amennyiben nem, úgy ezúton adjuk hírül nektek német barátaink, hogy Magyarországon a magyar nép nem ellenforradalmi elemek ellen, hanem a független szabad demokratikus Magyarországért harcol. Szolnok A munkás szolidaritás egy új jelképe született most a szolnoki üzemekben. A Járműjavító dolgozóival egyetértésben a szolnoki üzemi munkások elhatározták: csak akkor kezdenek ismét munkába, mikor biztosak lesznek abban, hogy a nép által hívatlan vendégek a szovjet csapatok megkezdik a kivonulást az országból. A szolnoki gőzfűrészeknél is ez az elhatározás. Már megválasztották a munkástanácsot, becsületes munkaszerető emberek kerültek bele. A gőzfűrész most mozdulatlan, csendes. A már messziről ismert gátér fűrészek hangja elmarad. Alig tartózkodik néhány ember az üzemben. Inkább csak a munkástanács tagjai beszélgetnek, tervezik, alakítják az igazi munkás jövőt és most már nemcsak tervezik, hanem cselekednek is. Ez érződik Orszaczky Gyula a munkástanács elnökének szavaiból is: - Béke és szeretet kell már végre és nem gyűlölet... A tanács többi tagjai is helyeselnek, mindenki ezt várja és ezt akarja. Ha arról lenne szó, azonnal felvennék a munkát. De most együtt ver mindenkinek a szíve s a gondolatok, érzések egy mondatba sűrűsödnek: oroszok menjetek haza, mi magunknak akarjuk építeni a magyar jövőt, az új életet. S ahogy beszélgetünk mély fájdalmak szakadnak fel. Zsadony Sándor főtitkár fejezi ki leghívebben azt, amit mások is gondolnak. - Akármennyit is papoltunk ebben a gyötrelmes esztendőben, végül csak be kellett fogni a szánkat, mert demagógnak, meg a jó isten tudja minek bélyegeztek minket. Mikor megmondtuk az igazgatónak, Donner Imrének, hogy mi fáj az itteni munkásoknak jóformán meg sem hallgatta, a munkásokkal meg egyáltalán nem állt szóba. Így aztán ide többet ne jöjjön. Befolyt a tető, nem volt munkásöltöző, meg ezer dolog bántotta a gőzfűrész dolgozóit. Akkor mindezt elmondták az "elnök asszonynak" Juhász Imrénének, sercegett a papír, a ceruza, csak éppen történni nem történt semmi. Ezt most mind számon tartják az üzemben, s ez arra figyelmeztet, hogy aki most szóba áll a fűrésztelepiekkel, meg akárkivel az jól gondolja meg a szavait. Ilyen kitérő válaszokba már nem nyugodnak bele: "ez gazdasági dolog nem rám tartozik". Gyakran pártfunkcionáriusok mondtak ilyesmit s bizony ebből elég. A telepen nem váltottak le senkit, sok az igazhitű meggyőződéses kommunista, s nekik az a véleményük, hogy fölösleges a sok pártfunkcionárius, a szaladgáló Popjedák. A kommunista párt ne az irodákban éljen, hanem az emberek közt s akinek továbbra is az íróasztal kedves, az köszönjön le. Az izzó gondolatok, szavak, tüzek ott égnek a szemekben s ebből azt lehet kiolvasni, örökre vége a Rákosi-időknek, de a '45 előtti múltnak is. Az újságíró egy kérdést kockáztat meg: - És ha most tüzelőt kérne a közkórház a betegek részére, mit tennének? - Fát adnánk! - hangzik az egyöntetű válasz innen is onnan is. Aztán hozzáteszik, még drága most minden csepp vér, vigyázni kell rá. Aztán azzal búcsúzunk el, hogy ha ismét szól a gyárduda a Járműjavítónál, majd újból felsírnak a gátér fűrészek, feszülnek az izmok, de most már igazán csak maguknak dolgoznak a fűrésztelepiek. Természetesen amikor azt mondják maguknak, úgy értik az országnak. Szolnok A Szolnok Megyei Vas és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat Munkástanácsa a dolgozók követeléseit a kereskedelmi vállalatok között elsőnek foglalta össze, többek között követelik, hogy a vállalat valamennyi dolgozója munkaruhában részesüljön. A munkaruha kihordási idejét a fizikai dolgozóknál kilenc hónapban, maximum egy évben, míg az