Kossuth és Petőfi Rádió, Budapest!
Éjfél van kedves Hallgatóink!
Híreket mondunk.
Megnyílt a Biztonsági Tanács ülése. Vasárnap este összeült a Biztonsági Tanács, hogy a három nyugati nagyhatalom kérelmére megvizsgálja a magyarországi helyzetet. Az ülésen Szoboljev, a Szovjetunió küldötte tiltakozott az ellen, hogy az ENSZ foglalkozzék a magyarországi helyzettel. A jugoszláv küldött csatlakozott a Szovjetunióhoz és tiltakozott, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa foglalkozzék a magyar ügyekkel. Kijelentette, hogy tartózkodni fog a szavazástól, ha arra sor kerül. Úgy vélekedett, hogy politikai célokra akarják kihasználni a magyarországi helyzetet. Reményét fejezte ki, hogy a jelenlegi magyar kormánynak sikerül leküzdenie a válságot.
A Biztonsági Tanács 9 szavazattal 1 ellenében, Szovjetunió, és egy tartózkodás mellett, Jugoszlávia, napirendjére tűzte a magyarországi helyzetet. A szavazás után a tanács felkérte Magyarország képviselőjét, hogy amint kérte, vegyen részt a vitában. Szoboljev kérte, hogy három nappal halasszák el a kérdés érdembeli megvitatását, hogy idő legyen a vitához szükséges információk beszerzésére. A Biztonsági Tanács elvetette a Szovjetunió módosító indítványát 9 szavazattal 1 ellenében, Szovjetunió, és egy tartózkodással, Jugoszlávia.
A TANJUG jelenti Varsóból, hogy a városi tanács határozata értelmében a lengyel főváros egyik legnagyobb utcája, az eddigi Sztálin-fasor visszakapta a régi nevét, és ezentúl Uljanovszki fasornak nevezik. .
Ugyancsak Varsóból jelentik: a lengyel politikai vezetők és a lengyel hadsereg tisztjei között Varsóban megtartott általános tanácskozás alkalmával megvizsgálták a lengyel hadsereg feladatait. A tanácskozáson Vladislav Gomulka a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára mondott beszédet és jelen volt Alexander Zawadsky az államtanács elnöke és Joseph Cyrankiewicz miniszterelnök is.
A lengyel miniszterelnökség határozata értelmében Lengyelországban megszűntek azok a külön áruházak, amelyeket bizonyos kategóriába tartozó funkcionáriusok és családtagjaik számára tartottak fenn. Ezek az áruházak - amelyeket a nép sárgafüggönyös boltoknak nevezett - november 9-ig bekapcsolódnak a kiskereskedelmi hálózatba és azokban ezentúl bárki vásárolhat.
A lengyel SZEJM határozatának megfelelően átszervezték a lengyel miniszterelnökséget.
A miniszterelnökség alá ezentúl három fő reszort tartozik majd. Ezek közül az első az iparfejlesztési, építkezési és szállítási ügyekkel, a második a mezőgazdaság fejlesztésével, a harmadik pedig az életszínvonal problémáival foglalkozik majd.
Belföldi híreink:
A Hazafias Népfront Országos Irodájának közleménye:
Megalakult az Országos Nemzeti Bizottság.
A nemzeti forradalom vívmányaként a mai napon megalakult az Országos Nemzeti Bizottság, amely a forradalom helyi választott szerveinek, az önkormányzattal bíró nemzeti bizottságoknak munkáját hivatott összefogni. A nemzeti bizottságok tevékenységére, hatáskörére vonatkozólag az Országos Nemzeti Bizottság Ideiglenes Vezetősége a rádión és a sajtón keresztül tájékoztatást nyújt az ország népének.
1956. október 28-án Az Országos Nemzeti Bizottság Ideiglenes Vezetősége
Szegeden nagy örömmel fogadták Nagy Imre kormányának megalakulását és az új kormány programját. A szegedi Kossuth-szobrot virágok borítják és a szobor talapzatát a Kossuth-címer ékesíti.
A szombaton megalakult ideiglenes városi munkástanács kiáltvánnyal fordult a lakossághoz. Szeged város üzemeinek és intézményeinek üzemi munkástanácsai, mondja többek között a kiáltvány, a mai napon megalakították az Ideiglenes Városi Munkástanácsot, amely átvette a város életének irányítását. Az irányítás kiterjed az egész város területére, kivéve a katonai közigazgatás alá rendelt intézeteket. Abban az esetben, ha a város területén az alkotmányos kormány által kiadott rendeleteket, utasításokat, intézkedéseket, parancsokat megszegik, a katonai közigazgatás rendfenntartó alakulatai a rendet az Ideiglenes Városi Munkástanáccsal együttműködve tartsák fenn. Az Ideiglenes Városi Munkástanács megbízásából a kereskedelmi osztályvezető felelős a város ellátásáért. A honvédségi alakulat szállítóegységei gondoskodnak a szükséges szállításokról. Az Ideiglenes Városi Munkástanács haladéktalanul kidolgozza programját Szeged város javaslata alapján és a katonai közigazgatás megszűnése után azonnal átadja a város közigazgatását. Ennek feltétele a város rendjének, nyugalmának helyreállítása. Az ideiglenes munkástanács felhívja a lakosságot, hogy fegyelmezett magatartásával segítsen e célokat megvalósítani.
Felhívjuk a volt népi kollégistákat, a Petőfi-kör tagjait, a Magyar Írók Szövetsége, a Zeneművész Szövetség, a Képzőművészek Szövetsége, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége minden olyan férfitagját, aki a megalakítandó új népi karhatalomban részt kíván venni, hogy október 29-én reggel 9 órától az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karának épületében - V. kerület Egyetem tér 1. - jelentkezzék.
A fővárosi egészségügyi ellátásról dr. Drexler Miklós miniszterhelyettes a következő nyilatkozatot adta az MTI munkatársának:
Az egész ország megmozdult, segítségünkre sietett, hogy minél hamarabb megmenthessük sebesültjeinket az életnek. Az elmúlt néhány nap alatt több mint 3500 sebesültet kellett ellátni, igen nehéz körülmények között. A mentőszolgálat dolgozói hősies helytállással biztosították a sebesültek kórházba szállítását. Gyakran a legnagyobb pergőtűzben, napokon át, váltás nélkül dolgoztak, hogy teljesítsék nehéz küldetésüket. Klinikáinkon, kórházainkban az orvosok és az egészségügyi dolgozók megfeszített munkával harcoltak gyakran a legnagyobb pergőtűzben is, a sebesültek életéért. Sok klinikánk, kórházunk súlyosan megsérült a több napig tartó tűzharc alatt. A rendkívül veszélyes közlekedés miatt az első napokban alig tudtuk biztosítani a kórházak megfelelő gyógyszer-, kötszer-, és vérellátását, valamint élelmezését, mindaddig, amíg segítségünkre nem sietett néphadseregünk egészségügyi csoportfőnöksége, az élelmiszeripari, továbbá a Belkereskedelmi Minisztérium vállalatai. Ezrével jelentkeztek az önkéntes véradók és a távoli megyék is vagontételben küldték a különböző műszert, gyógyszert és kötszert. Több mint 1600 liter vért kaptunk repülőgépen. Ma már biztosítani tudjunk intézményeink vérrel, gyógyszerrel és műszerrel történő ellátását. Több mint 1200 működőképes kórházi ágy tartalékunk van és biztosítani tudjuk a lakosság orvosi és gyógyszerellátását, valamint a csecsemő és gyermekintézmények tápszer és tejszükségletét.
Siófok Nemzeti Tanácsa az orvosi társadalma ezer budapesti sebesült gyógykezelését és a gyógykezelés időtartama alatt azok ellátását biztosítja. Siófok Nemzeti Tanácsa és orvosi társadalma felhívja a Balaton-környéki üdülők, szanatóriumok dolgozóit, orvosait, hogy tegyenek hasonló intézkedéseket a sebesültek mielőbbi gyógyítása érdekében.
A közellátási kormánybizottság, a belkereskedelmi, élelmiszeripari és begyűjtési miniszter felhívása:
A kormánybizottság ezúton fejezi ki köszönetét mindazoknak a kereskedelmi, vendéglátóipari és élelmiszeripari dolgozóknak, akik a rendkívül nehéz körülmények között, hősi helytállással biztosítják dolgozó népünk ellátását. A kormánybizottság felhívja a Közért, Csemege, Édesség, Dohány-bolt, szövetkezeti piaci vállalat, vendéglátóipari vállalat, üzemélelmezési, diákélelmezési vállalatok, a Fűszer-, Hús- és hal, zöldségnagykereskedelmi vállalatok, a belkereskedelmi élelmiszer és iparcikk szállítási vállalatok összes dolgozóit, valamint a piaci magánkereskedőket, hogy munkahelyeiket hétfőn reggel nyolc órakor feltétlenül foglalják el és a munkát kezdjék meg. A lakosság tisztítószerekkel való ellátása céljából a háztartási és illatszerboltokat szintén ki kell nyitni.
