Itt Budapest, Budapest beszél! Nemzeti színű lobogók, piros-fehér-zöld kokárdás fiatalok, Kossuth-nóta, Marseillaise, Internacionale, - így jellemezhetjük színekben és dalcímekben az októberi tavaszban új március 15-ét ünneplő Budapestet. Ma délután hatalmas ifjúsági demonstráció zajlott le fővárosunkban. Talán önöket, távolban élő magyarokat meglepetésként éri a hír, de mi, akik itthon részesei vagyunk annak a nagyszerű erjedésnek, amely szenvedélyes gyűléseken, újságcikkekben jelentkezett az elmúlt hetekben - számítottunk erre. Már az idén február óta, de talán azt is mondhatjuk, hogy 1953 júniusától mind hangosabban követelik a munkások, parasztok, tisztviselők, diákok, írók, újságírók, hazánk gazdasági, politikai életének helyes szocialista alapokra helyezését. Követelik, hogy tisztítsák meg attól a sok bűntől, hibától, amellyel Rákosi Mátyás, Farkas Mihály és más vezetők beszennyezték a szocializmus szent eszméit. Az elmúlt napokban pedig egyetemeinken egymást érték a gyűlések, ahol olyan követeléseket fogadott el ifjúságunk, mint a kormány átalakítását, Nagy Imre vezetésével. Gazdaságilag és politikailag teljesen egyenrangú alapon és egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvén álló magyar-szovjet és magyar-jugoszláv barátság megalakítását. Követelték a magyar gazdasági élet átszervezését szakemberek bevonásával és ennek keretében a magyar uránérc leggazdaságosabb felhasználását, a munkásautonómia bevezetését az üzemekbe, a beszolgáltatási rendszer felülvizsgálását és az egyénileg dolgozó parasztság támogatását is. Az egyetemisták kérik a Kossuth-címer visszaállítását. Március 15. és október 6. munkaszüneti nappá nyilvánítását. Volt olyan egyetem ahol 12 pontban, volt olyan, ahol 20 pontban foglalták össze követeléseiket, de mindenütt tiszta fejjel és meleg szívvel tették. Ma pedig Budapest egyetemistái közösen tüntettek. Ma délben ugyan a belügyminiszter betiltott mindenfajta felvonulást, de a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága megváltoztatta ezt a határozatot. Orvosok, műszaki egyetemisták, bölcsészek, jogászok, közgazdászok és a többi karok diákjai vonultak fel, élükön professzoraikkal és a Magyar Dolgozók Pártja egyetemi szervezeteinek vezetőivel. Először csak ezrek voltak, de hozzájuk csatlakoztak ifjúmunkások, járókelők, katonák, öregek, középiskolások, kalauzok, tízezrekké nőtt a hatalmas emberfolyam. Jelszavaktól zengtek az utcák. Bem apó és Kossuth népe menjünk együtt, kéz a kézben! Új vezetést akarunk, Nagy Imrében a bizalmunk! Éljen a népi hadsereg! És így tovább. Zeng, zúg a kiáltás. Lobognak a háromszínű zászlók, kinyílnak a házak ablakai, Budapest utcáit új, szabadabb szellő járja át Mit is írt Petőfi 1848. március 15-ének jelentőségéről? "Kezdetnek nagyszerű és dicső, mert nehezebb a gyermeknek az első lépést megtennie mint mérföldeket gyalogolnia a meglett embernek." (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00001