adminisztratív és forgalomtól független dolgozóknál 18 hónapban állapítják meg. Felül vizsgálandók a jelenleg érvényben lévő fizetési besorolások, amikor is az emberek, a megbízható, felelős beosztásban lévő dolgozók fizetését olyképpen kell megállapítani, hogy a rájuk ruházott felelősség érvényesüljön az egyéb dolgozókkal szemben. A vállalati többlet nyereséget a vállalat maga ossza szét. Ennek 50 %-a vállalati lakásépítkezésekre, szociális beruházásokra fordítandó. A másik 50 % a dolgozók között osztandó szét prémium helyett, melynek összege maximum két havi bérnek felelhet meg negyedéven belül. Az esetleges fennmaradó összeg a következő negyedévre tartalékolandó bérkifizetésre, vagy szociális beruházásokra. A vállalat értékesítési tevékenységét mind belföldön, mind külföldön saját maga bonyolíthassa le. A nagykereskedelem helyi és magánipartól szerezhessen be minőségben és árban versenyképes árut. Egyes szolgáltatásokat a vállalatnak kedvezőbb állami, vagy magánszektorral végeztethessen. A fizetésemelés helyett a munkástanács árleszállítást követel, és azonnal beszüntetni kéri a burkolt áremelést. Egyidejűleg a csökkentett árak rögzítését. SZOLNOK MEGYEI VAS ÉS MŰSZAKI NAGYKER. V. MUNKÁSTANÁCSA Gyurkicza András Benkő András elnök elnök h. Szolnok A Magyar Kommunista Párt Szolnok Megyei Ideiglenes Elnökségének nyilatkozata. 1956. október 30-án Szolnok város kommunistái, üzemek, vállalatok, termelőszövetkezetek küldötteinek részvételével megalakították a Magyar Kommunista Pártot és egyben megválasztották az ideiglenes megyei elnökséget. Az MKP Szolnok megyei elnöksége kijelenti, hogy: 1./ A leghatározottabban elhatárolja magát az elmúlt évek Rákosi-Gerő bűnös klikkjétől és követeli, hogy a klikk tagjait zárják ki a pártból. A kompromittált járási, városi és alapszervezeti vezetők ügyében az alapszervezetek, illetve a járás, város kommunistái döntsenek, hogy tagjai lehetnek-e a Kommunista Pártnak. Hallgassák meg a pártonkívüliek véleményét is. Alapszervezetenként döntsön a párttagság a Rákosi-önkény idején meghurcolt kommunisták rehabilitálásának ügyében. 2./ Az elnökség egyetért és támogatja a szolnoki nagygyűlés előtt 16 pontban ismertetett követeléseket. Ezek közül a legfontosabbnak tartja: a./ A szovjet csapatok kivonását hazánk területéről. A kormány mielőbb hozza nyilvánosságra a tárgyalások eredményeit, illetve a szovjet egységek kivonásának határidejét. Amíg a határidőt, mint biztosítékot a kormány nem hozza nyilvánosságra, az elnökség egyetért a sztrájk folytatásával és támogatja azt. Amennyiben a szovjet csapatokat a megállapított határidőre sem vonják ki az ország területéről, úgy az MKP Szolnok megyei elnöksége támogatja a munkásosztálynak azt az elhatározását, hogy újból sztrájkba lép. Az MKP Szolnok megyei elnöksége felhívással fordul a sztrájkoló munkásokhoz, hogy a szovjet egységek kivonása határidejének nyilvánosságra hozása után kezdjék meg a termelőmunkát, mert e nélkül a sebek gyógyítása megvalósíthatatlan. b./ A munkások bér, norma és egyéb követeléseinek gyors rendezését, a nyugdíjak és a családi pótlék emelését. c./ A termelőszövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok jogos, eddig meg nem oldott követeléseinek gyors rendezését. A termelőszövetkezetek önálló pénz- és tervgazdálkodását, gépvásárlás engedélyezését, az igazságos adórendszert. 3./ A Szolnok megyei kommunisták követelik, hogy a pártvezetés legfelsőbb szinten rendezze a MKP és a SZKP közötti kapcsolatot a kölcsönös megbecsülés és egyenjogúság alapján. 