A kenyér- és tejellátást hétfőtől kezdődően a boltokon keresztül kell biztosítani. Az élelmiszerboltok dolgozói gondoskodjanak arról, hogy a csecsemők részére az utalványos tej feltétlenül rendelkezésre álljon. Az összes boltokat legalább fél 4 óráig nyitva kell tartani. A Konzerv- és Húsipari Szállítási Vállalat, a Söripari Szállítási Vállalat, Tejipari Szállítási Vállalat, a Fővárosi Sütőipari Szállítási Vállalat és a Begyűjtési Szállítási Vállalat valamennyi gépkocsivezetője és szállítási dolgozója, továbbá a Budapesti Élelmiszeripari Vállalatok gépkocsivezetői hétfő reggel - amint világosodik - induljanak el munkahelyükre. A hús-, tej- és sütőipari vállalatok és szállítási vállalatok dolgozói biztosítsák, hogy a szükséges élelmiszer a boltok nyitásakor a fogyasztók rendelkezésére álljon.
A begyűjtési szállítási vállalat vidéken tartózkodó gépkocsijai, elsősorban tej-, liszt és élőállatok Budapestre történő szállításában vegyenek részt. Ehhez a vidéki Tefu gépkocsik is nyújtsanak segítséget.
Felolvassuk a belügyminiszter utasítását:
A Magyar Népköztársaság belügyminiszterének utasítása a határőrség valamennyi harcosának, tiszthelyettesének, tisztjének!
Hazánk nehéz megpróbáltatás óráit éli. Ebben a nehéz helyzetben a Magyar Népköztársaság határőrsége a dolgozó nép segítségével becsülettel teljesíti feladatát. Köszönet és elismerés illeti áldozatkész munkájukat.
Utasítom a határőrség egész személyi állományát, hogy továbbra is szilárdan őrizze meg harckészségét, fegyelmét és a dolgozókkal vállvetve biztosítsa demokratikus szocialista hazánk szent határainak sértetlenségét.
Münnich Ferenc, belügyminiszter
A Hazafias Népfront Országos Tanácsa a következő felhívást intézte a falu dolgozó népéhez:
Dolgozó parasztok! Élelem kell a fővárosnak. Kenyér, tej, zöldség, burgonya kell a budapesti csecsemőknek, gyermekeknek, anyáknak, a kórházaknak, és Budapest népének. A nép kívánsága szerint az új nemzeti kormány a népre támaszkodva erélyesen hozzáfogott az ország problémáinak megoldásához. Előlegezzetek bizalmat kormányunk programja megvalósításához. Adjatok minél gyorsabban fővárosunknak kenyeret, tejet, zöldséget, burgonyát!
A SZOT elnökségének nyilatkozata
A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége teljes mértékben egyetért azzal a programmal, amelyet Nagy Imre elvtárs az új nemzeti kormány nevében ma délután ismertetett. Megelégedéssel hallottuk, hogy a kormánynak eltökélt szándéka megvalósítani egyebek között olyan jogos követeléseket, amelyekre a SZOT elnöksége az utóbbi hónapokban és napokban javaslatokat tett. A SZOT elnöksége felhívja a szervezett dolgozókat, vessék latba minden erejüket, képességüket a rend teljes helyreállítására, az élet normális menetének megindítására, a jobb életünket szolgáló intézkedések megvalósítására. Napok óta szünetel a munka a gyárakban, üzemekben. A dolgozók aggódnak, mi lesz elmaradt keresetükkel. A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnökségének az az álláspontja, hogy a tragikus események miatt nem érheti anyagi kár a dolgozókat. A SZOT elnöksége azt javasolja tehát valamennyi munkástanácsnak, hogy : 1. A tragikus események következtében elmaradt munkanapokat valamennyi dolgozónak átlagkeresettel számolják el. 2. Azoknak a dolgozóknak, akik ezekben a napokban is megjelentek munkahelyükön, dolgoztak, vagy részt vettek a gyár védelmében az átlagkereset kétszeresét kell megfizetni a munkában, vagy az őrségben kötelékében eltöltött órákért.
Felhívjuk a tragikus harcok során megsebesült szakszervezeti tagokat és az elesett szakszervezeti tagok hozzátartozóit, hogy pénzsegélyért szakszervezetük központjában jelentkezzenek.
A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége
A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége egy másik nyilatkozatában felhívja Budapest és a többi város üzemeinek dolgozóit, elsősorban a katonaviselt, tapasztalt munkásokat, vegyenek tevékeny részt a rend teljes helyreállításában, lépjenek be a felállítandó nemzetőrségbe. A nemzetőrséget arra az átmeneti időre hozták létre, amíg a rend helyreáll. A nemzetőrségbe minden üzem, hivatal, intézmény munkástanácsánál, ahol ilyen még nem alakult, üzemi bizottságánál lehet jelentkezni. A jelentkezőket a munkástanácsok irányítsák a kerületi, megyei, járási kapitányságokra a nemzetőrség parancsnokához. Ideiglenes feladatokról lévén szó, a nemzetőrség tagjai továbbra is munkahelyükön kapják fizetésüket. Élelmezésükről a nemzetőrség gondoskodik. Munkástanácsok, üzemi bizottságok! Mindenhol állítsatok fel üzemi őrséget, védjétek meg üzemeiteket.!
Az üzemi őrségek tartsanak kapcsolatot a területi nemzetőrséggel.
Munkások! Lépjetek be a nemzetőrségbe! Segítsétek a rend mielőbbi helyreállítását. - Hangzik a SZOT felszólítása.
A hírközlési szolgálatot szinte emberfeletti munkával ellátó műszaki és kezelőszemélyzet felváltására, valamint a postai szolgáltatások normális mederben történő biztosítása érdekében a posta vezérigazgatósága felhívja a posta dolgozóit, hogy hétfőn, 29-én reggel foglalják el munkahelyüket.
A Közlekedési és Postaügyi Minisztérium autóközlekedési főigazgatósága felhívja a budapesti 11-es, 12-es, 13-as, 14-es, 15-ös és 17-es számú Autóközlekedési Vállalatok dolgozóit, hogy holnap reggel a szokott időben feltétlenül jelentkezzenek munkahelyeiken.
Nyugdíjasok figyelem! A közellátási kormánybiztosság közli, hogy a fennálló rendelkezéseknek megfelelően még október 22-én nyugdíjaikat átküldték a postahivataloknak. Holnap, 29.-én megkezdik a nyugdíjak kézbesítését.
A MÁV vezérigazgatósága felhívja a vidéki vasutas dolgozókat, hogy a vasúti forgalom megindítása érdekében haladéktalanul jelentkezzenek szolgálati helyeiken, és vegyék fel a munkát. A budapesti vasutasok a kora reggeli órákban, lakóhelyükhöz legközelebb eső szolgálati helyen jelentkezzenek munkára.
A vezérigazgatóság
Az Egyesült Izzó munkástanácsa felhívja az alább felsorolt üzemek dolgozóit, hogy hétfő reggel jelenjenek meg munkahelyükön:
Wolfram- és drót gyáregység, sajtolóüzemek, szerszámgyártás, üzemlabor, katód és [...] gyártás, rádiócső, üvegalkatrész gyártás, lámpagyártás, beállítós neon, kémiai mechanika és kísérleti üzem, TMK és szolgáltatás összes dolgozói. Vákuum technikai gépgyár műszaki, gép és szerszámszerkesztés, anyagmozgatás, központi anyagraktár, szállítási osztály, gépkocsivezetők és szerelők, bérelszámolás, anyagbeszerzés, munkaügyi osztály és a 2-es számú közétkeztetési vállalat dolgozói. Hétfőn, egy műszakban, reggel 7 órától 4 óráig dolgozzanak.
A XIII. kerületi dolgozók köszönetüket fejezik ki Károly község dolgozó parasztjainak abból az alkalomból, hogy megkapták a 3 gépkocsi élelmiszert.
Végül felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy holnaptól kezdve üzeneteket csak a 181-800-as telefonszámon veszünk fel.
Megismétlem a felhívást: holnaptól kezdve üzeneteket csak a 181-800-as telefonszámon veszünk fel. 181-800.
Ezzel kedves Hallgatóink, híreink közlését befejeztük.
A Meteorológiai Intézet jelenti:
Hazánkban ma napközben tovább tartott az esőzés. Sopron, Szombathely és Miskolc környékén tíz milliméter felett, máshol tíz milliméter alatt volt a lehullott csapadék mennyisége. A hőmérséklet a Dunántúlon csökken.
Várható időjárás hétfő estig. Változó felhőzet, több helyen eső, záporeső. Mérséklet délnyugati szél. A Dunántúlon megélénkülő nyugati-, északi szél. A hőmérséklet nyugat felől csökken. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel a Dunántúlon 1-4, máshol 4-es, 7-es, legmagasabb nappali hőmérséklet holnap a Dunántúlon 7-10, máshol 9-12 fok között.
