1956 — rádiós műsorújság · Adásnapok

1956. október 26., péntek

207 műsorszám, ebből 168 hangfelvétel, 15 adó.

Kossuth Rádió

A mai nap eseményeiből A mai napon Budapest utcáin elszórva …

KOSSUTH RÁDIÓ BUDAPEST

csak szöveg · ID: 20294 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Riport, tudósítás, Beszélgetés, Külföldi hírek, Hírek

KOSSUTH RÁDIÓ BUDAPEST A mai nap eseményeiből A mai napon Budapest utcáin elszórva folytatódtak a fegyveres harcok. Bár a délutáni és különösen az esti órákban sok fiatal letette a fegyvert mégis 22 óra után a főváros egyes területein felfegyverzett csoportok garázdálkodnak és az utcai harcok kiprovokálásával veszélyeztetik a polgári lakosságot. Mindenkiben, aki a mai nehéz és bonyolult helyzetben is józanul értékeli a helyzetet felmerül a kérdés: Mi a célja ennek a további vérontásnak? Pártunk központi vezetősége és a minisztertanács egy nap alatt a következő kérdésekben határozott: 1. Javaslatot tett a népköztársaság elnöki tanácsának új nemzeti kormány megválasztásáról. 2. Határozott, hogy az új kormány tárgyalásokat kezd a szovjet kormánnyal a két ország viszonyainak rendezésére a teljes egyenjogúság és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján. A rend helyreállítása után a szovjet csapatok visszavonásáról. 3. Határozott, hogy helyesnek tartja az üzemi munkástanácsok megalakítását. Határozott a munkásság a munkásság (sic!) jogos anyagi igényeinek kielégítéséről, béremelés végrehajtásáról. 4. Határozott, hogy a rend helyreállítása után az egész néppel folytatott eszmecsere útján kidolgozza a demokratikus és szocialista, az önálló és független Magyarország nagy nemzeti programját. Tehát születnek intézkedések. Népünk akarata, jogos követelése jut kifejezésre ezekben az intézkedésekben. Pártunk, kormányunk rendet és békességet akar. Azok, akik még most is a fegyveres harc, a garázdálkodás, a rendbontás útját választják már méltán részesülnek kemény megtorlásban. A hadsereg főparancsnoksága által Budapest területére érvényes kimenési tilalom visszavonásig érvényes! Ez a tilalom 1956 október 27-ére szombatra is érvényben marad. Felhívjuk Budapest lakosait, hogy október 27-én maradjanak lakásaikban, mert veszélyeknek teszik ki magukat; És ezen kívül büntetőjogi felelősség alá kerülnek. Délelőtt 10 óráig egyedül közlekedő személyek elhagyhatják lakásaikat, a legszükségesebb bevásárlások eszközlésére a lakásukhoz legközelebb eső boltokban. Három embernél nagyobb csoporttal szemben a katonaság fegyverét használja! A Hadsereg főparancsnoksága. /folytatás a következő oldalon./ Ma az esti órákban a Múzeum-körúton 500 főnyi fegyveres csoport tette le a fegyvert. A VI. kerület jelenti: a kerületben számos kisebb csoport fegyvereit lerakva megadta magát élve az amnesztia rendelettel. A XIX. kerület jelenti: A Vörös Csillag Traktorgyár környékén kb. 40 felfegyverzett fiatal barrikádot épített. Mivel a rádió híreit nem hallották, nem ismerték az amnesztia rendeletet, és a központi vezetőség nyilatkozatát, a munkások felszólítására, akik ezeket ismertették velük, letették a fegyvert. A Városmajornál egy nagyobb csoport megadta magát. Amikor tudósításunkat kaptuk, még nem állapították meg létszámukat. A XII. kerületben munkásbizottságok alakultak. Jelentkeztek az állami szerveknél és felajánlották közreműködésüket a rombolás okozta károk helyreállítására. Ma az esti órákban, élve az amnesztia rendelettel, a III. kerületben több fegyveres csoport megadta magát a rendet biztosító honvéd alakulatoknak. A honvédalakulatok biztosították szabad elvonulásukat. A XIII. kerületben Angyalföldön, a XII. kerületben Városmajorban, és a VIII. kerületben a kerület munkásai résztvesznek a fegyveresek lefegyverzésében, a rend és fegyelem helyreállításában. További hírek budapesti üzemekből: A XIV. kerületből jelentik, hogy a Kender Juta dolgozói elhatározták, a holnapi nap folyamán létrehozzák az üzemi tanácsot A XIII. kerületben a Dohánygyár munkásai, akik jelenleg a gyárban tartózkodnak, megválasztották az ideiglenes munkástanácsot. A munkásság lelkesedéssel fogadta a párt és a kormány demokratikus nemzeti programját és határozott állásfoglalását a rend felforgatói ellen. A Kelenföldi Erőmű dolgozóinak jelentős része 3-4 nap óta egyfolytában dolgozik és szűkös ellátás mellett hősies helytállással biztosítja, hogy az erőmű szolgáltatásában ne legyen zavar. A G. Dej Hajógyár dolgozói addig is, amíg a gyár összes dolgozóinak bevonásával demokratikus úton megválasztják a munkástanácsot, ideiglenes munkástanácsot választottak. Az ideiglenes munkástanács első feladatként a gyár rendfenntartását, a munka megindítását, a dolgozók bérének kifizetését tűzte célul. Ugyanakkor elhatározták, hogy a rend helyreállítása után azonnal segítséget nyújtanak a tragikus események következtében megrongálódott XIII. kerületi kórházak, lakások és vállalatok helyreállításánál. Budapest dolgozó népe! Kövessétek a hajógyáriakat a múlt hibáinak felszámolásában és napjaink tragikus eseményeinek helyrehozatalában. A G. Dej Hajógyár ideiglenes munkástanácsa. Az Ózdi Kohászati Művek dolgozói táviratban üzenetet küldtek a központi vezetőség első titkárának Kádár János elvtársnak. Kádár elvtárs ezúton közli az ózdiakkal, hogy javaslataik és követeléseik zömével egyetért, másokat megfelelő szervekhez továbbított, ezekkel a kérdésekkel foglalkozni. (sic!) A jugoszláv népköztársaság nagykövetségének dolgozói felkértek bennünket arra, hogy közöljük a rádióban: valamennyien jól vannak, egészségesek. Kérik a belgrádi rádiót, hogy ezt az üzenetet továbbítsa hozzátartozóiknak. Megismételjük... A nemzetközi élet híreiből: Párizs: a francia nemzetgyűlés elhatározta, hogy nov. 6-án megvitatja a Balance-? törvény felfüggesztésére vonatkozó szocialista javaslatot. /Ismétlés/ /Megismétlik a 22 órakor közölt külföldi jelentéseket./ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 243–246. oldal) ID: 20294

Amnesztiarendelet

hangfelvétel (mp3) · ID: 00209 · Közlemény

Amnesztiarendelet (Forrás: Hangdokumentumok 1956. Turczi István és Vámos György összeállítása, 1992. augusztus.) ID: 00209

0 óra 16 perc. Ezzel mai adásunk véget ért. Búcsúzunk hallga…

KOSSUTH RÁDIÓ BUDAPEST

csak szöveg · ID: 20296 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Himnusz

KOSSUTH RÁDIÓ BUDAPEST 0 óra 16 perc. Ezzel mai adásunk véget ért. Búcsúzunk hallgatóinktól. Himnusz. Az adóállomást a Himnusz lejátszása után kikapcsolták. Reggeli műsor 1956. október 27. Az éjszaka minden esemény nélkül telt el. (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 246–247. oldal) ID: 20296

Közlemény

hangfelvétel (mp3) · ID: 00210 · becsült hossz · Szolgálati közlemény

Figyelem, figyelem! Rövidesen felolvassuk Nagy Imrének, a minisztertanács elnökének üzenetét Borsod megye dolgozóihoz. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00210

zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00211 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00211

Nagy Imre elvtárs üzenete a Borsod megyei dolgozókhoz

hangfelvétel (mp3) · ID: 00212 · Beszéd (felolvasott)

Kedves hallgatóink, felolvassuk Nagy Imre elvtársnak a Borsod megyei dolgozók küldöttségéhez intézett üzenetét. A Borsod megyei pártbizottság első titkárának vezetésével munkásküldöttség kereste fel Nagy Imre miniszterelnök elvtársat. Nagy Imre elvtárs meghallgatta a küldöttséget és rajtuk keresztül a következőket üzente a megye dolgozóinak. Javaslataikkal és előterjesztéseikkel egyetért és vállalja azok végrehajtását. Hamarosan új kormányt alakít. Hazafias Népfront Kormányt. A kormány személyi összetételében a legmesszebbmenően figyelembe veszi a közvélemény kívánságait és javaslatait. Az új kormány programjában ezek is szerepelni fognak. A kormányprogramot rövidesen az országgyűlés elé terjeszti. Nagy Imre elvtárs megköszönte a bizalmat, amelyet a küldöttség a diósgyőri és miskolci munkások, a megye lakossága nevében tolmácsolt. Kijelentette, hogy ez is erőt ad munkájához. Kérte, hogy támogassák a kormányprogram végrehajtásában, folytassák a munkát, mert a kormánynak az életszínvonal emelését szolgáló intézkedések végrehajtásához termelésre és ismét csak termelésre van szüksége. Nagy Imre elvtárs kifejezte azt a meggyőződését, hogy ezt a támogatást feltétlenül megkapja a borsodiaktól. Kérte őket, hogy a megyében továbbra is biztosítsák a rendet és a nyugalmat. Kedves hallgatóink, felolvastuk Nagy Imre elvtársnak a borsod megyei dolgozók küldöttségéhez intézett üzenetét. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00212

zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00213 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00213

Műsorzárás, Himnusz

hangfelvétel (mp3) · ID: 00214 · Himnusz

Kedves hallgatóink! Műsorunk vége tért. 0 óra 44 perc. Himnusz (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00214

Nagy Imre elvtárs üzenete a Borsod megyei dolgozókhoz

hangfelvétel (mp3) · ID: 00215 · Beszéd (felolvasott)

Felolvassuk Nagy Imre elvtársnak a Borsod megyei dolgozók küldöttségének átadott üzenetét. A Borsod megyei pártbizottság első titkárának vezetésével munkásküldöttség kereste fel Nagy Imre miniszterelnök elvtársat. Nagy Imre elvtárs meghallgatta a küldöttséget és rajtuk keresztül a következőket üzente a megye dolgozóinak. Javaslataikkal és előterjesztéseikkel egyetért és vállalja azok végrehajtását. Hamarosan új kormányt alakít. Hazafias Népfront Kormányt. A kormány személyi összetételében a legmesszebbmenően figyelembe veszi a közvélemény kívánságait és javaslatait. Az új kormány programjában ezek is szerepelni fognak. A kormányprogramot rövidesen országgyűlés elé terjeszti. Nagy Imre elvtárs megköszönte a bizalmat, amelyet a küldöttség a diósgyőri és miskolci munkások, a megye lakossága nevében tolmácsolt. Kijelentette, hogy ez is erőt ad munkájához. Kérte, hogy támogassák a kormányprogram végrehajtásában, folytassák a munkát, mert a kormánynak az életszínvonal emelését szolgáló intézkedések végrehajtásához termelésre és ismét csak termelésre van szüksége. Nagy Imre elvtárs kifejezte azt a meggyőződését, hogy ezt a támogatást feltétlenül megkapja a borsodiaktól. Kérte őket, hogy a megyében továbbra is biztosítsák a rendet és a nyugalmat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00215

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00216 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00216

A pontos idő 4 óra 30 perc. Kedves Hallgatóink megkezdjük ad…

KOSSUTH és PETŐFI RÁDIÓ BUDAPEST!

csak szöveg · ID: 20301 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Szolgálati közlemény

KOSSUTH és PETŐFI RÁDIÓ BUDAPEST! A pontos idő 4 óra 30 perc. Kedves Hallgatóink megkezdjük adásunkat. (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring) ID: 20301

Október 26. Péntek. Reggeli műsor Az éjszaka minden esemény …

KOSSUTH és PETŐFI RÁDIÓ BUDAPEST!

csak szöveg · ID: 20302 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Himnusz

KOSSUTH és PETŐFI RÁDIÓ BUDAPEST! Október 26. Péntek. Reggeli műsor Az éjszaka minden esemény nélkül telt el! 0 óra 42 perckor a Himnusz eljátszása után az adás szünetelt, reggel 4 óra 30 percig. (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 189–190. oldal) ID: 20302

Kedves Hallgatóink, fontos közleményt olvasunk fel. A Magyar…

hangfelvétel (mp3) · ID: 00218 · Közlemény

Kedves Hallgatóink, fontos közleményt olvasunk fel. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa felszólítja Budapest lakosságát, hogy ma egész napon át ne menjen ki az utcára! Erre az intézkedésre azért van szükség, mert ma kora reggeltől az egész városban megindul a fegyveres ellenforradalmi csoportok maradványainak felkutatása, a rend helyreállítása. Az üzemekben egész napon át szünetel a munka, kivéve a közműveket, gáz, villany, vízműveket, telefonközpontokat, továbbá az élelmiszerüzemeket és kenyérgyárakat, amelyeknek feladata a lakosság zavartalan élelmiszer ellátása. Ezeknek az üzemeknek dolgozói személyi igazolványokat feltétlenül vigyenek magukkal, mert az utcán igazoltatják őket! A Minisztertanács számít Budapest lakosságának fegyelmezettségére és hazafiasságára! A lakosság ezzel segítheti legjobban a rend megteremtését, a nyugodt, békés építő munka megindítását. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00218

zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00219 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00219

fontos közlemény

ma egész napon át ne menjen ki az utcára!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00220 · Közlemény

Kedves hallgatóink, fontos közleményt olvasunk fel. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa felszólítja Budapest lakosságát, hogy ma egész napon át ne menjen ki az utcára! Erre az intézkedésre azért van szükség, mert ma kora reggeltől az egész fővárosban megindult a fegyveres ellenforradalmi csoportok maradványainak felkutatása, a rend helyreállítása. Az üzemekben egész napon át szünetel a munka, kivéve a közműveket, gáz, villany, vízműveket, telefonközpontokat, továbbá az élelmiszerüzemeket és kenyérgyárakat, amelyeknek feladata a lakosság zavartalan élelmiszer ellátása. Ezeknek az üzemeknek dolgozói személyi igazolványukat feltétlenül vigyenek magukkal, mert az utcán igazoltatják őket! A Minisztertanács számít Budapest lakosságának fegyelmezettségére és hazafiasságára! A lakosság ezzel segítheti legjobban a rend megteremtését, a nyugodt, békés építő munka megindítását. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00220

zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00221 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00221

fontos közlemény

ma egész napon át ne menjen ki az utcára!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00222 · Közlemény

Kedves hallgatóink, fontos közleményt olvasunk fel. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa felszólítja Budapest lakosságát, hogy ma egész napon át ne menjen ki az utcára! Erre az intézkedésre azért van szükség, mert ma kora reggeltől az egész fővárosban megindult a fegyveres ellenforradalmi csoportok maradványainak felkutatása, a rend helyreállítása. Az üzemekben egész napon át szünetel a munka, kivéve a közműveket, gáz, villany, vízműveket, telefonközpontokat, továbbá az élelmiszerüzemeket és kenyérgyárakat, amelyeknek feladata a lakosság zavartalan élelmiszer ellátása. Ezeknek az üzemeknek dolgozói személyi igazolványukat feltétlenül vigyenek magukkal, mert az utcán igazoltatják őket! A Minisztertanács számít Budapest lakosságának fegyelmezettségére és hazafiasságára! A lakosság ezzel segítheti legjobban a rend megteremtését, a nyugodt, békés építő munka megindítását. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00222

Nagy Imre elvtárs üzenete a Borsod megyei dolgozókhoz

hangfelvétel (mp3) · ID: 00223 · Beszéd (felolvasott)

Felolvassuk Nagy Imre elvtársnak a Borsod megyei dolgozók küldöttségének átadott intézett üzenetét. A Borsod megyei pártbizottság első titkárának vezetésével munkásküldöttség kereste fel Nagy Imre miniszterelnök elvtársat. Nagy Imre elvtárs meghallgatta a küldöttséget, és rajtuk keresztül a következőket üzente a megye dolgozóinak. Javaslataikkal és előterjesztéseikkel egyetért és vállalja azok végrehajtását. Hamarosan új kormányt alakít. Hazafias Népfront Kormányt. A kormány személyi összetételében a legmesszebbmenően figyelembe veszi a közvélemény kívánságait és javaslatait. Az új kormány programjában ezek is szerepelni fognak. A kormányprogramot rövidesen országgyűlés elé terjeszti. Nagy Imre elvtárs megköszönte a bizalmat, amelyet a küldöttség a diósgyőri és miskolci munkások, a megye lakossága nevében tolmácsolt. Kijelentette, hogy ez is erőt ad munkájához. Kérte, hogy támogassák a kormányprogram végrehajtásában, folytassák a munkát, mert a kormánynak az életszínvonal emelését szolgáló intézkedések végrehajtásához termelésre és ismét csak termelésre van szüksége. Nagy Imre elvtárs kifejezte azt a meggyőződését, hogy ezt a támogatást feltétlenül megkapja a borsodiaktól. Kérte őket, hogy a megyében továbbra is biztosítsák a rendet és a nyugalmat. Negyed hat múlt öt perccel. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00223

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00224 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00224

Kedves hallgatóink, fontos közleményt olvasunk fel. A Magyar…

hangfelvétel (mp3) · ID: 00225 · Közlemény

Kedves hallgatóink, fontos közleményt olvasunk fel. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa felszólítja Budapest lakosságát, hogy ma egész napon át ne menjen ki az utcára! Erre az intézkedésre azért van szükség, mert ma kora reggeltől az egész fővárosban megindul a fegyveres ellenforradalmi csoportok maradványainak felkutatása, a rend helyreállítása. Az üzemekben egész napon át szünetel a munka, kivéve a közműveket, gáz, villany, vízműveket, telefonközpontokat, továbbá az élelmiszerüzemeket és kenyérgyárakat, amelyeknek feladata a lakosság zavartalan élelmiszer ellátása. Ezeknek az üzemeknek dolgozói személyi igazolványukat feltétlenül vigyék magukkal, mert az utcán igazoltatják őket! A Minisztertanács számít Budapest lakosságának fegyelmezettségére és hazafiasságára! A lakosság ezzel segítheti legjobban a rend megteremtését és a nyugodt, békés építő munka megindítását. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00225

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00226 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00226

5 h. 47. Figyelem, figyelem! Fontos közleményt olvasunk fel:…

(Kossuth Rádió)

csak szöveg · ID: 20305 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény

(Kossuth Rádió) 5 h. 47. Figyelem, figyelem! Fontos közleményt olvasunk fel: A minisztertanács utasítására a belügyminiszter közli, hogy a rend fokozatos helyreállításával lehetővé vált, hogy Budapest lakossága 10-től délután 3 óráig szükségletei beszerzése céljából közlekedhessék az utcán. Az időpont esetleges további meghosszabbítását a rádió később közli. Megismétlem. - (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring) ID: 20305

Szimfónikus könnyűzene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00227 · Zene, Leirat nélküli felvétel

fontos közlemény

ma egész napon át ne menjen ki az utcára!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00228 · Közlemény

Kedves hallgatóink, fontos közleményt olvasunk fel. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa felszólítja Budapest lakosságát, hogy ma egész napon át ne menjen ki az utcára! Erre az intézkedésre azért van szükség, mert ma kora reggeltől az egész fővárosban megindult a fegyveres ellenforradalmi csoportok maradványainak felkutatása, a rend helyreállítása. Az üzemekben egész napon át szünetel a munka, kivéve a közműveket, gáz, villany, vízműveket, telefonközpontokat, továbbá az élelmiszerüzemeket és kenyérgyárakat, amelyeknek feladata a lakosság zavartalan élelmiszer ellátása. Ezeknek az üzemeknek dolgozói személyi igazolványukat feltétlenül vigyék magukkal, mert az utcán igazoltatják őket! A Minisztertanács számít Budapest lakosságának fegyelmezettségére és hazafiasságára! A lakosság ezzel segítheti legjobban a rend megteremtését, a nyugodt, békés építő munka megindítását. Aláírás: a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00228

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00229 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00229

Belügyminisztériumi közlemény

Budapest lakossága 10-től délután 3 óráig szükségletei beszerzése céljából közlekedhet az utcán

hangfelvétel (mp3) · ID: 00230 · becsült hossz · Közlemény

Figyelem, figyelem, fontos közleményt olvasunk fel! A Minisztertanács utasítására a belügyminiszter közli, hogy a rend fokozatos helyreállításával lehetővé vált, hogy Budapest lakossága 10-től délután 3 óráig szükségletei beszerzése céljából közlekedhessék az utcán. Az időpont további esetleges meghosszabbítását a Rádió később közli. Megismétlem: A Minisztertanács utasítására a belügyminiszter közli, hogy a rend fokozatos helyreállításával lehetővé vált, hogy Budapest lakossága 10-től délután 3 óráig szükségletei beszerzése céljából közlekedhessék az utcán. Az időpont további esetleges meghosszabbítását a Rádió később közli. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00230

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00231 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00231

Fontos közlemények

hangfelvétel (mp3) · ID: 00232 · Közlemény

Kedves hallgatóink, fontos közleményeket olvasunk fel. A Minisztertanács utasítására a belügyminiszter közli, hogy a rend fokozatos helyreálltával lehetővé vált, hogy Budapest lakossága 10-től délután 3-ig szükségleteik beszerzése céljából közlekedhessék az utcán. Az időpont további esetleges meghosszabbítását a Rádió később közli. A Minisztertanács utasítására az élelmiszeripari és a belkereskedelmi miniszter felhívja az élelmiszerüzletek vezetőit és alkalmazottait, a kenyérgyárak, pékségek vezetőit és dolgozóit és ezzel kapcsolatban azokat a szállító vállalatokat, amelyek kenyér és egyéb élelmiszerek szállításával foglalkoznak, mindent kövessenek el az élelmiszerüzletek reggel 10-től délután 3-ig történő nyitvatartására, és hogy ez idő alatt a lakosságot minden lehető módon ellássák kenyérrel és egyéb élelmiszerrel. Vonatkozik ez az utasítás azokra a szállító vállalatokra és alkalmazottaikra, akik a kenyér és egyéb élelmiszerek szállításával foglalkoznak. Közöljük hallgatóinkkal, hogy rövidesen újabb fontos közleményeket olvasunk fel. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00232

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00233 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00233

Fontos közlemények

hangfelvétel (mp3) · ID: 00234 · Közlemény

Kedves hallgatóink, fontos közleményeket olvasunk fel. A Minisztertanács utasítására a belügyminiszter közli, hogy a rend fokozatos helyreálltával lehetővé vált, hogy Budapest lakossága 10-től délután 3 óráig szükségletei beszerzése céljából közlekedhessék az utcán. Az időpont további esetleges meghosszabbítását a Rádió később közli. A Minisztertanács utasítására az élelmiszeripari és a belkereskedelmi miniszter felhívja az élelmiszerüzletek vezetőit és alkalmazottait, a kenyérgyárak, pékségek, vezetőit és dolgozóit és ezzel kapcsolatban azokat a szállító vállalatokat, amelyek kenyér és egyéb élelmiszerek szállításával foglalkoznak, mindent kövessenek el az élelmiszerüzletek reggel 10-től délután 3-ig történő nyitvatartására, és hogy ezen idő alatt a lakosságot minden lehető módon ellássák kenyérrel és egyéb élelmiszerrel. Vonatkozik ez az utasítás azokra a szállító vállalatokra és alkalmazottaikra, akik a kenyér és egyéb élelmiszerek szállításával foglalkoznak. A Minisztertanács utasítására a Belügyminisztérium közli, hogy a budapesti üzemekben egész napon át szünetel a munka, kivéve a közműveket, gáz, villany, vízműveket, telefonközpontokat, továbbá a hús, tej és péküzemeket, amelyeknek feladata a lakosság zavartalan élelmiszer ellátása. Ezeknek az üzemeknek dolgozói személyi igazolványukat feltétlenül vigyék magukkal, mert az utcán igazoltathatják őket Kedves hallgatóink folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00234

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00235 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00235

Közlemények

hangfelvétel (mp3) · ID: 00236 · Közlemény

Kedves hallgatóink, közleményeket olvasunk fel. A Minisztertanács utasítására a belügyminiszter közli, hogy a rend fokozatos helyreálltával lehetővé vált, hogy Budapest lakossága délelőtt 10-től délután 3 óráig szükségletei beszerzése céljából közlekedhessék az utcán. Az időpont további esetleges meghosszabbítását a rádió később közli. A Minisztertanács utasítására az élelmiszeripari és a belkereskedelmi miniszter felhívja az élelmiszerüzletek vezetőit és alkalmazottait, a kenyérgyárak, pékségek vezetőit és dolgozóit és ezzel kapcsolatban azokat a szállító vállalatokat, amelyek kenyér és egyéb élelmiszerek szállításával foglalkoznak, mindent kövessenek el az élelmiszerüzletek reggel 10-től délután 3-ig történő nyitvatartására, és hogy ezen idő alatt a lakosságot minden lehető módon ellássák kenyérrel és egyéb élelmiszerrel. Vonatkozik ez az utasítás azokra a szállító vállalatokra és alkalmazottaikra, akik a kenyér és egyéb élelmiszerek szállításával foglalkoznak. A Minisztertanács utasítására a Belügyminisztérium közli, hogy a budapesti üzemekben egész napon át szünetel a munka, kivéve a közműveket, gáz, villany, vízműveket, telefonközpontokat, továbbá a hús, tej és péküzemeket, amelyeknek feladata a lakosság zavartalan élelmiszer ellátása. Ezeknek az üzemeknek dolgozói személyi igazolványukat feltétlenül vigyék magukkal, mert az utcán igazoltathatják őket Kedves hallgatóink közleményeket olvastunk fel.. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00236

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00237 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00237

Fontos közlemények

hangfelvétel (mp3) · ID: 00238 · Közlemény

Kedves hallgatóink, fontos közleményeket olvasunk fel. A Minisztertanács utasítására a belügyminiszter közli, hogy a rend fokozatos helyreálltával lehetővé vált, hogy Budapest lakossága 10-től délután 3 óráig szükségletei beszerzése céljából közlekedhessék az utcán. Az időpont további esetleges meghosszabbítását a rádió később közli. A Minisztertanács utasítására az élelmiszeripari és a belkereskedelmi miniszter felhívja az élelmiszerüzletek vezetőit és alkalmazottait, a kenyérgyárak, pékségek vezetőit és dolgozóit és ezzel kapcsolatban azokat a szállító vállalatokat, amelyek kenyér és egyéb élelmiszerek szállításával foglalkoznak, mindent kövessenek el az élelmiszerüzletek reggel 10-től délután 3-ig történő nyitvatartására, és hogy ezidő alatt a lakosságot minden lehető módon ellássák kenyérrel és egyéb élelmiszerrel. Vonatkozik ez az utasítás azokra a szállító vállalatokra és alkalmazottaikra, akik a kenyér és egyéb élelmiszerek szállításával foglalkoznak. A Minisztertanács utasítására a Belügyminisztérium közli, hogy a budapesti üzemekben egész napon át szünetel a munka, kivéve a közműveket, gáz, villany, vízműveket, telefonközpontokat, továbbá a hús, tej és péküzemeket, amelyeknek feladata a lakosság zavartalan élelmiszer ellátása. Ezeknek az üzemeknek a dolgozói személyi igazolványukat feltétlenül vigyék magukkal, mert az utcán igazoltathatják őket A Minisztertanács utasítására a pénzügyminiszter elrendeli valamennyi üzem, vállalat, állami intézmény vezetője köteles a kapott utasításoknak megfelelően gondoskodni arról, hogy a munkások és alkalmazottak esedékes fizetésüket megkapják, illetve megfelelő összegű előleget kapjanak. Kedves hallgatóink, két perc múlva fél nyolc. Folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00238

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00239 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00239

Fontos közlemények

hangfelvétel (mp3) · ID: 00241 · becsült hossz · Közlemény

Kedves hallgatóink, fontos közleményeket olvasunk fel. A Minisztertanács utasítására a Belügyminisztérium közli, hogy a rend fokozatos helyreállításával lehetővé vált, hogy Budapest lakossága délelőtt 10-től délután 3 óráig szükségletei beszerzése céljából közlekedhessék az utcán. Az időpont további esetleges meghosszabbítását a rádió később közli. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00241

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00242 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00242

Fontos közlemények

hangfelvétel (mp3) · ID: 00243 · Közlemény

Kedves hallgatóink, fontos közleményeket olvasunk fel. A Minisztertanács utasítására a belügyminiszter közli, hogy a rend fokozatos helyreálltával lehetővé vált, hogy Budapest lakossága délelőtt 10-től délután 3 óráig szükségletei beszerzése céljából közlekedhessék az utcán. Az időpont további esetleges meghosszabbításáról a rádió később beszél.. A Minisztertanács utasítására az élelmiszeripari és a belkereskedelmi miniszter felhívja az élelmiszerüzletek vezetőit és alkalmazottait, a kenyérgyárak, pékségek, vezetőit és dolgozóit és ezzel kapcsolatban azokat a szállító vállalatokat, amelyek kenyér és egyéb élelmiszerek szállításával foglalkoznak, mindent kövessenek el az élelmiszerüzletek reggel 10-től délután 3 óráig történő nyitvatartására, és hogy ezen idő alatt a lakosságot minden lehető módon ellássák kenyérrel és egyéb élelmiszerrel. Vonatkozik ez az utasítás azokra a szállító vállalatokra és alkalmazottaikra, akik a kenyér és egyéb élelmiszer szállításával foglalkoznak. A Minisztertanács utasítására a Belügyminisztérium közli, hogy a budapesti üzemekben egész napon át szünetel a munka, kivéve a közműveket, gáz, villany, vízműveket, telefonközpontokat, továbbá a hús, tej és péküzemeket, amelyeknek feladata a lakosság zavartalan élelmiszer ellátása. Ezeknek az üzemeknek a dolgozói személyi igazolványukat feltétlenül vigyék magukkal, mert az utcán igazoltathatják őket A Minisztertanács utasítására a pénzügyminiszter elrendeli, valamennyi üzem, vállalat, állami intézmény vezetője köteles a kapott utasításoknak megfelelően gondoskodni arról, hogy a munkások és alkalmazottak esedékes fizetésüket megkapják, illetve megfelelő összegű előleget kapjanak. Kedves hallgatóink, közleményeket olvastunk fel. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00243

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00244 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00244

Szabad Nép vezércikke

Nyugalom és rend kell!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00245 · Kommentár, Lapszemle

Kedves hallgatóink, felolvassuk a Szabad Nép mai számának vezércikkét. Nyugalom és rend kell. Elég volt a vérontásból. Három napon át vér folyt Budapest utcáin. Legyen vége, legyen rend, nyugalom, béke. Valósuljon meg az, amiért oly sokan meghaltak, amit a magyar nép java akart: Magyarország legyen független, demokratikus ország, amely a maga magyar útján halad a szocializmus felé. Beszélni fogunk még, mert beszélnünk kell még az okokról, amelyek a felkelést kiváltották. Beszélni fogunk a nyomasztó felelősségről, amely egy népünktől elidegenedett, gonosz, a párttal nem azonosítható vezető klikket terhel. Beszélni fogunk e klikk politikájának hibáiról, bűneiről és vakságáról. Beszélni fogunk arról, hogy a felkelésben nemcsak azok vettek részt, akiket az ország helyzete felett érzett elkeseredés vitt a fegyveres harc útjára, hanem valóban ellenforradalmi erők és más rossz elemek is. És beszélnünk kell majd arról, hogy e harc tüze, ha nem is volt salakmentes, mégis elég erős volt ahhoz, hogy fejlődésünk sok gátját elégesse. Ma még másról kell beszélnünk. Nagy Imre miniszterelnöksége, Gerő Ernő leváltása, Nagy Imre és Kádár János első nyilatkozatai, a kormány várható átalakítása, azt mutatják, végre elkezdtük a helyes intézkedéseket. De még sokat, nagyon sokat kell cselekednünk, hogy elmondhassuk: a gyakorlatban is megvalósulnak ifjúságunk, dolgozó népünk nemzeti és demokratikus követelései, és hogy hozzá láthassunk égető gazdasági, anyagi problémáink megoldásához, a népjólét emeléséhez. Ma még arról kell beszélnünk - bár volna erőnk olyan meggyőződéssel és hévvel mondanunk, amilyennel érezzük -, mindehhez nyugalom és rend kell. Nyugalom és rend kell, hogy egyetlen élet se vesszen el többé, hogy újra megtalálják egymást a szülők és a gyermekek, a házastársak és a szerelmesek, hogy begyógyíthassuk a sebeket, megvigasztalhassuk a gyászolókat. Nyugalom és rend kell, hogy újra megindulhasson a munka, hogy biztosíthassuk Budapest élelmiszerellátását, rendbe hozhassuk fővárosunkat. Nyugalom és rend kell, hogy Budapestről kivonják a szovjet csapatokat, hazahívják a magyarországi szovjet haderőt, s igazságosan rendezzék a magyar-szovjet viszonyt. Nyugalom és rend kell, mert amnesztia kell. Nyugalom és rend kell, hogy a kormány és a nép alkotó, hazafias programot dolgozhasson ki és hajthasson végre. Bölcs politika, és megbízható karhatalom, a demokratikus tömegek józan követeléseinek teljesítése és teljes határozottság a rendbontókkal, lövöldözőkkel szemben - minderre szükség van ahhoz, hogy a nyugalmat és a rendet biztosítsuk. Ez a történelmi pillanat parancsa; erre fogjon össze a párt, a kormány és minden becsületes magyar hazafi. Kedves hallgatóink, felolvastuk a Szabad Nép mai számának vezércikkét. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00245

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00246 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00246

Fontos közlemények

hangfelvétel (mp3) · ID: 00247 · Közlemény

Kedves hallgatóink, fontos közleményeket olvasunk fel. A Minisztertanács utasítására a Belügyminisztérium közli, hogy a rend fokozatos helyreálltával lehetővé vált, hogy Budapest lakossága délelőtt 10-től délután 3 óráig szükségletei beszerzése céljából közlekedhessék az utcán. Az időpont további esetleges meghosszabbítását a rádió később közli. A Minisztertanács utasítására az élelmiszeripari és a belkereskedelmi miniszter felhívja az élelmiszerüzletek vezetőit és alkalmazottait, a kenyérgyárak, pékségek, vezetőit és dolgozóit és ezzel kapcsolatban azokat a szállító vállalatokat, amelyek kenyér és egyéb élelmiszerek szállításával foglalkoznak, mindent kövessenek el az élelmiszerüzletek reggel 10-től délután 3 óráig történő nyitvatartására, és hogy ezen idő alatt a lakosságot minden lehető módon ellássák kenyérrel és egyéb élelmiszerrel. Vonatkozik ez az utasítás azokra a szállító vállalatokra és alkalmazottaikra, akik a kenyér és egyéb élelmiszerek szállításával foglalkoznak. A Minisztertanács utasítására a Belügyminisztérium közli, hogy a budapesti üzemekben egész napon át szünetel a munka, kivéve a közműveket, gáz, villany, vízműveket, telefonközpontokat, továbbá a hús, tej és péküzemeket, amelyeknek feladata a lakosság zavartalan élelmiszer ellátása. Ezeknek az üzemeknek a dolgozói személyi igazolványukat feltétlenül vigyék magukkal, mert az utcán igazoltathatják őket A Minisztertanács utasítására a pénzügyminiszter elrendeli, valamennyi üzem, vállalat, állami intézmény vezetője köteles a kapott utasításoknak megfelelően gondoskodni arról, hogy a munkások és alkalmazottak esedékes fizetésüket megkapják, illetve megfelelő összegű előleget kapjanak. Kedves hallgatóink, közleményeket olvastunk fel. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00247

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00248 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00248

Szabad Nép vezércikke

Nyugalom és rend kell!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00249 · Kommentár, Lapszemle

Kedves hallgatóink, felolvassuk a Szabad Nép mai számának vezércikkét. Nyugalom és rend kell. Elég volt a vérontásból. Három napon át vér folyt Budapest utcáin. Legyen vége, legyen rend, nyugalom, béke. Valósuljon meg az, amiért oly sokan meghaltak, amit a magyar nép java akart: Magyarország legyen független, demokratikus ország, amely a maga magyar útján halad a szocializmus felé. Beszélni fogunk még, mert beszélnünk kell még az okokról, amelyek a felkelést kiváltották. Beszélni fogunk a nyomasztó felelősségről, amely egy népünktől elidegenedett, gonosz, a párttal nem azonosítható vezető klikket terhel. Beszélni fogunk e klikk politikájának hibáiról, bűneiről és vakságáról. Beszélni fogunk arról, hogy a felkelésben nemcsak azok vettek részt, akiket az ország helyzete felett érzett elkeseredés vitt a fegyveres harc útjára, hanem valóban ellenforradalmi erők és más rossz elemek is. És beszélnünk kell majd arról, hogy e harc tüze, ha nem is volt salakmentes, mégis elég erős volt ahhoz, hogy fejlődésünk sok gátját elégesse. Ma még másról kell beszélnünk. Nagy Imre miniszterelnöksége, Gerő Ernő leváltása, Nagy Imre és Kádár János első nyilatkozatai, a kormány várható átalakítása, azt mutatják, végre elkezdtük a helyes intézkedéseket. De még sokat, nagyon sokat kell cselekednünk, hogy elmondhassuk: a gyakorlatban is megvalósulnak ifjúságunk, dolgozó népünk nemzeti és demokratikus követelései, hogy hozzá láthassunk égető gazdasági, anyagi problémáink megoldásához, a népjólét emeléséhez. Ma még arról kell beszélnünk - bár volna erőnk olyan meggyőződéssel és hévvel mondanunk, amilyennel érezzük -, mindehhez nyugalom és rend kell. Nyugalom és rend kell, hogy egyetlen élet se vesszen el többé, hogy újra megtalálják egymást a szülők és a gyermekek, a házastársak és a szerelmesek, hogy begyógyíthassuk a sebeket, megvigasztalhassuk a gyászolókat. Nyugalom és rend kell, hogy újra megindulhasson a munka, hogy biztosíthassuk Budapest élelmiszerellátását, rendbe hozhassuk fővárosunkat. Nyugalom és rend kell, hogy Budapestről kivonják a szovjet csapatokat, hazahívják a magyarországi szovjet haderőt, és igazságosan rendezzék a magyar-szovjet viszonyt. Nyugalom és rend kell, mert amnesztia kell. Nyugalom és rend kell, hogy a kormány és a nép alkotó, hazafias programot dolgozhasson ki és hajthasson végre. Bölcs politika, és megbízható karhatalom. A demokratikus tömegek józan követeléseinek teljesítése és teljes határozottság a rendbontókkal, lövöldözőkkel szemben - minderre szükség van ahhoz, hogy a nyugalmat és a rendet biztosítsuk. Ez a történelmi pillanat parancsa; erre fogjon össze a párt, a kormány és minden becsületes magyar hazafi. Kedves hallgatóink, felolvastuk a Szabad Nép mai számának vezércikkét. Folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00249

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00250 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00250

Fontos közlemények

hangfelvétel (mp3) · ID: 00251 · Közlemény

Kedves hallgatóink, fontos közleményeket olvasunk fel. A Minisztertanács utasítására a belügyminisztérium közli, hogy a rend fokozatos helyreálltával lehetővé vált, hogy Budapest lakossága délelőtt 10-től délután 3 óráig szükségletei beszerzése céljából közlekedhessék az utcán. Az időpont további esetleges meghosszabbítását a rádió később közli. A mentők, orvosok, ápolók, a mentőszolgálat valamennyi dolgozójának munkája ezekben az órákban igen nagyjelentőségű. Emberi életek megmentése függ kitartásuktól. Éppen ezért közlik hozzátartozóikkal, hogy egyelőre nem tudnak családjukhoz hazatérni. Az egészségügyi szervek felhívják az orvosokat és az egészségügyi dolgozókat, akiknek munkahelye távol van lakásuktól, hogy délelőtt 10.00 óra után jelentkezzenek lakóhelyükhöz legközelebb eső kórházban, rendelőintézetben munkára. A Minisztertanács utasítására az élelmiszeripari és a belkereskedelmi miniszter felhívja az élelmiszerüzletek vezetőit és alkalmazottait, a kenyérgyárak, pékségek, vezetőit és dolgozóit és ezzel kapcsolatban azokat a szállító vállalatokat, amelyek kenyér és egyéb élelmiszerek szállításával foglalkoznak, mindent kövessenek el az élelmiszerüzletek reggel 10-től délután 3-ig történő nyitvatartására, és hogy ezidő alatt a lakosságot minden lehető módon ellássák kenyérrel és egyéb élelmiszerrel. Vonatkozik ez az utasítás azokra a szállító vállalatokra és alkalmazottaikra, akik a kenyér és egyéb élelmiszerek szállításával foglalkoznak. A Minisztertanács utasítására a Belügyminisztérium közli, hogy a budapesti üzemekben egész napon át szünetel a munka, kivéve a közműveket, gáz, villany, vízműveket, telefonközpontokat, továbbá a hús, tej és péküzemeket, amelyeknek feladata a lakosság zavartalan élelmiszer ellátása. Ezeknek az üzemeknek a dolgozói személyi igazolványukat feltétlenül vigyék magukkal, mert az utcán igazoltathatják őket Kedves hallgatóink, közleményeket olvastunk fel. Folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00251

08:42

nincs fennmaradt szöveg · ID: 20307 · becsült hossz · Adásidő

ID: 20307

Fontos közlemények

hangfelvétel (mp3) · ID: 00253 · Közlemény

Kedves hallgatóink, fontos közleményeket olvasunk fel. A Minisztertanács utasítására a belügyminisztérium közli, hogy a rend fokozatos helyreálltával lehetővé vált, hogy Budapest lakossága délelőtt 10 órától délután 3 óráig rá10-től délután 3 óráig szükségletei beszerzése céljából közlekedhessék az utcán. Az időpont további esetleges meghosszabbítását a Rádió később közli. A mentők, orvosok, ápolók, a mentőszolgálat valamennyi dolgozójának munkája ezekben az órákban igen nagy jelentőségű. Emberi életek megmentése függ kitartásuktól. Éppen ezért közlik hozzátartozóikkal, hogy egyelőre nem tudnak családjukhoz hazatérni. Az egészségügyi szervek felhívják az orvosokat és az egészségügyi dolgozókat, akiknek munkahelye távol van lakásuktól, hogy délelőtt 10.00 óra után jelentkezzenek lakóhelyükhöz legközelebb eső kórházban, rendelőintézetben munkára. A Minisztertanács utasítására az élelmiszeripari és a belkereskedelmi miniszter felhívja az élelmiszerüzletek vezetőit és alkalmazottait, a kenyérgyárak, pékségek, vezetőit és dolgozóit és ezzel kapcsolatban azokat a szállító vállalatokat, amelyek kenyér és egyéb élelmiszerek szállításával foglalkoznak, mindent kövessenek el az élelmiszerüzletek reggel 10-től délután 3 óráig történő nyitvatartására, és hogy ezidő alatt a lakosságot minden lehető módon ellássák kenyérrel és egyéb élelmiszerrel. Vonatkozik ez az utasítás azokra a szállító vállalatokra és alkalmazottaikra, akik a kenyér és egyéb élelmiszerek szállításával foglalkoznak. A Minisztertanács utasítására a Belügyminisztérium közli, hogy a budapesti üzemekben egész napon át szünetel a munka, kivéve a közműveket, gáz, villany, vízműveket, telefonközpontokat, továbbá a hús, tej és péküzemeket, amelyeknek feladata a lakosság zavartalan élelmiszer ellátása. Ezeknek az üzemeknek a dolgozói személyi igazolványukat feltétlenül vigyék magukkal, mert az utcán igazoltathatják őket Kedves hallgatóink, közleményeket olvastunk fel. Most folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00253

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00254 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00254

A magyar Vöröskereszt budapesti szervezete kéri a vöröskeres…

KOSSUTH-adó

csak szöveg · ID: 20308 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény

KOSSUTH-adó A magyar Vöröskereszt budapesti szervezete kéri a vöröskeresztes önkéntes ápolónőket, hogy 10.00 óra után jelentkezzenek a lakásukhoz eső legközelebbi kórházakban, vagy rendelőintézetben, kisegítő szolgálatra. A mentők, orvosok, ápolók, a mentőszolgálat valamennyi dolgozójának munkája ezekben az órákban igen nagy jelentőségű. Emberi életek megmentése függ kitartásuktól. Éppen ezért közlik hozzátartozóikkal, hogy egyelőre nem tudnak családjukhoz hazatérni. Az egészségügyi szervek felhívják az orvosokat és egészségügyi dolgozókat, akiknek munkahelye távol van lakásuktól, hogy délelőtt 10.00 óra után jelentkezzenek lakóhelyükhöz legközelebb eső kórházban, rendelőintézetben. A belügyminisztérium közleménye: A budapesti üzemekben egész napon át szünetel a munka, kivéve a közműveket, gáz, villany, vízműveket, stb. /Ism./ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 197–198. oldal) ID: 20308