4./ Az MKP Szolnok megyei elnöksége felkéri Szolnok megye kommunistáit, hogy a városokban, falvakban, üzemekben, vállalatoknál, termelőszövetkezetekben, gépállomásokon, állami gazdaságokban, azonnal fogjanak hozzá az MKP szervezeteinek megalakításához. Álljanak a munka élére azok a régi, harcos kommunisták, akik a Rákosi-önkény idején hallgatásra voltak kényszerítve. A Kommunista Párt megalakításával egy időben megújhodva, felszabadultan menjenek bátran a munkások, dolgozó parasztok, a nép közé, támogassák, segítsék a jogos követelések megvalósítását. Járjanak élen a rend, a nyugalom, a biztonság megteremtésében. 5./ Üdvözöljük a többi demokratikus pártok megalakítását és készek vagyunk együtt dolgozni a megértés és kölcsönös bizalom alapján, hazánk, népünk javára. 6./ Üzemek, gépállomások, termelőszövetkezetek, állami gazdaságok ifjúmunkásai! Javasoljuk, alakítsátok meg az ifjúmunkás szervezetet és támogassátok a forradalmi munkástanácsok tevékenységét, felelősségteljes munkájában. Magyar Kommunisták! Elvtársak! Az elmúlt évek bűnös politikája beszennyezte igazságos eszménket és megingatta pártunk sorainak egységét. Pártunknak akkor lesz újra becsülete és tekintélye, ha megszabadulva a régi szennytől új életet kezdve, munkával, bizonyítjuk be a hazához, néphez való hűségünket. Tisztességes eszközökkel, igazságos célokért kezdjetek állhatatosan! Magyar Kommunista Párt Szolnok Megyei Ideiglenes Elnöksége. Szolnok Október 31-én délelőtt alakult újjá az FKgP vezetősége Szolnokon Zsibong, forr a terem, - mindenki szólni akar. Az évek óta elnyomott és elhallgattatott emberek most felszabadultan és őszintén mondják el véleményüket, s adnak javaslatokat. A Független Kisgazda- Földmunkás-, és Polgári Párt vezetőségét újjáválasztó gyűlése volt ma. A Szolnoki Gazdakör nagytermét megtöltötték a párt tagjai és az érdeklődő vendégek. Hírt adtunk már arról, hogy az országban az elsők között van megyénk, ahol életre hívták a demokratikus pártokat. Az alakuló megbeszélések folytatásának lehet tekinteni ezt az összejövetelt. Mint annyi más helyen, itt is ítéletet mondtak a Rákosi-klikk ténykedései felett, melyben megtiltották március 15. megünneplését, az örökös kollektivizálással és tagosításokkal rémítették a parasztságot, s még az utolsó percekben is csak nagy véráldozatokkal sikerült megmenteni magyarságunkat. Jóleső érzés volt hallani Bulyáki József művezető beszédét, aki józan belátásra kérte a dolgozó parasztokat: Ne engedjék, hogy egyesek kihasználják a konjunktúrát és nyerészkedjenek az élelmiszerekkel. A közszükségleti cikkek árainak felemelése újabb romlásba, inflációba kergetheti a nemzetet. Ez pedig nem érdeke a parasztságnak és a munkásságnak. A jelenlevők közül sokan helyeselték megállapításait. Volter László és Csapó Mátyás dolgozó parasztok is amellett foglaltak állást, hogy minden erővel meg kell akadályozni az árak emelését, a spekulációt. Többen arról beszéltek, hogy az egész nemzet összefogására van szükség ahhoz, hogy mielőbb talpra álljunk és meginduljon az ország vérkeringése. Ezt kívánja elősegíteni a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt most újból életre hívott szolnoki szervezete. Hívnak minden becsületes dolgozót zászlajuk alá. Szabad Szó. Budapest, 1956. október 31. 