ITT A SZABAD SZOMBATHELY RÁDIÓJA. Kedves hallgatóink. Az értelmiségi küldöttséggel való beszélgetésünket hallják. A megyei értelmiségnek ideiglenes forradalmi bizottsága felkereste stúdiónkat és felajánlotta segítségét, hogy a stúdió műsorában közreműködve stúdiónk műsorát nívósabbá és jobbá tegyük. A magunk részéről a legnagyobb örömmel vesszük az értelmiség bekapcsolódását a stúdió műsorának fejlesztésében. Ezért felkérjük Dr. István Lajos főorvost, hogy ismertesse az értelmiség célkitűzéseit. – A vasmegyei értelmiség ideiglenes forradalmi bizottsága, amely pártállásra tekintet nélkül magába tömöríti megyénk értelmiségi szervezeteinek, orvosainak, pedagógusainak, mérnökeinek, gyógyszerészeinek, művészeinek, agronómusainak, állatorvosainak és jogászainak képviselőit, a tegnap megtartott alakuló ülésén az alábbi határozatokat hozta: 1. Teljes egészében magunkévá tesszük a magyar értelmiség forradalmi bizottságának 1956. október 28-án a Rádióban és a sajtóban közölt proklamációját. 2. Örömmel üdvözöljük Nagy Imre miniszterelnök november 1-i rádiókiáltványát, melyben Magyarország örökös semlegességét nyilvánította ki. 2. A vasmegyei értelmiség a tudomány és művészetek házában kívánja folytatni azt a munkát, amelyet 109 évvel ezelőtt 1848-as magyar szabadságharc értelmiségi vezetői indítottak el. (sic! – a gépiraton a 3. pont is 2.-ként áll) 4. Elhatároztuk, hogy munkánkat a megye értelmiségének összefogásával a magyar nép és a nemzet szolgálatába állítjuk. Kérjük mindazokat az értelmiségieket, akik a nemzet függetlenségének, önállóságának és semlegességének, valamint a szabad magyar tudományoknak és művészeteknek harcosai, felelősségtudatában vegyenek részt munkánkban. A megye értelmiségi ezúton kéri a vasmegyei és a szombathelyi városi nemzeti bizottságot munkája támogatásához. (sic!) – Az elhangzott nyilatkozat nyomán szükségesnek látjuk a megye összes értelmiségét, városokban, járásokban és községekben arra, hogy a rádió munkáját támogassák, tekintettel arra, hogy a jelen helyzetben úgy látszik értelmiségünknek ez az egyik legfontosabb feladata. Kérek mindenkit, akinek rádióanyaga van, jelentkezzenek a rádiónál. (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 1080–1081. oldal) ID: 21010