üzenetek

hangfelvétel (mp3) · ID: 00255 · Üzenet

Kedves Hallgatóink. Üzeneteket közvetítünk. A most következő üzenetek küldői jól vannak, egészségesek. Jár Margitnak Zircre az általános iskolába üzennek. Debrenti Mihályéknak ismerőseinek Bódvafülekre rokonainak, Bálintné. Balogh Pista és Jutka, adjatok hírt magatokról, Paliéknál vagyunk, anyu és Sanyi. Doktor Dékány Klárának Szegedre, Jani jól van a családdal együtt. Bálint András feleségének Pátroha-Lencsésre. Futó Miklósnak felesége Péter, Gábor. Özvegy Nedeczky Istvánnénak Köveskálra nagyapának, Feri, Zsuzsi, Erzsi. Pápai Jánosnénak Nagydorogra a Nagy-dohánybeváltóba Olgi és Icáék. Farkas Balázsnénak üzeni veje, jól van. Horváth Lajoséknak fiuk. Szeghalom Rákosfalvára Somogyi Imrének lánya, Rózsi. Farkaséknak Szegedre a Rákosi utcába lányuk. Miklós Imrének Csepelre Petőfi utca hétbe lánya. Doktor Pintér Pálné, Vetró Józsefnek Orosházára. Bajcs Ágnes Debrecenbe. Pintén Mártonné Alsógödre. Sütő Bélának Felsőnyékre. Tánczos Lajosnak Orosházára. Temesvári Szamek Dórának családja Tordaiék, aki hallja, adja át. Winkler Jenő hangmérnök Leányfalura a Visegrádi utca tizenegybe családjának. Kiss József édesanyjának özvegy Kiss Józsefnének és Szolnokra a Daru utcába testvéreinek. Terhes István Sándorfalvára szüleinek. Szabó Jenő Kömlőre szüleinek. Vári Imre Fülöpszállásra feleségének és szüleinek Pista. Hetedik kerület Munkácsy Mihály út harminchárom, második emelet tízbe Pityu. Papp István Tápiószecsőre szüleinek. Hudák Ráfael Besenyőtelepre szüleinek. Török Lajos Görbeházára szüleinek. Román Istvánnak és családjának Jenci. Házi László Mezőhegyesre szüleinek. Szabó Kálmánnak Pestlőrincre Anna és Dénes. Doktor Bácski Elemér mamával együtt jól van. A következők üzenik munkahelyükről családjuknak, jól vannak. Bodnár Mihály, Pacsal Sándor, Skultéti Ignác, Szabó Sándor. Kerpel Róbert azonnal hívja fel szüleit. Pintér Sándor hívja fel a kettőötvennyolc-háromnegyvenegyet. Pintér Sándor hívja fel a kettőötvennyolc- háromnegyvenegyet. A most következő üzenetek küldői jól vannak, egészségesek. Bordács Dezső Budapestre. Jakab István szüleinek Nagyrátóra Kabai István szüleinek Szolnokra. Makk Ernő feleségének. Horváth Imre Horváth Lajosnénak Kerekteleki, Kisbaracskára. Vörös József feleségének. Csáki István feleségének Kengyelre. Tátrai János Szabó Júliának és szüleinek Dorogra. Nádra János feleségének. Harnyák Imre szüleinek Nádudvarra és Újpestre nővérének. D.Nagy Pál Szentpéterszegre édesanyjának és testvéreinek. Szabados András szüleinek Kengyelbe. Murik János a Ruit családnak. Tóth Sándor szüleinek Egerbe. Radics István feleségének. Tóth Sándor szüleinek és feleségének Kaposvárra. Bruvár Imre szüleinek Magyarhomályra Szeger Péter és Kardos János szülekinek Kőrösszegapátiba. Karczi Lajos Szerencsre Alkotmány utca kettőbe szüleinek. Balogh János szüleinek Nádudvarra. Varga Lajos szüleinek Somogyegyenekre. Élesztő Ferencék és Kovács Józsefék hozzátartozóiknak Gönyüre. A Múzeum körút öt szám alól Boros Jánosék vidéken lakó szüleiknek. Körösi Ferenc és Körösi György Tatabányára édesanyjuknak. Baku Géza Zsákára édesanyjának és menyasszonyának. Benkovits László Szentendrére az Ady Endre utca huszonkilencbe szüleinek. Fejti Béla Kocsárdra feleségének. Kollár Gyula Ipacsfára szüleinek. Dér Kálmán a tokodi üveggyárba családjának. Gürkát Erzsébetnek Lali. Deszmély György hozzátartozóinak. A most következő üzenetek küldői jól vannak, egészségesek. Kapeczki József és családja szüleinek, rokonainak. Vida Istvánnénak férje. Ecseri család hozzátartozóinak Veszprémbe, Balatonöszödre. Nagy László és családja özvegy Nagy Mihálynénak Ötödönrere és Takácsi Jánosnak Lébénybe. Fercsik Károly Fertőszentre szüleinek és Budapestre feleségének. Vituker István feleségének és gyermekeinek. Noszlopi Sándor és családja Pusztamiskére. Tóth István Ösküre, Veszprém megye, Hornyák Júliának, menyasszonyának. Szigetvárra Károly Józseféknek fiuk Jóska. Ócsára Bukovi Balázsék, Boldizsáréknak, fiuk. Vitu Ferencéknek és drága szüleinek Karcsára fiuk. Egerbe a Sztálin út száznegyvenhárom alá a Bessenyei családnak Lali. Máriaremetére Csermák családnak fiuk Zsolt és Iregszemcsére a Kocsor családnak. Karancskeszibe a Széchenyi út huszonkilenc alá a Zsidai családnak fiuk Bandi. Vácra a Füstös családnak és Kiskunfélegyházára Füstös Józsefnének Füstös József. Ozorára Midlai Jánosnének fia Jancsi. Gombos Jánosnak Jászberénybe Jancsi. Olasztóra Kapitány Ferencnek fia Feri. Szediák Károly szüleinek Dunaföldvárra és feleségének. Tab Zsigmond szüleinek Dunakeszire. Gora Frigyes Veszprémbe szüleinek. Balogh Vincénének és Kovács Gáboréknak Vince. Tarr Gábor Balmazújvárosra szüleinek és menyasszonyának. Hajt József Makrád községbe szüleinek. Mádra János Medgyesbodzásra szüleinek és kisleányának. Sárközi István családja és öccse, özvegy Knázer Györgynének és testvéreinek és Tóth Imrének Sárosdra. Papp István Rákospalotára Földesi Istvánnak. Savanya Sándor Sándorfalvára szüleinek és menyasszonyának. Tibel Mátyás családjának. A most következő üzenetek küldői jól vannak, egészségesek. Ispán Zoltán Hévízre szüleinek. Seres László szüleinek Szekszárdra Hartai István hozzátartozóinak. Lukács Vince pusztamonostori szüleinek. Vermes Ferenc Henádnémetibe szüleinek. Kukola József Tiszalúcra szüleinek. Tardi Ferenc Csepelre szüleinek. Kiss Károly Nagydobosra szüleinek. Dancsák István Salgótarjánra szüleinek. Pethő Kálmán Gércére szüleinek. Sípos János Derecskére szüleinek. Börze Károlyné Öttevényre Tóninak. Olajos Károlynénak Fótra férje. Bokodi László Pápára üzen édesanyjának. Kerek István a huszonegyedik kerületbe szüleinek és rokonainak. Balogh Miklós Pécsre az Alkotmány út hetvenötbe hozzátartozóinak. Szerpálkomi Ferenc Nagykanizsára a Vorosilov út huszonnégybe hozzátartozóinak. Puskás Jocó Albertfalvára hozzátartozóinak. Nagy László és családja Öttevényre és Lébénybe édesanyjának. Bereczki Gyula Balatonbozsokra feleségének. Szabó Tibor Túrkevére szüleinek. Faragó János Szeged, Petőfi térre szüleinek. Sipik József Kecskemét Széchenyi út negyvennégybe szüleinek. Szendrői László Pesterzsébetre hozzátartozóinak. Czakó Imre Pestszentlőrincre szüleinek. Telegdi Imre Derecskére szüleinek. Bajári András Kispestre szüleinek. Hidasnémetibe a Molnár családnak Budapestről Pista, Péter és Ica. Tokajba a Kiss Mihály családnak Éva és Kati. A Huber és Vidák családnak Hollóházára Iván, Gyuri Budapestről. Jánoshalmára Zágonyi István honvédnek édesanyja. Bodnár Jánosnénak Szerencsre a Bajcsy Zsilinszky út harminckettőbe fia. Zalaegerszegre doktor Józsa Istvánnak fia. Balatonlellére Jánosi Zoltánéknak Budapestről a Károlyi és Vincze család. Tóth Illés Záhonyba édesanyjának. Varga Istvánnak Szajolba fia, Mihály. Lantos István Nyírbogátra szüleinek. Ongi János Herédre feleségének és leányának. Boncz Antal Besehelyre és Nagykanizsára, Kollár Dániel Sukoróra szüleinek. Csabai Mihály Ludasra feleségének és kislányának. Jakcsa István Szentesre feleségének és szüleinek. Gál Ferencnek, szüleiknek Üllőre, Júlia, Irén és Imre. Bulla Imrének Kaposvárra. Nedeczky Annának testvérei, Pista és Feri családjukkal együtt. Thuróczy János Mezőörsre és Tarispusztára. Godrai József Túrra édesanyjának. Ifjú Robi Pál Kiskunhalasra a Vörösmarty utca nyolcba. Kormos József Mátraverebélyre feleségének és szüleinek. Kovács János Érsekvadkertre feleségének és szüleinek. Bacsó Albert Zsámbékra szüleinek és testvéreinek. Izsó András Komárdiba szüleinek és menyasszonyának. Batta István Fegyvernekre szüleinek, testvéreinek. Rákospalota, Sződliget utca tízből Tarpai Györgynek Sopronba a Tarpai család. Sánta Antaléknak Horváth Lajosék. Pápai Jánosnénak Sashalomra lánya, Emmi. Balázs Mihály Apadra szüleinek és öccsének üzeni, hogy az esküvőre nem tud menni. Balogh József Szatmárnémedibe édesanyjának és testvéreinek. Pogácsás Györgynek Hajdúdorog, Fogadó utca harmincnégybe és a Kiss családnak gyermekei, aki hallja, adja át. Latabár Árpád brigádjának Debrecenbe, Rodolfóné, Kati, Olga, Edit, Iván és Gyuri. A Gizella Kórházból a tizenegyedik kerületi Bercsényi út harrminckettőbe Szabó Jánosnak felesége. A László Kórház ápolónő-képző növendékei hozzátartozóiknak. Molnár Jánosnénak a Kálvária utca huszonnégybe a DISZ Központi Vezetőség és az OTSB üzeni, hogy az olimpiai válogatott keret családtagjai egészségesek és jól vannak. Vencsák Jánosnak Golub István és Istvánné, valamint Demeter János Csermák Lajosnénak Miskolcra a Déryné út húszba Tibor, Robi, Ibolya és Bözsi. A kilenc-per-ötös körzet Soroksári út hetvenkettő és a Thaly Kálmán utcai bölcsőde, illetve óvoda óvónői kérik a mamákat, hogy még a mai nap folyamán vigyék haza gyermekeiket. Pogácsás Györgynek Hajdúdorog, Fogadó út harmincnégybe és a Kiss családnak gyermekei, aki hallja, adja át. Sárpilisre Tóth Istvánnénak fia. Kecskemétre a Kossuth Lajos utcába özvegy Nagy Mártonnénak fia és unokája. Karibi Árpádnak Nyíregyházára a Damjanich laktanyába szülei és húga. Kaszás Annának a Győri Kisfaludy Színházba szülei és testvérei. Klevák Barnabás édesapjának Tiszanagyfalura. Barkovics Ferenc Mosonmagyaróvárra Mofémtelepre feleségének. Makai Károlyéknak Balatonfőkajárra és Vecsésre a Tamás utca huszonkilencbe Mészáros Sándoréknak Vilma és Lali. Az Istenhegyi úti Védőnőképző Intézetből a védőnők. A Vámos Ilona Ápolóképző növendékei hozzátartozóiknak. Jávorkai Imrének Miskolcra felesége és gyermekei. Harangi feleségének Bátaszékre. Rostási Jászfényszarura és Pusztamonostorra szüleinek. Káldi Kecskemétre feleségének. Fodor Kállósemjénre feleségének. Teleki Nagykőrösre feleségének. Grót Békéscsabára családjának. Érdi Nagykőrösre családjának. Kovács Ceglédre feleségének. Tarcali Kalocsára. Tréti Debrecenbe, Dobó Szegedre. Juhász Soltvadkertre. Szendrei Esztergomba. A Magyar Vöröskereszt Központjából Vodák Júlia Sokornyára. A Lukács Kórházból Baróczy Sándorné nővér szüleinek Szentesre és férjének Mátraverebély-Szentkútra. A Lukács Kórházból az ott betegen fekvő Horváth Győző feleségének Budatétényre, Budafoki út egy szám alá. A Keleti Károly utcai diákszállóból a következők üzenik, valamennyien jól vannak. Berényi József Szántelepre édesanyjának. Vasi Andor tanársegéd Kecskemétre szüleinek és Újfőre apósának. Timóti János Pápára szüleinek. Lellei János Kompoltra szüleinek. Papp János és bátyja Öreglakra édesanyjának. Haas Ferenc Paksra szüleinek. Kántor György, Horváth Miklós Sopronba. Musics Ferenc Ivánra. Almádi Károly Tatára. Nagy Kálmán Túrkevére. Puskás László Sátoraljaújhelyre szüleinek. Zichy Zoltán Győrbe szüleinek. Szabó Sándor Szombathelyre nővérének. Varga Ferenc Szegedre. Kiss Lajos és Havasi Lajos Hódmezővásárhelyre. Czakó Jenő és Szalai István Mezőtúrra, Gyolai János Mesterszállásra. Bozsó István Budafokra üzeni szüleinek és feleségének, hogy ugyancsak a Keleti Károly utcai diákszállóban tartózkodik. Lugosi Károly Kisújszállásról folyó hó huszonharmadikán fiával az István Kórházba indult. Aki tud róluk, értesítse feleségét Lugosi Károlynét Kisújszálláson. A következő üzenetek küldői jól vannak, egészségesek. Kluni Frigyes iparművészeti főiskolai hallgatót kéri szülei Tatabányáról, küldjön értesítést. Leszik István Tatabányáról kéri kórházban fekvő feleségét, értesítse hogylétéről. Bözsöny Ferenc kéri öccsét Esztergomból, adjon életjelt magáról. Incze és Istvánfy család üzeni Szigetvárra és Kétújfalura, jól vannak. Kerekes Pálnak Ceglédre, Horváth Antaléknak és Szigetiéknek Volcsejre Margit és mamáék. Ceglédre az Oroszlán út harmincötbe özvegy Varnyó Károlynénak fia, Karcsi. Kovács Lajos Szajolra szüleinek. Ipper Pál családjának és édesanyjának. Maróti Ferencéknek Marika, Ági a legnagyobb biztonságban. Földes Istvánéknak Bajára lányuk és vejük. Kőnig Imre a Hegedűs Gyula utcából menyasszonyának Pomázra. A Mór családnak Szentesre fiuk. Özvegy Pintér Györgynének Károly és László fia Pécsre. Kroó Erzsébet Szombathelyre szüleinek és húgával együtt jól vannak. Radnai Ferenc és Sándor Szentendrére. Illés Ernő és felesége nagymamáéknak Dunaharasztira. Elekes Istvánnénak Torbányra férje, aki a kórházban maradt, egészséges. Özvegy Orosz Sándorné gyermekeinek Tihanyba. Vincze Pál Kispestre az Ifjú utca kilencbe. Martinka György, Kiszele József Egercsehibe. Ortopéd Klinikán fekvő betegek értesítik hozzátartozóikat, hogy jól vannak. A Budapesti László Kórházból üzeni Gémesi Magda Jászladányba és Kispestre Endrédiéknek, Matók Mária Tőkéssámsonra, Tóth Lívia Kiskőrösre, doktor Burján Ágnes Kispestre, doktor Emese György és neje Nagytéténybe, Lovasi Jolán Pestújhelyre és Budapestre öccsének. Éliás Zsuzsa Jászárokszállásra, mindannyian jól vannak. Kerpel Róbert azonnal hívja fel szüleit. Pintér Sándor hívja fel a kettőötvennyolc-háromnegyvenegyet. Kettőötvennyolc-háromnegyvenegy. Vásárosnaményba Nagypál Piroskának édesapja Budapestről. Sopronba Zágonyi Mártonnak és Keszthelyi Tibornak Budapestről a Váci utcából Zoli és Éva. Zoltán Tibornak Hódmezővásárhelyre édesanyja. Tarnó Évának Rákosszentmihályra Ibi és Bori azt üzeni, ők is, anya is jól vannak, Tárkiékkal együtt. Klerenc Vilmosnak és családjának Rákosszentmihályra az Attila utcába üzeni Gyuri, Jancsi, Erzsi. Báthory Gézának Szegedre édesanyja özvegy Márton Tiborné. Tarcalba a Nagy családnak Törökszentmiklósra Vágiéknak, Hajdúszoboszlóra Tibor Mihálynak Budapestről a Dohány utcából Bodó Zoltán és felesége üzen. Nyíregyházára Zoltvay Istvánnak üzeni fia, Zoltvay Géza egyetemi hallgató, legyen nyugodt, bent maradt a diákotthonban, Tibivel együtt nem keveredtek az összetűzésekbe. Bálint Györgynének Zalaegerszegre Puskás Tibor. Özvegy Soltész Ágostonné fiának Monorra üzen. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00255

zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00256 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00256

Közlemény

3 óra után senki nem járhat az utcán. A hidakon a közlekedés egész nap tilos!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00257 · Közlemény

Közleményt olvasunk fel. Mint előző adásunkból értesültek hallgatóink, a kormány megengedte, hogy azok a lakosok, akik élelmiszert akarnak vásárolni, délelőtt 10 órától délután 3 óráig kimehetnek az utcára. A Belügyminisztérium most nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy mindazokra, akiknek kezében fegyver van, a tisztogató csapatok tüzelnek. 3 óra után senki nem járhat az utcán. A hidakon a közlekedés egész nap tilos! Megismétlem Mint előző adásunkból értesültek hallgatóink, a kormány megengedte, hogy azok a lakosok, akik élelmiszert akarnak vásárolni, délelőtt 10 órától délután 3 óráig kimehetnek az utcára. A Belügyminisztérium most nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy mindazokra, akiknek kezében fegyver van, a tisztogató csapatok tüzelnek. 3 óra után senki nem járhat az utcán. A hidakon a közlekedés egész nap tilos! Most folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00257

10:09

nincs fennmaradt szöveg · ID: 20309 · becsült hossz · Adásidő

ID: 20309

felhívás, közvetíteni fogjuk az MDP nyilatkozatát, figyeljék adásunkat

hangfelvétel (mp3) · ID: 00259 · Közlemény

Felhívjuk kedves Hallgatóink figyelmét, hogy a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége a délelőtt folyamán fontos nyilatkozatot tesz közzé, amelyet közvetíteni fogunk. Kérjük, figyeljék adásunkat. Megismétlem: Felhívjuk kedves Hallgatóink figyelmét, hogy a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége a délelőtt folyamán fontos nyilatkozatot tesz közzé, amelyet közvetíteni fogunk. Kérjük, figyeljék adásunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00259

folytatjuk zenés műsorunkat

hangfelvétel (mp3) · ID: 00260 · Zene, Leirat nélküli felvétel

Felhívások

hangfelvétel (mp3) · ID: 00261 · Közlemény, Szolgálati közlemény

Felhívjuk kedves hallgatóink figyelmét, hogy a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége a délelőtt folyamán fontos nyilatkozatot tesz közzé, amelyet közvetíteni fogunk. Kérjük, figyeljék adásunkat. Felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy rádióüzeneteiket a továbbiakban a 127-078, és a 121-068-as telefonszámon adhatják fel. Megismétlem Felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy rádióüzeneteiket a továbbiakban a 127-068, és a 121-068-as telefonszámon adhatják fel. Tehát 127-078 és 121-068 (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00261

/ A budapesti Telefonkönyvből megállapítottuk, hogy mind a 1…

KOSSUTH-adó

csak szöveg · ID: 20310 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Szolgálati közlemény

KOSSUTH-adó / A budapesti Telefonkönyvből megállapítottuk, hogy mind a 121-es, mind a 127-es csoportszám Budapest V. kerület Akadémia-utca, Belojannisz-út, stb. környéke. Hosszas keresés után sem tudtuk megállapítani, hogy a telefonszámok az ebben a kerületben lévő pártközpont, vagy Szabadságharcos Szövetség vagy Parlament telefonszámai. Lehet, hogy titkos telefonszámok./ (SZER) / A tegnapi nap folyamán a 331-531-es telefonszámot adták meg ugyanezen okból./ Ez a számcsoport a VIII. kerület környéke./ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring) ID: 20310

Üzenetek

hangfelvétel (mp3) · ID: 00262 · Üzenet

Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk. A most következő üzenetek küldői jól vannak, egészségesek. Dénesi Adorján Pécelre Rákos utca tízbe szüleinek és testvéreinek. Kóta István Tatabányára - Újváros feleségének és családjának és szüleinek Csobánkára. Balogh János Tatabánya-Újvárosra feleségének. Hajdú József Piliscsabára Testvériség útja hétbe édesanyjának. Özvegy Ódor Andrásnénak Dunafalvára leányai. Dénes Sándornénak Pápára fia. Kaposvári Kálmán feleségének Kiskunmajsára Olasz-szőlősor nyolcszáznyolcba. Blári László feleségének Budapest, Vőlegény utca huszonnégybe. Pécsi Dezső Budapest Batthyány utca negyvennyolcba feleségének. Takács János Vecsésre Besztercei utca harminckettőbe szüleinek és menyasszonyának. Kovács István Csévharasztra Kossuth utca ötvenbe szüleinek és menyasszonyának. Gulyás Ferencnek Tiszavasvárra Margitka. Ifjú Szente Józsefnek balatonfüredi SZOT üdülőbe szülei és fivére. Mudlai József Bajótra szüleinek. Kazsó Béla Tárkonyra szüleinek. Kopasz Ernő Kosdra szüleinek. Bozsó Mihály Tiszabőre szüleinek. Lagoda Lajos Hevesre szüleinek. Tóth István Tarnaszentmiklósra szüleinek. Csánki Ferenc Budapest tizenötödik kerületbe feleségének és szüleinek. Szabó Bogár Gyula szüleinek Csongrádra. Téti József szüleinek Sándorfalvára. Ladovicz János Somogyaszalóra szüleinek és testvéreinek. Farkas Imre Vasvárra szüleinek és testvéreinek. Horváth József Bucsura szüleinek. Szűcs Györgynének Albertirsára Dezső. Keszi István Tinybe szüleinek. Silman József Kaposkeresztúrra szüleinek. Mátyás Péter Budapest tizenötödik kerületbe szüleinek. Roll László Nagyigmándra édesanyjának. Mózes László Fótra Sallai Imre út kilencvenkilencbe családjának. Csányi család Kocsérra szüleinek. Rétfalusi Józsefék Gyöngyösre Paplanczaiéknak. Méreg Istvánék szüleiknek Enyingre. Özvegy Ferbréné testvéreinek Somogyvárra Várihegybe. Ifjú Rétfalusi József szüleinek és feleségének Pestlőrincre. Kiss Árpád tizenegyedik kerület Forgalmi út kilenc alá feleségének. Szíjártó József Válra és Döbröcközre. Czakó Ferenc Pécsre Farkas Lászlónénak és Naszályra özvegy Czakónénak. Bokor Ferenc Veszprémbe Vörös csillag tizennégy alá. Pálvölgyi József Hédervárra Fazekaséknak. Horváth Lajosék üzennek Zombára Bábaiénak. Dániel feleségének Pilisre. János Tatára a Bokros családnak. Lacika és Pistike szüleiknek Ráckevére. István feleségének Pécsre a Marx utcába. Anti szüleinek Tatvázsonyba. Károly szüleinek Bonyhádra. László szüleinek Szabolcsra. Tóth Pál szüleinek Pásztóra. Ferenc szüleinek Csömörre. Miklós szüleinek Újfehértó Micsurin-pusztára. Mihály szüleinek Budapestre Kalauz utcába. Kozák Miklós feleségének Harkányfürdőre. Zalai Tibor feleségének bányatelepre. Sípos Ferenc feleségének Pécsre a Tátra utcába. Barbalics György Rákospalotára. Kosgyán Gyula feleségének Tatára. Kazári Sándor szüleinek Budapestre a Szív utcába. Szabó Sándor feleségének Tatára. Zámbó Sándor ugyancsak Tatára feleségének. Pintér Mihály feleségének Tatabányára. Kecskés János Maconkára. Taksi Imrénének Kókadra férje. Vitek Jánosnénak Úriba férje. Kabai Mihálynak Gyulára a Galamb utcába gyermekei. Kuncze Tibornak Kaposvárra, Császár Józsefnek Szolnokra, özvegy Kuczkai Árpádnénak Üllőre Kósék. Magda Imrééknek Röszkére Jenőék. Bogyoki József szüleinek üzen a Szabadsághegyre. Farkas Boldizsár, Rádi Béla, Benda Antal, Szabó Gyuláné siófoki lakosok keresik hozzátartozóikat, és kérik, hogy adjanak hírt magukról. Feri feleségének Pesterzsébetre, Csarnok térre. Feri szüleinek Pesterzsébetre a Török Flóris utcába. Gyuri apjának Budaörs Kőhegyre. Imre szüleinek Sóskútra. Imre feleségének Péterhidára, Józsi feleségének Idovkára, Józsi szüleinek Csepelre a Méhes utcába. Özvegy Patri Ferencnének Bakonytárkányra üzen fia, Feri. Vida József és özvegy Grósz Andrásnénak Hántára üzen fia, András. Gulácsy László és Fejti Andráséknak Cibakházára Róbert és Mária. Özvegy Juhász Mihálynak, Urbán Veronikának Mezőhegyesre Gyuri. Kerékgyártó Jánosnak Karigla János, özvegy Kótai Andrásnénak Tiszadobra fia, András. Brumár Imre Magyarhomorogra szüleinek és testvéreinek. Szegle Péter Kőrösszegapátira szüleinek. Dávid József Nagyigmándra szüleinek. Rosta Imre Tatabányára szüleinek. László Árpád Galijánba szüleinek. Keller Antal Tótvázsonyra szüleinek és Hágai Jánosnak Németkérre. Rónai István Alsógödre Sanyi és családja. Zsupán József másodéves állatorvostan-hallgatót szülei kérik, adjon életjelt magáról. Kohut János és felesége Újfehértóra. Gombkötő Edénét kéri Ceglédről férje, adjon életjelt magáról. Ozoraiék Makóra üzennek, valamint Dunabogdányba és Miskére. Debreceni és Hajdufi család Kőspóra. A következők üzenik szüleiknek, jól vannak, ne aggódjanak értük. Feidl Márton Ceglédbercel. Németh Lajos Szend Becker János Monostor. Szabados András Kengyel. Szőke István Kengyel. Szabó István Tószeg. Polgár Andor Egerfarmos. Jakab Imre Nagyrábé. Bakos Sándor Vencsellő Kázmér József Beregsurány. Komlósi István Nyírderzs. Bársony József Kadarkút. Rédei Gyula Szentbékkálla. Főfai Pál Nyíregyháza. Vajkó János Mezőhegyes. Trájer Pál Mezőkovácsháza. Nyerges József Ócsa. Nagy József Hódmezővásárhely. Ambrus Miklós Kiszombor. Bottyán Mihály Ferencszállás. Kollász János Szolnok. Szép Pál Vilmány. Háry László Mezőhegyes. Vradányi Ferenc Nyíracsád külsőkút. Fehér Károly Bakonybánk. Vári Pál Békéssámson. Gejerlo. Antal Dunavarsány. Maros János Somogygeszti. Mejszer József Kaposvár. Sánta Béla Tarnaörs. Pethő Antal Hajdúhadház. Majnek József Kesztölc. Giczy üzen Ostor Évikének és Kiss Józseféknek Diósgyőrbe. Mészáros István Debrecenbe. Ballegelő tizenhárom alá Pista. Testvérének Kőrösszegapátiba Kardos János. Kocsiba Lajos Inárcsra menyasszonyának. Kroll Sándor Timárra édesanyjának, testvérének. Hatamár Zoltán Timárra szüleinek. Sejben György Békéscsabára szüleinek, családjának. Okoski János Békéscsabára szüleinek, testvéreinek. Erdei István Újfehértóra feleségének, szüleinek. Biri Bódy Péteréknek Hajdúdorogra, Pesterzsébetre Szarvaséknak. Doktor Máthé Zoltán belgyógyász a Jancsó családdal együtt jól van. Özvegy Nemes Jánosnénak Környe-Nagyfaggyasra fia. Bakos Mihály Makóra szüleinek. Jancsó Lajos Bácsalmásra szüleinek. Palkó János Kótajba szüleinek. Papp Tóth Mihály Kondorosra, Kormos Lajos Csorvára. Oravecz György Örménykútra szüleinek. Ruzics József Kertalakosra. Kerekes Istvánnak és Fésűs Ferencnek Tiszakécskére a Virág utcába gyermekei, Pista, Magdi, Babuka, Kispesten vannak. Hajdú Ferencné Németh Mária édesanyjának Sasadra a Huszadüdülőbe. Kulcsár Sándor szüleinek a Szondy utcába. Partyán Mihály szüleinek. Dobos János Szandaszőlősre. Vitányi Gyula Monokra. Ambrus Miklós Kiszomborra szüleinek. Varga Kálmán Jutára testvérének. Polák Imre Füzesgyarmatra és Tiszaszőlősre szüleinek. Tánczos Teri Orosházára szüleinek. Horváth Endre Szentendrére szüleinek. Ferenc Sándor a Marx térre családjának. Székelyhidi Árpád üzen feleségének a Júlia utcába, hogy adjon életjelt magáról. A Darugyárból Segesdi Pál hívja fel azonnal feleségét. Miskolcra Tibor Zoltánnénak Lillafüredre Tóth Istvánnak üzeni Pista és Laci, jól vannak. Péter Zoltánnénak üzeni Laci Egerbe, Éváért ne aggódjanak, megsebesült, de már kórházban van, állapota nem veszélyes. Bartyugeréknek és Heller Józsefnének üzenik gyermekei ő és egész családja, jól vannak. Abaújszántóra Király Piroska, Tótkomlósra Kis Ervin Bánkútra Tiborkának üzenik, jól vannak. Sárpilisre Nagy Ignác üzen Zoli, Jóska ne féltsétek anyát, egészséges, jól van. Debrecenbe, a Bika Szállóba Nagy Kornél üzeni, egészséges. Pécsre Tibur Zoltánnak felesége Budapestről üzeni, a gyerekekkel együtt Fábriéknál szállt meg, egészségesek. Kerecsendre üzen Ambrus Tibor, Jancsi, Éva nincs semmi bajom, amint tudok, utazom. Bálint Gábornak Flór Klári üzeni Salgótarjánba, anya jól van. Piroska, Zoli Fábiánék üzenik a Kecskeméti utcából, jól vannak, de Bálint kórházba került, állapota javult. Baróti Istvánnak a Külső Váci útra üzeni Klára is Pista, jó helyen vannak, egészségesek. Kántorék üzenik Egerbe a Vörös hadsereg út huszonegybe, egészségesek. Kálmán Józsefék és Erzsiék üzenik Zalaegerszegre barátaiknak, jól vannak. Dombóvárra Kántoréknak üzeni Kelenföldről Joli, a gyerekek mind jól vannak, Klárinak kisfia született, mindketten jól vannak. Balatonfüredre a Gyapjúbegyűjtő üdülőjébe üzeni Pollák Márknak egész családja, hogy mindannyian jól vannak. Rónai Györgynek fia Bagolyirtásra. A Bőripari Technikum tanulói üzenik szüleiknek, hogy mindannyian jól vannak, egészségesek. A Keleti Károly utcai diákszálló alábbi lakói üzenik szüleiknek, hogy jól vannak. Bod István Mezőtúrra. Herczeg Vince Galádházára. Horváth Ferenc Makóra. Horváth Gyula Zalaszentgrótra. Kökény Imre Mezőtúrra. Magyar József Hunyára. Palócz Kristóf Sopronba. Répás István Kiskunlacházára. Tanner József Bakonykehire. Gulyás Imréné Tornára. Fenyvesi László Miskolcra. Vincze László Kunhalasra. Szente Csaba Kaposvárra. Fábián István Győrbe. Cseh Vendel Jászladányra. Szegedre a Nemzeti Színházba Maros Györgynének hozzátartozói Budapestről. Tóth József Lendvai utca huszonnyolcból Csomára feleségének, hozzátartozóinak. Győrbe Lajki Istvánnak szülei. Berényi József édesanyjának Csánytelepre a Lehel utca háromba. Páter Horányi Özsébnek Esztergomba üzenik, hogy egész családja jól van. Szolnoki Nemzeti Szállóba üzeni Ádám Évának szülei, hogy jól vannak. Ugyancsak a Nemzeti Szállóba Velenczei Istvánnak édesanyja. Horváth István második kerület Retek utca öt szám alatti lakos értesítse szüleit hollétéről. Székely Adélkának Lászlófalvára édesanyja. Piliscsabára Vígh István és Palócz Lajos. Táborfalvára Slezsák Jánosnénak Ilonka és Feri. Márai Péter Mátrafüredre a SZOT üdülőbe Rózsás Ferencnek és feleségének, mindkét szülő jól van. Tápai György tanuló Sopronba a Patak utca kettőbe családja, mindnyájan jól vannak. Lazarovics Istvánnak Ceglédre családja. Valenkovics Péter leányának az Orvosi Egyetemre, Pécsre. Nagy Lajosnak Felsőkörtvélyesre, Tajdi Józsefnek Bátfára. A Trefort utcai rendelőintézet orvosai, nővérei, valamennyi dolgozója jól van. Az intézet minden szakosztálya működik, üzeni az igazgató főorvos. Szekszárdra Torda Gézának hozzátartozói a Bródy Sándor utcából. A Bródy Sándor utca tizennyolc, húszas ház összes lakói jól vannak. Váradi Sándorné Kiskunhalasra az Állami Kórház Nőgyógyászatára. A Bókay János utcai Egyes számú Gyermekklinikáról doktor Zádor közli az aggódó szülőkkel, hogy az ott lévő gyermekeknek nem történt semmi bajuk, orvosi felügyelet alatt állanak. Juhász István üzen szüleinek Isaszegre és feleségének Sashalomra, jól van. Virányi Mária Rákospalotáról üzeni szüleinek Dorogra, jól van. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk. Most folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00262

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00263 · Zene, Leirat nélküli felvétel

(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00263

Következik Liszt La Fantanella Zongorán játssza ….. Zene A m…

csak szöveg · ID: 20311 · becsült hossz · Zene, Konferálás

Következik Liszt La Fantanella Zongorán játssza ….. Zene A műsor következő száma Beethoven II. szimfonia A belga szimfonikus zenekart Erich Kleider vezényli. Zene Kedves hallgatóink, Betthoven II. szimfóniáját hallották. A belga szimfonikusokat Erich Kleider vezényelte. ID: 20311

Szabad Nép vezércikke

Nyugalom és rend kell!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00264 · Kommentár, Lapszemle

Most felolvassuk a Szabad Nép mai számának vezércikkét. Nyugalom és rend kell. Elég volt a vérontásból. Három napon át vér folyt Budapest utcáin. Legyen vége, legyen rend, nyugalom, béke. Valósuljon meg az, amiért oly sokan meghaltak, amit a magyar nép java akart: Magyarország legyen független, demokratikus ország, amely a maga magyar útján halad a szocializmus felé. Beszélni fogunk még, mert beszélnünk kell még az okokról, amelyek a felkelést kiváltották. Beszélni fogunk a nyomasztó felelősségről, amely egy népünktől elidegenedett, gonosz, a párttal nem azonosítható vezető klikket terhel. Beszélni fogunk e klikk politikájának hibáiról, bűneiről és vakságáról. Beszélni fogunk arról, hogy a felkelésben nemcsak azok vettek részt, akiket az ország helyzete felett érzett elkeseredés vitt a fegyveres harc útjára, hanem valóban ellenforradalmi erők és más rossz elemek is. És beszélnünk kell majd arról, hogy e harc tüze, ha nem is volt salakmentes, mégis elég erős volt ahhoz, hogy fejlődésünk sok gátját elégesse. Ma még másról kell beszélnünk. Nagy Imre miniszterelnöksége, Gerő Ernő leváltása, Nagy Imre és Kádár János első nyilatkozatai, a kormány várható átalakítása, azt mutatják, végre elkezdtük a helyes intézkedéseket. De még sokat, nagyon sokat kell cselekednünk, hogy elmondhassuk: a gyakorlatban is megvalósulnak ifjúságunk, dolgozó népünk nemzeti és demokratikus követelései, hogy hozzá láthassunk égető gazdasági, anyagi problémáink megoldásához, a népjólét emeléséhez. Ma még arról kell beszélnünk - bár volna erőnk olyan meggyőződéssel és hévvel mondanunk, amilyennel érezzük -, mindehhez nyugalom és rend kell. Nyugalom és rend kell, hogy egyetlen élet se vesszen el többé, hogy újra megtalálják egymást a szülők és a gyermekek, a házastársak és a szerelmesek, hogy begyógyíthassuk a sebeket, megvigasztalhassuk a gyászolókat. Nyugalom és rend kell, hogy újra megindulhasson a munka, hogy biztosíthassuk Budapest élelmiszerellátását, rendbe hozhassuk fővárosunkat. Nyugalom és rend kell, hogy Budapestről kivonják a szovjet csapatokat, hazahívják a magyarországi szovjet haderőt, s igazságosan rendezzék a magyar-szovjet viszonyt. Nyugalom és rend kell, mert amnesztia kell. Nyugalom és rend kell, hogy a kormány és a nép alkotó, hazafias programot dolgozhasson ki és hajthasson végre. Bölcs politika, és megbízható karhatalom, a demokratikus tömegek józan követeléseinek teljesítése és teljes határozottság a rendbontókkal, lövöldözőkkel szemben - minderre szükség van ahhoz, hogy a nyugalmat és a rendet biztosítsuk. Ez a történelmi pillanat parancsa; erre fogjon össze a párt, a kormány és minden becsületes magyar hazafi. Kedves hallgatóink, felolvastuk a Szabad Nép mai számának vezércikkét. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00264

Zene

hangfelvétel (mp3) · ID: 00265 · Zene, Azonosítatlan, Leirat nélküli felvétel

Mai Szabad Nép cikke

Fiatalok! Nem bizalmatlanságra, hanem közös munkára van szükség

hangfelvétel (mp3) · ID: 00266 · Lapszemle

Rendet, fegyelmet a nép érdekében! címmel a következő cikket közli a mai Szabad Nép: Már három nap óta tart a főváros utcáin a tragikus fegyveres összeütközés. A bátor és békés tüntetéssel harcoló, az ország gondját viselő fiatalok jogos követelése teljesült. A párt éléről eltávolították a nép bizalmát vesztett Gerő Ernőt. A kormány vezetését a nép követelésére a szektás hibák és vétkek ellen szüntelenül harcoló Nagy Imre, a magyar valóság kitűnő ismerője vette át. Vezetésével ezekben az órákban alakul meg az új nemzeti kormány. Programja független, szocializmust építő Magyarország, társadalmi és gazdasági életünk demokratizálása, nemzeti erőnk hazafias összefogása, növekvő népjólét. A közeli napokban összeül az országgyűlés, hogy a magyar nép életében óriási jelentőségű változásokat alkotmányos úton is szentesíthesse. Mindehhez rendre, fegyelemre, nyugalomra van szükség. Rendre, nyugalomra, fegyelemre, az alkotó munka, a dolgozó nép érdekében. Rendet, fegyelmet, a vérontás megszüntetését hőn óhajtják Budapest dolgozói. Elég volt a vérontásból. A további fegyveres harcnak semmi értelme. Minden jószándékú hazafinak most csak egy érdeke lehet: a rend megteremtése. A főváros dogozói, apák és anyák, öregek és gyermekek azt kívánják, hogy a rend minél hamarabb helyreálljon, az élet rendes vérkeringése meginduljon. Magyar katonák! Álljatok a rendcsinálás élére! Bennetek bízik a főváros népe. Ne engedjetek teret a provokációnak, tisztítsátok meg az utcákat a zavarosban halászó rendbontóktól. Ezekben a sorsdöntő órákban nagy feladat vár a kommunistákra. Menjenek és beszéljenek az emberekkel, igaz szívvel, a népet, a hazáját szerető magyar emberek szívével. Magyarázzák az eseményeket, nyugtassák meg az embereket. A felnőtt ember felelősségével mondják meg a fiataloknak: amit jogosan kértetek, kivívtátok. A pártnak szinte teljesen új felső vezetése van. Hogy mennyire új ez a pártvezetés, arra elegendő csak annyit elmondani, hogy mindhárom titkár, Kádár János, Donáth Ferenc és Kállai Gyula évekig foglya volt a Rákosi-féle önkénynek, a konstruált perek áldozataiként éveket ültek börtönben, ahonnan csak az utóbbi időben szabadultak. Ha van, aki tudja, hogy a régi útra nem szabad lépni, ők tudják. Magyarázzák meg a kommunisták, hogy mindenkinek használ, csak a népnek nem használ, ha ezekkel a vezetőkkel szembe akarják őket fordítani, ha bizalmatlanságot akarnak elhinteni ezekkel az elvtársakkal szemben. Fiatalok! Nem bizalmatlanságra, hanem közös munkára van szükség. Anyátok, apátok, testvéreitek a nyugalmat kívánják. Nyugalmat, kenyeret, békességet. Minden igaz hazafinak egy az érdeke, a munka megkezdése. A munka megkezdése az új nemzeti kormányban, a gyárakban, az iskolákban. Jólét, nagyobb kenyér csak a munkából ered. Az elpusztult javak helyreállítása, a termelésből kiesett munka pótlása óriási erőfeszítéseket kíván. Ha késlekedünk, a kár óráról órára nagyobb lesz. Ne késlekedjetek hát, tőletek, tőletek harcokban kipróbált kommunistáktól függ most, hogy emberi szavatok hatására minél hamarabb helyreálljon a rend, a fegyelem, az alkotó munka feltétele. Kedves hallgatóink felolvastuk a Szabad Nép mai számának Rendet, fegyelmet a nép érdekében című cikkét. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00266

Grősz József nyilatkozata

a katolikus egyház, az evangélium alapján állva elítéli a vérontást és a rombolást

csak szöveg · ID: 20313 · Közlemény

Grősz József kalocsai érseket, a püspöki konferenciák ezidő szerinti elnökét, Rónai Sándor, az Országgyűlés elnöke tájékoztatta a magyarországi helyzetről Grősz József felhatalmazta a Magyar Rádiót a következők közlésére: Értesülésem szerint néhány nyugati rádióállomás október 24-én tett nyilatkozatomat elferdítve, illetve helytelenül kommentálva közölte. Megismétlem, hogy a katolikus egyház, az evangélium alapján állva elítéli a vérontást és a rombolást. Hiszem, hogy híveim tartózkodnak az ilyen üzelmekben való részvételtől és példát adnak a rend és nyugalom megőrzésére, annál is inkább, mert minden remény megvan arra, hogy népünk jogos igényei a lehetőség határain belül kielégítést nyerjenek. Grősz József, kalocsai érsek ID: 20313

Részletek a mai Szabad Népből

Nyugalom és rend kell

hangfelvétel (mp3) · ID: 00270 · Kommentár, Lapszemle

Kedves Hallgatóink, most részleteket olvasunk fel a mai Szabad Népből. A vezércikk ezeket mondja: Nyugalom és rend kell, elég volt a vérontásból. Három napon át vér folyt Budapest utcáin. Legyen vége, legyen rend, nyugalom, béke. Valósuljon meg az, amiért oly sokan meghaltak, amit a magyar nép java akart: Magyarország legyen független, demokratikus ország, amely a maga magyar útján halad a szocializmus felé. Beszélni fogunk még, mert beszélnünk kell még az okokról, amelyek a felkelést kiváltották. Beszélni fogunk a nyomasztó felelősségről, amely egy népünktől elidegenedett, gonosz, a párttal nem azonosítható vezető klikket terhel, beszélni fogunk e klikk politikájának hibáiról, bűneiről és vakságáról. Beszélni fogunk arról, hogy a felkelésben nemcsak azok vettek részt, akiket az ország helyzete felett érzett elkeseredés vitt a fegyveres harc útjára, hanem valóban ellenforradalmi erők és más rossz elemek is. És beszélnünk kell majd arról, hogy e harc tüze, ha nem is volt salakmentes, mégis elég erős volt ahhoz, hogy fejlődésünk sok gátját elégesse. Ma még másról kell beszélnünk. Nagy Imre miniszterelnöksége, Gerő Ernő leváltása, Nagy Imre és Kádár János első nyilatkozatai, a kormány várható átalakítása, azt mutatják, végre elkezdtük a helyes intézkedéseket. De még sokat, nagyon sokat kell cselekednünk, hogy elmondhassuk: a gyakorlatban is megvalósulnak ifjúságunk, dolgozó népünk nemzeti és demokratikus követelései, és hogy hozzá láthassunk égető gazdasági, anyagi problémáink megoldásához, a népjólét emeléséhez. Ma még arról kell beszélnünk - bár volna erőnk olyan meggyőződéssel és hévvel mondanunk, amilyennel érezzük -, mindehhez nyugalom és rend kell. Nyugalom és rend kell, hogy egyetlen élet se vesszen el többé, hogy újra megtalálják egymást a szülők és a gyermekek, a házastársak és a szerelmesek, hogy begyógyíthassuk a sebeket, megvigasztalhassuk a gyászolókat. Nyugalom és rend kell, hogy újra megindulhasson a munka, hogy biztosíthassuk Budapest élelmiszerellátását, rendbe hozhassuk fővárosunkat. Nyugalom és rend kell, hogy Budapestről kivonják a szovjet csapatokat, hazahívják a magyarországi szovjet haderőt, s igazságosan rendezzék a magyar-szovjet viszonyt. Nyugalom és rend kell, mert amnesztia kell. Nyugalom és rend kell, hogy a kormány és a nép alkotó, hazafias programot dolgozhasson ki és hajthasson végre. Bölcs politika, és megbízható karhatalom, a demokratikus tömegek józan követeléseinek teljesítése és teljes határozottság a rendbontókkal, lövöldözőkkel szemben - minderre szükség van ahhoz, hogy a nyugalmat és a rendet biztosítsuk. Ez a történelmi pillanat parancsa; erre fogjon össze a párt, a kormány és minden becsületes magyar hazafi. Rendet, fegyelmet a nép érdekében! Már három nap óta tart a főváros utcáin a tragikus fegyveres összeütközés. A bátor és békés tüntetéssel harcolók, az ország gondját viselő fiatalok jogos követelése teljesült. A párt éléről eltávolították a nép bizalmát vesztett Gerő Ernőt. A kormány vezetését a nép követelésére a szektás hibák és vétkek ellen szüntelenül harcoló Nagy Imre, a magyar valóság kitűnő ismerője vette át. Vezetésével ezekben az órákban alakul meg az új nemzeti kormány. Programja független, szocializmust építő Magyarország, társadalmi és gazdasági életünk demokratizálása, nemzeti erőnk hazafias összefogása, növekvő népjólét. A közeli napokban összeül az országgyűlés, hogy a magyar nép életében óriási jelentőségű változásokat alkotmányos úton is szentesíthesse. Mindehhez rendre, fegyelemre, nyugalomra van szükség. Rendre, nyugalomra, fegyelemre, az alkotó munka, a dolgozó nép érdekében. Rendet, fegyelmet, a vérontás megszüntetését hőn óhajtják Budapest dolgozói. Elég volt a vérontásból. A további fegyveres harcnak semmi értelme. Minden jószándékú hazafinak most csak egy érdeke lehet: a rend megteremtése. A főváros dogozói, apák és anyák, öregek és gyermekek azt kívánják, hogy a rend minél hamarabb helyreálljon, az élet rendes vérkeringése meginduljon. Magyar katonák! Álljatok a rendcsinálás élére! Bennetek bízik a főváros népe. Ne engedjetek teret a provokációnak, tisztítsátok meg az utcákat a zavarosban halászó rendbontóktól. Ezekben a sorsdöntő órákban nagy feladat vár a kommunistákra. Menjenek és beszéljenek az emberekkel, igaz szívvel, a népet, a hazáját szerető magyar emberek szívével. Magyarázzák az eseményeket, nyugtassák meg az embereket. A felnőtt ember felelősségével mondják meg a fiataloknak: amit jogosan kértetek, kivívtátok. A pártnak szinte teljesen új felső vezetése van. Hogy mennyire új ez a pártvezetés, arra ; elegendő csak annyit elmondani, hogy mindhárom titkár, Kádár János, Donáth Ferenc és Kállai Gyula évekig foglya volt a Rákosi-féle önkénynek, a konstruált perek áldozataiként éveket ültek börtönben, ahonnan csak az utóbbi időben szabadultak. Ha van, aki tudja, hogy a régi útra nem szabad lépni, ők tudják. Magyarázzák meg a kommunisták, hogy mindenkinek használ, csak a népnek nem használ, ha ezekkel a vezetőkkel szembe akarják őket fordítani, ha bizalmatlanságot akarnak elhinteni ezekkel az elvtársakkal szemben. Fiatalok! Nem bizalmatlanságra, hanem közös munkára van szükség. Anyátok, apátok, testvéreitek a nyugalmat kívánják. Nyugalmat, kenyeret, békességet. Minden igaz hazafinak egy az érdeke, a munka megkezdése. A munka megkezdése az új nemzeti kormányban, a gyárakban, az iskolákban. Jólét, nagyobb kenyér csak a munkából ered. Az elpusztult javak helyreállítása, a termelésből kiesett munka pótlása óriási erőfeszítéseket kíván. S ha késlekedünk, a kár óráról órára nagyobb lesz. Ne késlekedjetek hát, tőletek, tőletek harcokban kipróbált kommunistáktól függ most, hogy emberi szavatok hatására minél hamarabb helyreálljon a rend, a fegyelem, az alkotó munka feltétele. A borsodi dolgozók nagyjelentőségű kiáltványt adtak ki. Nagy Imre elvtárs magáévá tette a borsodiak követeléseit: Földvári Rudolf vezetésével borsodi munkásküldöttség kereste fel Nagy Imre miniszterelnököt. A borsodiak nagyjelentőségű kiáltványt adtak ki, amely a többi között élesen és határozottan elítéli azt a politikát, amely súlyos válság szélére sodorta az országot. A kiáltvány leszögezi, hogy a borsodi dolgozók szocializmust akarnak és csírájában elfojtanak minden esetleges restaurációs törekvést. 21 pontban sorolják fel követeléseiket. Követelik egyebek között Farkas Mihály és társai bűnügyének nyilvános tárgyalását, a külkereskedelmi szerződések felülvizsgálását és nyilvánosságra hozását, a tervgazdaság terén mutatkozó súlyos hibák kijavítását és a felelősek leváltását, nemzeti kincsünknek, az uránércnek a magyar nép érdekeinek megfelelő felhasználását. Az életszínvonallal kapcsolatos pontokban a borsodi dolgozók követelik a kategória alap-bérek emelését, a burkolt áremelés megszüntetését, a nyugdíj-korhatár leszállítását, a nyugdíjak, valamint a családi pótlékok felemelését, a gyermektelenségi adó eltörlését, a vasúti kedvezmények megadását, a lakásépítkezések fokozását és a kislakásépítés támogatását. "A mezőgazdaság szocialista útjával egyetértünk" - mondják a továbbiakban, de követelik, hogy az átszervezés a legteljesebb önkéntesség, a parasztság érdekeinek és nemzeti sajátosságainak szem előtt tartásával történjék. A politikai kérdésekben a legteljesebb mértékben egyetértenek a Gomulka vezette lengyelországi politikai változásokkal, elítélik a magyar országgyűlés "fejbólintó Jánosait", s követelik, hogy legkésőbb január elsejéig vonják ki a szovjet csapatokat Magyarország területéről. Nagy Imre elvtárs azt válaszolta Borsod megye és Miskolc dolgozóinak, hogy a követelések minden pontjával egyetért és vállalja azok végrehajtását. Még ma éjjel, vagy holnap reggel új kormány alakul: Hazafias Népfront-kormány. A kormány személyi összetételénél a legmesszebbmenően figyelembe veszi a közvélemény kívánságát, követelését és javaslatát. Nagy Imre elvtárs új kormányprogramjába a követeléseket bedolgozza és rövidesen az Országgyűlés elé is terjeszti. Nagy Imre elvtárs megmagyarázta, hogy a program egyes pontjait rövid időn belül túl is lehet teljesíteni. Nagy elvtárs rámutatott, hogy a dolgozók bizalma erőt ad munkájához és a következőket kéri a borsodiaktól: segítsék és támogassák a kormányprogram végrehajtásában, amely teljes mértékben megfelel a követeléseiknek. Kéri, hogy induljon meg mielőbb a termelő munka, mert a kormánynak az életszínvonal emelésében szükséges intézkedésekhez termelésre és ismét termelésre van szüksége. Ez legyen elsősorban a kormányt támogató lépése a diósgyőrieknek, miskolciaknak és a megye minden dolgozójának. Nagy Imre elvtárs meg van róla győződve, hogy ezt a segítséget és támogatást feltétlenül megkapja a diósgyőr-miskolciaktól, Borsod megye minden dolgozójától. Nagy Imre elvtárs továbbá kijelentette, hogy büszkék lehetünk arra, hogy rendzavarásra és provokációra Miskolcon és Borsod megyében nem került sor. Azt kéri: biztosítsák a miskolciak, borsodiak, hogy erre a jövőben se kerüljön sor és kéri - mint eddig is -, továbbra is biztosítsák a rendet az üzemekben. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00270

