.......... az üzemekben lassan megindul az élet. Az üzem dolgozóinak nagy része egyetért a munkás-paraszt forradalmi kormány programjával megkezdte a termelést. ....leküzdi a nehézségeket, meginditani az ország egészséges vérkeringését. ...most is bányászaink mutattak jópéldát. Az ajkai bányászok már a mult héten is midennap [mindennap] termeltek, de szállitóeszközök hiányában a vidéki dolgozókat nem tudták bevinni az üzembe, az ott lakók igyekeztek erejük megfeszitésével termelni, hogy ezzel biztositsák elsősorban az erőmüvek szénszükségletét. Hasonlóképpen dolgoztak a várpalotai bányászok is. A mai nap folyamán a bányászok nagyobb számban szálltak le, hogy ezzel segitsék az inotai .......termelést. A dudari bányászok annak ellenére, hogy szombaton igéretet tettek, mely szerint hétfőn már három müszakban termelnek, még nem nentek [mentek] le a bányába. Mindössze a fenntartó csapatok dolgoznak. Az urkuti bánya dolgozói dicséretet érdemelnek. Az ő üzemeikben az elmult időben ....volt a termelés, ....meginditása nagyban függ az ő ........ A nyirádi bánya dolgozóinak körülbelül 70 %-ka vett részt szombaton a termelésben. A következő napokban pedig a szállitási és áramzavarok miatt ....nem tudnak teljes erővel termelni. .... a bányászok most is helytállnak.....tanulhatnak tőlük a halimbaiak, akik még mindig nem kezdték meg a termelést, annak ellenére, hogy a feltételek náluk sem rosszabbak, mint a nyirádiaknál. A veszprémi.......-ban is megkezdték a termelést. Tegnap reggel a dolgozóknak már közel 70 %-ka ment le az üzembe, előkészitik a gépeket, ugy hogy a következő napokban már zavartalanul menjen a munka. A Balatonfüredi Hajógyárban is felkészülnek a termelés meginditására. A dolgozók egy része .........hogy a munka zavartalanul meginduljon. Veszprémben a.....közlekedés teljes egészében megindult. Megkezdődött a munkásszállitás, biz- /dadog a bemondónő/ biztositják, hogy a lehetőség szerint minél több dolgozó jusson munkahelyére. Tervbevették egy... budapesti járat meginditását. ....járás területén zavartalanul folynak a mezőgazdasági munkák. A dolgozó parasztság biztositja a jövő évi kenyeret, szorgal, szorgalmasan / megint dadog/ szántanak, vetnek. A tsz-ek többségében a tagság egy része kiveszi részét a munkából. Néhány, ezévben alakult tsz-eknél bizonytalan a tagság, nem tudnak dönteni, hogy tovább / nagy szünet/ együtt maradjanak-e, vagy pedig külön-külön dolgozzanak. Nekik kell dönteniök, ők alakitották meg a szövetkezetet, mérjék le annak előnyeit és ha ugy látják, hogy a közös gazdálkodás feltételei biztositva vannak, folytassák közösen a munkát. A veszprémi általános iskolákban tegnap reggel megkezdődött a tanitás. Az alsóbb tagozatokba ban járóknak / dadog/ mintegy fele, a felső tagozatba járó gyerekeknek többsége megjelent, hogy folytassa tanulmányait. A veszprémi......megyei ideiglenes bizottsága figyelembe véve azt, hogy egyes általános iskolák sérüléseket szenvedtek, s emiatt a tanitás megkezdésével zavarok vannak, a ...utcai pártiskola épületét átadja általános iskolai tanitás céljára. Kedves Hallgatóink, ........ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 042. kötet, 131–133. oldal) ID: 21439