24. évf. 1. szám. Nincs már beadás! Ki hitte volna két héttel ezelőtt? Mint a szél a rongyot, úgy fújta el forradalmunk a Begyűjtési Minisztériummal együtt az egész dézsmázó és rekviráló rendszert! Most majd nem lesz talán a városnak élelme? De igenis lesz! Sőt, megnézheti bárki: - "Tervfelbontás", "Előirányzat", "Kiírás" nélkül is hozzák a parasztok az élelmet a forradalmi munkásságnak. És osztogatják ingyen! A forradalmi parasztság a forradalmi munkásságnak! Nem a "Párt" irányítására, hanem a maguk szíve szerint. Azt mondták a rossz emlékű Rákosiék: - A spekuláció megelőzése miatt kell a begyűjtéssel állami tartalékokat felhalmozni. Pedig ők spekuláltak! Ki tudja, milyen csatornákon, hová került az a sok termény, amit cigány-pribék "transzferek" sokszor fegyveres erőszakkal vittek el válogatás nélkül öregektől, özvegyektől, nagy családosoktól. Ennek örökre vége! Parasztok! Ha még eddig nem tettétek volna meg, - szórjátok sárba s tapossátok össze az utolsó fecni papírt is, amit a begyűjtési hivatalokból küldtek nyakatokra. Néhány nappal ezelőtt jelent meg Budapesten a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány lapja, a Magyar Függetlenség. Most a lap mai számából néhány cikket olvasunk fel: A forradalmi harc fegyveres szakasza győzelemmel fejeződött be A forradalom alkotó békéjének megteremtése, az új ideiglenes nemzeti kormány megszületése parancsoló szükségesség. Az alkotmányos jogfolytonosság összeegyeztetése, a forradalom által teremtett törvényesség kifejezője, csak egy olyan kormány lehet, amelyet az összes demokratikus pártok részvételével megtartott nemzetgyűlési képviselőválasztás törvényes testülete hozhat létre. Addig is, amíg az általános titkos szabad választásokra sor került, a jelenlegi koalíciós kormányt sürgősen át kell alakítani oly módon, hogy Nagy Imre, Kovács Béla és Kádár János mellett a régi demokratikus pártok egy-egy taggal legyenek képviselve. Ezek azonban csak azok lehetnek, akik pártjaik bizalmát nem játszották el. Anélkül, hogy a pártok belső ügyébe beavatkozni kívánnánk, megítélésünk szerint a szociáldemokraták részéről Kéthly Anna, a Kisgazdapárt részéről Kovács Béla és Kiss Sándor azok, akik az ország népe előtt tisztán állnak és különösen a paraszti tömegek bizalmát élvezik. A felkelő szabadságharcosok képviselői a kormány alkotó részei kell legyenek, mint biztosítékok a forradalom vívmányainak megőrzésére, ezeknek továbbfejlesztésére, de ez az egyetlen módja az alkotó munka megindításának is, amelyre őszintén vágyik az egész dolgozó nép. Az úgynevezett társutasok és azok, akik a forradalmat nem értették meg, sem kezdeti, sem fejlődő szakaszában - Erdei Ferenc, Bognár József és társaik -, azzal segíthetik a rend helyreállítását, ha azonnal lemondanak és így nem állják útját a kibontakozásnak. Az üzemi munkásság a munkát fel nem veszi, amíg az új ideiglenes kormány meg nem alakul. Dudás József Válasz a TASZSZ-nak Tudomásul vesszük, a TASZSZ sajnálkozásait, amelyeket a Magyarországon lezajlott véres eseményekkel kapcsolatban közölt, úgyszintén a szovjet kormány nyilatkozatát, hogy kész tárgyalásokat folytatni a magyar kormánnyal csapatainak teljes kivonásáról. A szovjet kormány néhány más megállapításával kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy értesülései Magyarország helyzetéről teljesen helytelenek. A magyarok véleményét sem Rákosi, sem Gerő soha nem ismerte, és ha ismerte is, tudatosan elferdítette. Leszögezhetjük, hogy Rákosi Mátyás a megszálló szovjet hatóságok segítségével törhette csak le a magyar nép demokratikus pártjait, kényszeríthette a magyar munkásosztályt a legmélyebb gyarmati sorsba. A véres események, a kartácsoló és romboló szovjet tankok jelenléte nélkül nem indultak volna meg. A szovjet tankok bevetéséről a magyar néptől távol álló kormánynak csúfolt Gerő-féle ügynökök döntöttek. A nép véleményét nem kérték ki. A mai napig a magyar felkelők sorait nem ellenforradalmi hang, hanem a demokrácia és a szabadság hangja jellemzi, s ez bizonyítja, hogy nem akarunk restaurációt. A harcoló ifjúság, hős munkásosztályunk, forradalmi értelmiségünk méltán vívta és vívja ki a világ elismerését. Célunk