Budapesten vasárnap este 21 órakor a hőmérséklet 5 fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 756 mm, alig változott.
Ezzel kedves Hallgatóink, a Kossuth és Petőfi Rádió műsora végetért.
A pontos idő 0 óra húsz perc. Minden kedves Hallgatónknak nyugodalmas jó éjszakát kívánunk!
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00715
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00716
Jó reggelt kívánunk kedves hallgatóinknak! A pontos idő 4 ór…
KOSSUTH ÉS PETŐFI RÁDIÓ BUDAPEST. REGGELI ADÁS!
csak szöveg · ID: 20541 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Hírek
KOSSUTH ÉS PETŐFI RÁDIÓ BUDAPEST. REGGELI ADÁS!
Jó reggelt kívánunk kedves hallgatóinknak!
A pontos idő 4 óra 30 perc. Ma 1956. október 29. Hétfő van. Zénó napja.
Híreket mondunk: A hnf országos irodájának közleménye: Megalakult az országos nemzeti bizottság.
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 435–439. oldal)
ID: 20541
[…] hatáskörére vonatkozólag az Országos Nemzeti Bizottság Ideiglenes Vezetősége a rádión és a sajtón keresztül tájékoztatást nyújt az ország népének.
A Magyar Népköztársaság belügyminiszterének utasítása a határőrség valamennyi harcosának, tiszthelyettesének, tisztjének!
Hazánk nehéz megpróbáltatás óráit éli. Ebben a nehéz helyzetben a Magyar Népköztársaság határőrsége a dolgozó nép segítségével becsülettel teljesíti feladatát. Köszönet és elismerés illeti áldozatkész munkájukat.
Utasítom a határőrség egész személyi állományát, hogy továbbra is szilárdan őrizze meg harckészségét, fegyelmét és a dolgozókkal vállvetve biztosítsa demokratikus szocialista hazánk szent határainak sértetlenségét.
Münnich Ferenc belügyminiszter
A SZOT elnökségének nyilatkozata
A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége teljes mértékben egyetért azzal a programmal, amelyet Nagy Imre elvtárs az új nemzeti kormány nevében ma délután ismertetett. Megelégedéssel hallottuk, hogy a kormánynak eltökélt szándéka megvalósítani egyebek között olyan jogos követeléseket, amelyekre a SZOT elnöksége az utóbbi hónapokban és napokban javaslatokat tett. A SZOT elnöksége felhívja a szervezett dolgozókat, vessék latba minden erejüket, képességüket a rend teljes helyreállítására, az élet normális menetének megindítására, a jobb életünket szolgáló intézkedések megvalósítására. Napok óta szünetel a munka a gyárakban, üzemekben. A dolgozók aggódnak, mi lesz elmaradt keresetükkel. A Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökségének az az álláspontja, hogy a tragikus események miatt nem érheti anyagi kár a dolgozókat. A SZOT elnöksége azt javasolja tehát valamennyi munkástanácsnak, hogy: 1. A tragikus események következtében elmaradt munkanapokat valamennyi dolgozónak átlagkeresettel számolják el. 2. Azoknak a dolgozóknak, akik ezekben a napokban is megjelentek munkahelyükön, dolgoztak, vagy részt vettek a gyár védelmében az átlagkereset kétszeresét kell megfizetni a munkában, vagy az őrség kötelékében eltöltött órákért.
Felhívjuk a tragikus harcok során megsebesült szakszervezeti tagokat és az elesett szakszervezeti tagok hozzátartozóit, hogy pénzsegélyért szakszervezetük központjában jelentkezzenek.
A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége
A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége egy másik nyilatkozatában felhívja Budapest és a többi város üzemeinek dolgozóit, elsősorban a katonaviselt, tapasztalt munkásokat, vegyenek tevékeny részt a rend teljes helyreállításában, lépjenek be a felállítandó nemzetőrségbe. A nemzetőrséget arra az átmeneti időre hozzák létre, amíg a rend helyreáll. A nemzetőrségbe minden üzem, hivatal, intézmény munkástanácsánál, ahol ilyen még nem alakult, üzemi bizottságánál lehet jelentkezni. A jelentkezőket a munkástanácsok irányítsák a kerületi, megyei, járási kapitányságokra a nemzetőrség parancsnokához. Ideiglenes feladatokról lévén szó, a nemzetőrség tagjai továbbra is munkahelyükön kapják fizetésüket. Élelmezésükről a nemzetőrség gondoskodik. Munkástanácsok, üzemi bizottságok mindenhol állítsatok fel üzemi őrséget, védjétek meg üzemeiteket.!
Az üzemi őrségek tartsanak kapcsolatot a területi nemzetőrséggel. Munkások! Lépjetek be a nemzetőrségbe! Segítsétek a rend mielőbbi helyreállítását. - Hangzik a SZOT felhívása.
A Hazafias Népfront Országos Tanácsa a következő felhívást intézte a falu dolgozó népéhez:
Dolgozó parasztok! Élelem kell a fővárosnak. Kenyér, tej, zöldség, burgonya kell a budapesti csecsemőknek, gyermekeknek, anyáknak, a kórházaknak, Budapest népének. A nép kívánsága szerint az új nemzeti kormány a népre támaszkodva erélyesen hozzáfogott az ország problémáinak megoldásához. Előlegezzetek bizalmat kormányunknak, programja megvalósításához. Adjatok minél gyorsabban fővárosunknak kenyeret, tejet, zöldséget, burgonyát!
A fővárosi egészségügyi ellátásról dr. Drexler Miklós miniszterhelyettes a következő nyilatkozatot adta az MTI munkatársának:
Az egész ország megmozdult és segítségünkre sietett, hogy minél hamarabb megmenthessük sebesültjeinket az életnek. Az elmúlt néhány nap alatt több mint 3500 sebesültet kellett ellátni, igen nehéz körülmények között. A mentőszolgálat dolgozói hősies helytállással biztosították a sebesültek kórházba szállítását. Gyakran a legnagyobb pergőtűzben is, napokon át, váltás nélkül dolgoztak, hogy teljesítsék nehéz küldetésüket. Klinikáinkon, kórházainkban az orvosok és az egészségügyi dolgozók megfeszített munkával harcoltak gyakran a legnagyobb pergőtűzben is, a sebesültek életéért. Sok klinikánk, kórházunk súlyosan megsérült a több napig tartó tűzharc alatt. A rendkívül veszélyes közlekedés miatt az első napokban alig tudtuk biztosítani a kórházaknak a megfelelő gyógyszer-, kötszer-, és vérellátását, valamint élelmezését, mindaddig, amíg segítségünkre nem sietett néphadseregünk egészségügyi csoportfőnöksége, valamint az Élelmiszeripari és Belkereskedelmi Minisztérium vállalatai. Ezrével jelentkeztek az önkéntes véradók és a távoli megyék is vagontételben küldték a műszert, gyógyszert és kötszert. Több mint 1600 liter vért kaptunk repülőgépen. Ma már biztosítani tudjuk intézményeink vérrel, gyógyszerrel és műszerrel történő ellátását. Több mint 1200 működőképes kórházi ágytartalékunk van és biztosítani tudjuk a lakosság orvosi és gyógytári ellátását, valamint a csecsemő- és gyermekintézmények tápszer és tejszükségletét.
Közleményeket olvasunk.
A XIII. kerületi dolgozók köszönetüket fejezik ki Sárold község dolgozó parasztjainak abból az alkalomból, hogy megkapták a 3 gépkocsi élelmiszert.
A Közlekedés és Postaügyi Minisztérium autóközlekedési főigazgatósága felhívja a budapesti 11-es, 12-es, 13-as, 14-es, 15-ös és 17-es számú Autóközlekedési Vállalatok dolgozóit, hogy ma reggel a szokott időben feltétlenül jelentkezzenek munkahelyeiken.
A MÁV vezérigazgatósága felhívja a vidéki vasutas dolgozókat, hogy a vasúti forgalom megindítása érdekében haladéktalanul jelentkezzenek szolgálati helyeiken, és vegyék fel a munkát. A budapesti vasutasok a kora reggeli órákban, lakóhelyükhez legközelebb eső szolgálati helyen jelentkezzenek munkára.
A Közellátási Kormánybizottság elnöke, a belkereskedelmi, élelmiszeripari és begyűjtési miniszter felhívása.
A kormánybizottság ezúton fejezi ki köszönetét mindazoknak a kereskedelmi, vendéglátóipari és élelmiszeripari dolgozóknak, akik rendkívül nehéz körülmények között, hősi helytállással biztosítják dolgozó népünk ellátását. A kormánybizottság felhívja a Közért, Csemege, Édességbolt, Dohánybolt, szövetkezeti piaci vállalat, vendéglátóipari vállalat, üzemélelmezési, diákélelmezési vállalatok, a Fűszer-, Hús- Hal-, Zöldség Nagykereskedelmi Vállalatok, a belkereskedelmi élelmiszer és iparcikk szállítási vállalatok összes dolgozóit, valamint a piaci magánkereskedőket, hogy munkahelyeiket hétfőn reggel nyolc órakor feltétlenül foglalják el, és a munkát kezdjék meg.. A lakosság tisztítószerekkel való ellátása céljából a háztartási- és illatszerboltokat is ki kell nyitni.