Szabad Nép mai száma

Nyugalom és rend kell

hangfelvétel (mp3) · ID: 00272 · Beszélgetés

Kedves Hallgatóink, folytatjuk a Szabad Nép mai számának ismertetését. Az egyszerű emberek nevében című cikk ezeket írja: Nehéz az újságíró dolga, ha meg akarja fogalmazni az egyszerű emberek - a tüntetésben és a védelemben közvetlenül részt nem vevők élményeit. Mit éltek át a szörnyű órákban az asszonyok, akiknek férje, gyermeke nem tudott időben hazatérni, mit éreztek a kórházi betegek, akik műtét után sajgó sebbel, fájdalmak között hallották a puskák ropogását, az ágyúk tompa és félelmetes moraját? Mire gondoltak a harcok környékén lakó öregek? Elég végig menni a feldúlt fővárosi utcán, a megrongált házak előtt, látni a kilőtt szemű ablakokat, lógó vezetékeket, a feldöntött villamosokat, kiégett autókat, elég emlékezni a fegyverek szörnyű zajára ahhoz, hogy fogalmunk legyen, milyen súlyos anyagi károkat is okozott a fegyveres harc. Minden hazafi egyetért az egyetemisták reális követeléseivel. Mindenki szívből óhajtja, hogy hazánkban következetesen fejlődjön a szocialista demokratizmus, hogy az ország vezetésében az egész nép bizalmát élvező vezetők álljanak. Őszinte örömet váltott ki Nagy Imre elvtárs miniszterelnöki kinevezése. Mindannyian akarjuk, hogy virágozzon, fejlődjön és gyarapodjon hazánk és minden polgára. De ez lenne az útja? A kórházakat megtöltő sebesültek, a füstölgő házak, a fegyveres harc, a vérontás? A felforgatott város kedvezne annak, hogy az új vezetés alá került kormány mihamarabb elkezdje azt a munkát, amit oly forrón áhítunk? A munkások és munkásasszonyok, apák és anyák, a mérnökök és orvosok, tanárok és tanítók, a fegyveres harc és vérontás minden néma szemlélője arra gondol - nem, nem így! És alkotó munkáskezek, tanuló és fejlődő gyerekek kellenek a jóléthez, nem sebesültek és gyászolók, nem felszaggatott utcák és az üzletek előtt sorban álló emberek. A lakóházakban és a munkahelyeken, kórházakban és iskolákban egyöntetű á kívánság: legyen vége a harcnak! Álljon helyre a rend. Takarítsuk el közösen a romokat, fogjunk munkához! Játszhassanak a tereken a gyerekek, ülhessenek nyugodtan az iskolapadban, termelhessen újra az esztergályos, teljenek meg áruval az üzletek, s a lakásokból tűnjön el a szorongás és rémület. S a nyugalom és rend talaján segítsük a kormányt közös programunk végrehajtásában. Óriási munka várt az elmúlt napokban a mentőkre, az orvosokra, az ápolószemélyzetre. A sebesültek elszállítása és ellátása nagy feladatot rótt mindazokra, akik emberbaráti kötelességüket teljesítették. Megkérdeztük Oravecz főigazgatót, mi a helyzet a mentőknél? Behívtuk valamennyi dolgozót, hogy el tudjuk végezni munkánkat. Orvosaink azóta egyfolytában szolgálatban vannak. Mintegy 450-500 sebesültet részesítettünk elsősegélyben, szállítottunk kórházba. A Markó utca 22-ben, a mentők központjában olyan elsősegély-helyet létesítettünk, ahol fekvő betegeket is el tudtunk helyezni. Az esetek zöme sebészeti eljárást igényelt, sokktalanítást, vérátömlesztést, kisebb műtéteket magunk hajtottunk végre. Öt mentőkocsink ment tönkre, egy mentőkocsi telitalálatot kapott, és a bennlévő két sérült, a mentőorvos azonnal meghalt. Dr. Pusztai Magdolna mentőorvosunkat is lövés érte. Éppen ezért fordultunk a rádióhoz, amely tolmácsolta kérésünket: nyújtsanak szabad utat, segítséget a feladatukat végző mentőknek. Igen sokan fordulnak hozzánk, akik keresik hozzátartozóikat. Szükségesnek tartunk egy névnyilvántartó, felvilágosító irodát létrehozni, hogy a hozzánk fordulóknak válaszolni tudjunk. Orvosi eskünkhöz híven mindenkit igyekeztünk segélyben részesíteni, a humanitás szellemét követve végezzük munkánkat - mondta befejezésül dr. Oravecz. Most már világos, hogy óriási jelentőségű változások mentek végbe hazánkban. Az utóbbi napok legnagyobb eredménye, hogy megalakult az új Nagy Imre-kormány. De ez a nagy győzelem sok áldozattal, pusztítással, halállal, családok, anyák, gyermekek töredelmeivel, élelem- és fűtőanyaghiánnyal járt. Fokozta a nehézségeket, hogy az egyetemisták, munkásfiatalok, a politikai célokért küzdő harcosok közé fosztogatók és értelmetlenül lövöldöző suhancok is keveredtek. Sok kárt okoztak ezek eddig is, de ma már további kibontakozásunk legfőbb akadályai ők. Meggátolják a békés munkát. Kinek kell ez? Kinek használ? Senkinek. - Neked, akinek fegyver van még a kezedben, s veszélyezteted ártatlan emberek életét, azt mondjuk: tedd le puskádat, pisztolyodat és semmi bántódásod nem esik. S neked, tisztességes szándékú tüntető, és nektek magyar honvédek azt mondjuk: fegyverezzétek le a rendbontókat. Azokat, akik eddigi vívmányaitokat veszélyeztetik. Ezt követeli tőletek a most már olyannyira sürgős köznyugalom. Ezt kéri tőletek anyátok, kistestvéreitek, akiket most már igazán legfőbb ideje lenne megszabadítani az ostromállapot nehézségeitől, az éhségtől. Egyetemisták! Ti voltatok az ország közvéleményének hű kifejezői. Jogos politikai követelésetek mögé sorakozott fel a főváros dolgozóinak többsége. Most, hogy e követelések teljesedtek, legyetek a rend, a fegyelem, helyreállításának is az élharcosai. Beszéljetek barátaitokkal, hogy a további vérontásnak semmi értelme sincs. Fogjatok hozzá a rendcsináláshoz, az utak megtisztításához, hogy minél hamarabb megindulhasson a forgalom, az élet vérkeringése. Ezt kívánja most tőletek Budapest dolgozó népe. Kedves Hallgatóink, ismertettük a Szabad Nép mai számát. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00272

Két közlemény

hangfelvétel (mp3) · ID: 00273 · becsült hossz · Közlemény

Most két közleményt olvasunk fel: A tüntetések során ismételten előfordul, hogy tüzet nyitnak a sebesültszállító gépkocsikra, a kórházakra, a klinikákra. Ezek a szervek az életmentés áldozatos munkáját végzik. Ne lőjön senki a mentőkre, a kórházakra, a segélyhelyekre, a sebesültszállító gépkocsikra! A budapesti tűzoltó-parancsnokság kéri a fegyveres erőket és a polgári lakosságot, hogy segítse azokat a tűzoltó egységeket, melyek a tűzesetekhez sietnek. Biztosítsanak részükre szabad utat a hidakon és az összes többi közlekedési utakon. A tűzoltó-parancsnokság kéri Budapest lakosságát, hogy a tüzek oltását még a tűzoltóság megérkezése előtt kezdje meg. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00273

13.21 óra. Folytatjuk zenés műsorunkat.

(Kossuth Rádió)

csak szöveg · ID: 20314 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Zene

(Kossuth Rádió) 13.21 óra. Folytatjuk zenés műsorunkat. (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring) ID: 20314

Üzenetek

hangfelvétel (mp3) · ID: 00275 · Üzenet

Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk. A most következő üzenetek küldői jól vannak, egészségesek. Kérik hozzátartozóikat, ne aggódjanak értük. Vigh Mihálynak Erzsébetre, Tatabányára Széplaki Ernőéknek üzen Ili és Feri. Áporkára Irma és Sanyi üzen édesanyjáéknak. Bebecziéknek, Fazekaséknak Tatabányára gyerekei. Nagykálló Bugacira Jánosi Miklósnak fia és menye. Nagyivánra Csikiéknek Jánosiék és Bebesiék. Hermanovszky Irén Kecskemétre, Lőrincibe szüleinek. Balogh Józseféknek Újnyirádra Magonyék. Mészáros Lászlónak Tatára Iviczék. Hendel Lajosné üzen Szegedre édesanyjának és testvéreinek. Kővári Ferencné szüleinek Kemenessömjénre. Borbarát Béla szüleinek Recskre. Nagy Antalnénak Hajdúböszörményre Zoli. Szerelmestanya tizenkettő alá Ikládi Károly üzeni, jól van. Karcsi üzeni Szegedre szüleinek, jól van. Budafokra Csend utca hétbe Szerhof Lászlónénak üzeni Laci, jól van. Orosházára Belló Istvánnénak huszadik kerület Ságvári utca ötven, Zad Margitkának üzeni Petz Zoltán. Szabó József üzen szüleinek Budapestről Kajdasra, Újsor háromszázegy. Molnár Gyula Hegyfalura üzen szüleinek Budapestről, mindketten jól vannak. Kovázsony Lajosné kéri fiát Székács Károlyt, helyesbítek, Szakács Károlyt, hogy hívja fel munkahelyén. Szabó András Budapestre, tizenhatodik kerület Rákospalotai út hetvenhétbe családjának üzeni, hogy jól van. Szívós Kálmán Budapest tizenharmadik kerület Menyasszony út, szüleinek. Szőke Lászlóné Debrecenből érdeklődik özvegy Rapik Jánosné édesanyja és Szőke László fia után. Nagy János Bacskó, Kertalja száztizenhat-a alá, jól van. Naszályra Tüske Józsefnek Jóska. Tolnára özvegy Horváth Györgynek Feri. Budára Vadinszkynénak Jóska. Kecskemétre Héjjas Istvánnak Pista. Somogyszobra Fazekas Rózsának Feri. Szolnokra Füleki Ferencnek Teri. Nagy József Tiszakóródra szüleinek, Botpaládra menyasszonyának. Simon Károly Budajenőre, jól vagyok, nincs semmi bajom. Tráhágámné Jászberényből kéri Korbus Istvánt, adjon életjelt magukról. Soldosi Sándor Jászberényből kéri, fia adjon életjelt. Kallósa István érdeklődik Jászberényből, Bártlik Imre felől. Leszták Ferencné Jászberényből kéri, hogy szülei adjanak életjelt. Erdész Jenő Jászberényből kéri budapesti gyermekeitől, jelentkezzen. Szántó László Jászberényből kéri fiát Pétert, hogy jelentkezzen. Dobozi utca tizenegyből Mészáros Tibort kéri felesége, hogy adjon életjelt magáról. Csepelre a Kikötő utca tizennégybe ifjú Hans Lászlónak üzeni édesapja, jól van. Balázs Sándor Jászberényből kéri, hogy rokonai adjanak életjelt magukról. Dévényi Lajosné kéri férjét, azonnal adjon életjelt magáról. Jászberényből Kohut László kéri budapesti rokonait, jelentkezzenek, ő jól van. Balatonfüredre doktor Prónai Lajosnak gyermekei jól vannak. Könáner Sándor Győrben élő rokonának, szüleinek, jól van. Szabó Ferenc Tunyogmatolcsra jól van, egészséges. Szabolcsi Jánosnénak Csomád, legyenek nyugodtak, nincs semmi bajom, vigyázz a kislányra, férjed, Jancsi. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00275

Üzenetek

hangfelvétel (mp3) · ID: 00277 · Üzenet

Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk. A most következő üzenetek küldői jól vannak, egészségesek. Gulyás András üzeni feleségének és kisfiának hetedik kerület Peterdy utca harminckilenc második emelet tizenhétbe, hogy jól van, egészséges. Kovács Gyula üzeni feleségének Budapest tizenkettedik kerület Béla király útra. Tisovszky Zoltán Diósgyőr Nehézszerszám GépGyárba üzeni munkatársainak és családjának, indul haza. Bogár Károly üzeni családjának és a Dimávag dolgozóinak, hogy jól van, indul haza. Békésszentandrásra Szomonyicska Mihálynénak Toldi utca huszonötbe üzen Fazekas Imréné Budapestről. Debrecenbe Kálmán út huszonháromba Vékony Mihálynénak üzeni az Almás család, hogy egészségesek. Nagy Pál József üzeni a Nehézipari Műszaki Egyetem ifjúságának, hogy minden rendben van. Ernyedi Miklósnénak Hajdúhadházára üzeni Nagy Antal és felesége, Viszták Sándorékkal együtt jól vannak, Sanyi ne induljon. Kurucz Károlynak Iváncra üzeni Jolán, Bandi, rendben vannak. Kurucz Lajosnak a tizenharmadik kerület Lehel utca üzeni Jolán, Bandi, hogy jól vannak. Feri üzeni Zsigának Kispestre, jól van. Gébics Ernő üzen Szőke Pálnénak Dömsödre. Örkénybe üzen Kovács Zoltán. Géza üzen Nagyigmándra és Jászalsószentgyörgyre. Zolika üzeni nagyapának Szilvágyban, mindhárman jól vannak. Pali üzen Nyíregyházára. Feri üzeni Nyíregyházára, mindketten jól vannak. Feri üzen Tapolcára Garai Józsefnek. Schmidt János Angyalföldre üzeni édesanyjának, feleségének és két kislányának, hogy egészséges. Szabó János feleségének Budapestre és szüleinek Érsekvadkertre üzeni, jól van. Beták István üzen feleségének, kisfiának és szüleinek. Simonfy György üzeni feleségének, jól van. Barta Gyula Nyíregyházára üzeni nővérének és sógorának, hogy egészséges. Takács Győző üzeni Tárnok-Újtelepre Nyár utca harmincnégy szám alá Magdinak. Makó Károly üzen családjának, egészséges. Molnár Fábiánnak tizenharmadik kerület Béke utca c-épület hetedik emelet üzen fia, valamint menyasszonyának a Vaskapu utcai leányotthonba Iváncsi Annuskának, Molnár Antal. Taliga Istvánnénak Ózdra és Vitics Jenőnek Pilisre, Gyalus Antalnak Egerbe és ifjú Hagymási Istvánnak Kiskunmajsára. Gyalog József Csepelre. Szabó János Erzsébetre. Hegedűs Károlynak Csepelre üzen öccse. Kenéz Klára szüleinek Rimaszombatra. Szekszárdra Kölcsey utca harmincegybe özvegy Frammer Jánosnénak lánya és veje. Bánkba özvegy Sződi Pálnénak fia. Fábián Miklós Csenterbe szüleinek és Jutkának. Mihályfi László és Andor édesanyjuknak Miskolcra a Szabadság útra, Sanyival nem tudnak kapcsolatot teremteni. Miskolcra Fischer Gyulánénak Bethlen Gábor utca hétbe leánya, menye, unokái. Öcsénybe a Bakó családnak leánya, fia, unokája. Doktor Nagy Endre Marcaliba Bubolyáéknak és Újpestre szüleinek. Öcsénybe Almási István feleségének, szüleinek. Czakó Éva negyedik gimnazista azonnal jelentkezzék nagynénjénél a Jégverem utcában. Madarász Istvánnak Besenyszög-Palotásra Kati. Nagyecsedre Herman Antalnak, valamint Mészároséknak Bálinték, Feri, Ida és a gyerekek. Laskovics Dánielnek Csepelre üzeni Robi, hogy azonnal hívja fel. Varga Sándor szüleinek Veszprém Szabad Nép utca huszonnégybe. Cserbicska Józsefnek Undra és doktor Szecskovics Tamásnak Kiskunszállásra Esztergomiék. Völgyesi Józsefnek abádszalóki Tanácsházára felesége és kisfia. Illés Ferencnének Debrecen …ra fia és felesége. Bakk Mihálynak Pesterzsébetre lánya és veje. Monostori Györgynek Erzsébetre lánya, Ica. Kugyela Györgynek Szarvasra Gyuri és Manyiék jól vannak, aki hallja, adja át. Magyar Imrének To…pollányba Balogh Vincéné Magyar Éva, jól vannak. Édesanyámnak, Varga Józsefnének Csallóköz Aranyosra üzenem, jól vagyunk, Csutora család és Júlia. Szatmárnémetibe Klein Berci és Wéber Lajos üzen. Pethő István keresi két nap óta eltűnt fiát Sándort, aki tud róla, értesítse száztíz-hatszázharmincegyes telefonon, száztíz-hatszázharmincegy. Szerencsi Sándor üzeni feleségének, jól van. Erdélyi Rudolf szüleinek. Horváth Lajos üzen szüleinek Újpestre. Rank Sándor a Fürts Sándor utcából a veszprémi egyetemi kollégiumban lévő fiának, Nyíreegyházára doktor Jánosiéknak üzeni, jól van. Jakubovics Árpád Parádfürdő SZOT szanatóriumba üzeni feleségének, hogy mindannyian jól vannak. Gábor Iván negyedik gimnazista tanuló eltűnt, aki tud róla, értesítse szüleit, telefon négyszázhuszonhat-hatszázkilencvenhárom. Megismétlem, négyszázhuszonhat-hatkilencvenhárom. Péter János üzeni édesanyjának Óbudára. Józsa Lajosnak Szolnokra a Tisza Szállóba szülei és felesége. Szabó Jánosnak Fonyód Tőzegtelepre lánya és veje. Szarvasra a Partizán utca ötvenötbe Zsuba Mihálynak Demeterék és Gondenék. Varga Sándor üzeni Sopronba a Barcsi utca huszonkettőbe. Subik István Budaörsre. Keresztény János Balatonkilitire menyasszonyának. Bartha Ferencné Gádorosra Bartháéknak és Perbálra ugyancsak Bartháéknak, …nak Erzsébetre. Hamzik Gyuláné férjének Bajára. Háger Mihályné fiának Homokszentgyörgyre. Rózsa Lukácsnak fia üzeni Szécsénybe. Baranyai Istvánnak felesége Tatára. Bartai Károlyné Komlóra. Hantos és Bartai család Balatonalmádiba. Özvegy Balogh Imréné Nagykereki üzeni fia, hogy nyugodjon meg, jól van. Özvegy Laczkó Ferencnének Kókára üzeni fia és menye, hogy jól van. A menye jól érzi magát az operáció után, csókolnak mindenkit, Feri is jól van. Varró Károlynak Tápióság üzeni felesége és szüleinek, hogy jól van, ne aggódjanak érte. Gaál Istvánné Visegrád szanatóriumba férjének. Szerencsi Józsefnének Pécsújfalura üzeni lánya. Simon Jakabnak Tarnabodra üzeni leánya. Szombathely Megyei Kórházba a második sebészetre Nemes Ilonkának édesanyja. Konyik Lászlónak Pestújhelyre felesége üzeni, hogy hívja fel telefonon, a kettőszázhárom-háromszáznegyvenes telefonszámon. Palla Rudolfnak üzeni felesége, hívja fel a kettőszázhárom-háromszáznegyvenes számon. Pálfy Józsefnek Bölcskére Dunaföldvári utca hét-tizenháromba lánya Teri azt üzeni, hogy jól van. Jakovecz üzen Érsekvadkertre feleségének és családjának. Puskás József üzen szüleinek Ibrányba, mindhárman jól vannak. A Közgazdaságtudományi Egyetem Veres Pálné utcai diákotthonában lakó diákok közlik hozzátartozóikkal, hogy mindnyájan egészségesek, jól érzik magukat. Bendák Mihály Ráckeresztúrra, Szabados Pál Mihályiba, Moldvai Jánosné Nagyszalontára, Bagi Jánosnénak üzenik, mindnyájan jól vannak. Gergelyfi József és Ferenc üzeni Sátoraljaújhelyre szüleiknek, hogy mindnyájan jól vannak, ne aggódjanak. Bolya Bálint üzeni Budapestről Szentesre édesanyjának, hogy mindnyájan jól vannak. Márkus Endre filmművésznek üzen fia László, egészséges. Schönauer Sándor Győrben élő rokonainak és szüleinek üzen. Csépai Pál Végegyházára Nagy Imre út kilencvenháromba szüleinek és testvéreinek. Ambrus Miklós Kiszomborra Gábor Irénkének. Bottyán Mihály Ferencszállásra szüleinek, testvéreinek és Pálfi Erzsikének. Hevér István Pázmándra feleségének. Bajkó János Mezőhegyesre, Hetvenhármas major szüleinek és testvéreinek. Pethő Antal Hajdúhadházára szüleinek. Fehér Károly Bakonybánkra szüleinek és testvéreinek. Sántha Béla Tárnaörsre szüleinek és testvéreinek. Brumár Imre Magyarhomoródra szüleinek és testvéreinek. Meszlényi Ferenc Budaörsre szüleinek. Dankos István Pusztaszentlászlóra szüleinek. Nagy Dezső Rábapatonára szüleinek és testvéreinek. Becker János … Koska Mihálynak hozzátartozói és Dezső. Riba József Orosra szüleinek. Borus Imre családjának és szüleinek. Szegle Péter Köröszegapáti szüleinek és testvéreinek. Jelinek Mária a Róbert Károly körúti kórház vakbélosztályán. Friedrich család soproni és ózdi rokonainak. Szappanos Mihály Hódmezővásárhelyre rokonainak. Vörös József Nagydorogra édesanyjának. Kovács Ilona Dunapatajra szüleinek. Váradi János Balástyára családjának. Hajósi László Salgótarjánba feleségének és szüleinek. Benedek Ferenc édesanyjának Törökszentmiklósra és bátyjának Szolnokra. Igriczi Sándor édesapjának és testvérének Mezőtúrra, valamint Karcagra édesanyjának. Kerepesi Ferenc feleségének és családjának tizenharmadik kerület Reiter Ferenc utca háromba. Sebes Vilmos feleségének és családjának Pesterzsébetre. Tilhok József Tatabányára feleségének. Farkas István Tatára feleségének. Gaáléknak Szekszárdra Panni. Zolnai Antal Csalogány utca kettő. Úri József Mártírok útja negyvennégy. Lippai János Mártírok útja negyvennégy. Ispánovics Imre Hunyadi János utca tizenhárom. A Képzőművészeti Gimnázium diákotthonának igazgatója értesíti azokat a szülőket, akiknek gyermekei a diákotthonban vannak, valamennyien biztonságban és jól vannak. A DISZ Budapesti Együttes Rottenbiller utca tizennyolc-huszonkettő lakói üzenik hozzátartozóiknak, mindannyian jól vannak. Pécsre, a Rákóczi útra Bírónénak üzenik, hogy a Szigeti család jól van. Sopronba, a gyógyintézetbe Czigánynénak üzeni családja, jól van. Szabó László Kispestre édesanyjának. Hegyi Károly Helvécia községbe, apu szerencsésen hazaérkezett. Leszkovics Dánielnek Csepelre, jelentkezzen a százhuszonhét-hathuszonkettőn, vagy a rádión keresztül, százhuszonhét-hathuszonkettő. Szemerédiéknek Kiskunfélegyházára Margit, Veszprémbe lévő fiuk és ő is jól van. Nyári Andrásnak Békéscsabára és Krizsán Demeteréknek Újkígyósra Misi, Mária és az egész család. Pocser Istvánné édesanyjának Egyekre. Magyar Sándornak Neszményre Ilona. Dömötör Sándornak Vasvárra Ottília. Farkas Mariannak Vácra a Kossuth utcába Gizella. Szabó Piroska Névára és Tapolcán lakó nővéreinek. Ádám Ferencnek Jászapátiba Ilona. Lovas Magdolna Albertirsára a Dózsa György út harmincnyolcba. Magda Pécsre Farkasnénak. Mészárosnénak …re Mária és testvérei. Szabó Irén Szolnokra Mártírok útja ötvenkettőbe. A Bajcsy Zsilinszky kórház dolgozói jól vannak. Szilvok József Tatabányára. Bánki László a Rudas László utcából erdélyi hozzátartozóinak. Parádfürdőre a kórházba özvegy Bárány Lajosnénak nővére. Szabó Istvánnénak Pilisre Attila utca tizennégybe férje. Vámosgyörkre Tóth Lajoséknak Vera. Jászladányba Verebélyi Páléknak fiuk, lányuk. Kalocsára Oláh Lajosnak édesanyja. Viszre, a Rákóczi út kilencbe … Gézának Kamarás Mária és szülei. Horváth Árpádnak Zalaegerszegre Györgyi. Győrbe és Drégelypalánkára szüleinek és feleségének, Tóth Károly üzeni Győrbe szüleinek és feleségének, hogy jól van. Bognár Miklósnak Vecsés … utca négy Laci üzeni, hogy jól van. Hentes Aladár és felesége üzeni Kaposvárra rokonainak, hogy jól van. Madaras családnak Alag, Manyi, Ili, Tamás üzen. Tóth Péter Zivatar utca hét-á, adjon életjelt anyjának, telefon háromhuszonkilenc-nyolcnegyvenkettő. Mikes Jánosnénak Szentes Iskola utca öt. Horváth Sándor Cibakháza lánya, Horváth Éva jól van. A KPM Donáti úti diákotthonában mindenki jól van. Hunyadi Ferenc Debrecenbe üzeni rokonainak, jól van. Tímár Vince Piliscsabára és Garára családjának. Gáspár István Horváth Sándoréknak Beloianniszba. Szőke Jánosné Piliscsabára. Papp Ferenc Kilimánra. Perger György Ercsibe. Csatai Lajos Csengődre. Sári Béla …ra. Berki gyerekek Herceghalomra Berki Sándornénak. A Zeneművészeti Főiskola Bartók Kollégium növendékei szüleiknek. Kecskés László Kecskés Györgynek Maconkára. Párkányi Pál Mátraverebélyre szüleinek, Cibakházára apósának. A Budapesti Tűzoltóság tagjai üzenik budapesti és vidéki hozzátartozóiknak, egészségesek. Berta László Hegedűs Gyula utca harminchárom. B. Szabó Sándor Varsányi udvar három földszint kettő. Gyarmati Józsefnének Esztergomba lánya üzeni, jól van. Farkas Józsefnénak Pécsre lánya üzen. Faragó Lászlónak Szolnokra húga, Zsuzsi üzen. Faragó Jenőnek Szarvasra lánya, Zsuzsa üzen. Gyimesi Nándornak Hegyeshalom Táncsics Mihály utca tizenháromban édesanyja jól van, adjon életjelt magáról. Lukács Kórházból Barosi Sándorné nővér üzeni szüleinek Szentesre, hogy jól van, és férjének Mátraverebély-Szentkútra. Lukács Kórház betege, Horváth Győző üzeni feleségének Budatétényre Budafoki út egy szám alá, jól van. Fejér megye Mály községbe Németh Margit és Czeiner Erzsébet üzeni, hogy jól vannak. Nagy István üzeni Pálfa községbe szüleinek, nyugodjanak meg. Kovács Antal üzeni Szentesre szüleinek, feleségével együtt jól vannak. Oláh Imre üzeni Csökmére szüleinek, mindnyájan jól vannak. Romasz Vilmos üzen … községbe szüleinek, feleségével együtt jól vannak. Falus László üzeni … községbe szüleinek, feleségével együtt egészséges. Nádas János üzen Nagy... községbe szüleinek. Kardos Imre üzen Budapest Gyáli út huszonegy-huszonháromba szüleinek. La… Ágostonnak Gyöngyössomlyósra üzenik lányai Magdi és Rózsi, hogy családjaikkal együtt jól vannak. Lukács Józsefnének Pesthidegkút Várhegy út huszonhárom szám alá üzeni Bede Béláné és Bíró Jánosné, hogy mindegyik a munkahelyén dolgozik. Tóth Sándor és családja Gyulaházára szüleiknek. Molnár József üzen Tápiószecsőre özvegy Molnár Jánosnénak. V… Károly Peremarton Gyártelep … Jánosnénak. Domokos János Orosházára szüleinek. Ifjú Szőlősi Márton szüleinek Szentendrére. Bauman Pál Budapest Amerikai út huszonnégy feleségének üzeni, hogy jól vannak, egészségesek. Mihályfára Németh Boldizsár, Németh Géza és Steiner Ilona üzeni szüleinek, jól vannak. Pá… és … családnak üzeni Kőszegre Budapestről Pali és családja. Özvegy Varsányi Jánosné Salgótarjánba üzeni fia Sándor Budapestről. Dévényi Ernőnek Salgótarjánba Budapestről Júlia. A budapesti Tanács Akadémián részt vevő dunántúli hallgatók üzenik hozzátartozóiknak, jól vannak. Bálint Ferenc és Sándor szüleiknek Dunaharaszti-felsőre. Krasznai Vilmos és családja Nagybörzsönyre. Papp Józsefnek Pápára Jókai utca tizenegy, az Ónodi család. Miskolcra idősebb Bende Edének a Hunyadi utca tizenegybe doktor Szabó János és felesége Újpestről. Doktor Szabó János és József Miskolcra Szabó Ferencnek Zrínyi utca kilencbe. Lukács Imre Lukács Károlynak Szegedre, édesanyjának Abára. Tóth Dezső szüleinek Hatvanba és Monorra. Gulyás Imrének Csornára Kossuth Lajos utca negyvenkilencbe családja. Bíró Gézáné szüleinek Vencsellőre. Szalai Mátyás feleségének Budapestre. Dudalicz János feleségének Veszprémbe. Tóth József szüleinek Veszprémbe. Pomázra özvegy Szabó Józsefnének Jóska és Magdi. Bíró Géza szüleinek Pestre. Szatmárnémetibe Gábor Áron utca háromba Bencze Lászlónénak Teri és férje. Öregcsertőre Morvai Istvánnénak fia, Feri és Tamás. Köröstarcsára a Martinovics utca huszonháromba T. Nagy Imrének gyermekei. …be Gonda Imrének fia, Sándor. Kerepesre Zsámbéki családnak. Nyíregyházára doktor Pártos Imrének. Szolnokra Makkai és Fehér családoknak üzeni Budapestről …, hogy jól van. Szabó Lajos és családja Lónyay utca huszonötből üzenik édesanyjuknak, özvegy Pulai Józsefnének Nagyigmándra, hogy jól vannak. Virágh Györgyéknek Kecskemétre Jókai utca negyvenötbe üzeni Szabó Lajos és családja a Lónyay utcából, aki hallja, adja át. Koroknai Katalin és Szilágyi Györgyék üzenik szüleiknek Nagykőrörsre Nyírfakert utca, jól vannak. Szabó Lajos és családja üzenik szüleiknek Kunhegyesre, … Lászlóéknak. Kisvárdára Tolvaj Sándornak üzeni Sándor József, Juci, Laci, hogy jól vannak. Lakos Józsefné és családja Lázár utca tizenháromból üzenik Siófokra édesanyjának, hogy mindannyian a kisgyerekekkel együtt jól vannak. Krizsák István gépkocsivezető üzeni Szekszárdra menyasszonyának és szüleinek, hogy jól van. Turbóki József Tolnára üzeni feleségének és szüleinek, hogy jól van. Tunyogi József nővére Klári és Kati üzeni Tatabányára, Tunyogi Józsefnének és édesanyjának, jól van. Ádám Ferencnek Jászapátira lánya üzeni, jól van. Szőke Jánosnénak Piliscsabára a Wesselényi utca négybe férje üzen. Perger Györgynek Ercsibe a Pesti út huszonnyolcba Anci. Csatai Lajosnak Csengődre fia, Lajos. Temesvári Szamek Dórának családja Tordaiék. Pusztai Pál Tatabányára feleségének. .. József édesanyjának Pomázra, … út negyvennyolc alá. Domokos Jánoséknak Gyergyócsomafalvára Fonyódiék, …, Kalocsára Sommer Józseféknek. Suba Mártonnak Rábakecölre a Hámori család üzeni Kőbányáról. Szél Gyula, Csizmadia Miklós és Oszkár, Gyetvai Gabriella, Petrényi János Egerbe rokonaiknak üzennek. Gall Balázsnak Ceglédre édesanyja üzen. Özvegy Balázs Antalnénak …re … Juhász Páléknak Tápióbicskére Karsai család. A…bach Jánosnénak Balatonfüred Szívkórház férje jól van. Delmedico Frigyesnek Harkányfürdő SZOT üdülő családja jól van. …né Békéscsabára rokonainak üzen. … vidéki rokonaiknak. Debics Sándor és Vörös István Nagykőrösre és Jászberénybe. Szedján Mihály Dömösre édesanyjának. Batíz Ivánéknak Bajára fia üzen. Bundi Árpádnak Kaposvárra lánya és veje. Regős Sándor szüleinek Pécsre, … jól van. Kedves Hallgatóink, üzenetközvetítésünket rövid szünet után folyatatjuk. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00277

Kedves Hallgatóink, most folytatjuk üzeneteink közvetítését.…

csak szöveg · ID: 20317 · becsült hossz · Üzenet, Segélykérés

Kedves Hallgatóink, most folytatjuk üzeneteink közvetítését. Rajna Margit Csurgóra üzen Gyulának. Búzás Imrénének Törökszentmihályra fia, veje és unokája. Kanizsai Pálnak Kiskunfélegyházára a leánya üzen. Perjési Sándor Tiszavárkonyra szüleinek. Tímár Béla Budapestre, Tápiógyörgyére és Bényre. Rajner Jenő Hódmezővásárhelyre szüleinek. Mészáros Antal Kömpöcre szüleinek. Hetényi Imre értesíti rokonait, hogy hazaért. Dár Imre kéri fiát Balatonszabadiból, hogy adjon életjelt magáról. Kerek József feleségének Tatára, Bíró György feleségének Pomázra, Balogh Tibor feleségének Pécsre, Horváth János feleségének Tatára, Fodor Sándor feleségének Tatára és Bot István Cserkeszőlőre üzenik, egészségesek. Katkó Bélának szülei. Liska a Jenő Márta lányának Egerbe, húgának Szarvasra. Csajkovszkij Ferenc feleségének Bereczki Hedvignek Lajosmizsére, első alkalommal utazik haza. Szakola Sándor Tolnára édesanyjának. Virágh Péter Mezőcsokonyára Fodor Józseféknek. Pozsonyi Ferenc határőr főhadnagyot, aki állítólag Csér községben tartózkodik, kéri felesége, hívja fel a háromszáznegyvenhat-hétszázegyes telefonon, háromszáznegyvenhat-hetesszázegy. Nagy Károly Törökszentmiklósra a Várostanácson dolgozó édesapjának. Rolfó Lajosnak Abonyba Icáék, Búzás Józseféknek, Molnár Sándoréknak bányatelepre. Takács Istvánék és Molnár Sándorék. Májnek József Kecskédre szüleinek. Lévai József Orosra szüleinek. Polgár Andor Egerfarmosra szüleinek. Prájer Pál Mezőkovácsházára szüleinek. Vajkó János Mezőhegyesre Hetvenhármas majorba szüleinek. Vastagh László Budapest Faludy utca húszba feleségének. Molcsán Istvánnénak leánya Mária. Zakar Józsefné Bugyira édesanyjának. Komlósi István Miskolcra sógorának. Becker János Miskolcra Szeles utca hetvenbe, Szabó Béla Budapestre sógorának. Bodnár Géza Tárkányra szüleinek. Sári Pál Tótkomlósra sógorának. Simon László Miskolcra a Szamuely utca tizenháromba nővérének. Szabó Pálné Pándra Kerneréknek. Idősebb Koncz János családjának Szentmártonkátára. Bolzacó Béla és János szüleiknek és rokonaiknak. Pelsőczy József és családja szüleiknek, rokonaiknak. Német Imre és felesége Herczeg Olga rokonaiknak. Sörös Lajos Görbeházára szüleinek és menyasszonyának. Dömény János Pécsre húgának, hozzátartozóinak Sárdra és Dunaszentgyörgyre. Hillerné és családja Borsodnádasdra. Vadász Ferencék testvéreiknek Tószegre. Kun Sándor Nagymányokra édesanyjának. Dobos József Debrecenbe. Nagy Lajos a Népszínház utcába feleségének. Szakács György és hozzátartozóinak Érténybe és Paksra. Vágó Andrásnénak Debrecenbe a Hatvani út huszonháromba gyermekei. Tarr Gábor Balmazújváros szüleinek és menyasszonyának, jól vannak. Dégre Kiss Ödönnek a Balogh, Moldvay, Ecker, Csohár családnak, jól vannak. Okváth Ernőnek Károlyfalvára üzeni fiuk, jól van. Hegedűs Gyulánénak Ózdra üzeni férje, jól van. Bíró Márton üzeni Magyarhomorogra szüleinek, feleségének, jól van. Fehérvári Gyulának Gyulaj, Szőlőhegy üzeni fia, jól van. Kardos Imre és felesége üzeni szüleinek és bajtársainak, jól vannak. Kovács Erzsébet Nusi és Rózsi üzeni Bakonyszentlászlóra Kovács Ferencéknek és a rokonságnak, jól vannak. Szabó Józsefnek Salgótarjánba Rákóczi út százhetvennégybe üzeni fia, jól van. Mikhádi Lajos üzeni Debrecenbe feleségének, jól van. Túri Sándor Szegedre üzeni feleségének, jól van. Somedi József üzeni Csibrákra. Bán József üzeni Kurdra feleségének. Szűcs István üzeni Angyalföldre szüleinek. Taub János tizenharmadik kerület Röppentyű utca húsz szám alá üzeni édesanyjának és testvéreinek. Balázs József üzeni édesanyjának és testvéreinek. Nagy István tizenegyedik kerület Bártfai utca harminc szám alá üzeni feleségének, kislányának és szüleinek. Bordás Antalnénak Túrkevére üzeni fia, Antal. Ruppert Károlynénak Nagytétény szüleinek és menyasszonyának Barcs Kemerle Imrénének Nagytéténybe üzeni fia. Mészáros János tizennegyedik kerület Bosnyák térre feleségének. Turjáni György tizennyolcadik kerület Lőrincre üzeni édesanyjának és testvéreinek. Fülöp György Budatétényre üzeni szüleinek és Erzsikének. Özvegy Szil Józsefnének Barcs üzeni fia, Józsi. Deme Piroskának üzeni Pestszentimre, Józsi. Ambrusnénak üzeni a huszadik kerületbe Lajos, jól van. Monorra a Kurd Pálné utca háromba Kajári Istvánéknak üzeni Katica és Enők, hogy jól vannak, amint lehet, Katica leutazik. A Képzőművészeti Gimnázium diákotthonának igazgatósága értesíti azokat a szülőket, akiknek gyermekei a diákotthonban tartózkodnak, valamennyien biztonságban vannak, és jól vannak. Szabó László üzen Kispestre édesanyjának. Tóth Károly Pilis-Máriatelepre és Polgári István tizenharmadik kerület Hegedűs Gyula utca harmincháromba üzeni feleségének, hozzátartozóinak, jól van. A Lukács Fürdő betegei üzenik hozzátartozóiknak, egészségesek. Bíró Lajos utca tizenkettőbe üzeni Igaz Imre édesanyjának a Baross Klinikán van, jól van. Lengyel Imre üzen Kisszállásra szüleinek. Ercsibe Lajcsika György üzeni, egészséges. Kispestre Vince Pál üzen, egészséges. Bohár Lajos üzen szüleinek Szentimrére az Árpád út kilencvenhétbe és Budapest Csengery út egybe feleségének. Máriaházy Sándorné üzeni, hogy jól van Pesten. Vágó Zoltán labdarúgóedzőnek Nyíregyházára üzeni felesége, egészséges. Müller Györgynek a mátraházi üdülőbe üzeni Barna Béla, egészséges. Doktor Grósz Józsefnénak Paksra üzen anyósa, Budi jól van. Özvegy Csoma Sándornénak Kiskunlacházára üzen fia, a Baross úti klinikán van. Szegedre a Szabadsajtó út huszonháromba Csikós Istvánnénak üzen férje, jól van társaival együtt, kéri, aki hallja, adja át az üzenetet. Kovács Istvánnak Jászfényszaru Garami Ernő utca ötvenötbe üzeni, hogy jól van, és csókol mindenkit. Bója Bálint Budapestről Szentesre édesanyjának. Hazai Gézáné férjének Bukarestbe. Ütő Zsuzsa tizenkilenc éves Néphadsereg utca tizenkettő szám alatti lakos kedden délután eltűnt. Aki tud róla valamit, értesítse aggódó édesanyját, száztizenegy-kilencharminckettes telefonon, száztizenegy-kilencharminckettő. Polgárdiba Zalavári Pál üzen családjának. Medgyessiéknek Debrecenbe lányai. Tarr Elemérnek Nardárara szülei. Mucsos Tibornak Kiskőrösre felesége, édesanyja a bátyjánál van. Kucsera József Egercsehibe szüleinek. A Magyar Vöröskereszt közli, hogy dolgozói jól vannak. Az Építőipari és Közlekedésipari Műszaki Egyetem Mária utca hetes leány diákotthonából üzenik, hogy mindnyájan egészségesek, biztos helyen vannak. Ugyanezt üzenik a Szentkirályi utcai diákotthonból, a Bacsó Béla úti diákotthonból és a Bercsényi utcai leány diákotthonból. Tatabányára, Vas Lujza és Deli Matild szüleiknek. Székesfehérvárra Toldi Katalin szüleinek. Nyíregyházára Dajcsó Edit, Ildikó és András. Túrkevére Ducza Anna szüleinek. Kisbérre Pataki Zoltán. Kisújszállásra Ágri Balázs. Nagyszénásra Széler Béla. Pejti Viola Debrecenbe. Rajk Zoltán Fehérvári út hatvankilencbe Monokiéknak. Megyeri Jánosék és Borbély Istvánék szüleiknek és Kincseséknek Csornára. Kovács Barnáné Tokajba. Szűcs Ferenc Székesfehérvárra. Butlik Sándor Tiszasasra. Komjátiék Szentmihályra és Újpestre. Puskás Károlyék Rákospalotára és Kunszentmiklósra. Bornácses István Hegyeshalomra. Süveges László Székesfehérvárra. Bellik György Hegyhátszentpéterre. Szekeres Sarolta Sóskútra. Ilku György Nyírkeresztre. Csovák Sándor Füzesgyarmatra. Varga Ferenc Bezeréd-hegyre. Szeghalomra Kígyós Imrének üzeni Marcella, jól van az egész család. Makóra Semjén Sándornénak üzeni leánya, egészségesek. Márkus Endre Debrecenbe László fiának üzen. Bója Bálint üzeni Szentesre édesanyjának, mindnyájan jól vannak. Bendák Mihály Ráckeresztúrra. Szabados Pál Mihályiba. Moldvai Jánosné Nagyszalontára Bazsi Jánosnénak. Gergelyfi József és Ferenc üzen Sátoraljaújhelyre szüleinek, ne aggódjanak. Özvegy Csoma Sándorné Kiskunlacházára fia üzeni, a Baross úti klinikán van. Szeged, Szabadsajtó utca huszonhárom Sípos Istvánénak üzeni férje, jól van, társaival együtt, aki hallja, adja át. Kovács István Jászfényszaru Garami Ernő út ötvenöt, Marika lányáék jól vannak, csókolnak mindenkit. Vágó Zoltán labdarúgóedzőnek Nyíregyháza üzeni felesége, jól van. Müller Györgynek mátraházi üdülő Barta Dezsőné üzeni, egészséges. Doktor Grósz Józsefné Paks anyósa üzeni, jól vannak. Ercsibe Maresnyika György üzeni, egészséges. Kispestre Vincze Pál üzen. Bohár Lajos Szentimrére Árpád út kilencvenhét, szüleinek és Budapest Csengery útra feleségének üzen, egészséges. Mamaházi Sándorné üzeni Budapesten Szelelcz kiéknkek, jól van. A Lukács Fürdő betegei üzennek. Bíró Lajos út tizenkettőbe Angyal Imre üzen édesanyjának a Baross úti klinikán van, jól van. Lengyel Imre üzeni Kispálháza szüleinek, jól van, a Baross úti klinikán van. Tóth Károly Pilis-Máriatelep, jól van. Polgár István tizenharmadik kerület Hegedűs Gyula utca harminchárom. Kincses Tibornak Kiskőrösre Honvédség ezer-háromszáznegyvenkettes postafiók, üzeni felesége, jól vannak, édesanyja bátyjánál. Monorra Klór Pálné utca háromba Kajári Istvánéknak üzeni Katica, Petikéék jól vannak. Tarr Elemérnek Nardára szülei. Petre Rudolf üzeni édesapjának, a Szász mellett lakó Pocsa Istvánnak, valamint Bököny községben lakó Antal Józsefnek, jól vannak. Hatvani Frigyesnek a Cserhát utcába lánya, veje és unokája. Kunszentmártonra özvegy Staisz Jánosnénak, jól vagyunk, Jancsi. Ifjú Földesi Dezső Ipar utca tizenegyből adjon életjelt apósának a ráckevei tanácsházára. Sípos Károlynak Rákospalota Seres Ferenc és családja és Panni. Csibi Jenőnének Pilisborosjenőre. Szalai Sándor Nagykőrösre és Zalaszentlőrincre szüleinek. Pintér József Bedegkér Feri és Ilonka jól vannak, kislánya született. Takács Győző Tárnokra szüleinek. Takács József Óbudára családomhoz, ne aggódjatok. … Mohács… tizennégy, mindenkit csókol. Madocsára Szerem utca százhuszonötbe menyasszonyának, jól van. Lovas János Buzásra szüleinek, ne aggódjatok, Jancsi. Perlaki Gyula Nagytéténybe feleségének és szüleinek. Kodics Gábor Budapestre feleségének és kislányának. Tóth Dénes Letenyére feleségének, aki hallja, adja át. Halida József Szentistvántelepre feleségének. Özvegy Varga Józsefné Győr, Holladi Bözsi üzeni, jól vannak. Nádas János és felesége szüleiknek Nagykörübe. Falus László szüleinek Barcsra. és Mátraházára. Pásztó Arany János utca tizennyolc Csibi Istvánnak Eti, Anni Gyula. Szarvasra Kibele Györgynek Gyuri, Zsuzsa. Deák Dávid Salgótarjába szüleinek. Nagy László és családja szüleinek Öttevénybe és Lébénybe. Gere Károly és családja szüleinek Pusztazámolyra. Ónodi Zombor feleségének tizennegyedik kerület és szüleinek Csepelre. Pálfára Nagy István és felesége özvegy Jankovics Györgynének. Farkas Magdát kéri férje, hogy hívja fel őt a százhúsz-kilencharmincnégyes számon. Bakocz Mihály Makóra menyasszonyának és szüleinek. Csaba Máriát kéri férje, hogy a százhuszonkettő-négytizenheten mielőbb hívja fel. Bajna Hugónénak fia és menye üzen. Kovács Antal és felesége üzeni Szentesre és Zalaegerszegre szüleinek. Varró Károly üzen Tápióságra feleségének és szüleinek, jól vannak. Tóth József üzeni feleségének és Vékony Sándornak, egészséges. Romos Vilmos és felesége üzen szüleiknek Etyekre és Soroksárra. Kiss József üzen szüleinek, jól van. Zomba állami gazdaság Nagykornok Kapitány Ferenc Szatmár Felsőere menyasszonyának üzen, jól van. Basa János üzen szüleinek Diósgyőr Vasgyár Vida Zoltán üzen szüleinek Győrbe. Milkó István és családja üzen szüleinek és anyósának Ceglédre. Mikos Sándor üzeni szüleinek és testvéreinek, jól van. Balogh Vince és felesége üzeni özvegy Balogh Imrénének és Balogh Imrének Nagykerekibe, és Balogh Vincéné Nagy Józsefnek Toropoklányba Dózsa út hat szám alá, jól vagyunk. Kacsol és Szabó családnak Gyulára és feleségemnek Budapestre jól vagyok, Jóska. Tari István üzeni Tiszakécskére, Kerekdombra, jól van. Laczkó János és felesége, öccse, Ferenc üzeni Kókára szüleinek és Bakonyszentlászló Újtelepre is Kovács Ferencéknek, egészséges. Babos Gergely Debrecenbe és Balmazújvárosra szüleinek, menyasszonyának, hozzátartozóinak üzen. Jakus István üzeni Foktőre, Bari István Cinkotára feleségének. Baumgartner Bertalan Rákosszentmihály Wesselényi út hét szám alá üzen. Inotára Budaiék Szarka családnak üzeni, Laci. Ösküre Tóth és Hornyák családnak Pityu üzen. Zám családnak Poerkátára Jani üzen. Ricsi Ferenc Karsádra feleségének, szüleinek, jól van. Zámbó Jánosnak Pusztaszabolcsra fia, Laci jól van. Kacsol és Szabó családnak Gyulára és feleségemnek Budapestre, jól vagyok, Jóska. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk. ID: 20317