semlegesség, jó barátság és egyenrangú, előnyös gazdasági együttműködés minden nemzettel. Különös tekintettel a Szovjetunióval meglevő közös határainkra, valamint nagyhatalmi helyzetére, felkérjük a TASZSZ-t, küldje el tudósítóját a helyszínre, hogy győződjön meg itt forradalmunk igazi arculatáról és céljairól. Új kereskedelmi szerződések, kulturális egyezmények válnak szükségessé, amelyek a megtépázott szovjet-magyar viszonyt népeink közös érdekeinek figyelembevételével őszintén rendezni kívánják. Azokat a részünkre előnytelen kereskedelmi és más szerződéseket, amelyeket Rákosi és Gerő, csoportjaikkal együtt, a magyar nép tudta és beleegyezése nélkül, titokban kötött, nem tartjuk kötelező érvényűeknek. A magyar nép rendíthetetlen elhatározása, hogy függetlenségét kivívja. A magyar nép törhetetlen békeakarata nemcsak a puszta kézzel indított és fegyveres harccá fejlődött győzelmes forradalmában nyer kifejezést, hanem megnyilvánul a jószomszédi viszony megteremtésében is. - Nem határoljuk el magunkat a világ egy népétől sem. Kötelezettségeinket magunk ismerjük a legjobban. Az ENSZ alapokmányában lefektetett és a magyar békeszerződésben foglalt pontokat magunk akaratából soha meg nem szegtük, ezek megvédéséért a magyar nép legjobb fiai a vérüket áldozták. Ez a biztosíték arra, hogy őszintén beszélünk. Szolnok Elutaztak Budapestről a Melbourne-i olimpián résztvevő magyar sportolók Kedden délben elutaztak Budapestről az olimpián résztvevő magyar sportolók. A százötven főből álló küldöttség tagjai a budaörsi vasútállomáson gyülekeztek és innen Prágáig vasúton tették volna meg az utat. Nem sokkal az indulás előtt azonban a vasutasok bejelentették, hogy sztrájkjuk miatt az olimpikonok szállítását nem vállalják. Végül úgy döntöttek, hogy társasgépkocsin indul el a csapat Budapestről Prága felé, ahol előreláthatólag vasárnapig tartózkodnak. Innen mennek aztán tovább Ausztráliába, Melbourne-be két hatalmas külön repülőgépen. A magyar küldöttséggel nem utazott el Iharos Sándor kiváló atléta. Iharos távolmaradásának oka, hogy makacs lábsérülése miatt lemondta az olimpiai részvételt. Elutazott viszont a csapattal Szívós István vízilabdázó, aki az előre tervezett együttesben nem szerepelt. Szolnoki sportolók közül Kanizsa Tivadar és Boros Ottó vesznek részt az olimpián. Felhívás Felhívjuk Kovács Bélát, a Független Kisgazda- Munkás és Polgári párt Országos Főtitkárát, hogy a Szolnok megyei Kisgazdapárt vezetőségével a kapcsolatot vegye fel. Cím: Szolnok, Ságvári Endre út. 20. T. 18-29. Szolnok megyei Független Kisgazda- Munkás és Polgári Párt vezetősége. Szolnok A városi tanács ideiglenes vezetői A Szolnoki Városi Tanács dolgozói megválasztották munkástanácsukat. A tanács elnöke Demény Lajos, helyettes elnök pedig Szekeres András lett. Titkárnak Szurmay Lőrincet választották. Amíg nem választják meg a tanács állandó vezetőit, addig ideiglenesen a munkástanács vezetői látják el a város ügyeinek intézését, vezetését. A tanácstól szerzett értesüléseink szerint, az oda nem való egyének önnön belátásuk szerint elhagyták a tanácsot. Szolnok Ma délelőtt folyamán a Kőolajtermelő Vállalat, a Papírgyár, és Cukorgyár ifjú munkásai gyűlést tartottak a Kőolajtermelő Vállalat ebédlőjében. Bizalmatlanságukat fejezték ki a DISZ-szel kapcsolatban és megalakították a forradalmi ifjúsági szervezetet. Öt tagú bizottságot választottak ideiglenes jelleggel, a közvetlen feladatok végrehajtására. Felhívják a megye munkás fiataljait, hogy alakítsák meg szervezeteiket. Szolidaritásukról biztosítják az ifjúsági és egyéb rétegszervezeteket és felhívják a paraszt ifjúságot, hogy alakítsák meg, saját ifjúsági