A kenyér- és tejellátást hétfőtől kezdődően a boltokon keresztül kell biztosítani. Az élelmiszerboltok dolgozói gondoskodjanak arról, hogy a csecsemők részére az utalványos tej feltétlenül rendelkezésre álljon. Az összes boltokat legalább fél 4 óráig nyitva kell tartani.
A Konzerv- és Húsipari Szállítási Vállalat, a Söripari Szállítási Vállalat, a Tejipari Szállítási Vállalat, a Fővárosi Sütőipari Szállítási Vállalat és a Begyűjtési Szállítási Vállalat valamennyi gépkocsivezetője és szállítási dolgozója, továbbá a Budapesti Élelmiszeripari Vállalatok gépkocsivezetői hétfő reggel - amint világosodik - induljanak el munkahelyükre. A hús-, tej- és sütőipari vállalatok, valamint a szállítási vállalatok dolgozói biztosítsák, hogy a szükséges élelmiszer a boltok nyitásakor a fogyasztók rendelkezésére álljon.
A begyűjtési szállítási vállalat vidéken tartózkodó gépkocsijai, elsősorban tej-, liszt és élőállatok Budapestre történő szállításában vegyenek részt. Ehhez a vidéki Tefu gépkocsik is nyújtsanak segítséget.
A Magyar Vöröskereszt vezetősége kéri a központban dolgozó munkatársait, hogy hétfőn reggel jelentkezzenek munkahelyükön.
A … Igazgatóság dolgozói ma reggel feltétlenül jelentkezzenek munkahelyükön.
A hírközlési szolgálatot szinte emberfeletti munkával ellátó műszaki és kezelőszemélyzet felváltására, valamint a postai szolgáltatások normális mederben történő biztosítása érdekében a posta vezérigazgatósága felhívja a posta dolgozóit, hogy ma reggel foglalják el munkahelyüket.
Nyugdíjasok figyelem! A közellátási kormánybiztosság közli, hogy a fennálló rendelkezéseknek megfelelően még október 22-én nyugdíjaikat átküldték a postahivataloknak. Ma megkezdik a nyugdíjak kézbesítését.
Az Egyesült Izzó munkástanácsa felhívja az alább felsorolt üzemek dolgozóit, hogy ma reggel jelenjenek meg munkahelyükön: Wolfram- és drót gyáregység, sajtolóüzemek, szerszámgyártás, üzemlabor, katód és [...] gyártás, rádiócső, üvegalkatrész gyártás, lámpagyártás, beállító, meo, kémiai mechanika és kísérleti üzem, TMK és szolgáltatás összes dolgozói, Vakuumtechnikai gépgyár műszaki, gép és szerszámszerkesztés, anyagmozgatás, központi anyagraktár, szállítási osztály, gépkocsivezetők és szerelők, bérelszámolás, anyagbeszerzés, munkaügyi osztály és a 2-es számú közétkeztetési vállalat dolgozóit, hétfőn, egy műszakban, reggel 7 órától 4 óráig dolgozzanak.
Felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy mától kezdve üzeneteket csak a 181-800-as telefonszámon veszünk fel.
Megismételjük,
Felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy mától kezdve üzeneteket csak a 181-800-as telefonszámon veszünk fel.
Híreket mondtunk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00717
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00718
3 perc múlva 5 óra
Közöljük a meteorológiai intézet jelentését.
Változó felhőzet, több helyen, főként nyugaton és északon eső. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb hőmérséklet nyugaton és északon 6-9, máshol 9-12, esti hőmérséklet általában 4-7 fok között.
Budapesten az idő borult, szélcsend van. A hőmérséklet 5 fok.
.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00719
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00720
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00721
Közöljük a meteorológiai intézet jelentését.
Változó felhőzet, több helyen, főként nyugaton és északon eső. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb hőmérséklet nyugaton és északon 6-9, máshol 9-12, esti hőmérséklet általában 4-7 fok között.
Budapesten az idő borult, szélcsend van. A hőmérséklet 5 fok.
Kedves hallgatóink, a pontos idő negyed hat.
.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00722
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00723
Közleményeket olvasunk.
Az Egyesült Izzó munkástanácsa felhívja az alább felsorolt üzemek dolgozóit, hogy ma reggel jelenjenek meg munkahelyükön. Wolfram és drót gyáregység, sajtolóüzemek, szerszámgyártás, üzemlabor, … és láncgyártás, rádiócső-üvegalkatrész gyártás, lámpagyártás, beállító, Meo, kémia, kémiai mechanikai és kísérleti üzem, TMK és szolgáltatás összes dolgozói, vákuumtechnikai gépgyár, munkagépgyár, gép és szerszámszerkesztés, anyagmozgatás, központi anyagraktár, szállítási osztály, gépkocsivezetők és szerelők, bérelszámolás, anyagbeszerzés, munkaügyi osztály, és a kettes számú közétkeztetési vállalat dolgozói hétfőn egy műszakban, reggel héttől négyig dolgoznak. A hírközlési szolgálatot szinte emberfeletti munkával ellátó műszaki és kezelőszemélyzet felváltására, valamint a postai szolgáltatások normális mederbe történő biztosítása érdekében a Posta vezérigazgatósága felhívja a Posta dolgozóit, hogy ma reggel foglalják el munkahelyüket.
A Deviza Igazgatóság dolgozói ma reggel feltétlenül jelentkezzenek munkahelyükön.
A Magyar Vöröskereszt vezetősége kéri a központban dolgozó munkatársait, hogy hétfőn reggel jelentkezzenek munkahelyükön.
Nyugdíjasok figyelem. A közellátási kormánybiztosság közli, hogy a fennálló rendelkezéseknek megfelelően még október huszonkettedikén nyugdíjaikat átküldték a postahivataloknak. Ma megkezdik a nyugdíjak kézbesítését.
A pontos idő kedves hallgatóink, 5 óra 28 perc.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00724
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00725
Közleményeket olvasunk.
A hírközlési szolgálatot szinte emberfeletti munkával ellátó műszaki és kezelőszemélyzet felváltására, valamint a postai szolgáltatások normális mederbe történő biztosítása érdekében a Posta vezérigazgatósága felhívja a Posta dolgozóit, hogy ma reggel foglalják el munkahelyüket.
Az Egyesült Izzó munkástanácsa felhívja az alább felsorolt üzemek dolgozóit, hogy ma reggel jelenjenek meg munkahelyükön. Wolfram és drót gyáregység, sajtolóüzemek, szerszámgyártás, üzemlabor, … és láncgyártás, rádiócső, üvegalkatrész gyártás, lámpagyártás, beállító, Meo, kémia, kémiai mechanikai kísérleti üzem, TMK és szolgáltatás összes dolgozói, vákuumtechnikai gépgyár, munkagépgyár, gép és szerszámszerkesztés, anyagmozgatás, központi anyagraktár, szállítási osztály, gépkocsivezetők és szerelők, bérelszámolás, anyagbeszerzés, munkaügyi osztály, és a kettes számú közétkeztetési vállalat dolgozói hétfőn egy műszakban, reggel héttől négyig dolgoznak.
Nyugdíjasok figyelem.
A közellátási kormánybiztosság közli, hogy a fennálló rendelkezéseknek megfelelően még október huszonkettedikén nyugdíjaikat átküldték a postahivataloknak. Ma megkezdik a nyugdíjak kézbesítését.
A Magyar Vöröskereszt vezetősége kéri a központban dolgozó munkatársait, hogy hétfőn reggel jelentkezzenek munkahelyükön.
A Deviza Igazgatóság dolgozói ma reggel feltétlenül jelentkezzenek munkahelyükön.
Kedves hallgatóink, a pontos idő, öt óra negyvenegy perc.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00726
05:44
nincs fennmaradt szöveg · ID: 20543 · becsült hossz · Adásidő
ID: 20543
Közleményeket mondunk. A Csepeli Vas- és Fémművek ideiglenes…
Közleményeket mondunk.
A Csepeli Vas- és Fémművek ideiglenes munkástanácsa kéri a gyáregység-vezetőket, főmérnököket, műszaki dolgozókat, párttitkárokat és műhelybizottságokat, hogy mindazok, akik ez ideig munkahelyeiken még nem jelentek meg, szolgálati helyeiken jelentkezzenek.
A Közlekedés és Postaügyi Minisztérium Autóközlekedési Főigazgatósága felhívja a budapesti tizenegyes, tizenkettes, tizenhármas, tizennégyes, tizenötös és tizenhetes számú autóközlekedési vállalatok dolgozóit, hogy ma reggel a szokott időben feltétlenül jelentkezzenek munkahelyeiken.
Felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy mától kezdve üzeneteket csak a száznyolcvanegy-nyolcszázas telefonszámon veszünk át. Ismételjük a számot, száznyolcvanegy-nyolcnulla-nulla.
A MÁV vezérigazgatósága felhívja a vidéki vasutas dolgozókat, hogy a vasúti forgalom megindítása érdekében haladéktalanul jelentkezzenek szolgálati helyeiken, vegyék fel a munkát. A budapesti vasutasok a kora reggeli órákban lakóhelyükhöz legközelebb eső szolgálati helyen jelentkezzenek munkára.
A Ganz Vagon és Gépgyár ideiglenes munkástanácsa kéri a gyár energia és karbantartási főosztályának minden dolgozóját, a termelő gyáregységek összes műszaki dolgozóit, a termelési főosztály, valamint a vállalatvezetés titkárságát, hogy ma reggel foglalják el munkahelyeiket. A pártbizottság és az üzemi bizottság kéri a párttitkárokat és üzemi bizottsági tagokat, hogy szintén foglalják el helyeiket.
Kedves hallgatóink, a pontos idő, öt óra ötvennégy perc.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00727
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00728
Hat óra a pontos idő.
Híreket mondunk.
A Hazafias Népfront országos irodájának közleménye.
Megalakult az Országos Nemzeti Bizottság. A nemzeti forradalom vívmányaként tegnap megalakult az Országos Nemzeti Bizottság, ami a forradalom helyi választott szerveinek, az önkormányzattal bíró nemzeti bizottságoknak munkáját hivatott összefogni. A nemzeti bizottságok tevékenységére, hatáskörére vonatkozólag az Országos Nemzeti Bizottság ideiglenes vezetősége a rádión és a sajtón keresztül tájékoztatást nyújt az ország népének.
Megérkeztek a Nemzetközi Vöröskereszt első szállítmányai Budapestre. A hétfőre virradó éjszakán a Ferihegyi repülőtérre megérkezett a Malév két repülőgépe, amely Bécsből magával hozta a Nemzetközi Vöröskeresztnek, Magyarország részére küldött és Bécsig eljuttatott szállítmányait, főleg gyógyszert, kötszert, továbbá élelmiszereket, tejport, konzerveket. A küldeményt a Vöröskereszt még a reggeli órákban elszállítja a repülőtérről.
A SZOT elnökségének nyilatkozata.
A Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége teljes mértékben egyetért azzal a programmal, melyet Nagy Imre elvtárs az új nemzeti kormány nevében tegnap délután ismertetett. Megelégedéssel hallottuk, hogy a kormánynak eltökélt szándéka megvalósítani egyebek között olyan fontos követeléseket, amelyekre a SZOT Elnöksége az utóbbi hónapokban, napokban javaslatokat tett. A SZOT Elnöksége felhívja a szervezett dolgozókat, vessék latba minden erejüket, képességüket a rend teljes helyreállítására, az élet normális menetének megindítására, a jobb életünket szolgáló intézkedések megvalósítására. Napok óta szünetel a munka a gyárakban, üzemekben. A dolgozók aggódnak, mi lesz elmaradt keresetükkel. A Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnökségének az az álláspontja, hogy a tragikus események miatt nem érheti anyagi kár a dolgozókat. A SZOT Elnöksége azt javasolja tehát valamennyi munkástanácsnak, hogy először, a tragikus események következtében elmaradt munkanapokat valamennyi dolgozónak átlagkeresettel számolják el, másodszor, azoknak a dolgozóknak, akik ezekben a napokban is megjelentek munkahelyükön, dolgoztak, vagy részt vettek a gyár védelmében, az átlagkereset kétszeresét kell megfizetni a munkában, vagy őrség kötelékében eltöltött órákra. Felhívjuk a tragikus harcok során megsebesült szakszervezeti tagokat és az elesett szakszervezeti tagok hozzátartozóit, hogy pénzsegélyért szakszervezetük központjában jelentkezzenek. A Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége. A Szakszervezetek Országos Tanácsának Elnöksége egy másik nyilatkozatában felhívja Budapest és a többi város üzemeinek dolgozóit, elsősorban a katonaviselt, tapasztalt munkásokat, vegyenek tevékeny részt a rend teljes helyreállításában, lépjenek be a felállítandó Nemzetőrségbe. A Nemzetőrséget arra az átmeneti időre hozzák létre, amíg a rend helyreáll. A Nemzetőrségbe minden üzem, hivatal, intézmény munkástanácsánál, ahol még ilyen nem alakult, üzemi bizottságánál lehet jelentkezni. A jelentkezőket a munkástanácsok irányítsák a területi, megyei, járási kapitányságokra, a Nemzetőrség parancsnokához. Ideiglenes feladatokról lévén szó, a Nemzetőrség tagjai továbbra is munkahelyükön kapják fizetésüket, élelmezésükről a Nemzetőrség gondoskodik. Munkástanácsok, üzemi bizottságok. Mindenhol állítsatok fel üzemőrséget, védjétek meg üzemeiteket. Az üzemi őrségek tartsanak kapcsolatot a területi Nemzetőrséggel. Munkások, lépjetek be a Nemzetőrségbe, segítsétek a rend mielőbbi helyreállítását, hangsúlyozza a SZOT felszólítása.
Hétfőn nagy mennyiségű hús, felvágott és zsiradék jut a fővárosi élelmiszerüzletekbe. Az elmúlt nehéz napok ellenére a budapesti hús, felvágott és zsírellátásról továbbra is gondoskodnak. A marhavágóhíd vasárnap is szinte teljes üzemben volt, és annak ellenére, hogy különböző épületek és a víztorony súlyos károkat szenvedett, a munka zavartalanul folyt. A raktárakban van elegendő áru, és csak a szállítóeszközökön múlik, hogy ma a tervezett tíz-tizenkét vagon borjú és marhahús, valamint felvágott az üzletekbe kerüljön. A marhavágóhíd egyébként ma már teljes kapacitással dolgozik. Az üzem valamennyi alkalmazottját munkahelyére várják. Hasonlóan kielégítő a helyzet a sertésvágóhídon. A dolgozók áldozatkész munkájának eredménye, hogy az előző napokban sem volt különösebb fennakadás. A sertésvágóhíd vezetőinek leleményessége folytán vasárnap közel ezer környékbeli dolgozó a fizetések késése miatt hitelbe is kaphatott húst. A sertésvágóhídon ma hajnalban nagyobb mennyiségű hús és zsír várt kiszállításra, és a tervek szerint a délelőtt folyamán eljut a fogyasztókhoz. Feltétlenül említést érdemel, hogy a vágóhídon nagyobb létszámú törzsgárda napok óta munkában van, és nagyrészt nekik köszönhető, hogy nem volt különösebb fennakadás az áruellátásban.
A Hazafias Népfront Országos Tanácsa a következő felhívást intézte a falu dolgozó népéhez. Dolgozó parasztok. Élelem kell a fővárosnak, kenyér, tej, zöldség, burgonya kell a budapesti csecsemőknek, gyermekeknek, anyáknak, a kórházaknak és Budapest népének. A nép kívánsága szerint az új Nemzeti Kormány a népre támaszkodva erélyesen hozzáfogott az ország problémáinak megoldásához. Előlegezzetek bizalmat kormányunknak, programja megvalósításához. Adjatok minél gyorsabban fővárosunknak kenyeret, tejet, zöldséget, burgonyát.
Közleményeket olvasunk fel.
A MÁV vezérigazgatósága felhívja a vidéki vasutas dolgozókat, hogy a vasúti forgalom megindítása érdekében haladéktalanul jelentkezzenek szolgálati helyeiken, vegyék fel a munkát. A budapesti vasutasok a kora reggeli órákba lakóhelyükhöz legközelebb eső szolgálati helyen jelentkezzenek munkára.
Felhívjuk hallgatóink figyelmét, hogy mától kezdve üzeneteket csak a száznyolcvanegy-nyolcszázas telefonszámon veszünk fel. Ismétlem a számot, száznyolcvanegy-nyolcnulla-nulla telefonszámon veszünk fel.
A Közlekedés és Postaügyi Minisztérium Autóközlekedési Főigazgatósága felhívja a budapesti tizenegyes, tizenkettes, tizenhármas, tizennégyes, tizenötös és tizenhetes számú autóközlekedési vállalatok dolgozóit, hogy ma reggel a szokott időben feltétlenül jelentkezzenek munkahelyeiken.
A Csepeli Vas- és Fémművek ideiglenes munkástanácsa kéri a gyáregység-vezetőket, főmérnököket, műszaki dolgozókat, párttitkárokat és műhelybizottságokat, hogy mindazok, akik ez ideig munkahelyeiken még nem jelentek meg, szolgálati helyeiken jelentkezzenek.