Felhívás a fegyveres fiatalokhoz

! A kormány biztosítja, hogy nem lesz bántódásotok!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00278 · Közlemény

Most felhívást olvasunk fel. Fegyveres fiatalok! Hozzátok szólunk, akik még harcoltok! Budapest utcáin drága magyar vér folyik. Kerüljétek az oktalan vérontást! Az új kormány következetesen kielégíti jogos követeléseiteket. Fiatal hazafiak! Elég volt a vérontásból! Kevesen vagyunk magyarok, ne hulljon több honfivér. Tegyétek le a fegyvert és a népi kormány nem állít benneteket statáriális bíróság elé. Ne féljetek megadni magatokat a rendfenntartó fegyveres erőknek! Fiatal hazafiak! Jöjjetek, várunk benneteket! A kormány biztosítja, hogy nem lesz bántódásotok! Aláírás: Rendfenntartó fegyveres erők parancsnoksága Megismétlem: Fegyveres fiatalok! Hozzátok szólunk, akik még harcoltok! Budapest utcáin drága magyar vér folyik. Kerüljétek az oktalan vérontást! Az új kormány következetesen kielégíti jogos követeléseiteket. Fiatal hazafiak! Elég volt a vérontásból! Kevesen vagyunk magyarok, ne hulljon több honfivér. Tegyétek le a fegyvert és a népi kormány nem állít benneteket statáriális bíróság elé. Ne féljetek megadni magatokat a rendfenntartó fegyveres erőknek! Fiatal hazafiak! Jöjjetek, várunk benneteket! A kormány biztosítja, hogy nem lesz bántódásotok! Aláírás: Rendfenntartó fegyveres erők parancsnoksága (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00278

Üzenetek

hangfelvétel (mp3) · ID: 00279 · Üzenet, Segélykérés

Kedves Hallgatóink, most folytatjuk üzeneteink közvetítését. Rajna Margit Csurgóra üzen Gyulának. Búzás Imrénének Törökszentmihályra fia, veje és unokája. Kanizsai Pálnak Kiskunfélegyházára a leánya üzen. Perjési Sándor Tiszavárkonyra szüleinek. Tímár Béla Budapestre, Tápiógyörgyére és Bényre. Rajner Jenő Hódmezővásárhelyre szüleinek. Mészáros Antal Kömpöcre szüleinek. Hetényi Imre értesíti rokonait, hogy hazaért. Dár Imre kéri fiát Balatonszabadiból, hogy adjon életjelt magáról. Kerek József feleségének Tatára, Bíró György feleségének Pomázra, Balogh Tibor feleségének Pécsre, Horváth János feleségének Tatára, Fodor Sándor feleségének Tatára és Bot István Cserkeszőlőre üzenik, egészségesek. Katkó Bélának szülei. Liska a Jenő Márta lányának Egerbe, húgának Szarvasra. Csajkovszkij Ferenc feleségének Bereczki Hedvignek Lajosmizsére, első alkalommal utazik haza. Szakola Sándor Tolnára édesanyjának. Virágh Péter Mezőcsokonyára Fodor Józseféknek. Pozsonyi Ferenc határőr főhadnagyot, aki állítólag Csér községben tartózkodik, kéri felesége, hívja fel a háromszáznegyvenhat-hétszázegyes telefonon, háromszáznegyvenhat-hetesszázegy. Nagy Károly Törökszentmiklósra a Várostanácson dolgozó édesapjának. Rolfó Lajosnak Abonyba Icáék, Búzás Józseféknek, Molnár Sándoréknak bányatelepre. Takács Istvánék és Molnár Sándorék. Májnek József Kecskédre szüleinek. Lévai József Orosra szüleinek. Polgár Andor Egerfarmosra szüleinek. Prájer Pál Mezőkovácsházára szüleinek. Vajkó János Mezőhegyesre Hetvenhármas majorba szüleinek. Vastagh László Budapest Faludy utca húszba feleségének. Molcsán Istvánnénak leánya Mária. Zakar Józsefné Bugyira édesanyjának. Komlósi István Miskolcra sógorának. Becker János Miskolcra Szeles utca hetvenbe, Szabó Béla Budapestre sógorának. Bodnár Géza Tárkányra szüleinek. Sári Pál Tótkomlósra sógorának. Simon László Miskolcra a Szamuely utca tizenháromba nővérének. Szabó Pálné Pándra Kerneréknek. Idősebb Koncz János családjának Szentmártonkátára. Bolzacó Béla és János szüleiknek és rokonaiknak. Pelsőczy József és családja szüleiknek, rokonaiknak. Német Imre és felesége Herczeg Olga rokonaiknak. Sörös Lajos Görbeházára szüleinek és menyasszonyának. Dömény János Pécsre húgának, hozzátartozóinak Sárdra és Dunaszentgyörgyre. Hillerné és családja Borsodnádasdra. Vadász Ferencék testvéreiknek Tószegre. Kun Sándor Nagymányokra édesanyjának. Dobos József Debrecenbe. Nagy Lajos a Népszínház utcába feleségének. Szakács György és hozzátartozóinak Érténybe és Paksra. Vágó Andrásnénak Debrecenbe a Hatvani út huszonháromba gyermekei. Tarr Gábor Balmazújváros szüleinek és menyasszonyának, jól vannak. Dégre Kiss Ödönnek a Balogh, Moldvay, Ecker, Csohár családnak, jól vannak. Okváth Ernőnek Károlyfalvára üzeni fiuk, jól van. Hegedűs Gyulánénak Ózdra üzeni férje, jól van. Bíró Márton üzeni Magyarhomorogra szüleinek, feleségének, jól van. Fehérvári Gyulának Gyulaj, Szőlőhegy üzeni fia, jól van. Kardos Imre és felesége üzeni szüleinek és bajtársainak, jól vannak. Kovács Erzsébet Nusi és Rózsi üzeni Bakonyszentlászlóra Kovács Ferencéknek és a rokonságnak, jól vannak. Szabó Józsefnek Salgótarjánba Rákóczi út százhetvennégybe üzeni fia, jól van. Mikhádi Lajos üzeni Debrecenbe feleségének, jól van. Túri Sándor Szegedre üzeni feleségének, jól van. Somedi József üzeni Csibrákra. Bán József üzeni Kurdra feleségének. Szűcs István üzeni Angyalföldre szüleinek. Taub János tizenharmadik kerület Röppentyű utca húsz szám alá üzeni édesanyjának és testvéreinek. Balázs József üzeni édesanyjának és testvéreinek. Nagy István tizenegyedik kerület Bártfai utca harminc szám alá üzeni feleségének, kislányának és szüleinek. Bordás Antalnénak Túrkevére üzeni fia, Antal. Ruppert Károlynénak Nagytétény szüleinek és menyasszonyának Barcs Kemerle Imrénének Nagytéténybe üzeni fia. Mészáros János tizennegyedik kerület Bosnyák térre feleségének. Turjáni György tizennyolcadik kerület Lőrincre üzeni édesanyjának és testvéreinek. Fülöp György Budatétényre üzeni szüleinek és Erzsikének. Özvegy Szil Józsefnének Barcs üzeni fia, Józsi. Deme Piroskának üzeni Pestszentimre, Józsi. Ambrusnénak üzeni a huszadik kerületbe Lajos, jól van. Monorra a Kurd Pálné utca háromba Kajári Istvánéknak üzeni Katica és Enők, hogy jól vannak, amint lehet, Katica leutazik. A Képzőművészeti Gimnázium diákotthonának igazgatósága értesíti azokat a szülőket, akiknek gyermekei a diákotthonban tartózkodnak, valamennyien biztonságban vannak, és jól vannak. Szabó László üzen Kispestre édesanyjának. Tóth Károly Pilis-Máriatelepre és Polgári István tizenharmadik kerület Hegedűs Gyula utca harmincháromba üzeni feleségének, hozzátartozóinak, jól van. A Lukács Fürdő betegei üzenik hozzátartozóiknak, egészségesek. Bíró Lajos utca tizenkettőbe üzeni Igaz Imre édesanyjának a Baross Klinikán van, jól van. Lengyel Imre üzen Kisszállásra szüleinek. Ercsibe Lajcsika György üzeni, egészséges. Kispestre Vince Pál üzen, egészséges. Bohár Lajos üzen szüleinek Szentimrére az Árpád út kilencvenhétbe és Budapest Csengery út egybe feleségének. Máriaházy Sándorné üzeni, hogy jól van Pesten. Vágó Zoltán labdarúgóedzőnek Nyíregyházára üzeni felesége, egészséges. Müller Györgynek a mátraházi üdülőbe üzeni Barna Béla, egészséges. Doktor Grósz Józsefnénak Paksra üzen anyósa, Budi jól van. Özvegy Csoma Sándornénak Kiskunlacházára üzen fia, a Baross úti klinikán van. Szegedre a Szabadsajtó út huszonháromba Csikós Istvánnénak üzen férje, jól van társaival együtt, kéri, aki hallja, adja át az üzenetet. Kovács Istvánnak Jászfényszaru Garami Ernő utca ötvenötbe üzeni, hogy jól van, és csókol mindenkit. Bója Bálint Budapestről Szentesre édesanyjának. Hazai Gézáné férjének Bukarestbe. Ütő Zsuzsa tizenkilenc éves Néphadsereg utca tizenkettő szám alatti lakos kedden délután eltűnt. Aki tud róla valamit, értesítse aggódó édesanyját, száztizenegy-kilencharminckettes telefonon, száztizenegy-kilencharminckettő. Polgárdiba Zalavári Pál üzen családjának. Medgyessiéknek Debrecenbe lányai. Tarr Elemérnek Nardárara szülei. Mucsos Tibornak Kiskőrösre felesége, édesanyja a bátyjánál van. Kucsera József Egercsehibe szüleinek. A Magyar Vöröskereszt közli, hogy dolgozói jól vannak. Az Építőipari és Közlekedésipari Műszaki Egyetem Mária utca hetes leány diákotthonából üzenik, hogy mindnyájan egészségesek, biztos helyen vannak. Ugyanezt üzenik a Szentkirályi utcai diákotthonból, a Bacsó Béla úti diákotthonból és a Bercsényi utcai leány diákotthonból. Tatabányára, Vas Lujza és Deli Matild szüleiknek. Székesfehérvárra Toldi Katalin szüleinek. Nyíregyházára Dajcsó Edit, Ildikó és András. Túrkevére Ducza Anna szüleinek. Kisbérre Pataki Zoltán. Kisújszállásra Ágri Balázs. Nagyszénásra Széler Béla. Pejti Viola Debrecenbe. Rajk Zoltán Fehérvári út hatvankilencbe Monokiéknak. Megyeri Jánosék és Borbély Istvánék szüleiknek és Kincseséknek Csornára. Kovács Barnáné Tokajba. Szűcs Ferenc Székesfehérvárra. Butlik Sándor Tiszasasra. Komjátiék Szentmihályra és Újpestre. Puskás Károlyék Rákospalotára és Kunszentmiklósra. Bornácses István Hegyeshalomra. Süveges László Székesfehérvárra. Bellik György Hegyhátszentpéterre. Szekeres Sarolta Sóskútra. Ilku György Nyírkeresztre. Csovák Sándor Füzesgyarmatra. Varga Ferenc Bezeréd-hegyre. Szeghalomra Kígyós Imrének üzeni Marcella, jól van az egész család. Makóra Semjén Sándornénak üzeni leánya, egészségesek. Márkus Endre Debrecenbe László fiának üzen. Bója Bálint üzeni Szentesre édesanyjának, mindnyájan jól vannak. Bendák Mihály Ráckeresztúrra. Szabados Pál Mihályiba. Moldvai Jánosné Nagyszalontára Bazsi Jánosnénak. Gergelyfi József és Ferenc üzen Sátoraljaújhelyre szüleinek, ne aggódjanak. Özvegy Csoma Sándorné Kiskunlacházára fia üzeni, a Baross úti klinikán van. Szeged, Szabadsajtó utca huszonhárom Sípos Istvánénak üzeni férje, jól van, társaival együtt, aki hallja, adja át. Kovács István Jászfényszaru Garami Ernő út ötvenöt, Marika lányáék jól vannak, csókolnak mindenkit. Vágó Zoltán labdarúgóedzőnek Nyíregyháza üzeni felesége, jól van. Müller Györgynek mátraházi üdülő Barta Dezsőné üzeni, egészséges. Doktor Grósz Józsefné Paks anyósa üzeni, jól vannak. Ercsibe Maresnyika György üzeni, egészséges. Kispestre Vincze Pál üzen. Bohár Lajos Szentimrére Árpád út kilencvenhét, szüleinek és Budapest Csengery útra feleségének üzen, egészséges. Mamaházi Sándorné üzeni Budapesten Szelelcz kiéknkek, jól van. A Lukács Fürdő betegei üzennek. Bíró Lajos út tizenkettőbe Angyal Imre üzen édesanyjának a Baross úti klinikán van, jól van. Lengyel Imre üzeni Kispálháza szüleinek, jól van, a Baross úti klinikán van. Tóth Károly Pilis-Máriatelep, jól van. Polgár István tizenharmadik kerület Hegedűs Gyula utca harminchárom. Kincses Tibornak Kiskőrösre Honvédség ezer-háromszáznegyvenkettes postafiók, üzeni felesége, jól vannak, édesanyja bátyjánál. Monorra Klór Pálné utca háromba Kajári Istvánéknak üzeni Katica, Petikéék jól vannak. Tarr Elemérnek Nardára szülei. Petre Rudolf üzeni édesapjának, a Szász mellett lakó Pocsa Istvánnak, valamint Bököny községben lakó Antal Józsefnek, jól vannak. Hatvani Frigyesnek a Cserhát utcába lánya, veje és unokája. Kunszentmártonra özvegy Staisz Jánosnénak, jól vagyunk, Jancsi. Ifjú Földesi Dezső Ipar utca tizenegyből adjon életjelt apósának a ráckevei tanácsházára. Sípos Károlynak Rákospalota Seres Ferenc és családja és Panni. Csibi Jenőnének Pilisborosjenőre. Szalai Sándor Nagykőrösre és Zalaszentlőrincre szüleinek. Pintér József Bedegkér Feri és Ilonka jól vannak, kislánya született. Takács Győző Tárnokra szüleinek. Takács József Óbudára családomhoz, ne aggódjatok. … Mohács… tizennégy, mindenkit csókol. Madocsára Szerem utca százhuszonötbe menyasszonyának, jól van. Lovas János Buzásra szüleinek, ne aggódjatok, Jancsi. Perlaki Gyula Nagytéténybe feleségének és szüleinek. Kodics Gábor Budapestre feleségének és kislányának. Tóth Dénes Letenyére feleségének, aki hallja, adja át. Halida József Szentistvántelepre feleségének. Özvegy Varga Józsefné Győr, Holladi Bözsi üzeni, jól vannak. Nádas János és felesége szüleiknek Nagykörübe. Falus László szüleinek Barcsra. és Mátraházára. Pásztó Arany János utca tizennyolc Csibi Istvánnak Eti, Anni Gyula. Szarvasra Kibele Györgynek Gyuri, Zsuzsa. Deák Dávid Salgótarjába szüleinek. Nagy László és családja szüleinek Öttevénybe és Lébénybe. Gere Károly és családja szüleinek Pusztazámolyra. Ónodi Zombor feleségének tizennegyedik kerület és szüleinek Csepelre. Pálfára Nagy István és felesége özvegy Jankovics Györgynének. Farkas Magdát kéri férje, hogy hívja fel őt a százhúsz-kilencharmincnégyes számon. Bakocz Mihály Makóra menyasszonyának és szüleinek. Csaba Máriát kéri férje, hogy a százhuszonkettő-négytizenheten mielőbb hívja fel. Bajna Hugónénak fia és menye üzen. Kovács Antal és felesége üzeni Szentesre és Zalaegerszegre szüleinek. Varró Károly üzen Tápióságra feleségének és szüleinek, jól vannak. Tóth József üzeni feleségének és Vékony Sándornak, egészséges. Romos Vilmos és felesége üzen szüleiknek Etyekre és Soroksárra. Kiss József üzen szüleinek, jól van. Zomba állami gazdaság Nagykornok Kapitány Ferenc Szatmár Felsőere menyasszonyának üzen, jól van. Basa János üzen szüleinek Diósgyőr Vasgyár Vida Zoltán üzen szüleinek Győrbe. Milkó István és családja üzen szüleinek és anyósának Ceglédre. Mikos Sándor üzeni szüleinek és testvéreinek, jól van. Balogh Vince és felesége üzeni özvegy Balogh Imrénének és Balogh Imrének Nagykerekibe, és Balogh Vincéné Nagy Józsefnek Toropoklányba Dózsa út hat szám alá, jól vagyunk. Kacsol és Szabó családnak Gyulára és feleségemnek Budapestre jól vagyok, Jóska. Tari István üzeni Tiszakécskére, Kerekdombra, jól van. Laczkó János és felesége, öccse, Ferenc üzeni Kókára szüleinek és Bakonyszentlászló Újtelepre is Kovács Ferencéknek, egészséges. Babos Gergely Debrecenbe és Balmazújvárosra szüleinek, menyasszonyának, hozzátartozóinak üzen. Jakus István üzeni Foktőre, Bari István Cinkotára feleségének. Baumgartner Bertalan Rákosszentmihály Wesselényi út hét szám alá üzen. Inotára Budaiék Szarka családnak üzeni, Laci. Ösküre Tóth és Hornyák családnak Pityu üzen. Zám családnak Poerkátára Jani üzen. Ricsi Ferenc Karsádra feleségének, szüleinek, jól van. Zámbó Jánosnak Pusztaszabolcsra fia, Laci jól van. Kacsol és Szabó családnak Gyulára és feleségemnek Budapestre, jól vagyok, Jóska. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00279

Felhívás

15 órakor életbe lép a kimenési és utcán tartózkodási tilalom

hangfelvétel (mp3) · ID: 00281 · becsült hossz · Közlemény

Figyelem, figyelem! 15 óra lesz 10 perc múlva. Felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy 15 órakor életbe lép a kimenési és utcán tartózkodási tilalom. Mindenkit felkérünk, hogy haladéktalanul térjen vissza otthonába. Megismétlem. 15 óra lesz 10 perc múlva. Felkérjük hallgatóink figyelmét, hogy 15 órakor életbe lép a kimenési és az utcán tartózkodási tilalom. Mindenkit felkérünk, hogy haladéktalanul térjen vissza otthonába. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00281

Felhívás

15 órakor életbe lép a kimenési és utcán tartózkodási tilalom

hangfelvétel (mp3) · ID: 00283 · becsült hossz · Közlemény

Figyelem, figyelem! Alig néhány perc múlva 15 óra. Felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy 15 órakor életbe lép a kimenési és az utcán tartózkodási tilalom. Mindenkit felkérünk, hogy haladéktalanul térjen vissza otthonába. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00283

Felhívás

15 órakor életbe lép a kimenési és utcán tartózkodási tilalom

hangfelvétel (mp3) · ID: 00285 · becsült hossz · Közlemény

Figyelem, figyelem! Felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy 15 órakor életbe lép a kimenési és utcán tartózkodási tilalom. Mindenkit felkérünk, hogy haladéktalanul térjen vissza otthonába. Megismétlem. Felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy 15 órakor, tehát ezekben a percekben, életbe lép a kimenési és az utcán tartózkodási tilalom. Mindenkit felkérünk, hogy haladéktalanul térjen vissza otthonába. Most folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00285

Felhívás

rövidesen közöljük a Magyar Dolgozók Pártja MDP Központi Vezetőségének határozatát és az új kormány névsorát

hangfelvétel (mp3) · ID: 00287 · becsült hossz · Közlemény

Figyelem, figyelem! Felkérjük kedves hallgatóinkat, maradjanak a rádió mellett, mert rövidesen közöljük a Magyar Dolgozók Pártja MDP Központi Vezetőségének határozatát és az új kormány névsorát. Megismétlem: Felkérjük kedves hallgatóinkat, maradjanak a rádió mellett, mert rövidesen közöljük a Magyar Dolgozók Pártja MDP Központi Vezetőségének határozatát és az új kormány névsorát. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00287

Felhívás

rövidesen közöljük a Magyar Dolgozók Pártja MDP Központi Vezetőségének határozatát és az új kormány névsorát

hangfelvétel (mp3) · ID: 00289 · becsült hossz · Közlemény

Figyelem, figyelem! Kedves hallgatóink, kérjük, maradjanak a rádió vevőkészülékük mellett, rövidesen közöljük a Központi Vezetőség határozatát és az új kormány névsorát. Megismétlem Kedves hallgatóink, kérjük maradjanak a rádió vevőkészülékük mellett, rövidesen közöljük a Központi Vezetőség határozatát és az új kormány névsorát. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00289

Felhívás

rövidesen közöljük a Magyar Dolgozók Pártja MDP Központi Vezetőségének határozatát és az új kormány névsorát

hangfelvétel (mp3) · ID: 00291 · becsült hossz · Közlemény

Figyelem, figyelem! Kedves hallgatóink, kérjük, maradjanak a rádió mellett, rövidesen közöljük az MDP Központi Vezetőségének határozatát és az új kormány névsorát. Megismétlem: Figyelem, figyelem! Kedves hallgatóink, kérjük maradjanak a rádiókészülékük mellett, rövidesen közöljük az MDP Központi Vezetőségének határozatát és az új kormány névsorát. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00291

Felhívás

rövidesen közöljük a Magyar Dolgozók Pártja MDP Központi Vezetőségének határozatát és az új kormány névsorát

hangfelvétel (mp3) · ID: 00293 · becsült hossz · Közlemény

Figyelem, figyelem! Kedves hallgatóink, kérjük, maradjanak rádiójuk mellett, rövidesen közöljük a Központi Vezetőség határozatát és az új kormány névsorát. Megismétlem: Kedves hallgatóink, kérjük maradjanak a rádiókészülékük mellett, rövidesen közöljük a Központi Vezetőség határozatát és az új kormány névsorát. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00293

Felhívás

rövidesen közöljük a Magyar Dolgozók Pártja MDP Központi Vezetőségének határozatát és az új kormány névsorát

hangfelvétel (mp3) · ID: 00295 · becsült hossz · Közlemény

Figyelem, figyelem! Kedves hallgatóink, kérjük, maradjanak a rádiókészülékeik mellett, rövidesen közöljük a Központi Vezetőség határozatát és az új kormány névsorát. Megismétlem: Figyelem, figyelem! Kedves hallgatóink, kérjük maradjanak rádiókészülékeik mellett, rövidesen közöljük a Központi Vezetőség határozatát és az új kormány névsorát. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00295

Felhívás

rövidesen közöljük a Magyar Dolgozók Pártja MDP Központi Vezetőségének határozatát és az új kormány névsorát

hangfelvétel (mp3) · ID: 00297 · becsült hossz · Közlemény

Figyelem, figyelem! Kedves hallgatóink, kérjük, maradjanak rádiókészülékeik mellett, rövidesen közöljük a Központi Vezetőség határozatát és az új kormány névsorát. Megismétlem: Kedves hallgatóink, kérjük maradjanak rádiókészülékeik mellett, rövidesen közöljük a Központi Vezetőség határozatát és az új kormány névsorát. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00297

Közlemény

Az Egyesült Izzó dolgozói felismerték hazánk súlyos helyzetét és megalakították a munkástanácsot.

hangfelvétel (mp3) · ID: 00299 · Közlemény, Hírek

Megalakult az Egyesült Izzóban az első munkástanács: Az Egyesült Izzó dolgozói felismerték hazánk súlyos helyzetét és megalakították a munkástanácsot. Az ideiglenesen megalakított tanács tagjai: Vaszilij György főmérnök, Kovács II. Sándor műszerész, Bedők János szerszámkészítő, ifi. Kronstein László és Pilis Jenő szerszámkészítők, Rajcsányi Eta, az Egyesült Izzó dolgozója, Mészáros László műszerész, Alapi Béláné gyémántcsiszoló, Ulák György szerszámkészítő, Felner Lászlóné gépmunkás, Molnár Gyula normállámpa-készítő, Erdész Lászlóné laboráns, Gyulai Sándor technológus, Kovács Nándor művezető, Garai László segédmunkás, Varga József kovács, Jerosics István technológus, Kakas Károly géplakatos, Bajcsisák Imre szerelő (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00299

Felhívás

rövidesen közöljük a Magyar Dolgozók Pártja MDP Központi Vezetőségének határozatát és az új kormány névsorát

hangfelvétel (mp3) · ID: 00300 · becsült hossz · Közlemény

Figyelem, figyelem! Kedves hallgatóink, kérjük, maradjanak rádiókészülékeik mellett, rövidesen közöljük a Központi Vezetőség határozatát és az új kormány névsorát. Megismétlem: Kedves hallgatóink, kérjük maradjanak rádiókészülékeik mellett, rövidesen közöljük a Központi Vezetőség határozatát és az új kormány névsorát. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00300

MDP KV nyilatkozata

Éljen a független, demokratikus és szocialista Magyarország!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00302 · Beszéd (felolvasott)

Kedves Hallgatóink! Felolvassuk a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozatát a magyar néphez A két világháború óta nem voltak ilyen tragikus napjai hazánknak. Testvérharc dúl hazánk fővárosában. Ezrekre tehető a sebesültek és százakra a halottak száma. Haladéktalanul véget kell vetnünk a vérontásnak. Ennek Kedves hallgatóink! Felolvassuk a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozatát a magyar néphez A két világháború óta nem voltak ilyen tragikus napjai hazánknak. Testvérharc dúl hazánk fővárosában. Ezrekre tehető a sebesültek és százakra a halottak száma. Haladéktalanul véget kell vetnünk a vérontásnak. Ennek biztosítására a Központi Vezetőség a következő intézkedéseket teszi: Először: A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége javaslattal fordul a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökségéhez, hogy tegyen előterjesztést Népköztársaságunk Elnöki Tanácsának új nemzeti kormány választására. Ez a kormány arra hivatott, hogy maradéktalanul jóvátegye a múlt hibáit és bűneit és az egész nemzetre támaszkodva megoldáshoz segítse népünk minden jogos követelését. Népünk kimeríthetetlen erejével megteremti a jólét, a függetlenség és a szocialista demokrácia szabad országát. A Központi Vezetőség Nagy Imre elvtárs vezetésével a legszélesebb nemzeti alapon megalakuló kormány tagjaira javaslatot tett. Másodszor: Az új kormány tárgyalásokat kezd a szovjet kormánnyal, hogy a függetlenség és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján rendezze az országaink közötti viszonyt. Ennek első lépéseként a rend helyreállítása után a szovjet csapatok haladéktalanul visszatérnek támaszpontjaikra. Magyarország és a Szovjetunió teljes egyenjogúsága megfelel mindkét ország érdekeinek, mert csak ezen az alapon épülhet fel a valóban testvéri és megbonthatatlan magyar-szovjet barátság. Harmadszor: A Központi Vezetőség helyesnek tartja az üzemi munkástanácsok választását, a szakszervezeti szervek közreműködésével. A munkásosztály jogos anyagi követelésének kielégítése érdekében béremelést kell végrehajtani. Ennek mértékére anyagi lehetőségeinkhez képest maximális erőfeszítéseket kell tenni, mindenekelőtt az alacsony keresetűeknél kell végrehajtani. Negyedszer: A kormány a harcban való részvételért amnesztiát ad a fegyveres harc minden résztvevőjének. Ennek egyetlen feltétele a fegyverek azonnali, de legkésőbb ma este 10 óráig való letétele. Ötödször: A Központi Vezetőség és a kormány nem hagy kétséget az iránt, hogy a szocialista demokrácia talaján áll, de ugyanakkor szilárd elhatározása, hogy megvédi népi demokráciánk vívmányait és nem tágít a szocializmus ügyétől. Programja alkalmas minden becsületes magyar hazafi egyesítésére. A Központi Vezetőség nem feledkezik meg arról, hogy vannak népi demokráciánknak elkeseredett és mindenre elszánt ellenségei, és felhívja a kommunistákat, a magyar dolgozókat, mindenek előtt a munkásokat, a fegyveres erőket, a volt partizánokat, a néphatalom szilárd oltalmazóit, hogy azokat, akik népköztársaságunk államhatalma ellen fegyverrel támadnak, ha a megadott határidőig nem teszik le a fegyvert, kíméletlenül semmisítsék meg. Hatodszor: A rend helyreállítása után haladéktalanul hozzáfogunk mindazoknak a változtatásoknak kidolgozásához, melyeket népgazdaságunk irányítása, a mezőgazdasági politika, a népfrontpolitika és pártunk vezetése, valamint egyéb munkája terén meg kell valósítanunk, hogy a szocialista demokrácia elvei teljes mértékben érvényesüljenek. Az egész néppel folytatott eszmecsere útján előkészítjük és megvalósítjuk a demokratikus és szocialista, az önálló és független Magyarország nagy nemzeti programját. A nemzet egysége, testvériesülése örökre váltsa fel az öldöklő testvérharc e tragikus korszakát. Hegedjenek be a sebek, melyeket önmagunkon ejtettünk. Ha élni akarunk, új életet kell kezdeni. Csak rajtunk múlik, hogy e szörnyű megpróbáltatások után a belső béke, a félelem nélküli élet, a jólétet teremtő termelő munka, a szabadság, a jog és igazság legyen népünk osztályrésze. Éljen a független, demokratikus és szocialista Magyarország! Budapest, 1956. október 26-án. A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége Kedves Hallgatónk! Felolvastuk a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozatát a magyar néphez Az új nemzeti kormány névsorát a Magyar Népköztársaság elnöki tanácsának jóváhagyása után közöljük. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00302

/Rákóczi-induló./

(Kossuth Rádió)

csak szöveg · ID: 20321 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Himnusz

(Kossuth Rádió) /Rákóczi-induló./ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring) ID: 20321

MDP KV nyilatkozata

Éljen a független, demokratikus és szocialista Magyarország!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00304 · Beszéd (felolvasott)

Kedves hallgatóink! Felolvassuk a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozatát a magyar néphez A két világháború óta nem voltak ilyen tragikus napjai hazánknak. Testvérharc dúl hazánk fővárosában. Ezrekre tehető a sebesültek és százakra a halottak száma. Haladéktalanul véget kell vetnünk a vérontásnak. Ennek biztosítására a Központi Vezetőség a következő intézkedéseket teszi: Először: A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége javaslattal fordul a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökségéhez, hogy tegyen előterjesztést Népköztársaságunk Elnöki Tanácsához új nemzeti kormány választására. Ez a kormány arra hivatott, hogy maradéktalanul jóvátegye a múlt hibáit és bűneit és az egész nemzetre támaszkodva megoldáshoz segítse népünk minden jogos követelését. Népünk kimeríthetetlen erejével megteremti a jólét, a függetlenség és a szocialista demokrácia szabad országát. A Központi Vezetőség Nagy Imre elvtárs vezetésével a legszélesebb nemzeti alapon megalakuló kormány tagjaira javaslatot tett. Másodszor: Az új kormány tárgyalásokat kezd a szovjet kormánnyal, hogy a függetlenség, a teljes egyenjogúság és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján rendezze az országaink közötti viszonyt. Ennek első lépéseként a rend helyreállítása után a szovjet csapatok haladéktalanul visszatérnek támaszpontjaikra. Magyarország és a Szovjetunió teljes egyenjogúsága megfelel mindkét ország érdekének, mert csak ezen az alapon épülhet fel a valóban testvéri és megbonthatatlan magyar-szovjet barátság. Ezen az alapon alakul most újjá Lengyelország és a Szovjetunió viszonya is. A Központi Vezetőség helyesnek tartja az üzemi munkástanácsok megválasztását, a szakszervezeti szervek közreműködésével. A munkásosztály jogos anyagi követelésének kielégítése érdekében béremelést kell végrehajtani. Ennek mértékére anyagi lehetőségeinkhez képest maximális erőfeszítéseket kell tenni,. Mindenekelőtt az alacsony keresetűeknél kell végrehajtani. A kormány a harcban való részvételért amnesztiát ad a fegyveres harc minden résztvevőjének. Ennek egyetlen feltétele a fegyverek azonnali, de legkésőbb ma este 10 óráig való letétele. Ötödször: A Központi Vezetőség és a kormány nem hagy kétséget az iránt, hogy a szocialista demokrácia talaján áll, de ugyanakkor szilárd elhatározása, hogy megvédi népi demokráciánk vívmányait és nem tágít a szocializmus ügyétől. Programja alkalmas minden becsületes magyar hazafi egyesítésére. A Központi Vezetőség nem feledkezik meg arról, hogy vannak népi demokráciánknak elkeseredett és mindenre elszánt ellenségei, és felhívja a kommunistákat, a magyar dolgozókat, mindenek előtt a munkásokat, a fegyveres erőket, a volt partizánokat, a néphatalom szilárd oltalmazóit, hogy azokat, akik népköztársaságunk államhatalma ellen fegyverrel támadnak, ha a megadott határidőig nem teszik le a fegyvert, kíméletlenül semmisítsék meg. Hatodszor: A rend helyreállítása után haladéktalanul hozzáfogunk mindazoknak a változtatásoknak kidolgozásához, melyeket népgazdaságunk irányítása, a mezőgazdasági politika, a népfrontpolitika és pártunk vezetése, valamint egész munkája terén meg kell valósítanunk, hogy a szocialista demokrácia elvei teljes mértékben érvényesüljenek. Az egész néppel folytatott eszmecsere útján előkészítjük és megvalósítjuk a demokratikus és szocialista, az önálló és független Magyarország nagy nemzeti programját. A nemzet egysége, testvériesülése örökre váltsa fel az öldöklő testvérharc e tragikus korszakát. Hegedjenek be a sebek, amelyeket önmagunkon ejtettünk. Ha élni akarunk, új életet kell kezdeni. Csak rajtunk múlik, hogy a szörnyű megpróbáltatások után a belső béke, a félelem nélküli élet, a jólétet teremtő termelő munka, a szabadság, a jog és az igazság legyen népünk osztályrésze. Éljen a független, demokratikus és szocialista Magyarország! Budapest, 1956. október 26-án. A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége Kedves hallgatónk! Felolvastuk a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozatát a magyar néphez Az új nemzeti kormány névsorát a Magyar Népköztársaság elnöki tanácsának jóváhagyása után közöljük. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00304

MDP KV nyilatkozata

Éljen a független, demokratikus és szocialista Magyarország!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00306 · Beszéd (felolvasott)

Kedves hallgatóink! Felolvassuk a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozatát a magyar néphez A két világháború óta nem voltak ilyen tragikus napjai hazánknak. Testvérharc dúl hazánk fővárosában. Ezrekre tehető a sebesültek és százakra a halottak száma. Haladéktalanul véget kell vetnünk a vérontásnak. Ennek biztosítására a Központi Vezetőség a következő intézkedéseket teszi: Először: A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége javaslattal fordul a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökségéhez, hogy tegyen előterjesztést Népköztársaságunk Elnöki Tanácsához, új nemzeti kormány választására. Ez a kormány arra hivatott, hogy maradéktalanul jóvátegye a múlt hibáit és bűneit és az egész nemzetre támaszkodva, megoldáshoz segítse népünk minden jogos követelését. Népünk kimeríthetetlen erejével megteremti a jólét, a függetlenség és a szocialista demokrácia szabad országát. A Központi Vezetőség Nagy Imre elvtárs vezetésével a legszélesebb nemzeti alapon megalakuló kormány tagjaira javaslatot tett. Az új kormány tárgyalásokat kezd a szovjet kormánnyal, hogy a függetlenség, a teljes egyenjogúság és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján rendezze az országaink közötti viszonyt. Ennek első lépéseként a rend helyreállítása után a szovjet csapatok haladéktalanul visszatérnek támaszpontjaikra. Magyarország és a Szovjetunió teljes egyenjogúsága megfelel mindkét ország érdekének, mert csak ezen az alapon épülhet fel a valóban testvéri és megbonthatatlan magyar-szovjet barátság. Ezen az alapon alakul most újjá Lengyelország és a Szovjetunió viszonya is. A Központi Vezetőség helyesnek tartja az üzemi munkástanácsok megválasztását, a szakszervezeti szervek közreműködésével. A munkásosztály jogos anyagi követelésének kielégítése érdekében béremelést kell végrehajtani. Ennek mértékére anyagi lehetőségeinkhez képest maximális erőfeszítéseket kell tenni, mindenekelőtt az alacsony keresetűeknél kell végrehajtani. A kormány a harcban való részvételért amnesztiát ad a fegyveres harc minden résztvevőjének. Ennek egyetlen feltétele a fegyverek azonnali, de legkésőbb ma este 22 óráig való letétele. A Központi Vezetőség és a kormány nem hagy kétséget az iránt, hogy a szocialista demokrácia talaján áll, de ugyanakkor szilárd elhatározása, hogy megvédi népi demokráciánk vívmányait és nem tágít a szocializmus ügyétől. Programja alkalmas minden becsületes magyar hazafi egyesítésére. A Központi Vezetőség nem feledkezik meg arról, hogy vannak népi demokráciánk elkeseredett és mindenre elszánt ellenségei, és felhívja a kommunistákat, a magyar dolgozókat, mindenek előtt a munkásokat, a fegyveres erőket, a volt partizánokat, a néphatalom szilárd oltalmazóit, hogy azokat, akik népköztársaságunk államhatalma ellen fegyverrel támadnak, ha a megadott határidőig nem teszik le a fegyvert, kíméletlenül semmisítsék meg. A rend helyreállítása után haladéktalanul hozzáfogunk mindazoknak a változtatásoknak kidolgozásához, melyeket népgazdaságunk irányítása, a mezőgazdasági politika, a népfrontpolitika és pártunk vezetése, valamint egyéb munkája terén meg kell valósítanunk, hogy a szocialista demokrácia elvei teljes mértékben érvényesüljenek. Az egész néppel folytatott eszmecsere útján előkészítjük és megvalósítjuk a demokratikus és szocialista, az önálló és független Magyarország nagy nemzeti programját. A nemzet egysége, testvériesülése örökre váltsa fel az öldöklő testvérharc e tragikus korszakát. Hegedjenek be a sebek, melyeket önmagunkon ejtettünk. Ha élni akarunk, új életet kell kezdenünk. Csak rajtunk múlik, hogy e szörnyű megpróbáltatások után a belső béke, a félelem nélküli élet, a jólétet teremtő termelő munka, a szabadság, a jog és az igazság legyen népünk osztályrésze. Éljen a független, demokratikus és szocialista Magyarország! Budapest, 1956. október 26-án. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Kedves hallgatónk! Felolvastuk a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozatát a magyar néphez (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00306

Az 1956. évi 30-as sz. törvényerejű rendelet

Az 1956. évi október hó 23. napjától kezdődően folyó fegyveres harc minden résztvevője amnesztiában részesül

hangfelvétel (mp3) · ID: 00308 · Közlemény

Ismertetjük az 1956. évi 30. számú törvényerejű rendeletet. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 20. paragrafusában foglalt felhatalmazás alapján az alábbi törvényerejű rendeletet hozta: Az 1956. évi október hó 23. napjától kezdődően folyó fegyveres harc minden résztvevője amnesztiában részesül, azzal a feltétellel, hogy a fegyvert legkésőbb 1956. október hó 26-án este 22 óráig leteszi. Budapest, 1956. október hó 26-án, Dobi István s. k., az Elnöki Tanács elnöke, Kristóf István s. k., az Elnöki Tanács titkára A mai párt- és kormányhatározat amnesztiát ad azoknak, akik ma este 22 óráig leteszik a fegyvert. A határozat végrehajtásához a karhatalmi erők parancsnoksága a következő magyarázatot adja: Kötelékben, vagy csoportokban harcolók fehér zászlók kitűzésével jelzik megadási szándékukat. Fegyvereiket egy helyre rakják le, s a kormánycsapatok által megjelölt helyen sorakoznak. Egyesek fegyverek eldobálásával és kézfelemeléssel teszik ugyanezt. Ismételten közöljük, hogy a fegyverletétel legutolsó időpontja ma este 22 óra, este 10 óra. Megismételjük a közleményt: A mai párt- és kormányhatározat amnesztiát ad azoknak, akik ma este 22 óráig leteszik a fegyvert. A határozat végrehajtásához a karhatalmi erők parancsnoksága a következő magyarázatot adja: Kötelékben, vagy csoportokban harcolók fehér zászlók kitűzésével jelzik megadási szándékukat. Fegyvereiket egy helyre rakják le, s a kormánycsapatok által megjelölt helyen sorakoznak. Egyesek fegyverek eldobálásával és kézfelemeléssel teszik ugyanezt. Ismételten közöljük, hogy a fegyverletétel legutolsó időpontja ma este 22 óra, este 10 óra. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00308

Az 1956. évi 30-as sz. törvényerejű rendelet

Az 1956. évi október hó 23. napjától kezdődően folyó fegyveres harc minden résztvevője amnesztiában részesül

hangfelvétel (mp3) · ID: 00309 · Közlemény

Ismertetjük az 1956. évi 30. számú törvényerejű rendeletet. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 20. paragrafusában foglalt felhatalmazás alapján az alábbi törvényerejű rendeletet hozta: Az 1956. évi október hó 23. napjától kezdődően folyó fegyveres harc minden résztvevője amnesztiában részesül, azzal a feltétellel, hogy a fegyvert legkésőbb 1956. október hó 26-án este 22 óráig leteszi. Budapest, 1956. október hó 26-án, Dobi István s. k., az Elnöki Tanács elnöke, Kristóf István s. k., az Elnöki Tanács titkára A mai párt- és kormányhatározat amnesztiát ad azoknak, akik ma este 22 óráig leteszik a fegyvert. A határozat végrehajtásához a karhatalmi erők parancsnoksága a következő magyarázatot adja: Kötelékben, vagy csoportokban harcolók fehér zászlók kitűzésével jelzik megadási szándékukat. Fegyvereiket egy helyre rakják le, s a kormánycsapatok által megjelölt helyen sorakoznak. Egyesek fegyverek eldobálásával és kézfelemeléssel teszik ugyanezt. Ismételten közöljük, hogy a fegyverletétel legutolsó időpontja ma este 22 óra, este 10 óra. Megismételjük a közleményt: A mai párt- és kormányhatározat amnesztiát ad azoknak, akik ma este 22 óráig leteszik a fegyvert. A határozat végrehajtásához a karhatalmi erők parancsnoksága a következő magyarázatot adja: Kötelékben, vagy csoportokban harcolók fehér zászlók kitűzésével jelzik megadási szándékukat. Fegyvereiket egy helyre rakják le, s a kormánycsapatok által megjelölt helyen sorakoznak. Egyesek fegyverek eldobálásával és kézfelemeléssel teszik ugyanezt. Ismételten közöljük, hogy a fegyverletétel legutolsó időpontja ma este 22 óra, este 10 óra. ID: 00309

