SZÜLŐFÖLDÜNK. Kedves hallgatóink! Itt a Szülőföldünk beszél! A Magyar Rádió ad műsort a Nyugat-Európában és a tengerentúl élő magyaroknak! Ezt az adásunkat közép-európai idő szerint 20 órától 20 óra 30 percig, éjjel 2 órától 2 óra 30 percig közvetítjük, vagyis keleti standard-időszámítás szerint d. u. 2 órakor és este nyolc órakor jelentkezünk a 25, 30,5; és a 41,5 méteres rövidhullámon, valamint a 240 méteres középhullámon /1250 kc/s./. Kedves honfitársaink! Mai kommentárunkban a forradalmi munkás-paraszt kormány egyes intézkedéseiről számolunk be. Kevés kormány vette kezébe nehezebb helyzetben egy ország vezetését, mint 1956. november 4-én a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány. Az országban tombolt az ellenforradalom. Fegyveres bandák garázdálkodtak az utcákon és sortüzek ropogtak, akasztások folytak, és semmivé foszlott az élet- és vagyonbiztonság. Félelmetes volt járni ezekben a napokban a magyar főváros utcáin. Erről az október végi Budapestről írta a londoni Daily Telegraph tudósítója, Sefton Delmer: most pedig a csőcselék terrorja került napirendre, a lincstörvény rendszere! S Kéthly Anna szavaival: az események mindinkább emlékeztettek az 1919-es fehérterror borzalmaira! Megállítani a vérontást, fasizmus helyett szocialista demokráciát teremteni, leszámolni a Rákosi–Gerő klikk bűneinek és hibáinak következményeivel – e céllal alakult meg a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány. Ennek a kormánynak nagyon nehéz a dolga, hiszen az országot, a népet mérhetetlenül elkeserítette a Rákosi–Gerő klikk bűnös uralma. Ez az elkeseredés hallatlanul robbanékonnyá tette a hangulatot, és mindent jól és ügyesen kihasznált a külföldről szervezett és segített fegyveres ellenforradalom. Ennek ellenére a kormány haladéktalanul hozzákezdett a demokratizálás munkájához. Néhány nappal ezelőtt 30 oldalas kis füzet jelent meg Budapesten: a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány első rendeletei. Elegendő átlapozni e füzetet, hogy lássuk, merrefelé vette útját a kormány. Az egyik első rendelkezés a parasztságot sok éven át gyötrő begyűjtési rendelkezések eltörlése volt. A begyűjtés azt jelentette, hogy a parasztság termékeinek bizonyos hányadát kényszeráron volt köteles átadni az államnak. A kormány most helyreállította a teljesen szabad, minden kötöttségtől mentes paraszti gazdálkodást. Egy másik intézkedésével a kormány visszaállította a szabad munkavállalás jogát. A Rákosi–Gerő klikk uralma szinte röghöz kötötte a dolgozókat. Nem választhatták meg, nem hagyhatták el szabadon munkahelyüket, és ez sok embert elkeserített, kedvét szegte az alkotó erőknek. A kormány intézkedést hozott arról, hogy a harcok során keletkezett károk helyreállításának minden költségét az állam fedezi, majd pedig megjelent az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a munkástanácsokról; ezzel törvénnyé lett a szocialista munkásigazgatás a magyar iparban. A kis füzet csak eddig közli a rendelkezéseket, de azóta a kormány még számos örömmel fogadott intézkedést hozott. Így pl. egyik intézkedésével elrendelte, hogy országosan vizsgálják felül az 1948 óta megvont nyugdíjak dolgát, és mindazoknak, akiktől az elmúlt korszak jogtalanul és igazságtalanul vonta meg a nyugdíjat, ismét folyósítani kell. Egy másik rendelkezés pedig új bérezést vezetett be a bányákban és a bányaiparban. A nehéz munkát végző bányászok egyik régi követelése teljesül a december 1-én bevezetett kiemelt bányászbérekkel. Ez az intézkedés jelentős lépés afelé, hogy a bányászok megbecsülése, nehéz munkájuk méltó értékelése végre valóság legyen! Mindamellett kevés kormányra zúdult még a rágalmak olyan áradata, mint erre a kormányra. A nyugati sajtó, amely örömmámorban úszott, amikor úgy