A Ganz Vagon és Gépgyár ideiglenes munkástanácsa kéri a gyár energia és karbantartási főosztályának minden dolgozóját, a termelő gyáregységek összes műszaki dolgozóit, a termelési főosztály, valamint a vállalatvezetés titkárságát, hogy ma reggel foglalják el munkahelyeiket. A pártbizottság és az üzemi bizottság kéri a párttitkárokat és üzemi bizottsági tagokat, hogy szintén foglalják el helyeiket.
Híreket és közleményeket olvastunk fel kedves Hallgatóink.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00729
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00730
Kedves Hallgatóink, a pontos idő hat óra tizenkilenc perc.
Üzeneteket közvetítünk.
Kérjük, hogy a Pécsi utca ötvennyolcas számú építőipari [… ] vezetősége értesítsen rádió útján, hogy Gulyás István ipari tanulóval mi van, Gulyás Andrásné, Pusztaszer. Horváth Jenő, Dániel Péter, Vastagh Árpád rádióüzeneten keresztül értesíti szüleiket Szegedre. Kérjük közvetíteni a következő üzenetet. Németh Sándor és Pápai Elek egyetemi hallgatók azonnal jelentkezzenek, aggódó édesanyjuk. Kérjük Balkáni Sándort tizenharmadik kerület, Pozsonyi út ötvennégy, hogy rádión keresztül adjanak életjelt Kovácséknak Kassára. …-ból kérik, küldjetek rádióüzenetet, Szabó Lajosné Budapest, tizenkilencedik kerület, Bercsényi hatvannyolc, Fábián Balázs. A Béke út négyes szám alá, Kovács Imrénének üzeni férje Imre, jól van. Tiher László honvéd üzeni Abasárra és Füzérradványba, hogy jól van. Szilágyi Károlyné Budapest, tizenötödik kerület, Zenta utca egy, jól van. Ifjabb Bille Illésné Pesterzsébet, munkahelyemen jól vagyok, Illés. Werik Lajosnak Dukára, Farkasra doktor Gál László feleségének, Havasi István feleségének, Nemes Ferenc édesanyjának, Jánczi Lajos munkatársainak, amint vonat lesz, megyünk. Országos Mozgásterápiás Intézet orvosai, betegei és dolgozói, a televízióadó építkezés dolgozói, Bihari Szabó László, Pintér Miklós, Kontér Miklós Újfehértóra, Hajnal Béla Békésre, Kubán Antal Tatabányára, Farkas Sámuelné Csabára, Horváth Béla Tatára, Fazekas Jenőné Balassagyarmatra. Karcag város küldöttsége doktor Gál László és társai üzenik az Erzsébet Szállóból Budapestről, hogy valamennyien jól vannak, szeretnék megszervezni a karcagi élelmiszerszállítmány küldését Budapestre. Kérik a hétfőn Szolnokról élelmiszert szállító teherautó sofőrjeit, keressék meg őket az Erzsébet Szállóban. Megismételjük, Karcag város küldöttsége, doktor Gál László és társai üzenik, az Erzsébet Szállóból Budapestről, hogy valamennyien jól vannak, és szeretnék megszervezni a karcagi élelmiszerszállítmány küldését Budapestre. Kérik a hétfőn Szolnokról élelmiszert szállító teherautó sofőrjeit, keressék meg őket az Erzsébet Szállóban. Doktor Hegyesiné Kazincbarcikára, mihelyt lehet, jöjjön el érte és lányának Sóvári Dénesnének üzeni, jól van. Pellényi Simon családjának üzeni, jól vagyunk, ahogy lehet, megyünk. Doktor Gonda Komár György Miskolcra lányának, jól van. Réti György Sajószentpéterre szüleinek. Kovács András üzeni édesanyjának Dunabercelre, jól vagyunk. Kovács József üzeni szüleinek Kovács Miklósnak Szeged, Damijanich utca harmincba, ugyancsak jól vannak. Magyari Jenő Hódmezővásárhelyre Szent István utcába, Molnár Józsefnének, és Rudabányára Magyari Jánoséknak, jól vannak. Tatabányára A kettes kirendeltségnek Lázár Józsefnek üzeni felesége, jól van. Lengyel József és János Nyírbátorból szüleinek, mindnyájan jól vannak. Szentesi Géza Jászberénybe Kishala Istvánnénak, Téba utca hatba. Alberta Károly Törökszentmiklós, Újpallag utca százhúszba üzenik Medgyesiék jól vannak. Renczik Gáspár üzeni Szentesre szüleinek, Resztig Gáspárék Dányi családnak, Jóska Kecskés Ferencnek Utándba Jóska. Hódmezővásárhelyre Farkas Sándornak, Bercze Sándor. Czeglédi Gyula Szegvárra, Nagy Imre Dabasra, Fő út százharmincba, Burint Istvánnak Klarissza József Lajosmizsére szüleinek, Sárospatakról Laczkó János szüleinek. Dégi Mihály Soltra, Kocsis Dezső és Komora család Tarnaörsre. Tarján Pál felesége és sógornője Szemirbe, jó vannak. Adolf István tizennégy éves nyolcadik osztályos tanuló csütörtökön délelőtt eltűnt, kérnek mindenkit, aki ismerte, vagy tud róla, értesítse szüleit Nagymező utca hatvanhárom, telefon, háromszázhuszonhét-nyolcszáznegyven. Megismétlem, kérnek mindenkit, aki ismerte, vagy tud róla valamit, értesítse szüleit, Nagymező utca hatvanhárom, telefon, háromszázhuszonhét-nyolcszáznegyven. Sárd Pálnak Vácra édesanyja, édesapja, Belső János Újfehértóra felesége, Benedek László Jászberénybe szüleinek, Fótra apósának, Sági Antalnak Ceglédre, Sanyika jól van. A Major gyerekek Szabadbattyánba szüleiknek.Berény gyerekek Csepelre, szülőknek. Zsuzsi és Kati a Victor Hugo utcából Belgrádba. Áporkára Sanyi és Irma szüleiknek.Vitt Mihályéknak Pesterzsébetre Ili és Teri. Tuka Józsefnek Nagyivánra gyermekei. Bedecsinéné hívja fel a férjét. Dornics József Kovács Jánosnak Pestszentmonostorra, és Hátas Istvánnak Szilvásváradra. Jól vannak. Domonkos Jánosnak Petőre Erzsi és családja. Szabó István Tatabányára Kelemen Bálintéknak. Felneki Sándor Kenyérmező utca nyolcba feleségének és családjának. Nyírbogdányba Balogh Jánosnak Nagy Endre, jól van. Budakeszire Simon Károlynak és családjának Miska jól van. Szappanos Mihálynak Egyházszentpéterre, Horváth Józseféknek és feleségének Miska üzeni, hogy jól van. Gödöllőre, a Központi Majorba családjának Tóth István. Nagy Imrénének Dabasra Fő út százharmincba, vagy Kispestre férje. Vajda családnak Gerjen, Szent István út ötvenhárom, Kovács család. Orosházára Fő út tizenhatba Mihák Antalnénak papa, mama. Jakab család jól van Törökbálinton. Tóth családnak üzeni Pénzváltó család, jól van. Hajdú-Bihar megyébe Kurcsárara Mikó Imre szüleinek. Kristóf Pálnak üzeni családja Miskolc Egyetemvárosba, hogy jól vannak. Jánosi Gyula üzen Gyáli út huszonháromba és Csókáéknak Remetehegyre. Az Újpesti Kórházba Imre Andornak üzenik, Éva és a gyerekek jól vannak. Pócsirba Vince Gizella üzeni Vince Istvánéknak, hogy jól vannak. Tolcsvára Zimmerman Lászlónak üzeni családja, hogy jól van. Ács Izabella a Magyar utcából testvéreinek üzeni, jól van. Özvegy Morvai Józsefnének Paksra .Tarlósék . Budapestről üzenik, hogy jól vannak. Novák Ernő üzeni Győrbe családjának, hogy jól van. Péter Kálmán Tiszapüspökibe, az egész család jól van. Vári Gyuláék a Balaton utcából üzenik Dombóvárra és Bajára szüleiknek, hogy mind jól vannak. Török Lászlóék üzenik Pécsre és Bajára szüleiknek, jól vannak. A Ledinszki család Pasarétről szüleiknek Devecserbe üzeni, jól van. Kemény család és Bálint család Pasarétről szüleiknek Sárszentmihályra és Győrbe üzenik, hogy jól vannak. Fábián és Csobán család Takarosrólról Taktaharkányba, Veszprémbe, Lengyeltótiba, Szolnokra üzenik, jól vannak. Somogyi család Pasarétről Világoshegyre üzenik, hogy jól vannak. Keresztesi család Tokajba édesanyjának üzeni, hogy jól van. Pataki Barnáék Gödöllőre üzenik, hogy jól vannak. Éber Viktor Budapestre üzeni bátyjának Éber Lászlónak Alagra, Bányai Istvánné üzen Miskolc Egyetemvárosba Mayer Istvánnak, egészségesek, jól vannak, adjon hírt magáról. Marti Antal és hozzátartozói Kaposvárra Bíró Jánosnak és Balatonőrhelyre Marti Ferencéknek, jól vannak. Erhardt József üzeni Budapestről Komárom megye Tarjánra, jól van. Komódi Sebestyén üzeni Tarjánra B… Ferenc és testvéreinek, jól vannak. Bajára és Bánhidára üzenet. Gyurcsák Balázsnénak Tiszaörvénybe férje, jól van, még ne jöjjön haza. Gyarmati Dezső olimpiai bajnok üzeni Csehszlovákiából fiainak Kécskére, jól van. Budai Ferenc családjának Monorra, ne aggódjanak, jól van. Kosztolányi Albertnek Váraljára üzeni a Mészáros család, jól vannak. Oros József és családja üzeni Tass községbe és Eperjeskére rokonainak, hogy az egész család jól van, egészséges. Kunhauser Gyulánénak Pápa, jól vagyok, ne aggódjál, lányod. Hargittai János Szilvinek, Cenkre, Nagyatádra, Bélaházára szüleinek üzeni, jól van. Zimóti Györgyné Öcsény üzeni Mária, jól vannak. Farkas Józsefné Szekszárd, jól van, Herczegné. Bíró Mátyásné Füzeshalom, Jutka és Klári jól van. Müller Andor, Gyula József szanatóriumban ne aggódjon, mindhárman jól vagyunk, Müller család. Koszta Jánosék Budapestről, Egeralja hozzátartozóinak, jól van az egész család. Tóth Jánosnak üzeni felesége Esztergomba, jól van, Dunai Gyurkáéknál van. Fimenei Jánosnak üzeni Zánkára fia, menye jól vannak. Vajda Jánosnénak üzeni Szomorra lánya, veje, Kálmán Oszkárék üzenik Temesvárra és Lugosra, Bruckner Ferenc hozzátartozóinak a szegedi Paprika-házba. Somogyi Jenőné a Rudas László utcából üzeni, hogy jól van. Doktor Békésiék üzenik özvegy Matus Jánosnénak Bicskére és az összes rokonoknak, Jancsi nálunk van, jól vagyunk. Özvegy Szikszai Gábornénak Téglásra leánya Zsuzsa jól van. A Kinizsi utca tizenháromból Balovári Jánosnak az Izabella utca hetvenhétbe üzenik Rákosiék, jól vannak, rádió útján adjanak hírt magukról.Lőrincéknek Miskolcra Ilona húga üzeni, jól van.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00731
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00732
Közleményeket olvasunk.
