SZOMBATHELYI ADÓ Vas megyei tanács munkástanácsának a mai napon elfogadott irányelve és követelései, amelyet a magyar népköztársaság ideiglenes nemzeti kormányához elfogadás, végrehajtás és válaszadás céljából a Vas megyei nemzeti bizottságon keresztül előterjeszt. 1. Követeljük a hazánkban tartózkodó szovjet csapatok kivonásának azonnali megkezdését, ennek érdekében a magyar kormány azonnal, nyomban olyan értelemben tárgyaljon a szovjet kormánnyal, hogy a csapatok kivonása minél előbb lehetővé váljék. Szombathely munkássága által a nemzeti bizottsághoz beterjesztett jogos követelései u. i. többek között azt tartalmazzák, hogy mindezideig nem folytatják a munkát, amíg a szovjet csapatok az ország területéről való folytatólagos kivonulásukat nem kezdik meg. Az ipari munkásság ezen követelésével egyetértünk és azt támogatjuk. 2. Követeljük a magyar kormánytól, hogy a szovjet beavatkozás kérdését, amely forradalmi harcaink során történt, közvetlen fegyveres beavatkozásban nyilvánult meg, a biztonsági tanács elé vigye. A Vas megyei munkástanácsa a szovjet csapatoknak a harcokban való beavatkozását a magyar belügyekbe való közvetlen beavatkozásnak tekinti. 3. Tiltakozunk minden olyan kísérlet ellen, legyen az akár belföldi, akár pedig külföldi, amely szabadságharcunkat reakciós, fasiszta felkelésnek igyekszik feltüntetni és az abban résztvevő szabadságharcosokat fasiszta, vagy egyéb megbélyegző jelzővel illetni szándékozik. 4. Követeljük, hogy a magyar kormány a varsói szerződést azonnali hatállyal bontsa fel. Ezenkívül követeljük, hogy minden olyan szerződést hatálytalanítson, amely szerződés a demokratikus kibontakozásunkat gátolja. 5. Követeljük a magyar kormánytól, hogy a Kossuth-adón magyar és orosz nyelven tegyen közzé olyan nyilatkozatot, amely teljes amnesztiát és politikai menedékjogot biztosít mindazon szovjet fegyveres és polgári személyek részére, akik a magyar forradalom oldalára átállnak. 6. A Rákosi önkényuralom idején kompromittált személyek nem maradhatnak a kormányban. A kormány kezdjen tárgyalásokat a szabadságharcosokból bevont személyekkel, a kormány személyi összetételét változtassa meg. Mivel a tűzszünet lehetővé teszi, a kormány legrövidebb időn belül ismertesse részletesen politikai és gazdasági programját. 8. Követeljük, hogy az államvédelmi hatóság felszámolásánál .... a szabadságharc.... ..... Félreérthetetlenül világosan.... hogy az országban elismeri a legteljesebb szólás- és sajtó-, gyülekezési és vallásszabadságot, s ennek gyakorlását mindenkor biztosítja. Ezenkívül a legrövidebb időn belül tegye lehetővé Mindszenty József bíboros hercegprímás és más hátrányt szenvedő egyházi személyek teljes rehabilitálását és biztosítsa ezen személyek egyházi funkciójukba való minél előbbi visszatérését. 10. A munkásságnak mindazon követeléseivel, amelyek sem sztálinista, sem kapitalista restaurációra nem irányulnak, s amelyek a dolgozók jogos követeléseit tartalmazzák, egyetértünk, támogatjuk és az alábbiakkal egészítjük ki: 11. Követeljük a kormánytól, hogy az abortusz rendeletet vegye revízió alá, mert ez a munkástanács véleménye szerint a népszaporodás meggátlását eredményezi. 12. Követeljük, hogy a közigazgatási vonalon is jusson érvényre elsősorban az alacsony fizetési személyek, hivatalsegédek, takarítók bérrendezése, ill. fizetésemelése, de ezen felül a közigazgatásban dolgozó összes dolgozók bérrendezése is. Feltétlenül figyelembe venni a szolgálati időt és a szakképzettséget is. 13. A közigazgatásnak érvényben lévő korpótlék ? rendszert vegyék revízió alá, követeljük, hogy a jelenlegi várakozási időszakot két évre szállítsák le és a korpótlék ? %-át emeljék fel. 14. Követeljük a nyugdíjtörvény revízió alá vételét és az egyes személyektől jogtalanul megvont nyugdíjak újbóli folyósítását. 15. Követeljük a közalkalmazottak szabadságidejének egy hónapi időben való megállapítását. 16. Mivel a közalkalmazottak premizálás alá nem esnek, követeljük úgy a dolgozók, mint a családtag részére 50 %-os állandó vasúti kedvezmény biztosítását. 17. Követeljük a gépkocsivezetők munkaidejének napi 8 órában való megállapítását, ezzel egyidejűleg a béreik rendezését is. 18. Követeljük az állami és egyéb intézményeknél és szerveknél jelenleg üzemben tartott mindennemű gépjárműnek állami költségen való fenntartása megszüntetését, ill. a teljes minimumra való csökkentését. 19. A jelenleg meglévő gépjárműveket leértékelt áron, kedvezményes fizetési feltételekkel a dolgozók rendelkezésére bocsássák. 20. Követeljük a kiküldetés és külszolgálat ? közötti különbség eltörlését és egységes kiküldetési ? díj megállapítását. Ezenkívül az egész kiküldetési rendszer revízió alá vonását. 21. Követeljük és nyilatkoztatjuk, hogy a megyei tanács munkástanácsa hatáskörébe tartozik a dolgozók felvételével és elbocsátásával kapcsolatos intézkedés. Ezenkívül követeljük, hogy a dolgozók betegség esetén teljes illetményt kapjanak és ezen felül az SZTK biztosítsa a teljes gyógyszerellátást, orvosi és kórházi kezelést, teljesen ingyenesen.- 22. Követeljük az összes választott szervek mielőbbi újraválasztását. 23. Kinyilatkoztatjuk, hogy a megyei tanács munkásőrsége ..a jogkört kizárólag a munkástanács láthatja el és ennek utasításait a munkásőrség köteles végrehajtani. Szombathely, 1956. október 29. A Vas megyei tanács munkástanácsa.- Achtung, Achtung, Hier Rundfunk Freies Szombathely 17 h 35 Grundsätze und Forderungen des Arbeiterrates im Komitate Vas, die der provisorischen nationalen Regierung zwecks Annahme und Vollziehung durch das nationale Komitee des Komitates Vas unterbreitet wurden. 1. Wir fordern, dass die sowjetischen Truppen ihren Auszug aus unserem Vaterlande sofort beginnen. Die Ungarische Regierung möge sofort mit der sowjetischen Regierung in diesem Sinne verhandeln, dass der Auszug der Truppen je eher ermöglicht werde. /Német nyelven közlik az előbb elhangzott Vas megyei követeléseket./ /Egy további hír nem érthető./ - Attenzione, attenzione. Qui la Radio della libera Szombathely. /Olaszul felolvassák a Vas megyei munkástanács követeléseit./ Chers auditeurs franÇais, vous allez entendre les exigences du Conseil ouvrier du comitat Vas, qui doivent Être réalisées par le gouvernement national provisoire de la République Hongroise.- /Francia szöveg./ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 634–636. oldal) ID: 20674