szervezetüket. A továbbiakban együtt kívánnak működni az értelmiségi és paraszt fiatalokkal, s az eddigi adminisztratív kapcsolatot élő szoros együtt-működéssé akarják tenni. A következő felhívással fordulnak Szolnok ifjúmunkásaihoz. "Az Ideiglenes Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség felhívja a város üzemi ifjúságát, hogy küldötteiket november 1-én de. 11 órára küldjék el a volt Városi DISZ Bizottság helyiségébe, a Forradalmi Ifjúmunkás Szövetség vezetőjének megválasztására." Mi újság a Szolnoki Téglagyárban ? Az üzem munkástanácsa úgy határozott, hogy a mostanáig működő egy téglaégető kemencét továbbra is üzemelteti. Ez nem sztrájktörés, az ország gazdasági érdeke kívánja így. A fővárosban lezajlott harcok sok helyen súlyosan megrongálták az épületeket, nem kímélve a lakóházakat sem. Ezeket a nagy hideg beállta előtt ki kell javítani, ehhez pedig téglára van szükség. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a kemence befűtéséhez öt vagon szénre van szükség. Ha most a kemence leáll, 33 család egész évi tüzelője vész kárba. A szolnoki Vegyiművekben hasonló a helyzet. Ha a gyár leáll, szinte felbecsülhetetlen mennyiségű energiára van szükség ahhoz, hogy ismét elinduljon. Az üzem adottságai olyanok, hogy a csövekben megállapodott kén napok alatt tönkreteheti a gyár berendezését, mely csak import útján pótolható. Mindezeket a körülményeket mérlegelve, a vállalat munkástanácsa úgy döntött, hogy lényegesen csökkentett kapacitással, de tovább dolgozik az üzem. Szolnok Azóta, hogy kibontakozott a nemzeti függetlenségi forradalom, minden nap helytálltak a szolnoki Tisza Malom dolgozói. A malomban jól tudják, hogy liszt, kenyér nélkül az élet elképzelhetetlen, így naponta 300 mázsa búzát őrölnek meg. A dolgozók nem nézik az órát, csak egy fontos számukra: biztosítva legyen a közellátás. Az utóbbi napokban a Járműjavító és a Papírgyár dolgozói is segítségére siettek a malomnak. A Járműjavítóból öten, a Papírgyárból ketten álltak a garat, a lisztes zsákok mellé. Nem ritka, hogy egy-egy dolgozó 16 óra szolgálatot teljesít. 23-a óta zavartalanul folyik a termelés, s mind a Kiskereskedelmi Vállalat, mind pedig a dolgozó parasztok és állami gazdaságok őrlési igényeit kielégíti a malom. A napokban megalakult a munkástanács is. Ez további ösztönzést adott a munkához. Ha a termelés úgy kívánja, az irodai dolgozók is ott segédkeznek a molnárok között, s a nehéz munka első soraiban látni Grabányi Sándort is, a malom igazgatóját. Szolnok Szolnok Állomás Forradalmi Munkástanácsa kéri a dolgozókat, hogy holnap reggel 8 órakor valamennyien gyülekezzenek az állomás oktató termében. Ugyancsak kéri a Forradalmi Munkástanács a Szolnokon lakó összes forgalmi, kereskedelmi és vonatkísérő dolgozókat, hogy a vonatkíséret kivételével holnap reggel 7 órakor azok jelentkezzenek, akiknek egyébként is a nappali szolgálat esedékes. A vonatkísérő dolgozók jelentkezését különböző időpontokra kérik. A dolgozók megjelenésére Szolnok város közellátásának biztosítása érdekében van szükség. Szolnok Állomás Forradalmi Munkástanácsa Szolnok A szolnoki rádióállomás dolgozói a mai munkástanács megválasztása alkalmával elhatározták, hogy teljes erejükkel részt vesznek az újjáépítés nehéz munkájában. Ennek a határozatnak megfelelően az üzem még a mai napon útnak indította három jó képességű szakemberét, hogy az elpusztult budapesti stúdió újjáépítésének elektromos munkáiban közreműködjenek. A szolnoki rádióüzem cselekedete a későbbiek folyamán követendő példa a többi kárt szenvedett üzemek részére. Szolnok A Szigligeti Színház Forradalmi Bizottsága kéri a Színház és Filmművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságát, hogy közölje a telefonszámát, hogy telefonon keresztül is kapcsolatot tudjanak teremteni! Szolnok A szolnoki 605. sz. MTH Ipari Tanuló Intézet Igazgatósága felkéri az Intézet valamennyi dolgozóját, hogy f. hó 2-án pénteken de. 10 órakor az intézet forradalmi munkástanácsának választásán feltétlenül jelenjenek meg. Karcag Karcagon a forradalmi tanács "Karcagi Híradó" néven lapot indított. A híradón keresztül közli a város lakosságával a forradalmi tanács rendelkezéseit, utasításokat és a városi fontosabb eseményeket. A híradót a forradalmi tanács szerkesztőbizottsága szerkeszti, melynek a vezetője Filep István gimnáziumi tanár. A lapot a Karcagi Nyomdában készítik. Adományok Budapest népének A Karcagi Rizshántoló Malom 40 mázsa rizst, a Karcag és Vidéke Kiskereskedelmi Vállalat egy teherautó élelmet ajánlott fel Budapest népének, amelyet néhány nappal ezelőtt juttattak el a fővárosba. A termelőszövetkezetek és egyéni gazdálkodók pedig több kanna tejet és több mázsa kenyeret szállítottak Budapest éhező népének. A Karcagi Forradalmi Tanács felhívással fordult a város dolgozó parasztságához és termelőszövetkezeteihez. A felhívásban hangsúlyozta, hogy ezekben a napokban egyik legfontosabb tennivaló a szántóföldeken kint lévő termények betakarítása, különösen a cukor és takarmányrépáé, és a megkezdett vetés folytatása. Most az a legfontosabb - hangzik a felhívás egyik része - hogy a jövő érdekében ne szüneteljen a munka. A forradalom győzött, gyümölcseit az elkövetkezendő hetek, hónapok fogják megérlelni. Vessetek, végezzétek az őszi mezőgazdasági munkákat, a mi kenyerünkről, az ország kenyeréről van szó. Karcagiak, dolgozzatok olyan lelkesedéssel, mint amilyen lelkesedéssel fogadtátok az új élet születéséről szóló híreket. Hírek a megyéből Tiszafüred Kedden este a község lakosai nagygyűlést tartottak. Itt hagyták jóvá a megválasztott községi forradalmi bizottságot, melynek létszámát javasolták 15 főről 25-re emelni. A nagygyűlés Kocsis Jánost a járási forradalmi tanács elnökének választotta. A nagygyűlés résztvevői az este folyamán értesültek a demokratikus pártok életre hívásáról, s szerdán már Tiszafüreden is megkezdték a pártok szervezését. Jászapáti A forradalmi tanács által szervezett nemzetőrség és a rendőrség biztosítani tudja a rend és fegyelem megtartását. A községi forradalmi bizottság szerdán délelőtt ülésezett. Itt választották meg küldötteiket a járási forradalmi tanács ülésére. Jászapátiban megkezdte működését a Független Kisgazda Párt és a Nemzeti Parasztpárt. Vezetői azok közül kerültek ki, akik már 1945-46-ban is ezekben a pártokban dolgoztak, harcoltak. A Szociáldemokrata Párt szervezése folyamatban van. Mezőtúr A városban rend és nyugalom van. Nagy része van ebben az ifjúság által szervezett nemzetőrségnek, amely fegyelmezettségével példaképe lehet megyénk fiataljainak. Kedden este Mezőtúron is megalakult a Független Kisgazda Párt és a Nemzeti Parasztpárt. Szolnok A Szolnoki Ruházati Vállalat dolgozói elhatározták, hogy sztrájkba lépnek, s a mintegy hetven főből álló csoport kéri, hogy az élelmiszeriparban dolgozhasson. Kuncsorba Kuncsorbán 30-án választották meg a forradalmi tanácsot. A rendőrőrs tagjai fegyvertelenül jelentek meg a gyűlésen, ezzel is kifejezték, hogy egyetértenek a néppel. (Forrás: A fennmaradt műsorborítékok tartalma, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár. A beolvasás sorrendje nem állapítható meg. Közli: Cseh Géza: A Damjanich Rádió hullámhosszán. Szolnok, 1956. A szolnoki rádió műsora 1956. október 26. - november 3. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 5). ID: 20787