A Kontakta Gyár ideiglenes munkástanácsa kéri a gyár dolgozóit, hogy ma reggel jelentkezzenek munkahelyükön.
A Főtefu gépkocsivezetői és rakodómunkásai a lakosság élelmiszerszállításának érdekében járműveikkel együtt azonnal vonuljanak be szolgálati helyükre.
A Fővárosi Tanács tüzelőellátó csoport dolgozói a kórházaknak szükséges tüzelő szállítás elvégzésére azonnal vonuljanak be a Budapest nyolcadik kerület Dobozi utcai tüzelő-telepre.
A Csepeli Vas és Fémművek ideiglenes munkástanácsa kéri a gyáregység-vezetőket, főmérnököket, műszaki dolgozókat, párttitkárokat és műhelybizottságokat, hogy mindazok, akik ez ideig munkahelyeiken még nem jelentek meg, szolgálati helyeiken jelentkezzenek.
A Ganz Vagon és Gépgyár ideiglenes munkástanácsa kéri a gyár energia és karbantartási főosztályának minden dolgozóját, a termelő gyáregységek összes műszaki dolgozóit, a termelési főosztály, valamint a vállalatvezetés titkárságát, hogy ma reggel foglalják el munkahelyeiket. A pártbizottság és az üzemi bizottság kéri a párttitkárokat és üzemi bizottsági tagokat, hogy szintén foglalják el helyeiket.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00733
A pontos idő, hat óra negyven perc.
Üzeneteket közvetítünk.
Doktor Magyar Lászlónak Jánosházára Dodi és Ali üzeni, jól vannak. Doktor Magyar Lászlónak Jánosházára Dodi és Ali üzeni, jól vannak. Bocskor Jerdán Székesfehérvárra üzeni, két lánya és veje jól vannak. Rédai Ottónak Szegedre édesanyja üzeni, jól van. Kazincbarcikára Herbolya bányatelepre üzeni Ibercsikné lányának és unokájának, jól van. Özvegy Bakóné üzeni Szegedre édesanyjának és Tímárdotára édesapjának, jól van. Kollár üzeni Gönyűre családjának, jól van. Szigetújfalura Henn Péternek Elvira és Annus. Tábori Henrikné Beregszászra testvéreinek, Hórenicai Gábornénak Ócsára lánya, Teri. Tar Imre Balmazújvárosra testvéreinek, Papp Károly Kolozsvárra édesanyjának és testvéreinek. Tatár Lajosné férjének és testvéreinek. Szeberényi Béla és Szeberényi Sándor a Rákóczi-telepre és Iszaszegre hozzátartozóiknak. Kolka Józseféknek üzeni Törtelre Rab Gabi jól van. Doktor Kári Istvánné szüleinek Nagyszegelyre. Haraszti Józsefnek Nyírbátorra menye, fia, Pista. Kun József Tiszadorogmára. Bárány József Aradra húgának, jól van. Egyedre Horváth Lajos a Temető utca harmincháromba, Antal, Mariska, anyus és Rózsi üzenik, jól vannak. Faludi Béla és Perc Károly Besztercére családjának, jól vannak. Rákospalota Ötvös utca negyvenegybe Molnár Istvánnak öccse. Budapest nyolcadik kerület Rácz Katalin Nagyfuvaros utca három, Ernő üzeni, jól van. Pásztóra a Zdenszky családnak Mindi, Jurics családnak Ilona, mindannyian jól vagyunk, aki hallja, adja át. Kiskunfélegyházára Szabó Mártonnak és Tatára Miklora Gáspárnak a Szabó család. Hajdúszoboszlóra a Gerda családnak a Griemen család jól vannak. Kellner Györgyné Ramatban Izrael szülei és az egész családja jól van. Tarján Lajosnak nővére Kazincbarcikára, családjával együtt jól van. Relényi Jenőt édesanyja kéri, adjon életjelt a százharminckilenc-nulla-tizenhármas telefonszámon. Ismétlem, Relényi Jenőt édesanyja kéri, adjon életjelt a százharminckilenc-nulla-tizenhármas telefonszámon. Fábián Miklósnénak Debrecenbe, Vígh Istvánéknak Szolnokra Vígh Ferenc üzeni, jól van. Szakács Á. Györgynének Balatonendrédre anyuka és a gyerekek velem együtt jól vannak, ha lehet, sietek haza, kéri, aki hallja, adja át. Nagy Imre a Baross utca negyvenötből rokonainak. Kiszely György Békéscsabára szüleinek. Karsai Dezsőné Siófok, lánya Pestről üzeni, jól van. Özvegy Gyetvai Jánosné Gyömrő, fia üzeni jól van. Katona Ferencnek Bény a Gyetvai család üzen, jól van. Doktor Török László Győrbe édesanyjának, Pécsre Ottónak üzen, jól van. Doktor Denik Árpád Pécsre szüleinek, ifjabb Tím Albert Kispestre. Szabó Grácia életjelt kér. Ifjabb Tím Albert Kispestre, Szabó Grácia életjelt kér. A második kerületi Bolyai utca tizennégy számú Könnyűipari Minisztérium diákotthonának tanuló valamennyien egészségesek. Móger Vendeléknek Kocsédra Dezső és Jenci jól van. Tipek Borinak Győr, SZTK gyógyszertár Lenin utca négy, mindnyájan jól vagyunk, azonnal üzenjen a rádión keresztül, vagy interurbán telefonon a százhetvenhat-négy-negyvenhat számra. A számot megismétlem százhetvenhat-négy-negyvenhat számra. Elek Jánosnénak Tolnanémedire mindnyájan jól vagyunk, Rákoscsabáról. Kézdivásárhelyre Somogyi Gyulának jól vagyok, Somogyi Magdi. Monorra Széchenyi utca tizenhétbe Domokos Lászlónénak lánya Piroska jól van, aki hallja, adja át. Debrecenbe Laczkovicséknak Szigetiné. Szőke Ferencnek felesége Pilisvörösvárra. Ruzicska Tamás Piliscsabára. Mexler Géza Csongrádra, férje jól van. Hulitz János feleségének és szüleinek Csongrádra. … összes dolgozói. Kósa Lajosnak Pestre üzenik Szakállas Józsefék. Tapolcára Benedekéknek üzenik Menyhérték, hogy jól vannak. Adonyi József üzeni családjának, hogy jól van. Doktor Váczi Gyula és Nellike üzeni szüleinek Balatonarácsra, hogy jól van. Doktor Koplák Tibornak Fertőrákosra Gizike jól van. Dömsödi Károly üzeni Sikondára Boda Dénesnének, hogy az egész család jól van. Rozé László és Jani család üzenik édesanyjuknak Kapuvárra, hogy jól vannak. Özvegy Várnagy Istvánné üzeni Tibor fiának Somogymeggyesre, Paliga Mária Balatonfüredre, hogy jól vannak. Vizák Jánosnak Szilasligetre gyermekei mindnyájan jól vannak. Albertfalvára új lakótelep 30. szám alá szülei és anyjuk jól van. Gombára, Varga Eleknek fia jól van, aki hallja, adja át. Juhász Józsefnek üzen felesége az Üllői úti … huszonnégy per kétszázharminc, hogy jól van. Legő Ferenc üzeni Legő Ferencnének a huszadik kerület Pataki út hétbe, hogy jól van. Gulyás Kálmán Tolnai Lajos utca huszonöt üzeni hozzátartozóinak, jól van. Kiss Kálmán üzeni fiainak Debrecenbe, hogy valamennyien jól vannak. Albertfalvára Árpád utca kettőbe üzen Babrak Mihály szüleinek, hogy jól van. Ágoston Pál üzen Gyöngyösre hozzátartozójának, hogy jól van, Szabadság út hatba. László Tibor üzeni szüleinek Románia Székelyszentkirályra, szerencsésen megérkezett, jól van. Jánosházára özvegy Ferenci Endrénének üzeni leánya Mária, jól van, Boris nénivel együtt. Bárándra Melegh Dánieléknak üzeni édesanyja, mindnyájan jól vannak. Szabó János üzeni Balatonszépaljára szüleinek, Molnár Jenő Fajszra