Üzenetek

hangfelvétel (mp3) · ID: 00311 · Üzenet, Riport, tudósítás

Kossuth Rádió Budapest. A pontos idő tizenhét óra negyven perc. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk. A most következő üzenők jól vannak, egészségesek. Hámer Jenő, Pödör Ferenc, Németh Ferenc kocsival együtt rendben vannak, mihelyt lehet, indulnak Zalaszentgrótra. Kocsmáros család Páhimba és fiuknak Csömörre üzen. Nagy Lajosék fiuknak Sopronba a kollégiumba. Bajára Patternóéknak és Sukorópátkára Nagy Jánoséknak. Doktor Rudasi Gézának Pozsonyi út tizenkettőbe Éva és Vera üzen. Márton Józsefnének Márvány utca negyvennyolcba Jenő. Ferenczi Antalné gyermekeinek a Dorozsmai utcába, Zoltánnak Budaörsre. Volkó Lajoséknak Abonyba, Futóékkal, Margitékkal, öcsivel, Idáékkal Zoltán József Bajvívó utcába családjának. Máthé Margit Torbágyról családjának. Vértes Ferencék Pécsre Pethő Károlynénak. Kakukk Gyulának Novajra gyermeke. Bordás Rozália Budakeszire üzen. Törő Gyulánénak fia és lánya Dunaharasztira üzen. Zingor Mihályné Viola utca negyvenháromba Végvári Istvánnak. Tatai Györgyné Törökőr utca hetvenben hívja fel a százhuszonnégy-négytizenhetes telefont. Tatai Györgyné Törökőr utca hetven szám alatt hívja fel a százhuszonnégy-négyszáztizenhetes telefont. Gaál Mihály Békés Teleki út tizenhét szám alá üzen. Ambrus Gyula Pécs Perczel utcába üzeni Altmanné. Özvegy Cserkó Antalnénak Berettyóújfalura Irén és Laci üzen. Duka Lászlóné Szolnok, testvére megérkezett. Nemes Jenő Szolnok, Ságvári utca, Frank Árpádéknak üzen. Szűcs István Devecser, Mihály és Kálmánék jól vannak. Fejes Istvánnénak Székesfehérvárra lányai jól vannak. Tóth Ferenc Miskolc Mélyfúró Vállalat, felesége és fia jól van. Ambrus István Nyíregyháza Vasvári Pál utcában egészséges. Bodroghelyi János Guttenberg térre üzen Ibolya. Krecsánéknak üzen a Barcsák család Újpestről. Mendére Zsuzsáéknak lányuk üzen, jól van. Özvegy Nagy Györgyné Tápiószele Kisfalura üzen jól van, Manci, Vera is együtt vannak, jól vannak. Bánki László Rudas László utcába üzeni, jól van. Lovász Béla Nagyatádra szüleinek és nagynénjének. Ilku György Nyírtelekre bátyjának. Lőrincz Imre Vácdukára édesanyjának. Szilágyi Mihály Debrecenbe. Udvari Sándor Mezőberénybe. Szilágyi Imre Budapest első kerület Tigris utcába. Héder István Táborfalvára. Savanya Sándor Sándorfalvára szüleinek és menyasszonyának. Cserges István Sándorfalvára szüleinek. Hornyák Imre Nádudvarra szüleinek. Szabó Jenő Kömlőre szüleinek. Kardos János Körösszegapátira szüleinek. Kosiba Lajos Inárcskapucsra szüleinek. Brumár Imre Magyarhomura szüleinek. Szegle Péter Körösszegapátira szüleinek. Solymos Imréné Rákoscsabára Aggteleki utca száztizennégy. Valics Gyula Kaposvárra édesanyjának. Lajos Mihályné Rákosfalvára családja. Igli József Dévaványára szüleinek. Korolovszky Lajos édesanyjának Baracskára azt üzeni, hogy apjával együtt az egész család jól van. Mitribusz Katalin családjának. Sosek Lajos feleségének. Bencsik Ödön Monorra és Veszprém megyébe. Wágner Mihály Taksonyba. Gaál Ferencnek Üllőre és Kaposvárra üzeni Júlia, Béla és Imre. Kenyeres Júlia üzeni fiának a kórházba és menyének, hogy jól van. Köves Tibor családjának. Budavári Gyula édesanyjának és kisfiának. Besnyő György szüleinek. Iván István Pécsre Molnár Máriának és anyjának Vasvárra. Szakács József Miskolcra üzen Pécsre Bakos János feleségének üzen Pécsre. Kecske László Vasaljára édesapjának, Szombathelyre bátyjának, Haraszti faluba Vámos Magdának üzen. Jakubetz József Fótra feleségének és családjának. Vitka János üzeni Hajdúszoboszlóra az egész család jól van, Lővári apuka is itthon van. Bányai Istvánnak Szatmárra sok üdvözletet küld a Hargittai család. D. Szabó Józsefnek sok szeretett teljes üdvözletet küld fia és menye. Fodor Albertnét Kisvárádán csókolják Sanyi és Rózsa. Pintér Gusztávnak Mórra felesége gyermekével indul hazafelé Doktor Csáplár Zoltán orvosnak üzenik Tamásiba, családja és Gabi, aki hallja, adja át az üzenetet. Simon Gyula és felesége Új-Diósgyőrbe, Miskolcra és Hódmezővásárhelyre szüleiknek üzen. Nyers Imre tizenötödik kerület Rákos út ötvenhétbe szüleiknek, Nyers Józseféknek üzen. Remete-kertváros Mátyás király út huszonnégy, Varró Jánosnak lánya Mária üzen. Ugronéknak, aki nincs itthon, családja a Rudas László utca harminchétből. Retkes Mihály feleségének üzeni, szüleinél van. Vértesacsára Kiss Kálmánnak üzen Rózsi. Révleányvár Isti Istvánnak és Deák Andrásnak üzennek fiai. Baka István Királyhegyesre szüleinek a Sztálin út hétbe üzen. Kádas Andrásnak Nemesnádudvarra gyermekei. Battonyára Rózsavölgyi Mihálynak, Futi Istvánnénak, Rózsavölgyi János üzen. Prágerné Szondy utca ötvenegyből üzeni Klausz Imrének és Takács Lajoséknak, hogy jól vannak. Lengyel Andrásnak Nagyvázsonyba üzeni Károly és családja, jól vannak. Bezenyere özvegy Kovács Istvánnénak Végh Lászlóné, lánya jól van. Remete-kertvárosba Csorba Zsigmond ügyvédnek Varróné leánya azt üzeni, az iratokat továbbítja. Nagy Istvánné Budapestről a Szondy utcából Battonyára gyermekeinek üzeni, jól van. Pilli Istvánnak Ipolyságra üzen Nagy Imre, jól vannak. …. Gyöngyösre, Balogh Jánosnak Petőfi utca ötbe, Biró Józsefék a Szondy utcából. … Kenesei László édesanyjának, testvéreinek Debrecenbe a Béke utca huszonháromba. Kabára Porcin Andor és családjának azt üzenik, jól vagyunk. Balázs István Szeghalomra, Füzesgyarmatra a szülőknek, jól vagyunk. Horváth József Révfülöpre édesapjának és testvéreinek. A Kerepesi út száztizennégy-bé Gerencsér családnak, mindannyian jól vagyunk. Berényi János Jászalsószentgyörgy Bercsényi utca huszonegybe szüleinek. Pesterzsébetre Rákóczi út négybe, jól vagyok. Szőke Kálmán Martfűre Kossuth Lajos utca tizenhatba szüleinek, jól vagyok. Dutz Károly Battonyára Puskin utca hatvanháromba szüleinek, Lőrincre nagynénjének. Bíró András Erdély Zetelaka Kállai utca háromszázhatvannyolc, szüleinek. Nagy László tizennegyedik kerület Kövér Lajos utca negyvenötbe feleségének. Bognár László Vecsésre Ötvös utca huszonhatba feleségének, kislányának, Lovászpatonára szüleinek. Rusai és Kolacsek család Csobánkára és Jászfényszarura. Bontovics család Szarvasra és Békésszentandrásra, Rottenbiller utca húszból. Kőrösladányba Batthyány utca ötvenhárom szám alá Szekeres Károlyéknek üzeni lányuk. Ugyanoda Szabó Imrééknek Vásár tér négy, Járdás család. Ugyanoda Vakarc Istvánéknak Deák utca lányai, Rózsi, Ilonka. Tiszakécskére Járvás Béláéknak üzeni Járvás Géza. Horváth, Sárközi és Bosdán család üzeni Balatonszabadira Csanád és Sebők családoknak. Maróti János Nagyecsedre Maróti Gábornak. Gangl családnak Esztergomba Gabi és Panni üzen. Katona Istvánnak Gádoros Hősök tere három szám alá fiúk és nagybátyjuk. Bucskó Lászlóné üzeni férjének Tata-tóváros kertre, az egész család jól van. Pál Sándornénak Budapest Vörösmarty utca harminchatba üzen férje. Fehér Istvánné Soroksár Kőműves utca harminchétbe, szeretettel üdvözli férje. Takács Józsefnek Sátoraljaújhely Kazinczy utca százhuszonhatba fia és menye. Barabás József családjának üzen. Namér Lajos Szentendre üdvözli fia, és egyben közli, sógoránál lakik. Sinka Andrásnénak Debrecenbe, sok üdvözlet a gyermekektől. Ticzmanéknak üzennek gyermekeik Szolnokra. Markóéknak Ukrára küldenek üdvözletet gyermekei. Havas Jenőné Szeged Partizán utca tizenkilencbe. Jól vagyunk, Anna és Ottó. Pikker Anna családjának, anyu jól van. Bányai Istvánnak Szatymár, sok üdvözlet a Hargitai családtól. G. Szabó Józsefnek Orosháza fia és menye üzenik, jól vannak. Tánczos Lajosnak Orosházára üzen lányuk, Teri. Varga Sándor Sopron, Balfi utca huszonkettő üzeni édesanyjának, jól van. Fodor Albertné Kisvárda Sanyi és Rózsa üzeni, egészségesek. Gyalog József üzen Kecelre hozzátartozóinak, jól van. Torkos Ferenc üzen Hodácsra a szülőknek, jól vagyok, semmi bajom. Pilics József üzeni Kaposújlakra szüleinek, egészséges, jól van. Csadó Rezső üzen családjának Csepelre. Czubik István üzen családjának Budaörsre. Petényi Iván üzeni családjának Kerestyén Rádi Istvánnénak üzen Győrbe fia. Rádi Gyulánénak üzeni férje, sokszor csókolja és jól van. Szandik Ferenc Csepelre üzeni hozzátartozóinak, egészséges. Sebestyén János Balatonkilitire családjának üzen, egészséges, jól van. Szántó Sándor hozzátartozóinak Berettyószentmártonra üzen. Ivor Dénes üzeni hozzátartozóinak Sasadra, jól van. Klemens üzeni feleségének Budapestre, sokszor csókolja és egészséges. Markóéknak Ukkra sok üdvözletet küldenek gyermekei. Havas Jenőnének Szeged Partizán utca tizennyolcba sok üdvözletet küld Anna és Ottó. Pitker Anna családjának üzeni, hogy anyu jól van. A Fővárosi Csatornázási Művek vállalatvezetősége közli, hogy a Baross utcai, Molnár utcai, Budafoki úti, Kerepesi úti munkásszálláson lakó vidéki dolgozók jól vannak. Tormásra Kovács Vendel gyermekeinek, feleségének üzeni, jól van. Dobsa János Gyöngyösre szüleinek üzeni, mindannyian jól vannak. A Tolna megyei Pártbizottság kéri a bonyhádi geofizikusok kérik, hogy családtagjaik adjanak életjelt magukról. Horváth Mihály Szekszárd kéri, hogy hozzátartozói értesítsék hollétükről. Erdész József Kispestre üzeni feleségének és szüleinek, hogy jól van. Király Józsefné Budapestről üzeni férjének Veszprémbe, postafiók kétezerkilencszáz-per-a, egészséges. Paulik Endrénének a Harmat utcába és Gyömrőre Kiss Gyulánénak üzeni, jól van, írjon. Varga Sándorné férjének Sashalomra. Tóth Zsuzsa édesanyjának és hozzátartozóinak Hajdúböszörménybe. Kovács Erzsébet szüleinek Györkönybe Imrével együtt jól van. Szilárd Katalin Pozsonyi Józseféknek Pilisszentkeresztre. Pozsonyi Ferenc Sopronba pesti ismerősei jól vannak. Miklós Magda üzeni Óbudára, a Miklós út egybe, jól vannak. Bakcsák Pálnak Mezőkovácsházára Boriék. A Bársony család Olga lányának, maradjon nyugodtan Debrecenben. Tibor üzeni Ceglédre Verának, jól van. Bán Lajoséknak Kiskunhalasra üzeni férje, egészséges. Pintér Pál Jászalsószentgyörgy bátyjának üzeni Pestimrére. Túri Istvánnak Nagyatádra leánya. Kocsis Jánosné Pécsre az Attila utca háromba Molnár Jánosnak szülei üzenik Pestről, hogy jól vannak, de Öcsiről nincs négy nap óta semmi hír. Molnár Pálnénak Budaörsre üzen anyósa. Tóth Andor Egerfarmosra szüleinek üzeni. Tatár István Gödöllőre üzeni fia, és öccse jól vannak. Pécsre Kútvárosba Pethő Jánoséknak kislányuk üzen. Olaszliszkára Virág Lászlóéknak Bori üzen. Murányi Júlia Tiszaroffra Murányi Mihálynénak. Ország Miklósék és Gyurkovics Zoltánné Nyíregyházára Balázs Jánoséknak. Szombathy Imrének Nyíregyházára üzeni húga, jól van. Lehotáné üzeni fiának és leányának a Mihalkovics utcába, hogy munkahelyén van. Tóth Ferencék üzenik Dunafüredre, egészségesek. Vincze Gizella és fia. Erős Tibor Biaregi kastélyra szüleinek, mindhárman megvannak. Lőrincz Tamás szüleinek Rákóczi út nyolcvanhatba, munkahelyén van. Oltházi Istvánnak üzen fia, egészséges. Simon Gézának és ifjú Vágvölgyi Józsefnek üzeni édesanyja, jól van. Zakocs János Pécsre feleségének üzeni, jól van. Galambos Gábor Sárbogárdra apósának üzen. Gomkötő Edének, kéri férje Ceglédről, adjon életjelt magáról. Tissauer Jánoséknak üzen lányuk Győrbe. Kovács Pál üzeni Mohácsra doktor Varga Istvánéknak, jól vannak. Galambos Imre Árlóra feleségének, szüleinek, testvéreinek üzen, aki hallja, adja át. Darvas János Zalalövőre üzeni szüleinek, testvéreinek, egészséges. Csovák Gyula Tápéra szüleinek, testvéreinek. Kemenesi János százados Zsámbékra és Felvérre a kettőszázharmincötbe üzen. Tölgyesi Józsefné Nagy Lajosnénak Mezőkövesdre Vörösmarty utca tíz alá és Palló Imrének Pestszentlőrinc Torda utca hatba, Zolikával együtt jól van. Doktor Sugár Gyuláné férjének Miskolcra, és Kopp Sándornak, hogy az egész család jól van. Klafcsik Jánosnénak Pestújhelyre nővére üzen, kéri, hívja fel őt a háromszáztizenkettő hatszázhetvennyolcas telefonon, megismétlem a számot, Klafcsik Jánosné kéri, hogy nővére hívja fel a háromszáztizenkettő-hatszázhetvennyolcas telefonszámon. Nagy Lászlónak Sopronnémetibe és doktor Csiba Józseféknek Vágyokszovátra gyermekei. Síva Károly és felesége üzen Ceglédbercelre, Kistarcsára szüleiknek, hogy jól vannak. Valik Gyula Kaposvárra édesanyjának. Lajos Mihályné Rákosfalvára családjának. Igló Imre üzeni jól van Réti József üzen Miskolcra a Károly utcába, jól van. Doktor Gyönyösi Imrének Érténybe üzeni, otthonából három gyereke jól van.Wigner Imrét kérik Ilusék, hogy azonnal adjanak hírt családjukról. Görög Károly Tiszapalkonyára és Görög Istvánnak Miskolc Egyetemvárosba üzeni Görög Károlyné, hogy mindannyian jól vannak. Szabadbattyánra Árpád utca tizennégybe Lengyel Imrénének mamáékhoz üzeni két lánya Gizi és Mária és fia Árpád, jól vannak. Császár Géza és családja, valamint László és Miklós üzeni szüleinek Mezőpárkányra és Karácsondra, hogy jól van. Gulyás Sándornénak Hungária körút százhatvanhétbe, jól vagyok, csókol férjed. Dunaharaszti Nagy Mihálynak, leánya jól van. Kolozs Jenőnek Debrecenbe, jól vagyunk, Manci és Sanyi. Kántorék üzenik Budapestről Egerbe édesanyjuknak, jól vannak, egészségesek. Szakályba Somogyi Istvánnak üzen lánya, Manci, az egész család jól van. Netter Mátyásnak Újpestre a Táncsics utca húszba üzeni lánya, hogy az egész család jól van. Goldman János üzeni szüleinek Kunszentmártonba, hogy ő is és nagyanya is jól vannak. Rédey Gyulának Szentbékállára fia üzen. Róth Andrásné Háncsára fia, András. Atti Ferencnének Bakonysárkányra fia, Feri. Erdőfi Sándor feleségének, Kispestre. Bauer József feleségének Tárnokra. Tóth Béla Abaújdevecserbe szüleinek. Langalét Bertalannak Beregsurányba fia Józsi. Sánta Bélánénak Tartnaörsre fia Béla. Pethő Istvánnak Hajdúhadházára üzen fia, Anti. Dankos Istvánnak Pusztaszentlászlóra fia Pista. Makra családnak és ifjú Vörös Mihálynak Ferencszállásra Bostyán Mihály. Özvegy Polgár Mártonnénak Rábapatonára üzen családja. Tóth István Tarnaszentmiklósra Rákóczi út százkettő szám alá szüleinek és testvéreinek üzen, aki hallja át az üzenetet. …oda Lajos Hevesre Kolozsvári út huszonnégybe szüleinek és testvéreinek. Horváth József Bucsuba szüleinek. Polgár Andor szüleinek Egerfarmosra. Vajkó János Mezőhegyesre a hetvenhármas számú majorba hozzátartozóinak. Feidl Márton Ceglédbercelre feleségének és szüleinek. Nagy József Hódmezővásárhelyre szüleinek és testvéreinek. Horváth János Szolnokra szüleinek és testvéreinek. Csanki József és családja szüleinek és rokonainak Kiskunfélegyházára és Gántra. Balázs család Pestszentlőrincről Lévai családnak üzen. Falusi János és Halász Mihály Budapest Thököly út százharminchárom alá üzennek. Ifjú Halász Mihály Alagra üzen, hogy megérkezett Polgárdiba, tájékoztassanak fiamról Falusiék. Beloiannisz Gyár Pécsen dolgozó munkatársai Bocsányi Tamás, Popper Károly, Katócsi Mihály, Szabó Miklós, Mauer Mihály és Szenes Károly kérik családjukat, értesítsék őket hogylétükről. Bányász Mihálynénak és rokonainak Miskolc. Pásztok Józsefnének Balatonakarattyára. Breiner Lászlónénak Osfára. Rufus Mihálynak Iregszemcsére. Török Lajosnénak Dunaföldvárra. Jankács Józsefnek Tótszerdahelyre. Flórián Lajosnak Csertaszentkirályra. Erdei Istvánnak Rursra. Falvai Sándornak Polgárdiba üzennek fiai. Horváth József és családja Samuely út negyven szám alá üzen. Tóth Zsuzsának Kispestre, hogy adjon életjelt magáról. Özvegy Monostori Józsefnének Szegedre Ambrus Józsefnek Kiszomborra fia, Miklós üzen. Özvegy Bakos Andrásnénak Vencsellőre fia, Sándor. Zsadányi Ferencnek Nyíregyház-külsőbugra fia, Feri. Nyerges Józsefnek Ócsára üzen fia, … Németh Józsefnek Lajosmizsére Maros Vendelnek Somogygesztire Jani. Jancsikának üzeni apukája a Köztársaság térre, hogy jól van, holnap meglátogatja. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk. Most folytatjuk zenés műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00311

MDP KV nyilatkozata

Éljen a független, demokratikus és szocialista Magyarország!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00313 · Beszéd (felolvasott)

Kedves hallgatóink! Felolvassuk a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozatát a magyar néphez A két világháború óta nem voltak ilyen tragikus napjai hazánknak. Testvérharc dúl hazánk fővárosában. Ezrekre tehető a sebesültek és százakra a halottak száma. Haladéktalanul véget kell vetnünk a vérontásnak. Ennek biztosítására a Központi Vezetőség a következő intézkedéseket teszi: Első pont.: A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége javaslattal fordul a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökségéhez, új nemzeti kormány választására. Ez a kormány arra hivatott, hogy maradéktalanul jóvátegye a múlt hibáit és bűneit és az egész nemzetre támaszkodva megoldáshoz segítse népünk minden jogos követelését. Népünk kimeríthetetlen erejével megteremti a jólét, a függetlenség és a szocialista demokrácia szabad országát. A Központi Vezetőség Nagy Imre elvtárs vezetésével a legszélesebb nemzeti alapon megalakuló kormány tagjaira javaslatot tett. Másodszor: Az új kormány tárgyalásokat kezd a szovjet kormánnyal, hogy a függetlenség, a teljes egyenjogúság és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján rendezze az országaink közötti viszonyt. Ennek első lépéseként a rend helyreállítása után a szovjet csapatok haladéktalanul visszatérnek támaszpontjaikra. Magyarország és a Szovjetunió teljes egyenjogúsága megfelel mindkét ország érdekének, mert csak ezen az alapon épülhet fel a valóban testvéri és megbonthatatlan magyar-szovjet barátság. Harmadszor: A Központi Vezetőség helyesnek tartja az üzemi munkástanácsok megválasztását, a szakszervezeti szervek közreműködésével. A munkásosztály jogos anyagi követelésének kielégítése érdekében béremelést kell végrehajtani. Ennek mértékére anyagi lehetőségeinkhez képest maximális erőfeszítéseket kell tenni, mindenekelőtt az alacsony keresetűeknél kell végrehajtani. Negyedszer: A kormány a harcban való részvételért amnesztiát ad a fegyveres harc minden résztvevőjének. Ennek egyetlen feltétele a fegyverek azonnali, de legkésőbb ma este 10 óráig való letétele. Ötödször: A Központi Vezetőség és a kormány nem hagy kétséget az iránt, hogy a szocialista demokrácia talaján áll, de ugyanakkor szilárd elhatározása, hogy megvédi népi demokráciánk vívmányait és nem tágít a szocializmus ügyétől. Programja alkalmas minden becsületes magyar hazafi egyesítésére. A Központi Vezetőség nem feledkezik meg arról, hogy vannak népi demokráciánknak elkeseredett és mindenre elszánt ellenségei, és felhívja a kommunistákat, a magyar dolgozókat, mindenek előtt a munkásokat, a fegyveres erőket, a volt partizánokat, a néphatalom szilárd oltalmazóit, hogy azokat, akik népköztársaságunk államhatalma ellen fegyverrel támadnak, ha a megadott határidőig nem teszik le a fegyvert, kíméletlenül semmisítsék meg. Hatodszor: A rend helyreállítása után haladéktalanul hozzáfogunk mindazoknak a változtatásoknak kidolgozásához, amelyeket népgazdaságunk irányítása, a mezőgazdasági politika, a népfrontpolitika és pártunk vezetése, valamint egész munkája terén meg kell valósítanunk, hogy a szocialista demokrácia elvei teljes mértékben érvényesüljenek. Az egész néppel folytatott eszmecsere útján előkészítjük és megvalósítjuk a demokratikus és szocialista, az önálló és független Magyarország nagy nemzeti programját. A nemzet egysége, testvériesülése örökre váltsa fel az öldöklő testvérharc e tragikus korszakát. Hegedjenek be a sebek, melyeket önmagunkon ejtettünk. Ha élni akarunk, új életet kell kezdenünk. Csak rajtunk múlik, hogy e szörnyű megpróbáltatások után a belső béke, a félelem nélküli élet, a jólétet teremtő termelő munka, a szabadság, a jog és igazság legyen népünk osztályrésze. Éljen a független, demokratikus és szocialista Magyarország! Budapest, 1956. október 26-án. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Kedves hallgatóink, az új nemzeti kormány névsorát a Magyar Népköztársaság elnöki tanácsának jóváhagyása után közöljük. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00313

Közlemény

A mai párt- és kormányhatározat amnesztiát ad azoknak, akik ma este 10 óráig leteszik a fegyvert

hangfelvétel (mp3) · ID: 00314 · Közlemény

A mai párt, és A mai párt- és kormányhatározat amnesztiát ad azoknak, akik ma este 10 óráig leteszik a fegyvert. A határozat végrehajtásához a karhatalmi erők parancsnoksága a következő magyarázatot adja: Kötelékben, vagy csoportokban harcolók fehér zászlók kitűzésével jelzik megadási szándékukat. Fegyvereiket egy helyre rakják le, és a kormánycsapatok által megjelölt helyen sorakoznak. Egyesek fegyverük eldobálásával és kézfelemeléssel teszik ugyanezt. Ismételten közöljük, hogy a fegyverletétel legutolsó időpontja ma este 10 óra. Most ismertetjük az 1956. évi 30. számú törvényerejű rendeletet. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 20. paragrafusában foglalt felhatalmazás alapján az alábbi törvényerejű rendeletet hozta: Az 1956. évi október hó 23. napjától kezdődően folyó fegyveres harc minden résztvevője amnesztiában részesül, azzal a feltétellel, hogy a fegyvert legkésőbb 1956. október 26-án este 22 óráig leteszi. Budapest, 1956. október hó 26-án, Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke és Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára A mai párt- és kormányhatározat amnesztiát ad azoknak, akik ma este 10 óráig leteszik a fegyvert. A határozat végrehajtásához a karhatalmi erők parancsnoksága a következő magyarázatot adja: Kötelékben, vagy csoportokban harcolók fehér zászló kitűzésével jelzik megadási szándékukat. Fegyvereiket egy helyre rakják le, s a kormánycsapatok által megjelölt helyen sorakoznak. Egyesek fegyverek eldobásával és kézfelemeléssel teszik ugyanezt. Ismételten közöljük, hogy a fegyverletétel legutolsó időpontja ma este 22 óra. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00314

Nagy Imre elvtárs üzenete a pécsi bányászokhoz

Álljanak helyt e nehéz időkben, sorakozzanak fel a párt és a kormány mögé!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00317 · Beszéd (felolvasott)

Kedves hallgatóink! Felolvassuk Nagy Imre elvtárs üzenetét a pécsi bányászoknak! Szeretettel üdvözlöm a pécsi bányászokat és közölhetem, hogy javaslataikat, kívánságaikat ismerem, azok megvalósítását az új kormány egyik legelső feladatának tekintem. Álljanak helyt e nehéz időkben, sorakozzanak fel a párt és a kormány mögé! Jó szerencsét! Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke Kedves hallgatóink, megismételjük Nagy Imre elvtárs üzenetét a pécsi bányászoknak. Szeretettel üdvözlöm a pécsi bányászokat és közölhetem, hogy javaslataikat, kívánságaikat ismerem, azok megvalósítását az új kormány egyik legelső feladatának tekintem. Álljanak helyt e nehéz időben, sorakozzanak fel a párt és a kormány mögé! Jó szerencsét! Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00317

Nagy Imre elvtárs üzenete a pécsi bányászokhoz

Álljanak helyt e nehéz időkben, sorakozzanak fel a párt és a kormány mögé!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00319 · becsült hossz · Beszéd (felolvasott)

Kedves Hallgatóink! Felolvassuk Nagy Imre elvtárs üzenetét a pécsi bányászoknak! Szeretettel üdvözlöm a pécsi bányászokat és közölhetem, hogy javaslataikat, kívánságaikat ismerem, azok megvalósítását az új kormány egyik legelső feladatának tekintem. Álljanak helyt e nehéz időkben, sorakozzanak fel a párt és a kormány mögé! Jó szerencsét! Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00319

Felhívás

A kijárási tilalom ma délután 3 órakor életbe lépett.

hangfelvétel (mp3) · ID: 00320 · becsült hossz · Közlemény

Figyelem, figyelem! A kijárási tilalom ma délután 3 órakor életbe lépett. A kapukat ettől az időtől mindenütt zárva kell tartani! A házfelügyelők és a lakóbizottságok elnökei gondoskodjanak róla, hogy senki illetéktelennek, aki nem abban a házban van bejelentve, ne nyissanak kaput. Ezzel is hozzájáruljanak ahhoz, hogy a rend és a nyugalom helyreálljon. Megismétlem: A kijárási tilalom ma délután 3 órakor életbe lépett. A kapukat ettől az időtől mindenütt zárva kell tartani! A házfelügyelők és a lakóbizottságok elnökei gondoskodjanak róla, hogy senki illetéktelennek, aki nem abban a házban van bejelentve, ne nyissanak kaput. Ezzel is járuljanak hozzá a rend és a nyugalom helyreállításához. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00320

MDP KV nyilatkozata

Éljen a független, demokratikus és szocialista Magyarország!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00321 · Beszéd (felolvasott)

Kossuth Rádió Budapest A pontos idő 19 óra. Kedves hallgatóink! Felolvassuk a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozatát a magyar néphez A két világháború óta nem voltak ilyen tragikus napjai hazánknak. Testvérharc dúl hazánk fővárosában. Ezrekre tehető a sebesültek és százakra a halottak száma. Haladéktalanul véget kell vetnünk a vérontásnak. Ennek biztosítására a Központi Vezetőség a következő intézkedéseket teszi: Először: A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége javaslattal fordul a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökségéhez, hogy tegyen előterjesztést Népköztársaságunk Elnöki Tanácsának új nemzeti kormány választására. Ez a kormány arra hivatott, hogy maradéktalanul jóvátegye a múlt hibáit és bűneit és az egész nemzetre támaszkodva megoldáshoz segítse népünk minden jogos követelését. Népünk kimeríthetetlen erejével megteremti a jólét, a függetlenség és a szocialista demokrácia szabad országát. A Központi Vezetőség Nagy Imre elvtárs vezetésével a legszélesebb nemzeti alapon megalakuló kormány tagjaira javaslatot tett. Másodszor: Az új kormány tárgyalásokat kezd a szovjet kormánnyal, hogy a függetlenség és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján rendezze az országaink közötti viszonyt. Ennek első lépéseként a rend helyreállítása után a szovjet csapatok haladéktalanul visszatérnek támaszpontjaikra. Magyarország és a Szovjetunió teljes egyenjogúsága megfelel mindkét ország érdekeinek, mert csak ezen az alapon épülhet fel a valóban testvéri és megbonthatatlan magyar-szovjet barátság. Harmadszor: A Központi Vezetőség helyesnek tartja az üzemi munkástanácsok választását, a szakszervezeti szervek közreműködésével. A munkásosztály jogos anyagi követelésének kielégítése érdekében béremelést kell végrehajtani. Ennek mértékére anyagi lehetőségeinkhez képest maximális erőfeszítéseket kell tenni, mindenekelőtt az alacsony keresetűeknél kell végrehajtani. Negyedszer: A kormány a harcban való részvételért amnesztiát ad a fegyveres harc minden résztvevőjének. Ennek egyetlen feltétele a fegyverek azonnali, de legkésőbb ma este 22 óráig való letétele. Ötödször: A Központi Vezetőség és a kormány nem hagy kétséget az iránt, hogy a szocialista demokrácia talaján áll, de ugyanakkor szilárd elhatározása, hogy megvédi népi demokráciánk vívmányait és nem tágít a szocializmus ügyétől. Programja alkalmas minden becsületes magyar hazafi egyesítésére. A Központi Vezetőség nem feledkezik meg arról, hogy vannak népi demokráciánknak elkeseredett és mindenre elszánt ellenségei, és felhívja a kommunistákat, a magyar dolgozókat, mindenek előtt a munkásokat, a fegyveres erőket, a volt partizánokat, a néphatalom szilárd oltalmazóit, hogy azokat, akik népköztársaságunk államhatalma ellen fegyverrel támadnak, ha a megadott határidőig nem teszik le a fegyvert, kíméletlenül semmisítsék meg. Hatodszor: A rend helyreállítása után haladéktalanul hozzáfogunk mindazoknak a változtatásoknak kidolgozásához, melyeket népgazdaságunk irányítása, a mezőgazdasági politika, a népfrontpolitika és pártunk vezetése, valamint egyéb munkája terén meg kell valósítanunk, hogy a szocialista demokrácia elvei teljes mértékben érvényesüljenek. Az egész néppel folytatott eszmecsere útján előkészítjük és megvalósítjuk a demokratikus és szocialista, az önálló és független Magyarország nagy nemzeti programját. A nemzet egysége, testvériesülése örökre váltsa fel az öldöklő testvérharc e tragikus korszakát. Hegedjenek be a sebek, melyeket önmagunkon ejtettünk. Ha élni akarunk, új életet kell kezdeni. Csak rajtunk múlik, hogy e szörnyű megpróbáltatások után a belső béke, a félelem nélküli élet, a jólétet teremtő termelő munka, a szabadság, a jog és igazság legyen népünk osztályrésze. Éljen a független, demokratikus és szocialista Magyarország! Budapest, 1956. október 26-án. A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00321

Az 1956. évi 30-as sz. törvényerejű rendelet

A mai párt- és kormányhatározat amnesztiát ad azoknak, akik ma este 10 óráig leteszik a fegyvert

hangfelvétel (mp3) · ID: 00322 · Közlemény

Ismertetjük az 1956. évi 30. számú törvényerejű rendeletet. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 20. paragrafusában foglalt felhatalmazás alapján az alábbi törvényerejű rendeletet hozta: Az 1956. évi október hó 23. napjától kezdődően folyó fegyveres harc minden résztvevője amnesztiában részesül, azzal a feltétellel, hogy a fegyvert legkésőbb 1956. október hó 26-án, tehát ma este 22 óráig leteszi. Budapest, 1956. október hó 26-án, Dobi István az Elnöki Tanács elnöke, és Kristóf István az Elnöki Tanács titkára A mai párthatározat és a Magyar Népköztársaság elnöki Tanácsának törvényerejű rendelete amnesztiát ad azoknak, akik ma este 10 óráig leteszik a fegyvert. A határozat végrehajtásához a karhatalmi erők parancsnoksága a következő magyarázatot adja: Kötelékben, vagy csoportokban harcolók fehér zászló kitűzésével jelzik megadási szándékukat. Fegyvereiket egy helyre rakják le, s a kormánycsapatok által megjelölt helyen sorakoznak. Egyesek fegyverük eldobásával és kézfelemeléssel teszik ugyanezt. Ismételten közöljük, hogy a fegyverletétel legutolsó időpontja ma este 10 óra. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00322

Felolvassuk a rádió hírmagyarázatát a Magyar Dolgozók Pártja…

hangfelvétel (mp3) · ID: 00323 · Kommentár

Felolvassuk a rádió hírmagyarázatát a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozatáról. A két világháború óta nem voltak ilyen tragikus napjai hazánknak. Testvérharc dúl hazánk fővárosában. Ezrekre tehető a sebesültek és százakra a halottak száma. Haladéktalanul véget kell vetnünk a vérontásnak E szívbemarkoló szavakkal kezdődik az Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozata a magyar néphez. A vérontás, az annyi fájdalmas áldozatot szedő testvérharc azonnali megszüntetése - ez ma az egész nemzet létérdeke. Nem szabad, nem engedhetjük meg, hogy beteljesüljön a költő rettenetes víziója: "s a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül, s az ember millióinak szemében gyászkönny ül!" E válságos helyzetben az Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének minden erőfeszítését a tragédia megakadályozására kell összpontosítania. Részletesen nem dolgozhatta ki a mindenki által óhajtott, követelt, és már olyan régen időszerű nemzeti reformprogramot. Ennek csak fő vonásait határozhatta meg. De a vázlatosan ismertetett teendő felsorolásából nyilvánvaló, hogy a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége magáévá tette a nemzeti és szocialista megújhodást kívánó budapesti nép minden demokratikus követelését és reformprogramját. Igazi, nemzeti függetlenségi politikát körvonalaz e program és az oly sok félreértésre nem egyszer oktalan gyűlölködésre okot szolgáltató kényes kérdéseket sem kerüli meg. A szovjet-magyar viszony új alapokra, az egyenjogúság alapjára való helyezését hirdeti meg s hozzáteszi, hogy ezen az alapon alapul a szovjet-lengyel viszony is. Lehetnek, bizonyára vannak is még nézetkülönbségek, a nyilatkozat egyes pontjait illetően. Ezeket a nézetkülönbségeket azonban nem a fegyverek szavával kell kiküszöbölni. A vitákat nem lehet és nem szabad újabb magyar vér kiontásával szítani! Az új nemzeti kormány, Nagy Imre kormánya a béke helyreállítása után haladéktalanul az Országgyűlés elé terjeszti részletes programját. A legfontosabb kérdésekben országos vitát indít, hogy mindenki elmondhassa véleményét, hogy a legdemokratikusabb módon valóban a nép akarata, a legjobb megoldás érvényesüljön. Ez a módja ügyeink rendezésének! A rendezésre személyi garanciát jelent mindenek előtt a Nagy Imre-kormány. Garanciát jelent a Nagy Imre kormány abban a vonatkozásban is, hogy végérvényesen szakítottunk nemcsak a hazánkra annyi bajt, dolgozó népünkre oly sok megpróbáltatást zúdító, Rákosi-féle népellenes politikával, hanem az azt követő halogató és hibát hibára halmozó politikával is, melyért sok tekintetben Gerő Ernő viseli a fő felelősséget. - Az új Politikai Bizottságnak, az új kormánynak és természetesen a megújult Központi Vezetőségnek is, melynek első titkára, Kádár János, aki annyi megpróbáltatáson ment keresztül - a jog és igazság megcsúfolásával börtönbe vetve - első feladata lesz a békés életkörülmények megteremtése után, hogy elemezze a tragikus események mélyen fekvő okait, csakúgy, mint a közvetlenül előidéző körülményeket és mindezekben a felelősség kérdését is tisztázzák. Ma azonban csak ezt lehet ismételni: a vérontás megszüntetése a leghalaszthatatlanabb feladat! A kormány amnesztiát hirdet a fegyveres harc minden résztvevőjének, aki ma este 10 óráig leteszi a fegyvert. Minden magyar élet drága számunkra. A Központi Vezetőség által előterjesztett program alkalmas minden becsületes magyar hazafi egyesítésére. Azzal, aki ennek tudatában, ennek ismeretében sem teszi le a fegyvert és Népköztársaság államhatalmára támad - már nem lehet elnézéssel lenni. Egész népünk életérdeke, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel kicsavarjuk a fegyvert azok kezéből, akik a munkásság államára és vívmányaira, a munkás-paraszt szövetségre, népi demokráciánkra törnek. De erre nem kerülhet sor. Minden hazafinak latba kell vetnie erejét, hogy ma este 10 óráig a fegyvereket a kormánycsapatok ellen harcolók letegyék. Így, csakis így teremthetünk békét, rendet, biztonságot. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00323

Közlemény az amnesztiarendeletről

A mai párt- és kormányhatározat amnesztiát ad azoknak, akik ma este 10 óráig leteszik a fegyvert

hangfelvétel (mp3) · ID: 00324 · Közlemény

Figyelem, figyelem! Többek kérdésére az Elnöki Tanács és a fegyveres erők főparancsnoksága közli: A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 20. paragrafusában foglalt felhatalmazás alapján a következő törvényerejű rendeletet hozta: Az 1956. évi október hó 23. napjától kezdődően folyó fegyveres harc minden résztvevője amnesztiában részesül, azzal a feltétellel, hogy a fegyvert legkésőbb 1956. október hó 26-án este 22 óráig, tehát ma este 10 óráig leteszi. A mai párthatározat és a Magyar Népköztársaság elnöki Tanácsának törvényerejű rendelete amnesztiát ad azoknak, akik ma este 10 óráig leteszik a fegyvert. A határozat végrehajtásához a karhatalmi erők parancsnoksága a következő magyarázatot adja: Kötelékben, vagy csoportokban harcolók fehér zászló kitűzésével jelzik megadási szándékukat. Fegyvereiket egy helyre rakják le, s a kormánycsapatok által megjelölt helyen sorakoznak. Egyesek fegyverük eldobásával és kézfelemeléssel teszik ugyanezt. Ismételten közöljük, hogy a fegyverletétel legutolsó időpontja ma este 10 óra. Az amnesztia azt jelenti, hogy aki leteszi vagy eldobja a fegyvert, szabadon elvonulhat! Tehát, aki ma este 10 óráig leteszi, vagy eldobja a fegyverét, szabadon elvonulhat! (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00324

Tamási Áron: Magyar fohász

hangfelvétel (mp3) · ID: 00326 · Kommentár

Kedves Hallgatóink! Tamási Áron: "Magyar Fohász" című írását olvassuk fel: Az idők gyógyító lázában él a magyar. Történelmünk ezer évén átlobog az emberi Géniusz üzenete, mely nemzeti hőseink példáit emeli elénk és költőink fénylő szavait idézi. Nincs módunk kitérni a hűség elől. Tizenegy éve élünk őrhelyünkön, ezen a földön; szomjazva az emberi és a nemzeti lét igaz voltára. Éltünk vágyakozásban az enyhület után, de szomjúságunkban itthon a hazugság italát nyújtották nekünk, a világ pedig kotyvasztott főzetekkel kábított minket. Ebben a zavaros veszélyben, a hosszú sóvárgás után emberi és nemzeti létünkben tehettünk-e mást, mint amit tettünk? Magunk főztünk enyhítő és éltető italt magunknak. A kor, melyben élünk, amelynek az ablakán a jövőbe nézünk, vért csordított ebbe az italba. Örök intelem ez, mely egyformán szól nekünk magunknak és a világnak. Minket arra int, hogy a kor forradalmát magunknak kellett volna végbevinnünk. Mivel nem ezt tettük, hanem ajándékba fogadtuk el, olyan esztendők rakódtak történelmünkre, amelyek hagyományainkat elferdíteni törekedtek, természetünket gúzsba kötötték és jövendőnk felől kétségekkel kínoztak. Ebben a hamis és igaztalan állapotban a nép nem találhatta meg nyugodalmát és alkotó erejét bénaság fenyegette. Ezért kellet megtörténnie annak, ami történik. A kehely, amelyben magyarok vércseppjei szentelik meg az éltető italt, a világot arra inti, hogy nagyobb gonddal és tisztább lélekkel őrködjék az emberi lét méltósága fölött. A hatalmak, amelyek a maguk rendszerében élni jónak és helyesnek látják, adják meg nekünk a lehetőséget, hogy mi is a magunk emberi és nemzeti formánkban élhessünk. Ez a forma nem más és nem is lesz más, mint a társadalmi demokrácia és a nemzeti függetlenség formája. Ezt a formát, kormányzás dolgában, egy nemzeti kormány tudná a nép akaratával megtölteni, a művelődés szellemében pedig a magyar léleknek azok a mesterei, akik az elmúlt évtized alatt is a nép hűségében éltek. Szenvedő lélekkel áhítjuk, hogy a rontó harcok megszűnjenek, s kérjük az emberi bölcsesség szellemét, hogy a harcok küzdőit igazságtalan ítélet ne érje. Méltó életünkért szóban és cselekedetben a történelemhez fohászkodunk. Fohászkodunk mindnyájan, munkások, parasztok és ifjúság, nem különben jövőt álmodó költők, akik mind és mindig rendületlenül hívei vagyunk hazánknak. Kedves Hallgatóink, Tamási Áron: "Magyar Fohász" című írását hallották. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00326

Tamási Áron: Magyar fohász

hangfelvétel (mp3) · ID: 00327 · Kommentár

Kedves Hallgatóink! Tamási Áron: "Magyar Fohász" című írását olvassuk fel: Az idők gyógyító lázában él a magyar. Történelmünk ezer évén átlobog az emberi Géniusz üzenete, mely nemzeti hőseink példáit emeli elénk és költőink fénylő szavait idézi. Nincs módunk kitérni a hűség elől. Tizenegy éve élünk őrhelyünkön, ezen a földön; szomjazva az emberi és a nemzeti lét igaz voltára. Éltünk vágyakozásban az enyhület után, de szomjúságunkban itthon a hazugság italát nyújtották nekünk, a világ pedig kotyvasztott főzetekkel kábított minket. Ebben a zavaros veszélyben, a hosszú sóvárgás után emberi és nemzeti létünkben tehettünk-e mást, mint amit tettünk? Magunk főztünk enyhítő és éltető italt magunknak. A kor, melyben élünk, amelynek az ablakán a jövőbe nézünk, vért csordított ebbe az italba. Örök intelem ez, mely egyformán szól nekünk magunknak és a világnak. Minket arra int, hogy a kor forradalmát magunknak kellett volna végbevinnünk. Mivel nem ezt tettük, hanem ajándékba fogadtuk el, olyan esztendők rakódtak történelmünkre, amelyek hagyományainkat elferdíteni törekedtek, természetünket gúzsba kötötték és jövendőnk felől kétségekkel kínoztak. Ebben a hamis és igaztalan állapotban a nép nem találhatta meg nyugodalmát és alkotó erejét bénaság fenyegette. Ezért kellet megtörténnie annak, ami történik. A kehely, amelyben magyarok vércseppjei szentelik meg az éltető italt, a világot arra inti, hogy nagyobb gonddal és tisztább lélekkel őrködjék az emberi lét méltósága fölött. A hatalmak, amelyek a maguk rendszerében élni jónak és helyesnek látják, adják meg nekünk a lehetőséget, hogy mi is a magunk emberi és nemzeti formánkban élhessünk. Ez a forma nem más és nem is lesz más, mint a társadalmi demokrácia és a nemzeti függetlenség formája. Ezt a formát, kormányzás dolgában, egy nemzeti kormány tudná a nép akaratával megtölteni, a művelődés szellemében pedig a magyar léleknek azok a mesterei, akik az elmúlt évtized alatt is a nép hűségében éltek. Szenvedő lélekkel áhítjuk, hogy a rontó harcok megszűnjenek, s kérjük az emberi bölcsesség szellemét, hogy a harcok küzdőit igazságtalan ítélet ne érje. Méltó életünkért szóban és cselekedetben a történelemhez fohászkodunk. Fohászkodunk mindnyájan, munkások, parasztok és ifjúság, nem különben jövőt álmodó költők, akik mind és mindig rendületlenül hívei vagyunk hazánknak. Kedves Hallgatóink, Tamási Áron: "Magyar Fohász" című írását hallották. ID: 00327

Üzenetek

hangfelvétel (mp3) · ID: 00329 · Üzenet, Segélykérés

Kedves Hallgatóink, most üzeneteket olvasunk fel. A Dunai Vasmű munkásküldöttségének tagjai, Fazekas István, Hajdú András, Kormányos Sándor, Erdei Imre, Erdős Sándor, Felber Jenő, Sándor András, Sándor Imre, Kovács Ferenc, Szer György, Tiszó Kálmán, Kiss András, Kárpáti Attila, Mikorás György, Tóth György, Varga Mihály, Biczó István, ifjú Loy Árpád, Hornyik Istvánné, Gazda Sándor, Kovács Béla, Sebestyén József és a karbantartó gyárrészleg két munkásnője közlik, hogy megbízatásukat végrehajtották, tárgyaltak a Politikai Bizottsággal. Mindnyájan épek, egészségesek, a gépkocsivezetőkkel és a honvédkísérőkkel együtt. Tárgyalásuk eredményeiről be fognak számolni, amint erre a helyzet a legalkalmasabbnak látszik, indulnak hazafelé. További üzeneteink következnek. Gallai Béla hozzátartozóinak Albertfalvára üzen és Farmosra. Bán György üzen Barcs Jánosnénak, Vasos Manónak üzen Hajdúszoboszlóra. Doktor Borszéki Lajos Cirákra. Czédi Máriának és Kolinéknak üzen Magda, Vellerék és Jutka. Bodor Juci üzen Dunaföldvárra, Kalamár és Bodor családnak. Szűcs Györgynek Albertirsára Dezső üzen. Tajdi Márton Ceglédbercelre feleségének és szüleinek. A magyarországi jugoszláv nagykövetség dolgozói valamennyien jól vannak, egészségesek. Csontos János Felsőbogátra. Szülei keresik Makai Géza tizenhét éves gimnáziumi tanulót, kérik, azonnal jelentkezzen a százhuszonnégy-ötszáznegyvenegyes számon, megismétlem a számot, Makai Géza tizenhét éves gimnáziumi tanuló azonnal jelentkezzen a százhuszonnégy-ötszáznegyvenegyes számon. A Rudas László utca harminckilenc számú ház lakói üzenik, Braun Márton Mórra és Tömörkényre, Molnár Lajos Somlóvásárhelyre, Kistárkányba és Vereskőújfalura. Papp Kornélia és János Felsőnyékre, Papp Vilmos Makóra. Tatai család Naszályra Baráth Dezsőnek üzenik, hogy jól vannak. A Goldberger Művek Budafoki úti leányotthonának minden lakója megvan, és jól vannak. Barcsi Lajos Szerencsre az Alkotmány utca kettőbe üzen. Péter Józsefnének Eger, Kertész utca hétbe üzen Sanyi és Bözsi. Bucker Ivánéknak a Rákóczi út tizenkilencbe Györgyék üzennek, jól vannak. Németh József és felesége üzeni Budapestre a Kerepesi út negyvenhét-negyvenkilencbe Újszalókra. Szemere szaki Dohány utca ötvenhétbe szüleinek üzen. Mosoki László és családja az Üllői út százharmincötbe, valamint vidéki rokonainak. Olmós János üzen Budakeszire. Habodás Zoltán és Udvarhelyi család Ceglédre Zubovics családnak. Békés Tamás kéri édesanyját és nővéreit, adjanak életjelt magukról. Martinki Imrének Kisbérre Lajos üzeni, mindannyian jól vannak. Lovász Béla Nagyatádra szüleinek és testvéreinek. Bódis Jolánkának Bolhásra vőlegénye, Sanyi. Bozai Józsefnek Nagyatádra keresztfia, Béla. Boros Imre családjának, szüleinek, testvéreinek. Horváth Imrének Felsőszölnökre Tóth Gyula. Ifjú Lovász Jánosnak és feleségének Bertalanba Béla. Makkos Péter Budapest, tizenötödik kerület szüleinek és nagyszüleinek, valamint testvéreinek. Budapestre tizennegyedik kerület Holli János Évának, Öcsinek és Csöpinek. Indola Imrénének Felsőgörgösre öccse, Béla. Berzeli Lajosnak és apjának Nagyatádra keresztfia, Béla. Szecső István Fejre szüleinek. Szászi Ferenc Budapest tizennégy, feleségének és szüleinek. Meszlényi Ferenc Budaörsre szüleinek. Tasner Ádámné édesanyjának, mindannyian jól vannak. Nagyvarsányiné kéri családját, adjon életjelt magáról. Kőműves Viktornak Alapra Földes Albertéknak Kiskőrösre, az egész család jól van. Kunhegyesre Tóth Miklósnak Zsófi és Feri. Egerbe Svéd Istvánnak Icáék jól vannak. Somogyszobra Grósz Istvánnak Pistáék jól vannak. Mosonmagyaróvárra doktor Bódor Bélának, Bálinték jól vannak. Lévai Péter Mezőkövesdre feleségének és szüleinek. Gyuricza Gyula és felesége vidéki rokonnak. Jabcza János Szentesre feleségének és kislányának. Kiss Tivadar feleségének Dorogra, jól van. Latabár Kálmán és társai Debrecenből, jól vannak. Miskolczi Péter feleségének a Veres Pálné utcába, jól van. Kedves Hallgatóink, üzeneteinket hallották. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00329