tűnt, hogy sikerül Magyarországot letéríteni a szocializmus útjáról, most össztűz alá fogta vágyai meghiúsítóját, a munkás-paraszt kormányt. A nyugati rádióállomások szidalmak közben megállás nélkül uszítják a magyar népet. Sztrájkoljatok! Ragadjatok ismét fegyvert! Döntsétek meg a kormányt! Ezt harsogják a rádiók, Madridtól New Yorkig, Münchentől Ankaráig! A nép azonban mást akar. Békét, rendet, nyugalmat. Azt akarja, hogy induljon meg az ország vérkeringése, hogy teljes erővel dolgozzanak az elgyengült erőművek, hogy termeljenek a gyárak. A nép tudja, hogy az ország gazdasági helyzete katasztrofális. S minden huzavona, sztrájk csak a katasztrófát szolgálja és mélyíti. A nép követeli, hogy szereljék le a fegyveres provokátorokat, állítsák helyre a munka, az élet, a vagyon biztonságát. A nép követelésére, a nép érdekében a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány most erélyes intézkedéseket hozott. A kormány kihirdette a rögtönbíráskodást. Szükségessé tette ezt a lépést az a provokációsorozat, amely az elmúlt hét végén az ország több vidékén lejátszódott. Rémhírekkel munkástömegeket vittek ki az utcára tüntetni, majd pedig géppuskákkal, golyószórókkal a tömegek közé lőttek. Ez történt a salgótarjáni és tatabányai bányavidéken, ez történt Békéscsabán. A kormány rendkívüli intézkedéssel megszüntette az úgynevezett központi munkástanácsok működését. A budapesti Központi Munkástanács tegnap reggel ismét 48 órás sztrájkot hirdetett. Sztrájkot akkor, amikor a londoni Times mai száma is azt írja, hogy a magyar gazdasági helyzet katasztrofális volta mellett a sztrájk egyértelmű a teljes őrültséggel! A Központi Munkástanács állandósította az izgalmat és nyugtalanságot a gyárakban. A termelés megindításának életfontosságú feladatával mit sem törődött, de annál nagyobb igyekezettel próbált az ország második kormányává válni. A Központi Munkástanács ülésein szüntelenül politikai követeléseket, deklarációkat, a kormányhoz intézendő ultimátumokat fogalmazott, és vezetésével hangadóvá váltak a ravaszul dolgozó fasiszta elemek, és elrémítették a józan hangokat. Jellemző az, amit az egyik Budapesten tartózkodó nyugati újságíró mondott a minap: a Központi Munkástanács legfontosabb feladata, hogy engem és kollégáimat friss és szenzációs anyaggal lásson el. A munkástanácsban hangadóvá vált szélsőjobboldali elemek legfontosabb tevékenysége odairányult, hogy bénultságban tartsák a gyárakat. A kormány most erős kézzel véget vetett mindennek. De a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, tudva azt, hogy a budapesti munkástanács tagjai között többségben vannak a becsületes munkástömegek küldöttei, közölte: szükségesnek látja, hogy a tanács tagjai és szakemberek mielőbb lássanak hozzá az iparkamarák és a termelők tanácsai tervének kidolgozásához, és a terveket hamarosan az országgyűlés elé kell terjeszteni. Az iparkamarák egy-egy iparág vezető szervei lesznek, amelyeknek egyúttal döntő szavuk van az állam irányításában. És a kormány fenn akarja tartani az egyes üzemek munkástanácsainak működését, magukra a munkásokra bízta, hogy azokat hatásosabb és hatékonyabb szervezetekké fejlesszék. Rendkívüli intézkedések ezek, amelyeket a rendkívüli állapot tesz szükségessé. Elkerülhetetlenek voltak a jelenlegi helyzetben a rend, a béke, a nyugalom, az élet stabilitásának helyreállításához. */Ezt a kommentárt ezen a hullámsávon a Magyar Rádió külföldi hírszolgálatában németül, franciául, olaszul is beolvasták. Monitoring./* **Sport.** Az olimpiának már vége. Az újjáéledő magyar sporttársadalomnak azonban szombaton ismét örömöket okoztak a különböző országok rádióinak adásai. A […] (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 042. kötet 1708. oldal – 043. kötet 96. oldal) ID: 21622