Hírmagyarázat

hangfelvétel (mp3) · ID: 00331 · Kommentár, Közlemény

A Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségének ma közzétett nyilatkozatából. Felolvassuk a rádió hírmagyarázatát a munkástanácsok megválasztásáról: A Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségének ma közzétett nyilatkozatából. A Központi Vezetőség helyesnek tartja az üzemi munkástanácsok megválasztását a szakszervezeti szervek közreműködésével. Most ismertetjük a SZOT elnökségének ezzel kapcsolatos határozatát. A SZOT elnöksége javasolja a munkásoknak és alkalmazottaknak, hogy a gyárakban, üzemekben, bányákban, minden helyen kezdjék meg a munkásigazgatás megalakítását, válasszák meg a munkástanácsokat. Először: A munkástanács működésére javasoljuk: a munkástanácsok tagjait az üzem, gyár, bánya összes dolgozói válasszák. A választás módjáról a választásra összehívott ülés dönt. A munkástanácsok tagjaira általában az üzemi bizottság, vagy valamelyik tekintélyes dolgozó terjesszen elő javaslatot. A munkástanácsoknak a munkahely nagyságától függően általában 21-71 tagja legyen és benne a dolgozók minden csoportja - arányának megfelelően - kapjon képviseletet. Száznál kevesebb dolgozót foglalkoztató üzemben az összes dolgozók is alkothatják a munkástanácsot. Másodszor: A munkástanács feladatai: a munkástanács dönt minden, a munkahely termelésével, igazgatásával, gazdálkodásával kapcsolatos kérdésről: Először a gyár termelésének, gazdálkodásának irányítására saját soraiból válasszon a gyár állandó igazgatója mellé 5-15 tagú igazgatói tanácsot, amely a munkástanács közvetlen utasításainak megfelelően dönt a gyárak vezetésével kapcsolatos kérdésekben. Felveszi, illetve elbocsátja a gyár dolgozóit, gazdasági és műszaki vezetőit. Másodszor. Kidolgozza a gyár termelési tervét, megszabja a műszaki fejlesztéssel kapcsolatos feladatokat. Harmadszor. A munkástanács dönt az üzem sajátosságának legjobban megfelelő bérrendszer kialakításában, bevezetésében, valamint az üzem szociális, kulturális ellátásnak fejlesztéséről. Negyedszer. Dönt a beruházás és nyereségrészesedés felhasználásáról. Ötödször. Megszabja a gyár, bánya, a munkahely munkarendjét. Hatodszor. Az összes dolgozók előtt és az állam iránt felelős a helyes gazdálkodásért. A munkástanácsok jelenlegi fő feladata, hogy a munkahelyeken biztosítsa a rendet, fegyelmet, megindítsa a termelést. Az összes dolgozók választók segítségével védjék meg kenyerüket, a gyárat! A SZOT elnöksége az elmondottak alapján javasolja megszervezni a munkástanácsokat. A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége Felolvassuk a rádió hírmagyarázatát a munkástanácsok megválasztásáról. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének október 26-i délelőtti ülésén fontos, a munkásosztály törekvéseit kifejező határozatot hozott. Kimondotta, hogy helyesnek tartja az üzemi munkástanácsok megválasztását a szakszervezeti szervek közreműködésével. A munkástanácsok létrehozása, egészséges működése jelentős lépés népgazdaságunk egészséges fejlődésének előmozdítására, a munkásdemokrácia teljes kifejlesztésére, ezen az alapon a dolgozók egyéni, anyagi érdekeltségének fejlesztésével, az életszínvonal emelésére. Tragikus napokat élünk. Hazánk gyönyörű fővárosának utcáin fegyveres összeütközésekre került sor. Vannak jogos követeléseik munkásosztályunknak, dolgozó parasztságunknak, értelmiségünknek, egyetemi ifjúságunknak. Ezeket a követeléseket, amennyire erőnkből telik, a legsürgősebben orvosolni kell. Pártunk Központi Vezetőségének ma, e tragikus órákban is ez az egyik legfőbb gondja. Figyelmünket a jövőre függesszük, mert számunkra, a Magyar Dolgozók Pártja számára az újonnan megválasztott Politikai Bizottság számára a legfontosabb, a legdrágább munkásosztályunk, dolgozó népünk ügye, jobb jövője. A Központi Vezetőségnek a munkástanácsok megalakításáról szóló határozata, illetve felhívása nem pár órai vita szüleménye. Ez a határozat már több hónapja, a Központi Vezetőség júliusi határozata óta érlelődik. Viták folytak az üzemek munkásigazgatásáról is a szakszervezetekben, a pártszervezetekben, az értelmiségi gyűléseken. Itt arról folyt a vita, hogy üzemi bizottság, vagy üzemi munkástanácsok alakuljanak. Most az élet eldöntötte a kérdést. Még nem vallhatjuk azt, hogy teljesen világosak a munkásigazgatás új rendszerének részletei. Viták fognak folyni sok kérdésről. Ki kell tapasztalnunk, az élet kell, hogy kipróbálja hazánkban is a munkásigazgatás legmegfelelőbb formáit. De nem kétséges, hogy munkásosztályunk öntevékenysége, felelősségérzete saját ügyéért, a szocializmusért, műszaki értelmiségünk tudása és gazdag tapasztalata megmutatja majd nekünk a legmegfelelőbb formát, amely feltétlenül a termelés növeléséhez, a dolgozók egyéni, anyagi érdekeltségének növeléséhez ezen át a dolgozók életszínvonalának emeléséhez vezet. A napokban egyes üzemekben, mint pl. az Egyesült Izzóban, az Ózdi és Lenin Kohászati Művekben és más üzemekben a munkások már meg is alakították a munkástanácsokat, amelyekbe az üzem munkásainak és a műszaki értelmiségnek legjobbjait választották. Most az a fontos, hogy minden üzemben azok a munkások, akik benntartózkodjanak a munkahelyükön, szervezzék meg az üzemek védelmét, akadályozzák meg azt, hogy fegyveres garázdálkodó puccsisták kárt okozhassanak az üzemek berendezésében. Ne engedjék, hogy kalandor elemek, a munkásosztály, a szocializmus ügyének ártsanak. Rend, béke, nyugalom kell a mi országunknak. Pártunk Központi Vezetősége és az újonnan választott Politikai Bizottság mélységesen bízik munkásosztályunkban, benne látja a szocializmus vezető erejét, reá fog támaszkodni minden cselekedetében. Most amikor hazánk ilyen tragikus napokat él át, különösen fontos, hogy munkásosztályunk harcos múltjához méltóan, mint annyiszor hazánk történetében, most is álljon a rend, a nyugalom, a békés építő munka megteremtésének élére. A munkástanácsok megszervezésével az üzemek védelmének megszervezésével segítse munkásosztályunk a párt új Politikai Bizottságát és az új kormányt abban, hogy lehető legrövidebb időn belül rendet teremtsünk, új feltételek mellett lássunk hozzá az alkotó munkához. Kedves hallgatóink, felolvastuk a Rádió hírmagyarázatát a munkástanácsok megválasztásához. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00331

Munkástanácsok

hangfelvétel (mp3) · ID: 00332 · Hírek

Munkástanácsok (Forrás: Hangdokumentumok 1956. Turczi István és Vámos György összeállítása, 1992. augusztus.) ID: 00332

MDP KV nyilatkozata, hírek

hangfelvétel (mp3) · ID: 00333 · Beszéd (felolvasott), Külföldi hírek, Hírek

Kossuth Rádió Budapest A pontos idő 20 óra 4 perc. Kedves hallgatóink! Felolvassuk a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozatát a magyar néphez, majd utána híreket mondunk. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozata a magyar néphez. A két világháború óta nem voltak ilyen tragikus napjai hazánknak. Testvérharc dúl hazánk fővárosában. Ezrekre tehető a sebesültek és százakra a halottak száma. Haladéktalanul véget kell vetnünk a vérontásnak. Ennek biztosítására a Központi Vezetőség a következő intézkedéseket teszi: Először : A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége javaslattal fordul a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökségéhez, hogy tegyen előterjesztést Népköztársaságunk Elnöki Tanácsához új nemzeti kormány választására. Ez a kormány arra hivatott, hogy maradéktalanul jóvátegye a múlt hibáit és bűneit és az egész nemzetre támaszkodva megoldáshoz segítse népünk minden jogos követelését. Népünk kimeríthetetlen erejével megteremti a jólét, a függetlenség és a szocialista demokrácia szabad országát. A Központi Vezetőség Nagy Imre elvtárs vezetésével a legszélesebb nemzeti alapon megalakuló kormány tagjaira javaslatot tett. Másodszor: Az új kormány tárgyalásokat kezd a szovjet kormánnyal, hogy a függetlenség és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján rendezze az országaink közötti viszonyt. Ennek első lépéseként a rend helyreállítása után a szovjet csapatok haladéktalanul visszatérnek támaszpontjaikra. Magyarország és a Szovjetunió teljes egyenjogúsága megfelel mindkét ország érdekének, mert csak ezen az alapon épülhet fel a valóban testvéri és megbonthatatlan magyar-szovjet barátság. Ezen az alapon alakul most újjá Lengyelország és a Szovjetunió viszonya is. A Központi Vezetőség helyesnek tartja az üzemi munkástanácsok megválasztását, a szakszervezeti szervek közreműködésével. A munkásosztály jogos anyagi követelésének kielégítése érdekében béremelést kell végrehajtani. Ennek mértékére anyagi lehetőségeinkhez képest maximális erőfeszítéseket kell tenni, mindenekelőtt az alacsony keresetűeknél kell végrehajtani. Negyedszer: A kormány a harcban való részvételért amnesztiát ad a fegyveres harc minden résztvevőjének. Ennek egyetlen feltétele a fegyverek azonnali, de legkésőbb ma este 10 óráig való letétele. Ötödször: A Központi Vezetőség és a kormány nem hagy kétséget az iránt, hogy a szocialista demokrácia talaján áll, de ugyanakkor szilárd elhatározása, hogy megvédi népi demokráciánk vívmányait és nem tágít a szocializmus ügyétől. Programja alkalmas minden becsületes magyar hazafi egyesítésére. A Központi Vezetőség nem feledkezik meg arról, hogy vannak népi demokráciánknak elkeseredett és mindenre elszánt ellenségei, és felhívja a kommunistákat, a magyar dolgozókat, mindenekelőtt a munkásokat, a fegyveres erőket, a volt partizánokat, a néphatalom szilárd oltalmazóit, hogy azokat, akik népköztársaságunk államhatalma ellen fegyverrel támadnak, ha a megadott határidőig nem teszik le a fegyvert, kíméletlenül semmisítsék meg. Hatodszor: A rend helyreállítása után haladéktalanul hozzáfogunk mindazoknak a változtatásoknak kidolgozásához, amelyeket népgazdaságunk irányítása, a mezőgazdasági politika, a népfrontpolitika és pártunk vezetése, valamint egyéb munkája terén meg kell valósítanunk, hogy a szocialista demokrácia elvei teljes mértékben érvényesüljenek. Az egész néppel folytatott eszmecsere útján előkészítjük és megvalósítjuk a demokratikus és szocialista, az önálló és független Magyarország nagy nemzeti programját. A nemzet egysége, testvériesülése örökre váltsa fel az öldöklő testvérharc e tragikus korszakát. Hegedjenek be a sebek, melyeket önmagunkon ejtettünk. Ha élni akarunk, új életet kell kezdeni. Csak rajtunk múlik, hogy e szörnyű megpróbáltatások után a belső béke, a félelem nélküli élet, a jólétet teremtő termelő munka, a szabadság, a jog és az igazság legyen népünk osztályrésze. Éljen a független, demokratikus és szocialista Magyarország! Budapest, 1956. október 26-án. A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége Most ismertetjük az 1956. évi 30. számú törvényerejű rendeletet. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 20. paragrafusában foglalt felhatalmazás alapján az alábbi törvényerejű rendeletet hozta: Az 1956. évi október hó 23. napjától kezdődően folyó fegyveres harc minden résztvevője amnesztiában részesül, azzal a feltétellel, hogy a fegyvert legkésőbb 1956. október hó 26-án este 22 óráig leteszi. Budapest, 1956. október hó 26-án, Dobi István az Elnöki Tanács elnöke, Kristóf István az Elnöki Tanács titkára A mai párthatározat és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának törvényerejű rendelete amnesztiát ad azoknak, akik ma este 10 óráig leteszik a fegyvert. A határozat végrehajtásához a karhatalmi erők parancsnoksága a következő magyarázatot adja: Kötelékben, vagy csoportokban harcolók fehér zászló kitűzésével jelzik megadási szándékukat. Fegyvereiket egy helyre rakják le, és a kormánycsapatok által megjelölt helyen sorakoznak. Egyesek fegyverük eldobásával és kézfelemeléssel teszik ugyanezt. Ismételten közöljük, hogy a fegyverletétel legutolsó időpontja ma este 10 óra. Ma az esti órákban, élve az amnesztiarendelettel, a III. kerületben több fegyveres csoport megadta magát a rendet biztosító honvéd alakulatoknak, amelyek biztosították szabad elvonulásukat. A XIII. kerületben Angyalföldön, a XII. kerületben a Városmajorban és a VIII. kerületben a kerület munkásai részt vesznek a fegyveresek lefegyverzésében, a rend és fegyelem helyreállításában A Telefongyár dolgozói értesítettek bennünket, hogy a gyárban maradt dolgozók megalakították a munkástanácsot és megvédik a gyárat és a munkáshatalmat. A kormányhatározat alapján az utcai közlekedés ma du. 15 óráig volt engedélyezve. Mivel ez az időpont lejárt, a rendfenntartó csapatok parancsnoksága felhív mindenkit, hogy tartózkodjon otthon, ne közlekedjék az utcán. Az utcán tartózkodó felfegyverzett elemekre, amennyiben nem adják meg magukat, a honvédség alakulatai kénytelenek tüzet nyitni. Fegyveres erők tagjai, harcosok, felfegyverzett munkások, elvtársak! Pártunk és kormányunk tisztelettel adózik annak a hősies küzdelemnek, amelyet negyedik napja vívtok a népi demokrácia érdekében. Büszkék vagyunk hősies helytállástokra. Most az a hősies feladat hárul rátok, hogy együtt mindenkivel, akinek drága a magyar vér, megtegyétek a szükséges lépést a vérontás befejezésére. A kormány a megbékélés szellemében, attól a szándéktól vezetve, hogy egyetlen megtévedt, jóhiszemű embert se sújtson a törvény szigora, kiterjesztette az amnesztiát mindenkire, aki ma, október 26-án este 22 óráig leteszi a fegyvert. Elvtársak! Cselekedjetek pártunk és kormányunk határozatának szellemében. Bánjatok emberségesen azokkal, akik leteszik a fegyvert. Megadás után engedjétek hazatérni őket! De a határidő lejártával mérjetek megsemmisítő csapást mindazokra, akik folytatják a fegyveres harcot a néphatalom ellen. Tetőzze be ez a fegyvertett a népünk békéjének és szabadságának védelméért vívott hősies küzdelmeteket. Szívünk egész melegével veletek vagyunk a döntő cselekedetek óráiban. Aláírás: A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Szolnok városában egyes fegyveres csoportok zavargást és felforgató tevékenységet fejtettek ki. A rend helyreállítására Szolnok város dolgozói munkás és katonatanácsot alakítottak Somlai alezredes a munkás és katonatanács elnöke. A munkás és katonatanács a munkásokkal együtt lefegyverzi a felforgató .és fegyveres elemeket. Veszprém megye dolgozói 15 teherautó élelmiszert küldtek Budapestre. Ők is és az Inotai Alumíniumkohó küldöttsége egészségesen megérkezett. Holnap szombaton hazatérnek. Külföldi híreink. Az AFP jelenti. A Borba október 26-i számában többek között a következőket írja Magyarországról. Azért alakult így a helyzet, mert a párt és a kormány nem tudott választ adni a tömegek sürgető követeléseire. Kádár és Nagy elvtársak beszédében foglalt program - írják -, megfelel a tömegek követeléseinek. Hozzáteszi, hogy e két nyilatkozat szilárd alapot nyújt ahhoz, hogy helyreálljon a rend. Belgrád. Draskovics, a jugoszláv külügyi államtitkár szóvivője pénteki sajtóértekezletén nyilatkozott magyarországi és lengyelországi eseményekről. Nagy miniszterelnöknek és Kádár Jánosnak, a Magyar Dolgozók Pártja első titkárának kijelentései – mondotta többek között […] - hű képet adnak a Budapesten lejátszódó eseményekről, valamint azok […] A kijelentések azt mutatják, hogy azok a lépések. amelyeknek megtételét szükségesnek tartják, megfelel a széles tömegek akaratának. A lengyelországi eseményekről a jugoszláv szóvivő ezeket jelentette ki: A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának VIII. plénumán hozott döntések egész sora nagy horderővel bír ezen ország életének […] Ezek a döntések megteremtették a szükséges feltételeket ahhoz, hogy a szocializmus fejlődése Lengyelországban új lendületet kapjon, valamint új lehetőségeket teremtettek a szocializmus […] Főleg annak az állásfoglalásnak a jelentőségét kell hangsúlyozni, hogy a legutóbbi lengyelországi események megerősítették a lengyel munkásosztály öntudatát, és a lengyel nép […] Bonn. A Népi Kína kormánya szabadon bocsátotta a Kínában fogvatartott összes német állampolgárt, jelentette be a Szabad Demokrata Párt. Ezzel kedves hallgatóink híreink közlését befejeztük. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00333

Felhívás fegyverletételre

Az amnesztia azt jelenti, hogy aki leteszi vagy eldobja a fegyvert, szabadon elvonulhat!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00337 · Közlemény

Figyelem, figyelem! A mai párthatározat és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának törvényerejű rendelete amnesztiát ad azoknak, akik ma este 10 óráig leteszik a fegyvert. A határozat végrehajtásához a karhatalmi erők parancsnoksága a következő magyarázatot adja: Kötelékben, vagy csoportokban harcolók fehér zászló kitűzésével jelzik megadási szándékukat. Fegyvereiket egy helyre rakják le, és a kormánycsapatok által megjelölt helyen sorakoznak. Egyesek fegyverek eldobásával és kézfelemeléssel teszik ugyanezt. Ismételten közöljük, hogy a fegyverletétel legutolsó időpontja ma este 10 óra. Figyelem, figyelem. Többek kérésére az Elnöki Tanács és a fegyveres erők főparancsnoksága közli: Az amnesztia azt jelenti, hogy aki leteszi vagy eldobja a fegyvert, szabadon elvonulhat! Megismétlem. Többek kérdésére az Elnöki Tanács és a fegyveres erők főparancsnoksága közli: Az amnesztia azt jelenti, hogy aki leteszi vagy eldobja a fegyvert, szabadon elvonulhat! (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00337

A Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Pártbizottságának közleménye

A hazának minden magyar dolgozó életére szüksége van!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00338 · Közlemény

Kommunisták, hazafiak, munkások! Szocialista demokráciánknak, népünk hatalmának megvédéséért küzdünk ma! A párt vezetése újjáalakult és újjáalakul a kormány is. Vezetőiket jól ismeritek, tudjátok róluk, hogy igaz magyar hazafiak. Tudjuk, az elmúlt években szenvedett üldöztetéseik, személyük biztosítéka annak, hogy a kidolgozott program nem marad írott malaszt! Ellenségeink eddig ki tudták használni a múlt bűneit, a dolgozók jogos és hosszú ideig ki nem elégített követeléseit. Sok becsületes hazafit megtévesztettek. Most azonban a Központi Vezetőség nyilatkozata, valamint Kádár János elvtársnak, a Központi Vezetőség titkárának, Nagy Imre elvtársnak, a Minisztertanács új elnökének az egész magyar néphez intézett szavai a dolgozók legfontosabb, helyes és jogos követeléseinek megvalósításán alapulnak. Egyre nehezebb megtéveszteni a becsületes embereket. E súlyos helyzetben minden becsületes munkást, minden hazáját szerető fiatalt, minden kommunistát pártmunkára hívunk, álljatok be a megalakult munkásőrségekbe, alakítsatok öntevékenyen minden üzemben, minden háztömbben rendfenntartó bizottságokat. Kövessetek el mindent a további vérontás elkerülésére. Ismertessétek az amnesztiarendeletet, győzzétek meg a még ingadozókat! Minden perc drága! A hazának minden magyar dolgozó életére szüksége van! Aláírás: A Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Pártbizottsága (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00338

Közlemények

hangfelvétel (mp3) · ID: 00339 · becsült hossz · Hírek

A Szép Ilonához közel, egy összeverődött, nagyobb fegyveres csoportot két harckocsi megközelített és fegyverletételre szólított fel. Este hét óra után néhány perccel a csapat tagjai megadták magukat és élve a kormány-adta amnesztiarendelettel, letették a fegyvert. Természetesen, a Minisztertanács rendeletének értelmében azonnal szabadon engedték őket. Ma az esti órákban, élve az amnesztiarendelettel, a III. kerületben több fegyveres csoport megadta magát a rendet biztosító honvéd alakulatoknak, amelyek biztosították szabad elvonulásukat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00339

Felhívások, közlemények

hangfelvétel (mp3) · ID: 00341 · Közlemény

Figyelem, figyelem! A mai párthatározat és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának törvényerejű rendelete amnesztiát ad azoknak, akik ma este 10 óráig leteszik a fegyvert. A határozat végrehajtásához a karhatalmi erők parancsnoksága a következő magyarázatot adja: Kötelékben, vagy csoportokban harcolók fehér zászló kitűzésével jelzik megadási szándékukat. Fegyvereiket egy helyre rakják le, és a kormánycsapatok által megjelölt helyen sorakoznak. Egyesek, fegyverek eldobásával és kézfelemeléssel teszik ugyanezt. Ismételten közöljük, hogy a fegyverletétel legutolsó időpontja ma este 10 óra. Figyelem, figyelem! Többek kérdésére az Elnöki Tanács és a fegyveres erők főparancsnoksága közli: Az amnesztia azt jelenti, hogy aki leteszi vagy eldobja a fegyvert, szabadon elvonulhat! Figyelem, figyelem! Többek kérdésére az Elnöki Tanács és a fegyveres erők főparancsnoksága közli: Az amnesztia azt jelenti, hogy aki leteszi vagy eldobja a fegyvert, szabadon elvonulhat! Kommunisták, hazafiak, munkások! Szocialista demokráciánknak, népünk hatalmának megvédéséért küzdünk ma! A párt vezetése újjáalakult és újjáalakult a kormány is. Vezetőiteket jól ismeritek, tudjátok róluk, hogy igaz magyar hazafiak. Múltjuk, az elmúlt években szenvedett üldöztetéseik, személyük biztosítéka annak, hogy a kidolgozott program nem marad írott malaszt! Ellenségeink eddig ki tudták használni a múlt bűneit, a dolgozók jogos és hosszú ideig ki nem elégített követeléseit. Sok becsületes hazafit megtévesztettek. Most azonban, hogy a Központi Vezetőség nyilatkozata, valamint Kádár János elvtársnak, a Központi Vezetőség titkárának, Nagy Imre elvtársnak, a Minisztertanács új elnökének az egész magyar néphez intézett szavai a dolgozók legfontosabb, helyes és jogos követeléseinek megvalósításán alapulnak, egyre nehezebb megtéveszteni a becsületes embereket. E súlyos helyzetben minden becsületes munkást, minden hazáját szerető fiatalt, minden kommunistát pártmunkára hívunk, álljatok be a megalakult munkásőrségekbe, alakítsatok öntevékenyen minden üzemben, minden háztömbben rendfenntartó bizottságot. Kövessetek el mindent a további vérontás elkerülésére. Ismertessétek az amnesztiarendeletet, győzzétek meg a még ingadozókat! Minden perc drága! A hazának minden magyar dolgozó életére szüksége van! Aláírás: A Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Pártbizottsága Ma az esti órákban, élve az amnesztiarendelettel, a III. kerületben több fegyveres csoport megadta magát a rendet biztosító honvéd alakulatoknak, melyek biztosították a szabad elvonulásukat. A Szép Ilonához közel, egy összeverődött, nagyobb fegyveres csoportot két harckocsi megközelített és fegyverletételre szólított fel. Este hét óra után néhány perccel a csapat tagjai megadták magukat és élve a kormány-adta amnesztiarendelettel, letették a fegyvert. Természetesen, a Minisztertanács rendeletének értelmében azonnal szabadon engedték őket. Telefonon felhívott bennünket az Iparművészeti Múzeum melletti bérházból Dobos Jánosné. Kétségbeesetten panaszolta, hogy az Iparművészeti Múzeumba befészkelte magát egy fegyveres csoport és a lakók életét veszélyeztetik. Attól félnek, hogy este 10-ig nem teszik le a fegyvert, mikor felszámolásukra megindulnak a tisztogató műveletek, házukat is találatok érik majd. Kérte a rádiót, magyarázza meg a fiataloknak, hogy este 10-ig ha leteszik a fegyvert, átadják a kormánycsapatoknak, az amnesztiarendelet értelmében szabadon elvonulhatnak. De ha este 10 óra után is lőni fognak, veszélybe sodorják a ház békés lakóit és saját magukat is. Dobosné azt kéri, mondjuk meg a fegyvereseknek, most még nem késő, megakadályozhatják a vérontást. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00341

Üzenetek

hangfelvétel (mp3) · ID: 00343 · Üzenet

Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk. A most következő személyek üzenik hozzátartozóiknak, jól vannak, ne aggódjanak értük. Pintér József, Szabó János, Kovács György, Gaál István üzenik családjuknak, hogy munkahelyükön tartózkodnak, jól vannak. Mező Jánosnénak Bélapátfalvára Kovács János. Kovács Gyula üzen családjának Budapest Déry utca hétbe. Majoros Ivánnak Balatonföldvár és Szilágyi Dezsőnének üzennek gyermekei. Kuti Ferencnek Szilsárkányba fia. Farkas Ottó üzen édesanyjának Endredre, jól van. A Budakeszi út nyolcvanegy első emelet öt szám ajtóhoz üzeni Gyuri, jól van, vigyázzanak magukra, ha lehet, hívják fel telefonon. Tardos Éva Salgótarjánba szüleinek. Tanács Rezső Szilvásra. Nagy János Turiba hozzátartozóinak. Biros Kálmán Pilisre. Kubovics Szilveszter Békéscsabára. Kolozsvári József Halmoslakra és Budapestre. Eperjesi Béla Szöcébe Baranya megyébe. Brautner János Szekszárda. Baróti István Budapestre. Baranya Imre Tápiósülyre. Márton János Békéscsabára. Majdáni Józsefnének Budapestre leánya. Vencsei András Mezőtúrra és Szarvasra. Gizella Jászberénybe. Klein Zsigmondnak Hatvanba. Békés Györgynének, Papp János Rákosszentmihályra és Naszályra. Ormos György Szarvasra. Horváth István és testvére Hajdúnánásra. Dévai Vilmost és Gecse Ferencet kérik családjai, adjanak életjelt magukról, a családok jól vannak. Hörcsög András budapesti és szegedi hozzátartozóinak. Tóth S. Ferenc üzeni Óbögre, hogy a pestiek jól vannak. Balla Béla szüleinek. Rómi Zsuzsa szüleinek. Moskovits Angéla szüleinek. Horváth Béla, bocsánat helyesbítek, Horváth Borbála tanárnőnek Tatára üzenik szüleik, hogy jól vannak. Varga István Lökösházára és Békéscsabára szüleinek. Turai Judit Pesterzsébetre. Kiss Líviának szülei üzenik, hogy jól vannak. Fodor Rezső kéri családját a Vágóhíd utcából, hogy hogylétükről a rádió útján adjanak hírt. Boháczi Jánosnénak üzeni leánya és férje, hogy jól vannak. Teréz üzeni Csillaghegyre a Nyár utca hétbe családjának, jó helyen van. Halászi Józsefné üzeni Miskolcra szüleinek, jól van. Gömbös Benedeknének Ráckevére üzen a Halmos család. Szemerédi Jenő Korong utca harmincnyolc, édesanyja sürgős értesítést vár. Gábriel Károly Budapest Bartók Béla út tizenöt-cé üzen feleségének Veszprémbe, édesanyjának, jól van. Takács József Budapest üzen feleségének. Monori József feleségének. Karvai Emil Budapest Mező utca száznegyvenhat édesanyjának és Vám utca harminckettőbe feleségének. Lovasi János Buzsákra feleségének. Csiga János Balatonendrédre nővérnek. Szolokovszky János Fehérgyarmatra szüleinek, Mátészalkára bátyjának. Kézsmárki Márton Mesterszállásra szüleinek. Nagy Mihály Keszthely Rákosi út nyolcvankettőbe feleségének. Perlaki Gyula Nagytétény Óhegy, feleségének és szüleinek. Kraszna Pál Mohács, Sáros tizennégy szüleinek. Porkoláb János Dunaszekcső szüleinek. Molnár András Vésztő szüleinek. István Angyalföldi út tizennyolc Budapest, szüleinek. Straub János Röppentyű utca tizenöt édesanyjának. Szívós Kálmán Menyasszony utca negyvenöt Budapest, szüleinek. Tóth Dénes Letenye feleségének, Bagoditenyédre édesanyjának. Simonfy György Zuglóba édesanyjának és feleségének. Kocsis Gábor Budapest Mária tér ötbe feleségének és kislányának. Kotréd Rezső Sashalom édesanyjának. Szikora Ferenc Vác üzeni felesége és gyermeke és szüleinek, hogy jól van. Szénási Ferenc Kecskemétre szüleinek. Makó Károly első kerület Budapest, hozzátartozóinak. Túri Sándor Szeged Petőfi tér feleségének és kisfiának. Mikhádi Lajos Debrecen Lorántffy utca tizenkilenc, feleségének, gyermekének. Kozsoveczki Jánosnak Róna utca százharminckilenc feleségének, leányának, kisfiának üzeni, jól van. Hanliczky Géza szüleinek. Herczeg István Albertfalvára bátyjának és Budatétényre szüleinek. Marosvári László összes hozzátartozóinak Boba és Újpestre, jól van. Juhász Pál Szada Sport utca harminchárom, szüleinek. Olajos Károly feleségének Fótra, Bartók Béla út huszonegy szám. Horváth Ferenc szüleinek Tolna, Deák Ferenc utca negyvenhat szám. Zengő József Fót, hozzátartozóinak. Bedő Imre Székesfehérvár Béke tér kettő, hozzátartozóinak. Pusztai Miklós Ópályi, hozzátartozóinak üzeni, jól van, egészséges. Balogh János Balmazújváros Bajcsy-Zsilinszky út ötven, hozzátartozóinak. Molnár József Mezőkövesd hozzátartozóinak. Bencsik István Mezőkövesd, hozzátartozóinak. Török Lajos Tab, Semmelweis utca tizenegy, hozzátartozóinak. Török Lajos Édófalu, hozzátartozóinak. Csákics Imréné Édófalu, hozzátartozóinak üzeni, jól van, egészséges. Jakabné Édófalu, hozzátartozóinak. Balogh László Kunszentmiklós Gőzmalom utca tizenkettő, hozzátartozóinak. Meiner István Piliscsaba, hozzátartozóinak. Baross úti Egyes számú Női Klinika női betegei üzenik hozzátartozóiknak, jól vannak, egészségesek, ne keressék fel őket. Salgótarján Bódi Antalnénak Gyuszi. Hirsch Mihály és családja Budapest Böszörményi utca harmincnyolc. Csákvári Erzsébetnek Tokod Arany János utca. Bánk Viktor hozzátartozóinak Ostorosra. Verebély István szüleinek. Bíró Márton feleségének és szüleinek Magyarhomorog Kossuth Lajos utcába üzeni, hogy jól van, egészséges. Tabela Mihálynének Cibakházára üzeni Mihály, hogy jól van. Kiss Sándorné és családjának üzeni férje Sándor, Keszthely Lenin utca öt, jól van, egészséges. Fehérvári Gyulánénak Gyula üzeni, Gyula jól van. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00343

Az amnesztiarendelet ismertetése

Az 1956. évi október hó 23. napjától kezdődően folyó fegyveres harc minden résztvevője amnesztiában részesül

hangfelvétel (mp3) · ID: 00345 · Közlemény

Kossuth Rádió Budapest. 21 óra 15 perc. Kedves hallgatóink! Ismertetjük az 1956. évi 30. számú törvényerejű rendeletet. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 20. paragrafusában foglalt felhatalmazás alapján az alábbi törvényerejű rendeletet hozta: Az 1956. évi október hó 23. napjától kezdődően folyó fegyveres harc minden résztvevője amnesztiában részesül, azzal a feltétellel, hogy a fegyvert legkésőbb 1956. október hó 26-án este 22 óráig leteszi. Budapest, 1956. október hó 26-án, Dobi István az Elnöki Tanács elnöke, Kristóf István, az Elnöki Tanács titkára A mai párthatározat, és a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának törvényerejű rendelete amnesztiát ad azoknak, akik ma este 10 óráig leteszik a fegyvert. A határozat végrehajtásához a karhatalmi erők parancsnoksága a következő magyarázatot adja: Kötelékben, vagy csoportokban harcolók fehér zászlók kitűzésével jelzik megadási szándékukat. Fegyvereiket egy helyre rakhatják le, s a kormánycsapatok által megjelölt helyen sorakoznak. Egyesek fegyverek eldobásával és kézfelemeléssel teszik ugyanezt. Ismételten közöljük, hogy a fegyverletétel legutolsó időpontja ma este 10 óra. 10 óráig még 40 perc van hátra. Figyelem, figyelem, többek kérdésére az Elnöki Tanács és a fegyveres erők főparancsnoksága közli: Az amnesztia azt jelenti, hogy aki leteszi vagy eldobja a fegyvert, szabadon elvonulhat! (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00345

Felhívás

Kövessetek el mindent a további vérontás elkerülésére

hangfelvétel (mp3) · ID: 00346 · Közlemény

Kommunisták, hazafiak, munkások! Szocialista demokráciánknak, népünk hatalmának megvédéséért küzdünk ma! A párt vezetése újjáalakult és újjáalakul a kormány is. A vezetőiket jól ismeritek, tudjátok róluk, hogy igaz magyar hazafiak. Múltjuk, az elmúlt években szenvedett üldöztetéseik, személyük biztosítéka annak, hogy a kidolgozott program nem marad írott malaszt! Ellenségeink eddig ki tudták használni a múlt bűneit, a dolgozók jogos és hosszú ideig ki nem elégített követeléseit. Sok becsületes hazafit megtévesztettek. Most azonban. hogy a Központi Vezetőség nyilatkozata, valamint Kádár János elvtársnak, a Központi Vezetőség első titkárának, Nagy Imre elvtársnak, a Minisztertanács új elnökének az egész magyar néphez intézett szavai a dolgozók legfontosabb, helyes és jogos követeléseinek megvalósításán alapulnak. Egyre nagyobb megtévesz, egyre nehezebb megtéveszteni a becsületes embereket. E súlyos helyzetben minden becsületes munkást, minden hazáját szerető fiatalt, minden kommunistát pártmunkára hívunk, álljatok be a megalakult munkásőrségekbe, alakítsatok öntevékenyen minden üzemben, minden háztömbben rendfenntartó bizottságot. Kövessetek el mindent a további vérontás elkerülésére. Ismertessétek az amnesztiarendeletet, győzzétek meg a még ingadozókat! Minden perc drága! A hazának minden magyar dolgozó életére szüksége van! Magyar Dolgozók Pártja, Budapesti Pártbizottsága (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00346

Közlemények

hangfelvétel (mp3) · ID: 00347 · Riport, tudósítás

Telefonon felhívott bennünket az Iparművészeti Múzeum melletti bérházból Dobos Jánosné. Kétségbeesetten panaszolta, hogy az Iparművészeti Múzeumba befészkelte magát egy fegyveres csoport és a lakók életét veszélyeztetik. Attól félnek, hogy este 10-ig nem teszik le a fegyvert, mikor felszámolásukra megindulnak a tisztogató műveletek, házukat is találatok érik majd. Kérte a rádiót, magyarázza meg a fiataloknak, hogy ha este 10-ig ha leteszik a fegyvert, átadják a kormánycsapatoknak, az amnesztiarendelet értelmében szabadon elvonulhatnak. De ha este 10 óra után is lőni fognak, veszélybe sodorják a ház békés lakóit és saját magukat is. Dobosné azt kéri, mondjuk meg a fegyvereseknek, most még nem késő, megakadályozhatják a vérontást. A Szép Ilonához közel egy összeverődött nagyobb fegyveres csoportot két harckocsi megközelített és fegyverletételre szólított fel. Este hét óra után néhány perccel a csapat tagjai megadták magukat és élve a kormány-adta amnesztiarendelettel, letették a fegyvert. Természetesen, a Minisztertanács rendeletének értelmében azonnal szabadon engedték őket. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00347

Hírmagyarázat az MDP nyilatkozatához

hangfelvétel (mp3) · ID: 00348 · Kommentár

Kossuth Rádió Budapest. 21 óra 25 perc. Felolvassuk a rádió hírmagyarázatát az Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozatáról. A két világháború óta nem voltak ilyen tragikus napjai hazánknak. Testvérharc dúl hazánk fővárosában. Ezrekre tehető a sebesültek és százakra a halottak száma. Haladéktalanul véget kell vetnünk a vérontásnak E szívbemarkoló szavakkal kezdődik az Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozata a magyar néphez. A vérontás, az annyi fájdalmas áldozatot szedő testvérharc azonnali megszüntetése - ez ma az egész nemzet létérdeke. Nem szabad, nem engedhetjük meg, hogy beteljesüljön a költő rettenetes víziója: "s a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül, s az ember millióinak szemében gyászkönny ül!" E válságos helyzetben az Magyar Dolgozók Pártja Vezetőségének minden erőfeszítését a tragédia megakadályozására kell összpontosítania. Részletesen nem dolgozhatta ki a mindenki által óhajtott, követelt, és már olyan régen időszerű nemzeti reformprogramot. Ennek csak fő vonásait határozhatta meg. De a vázlatosan ismertetett teendő felsorolásából nyilvánvaló, hogy az Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége magáévá tette a nemzeti és szocialista megújhodást kívánó budapesti nép minden demokratikus követelését és reformprogramját. Igazi, nemzeti függetlenségi politikát körvonalaz e program és az oly sok félreértésre nem egyszer oktalan gyűlölködésre okot szolgáltató kényes kérdéseket sem kerüli meg. A szovjet-magyar viszonyt új alapokra, az egyenjogúság alapjára való helyezését hirdeti meg s hozzáteszi, hogy ezen az alapon alapul a szovjet-lengyel viszony is. Lehetnek, bizonyára vannak is még nézetkülönbségek, a nyilatkozat egyes pontjait illetően. Ezeket a nézetkülönbségeket azonban nem a fegyverek szavával kell kiküszöbölni. A vitákat nem lehet és nem szabad újabb magyar vér kiontásával szítani! Az új nemzeti kormány, Nagy Imre kormánya a béke helyreállítása után haladéktalanul az Országgyűlés elé terjeszti részletes programját. A legfontosabb kérdésekben országos vitát indít, hogy mindenki elmondhassa véleményét, hogy a legdemokratikusabb módon valóban a nép akarata a legjobb megoldás érvényesüljön. Ez a módja ügyeink rendezésének! A rendezésre személyi garanciát jelent mindenek előtt a Nagy Imre-kormány. Garanciát jelent a Nagy Imre kormány abban a vonatkozásban is, hogy végérvényesen szakítottunk nemcsak a hazánkra annyi bajt, dolgozó népünkre oly sok megpróbáltatást zúdító, Rákosi-féle népellenes politikával, hanem az azt követő halogató és hibát hibára halmozó politikával is, melyért sok tekintetben Gerő Ernő viseli a felelősséget. - Az új Politikai Bizottságnak, az új kormánynak és természetesen a megújult Központi Vezetőségnek is, amelynek első titkára, Kádár János, aki annyi megpróbáltatáson ment keresztül a jog és igazság megcsúfolásával börtönbe vetve - első feladata lesz a békés életkörülmények megteremtése után, hogy elemezze a tragikus események mélyen fekvő okait, csakúgy, mint a közvetlenül előidéző körülményeket és mindezekben a felelősség kérdését is tisztázza. Ma azonban csak azt lehet ismételni: a vérontás megszüntetése a leghalaszthatatlanabb feladat! A kormány amnesztiát hirdet a fegyveres harc minden résztvevőjének, aki ma este 10 óráig leteszi a fegyvert. Minden magyar élet drága számunkra. A Központi Vezetőség által előterjesztett program alkalmas minden becsületes magyar hazafi egyesítésére. Azzal, aki ennek tudatában, ennek ismeretében sem teszi le a fegyvert, és Népköztársaságunk államhatalmára támad - már nem lehet elnézéssel a kormány. Egész népünk életérdeke, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel kicsavarjuk a fegyvert azok kezéből, akik a munkásság államára és vívmányaira, (a munkás-paraszt) szövetségre, népi demokráciánkra törnek. De erre nem kerülhet sor. Minden hazafinak latba kell vetnie erejét, hogy ma este 10 óráig a fegyvereket a kormánycsapatok ellen harcolók letegyék. Így, csakis így teremthetünk békét, rendet, biztonságot. Felolvastuk a rádió hírmagyarázatát az Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozatáról. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00348

Felhívás

a fegyverletétel legutolsó időpontja ma este 22 óra, tehát még 28 perc. .

hangfelvétel (mp3) · ID: 00350 · becsült hossz · Közlemény

Figyelem, figyelem, még egy fél óra van 22 óráig. A mai párthatározat és a Magyar Népköztársaság elnöki Tanácsának törvényerejű rendelete amnesztiát ad azoknak, akik ma este 22 óráig leteszik a fegyvert. A határozat végrehajtásához a karhatalmi erők parancsnoksága a következő magyarázatot adja: Kötelékben, vagy csoportokban harcolók fehér zászló kitűzésével jelzik megadási szándékukat. Fegyvereiket egy helyre rakják le, s a kormánycsapatok által megjelölt helyen sorakoznak. Egyesek fegyverük eldobásával és kézfelemeléssel teszik ugyanezt. Ismételten közöljük, hogy a fegyverletétel legutolsó időpontja ma este 22 óra, tehát még 28 perc. . (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00350

MDP KV felhívása

kiterjesztette az amnesztiát mindenkire, aki ma, október 26-án este 22 óráig leteszi a fegyvert.

hangfelvétel (mp3) · ID: 00351 · Közlemény

Fegyveres erők tagjai, harcosok, felfegyverzett munkások, elvtársak! Pártunk és kormányunk tisztelettel adózik annak a hősies küzdelemnek, amelyet negyedik napja vívtok a népi demokrácia érdekében. Büszkék vagyunk hősies helytállástokra. Most az a hősies feladat hárul rátok, hogy együtt mindenkivel, akinek drága a magyar vér, megtegyétek a szükséges lépést a vérontás befejezésére. A kormány a megbékélés szellemében, attól a szándéktól vezetve, hogy egyetlen megtévedt, jóhiszemű embert se sújtson a törvény szigora, kiterjesztette az amnesztiát mindenkire, aki ma, október 26-án este 22 óráig leteszi a fegyvert. Elvtársak! Cselekedjetek pártunk és kormányunk határozatának szellemében. Bánjatok emberségesen azokkal, akik leteszik a fegyvert. Megadás után engedjétek hazatérni őket! De a határidő lejártával mérjetek megsemmisítő csapást mindazokra, akik folytatják a fegyveres harcot a néphatalom ellen. Tetőzze be ez a fegyvertett a népünk békéjének és szabadságának védelméért vívott hősies küzdelmeteket. Szívünk egész melegével veletek vagyunk a döntő cselekedetek óráiban. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00351

közlemény

A Moszkva téren nyolc teherautón, húsz fiatal letette a fegyvert néphadseregünk egyik gépesített egysége előtt

hangfelvétel (mp3) · ID: 00352 · becsült hossz · Hírek

A Moszkva téren nyolc teherautón, húsz fiatal letette a fegyvert néphadseregünk egyik gépesített egysége előtt. Az amnesztiarendelet értelmében szabadon bocsátották őket. Budán egyébként további 12 teherautónyi ifjú megadta magát és letette a fegyvert. Szabad elvonulásukat biztosították. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00352

Kedves hallgatóink: Tamási Áron: "Magyar Fohász" című írását…

hangfelvétel (mp3) · ID: 00354 · Irodalom

Kedves hallgatóink: Tamási Áron: "Magyar Fohász" című írását hallják. Az idők gyógyító lázában él a magyar. Történelmünk ezer évén átlobog az emberi Géniusz üzenete, mely nemzeti hőseink példáit emeli elénk és költőink fénylő szavait idézi. Nincs módunk kitérni a hűség elől. Tizenegy éve élünk őrhelyünkön, ezen a földön; szomjazva az emberi és a nemzeti lét igaz voltára. Éltünk vágyakozásban az enyhület után, de szomjúságunkban itthon a hazugság italát nyújtották nekünk, a világ pedig kotyvasztott főzetekkel kábított minket. Ebben a zavaros veszélyben, a hosszú sóvárgás után emberi és nemzeti létünkben tehettünk-e mást, mint amit tettünk? Magunk főztünk enyhítő és éltető italt magunknak. A kor, melyben élünk, amelynek az ablakán a jövőbe nézünk, vért csordított ebbe az italba. Örök intelem ez, mely egyformán szól nekünk magunknak és a világnak. Minket arra int, hogy a kor forradalmát magunknak kellett volna végbevinnünk. Mivel nem ezt tettük, hanem ajándékba fogadtuk el, olyan esztendők rakódtak történelmünkre, amelyek hagyományainkat elferdíteni törekedtek, természetünket gúzsba kötötték és jövendőnk felől kétségekkel kínoztak. Ebben a hamis és igaztalan állapotban a nép nem találhatta meg nyugodalmát és alkotó erejét bénaság fenyegette. Ezért kellet megtörténnie annak, ami történik. A kehely, amelyben magyarok vércseppjei szentelik meg az éltető italt, a világot arra inti, hogy nagyobb gonddal és tisztább lélekkel őrködjék az emberi lét méltósága fölött. A hatalmak, amelyek a maguk rendszerében élni jónak és helyesnek látják, adják meg nekünk a lehetőséget, hogy mi is a magunk emberi és nemzeti formánkban élhessünk. Ez a forma nem más és nem is lesz más, mint a társadalmi demokrácia és a nemzeti függetlenség formája. Ezt a formát, kormányzás dolgában, egy nemzeti kormány tudná a nép akaratával megtölteni, a művelődés szellemében pedig a magyar léleknek azok a mesterei, akik az elmúlt évtized alatt is a nép hűségében éltek. Szenvedő lélekkel áhítjuk, hogy a rontó harcok megszűnjenek, s kérjük az emberi bölcsesség szellemét, hogy a harcok küzdőit igazságtalan ítélet ne érje. Méltó életünkért szóban és cselekedetben a történelemhez fohászkodunk. Fohászkodunk mindnyájan, munkások, parasztok és ifjúság, nem különben jövőt álmodó költők, akik mind és mindig rendületlenül hívei vagyunk hazánknak. Kedves hallgatóink, Tamási Áron: "Magyar Fohász" című írását hallották. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00354

Felhívás

Még 18 perc és lejár a Központi Vezetőség és az Elnöki Tanács által megszabott fegyverletételi határozat

hangfelvétel (mp3) · ID: 00356 · Közlemény

Még 18 perc és lejár a Központi Vezetőség és az Elnöki Tanács által megszabott fegyverletételi határozat. Még 18 perc és véget vetünk Budapesten a vérontásnak. Megszüntethetjük a testvérháborút. A harc, amelyet a magyar fiatalok elindítottak, nyugodtan mondhatjuk, győzött. A további vérontásnak semmi értelme. Független Magyarországért, a demokrácia kibontakoztatásáért, a bűnösök megbüntetéséért, a Nagy Imre vezette kormány megalakításáért vonultak az utcára a budapesti egyetemisták. Legtöbbjük ezért ragadta a fegyvert is. A követelések, mint a Központi Vezetőség ma délután közzétett nyilatkozat mutatja, teljesültek. Bár ez a nyilatkozat még nem adott, nem is adhatott minden kérdésben egyaránt kimerítő választ, de a mai nap legfontosabb kérdéseire igen! Ezek között is első helyen kell szólani az amnesztiahatározatról, amely csoportoknak és egyeseknek egyként biztosítja: ha leteszik a fegyvert, szabadon elvonulhatnak. Lehetséges, hogy vannak, akik azt gondolják, az amnesztia meghirdetése a kormány gyengeségét bizonyítja. Nem! Erről nincsen szó. S bár nem vagyunk hívei a fenyegetésnek, nem helyeseljük a megfélemlítés politikáját, de azért azt mégis el kell mondani, hogy aki nem hajlik a szép szóra, akinek nem elég az amnesztiarendelet, az találkozni fog azzal az erővel, amely a kormány kezében összpontosul. Ismételjük: Legyen vége a vérontásnak! Szüntessük meg a harcot! Ez legfőbb törekvésünk, ez mindannyiunk érdeke. Magyarok! Fogadjátok el az amnesztiáról szóló felhívást! Még 16 perc van hátra, tegyétek le a fegyvert! A mai párthatározat és a Magyar Népköztársaság elnöki Tanácsának törvényerejű rendelete amnesztiát ad azoknak, akik ma este 22 óráig leteszik a fegyvert. A határozat végrehajtásához a karhatalmi erők parancsnoksága a következő magyarázatot adja: Kötelékben, vagy csoportokban harcolók fehér zászló kitűzésével jelzik megadási szándékukat. Fegyvereiket egy helyre rakják le, s a kormánycsapatok által megjelölt helyen sorakoznak. Egyesek fegyverük eldobásával és kézfelemeléssel teszik ugyanezt. Ismételten közöljük, hogy a fegyverletétel legutolsó időpontja ma este 22 óra, tehát még addig 17 perc. Fegyveres erők tagjai, harcosok, felfegyverzett munkások, elvtársak! Pártunk és kormányunk tisztelettel adózik annak a hősies küzdelemnek, amelyet negyedik napja vívtok a népi demokrácia érdekében. Büszkék vagyunk hősies helytállástokra. Most az a hősies feladat hárul rátok, hogy együtt mindenkivel, akinek drága a magyar vér, megtegyétek a szükséges lépést a vérontás befejezésére. A kormány a megbékélés szellemében, attól a szándéktól vezetve, hogy egyetlen megtévedt, jóhiszemű embert se sújtson a törvény szigora, kiterjesztette az amnesztiát mindenkire, aki ma, október 26-án este 22 óráig leteszi a fegyvert. Elvtársak! Cselekedjetek pártunk és kormányunk határozatának szellemében. Bánjatok emberségesen azokkal, akik leteszik a fegyvert. Megadás után engedjétek hazatérni őket! De a határidő lejártával mérjetek megsemmisítő csapást mindazokra, akik folytatják a fegyveres harcot a néphatalom ellen. Tetőzze be ez a fegyvertett a népünk békéjének és szabadságának védelméért vívott hősies küzdelmeteket. Szívünk egész melegével veletek vagyunk a döntő cselekedetek óráiban. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Kedves hallgatóink, folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00356

Háy Gyula író üzenete

építsük együtt az új hazát

hangfelvétel (mp3) · ID: 00358 · Üzenet

Kedves Hallgatóink, felolvassuk Háy Gyula üzenetét a magyar fiatalokhoz! Fiatalok! Háy Gyula író üzen nektek. Tegnapi üzenetemre annyi okos, szép választ kaptam, hogy kötelességemnek tartom újból megszólalni. Hozzátok szólok, drága gyermekeim, akik hazafias ideálokkal, teli lélekkel ragadtátok meg a fegyvert. Sok kétségbeesett anya üzen általam. Rettenetes pillanatok következnek. A pusztulás pillanatai mindazoknak, akik nem értik meg, a küzdelem fegyveres szakasza lezáródott. Ugyanazokért a szent célokért más fegyverrel, békés fegyverrel kell harcolni. Az óramutató könyörtelenül halad. Az idő lejárt, még kb. tíz perc van hátra. De előttetek, ha akarjátok, egy egész élet áll még. Nemcsak a halálhoz kell bátorság, az élethez is. Egy hősi élet többet ér, mint egy szükségtelen, felesleges halál. Tárt karokkal várunk benneteket, építsük együtt az új hazát. Ezt üzeni nektek szerető öreg barátotok: Háy Gyula, író Felolvastuk Háy Gyula üzenetét, a magyar fiatalokhoz. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00358

Tájékoztató közlemény

A fegyvert letevők akadály nélkül elvonulhatnak.

hangfelvétel (mp3) · ID: 00359 · Közlemény

Tájékoztató közlemény: Budapest utcáin folyik a fegyverek beszolgáltatása. Mivel igen sok megtévesztett, a fegyvert letenni szándékozó fiatal nem ismeri pontosan a fegyverbeszolgáltatós módját, tájékoztatóul az alábbiakat közöljük: A fegyvert és lőszert fehér zászló kitűzése után a legközelebbi katonai egységnek, vagy járőrnek lehet átadni. Ha ilyen a közelben nincs, rakják le az utcán a kapualjba. A fegyvert letevők akadály nélkül elvonulhatnak. Megismételjük: Budapest utcáin folyik a fegyverek beszolgáltatása. Mivel igen sok megtévesztett, a fegyvert letenni szándékozó fiatat nem ismeri pontosan a fegyverbeszolgáltatós módját, tájékoztatóul az alábbiakat közöljük: A fegyvert és lőszert fehér zászló kitűzése után a legközelebbi katonai egységnek, vagy járőrnek lehet átadni. Ha ilyen a közelben nincs, rakják le az utcán a kapualjba. A fegyvert letevők akadály nélkül elvonulhatnak. Kedves Hallgatóink, tájékoztató közleményt olvastunk fel. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00359

Testvérharc dúl

hangfelvétel (mp3) · ID: 00361 · Hírek

Testvérharc dúl (Forrás: Hangdokumentumok 1956. Turczi István és Vámos György összeállítása, 1992. augusztus.) ID: 00361

Hírek

hangfelvétel (mp3) · ID: 00362 · Beszéd (felolvasott), Hírek, Külföldi hírek, Konferálás

Kossuth Rádió, Budapest! 22 óra. Híreket mondunk. Felolvassuk a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének nyilatkozatát a magyar néphez. A két világháború óta nem voltak ilyen tragikus napjai hazánknak. Testvérharc dúl hazánk fővárosában. Ezrekre tehető a sebesültek és százakra a halottak száma. Haladéktalanul véget kell vetnünk a vérontásnak. Ennek biztosítására a Központi Vezetőség a következő intézkedéseket teszi: Először: A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége javaslattal fordul a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnökségéhez, hogy tegyen előterjesztést Népköztársaságunk Elnöki Tanácsának új nemzeti kormány választására. Ez a kormány arra hivatott, hogy maradéktalanul jóvátegye a múlt hibáit és bűneit és az egész nemzetre támaszkodva megoldáshoz segítse népünk minden jogos követelését. Népünk kimeríthetetlen erejével megteremti a jólét, a függetlenség és a szocialista demokrácia szabad országát. A Központi Vezetőség Nagy Imre elvtárs vezetésével a legszélesebb nemzeti alapon megalakuló kormány tagjaira javaslatot tett. Másodszor: Az új kormány tárgyalásokat kezd a szovjet kormánnyal, hogy a függetlenség és a belügyekbe való be nem avatkozás alapján rendezze az országaink közötti viszonyt. Ennek első lépéseként a rend helyreállítása után a szovjet csapatok haladéktalanul visszatérnek támaszpontjaikra. Magyarország és a Szovjetunió teljes egyenjogúsága megfelel mindkét ország érdekeinek, mert csak ezen az alapon épülhet fel a valóban testvéri és megbonthatatlan magyar-szovjet barátság. Harmadszor: A Központi Vezetőség helyesnek tartja az üzemi munkástanácsok megválasztását, a szakszervezeti szervek közreműködésével. A munkásosztály jogos anyagi követelésének kielégítése érdekében béremelést kell végrehajtani. Ennek mértékére anyagi lehetőségeinkhez képest maximális erőfeszítéseket kell tenni, mindenekelőtt az alacsony keresetűeknél kell végrehajtani. Negyedszer: A kormány a harcban való részvételért amnesztiát ad a fegyveres harc minden résztvevőjének. Ennek egyetlen feltétele a fegyverek azonnali, de legkésőbb ma este 22 óráig való letétele. Ötödször: A Központi Vezetőség és a kormány nem hagy kétséget az iránt, hogy a szocialista demokrácia talaján áll, de ugyanakkor szilárd elhatározása, hogy megvédi népi demokráciánk vívmányait és nem tágít a szocializmus ügyétől. Programja alkalmas minden becsületes magyar hazafi egyesítésére. A Központi Vezetőség nem feledkezik meg arról, hogy vannak népi demokráciánknak elkeseredett és mindenre elszánt ellenségei, és felhívja a kommunistákat, a magyar dolgozókat, mindenek előtt a munkásokat, a fegyveres erőket, a volt partizánokat, a néphatalom szilárd oltalmazóit, hogy azokat, akik népköztársaságunk államhatalma ellen fegyverrel támadnak, ha a megadott határidőig nem teszik le a fegyvert, kíméletlenül semmisítsék meg. Hatodszor: A rend helyreállítása után haladéktalanul hozzáfogunk mindazoknak a változtatásoknak kidolgozásához, melyeket népgazdaságunk irányítása, a mezőgazdasági politika, a népfrontpolitika és pártunk vezetése, valamint egyéb munkája terén meg kell valósítanunk, hogy a szocialista demokrácia elvei teljes mértékben érvényesüljenek. Az egész néppel folytatott eszmecsere útján előkészítjük és megvalósítjuk a demokratikus és szocialista, az önálló és független Magyarország nagy nemzeti programját. A nemzet egysége, testvériesülése örökre váltsa fel az öldöklő testvérharc e tragikus korszakát. Hegedjenek be a sebek, melyeket önmagunkon ejtettünk. Ha élni akarunk, új életet kell kezdeni. Csak rajtunk múlik, hogy e szörnyű megpróbáltatások után a belső béke, a félelem nélküli élet, a jólétet teremtő termelő munka, a szabadság, a jog és igazság legyen népünk osztályrésze. Éljen a független, demokratikus és szocialista Magyarország! Budapest, 1956. október 26-án. A Magyar Dolgozók Pártjának Központi Vezetősége A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 20. paragrafusában foglalt felhatalmazás alapján az alábbi törvényerejű rendeletet hozta: Az 1956. évi október hó 23. napjától kezdődően folyó fegyveres harc minden résztvevője amnesztiában részesül, azzal a feltétellel, hogy a fegyvert legkésőbb 1956. október hó 26-án este 22 óráig leteszi. Budapest, 1956. október hó 26-án, Dobi István az Elnöki Tanács elnöke, és Kristóf István az Elnöki Tanács titkára A Gheorghiu Dej Hajógyár dolgozói addig is, míg a gyár összes dolgozójának bevonásával demokratikus úton megválasztják a munkástanácsot, ideiglenes munkástanácsot választottak. Az ideiglenes munkástanács első feladatként a gyár rendfenntartását, a munka megindítását, a dolgozók bérének kifizetését tűzte ki. Ugyanakkor elhatározták, hogy a rend helyreállítása után azonnal segítséget nyújtanak a tragikus események következtében megrongálódott XIII. kerületi kórházak, lakások és vállalatok helyreállításánál. - Budapest dolgozó népe! Kövessétek a hajógyáriakat a múlt hibáinak felszámolásában és napjaink tragikus eseményeinek helyrehozatalában. A Gheorghiu - Dej Hajógyár Ideiglenes Munkástanácsa A budapesti VIII. kerületben szolgálatot teljesítő gépesített honvédalakulat előtt 74 harcoló fiatal ma délután letette a fegyvert. A fiatalok - midőn értesítették őket az általános amnesztiáról - elhatározták, hogy holnaptól a honvéd alakulattal együtt vesznek részt a rend fenntartásában. Közöljük a szolnoki forradalmi tanáccsal, hogy a Magyar Rádióhoz továbbított követelésüket eljuttattuk Nagy Imre elvtárshoz. Nagy Imre elvtárs a Kossuth Rádió adásában fog válaszolni a követeléseikben felvetett pontokra. A Veszprém megyei dolgozók 15 teherautó élelmiszert küldtek Budapestnek. Ők is, és az Inotai Alumíniumkohó küldöttsége egészségesen megérkezett, holnap, szombaton hazatérnek. Csepelről jelentik: Hazánk legnagyobb nehézipari üzeme épségben áll. A munkások kisebb része az üzemben tartózkodik. - Megalakították a munkástanácsot és megvédik a gyárat és a munkáshatalmat. A fegyveres felkelők a gyárkapu előtt beásták magukat, de a kormányhű fegyveres alakulatok és munkások fellépésére kiszorultak állásaikból. Budapest III. kerületéből jelentik: Kilenc ember vöröskeresztes karszalaggal bement a rendőrség épületébe. Hamarosan kiderült róluk, hogy nem segélynyújtó vöröskeresztesek, hanem a felkelők mindenre elszánt ellenforradalmi csoportjához tartoznak. A vöröskeresztes karszalag révén bejutva a rendőrségre, fegyvert akartak maguknak szerezni. Elfogták őket. Az Élelmiszeripari Minisztérium felhívja a hús-, a tej-, és a sütőipar összes üzemeit, hogy az egészségügyi intézmények, kórházak, szülőotthonok, kenyér, hús és tejszükségletét elsősorban és minden körülmények között elégítsék ki. Egyben felkéri a minisztérium az egészségügyi intézményeket, amennyiben az élelmiszeripari üzemek nem tudnának zavartalanul szállítani, úgy szükségleteiket a legközelebbi kenyér-, hús- és tejüzemből elégítsék ki. Külföldi jelentéseink: Párizs. A francia nemzetgyűlés pénteken elhatározta, hogy november 6.-án megvitatja a [...] törvény felfüggesztésére vonatkozó szocialista javaslatot. Ez a törvény, amely 1951-ben a gaullista és a [...] választási győzelme után hoztak a felekezeti iskolák állami támogatása ügyében. A [...] törvény ellenségeskedést idézett elő a [...] és a szocialisták között, amelyet csak csupán az elmúlt hónapokban Molle kormányzása idején számoltak fel. A szocialista párt baloldali szárnyának javaslata, amelyet most a nemzetgyűlés elfogadott, ismét ellentéteket idéz elő a szocialista és a burzsoá pártok között. A jobboldal pedig egyenesen [...] a szociáldemokrata párt pénteken kommünikét adott közre a tárgyalásokról. A szociáldemokrata párt közlése szerint többek között arról tárgyaltak, hogyan lehetne az utazások megkönnyítésével, újságok és folyóiratok cseréjével a személyi kapcsolatot kiszélesíteni a Német Szövetségi Köztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság között. Bonn. Október 266.-án megérkezett Bonnba a Szovjetunió rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a Német Szövetségi Köztársaságba. Szmirnov repülőtéren elhangzott üdvözlő szavaiban kijelentette, mint a Szovjetunió nagykövete, elhozta a Szovjetunió baráti üdvözletét és legjobb kívánságait a köztársaság munkásainak, parasztjainak és minden állampolgárának. Bonn. A Népi Kína kormánya szabadon bocsátotta a Kínában fogvatartott összes német állampolgárt, jelentette be a Szabad Demokrata Párt. Az AFP jelenti. A Borba október 26-i számában többek között a következőket írja Magyarországról. Azért alakult így a helyzet, mert a párt és a kormány nem tudott választ adni a tömegek sürgető követeléseire. Kádár és Nagy elvtársak beszédében foglalt program - mint írják -, megfelel a tömegek követeléseinek. Hozzáteszi, hogy e két nyilatkozat szilárd alapot nyújt ahhoz, hogy helyreálljon a rend. London. Walter Giseking világhírű német zongorista, pénteken hajnalban hatvan éves korában elhunyt az egyik londoni kórházban. Varsó: Spychalski tábornok, a lengyel hadsereg politikai osztályának új vezetője ma reggel felhívást intézett a fegyveres erőkhöz, jelenti a lengyel távirati iroda. A felhívásban Spychalski tábornok, miután megköszönte valamennyi fegyveres alakulat tábornokainak, tisztjeinek és katonáinak, hogy méltónak mutatkoztak arra a bizalomra, amelyet a párt, a munkásosztály és a nép beléjük helyezett, a következőket jelenti ki: Minden nappal új feladat és mindig nehezebb feladat áll előttünk. Ma az a feladata a pártnak, amelynek élén Gomulka elvtárs áll, hogy végrehajtsa a maga programját, amelyet a 8. teljes ülés határozott el. A nemzet megmutatta, hogy bízik abban a programban, bízik pártunk vezetésében, abban a vezetésben, amely a teljes igazságot meghozta a nemzetnek és amely azt akarja, hogy egyedül az igazság vezérelje a párt kapcsolatait a tömegekkel. Engedelmeskedve a nemzet akaratának - folytatja a tábornok - a párt vezetősége és a kormány azonnali intézkedéseket akar hozni, hogy olyan politikát valósítson meg, amely a valódi demokráciát, a párt aktivitását és egy, teljesen a nyilvánosság előtt zajló politikai életet valósít meg, továbbá olyan gazdasági reformot, amely azon alapul, hogy a munkásokat bevonják a vállalatok igazgatásába. Engedelmeskedve a munkásosztálynak és a nemzet akaratának, a párt vezetősége és a kormány olyan intézkedéseket hoznak, amelyek viszonyunkat a Szovjetunióval valóban a nemzeti barátság alapjára helyezik, a valódi szuverenitás és a kölcsönös megbecsülés alapjára. Kérlek benneteket, katonák és tisztek, őrködjetek e szövetség felett, őrködjetek, hogy semmiféle ellenséges hang ne hatoljon be soraitokba e szövetség ellen, ugyanúgy, ahogy ne hatoljon semmiféle ellenséges hang soraitokba a demokratizálás és a szocializmus építése ellen. Nem szabad megengednünk senkinek sem, hogy tönkretegye forradalmi .Nyugodt légkörre van szükségünk, hogy végre tudjuk hajtani pártunk 8. teljes ülésén elfogadott programunkat. Híreinket hallották. Kedves Hallgatóink, folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00362

Munkástanács – bérkifizetés

hangfelvétel (mp3) · ID: 00363 · Közlemény

Munkástanács – bérkifizetés (Forrás: Hangdokumentumok 1956. Turczi István és Vámos György összeállítása, 1992. augusztus.) ID: 00363

Közlemény

Az 1956. évi október hó 23. napjától kezdődően folyó fegyveres harc minden résztvevője amnesztiában részesül

hangfelvétel (mp3) · ID: 00364 · Közlemény

A fegyveres felkelők néhány csoportja kérdéssel fordult a Minisztertanácshoz, hogy a fegyverletétel után valóban biztosítják-e a zavartalan hazatérést. A kérdésekre válaszolva, a magukat megadni szándékozó fegyveresek megnyugtatására újból közöljük az amnesztiarendeletet, amelynek betartását az Elnöki Tanács biztosítja: A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 20. paragrafusában foglalt felhatalmazás alapján az alábbi törvényerejű rendeletet hozta: Az 1956. évi október hó 23. napjától kezdődően folyó fegyveres harc minden résztvevője amnesztiában részesül, azzal a feltétellel, hogy a fegyvert legkésőbb 1956. október hó 26-án este 22 óráig leteszi. Budapest, 1956. október hó 26-án. Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke, Kristóf István., az Elnöki Tanács titkára Ismertettük az 1956. évi 30. számú törvényerejű rendeletet. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00364

Valóban hazatérhet-e, aki letette a fegyvert

hangfelvétel (mp3) · ID: 00365 · Közlemény

Valóban hazatérhet-e, aki letette a fegyvert (Forrás: Hangdokumentumok 1956. Turczi István és Vámos György összeállítása, 1992. augusztus.) ID: 00365

Üzenetek

hangfelvétel (mp3) · ID: 00367 · Üzenet

Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk. A következő személyek üzenik hozzátartozóiknak, hogy jól vannak, ne aggódjanak értük. Csőgér Józsefnének Megyaszóra küldi szívélyes üdvözletét unokája Béla és üzeni, jól van. Indus családnak Lakitelekre küldi üdvözletét fiuk Ernő. Csiki Lajos feleségének Attila körút. Kéry Béla családjának (…) Kiss Béla Béke tér kilencbe szüleinek üzeni, jól van, egészséges. Lampert Lászlónénak férje Budapest hat kerületbe. Kendi Ferencnének férje Budapest hat kerületbe üzeni, jól van, egészséges. A Soroksári úti és a Thaly Kálmán úti hetes bölcsödét áthozták a Péterfy Sándor utcai kórház bölcsődéjébe. A szülők megnyugtatására közlik, hogy a csecsemők és a gyermekek kivétel nélkül egészségesek és jól vannak. Doktor Zilah Istvánnénak Nagyatárdra doktor Zilah Sándor és családja. Fischer Henrikné és András Szegedre Bali Pálnak. Fischer Sándor és felesége üzeni édesapjának Vay Ádám utcába Fischer Dezsőnek, jól vannak. A Szikszai, Kőhalmi és Dobra család üzeni erdélyi rokonainak, mindnyájan jól vannak. A pesthidegkúti SZOT üdülőben mindenki egészséges. Szécsi Lakatos Ilona és Imre hozzátartozóiknak. Temesi Jánosné hozzátartozóinak Balatonfüzfőre és Mosonmagyaróvárra. Sárosi Sándorné tanítónőnek Zámolyra hozzátartozói. A Fehérvári út hatvankilencbe Monokinénak és Doboséknak Rajk Zoltán. Bögönyék üzenik Dombóvárra, jól vannak, Feri kéri Laci öccsét, minél előbb jelentkezzék. Páli Gyuláné leányának Icának, valamint Lalinak és anyjának. Schiller Jenőnének Bandi és Jancsi kisfiának Budapest üzen apukájuk, ne aggódjanak. Patonek Teréz üzeni Csillaghegyre rokonainak, jó helyen van, ne aggódjanak. Tőzsér Jánosnak Balassára fia. Balogh István és Adamkó István Hatvanba szüleinek. Gaál András Pétervásárra szüleinek. Juhász Istvánnak Soltvadkertre fia. Benő Herbert szüleinek Soroksárra. Vásárhelyinének Csaplár utca négybe férje, kórházban van, könnyű sérüléssel. Jáni József Alapra üzeni felesége, gyermeke jól van. Meggyesi Lászlónénak Nógrádverőcére férje. Bonifác Ferencnének Nógrádverőcére ugyancsak férje. Molnár Gyula Hajdúvidre. Bíró Bertalan Nyírbogátra szüleinek. Hornyák Imre és Balogh János szüleinek Nádudvarra. Sebestyén Sándor és Nándor családjának az egy és tizenhat kerületbe. Juhász József feleségének, valamint szüleinek Poroszlóra üzeni, jól van, egészséges. Balogh Imrénének és családjának üzeni fia Laci Kispestre, jól van. Paplan Rudolf szüleinek Budapest hat kerületbe. Sógorka Mihály szüleinek Súr-Szőlőhegyre. Ipka Pálné férjének Veszprémbe. Ferencz Lajos szüleinek Kunpetrire. Kiss Zoltán újságíró szüleinek Váncsódra és feleségének Komlóra. Kánter József feleségének Budapest hat kerületbe és szüleinek Felsőmonostornyára. Tóth József Felsőtárkányra szüleink. Szabó László Mohácsra szüleinek. Varga István szüleinek Gönyűre üzeni, jól van, egészséges. Fehér Katókának Budapest tizenharmadik kerület Kartács utcába üzeni Pista, jól van. Farkas János szüleinek Gyöngyős, Őrálló utca. Kiss Sándor sógorának tizenhét kerület és nővérének üzeni, jól van, egészséges. Nagy József Nádasdladányba szüleinek, családjával együtt. Papdi Mihály szüleinek Budapestre és feleségének. Özvegy Fazekas Lászlónénak Szolnok üzeni leánya Erzsébet, jól van, ne jöjjön, Béla is öleli. Bálint Lajosék Bódvaszilasra, Nagyecsedre rokonaiknak. Jávorkai Imrének Miskolcra felesége és gyerekei. Papp Józsefnek Izsákra fiuk Józsi, Anti. Kovács Károlynak Budapest Szigetvár, szolgálatban van. Szigetváriné Városház utca nyolcból üzeni Ózdra. Molnár Imre Budapest negyedik kerületbe üzeni feleségének Zsemlye Máriának, nincs semmi baj, ne nyugtalankodjék érte. Pongácz Erzsébet Balatonfőkajárra anyjának. Mayer Piroska szüleinek Pándra és Deményi Lászlónak Kiskunhalasra. Baksa Ilona Csöjtörre szüleinek. Balla Ferenc jelentkezzen Gödöllőről, édesanyja aggódik. Bercsényi Zoltánnak Acsán hídépítő üzeni, Piri ne aggódjon. Dancsák István szüleinek Salgótarjánba. Galyatetőre Kiss Zsuzsának Mami, Szilvi, Gyuri, Ági, Kati. Bakos Mihály feleségének Nagykörösre. Megyeri Sándor Abonyra feleségének. Kardos István Sárospatakra feleségének. Szakácsi János Ceglédre és Jászberénybe hozzátartozóinak. Lendvai Péter Csillaghegy, Attila utca kilencvenkettőbe hozzátartozóinak. Dirinyi Zsigmond szüleinek Tarnaszentmiklósra. Kovács Gábor Bem rakpart ötvenbe feleségének. Kehán Lajos Budaörsre feleségének és édesanyjának. K. Nagy József Lajosmizsére feleségének. Tamási János Újpest Gellért utca huszonhét alá feleségének. Tóth György Dagály utca tizenkettőbe feleségének és Kiszomborba szüleinek. Kellényi Ervin családjának Budapest Nap utcába. Papp Sándor Mártírok utca öt-bébe feleségének és hozzátartozóinak Dömsödre. Mézes József Jászalsószentgyörgyre szüleinek. Tömösi József Debrecenbe és Vámospércsre testvéreinek és szüleinek. Kózsa János rendőr Nyíregyháza Tompa utca huszonegybe testvéreinek és feleségének. Baranyai Lőrinc Bönyövétalapra szüleinek és Rákosszentmihályra Akácfa utca hetvenháromba. Elekes Vilmos rendőr Alsóújlakra szüleinek. Szőllősi Vince Budakeszire Rákosi út hatvankilencbe feleségének. Kovács Gábor Petőmihályfára apósának és hozzátartozóinak. Müller István hozzátartozóinak. Paár László Géza utca harminchatból Kulinger Gyulának Apajra és Váczi Józsefnénak Jánosházára. Boros Elvira Debrecenbe özvegy Szabó Jánosnénak és Lászlónak. Miskolcra Déryné utca húszba üzeni fia, egészséges. Bódi Pálnénak Laci. Konkoly Teréznek Pécsre Gyurka és papáék. Hencsik Istvánnak Mezőtúrra fiuk Pista. Kovács Károlynak Ceglédbe fiuk Karcsi. Varga Józsefnek Nagybátronyba fiuk Feri. Simonyiéknak Kislángra fiuk. Csergő Andrásnak, Ernő, Jóska üzeni, jól vannak. Horváth Gyula és húga Szombathelyre doktor Benkőéknek üzen, jól vannak. Kedves Hallgatóink, üzeneteket hallottak. Folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00367

Miskolci Péter felhívása

Hogy a rend helyreálljon, csupán rajtunk múlik!

hangfelvétel (mp3) · ID: 00369 · Riport, tudósítás, Közlemény

Egy fiatalember, Miskolci Péter, a Ganz Vagongyár dolgozója, aki néhány tízperccel ezelőtt még a Baross utcai fiatalok között harcolt, ül most a mikrofonunknál. Társaival felkereste egyik katonai alakulatunkat, hogy felhasználják az Elnöki Tanács amnesztiarendeletét. Majd eljött hozzánk is, hogy szóljon a hozzá hasonló harcolókhoz. Tessék! Magyar fiatalok! Én az egyetemi fiatalok küldöttségével felkerestem népi hadseregünk illetékes vezetőit, hogy a céltalan vérengzésnek, vállt-vállnak vetve vessünk véget. Kormányunk eleget tett követeléseinknek. Hogy a rend helyreálljon, csupán rajtunk múlik! Harcos fiatalok! Fogjunk össze közös erővel, hogy felszámoljuk azt az erőt, amely orvul bemocskolja vérengzésével és rablásaival nemes célkitűzéseink termékeit. Én, mint munkásfiatal csatlakoztam az egyetemisták felhívására a magyar nép jogos követeléseinek kivívására. Az elültetett mag gyökeret eresztett. Megérett a gyümölcse nagy erőfeszítéseinknek. Magyarok! Drága a mi vérünk! A becsületes termelőmunkában [...] nem lehet már áldozat felesleges harcokban. Emeljünk minden erőnkkel és józan belátásunkkal végre gátat az előre nem látott következményekkel járó vérengzésnek. Legyen legszentebb célkitűzésünk e súlyos pillanatokban a béke. Majd ami azután tisztázatra vár, ismét közös ügyünk, és a kölcsönös bizalom légkörében, a béke jegyében is elintézhető népünk javára és boldogulására. Miskolci Péter, a Baross utcában harcoló ifjak küldöttségének tagja (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00369

Üzenetek

hangfelvétel (mp3) · ID: 00371 · Üzenet

Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk. A most következő személyek üzenik hozzátartozóiknak, hogy jól vannak, ne aggódjanak. Keceli Sándor üzeni Bálint Bélának Budapest Thaly Kálmán utca ötvenkettő alá, választ vár. Horváth főhadnagy üzeni Rajka Jánosnénak Szekszárdra Rózsa utca három szám alá, jól vagyunk, itthon vagyunk. Pucskó Lajos üzeni édesapjának Ózdra, jól van. Kunhegyesre Tóth Miklóséknak Miklós és Feri. Egerbe Tóth Istvánnak, Istvánék jól vannak. Somogyszobra Tóth Istvánnak, Pistáék jól vannak. Mosonmagyaróvárra doktor Bodor Bélának, Bálinték jól vannak. Lévai Péter Mezőkövesdre feleségének és szüleinek. Gyuricza Gyula és felesége a vidéki rokonoknak. Jaksa János Szentesre feleségének és kislányának. Bakos Mihály Makóra menyasszonyának és szüleinek. Haba Máriát kéri férje, hogy hívja fel a százhuszonkettő-négytizenhetes telefonon, százhuszonkettő-négytizenhét. Bajna Hugónénak fia és menye. Radnai Gyula feleségének. Rádics István Pesterzsébeten lakó családjának. Jancsó Lajos Bácsalmásra szüleinek és testvéreinek. Bársony Rózsa édesanyjának Szederkútra, Bársony Bertalannak pedig üzeni, hogy adjon magáról életjelt a négyszázötvenhat-százegyes telefonszám alatt, négy-öt-hat-százegy. Meiszer József üzeni Boroséknak Kaposvárra. Bial Pál Nagyváradra Köztársaság tizenegy szám alá. Németh Lajos szüleinek Szendre. Nyerges József szüleinek Ócsára. Becker János szüleinek Monostorra. Szabados András szüleinek Kengyelre. Csőke István szüleinek és feleségének ugyancsak Kengyelre. Sántha Béla szüleinek Tarnaőrsre. Geierhold Antal szüleinek és feleségének Dunavarsányra. Polgár Andor szüleinek Egerfarmosra. Kohér István Soltra és Dunavarsányra. Bozsóki Árpád Pesterzsébet Szigligeti utcába feleségének. Gáti Vilmos Székely Bertalan utca tíz alá. Mészáros Lászlóné szüleinek Rákoscsabára. Réti Vilmos családjának. Makka Józsefnek Budapest Soproni út hatvanhat, Ilonka. Lukács Józsefnek Gyöngyössomlyos Ernő és Jóska. Tusneider Jánosnak Budapest fiuk, Laci. Patos Mihálynak Budapest Ecseri utcába fiuk, Laci. Szikra Györgynek Nagybátonyra fiuk üzeni, jól van. Petz Zoltán Budapestre és Orosházára rokonságának és menyasszonyának. Böjtös János Budapestre édesanyjának és testvérének. Turjáni György Jászfelsőszentgyörgyre szüleinek, rokonainak. Békési Mátyás Budapestre feleségének és kisfiának. Sándor Béla Dóczy Sándornénak Gyulára, Sándor Bélának. Riba Ferenc szüleinek Balatonfüredre és feleségének, kislányának Budára. Horváth Imre Pósfára és Budaörsre testvérének. Kiss Pál Pestre családjának, Feldebrőre szüleinek és Tóth Bélának Hódmezővásárhelyre. Pere József Budára feleségének és kislányának, valamint szüleinek Békéscsabára. Mészáros István feleségének Rákoshegyre, kislányának és szüleinek Csongrádra üzeni, jól van. A tóti családnak Budapestre Feri, a Berecz családnak, valamint feleségének a kórházba Laci üzeni, jól van, egészséges. Pintér József és Lumter Jánosnénak Bedecskére legjobb kívánságaimat küldöm és közlöm, hogy kislányunk született, Laci. Darai Jenő Zuglóba feleségének, kisfiának, édesanyjának. Jenő és családja Debrecenbe szüleinek, valamin testvéreinek Ceglédre. Szekeres István feleségének és kislányának Pestre. Patri és Oszela család Biharnagybajomba és Tibolddarócra szüleiknek. Szőke Sándor és Sanyika, Margit Abonyba Kovács Józsefnek és Kecskeméti Istvánnak a százkettes szám alá. Mezőkövesdre Kőszegiéknek Szabó Lajos és felesége üzeni, hogy jól vannak Gyomára Szilágyi Péteréknek üzeni Szabó Lajos és felesége, jól van. Vörös Gábor feleségének és fiának a Kerepesi út negyven alá. Gábor Ernő kéri feleségét és leányát, Zsuzsikát, adjanak életjelt magukról, cím, Veres Pálné utca tizennégy. Bikácsi János Budapestről Fegyvernekre szüleinek, aki hallja, adja át. Puskás József és családja szüleinek Ibrányba. Zahár Iván feleségének és Ercsibe szüleinek. Szőke Ernő és családja üzeni Szőke Pálnénak Dömösre, jól vannak, egészségesek. Pólya Bálintné és kisleányai Fábiánsebestyénre szüleinek, Nagy Józsefnek. Szobinyi Sándorné Kurityánba szüleinek, Kovács Jánoséknak. Kovács Árpádné Békészentandrásra szüleinek. Tomonyicska Mihálynénak Hajc József Nagybánhegyre szüleinek. Szabó Irma szüleinek Debrecenbe. Kiss János Zuglóba családjának és Szávára apósának. Sára László postás a Rózsa utca harminchatból Ilinger Gyulának Apajra és Váczi Józsefnének Jánosházára. Oros Elvira postás Debrecen özvegy Szabó Jánosnénak és Sándor Lászlónak. Barna Antal üzeni a Csengery utca negyvenötből Szegedre Rózsikáéknak a Kálmán utca tizenhatba. Papp Gyula üzeni Szegedre szüleinek és Ludányi Jolikának Szeged Püspök utca tizenegy-cé. Hős István Pajkosra a Ságvári utca harmincötbe és Sükösdre testvéreinek. Csillag Lajos szüleinek a tizenharmadik kerületbe és menyasszonyának Lőrincre. Kárpáti Jánosné és Éva Vekerle-telepre Telek Ferencéknek és a csepeli Sport Szállóba Telekéknek. Bíró József és családja szüleiknek Füzesabonyba és Mátraballára. Az alábbiak üzennek szüleiknek, jól vannak. Joó Borbála Újszászra Horgász utca huszonegy. Szabó István Dombóvárra. Vas László Diósgyőr Vasgyár. Láng István Pomáz. Bolencsik János Csősz. Varga Sándor Bács. Hiller János Bernecebaráti. Molnár István Újszász. Bojcsák István Fábiánháza. Galambos Ferenc Decs. Névtelen Ernő Pilisszentlélek. Strauss József Szokolya. Somogyi Tibor Debrecen. Varga András Abony. Szuszek Istvánnénak Budapest Hajdú utcába üzeni Jancsi, Ilonka és a gyerekek jól vannak. Garamszegi János üzeni Tatbányára, jól van, amint lehet, hazamegy. Tóth József és Felsenberger Tibor üzenik rokonaiknak, jól vannak. Tarcsai Tibor Debrecenbe, Molnár Imre hozzátartozóinak üzeni jól van, egészséges. Az Országos Mentőszolgálat budapesti ápolótanfolyamának hallgatói üzenik hozzátartozóiknak, hogy valamennyien egészségesek. Szabadkai Lajos üzeni Balatonfűzfő Gyártelepen élő feleségének, gyermekének és anyjának, ne aggódjanak, jól van. Jáger Alajosnak Rákoshegyre Lujza utcába Thurzó családnak Lajos. Dunavecsére Kiss Gábornénak fia Gabi. Jakucs Istvánnénak Foktőre fia Pista. Telekdy Imrének Derecskére fia Imre. Zsebeli Lajosnak Megyaszóra fia Béla. Zsemberi Andrásnak Kerekesre öccse Béla. Faragó Sándornak Tahiba Banácsó Béla üzeni, hogy jól van, egészséges. Dénes Frigyes és Gizella édesanyjuknak Salgótarjánba. Kántor Sándor Győrszentmártonba felesége és fia jól vannak. Bacsó Ferenc Törökszentmiklósra jól vannak, Sanyi és Rózsi. Dani Gábornak Kaposvárra, Kenyeres Sándornak Törökszentmiklósra, gyermekei. Nagy Andrásnak Tiszapüspökibe Feri és Karcsi. Nagy Istvánnak Cakóházára gyermekei, aki hallja, adja át. Kovács Jenő üzeni Hejőpapiba és Balf-fürdőre szüleinek, Budapestre feleségének, egészséges. Szendrői László szüleinek és apósának Pesterzsébetre, jól van a családdal együtt. Póka Imre Balatonszemesre. Vasadi János Olaszliszkára. Elekfalvy Ferenc Pesterzsébetre. Sípos János Berettyóra. Perényi Béla Besenyszögre, feleségét és szüleit csókolja. A Szabadság tér tizenhét szám alatti diákotthonban lakó egyetemi hallgatók üzenik, hogy egészségesek. A kettes Belklinikán fekvő betegek, dolgozók üzenik, mindnyájan jól vannak. A nyolcadik kerület Család utca harminchatos és negyvenkettes diákotthon tanulói és dolgozói értesítik hozzátartozóikat, jól vannak. Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk. Folytatjuk műsorunkat. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00371

Üzenetek

hangfelvétel (mp3) · ID: 00373 · Üzenet

Kedves Hallgatóink, most néhány üzenetet közvetítünk. A most következő üzenetek küldői mindannyian jól érzik magukat. Tátrai János Szabó Júliának az Üllői útra és szüleinek Annavölgyre. Dér Kálmán feleségének, szüleinek Tokod, Üveggyárba. Székely András édesanyjának, testvéreinek, menyasszonyának Tiszadobra. Kulcsár Sándor szüleinek és testvéreinek. Rosta Imre szüleinek és Piroskának Tatabányára. Benkő Béla feleségének és szüleinek Ócsárdra. Molnár Gyula szüleinek, testvérének Ipacsfára. Juhász György édesanyjának és Urbán Veronikának Mezőhegyesre. Heves István feleségének Mink Sztálin út nyolc. Vitányi Gyula szüleinek Monok. Ruzsics József szüleinek Csertő. Orovecz György szüleinek és testvéreinek Örménykútra. Patkós Mihály szüleinek Kondorosra. Bakos Mihály szüleinek és menyasszonyának Makóra. Kerékgyártó János szüleinek Kalléra. Vida József szüleinek és testvéreinek Bakonysárkányra. Bekis Mihály szüleinek Sajóba. Dobos János szüleinek Zomborra. Dávid József szüleinek Nagyigmándra és Szőke István feleségének Kengyelre. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00373

Kossuth és Petőfi Rádió, Budapest · 1956. 10. 26. 23.06

csak szöveg · ID: 20331 · Zene

Kossuth és Petőfi Rádió, Budapest · 1956. 10. 26. 23.06 Zenekari hangversenyt közvetítünk Beethoven műveiből. Első számunk az Egmont-nyitány. (Forrás: A forradalom hangja. Magyarországi rádióadások 1956. október 23 – november 9. Szerk. Varga László. Free Europe Press, New York, 1957; Századvég Kiadó – Nyilvánosság Klub, Budapest, 1989. A kötet budapesti időt használ.) ID: 20331

Szabad Győr Rádiója

Cigányzene és hazafias dalok. ..Teljes amnesztiát civileknek…

[unclear - alternating Miskolc/Szabad Győr] /Az 1340-es hullámhosszon, amelyen különösen Miskolcot és Szabad Győrt halljuk. Nem tudjuk megál

csak szöveg · ID: 20330 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény

[unclear - alternating Miskolc/Szabad Győr] /Az 1340-es hullámhosszon, amelyen különösen Miskolcot és Szabad Győrt halljuk. Nem tudjuk megállapitani, melyik a kettő közül./ Cigányzene és hazafias dalok. ..Teljes amnesztiát civileknek és katonáknak egyaránt! Oszlassák fel azonnal az államvédelmi alakulatokat! A rend fenntartását vegyék át a hadsereg és a rendőrség alakulatai! A kormány adjon menedékjogot a nép oldalára átállt szovjet harcosoknak! Azonnal állítsák bíróság elé Gerő Ernőt és azokat, akik a Rádió közleményeit.... Azonnal jelentsék be a rendkívüli pártbíróság összehívását! Szabad sajtót és rádiót! Cigányzene és hazafias dalok. ..Teljes amnesztiát civileknek és katonáknak egyaránt! Oszlassák fel azonnal az államvédelmi alakulatokat! A rend fenntartását vegyék át a hadsereg és a rendőrség alakulatai! A kormány adjon menedékjogot a nép oldalára átállt szovjet harcosoknak! Azonnal állítsák bíróság elé Gerő Ernőt és azokat, akik a Rádió közleményeit..... Azonnal jelentsék be a rendkívüli pártbíróság összehívását! Szabad sajtót és rádiót! Cigányzene. (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 296–297. oldal) ID: 20330

Borsod megyei Munkástanács Rádiója, Miskolc

Nagy Imre elvtárs kijelentette továbbá, hogy nem volt provok…

csak szöveg · ID: 20297

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) Nagy Imre elvtárs kijelentette továbbá, hogy nem volt provokáció, vagy zavargás Miskolcon és Borsod megyében. Kéri Miskolc és Borsod megye lakosságát, hogy a jövőben se történjen ilyesmi. . A Nagy-Miskolci Munkástanács bizottsága és a pártbizottság függetlenül Nagy Imre elvtárs válaszától ... amit éppen felolvastak, a dolgozó emberek határozata alapján ... elhatározta, hogy fenntartják azokat a követeléseket, melyeket benyujtottak, amig azokat lényegében nem valósitják meg. Kiáltványunk, melyet ezekkel a követelésekkel kapcsolatban terjesztettünk a munkások elé s melyen a Kossuth-cimer van és a következő 5 pontból áll: 1/ Követeljük, hogy a szovjet hadsereg azonnal hagyja el az országot; 2/ egy uj magyar kormányt; 3/ a munkásoknak sztrájkjogot; 4/ teljes amnesztiát azoknak a magyaroknak, akik résztvettek a forradalomban; 5/ amig ezeket a követeléseket nem teljesitik, Nagy-Miskolc és Borsod megye népe sztrájkolni fog, a vasutas, bányász, egészségügyi közszolgáltatási, áramszolgáltatási és sajtó dolgozók kivételével. Fiatal munkások és diákok! Viselkedjetek fegyelmezetten! Ne adjatok alkalmat a hatóság beavatkozására. Van módunk arra, hogy követeléseinket vérontás nélkül elérjük. Budapest népét ugy segithetjük a legjobban céljaik elérésében, hogy ha a sztrájkot fegyelmezetten hajtjuk végre és nem tüntetünk feleslegesen. Ne kövessetek el semmilyen provokációt vagy szabotázst, mert az egyetlen amit elérhetünk ezzel, az, hogy saját erőinket gyengitjük. Segitsetek bennünket és ne adjatok helyet rosszhiszemü lelkesedésnek és diák-romantikának, nem vagyunk gyávák, de ugyanakkor nem lehetünk felelőtlenek sem. Értjük aggodalmaitokat a budapesti eseményekkel kapcsolatban, de mi is aggodunk értetek. Az ország nem hősi tetteket igényel, hanem becsületesen dolgozó állampolgárokat. A szovjet csapatok visszavonásának biztositása érdekében táviratot küldtünk a Minisztertanácsnak. Bizzatok bennünk! A munkások választották és nem a kormány! ... Ezután a Munkástanács felhivja a vállalatok és gyárak vezetőit, hogy küldjék el küldöttüket ezekbe a tanácsokba, a lehető legsürgősebben! Tekintet nélkül pártállásukra és figyelemmel a dolgozó nép bizalmára! Aláirás: Nagy-Miskolc-és Borsod megye munkástanácsának vezetősége. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 21. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio Free Miskolc — 00.10 GMT Comrade Imre Nagy declared furthermore that no disturbances or provocations have taken place in Miskolc or Borsod County. He requests the people of Miskolc and Borsod Counties to see that this does not happen in the future either. . . . The Committee of the workers' council of Greater Miskolc and the Party Committee, independently of the answer made by Comrade Imre Nagy . . . just read, have, on the basis of the resolution of the working people . . . decided to maintain the demands they have submitted as long as they are not fulfilled in their essence. Our proclamation issued to the workers in connection with these demands, and which bears the Kossuth arms, consists of five points, as follows: 1. We demand that the Soviet Army leave the country immediately; 2. A new Hungarian government; 3. The right of workers to strike; 4. Complete amnesty for Hungarians who have participated in the revolution; 5. As long as these [demands] are not fulfilled the people of Borsod County and Greater Miskolc respectively will strike, with the exception of railways, mining, health services, public supply, electric power supply, and the press. . . . Young workers and students: conduct yourself in a disciplined manner. Do not offer any reason for any interference by the authorities. We are able to assert our demands without bloodshed. In the attainment of their ends you can furnish the people of Budapest the greatest aid if you carry on the strike in a disciplined manner and if you do not demonstrate unnecessarily. Do not commit any provocation or any sabotage, because the only thing we would achieve by that would be the weakening of our common forces. Assist us and do not give way to ill-considered enthusiasm and student romanticism. We are not cowards but we cannot be irresponsible either. We understand your anxieties on account of the events in Budapest, but we are anxious for you too. The country needs not heroic dead but honest working citizens. In the interest of insuring the withdrawal of Soviet troops we have sent a telegram to the Council of Ministers. Have confidence in us! We have been elected by the workers and not by the government! . . . The workers' council furthermore requests leaders of enterprises and plants to elect their representatives to these councils with the utmost urgency, without regard for Party affiliation and with due regard to the confidence of the working people. . . . Signed: the leadership of the workers' council of Borsod County and Greater Miskolc. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Ezeknek a szövegeknek a magyar eredetije nem ismert. A SZER Hungarian Monitoringban, ill. az ebből készült publikált kötetekben nem szerepelnek; az angol kiadás szerkesztője más monitoringszolgálattól vagy forrástól juthatott hozzájuk — részleteket nem ismerünk. Feltételezzük, hogy a szöveg hiteles.) ID: 20297

Közlemények

Miskolci Rádió

hangfelvétel (mp3) · ID: 00240 · Közlemény

Miskolci Rádió [Az adás alatt a Kossuth Rádió adása hallható] és ezer tonna szenet a hazának. Ezt várják most tőletek Borsod megye dolgozói, a sztrájkoló munkások, vasasok, értelmiségiek és az üzemek munkásai. Ismétlem! Szénbányász csapatok! Vájárok, csillések, aknászok, műszakvezetők, mérnökök és technikusok! Ismét hozzátok fordulunk, kérünk benneteket, s külön az ormosiakat, dolgozzatok becsülettel, lelkesen, végezzétek szorgalmasan mindennapi munkátokat. Szálljatok le a bányába, példamutatóan álljatok helyt a munka frontján! Adjatok ma is több száz és ezer tonna szenet a hazának! Ezt várják most tőletek Borsod megye dolgozói, a sztrájkoló munkások, vasasok, értelmiségiek, az egész nemzet. Most pedig további közleményeket hallotok: Miskolc város és Borsod megye dolgozói! A megválasztott [...] Ne üljetek fel könnyelmű, hiszékeny, bizonytalan [...] fenyegető uszításnak maradjatok fegyelmezettek! A közellátás zavartalan biztosítása érdekében az összes élelmiszerüzleteket nyitva tartjuk és az élelmezés szállítását biztosítjuk. Fogadjátok el ezen [...]fenntartjuk a rendet és fegyelmezettséget. A megválasztott bizottság fáradhatatlan munkája nyomán láthatjátok, hogy a [...] tagok leszögezték, hogy már Nagy Imre elvtárs, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke elfogadta. Ezért kérjük további munkánkban való támogatástokat. Továbbra is várjátok meg a miskolci munkásbizottság közleményeit. A sztrájkot akkor hagyjátok abba, amikor erre a sztrájkbizottság utasítást ad. A munkásbizottság [...] Félreértések elkerülése végett, a rádióhoz érkezett kérdésekre válaszolva még egyszer hangsúlyozzuk a Megyei Sztrájkbizottság felhívását: A tegnapi nap folyamán meghirdetett sztrájkban a bányászok, a közegészségügyiek, az élelmiszeripari és közélelmezési dolgozók, közlekedési vállalatok, továbbá a közművek, a posta, a villamosművek, gázművek, vízművek és az összes melegüzemek dolgozói ne vegyenek részt! Dolgozzanak továbbra is becsülettel, lelkesen, végezzék szorgalmasan mindennapi munkájukat. Az említett üzemek dolgozói példamutatóan álljanak helyt a munka frontján. Megismétlem! Félreértések elkerülése végett, a rádióhoz érkezett kérdésekre válaszolva még egyszer hangsúlyozzuk a Megyei Sztrájkbizottság felhívását: A tegnap meghirdetett sztrájkban a bányászok, a közegészségügyiek, az élelmiszeripari és közélelmezési dolgozók, közlekedési vállalatok, továbbá a közművek, a posta, a villamosművek, gázművek, vízművek és az összes melegüzemek dolgozói ne vegyenek részt! Tehát a bányászok, a közegészségügyiek, az élelmiszeripari és közélelmezési dolgozók, a közlekedési vállalatok, továbbá a közművek, a posta, a villamosművek, gázművek, vízművek és az összes melegüzemek dolgozói ne vegyenek részt. Közöljük továbbá, hogy a [...] üzemekben is foglalják el munkahelyeiket a munkások [...] alakítsanak munkásbizottságot, az [...] biztonságáért. Meg kell akadályozni mindenféle rongálást, fosztogatást Ismételjük. A sztrájk tovább tart, de mindenki a munkahelyén legyen váltás szerint. Amennyiben munkahelyükön nem jelennek meg, bérfizetés szempontjából hátrányba kerülnek. A megyei munkástanács a megyei pártbizottsággal egyetértésben 3 napos szesztilalmat rendel el Miskolc területén! Ismétlem: A megyei munkástanács a megyei pártbizottsággal egyetértésben 3 napos szesztilalmat rendel el Miskolc területén! Itt a magyar rádió miskolci stúdiójából … Műsorunkat befejeztük, rövidesen újra jelentkezünk. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00240

Nyíregyháza

SZABAD NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ A munkástanács végrehajtó bizottság…

csak szöveg · ID: 20323 · Közlemény

SZABAD NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ A munkástanács végrehajtó bizottsága rendre és nyugalomra hív fel, üdvözli a munkásokat, akik a város fő terére vonultak a nemzeti zászlót víve, hogy evvel is megerősítsék bontakozó új életüket, a széles nemzeti egység szellemében. Ez a békés tüntetés méltó volt Nyíregyháza munkásaihoz, dolgozó parasztjaihoz, értelmiségeihez és diákjaihoz. Nyíregyháza dolgozó népe bízik abban, hogy az új kormány haladék nélkül cselekedni fog, őszintén, az emberiesség szellemében és népünk érdekében, széles, demokratikus, nemzeti erők által támogatva. A város munkásai összeírták követeléseiket, a nyomda kinyomatta azonnal 100 000-es példányban. (A szöveg forrása: A Magyar Rádió MSZMP Bizottsága – rádióadások kivonatai. HU MNL OL XXXV.13.c. 1957/61.) ID: 20323

NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ

csak szöveg · ID: 20325 · Közlemény

NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ Nyíregyháza város Ideiglenes Munkástanácsa Intéző Bizottságának felhívása: ... őrizzék meg a város nyugalmát, és biztosítsák, hogy az elkövetkezendő órák és napok valamennyi dolgozó számára munkában és fegyelemben, a széles nemzeti összefogás jegyében legyen méltó válasz a párt és kormány felhívásához. Ebben a felelősségteljes munkájában, melyet magára vállalt az Ideiglenes Munkástanács Intéző Bizottsága, kérjük, hogy a párttagok és pártonkívüliek, tehát valamennyi magyar dolgozó – a nemzet sorsáért és felemelkedéséért felelősek vagytok –, kövessétek a kormányt. (...) (Forrás: N. Dikán Nóra: A megyei sajtó és a nyíregyházi rádió munkatársai az 1956-os forradalomban. A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 46.) ID: 20325

Közlemény

Nyiregyháza

hangfelvétel (mp3) · ID: 00316 · Közlemény

Nyiregyháza Közlemény [...] nemzeti színű zászlók alatt vonultak fel a város főterére, hogy széles nemzeti egység nevében kibontakozó új életünkhöz erőt adjanak. Ez a békés tüntetés méltó volt Nyíregyháza város munkásaihoz, dolgozó parasztjaihoz, értelmiségéhez, diákjaihoz. Rend és nyugalom volt - ezzel bizonyították, hogy megértették Nagy Imrének, a kormány elnökének a magyar dolgozó néphez, a nemzethez intézett szavát. Nyíregyháza város dolgozó népe hisz abban, hogy az új kormány kerülgetés nélkül, őszintén, az emberiség jegyében fog népünk érdekében a széles, demokratikus nemzeti erőkre támaszkodva cselekedni. A város dolgozói összeállították követeléseiket, amelyet a nyomda azonnal több százezer példányban sokszorosított. A délutáni órákban megalakult az Ideiglenes Munkástanács előkészítő bizottsága, amely hivatott arra, hogy Nyíregyháza város dolgozóinak széles körű bevonásával megalakítsa a kibővített munkástanácsot, üzemeink dolgozóinak, a dolgozó parasztság, értelmiség, ifjúság, párt, tanács, honvédség, rendőrség és a Hazafias Népfront bevonásával. Az intézőbizottság első tevékenysége volt, hogy Nyíregyháza dolgozóinak és a város biztonságának, rendjének és nyugalmának érdekében megszervezte az önkéntes polgári őrséget. A honvédséggel és a rendőrséggel karöltve. A munkástanács intézőbizottsága elhatározta, hogy a kormány célkitűzéseinek megfelelően fogja a helyi feladatokat további munkája számára meghatározni, amelyet a sajtó és a rádió útján teszünk közzé. A Munkástanács intézőbizottsága felhívja Nyíregyháza város dolgozóit, őrizzék meg a város nyugalmát, biztosítsák, hogy az elkövetkezendő órák és napok valamennyi dolgozó számára munkában és fegyelemben, a széles nemzeti összefogás jegyében adjon méltó választ a párt és a kormány felhívásához. Ebben a felelősségteljes történelmi munkájában, amelyet magára vállalt az ideiglenes munkástanács intézőbizottsága, kéri, hogy a párttagok és pártonkívüliek -, tehát valamennyi magyar dolgozó - a nemzet sorsáért és felemelkedéséért kövessétek a kormányt. Magyarok! Megalakult a nyíregyházai nemzetőrség. Arra van szükség, hogy Nyíregyháza dolgozó népe segítse munkájukat, mert ez biztosítja, hogy a követelések vérontás nélkül megvalósuljanak. Rend, nyugalom, józan gondolkodás mindenek előtt! (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00316

Pécsi Rádió

Itt a pécsi rádió! Felhivjuk a város lakosságának figyelmét,…

csak szöveg · ID: 20298 · Közlemény

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) Itt a pécsi rádió! Felhivjuk a város lakosságának figyelmét, [átütött szó] hogy Forradalmi Bizottság elnevezésü szerv nem létezik. Ami történt az a következő: Egy-vagy két felelőtlen elem, akik magukat Forradalmi Bizottságnak nevezték, betört a studióba az esti órákban és felolvastak egy közleményt. Aláirás: Bradács György ezredes, a Belügyminisztérium Baranya megyei kerületének vezetője. Figyelem! Figyelem! Most egy fontos közleményt olvasunk fel. Figyelem! Figyelem! Kijárási tilalom! További értesitésig kijárási tilalmat rendelek el Pécs város területére 0.4 óráig / GMT/ Tilos az utcán és tereken való tartózkodás. Aláirás: Bradács György ezredes. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 22. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio Pecs — 01.20 GMT This is Radio Pecs. We notify the inhabitants of the city and County that there is no such thing as a revolutionary committee. What happened is this. One or two irresponsible elements, posing as a revolutionary committee, broke into the studio in the evening hours and had an announcement read. [Signed] Colonel Gyorgy Bradacs, head of the Baranya County district of the Ministry of Interior. Attention! Attention! We now read an important announcement. Attention! Attention! Curfew! Curfew! Until further notice, in the area of the city of Pecs, I order a curfew until 0400 [GMT]. It is prohibited to be in the streets and squares. Gyorgy Bradacs, Colonel. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Ezeknek a szövegeknek a magyar eredetije nem ismert. A SZER Hungarian Monitoringban, ill. az ebből készült publikált kötetekben nem szerepelnek; az angol kiadás szerkesztője más monitoringszolgálattól vagy forrástól juthatott hozzájuk — részleteket nem ismerünk. Feltételezzük, hogy a szöveg hiteles.) ID: 20298

... Pécs város minden állami és társadalmi szerve szilárdan …

csak szöveg · ID: 20299

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) ... Pécs város minden állami és társadalmi szerve szilárdan a népi demokrácia mellett áll. Nem mentek át a forradalmi bizottság oldalára és nem is fognak. Ahol csak feltalálják őket, ezen a helyen fogják felakasztani őket. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 22. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio Pecs — 01.30 GMT . . . all State and social organs of the city of Pecs stand firmly on the side of the People's Democracy. They have not gone over to the side of the Revolutionary Committee and will not do so. Wherever they get hold of them, they will hang them on the spot. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Ezeknek a szövegeknek a magyar eredetije nem ismert. A SZER Hungarian Monitoringban, ill. az ebből készült publikált kötetekben nem szerepelnek; az angol kiadás szerkesztője más monitoringszolgálattól vagy forrástól juthatott hozzájuk — részleteket nem ismerünk. Feltételezzük, hogy a szöveg hiteles.) ID: 20299

A Kinizsi és Zrinyi ellenálló csoportok tartsanak kapcsolato…

csak szöveg · ID: 20312

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) A Kinizsi és Zrinyi ellenálló csoportok tartsanak kapcsolatot és jelentsenek. További intézkedésig a támadás iránya változatlan marad. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 22. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio Free Baranya* (Pecs) — 10.45 GMT The resistance groups Kinizsy and Zrinyi should report and keep in contact! Until further instructions, the direction of the attack remains unchanged. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Ezeknek a szövegeknek a magyar eredetije nem ismert. A SZER Hungarian Monitoringban, ill. az ebből készült publikált kötetekben nem szerepelnek; az angol kiadás szerkesztője más monitoringszolgálattól vagy forrástól juthatott hozzájuk — részleteket nem ismerünk. Feltételezzük, hogy a szöveg hiteles.) ID: 20312

Damjanich Rádió

A Magyar Rádió Szolnoki Stúdiója a 223 méteres hullámhosszon…

Damjanich Rádió, Szolnok · 1956. 10. 26. 16.00

csak szöveg · ID: 20320 · Közlemény, Kommentár, Lapszemle, Külföldi hírek

Damjanich Rádió, Szolnok · 1956. 10. 26. 16.00 A Magyar Rádió Szolnoki Stúdiója a 223 méteres hullámhosszon, szeretettel köszöntjük kedves hallgatóinkat. Két rossz érzést ismerek: a bizonytalanságot és a tehetetlenséget. S az utóbbi napokban mindannyiunk kivette részét e két szörnyű érzésből. Bizonytalanságban éltünk, mert nem tudtuk mi van a Budapesten élő szüleinkkel, gyermekeinkkel, testvéreinkkel, ismerőseinkkel. Állandóan lestük a rádiót: ad e hírt a szeretteinkről? Feltárja-e a helyzetet, közvetít-e üzenetet? Sokan kaptak hírt, de sokkal többen nem. Egymást kérdeztük, találgattunk, mi lehet a fővárosban? A budapesti rádió szívszaggató fukarsággal osztogatta a megnyugtató szavakat, s a helyzetről sokszor ellentmondó híreket sugárzott. Mindezzel természetesen nemhogy megnyugtatta volna a vidékieket, éppen aggodalmukat növelte. Ugyanakkor a tehetetlenség is megülte szívünket, kezünket. Mit tehetünk a kibontakozás, az igazságos rend érdekében? Cselekedni, cselekedni vágyott minden magyar ember. Az érzések, indulatok egyre gyűltek, gyűltek s robbanni vágytak. Budapesten harc folyik és mi itt vagyunk Szolnokon, 100 kilométerre a történelmi harcok színterétől, itt vagyunk és nem tudunk tenni! Igaz, mindez pontosan igaz! Éppen az előbb említett robbanási pont, az indulatok torlódása azonban könnyen olyan helytelen cselekvésre ösztönözhet, amely beláthatatlan káros következményeket vonna maga után. Emiatt most a helyes feladatunk: a bátor helytállás a követeléseink mellett, a város zavartalan életének biztosítása, a közellátás folyamatossága, a rend, a nyugalom megőrzése. Mindenki aggódik szerettei sorsáért, a haza jövendőjéért. Ennek az aggódásnak azonban nem szabad meggondolatlan tettekben megnyilvánulnia. Levezetjük a tehetetlenségi és bizonytalansági érzésünket akkor, ha a saját portánkon követeléseink szellemében dolgozunk, s alakítjuk át életünket, ha vigyázunk arra, hogy ezt senki meg ne zavarja. Ekkor teszünk eleget hazánknak is, a boldogabb jövőnek is, mely minden becsületes magyar szívből jövő akarata. Hírünk a világban Ha ezekben a napokban valaki a különböző külföldi rádiók adásait hallgatta illetve hallgatja, azt tapasztalhatja, hogy mindenütt túlnyomó részt a magyarországi eseményekkel foglalkoznak. Hongrie, Hungary, Ungarn, Mádjár, Budapest repülnek az éterbe az ismerős szavak, s arról adnak hírt, hogy mi is történik Magyarországon? Másutt is zajlanak az események, az élet valójában megy tovább, de egyetlen külpolitikai kérdésre sem szentel annyi figyelmet a széles nagyvilág, mint a magyar nép harcára. A francia szocialisták kongresszusra gyűltek össze, az angol minisztertanács Szuezzal foglalkozik, Amerikában az elnökválasztás jegyében folynak a hangos gyűlésekkel teli napok. Ám a francia szocialisták megszakították gyűlésüket és egy rendkívüli pontot vettek fel a napirendre. A magyar eseményeket. Az amerikai elnökválasztási hajszában az ülések szónokai a Magyarországon történteket elemezgetik. Angol, francia, német, olasz, amerikai és hosszan sorolhatnánk azokat az újságokat, amelyek vezércikkekben, oldalas beszámolókban méltatják a történteket, adnak hírt a történelmi napokról. Mivel jellemezhetnénk röviden, de lényegbevágóan ezeket a híradásokat? Ha részleteikben el is térnek ezek - hiszen Budapestet az események sodrása elszakította a külvilágtól - egyben mindegyik megegyezik. Abban, hogy a külföld csodálattal fordul a magyar nép harca felé, mely a jobb életért, a szabad hazáért folyik. Államférfiak, tudósok, írók hallatják hangjukat és békességet, igazságos rendet, független Magyarországot követelnek. Leszögezik, hogy a nép követelése jogos, s azokat mielőbb orvosolni kell. Leszögezik, hogy a magyar és lengyel nép küzdelme csak fokozta azt a rokonszenvet, testvéri együttérzést, amely a két országban eddig is forró lánggal égett. És fokozta azt a rokonszenvet is, amelyet a külföld érzett a két országgal szemben. Teljes együttérzésükről biztosítják azok a jóakaratú külföldi szervezetek a magyarságot, amelyek az igaz emberség, a szociális gondolkodás talaján állanak. Máris több szervezet és szövetség, így a svájci Vöröskereszt is felajánlotta segítségét, hogy azt a nagy pusztítást, amelyet ezek a napok okoztak mielőbb eltüntessük, s mielőbb helyre állhasson a valóban szabad, boldog élet. Ezek az újságcikkek, nyilatkozatok, rádió kommentárok hatalmas jelentőségűek! Nagy szó az, hogyha egy kis ország a világpolitika szédületes forgatagában ennyire magára vonja a figyelmet. Szomorú, hogy ilyen tragikus körülmények között. Egy bizonyos, hogy a magyar nép hősi harca mellett ezek a külföldi állásfoglalások nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a rend helyreálltával a magyar kormány haladéktalanul teljesítse népünk szívből jövő, becsületes, igaz követeléseit. Láncait széjjel szaggató önkényt tipró nép, köszönt a történelem, október 26-án délelőtt 10 órakor íródtak ezek a sorok. A Kossuth téren több ezer főnyi izzó hazaszeretettől fűtött dolgozó hallgatja a forradalmi katona, munkás és paraszt tanács tagjainak beszédét. - A magyarok Istenére esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk! - zúg, viharzik a szent fogadalom s esküszünk mi is a sajtó munkásai az igazi, valódi sajtószabadságra, arra, hogy a Szolnok Megyei Néplap a "Nép Lapja" a Megyei Rádió a "Nép Rádiója" lesz. Az igazmondást tűztük a zászlónkra, követeltük már hetek óta, Rákosi Mátyás minden tisztségétől való megfosztását, hangot adtunk a munkások, a parasztok, az értelmiségiek jogos követeléseinek. Sok körülmény gátolta még akkor a teljes igazság kimondását, ennek most már vége! Vége az önkénynek! S forró szívvel köszöntjük azokat a hős magyarokat, akik ezekben a sorsdöntő napokban bátor, nagyszerű helytállásukkal kivívták az oly rég óhajtott igazi sajtószabadságot. A mi hazánk végre ez az ország! Magyar nép írja történelmét. Elég volt a gyalázatból hisszük, hogy a mai történelmi jelentőségű nagygyűlés a fegyelmezett, de mégis állhatatos szolnoki tüntetés is végső ítélet volt, halálos ítélet a karrieristák, talpnyalók felett. Azok felett, akik hűséges kiszolgálói voltak Rákosi-Gerő hazát áruló klikkjének. Győztünk! Most már valóban építeni akarunk! De ehhez rendre, fegyelemre van szükség. Barátaink, munkások parasztok, értelmiségiek, fiaink! Nehéz forradalmi időket élünk, feltámadt a nép igazi alkotó ereje. A dolgozók ezrei, tízezrei emelik fel szavukat jogos követelések sürgős megvalósítására. A megyei pártbizottság vezetősége a legteljesebb mértékben egyetért és támogatja ezt a követelést. Kéréseiteket, követeléseiteket pontokba foglalva Szolnok város dolgozói elé terjesztjük jóváhagyásra. Amennyiben Szolnok város dolgozói elfogadják javaslatunkat, úgy ezt azonnal továbbítjuk a Minisztertanács elnökének Nagy Imre elvtársnak, hogy tegyen ez ügyben haladék nélküli intézkedést. Kérünk benneteket: őrizzétek meg nyugalmatokat, legyetek fegyelmezettek! Az újjáválasztott párt és kormány vezetői mindent meg fognak tenni, hogy jogos követeléseiteket maradéktalanul teljesítsék. De ehhez az szükséges, hogy rend, fegyelem és béke legyen. Kérünk benneteket, térjetek vissza munkahelyeitekre, hivatalokba, iskolákba. Válasszátok meg küldötteiteket a munkástanácsba, vitassátok meg a javaslatokat és [...] Tizenkét éven át mennyi szónoklatot hallottunk! Beszéltek nekünk arról, hogy, szabadok vagyunk, hogy jól élünk, hogy a mi gyámolítónk egyetlen jóakarónk ebben a világban a Szovjetunió. Beszéltek, beszéltek, sokszor tízezres tömegek előtt, akadtak ütemes tapsolók is, de most kiderült: a szavak, a hazugságok nem értek el az emberek szívéhez. Ma délelőtt Szolnokon egyszerű munkásemberek, kiálltak a Városi Tanács erkélyére beszélni. És csoda történt! Kiderült, hogy a kiskorúnak tartott nép bölcsessége ezerszeresen túltesz az óriássá nagyított törpéken. Milyen tüzes, - lelkes kapcsolat alakult ki a szónokok és a tízezernyi hallgatóság között, mert a népből jött szónokok azokat a hangokat ütötték meg, amelyek a tömegek lelkében szunnyadtak és most elemi erővel kitörtek. Ezernyi szép gondolat öltött szavakat. Csak egyet akarunk kiemelni: Ismét magyarnak érezhetjük és vallhatjuk magunkat! Az elmúlt években mennyiszer meggyalázták és megtaposták ezt a szent érzést. Egyetlen nemzet nem maradhat fenn tartósan önmegbecsülése, - nemzeti büszkesége nélkül, Szolnokon a Kossuth Lajos téren ezt a nemzeti önbecsülést és büszkeséget állította helyre tízezernyi magyar. Szolnok megyei pártvégrehajtó bizottság Javaslat A megyei párt-végrehajtó bizottság kibővített ülése a munkás-paraszt-katona tanács megalakítására a küldötteknek az alábbiakat javasolja: 1./ A tanács tagjai a megválasztott küldöttek. 2./ A tanács válassza meg az elnökséget, a biztosokat. katonai rendőrségi igazgatási termelési: ipar, mezőgazdaság közellátási sajtó, rádió Feladatok: A munkások és a rendészeti szervek a közbiztonságot helyreállítják és megőrzik. A munkástanács gondoskodik arról, hogy az esetlegesen ideérkező fegyvereseket fegyverezzék le, hogy a vérontást el tudjuk kerülni. Biztosítani a város ellátását, a szociális intézmények működését. A tanács üléshelye: a megyei tanács nagyterme. A rend teljes konszolidálásáig a tanács állandóan ülésezik és rendszeresen tájékoztatja a munkásokat. A nagygyűlésen előterjesztett 16 pont megvitatása és felterjesztése a magyar nemzeti kormányhoz. Nem az öntudatos munkások hangja A Forradalmi Tanács ülésén történt. A Tanács meg akarta hallgatni a Diósgyőrből és Újpestről érkezett küldöttek szavát, akik munkástársaik üzenetét tolmácsolták. A Tanács nagy többsége türelmesen, fegyelmezetten hallgatta a küldötteket, de akadtak néhányan, akik folytonos közbekiabálásukkal zavarták a beszédet. Kétségbe vonták szavaikat, valósággal lehurrogták őket. Végül is a rend érdekében meg kellett vonni a küldöttektől a szót. Szükség volt erre a jelenetre? Nem. Többen felkértek bennünket annak közlésére, hogy ez nem az öntudatos munkások hangja volt. Ebben egy percig sem lehet kételkedni. A Járműjavító Vállalat munkásainak felhívása A Járműjavító Vállalat munkástanácsa ma délelőtt a következő határozatot hozta. Felkérjük üzemünk valamennyi dolgozóját, hogy hétfőn reggel térjen mindenki vissza a békés termelés vonalára. Hétfőn reggel mindenki foglalja el munkahelyét, és mindenki végezze munkáját rendesen. Szükséges ez azért, mert a közlekedés fontos bázisa országunknak, a lakosság élelmezése ennek hiányával nem biztosítható. Felkérünk minden magyar hazafit, hogy a munkástanács felhívásának feltétlenül tegyen eleget. Felkérjük a megyében, a földművelésben dolgozókat, hogy zavartalanul folytassák tovább munkájukat a lakosság élelmezésének biztosítása érdekében. A Szolnoki Járműjavító Vállalat újonnan megválasztott munkástanácsa. A Forradalmi Munkástanács és a vállalatok vezetői arra kérik Szolnok város dolgozóit, hogy holnap reggel fegyelmezetten vonuljanak be üzemeikbe és a továbbiakban fogadják meg az általuk választott Forradalmi Munkástanács határozatait. A martfűi Tisza Cipőgyár munkástanácsa felkéri a környező falvakba elutazott dolgozóit, hogy hétfőn reggel 6 órakor jelentkezzenek munkahelyükön, hogy megindulhasson a gyárban a zavartalan termelés. Mártírjaink holtteste felett teszünk esküt, hogy a magyar függetlenség és szabadság ügyét végleg diadalra juttatjuk. A válságos időkben a párt és a kormány vezetői a maguk hatalmának megőrzésével törődtek csupán. Miféle vezetőség az, amely csak a tömeg kényszerítésére tett néhány tétova lépést? Tíz év alatt elég áldozatot követelt az önkény. Most a szovjet hadsereget hozták a magyar forradalom elfojtására! POLGÁRTÁRSAK! KÖVETELJÜK: 1. Új ideiglenes forradalmi nemzeti kormányt a felkelő fiatalok vezetőinek részvételével, amely végrehajtja nemzeti követeléseinket; a TIZENHAT PONTOT. 2. A statárium azonnali beszüntetését. Fegyveres harc nem lesz. 3. A Varsói Szerződés azonnali felmondását. A szovjet csapatok békében vonuljanak ki hazánkból. 4. A vérengzésért valóban felelősök törvény elé állítását. Az elfogottak azonnali szabadon bocsátását. Általános politikai amnesztiát. 5. Igazi demokratikus alapon épülő magyar szocializmust! A honvédség vegye át a rend fenntartását, az Államvédelmi Hatóság embereit szerelje le, különben a további vérontás veszélye fennáll. A tüntetést a végső győzelemig folytatjuk, de őrizzük meg nyugalmunkat. Elítélünk mindennemű anarchiát, pusztítást és rombolást. Nagy Imre és Kádár János polgártársak tagjai az új magyar forradalmi kormánynak. AZ ÚJ IDEIGLENES FORRADALMI MAGYAR KORMÁNY ÉS HONVÉDELMI BIZOTTMÁNY 1. Az összes szovjet csapatoknak azonnali kivonását követeljük Magyarországról a békeszerződés határozatai alapján. 2. A Magyar Dolgozók Pártjában alulról felfelé titkos alapon új alap-, közép- és központi vezetők választását követeljük. Ezek a legrövidebb időn belül hívják össze a pártkongresszust, válasszanak új központi vezetőséget. 3. A kormány alakuljon át Nagy Imre elvtárs vezetésével, a sztálinista Rákosi-korszak minden bűnös vezetőjét azonnal váltsák le. 4. Nyilvános tárgyalást követelünk Farkas Mihály és társai bűnügyében. Rákosi Mátyást, aki első fokon felelős a közelmúlt minden bűnéért, és az ország tönkretételéért, hozzák haza és állítsák a nép ítélőszéke elé. 5. Általános, egyenlő és titkos választásokat követelünk az országban több párt részvételével, új nemzetgyűlés megválasztása céljából. Követeljük a munkásság sztrájkjogának biztosítását. 6. Követeljük a magyar-szovjet és a magyar-jugoszláv politikai, gazdasági és szellemi kapcsolatok felülvizsgálatát és új rendezését a politikai és gazdasági teljes egyenjogúság és az egymás belügyeibe való be nem avatkozás alapján. 7. Követeljük az egész magyar gazdasági élet átszervezését szakembereinek bevonásával. Vizsgálják felül a tervgazdálkodáson alapuló egész népgazdasági rendszerünket a hazai adottságoknak és magyar népünk létérdekeinek szem előtt tartásával. 8. Hozzák nyilvánosságra külkereskedelmi szerződéseinket, a soha ki nem fizethető jóvátételek tényleges adatait. Nyílt és őszinte tájékoztatást követelünk az ország uránérc készleteiről, kihasználásáról, az orosz koncessziókról. Követeljük, hogy az uránércet világpiaci áron nemes valutáért Magyarország szabadon értékesíthesse. 9. Követeljük az iparban alkalmazott normák teljes revízióját, a munkások és az értelmiség bérköveteléseinek sürgős és alapvető rendezését. Követeljük a munkások létminimumának megállapítását. 10. Követeljük a beszolgáltatási rendszer új alapokra fektetését és a termények okszerű felhasználását. Követeljük az egyénileg gazdálkodó parasztok egyenrangú támogatását. 11. Követeljük az összes politikai és gazdasági pereknek független bíróságon való felülvizsgálatát az ártatlanul elítéltek szabadon bocsátását. Követeljük a Szovjetunióba kihurcolt hadifoglyok és polgári személyek azonnali hazaszállítását, beleértve a határon kívüli elítélt foglyokat is. 12. Teljes vélemény-, szólás- és sajtószabadságot, szabad rádiót követelünk és a MEFESZ-szervezet számára nagy példányszámú új napilapot. Követeljük a meglévő káderanyag nyilvánosságra hozását és megsemmisítését. 13. Követeljük, hogy a sztálini zsarnokság és a politikai nyomás jelképe, a már eltávolított Sztálin-szobor helyébe az 1848-49-es szabadságharc hőseinek és mártírjainak méltó emlékművet emeljenek. 14. A meglévő, magyar népnek idegen címer helyett kívánjuk a régi magyar Kossuth-címer visszaállítását, a magyar honvédségnek a nemzeti hagyományokhoz méltó új egyenruhát követelünk. Követeljük, hogy március 15 és október 6 nemzeti ünnep és munkaszüneti nap legyen. 15. Az egyetemi ifjúság a munkássággal és parasztsággal karöltve egyhangú lelkesedéssel nyilvánította ki teljes szolidaritását a lengyel és varsói munkássággal és fiatalsággal, a lengyel nemzeti függetlenségi mozgalommal kapcsolatban. 16. Tiltakozunk az Államvédelmi Hatóság fegyveres beavatkozása ellen. A MAGYAR IFJÚSÁG (Forrás: A fennmaradt műsorborítékok tartalma, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár. A beolvasás sorrendje nem állapítható meg. Közli: Cseh Géza: A Damjanich Rádió hullámhosszán. Szolnok, 1956. A szolnoki rádió műsora 1956. október 26. - november 3. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 5). ID: 20320

Radio Budapest (idegen nyelvű adás)

Most ismertetjük a budapesti helyzetet. Csütörtök reggel a m…

csak szöveg · ID: 20295 · Irodalom

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) Most ismertetjük a budapesti helyzetet. Csütörtök reggel a munka megkezdődött a budapesti gyárakban. Az élelmiszer üzleteket újra kinyitották és a piacokon is megkezdődött a forgalom. A délelőtt folyamán nem volt különösebb incidens. Dél felé megnövekedett a fegyveres összeütközések száma és folytatódtak a késő délutánig. Ezeknek az összeütközéseknek voltak halálos és sebesült áldozatai a főváros különböző pontjain. Legutolsó információ szerint a lakósság általában nagy megelégedéssel fogadta Gerő Ernő felmentését, a fegyveres összeütközések számukban és mértékükben is lecsökkentek estére. Mégis a város különböző pontjain újabb incidensekre került sor. A kijárási tilalom életben van, mégis többen csoportosultak az utcákon. A délelőtt folyamán megkísérelték helyreállítani a közlekedést, de az incidensek miatt ezt a tervet elejtették. Délután bezártak az üzletek a gyógyszertárak és az élelmiszer üzletek kivételével... A vidékről nyert információnk alapján különböző vidéki városokban voltak tüntetések, de ezek legtöbb esetben viszonylagos rendben folytak le. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 19. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio Budapest, in French to Europe — 23.00 GMT We will now describe the situation in Budapest. On Thursday morning work was resumed in most Budapest factories. Food shops have reopened and in the morning business was resumed in several markets. During the morning there were no particularly grave incidents. Toward midday the number and intensity of armed clashes increased and they continued late into the afternoon. These clashes resulted in deaths and injuries at several points in the capital. . . . According to the latest information, the population has generally received with satisfaction the news of Erno Gero's dismissal, and the armed clashes decreased both in number and in intensity in the evening. Nevertheless, new incidents have taken place this evening at several points in the city. A curfew is in force but several groups are still gathered in the streets. During the morning an attempt was made to restore transportation, but in view of the incidents this plan was abandoned. In the afternoon stores closed, with the exception of food stores and pharmacies. . . . According to information from the provinces, demonstrations have taken place in several provincial towns, but for the most part these were carried on in a relatively orderly fashion. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Francia — gépi visszafordítás az angolból, nem forrás) Nous allons maintenant décrire la situation à Budapest. Jeudi matin, le travail a repris dans la plupart des usines de Budapest. Les magasins d’alimentation ont rouvert et, dans la matinée, les affaires ont repris sur plusieurs marchés. Au cours de la matinée, il n’y a pas eu d’incidents particulièrement graves. Vers midi, le nombre et l’intensité des affrontements armés ont augmenté, et ceux-ci se sont poursuivis jusque tard dans l’après-midi. Ces affrontements ont fait des morts et des blessés en plusieurs points de la capitale. ... D’après les dernières informations, la population a généralement accueilli avec satisfaction la nouvelle de la destitution d’Ernő Gerő, et les affrontements armés ont diminué en nombre comme en intensité dans la soirée. Néanmoins, de nouveaux incidents ont eu lieu ce soir en plusieurs points de la ville. Le couvre-feu est en vigueur, mais plusieurs groupes sont encore rassemblés dans les rues. Au cours de la matinée, on a tenté de rétablir les transports, mais devant les incidents ce projet a été abandonné. Dans l’après-midi, les magasins ont fermé, à l’exception des magasins d’alimentation et des pharmacies. ... Selon des informations venues de province, des manifestations ont eu lieu dans plusieurs villes de province, mais elles se sont déroulées pour la plupart dans un ordre relatif. (Ezeknek a szövegeknek az eredetije nem ismert. Az ismert angol szöveg azt állítja, hogy a forrása a Budapesti Rádió francia nyelvű adása. Ilyenre – sem a Szabad Kossuth Rádió idején működő idegen nyelvű szolgálatra, sem ezeknek a szövegeknek a francia forrására – semmilyen dokumentumban nem sikerült nyomára akadnunk, de ez nem zárja ki, hogy volt ilyen adás. A francia szöveget az angolból fordítottuk géppel, a kereshetőség kedvéért: ez tehát csak rekonstrukció. Feltételezzük, hogy az amerikai kiadvány állítása helyes, és volt francia adás, azonban sok hibás állomásmegjelölés szerepel, ezért minden ilyen adat fenntartással kezelendő.) ID: 20295

A Népszava, a Szakszervezetek Országos Tanácsának lapja főcí…

csak szöveg · ID: 20318 · Közlemény

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) A Népszava, a Szakszervezetek Országos Tanácsának lapja főcím alatt a következőket jelenti: „Senkit sem végeztek ki és senkit sem állítottak bíróság elé” — idézi az igazságügyminiszter közleményét, melyben visszautasítja azokat a rémhíreket, melyek több személy letartóztatásáról és kivégzéséről szólnak... A Népszava hozza a magyar szakszervezetek azonnali programját. Politikai pontjaik a következők: 1. A harc befejezése. Az amnesztia kihirdetése és tárgyalások megindítása a szakszervezet részvételével, a fiatalok küldötteivel. 2. Egy új, széles alapokon álló kormány megalakítása Nagy Imrével mint elnökkel, a szakszervezetek és az ifjúság részvételével. Az ország gazdasági helyzetének teljes őszinteséggel való feltárása. 3. Egy törvényt, mely biztosítja azon személyek anyagi támogatását, akik a tragikus harcok alatt megrokkantak, és a halottak hozzátartozóinak. 4. A rend fenntartása érdekében a rendőrség, a hadsereg megerősítése, egy nagy nemzeti hadsereg felállítása munkásokból és fiatalokból. 5. Egy ifjúmunkás szervezet megszervezése, teljes szakszervezeti támogatással. 6. A megalakított kormány azonnal kezdeményezzen tárgyalásokat a szovjet csapatok visszavonására. A szakszervezeti program gazdasági pontjai a következők: 1. Munkástanácsok felállítása minden gyárban, a gyár értelmiségi dolgozóinak részvételével. A munkásvezetés beiktatása, párhuzamosan a központosított tervrendszer radikális átformálásával... A munkástanácsok azonnali megalakítása, s a munkástanácsok azonnal lépjenek érintkezésbe szakszervezeteik központjaival, hogy kijelöljék a feladatokat. 2. Bérek kiegészítése, az indulásnál azonnali emelés a 800 forinton alul keresőknek 15 százalék erejéig, az 1500 forinton aluli keresőknek 10 százalék erejéig. A legmagasabb keresetet havi 3500 forintban állapítják meg. 3. Vessenek véget általában a termelési normáknak, kivéve olyan gyárakat, ahol a munkástanácsok és a munkások kívánják azok megtartását. 4. A 4 százalékos gyermektelenségi adó eltörlése. 5. Az alacsony nyugdíjak felemelése, tekintettel a szolgálati évekre. 6. Családi pótlékok felemelése, hogy radikális javulás álljon be a sok gyermekes családok anyagi helyzetében. 7. A lakásépítkezések meggyorsítása úgy állami, mint szövetkezeti vonalon, és egy erős társadalmi mozgalom megszervezése a lakásépítkezés tömegessé tételére. 8. Tartsák be Nagy Imre ígéretét, mely szerint tárgyalásokat kezdeményeznek a szovjet kormánnyal és más országok kormányaival is, hogy olyan gazdasági kapcsolatokat teremtsenek, mely az egyenlőség elvén és kölcsönös előnyökön nyugszik. A magyar szakszervezetek úgy dolgozzanak, mint 1948 előtt. Változtassák meg nevüket úgy, hogy mint azelőtt, „Szabad Magyar Szakszervezetek” nevet használják, és ezt a nevet jelentsék a szakszervezeti kongresszusnak. Aláírás: a Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége. A Népszava az írók követeléseit is hozza a következő pontokban: 1. Az Államvédelmi Hatóság egységei azonnal szüntessék be a harcot. 2. A szovjet egységeket hívják vissza támaszpontjaikra. 3. Teljes amnesztiát minden harcolónak és katonának. 4. A rend fenntartását a magyar néphadsereg biztosítsa. 5. Nagy Imre alakítson egy nemzeti egységkormányt azonnal, és a kormány lépjen a nemzeti mozgalom élére. 6. Válasszanak munkástanácsokat minden gyárban. A követelések ezen listáját a magyar írók és művészek nevében írták alá. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 25. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio Budapest, in French to Europe — 13.10 GMT Nepszava, the newspaper of the National Trade Union Council, announces under a banner headline: 'No one has been executed and no one has been brought before a court of summary jurisdiction.' Citing a communique of the Ministry of Justice, the paper refutes rumors claiming that several persons have been executed after arrest. . . . Nepszava carries the immediate program defined by the Hungarian trade unions. Here are its political points: 1. End of fighting. Proclamation of amnesty and opening, with trade union participation, of negotiations with youth delegates; 2. Constitution of a broadly-based government with Imre Nagy as Chairman and with the participation of trade unions and youth. Revelation in absolute frankness of the country's economic situation; 3. A law to assure material support to those who have been disabled in the course of the tragic fighting and to the families of the dead; 4. In the interests of maintaining order, reinforcing the police, and the army, the formation of a great national army composed of workers and youth; 5. Formation of a working youth organization with full trade union support; 6. The government to be formed should immediately initiate talks with a view to the withdrawal of Soviet troops from our country. Economic points in the Hungarian trade union program: 1. Constitution of workers' councils in every factory with the participation of intellectuals in the factory. Installation of a worker directorate, parallel with the radical transformation of the centralized planning system. . . . Immediate formation of workers' councils which should [contract] without delay with their trade union centers to fix the tasks; 2. Readjustment of salaries to be launched with an immediate rise of 15 percent for salaries of less than 800 forint and of 10 percent in salaries of less than 1500 forint. The fixing of a ceiling salary of 3500 forint per month; 3. General end to production norms with the exception of factories where workers or workers' councils desire their maintenance; 4. Abolition of the four percent bachelor and childless family tax. 5. Increase of the lower pension scales with due consideration for length of service; 6. Increase in family allowances to bring about a radical improvement in the material situation of large families; 7. Speed-up of large-scale housing construction financed by the State and cooperatives, and organization of a powerful social movement by individuals for mass production of housing. 8. Imre Nagy's promise should be kept regarding the initiation of negotiations with the Soviet government and the governments of other countries for the establishment of economic relations assuring reciprocal advantages on the basis of the principle of equality. Hungarian trade unions should function as they did before 1948. They should change their names and henceforth be called 'Free Hungarian Trade Unions' and submit this name to the trade union congress. Signed: Presidium of the Central Council of Hungarian Trade Unions. Nepszava also carries the demands of the writers, contained in the following points: 1. The units of the State security forces should cease fire immediately. 2. Soviet units should be recalled to their bases. 3. Total amnesty for all combatants and soldiers. 4. Maintenance of order should be assured by the Hungarian People's [regular] Army. 5. Imre Nagy should form a government of national unity immediately and this government should step to the helm of the national movement. 6. Workers' councils should be elected in all factories. This list of demands was signed: Hungarian writers and artists. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Francia — gépi visszafordítás az angolból, nem forrás) Népszava, le journal du Conseil national des syndicats, annonce sous un grand titre : « Personne n’a été exécuté et personne n’a été traduit devant un tribunal d’exception. » Citant un communiqué du ministère de la Justice, le journal dément les rumeurs selon lesquelles plusieurs personnes auraient été exécutées après leur arrestation. ... Népszava publie le programme immédiat défini par les syndicats hongrois. En voici les points politiques : 1. Fin des combats. Proclamation d’une amnistie et ouverture, avec la participation des syndicats, de négociations avec les délégués de la jeunesse. 2. Constitution d’un gouvernement à large assise avec Imre Nagy comme président et avec la participation des syndicats et de la jeunesse. Exposé en toute franchise de la situation économique du pays. 3. Une loi assurant un soutien matériel à ceux qui ont été invalidés au cours des combats tragiques et aux familles des morts. 4. Dans l’intérêt du maintien de l’ordre, du renforcement de la police et de l’armée, la formation d’une grande armée nationale composée d’ouvriers et de jeunes. 5. Formation d’une organisation de jeunes travailleurs avec le plein appui des syndicats. 6. Le gouvernement à former devra engager immédiatement des pourparlers en vue du retrait des troupes soviétiques de notre pays. Points économiques du programme des syndicats hongrois : 1. Constitution de conseils ouvriers dans chaque usine avec la participation des intellectuels de l’usine. Mise en place d’une direction ouvrière, parallèlement à la transformation radicale du système de planification centralisée. ... Formation immédiate de conseils ouvriers, qui devront prendre sans délai contact avec leurs centrales syndicales pour fixer les tâches. 2. Réajustement des salaires, à commencer par une augmentation immédiate de 15 pour cent pour les salaires inférieurs à 800 forints et de 10 pour cent pour ceux inférieurs à 1500 forints. Fixation d’un salaire plafond de 3500 forints par mois. 3. Suppression générale des normes de production, à l’exception des usines où les ouvriers ou les conseils ouvriers souhaitent leur maintien. 4. Abolition de l’impôt de quatre pour cent sur le célibat et sur les familles sans enfants. 5. Relèvement des retraites les plus basses, compte tenu des années de service. 6. Augmentation des allocations familiales afin d’améliorer radicalement la situation matérielle des familles nombreuses. 7. Accélération de la construction de logements à grande échelle, financée par l’État et les coopératives, et organisation d’un puissant mouvement social pour une production massive de logements. 8. Que soit tenue la promesse d’Imre Nagy d’engager des négociations avec le gouvernement soviétique et les gouvernements d’autres pays en vue d’établir des relations économiques assurant des avantages réciproques sur la base du principe d’égalité. Les syndicats hongrois doivent fonctionner comme ils le faisaient avant 1948. Ils doivent changer de nom et s’appeler désormais « Syndicats hongrois libres », et soumettre ce nom au congrès syndical. Signé : le Présidium du Conseil central des syndicats hongrois. Népszava publie également les revendications des écrivains, contenues dans les points suivants : 1. Que les unités de la Sûreté de l’État cessent le feu immédiatement. 2. Que les unités soviétiques soient rappelées à leurs bases. 3. Amnistie totale pour tous les combattants et soldats. 4. Que le maintien de l’ordre soit assuré par l’Armée populaire hongroise [régulière]. 5. Qu’Imre Nagy forme immédiatement un gouvernement d’unité nationale et que ce gouvernement prenne la tête du mouvement national. 6. Que des conseils ouvriers soient élus dans toutes les usines. Cette liste de revendications était signée : les écrivains et les artistes hongrois. (Ezeknek a szövegeknek az eredetije nem ismert. Az ismert angol szöveg azt állítja, hogy a forrása a Budapesti Rádió francia nyelvű adása. Ilyenre – sem a Szabad Kossuth Rádió idején működő idegen nyelvű szolgálatra, sem ezeknek a szövegeknek a francia forrására – semmilyen dokumentumban nem sikerült nyomára akadnunk, de ez nem zárja ki, hogy volt ilyen adás. A francia szöveget az angolból fordítottuk géppel, a kereshetőség kedvéért: ez tehát csak rekonstrukció. Feltételezzük, hogy az amerikai kiadvány állítása helyes, és volt francia adás, azonban sok hibás állomásmegjelölés szerepel, ezért minden ilyen adat fenntartással kezelendő.) ID: 20318

Ismeretlen / amatőr

A 350-es hullámhosszon adó magyar adó 20.15 órakor a követke…

Privat információ alapján

csak szöveg · ID: 20329 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény

Privat információ alapján A 350-es hullámhosszon adó magyar adó 20.15 órakor a következőket mondta: ........Megyei munkástanács felhívja Göd, Dunakeszi, Alag lakosságát, hogy a menekülésben lévő váci fegyencek közül többet ártalmatlanná tettek. ........ környékén több fegyenc bujkál. Ezek elől a lakosság zárja el a házát. A fegyencek között veszélyes, mindenre elszánt rablógyilkosok vannak. A lakosság saját érdekében védekezzék ellenük. Aki 15.00 óra után az utcán tartózkodik, és felszólításra nem áll meg, arra tüzet nyitnak. (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 230. oldal · 350 m — az adó azonosítatlan) ID: 20329

PETŐFI-ADÓ. /privát információ alapján/ Magyar rádió 350-es …

csak szöveg · ID: 20332 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény

PETŐFI-ADÓ. /privát információ alapján/ Magyar rádió 350-es hullámhosszon 19.30-kor a következő közleményt olvasta be: Értesítjük Szuhakálló és környéke lakosságát, hogy a Szuhakálló melletti táborból, ahol hosszú időre elítélt rabok voltak, nagyobb számú rabcsoport kitört. A rabcsoport mielőbbi felszámolása érdekében a Borsod megyei munkástanács és a honvédség nagyobb alakulatot indított útnak. A Borsod megyei munkástanács felhívja a lakosság figyelmét, hogy a szökött fegyencek mielőbbi kézrekerítésére támogassák a kiküldött osztagok munkáját. A hatósági közegek kötelessége a fegyencek további szökését minden eszközzel megakadályozni. /A közlemény után 2 perccel közölte a rádió, hogy a szuhakállói munkástanács feloldja a Szuhakálló környékének lakosságára a kimeneteli tilalmat, de felhívja a lakosságot, hogy óvatosságból jobb, ha házaiban tartózkodik./ 49.59 méter, – 6050 kc./ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 222. oldal) ID: 20332

Csehszlovák rádió magyar adása

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 20306 · Adásidő

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc. ID: 20306

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 20315 · Adásidő

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc. ID: 20315

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 20326 · Adásidő

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc. ID: 20326

Szabad Európa Rádió

Az élő műsorfolyam felvétele. Szövegleírás az szer.oszk.hu oldalon.

Egybefüggő felvétel, 11 óra 59 perc, 105 MB

hangfelvétel (mp3) · ID: 01764

A Szabad Európa Rádió műsorai elérhetőek a https://szer.oszk.hu/ oldalon. ID: 01764

Az élő műsorfolyam felvétele. Szövegleírás az szer.oszk.hu oldalon.

Egybefüggő felvétel, 11 óra 59 perc, 107 MB

hangfelvétel (mp3) · ID: 01765

A Szabad Európa Rádió műsorai elérhetőek a https://szer.oszk.hu/ oldalon. ID: 01765

Bukarest

A bukaresti rádió magyar adása. 1151 és 755 kc.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 20303 · Adásidő

A bukaresti rádió magyar adása. 1151 és 755 kc. ID: 20303

A bukaresti rádió magyar adása. 1151 és 755 kc.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 20319 · Adásidő

A bukaresti rádió magyar adása. 1151 és 755 kc. ID: 20319

Kolozsvár

Műsor a falvak dolgozó népének · Orvosi tanácsok · Színház- …

nincs fennmaradt szöveg · ID: 20300 · Adásidő

Műsor a falvak dolgozó népének · Orvosi tanácsok · Színház- és moziműsor · Reggeli zene, időjelzés (A kiadott műsor szerint. Kolozsvári rádió, 1151 kc, román és magyar nyelven. Román idő szerint 05.25–06.25.) ID: 20300

Hírek · Rádióriport · Könnyű zene · A kerekasztalnál · Verse…

nincs fennmaradt szöveg · ID: 20316 · Adásidő

Hírek · Rádióriport · Könnyű zene · A kerekasztalnál · Versek az őszről · Hangszerszólók (A kiadott műsor szerint. Kolozsvári rádió, 1151 kc, román nyelven. Román idő szerint 15.00–16.00.) ID: 20316

Napról-napra · Jöjjön velünk · Népzene

nincs fennmaradt szöveg · ID: 20322 · Adásidő

Napról-napra · Jöjjön velünk · Népzene (A kiadott műsor szerint. Kolozsvári rádió, 1151 kc, magyar nyelven. Román idő szerint 18.00–19.00.) ID: 20322

Amerika Hangja

A VoA esti magyar adásának kiadott műsorideje

nincs fennmaradt szöveg · ID: 20328 · Adásidő

A VoA esti magyar adásának kiadott műsorideje ID: 20328

voa_k10262004 (…) Magyarország (…) hogy felhívja a szabad eu…

Áthallásos felvétel. Az Amerika Hangja adása akkor hallható, amikor a Kossuth rádión csend vagy halk zene hallható.

hangfelvétel (mp3) · ID: 00334 · Hírek, Külföldi hírek

voa_k10262004 (…) Magyarország (…) hogy felhívja a szabad európai országok kormányait arra, hogy (…) valamint a magyarországi (…) Angliával, Franciaországgal, (…) a szovjet csapatok (…) (…) tanulmányozzák (…) szovjet csapatokat a magyar (…) (…) az Egyesült Államok budapesti követsége (…) (…) hasonló tüntetőket (…) (…) Lengyelország (…) határozatot (…) Általános támadást kezdtek el Budapesten és más városokban (…) (…) baranyai rádió utasításait fogták (…) (…) katonai (…) (…) tegyék le fegyvereiket (…) (…) abban azonban mindkettő megegyezik, hogy a sok ezer ártatlan (…) (…) szemtanú szerint (…) (…) maga a budapesti (…) (…) voltam, láttam (…) (…) a munkások fel voltak fegyverkezve és még több fegyvert elsütöttek, amikor a magyar zászlóalj nem volt hajlandó (…) (…) a magyarországi események (…) (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 00334

20:16

Áthallásos felvétel. Az Amerika Hangja adása akkor hallható, amikor a Kossuth rádión csend vagy halk zene hallható.

hangfelvétel (mp3) · ID: 00336 · Leirat nélküli felvétel

Moszkvai Rádió

A Moszkvai Rádió magyar adása. 19, 25, 31 m.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 20324 · Adásidő

A Moszkvai Rádió magyar adása. 19, 25, 31 m. ID: 20324

Londoni rádió

A BBC magyar adása — reggeli adásidő.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 20304 · Adásidő

A BBC magyar adása — reggeli adásidő. ID: 20304

Katona Pál kommentárja: mit tehetünk mi?

BBC magyar adás

hangfelvétel (mp3) · ID: 00307 · Kommentár

BBC magyar adás Katona Pál kommentárja: mit tehetünk mi? A magyar nép hősi küzdelmének láttára a legkínzóbb kérdés itt, Nyugaton ez: mit tehetünk mi? És a szomorú válasz az, hogy túlságosan keveset. Közvetlenül nem tudunk beavatkozni a harcba, mert ez világháborúra vezetne, ami mindenki számára mindennél nagyobb szenvedéseket jelentene. Mégis, akik ma harcolnak, a mi harcunkat is vívják. Egész Európa harcát. Ezért nemcsak részvéttel, hanem elragadtatással is figyeljük hősi küzdelmüket. De felelőtlenség lenne részünkről innen, sok száz kilométer távolságból arra biztatni embereket, hogy ontsák vérüket olyan küzdelemben, melyben mi magunk nem tudunk aktívan részt venni. Mit tehetünk tehát? Mi lehet a mi szerepünk? Igenis megtehetjük azt, hogy a magyar szabadságharc elért eredményeinek és a nép hősies kiállásának hírét elterjesztjük világszerte, és hozzájárulunk ahhoz, hogy felsorakoztassuk a magyarok mögött az egész világ közvéleményét. (Katona Pál) (Az időpont hozzávetőleges: adás volt 05.30, 17.30 és 19.00 körül.) (A szöveg forrása: Pallai Péter – Sárközi Mátyás: A szabadság hullámhosszán. Az ötvenhatos forradalom története a BBC elmondásában. Helikon, 2006) ID: 00307

A BBC magyar adása — esti adásidő.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 20327 · Adásidő

A BBC magyar adása — esti adásidő. ID: 20327