rokonainak. Pleskó János Kiskőrösre szüleinek. Blanarovics Ferenc Vasegerszegre anyjának és testvéreinek. Vizi János és családja Budapestről Vizi Menyhértnek Mezőkeresztesre, hogy jól vannak. Vizi János és családja Dorogra Marx Károly utcába, aki tudja, hallja, adja át. A Lenin körút nyolcvanhatból özvegy Szondi Dávidnénak Hajdúszovátra fia, unokája és az egész család jól van. Beke Imrénének Debrecenbe Imre Kispestről. Tatai Piroska Tiszaszegére a két Szabó és a Juhász családnak, mindhárman jól vagyunk. Tóth Imre Zákára édesanyjának és testvéreinek, fiának a József körútra, hívja vissza telefonon. Romhányi Lászlónak Nagykőrösre édesanyja jól van, adjon életjelt. Horváth Józsefnek Felcsőtre üzen testvére, András Sándorné Kispestről. Kiskunhalasra az Ady Endre utcába üzen Jáger Béla, Fodor János, Balogh Sándor és Sípos főhadnagy. Tatabányára Bokér Fábiánnak Rákóczi Ferenc utca kétszáztizenkilencbe Váradiék Kispestről. Benedek János Érsekcsanádra szüleinek, aki hallja, adja át. Wayer Albin Pilisvörösvárra szüleinek. Tóth János Adácsra édesanyjának Tóth Istvánnénak. Kovács József, Tóth Ágnesnak Adácsra. Bognárik János feleségének Várbükbe. Szabó Lajos Csepelre édesanyjának. Kiss József Szeghalomra szüleinek. Balázsi Lajos Kispestre szüleinek. Tóth Gyula Óbudára szüleinek. Pál Tibor feleségének Kispestre, … Soroksárra, Molnár Anna családjának Budakeszire. Mészáros László Csepelre családjának, jól vannak, aki hallja, adja át. Mácsapátra Barbaricséknak Budapestről fia és családja … Szabó Lászlóné … Toldi családnak, mindannyian jól vannak. [rossz hangminőség] Szegedre Dob utca hatvannégy szám alá Szegi Ferencnek üzenik Pestről gyermekei, mindnyájan jól vannak.
Üzeneteket közvetítettünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00734
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00735
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. A pontos idő, hét óra. A S…
csak szöveg · ID: 20545 · becsült hossz · Kommentár, Közlemény, Lapszemle
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest.
A pontos idő, hét óra.
A Szabad Nép a Magyar Dolgozók Pártjának központi lapja első oldalán a Kossuth-címerrel jelenik meg ma. Közli a lap a Hajnalodik című vezércikket. Ugyancsak első oldalán hozza a Lengyel Egyesült Munkáspárt üdvözletét a Magyar Dolgozók Pártjához. Közli a lap a Tribuna Ludu, Testvéri szolidaritás a magyar néppel című vezércikkét is. A lap egyik érdekes cikke az, amelyben a Pravdának. A magyarországi eseményekről című cikkére válaszol. A Szabad Nép mai számát a későbbiekben részletesen ismertetjük.
Kedves Hallgatóink. Felolvassuk a Szabad Nép mai számának vezércikkét. Címe, Hajnalodik…
Ha csak a szívünkre hallgatnánk, akkor most, Nagy Imre nyilatkozatát ismerve, csupán egyet mondhatnánk. Miért nem engedtek neki lehetőséget erre már előbb, miért nem történt meg mindez előbb, miért nem lehetett megérteni, hogy az egész nép akarja, forrón, évek óta elfojtott, de most már visszafojthatatlan szenvedéllyel akarja, hogy Magyarország valóban magyar ország legyen, hogy nemzeti címerünk legyen, hogy március tizenötödike az egész nép hatalmas ünnepe legyen, hogy kivonják hazánk területéről a szovjet csapatokat, hogy a munkásság jogos követelései megvalósuljanak, s ígéretek, szóvirágok helyett jobb életet biztosítson számunkra a kormány, hogy megszűnjenek a zaklatások, hogy véget érjen az erőszakos kollektivizálás, a tagosítások és így tovább, és így tovább. Miért nem lehetet előbb? Miért merészelte a Rákosi-klikk maradványa még e szörnyű napokban is akadályozni, nehezíteni a kibontakozást? Mennyi vért, mennyi igaz magyar hazafii vérét kellett feláldozni. De ha nemcsak a szívünkre hallgatunk, akkor most elsősorban másról kell beszélnünk. Arról, hogy lényegében teljesítették a magyar nép követeléseit, hogy minden lehetőség adva van a kibontakozásra. A szovjet csapatok kivonulása Budapestről már a tegnap esti órákban megkezdődött, minderről Nagy Imre tájékoztatta az országot, ez az első lépés ahhoz, hogy a támaszpontjukra való visszatérés után végérvényesen elhagyják hazánk területét. Az Államvédelmi Hatóságot a kormány megszünteti, s egységes, demokratikus rendőrséget szervez. A két legfőbb ok, amely jogosan szította a magyar hazafiak, kommunisták és pártonkívüliek elkeseredettségét, amely végsőkig növelte az ifjú harcosok elszántságát, ezzel megszűnik. Ez a két bejelentés talán a legfontosabb Nagy Imre beszédében. És bízhatunk Nagy Imrében. Ő volt az az ember, aki üldözve, bemocskolva mindvégig kitartott a magyar nép követelései mellett, s amikor az ország helyzete rendkívül súlyossá vált, amikor a néptől elszakadt, tébolyult vezetők már kész, szörnyű helyzetet teremtettek, akkor is vállalta a felelősséget, vállalta, hogy kivezeti az országot a katasztrófából. De nem kevésbé fontos Nagy Imrének egy másik bejelentése, amellyel a kormány felhívja a fegyveres ifjúságot, hogy a szovjet csapatok kivonulása után, illetve már annak megkezdésével egyidejűleg is, segítsen a rend helyreállításában, megteremtésében, küzdjön kart karba öltve a magyar katonákkal, rendőrökkel és munkászászlóaljakkal, saját testvéreivel. Győzelmet jelent ez, a hazáért küzdő nagyszerű magyar ifjúság győzelmét, ügyük igazának felismerését. Csak az ő segítségükkel, közreműködésükkel lehet rendet, igaz magyar jövőt teremteni. Csak így lehet, elsősorban azért, mert ez az ifjúság bebizonyította, hogy hőstettekre képes, hogy életénél is jobban szereti hazáját, bebizonyította, hogy valóban a nemzetet, a nép nagy tömegeinek érdekeit képviselik. Csakis így lehet, mert ez az ifjúság tanúságot tett politikai fejlettségéről, a nép [hang kimaradás] ország felvirágoztatásában, vezetésében is hatalmas, pótolhatatlan lendítőerő, élő lelkiismeret lesz. Csak így lehet azért, mert ők, akik már a tüntetés, a harcok legkezdetén is számtalanszor kijelentették, s ezt a harcok közben tettekkel bizonyították, nem a néphatalom ellen törnek, nem fasiszták, nem ellenforradalmárok, nem fosztogatók. Nagyon fontos ezt világosan, minden eddigi rágalommal, tudatos és tudattalan hazugsággal szembeszegezni. Fontos mindenekelőtt azért, hogy tisztán álljon az ország népe előtt e fiatal egyetemisták és ifjúmunkások, a 48-as márciusi hősök igaz és méltó örököseinek arcképe. De fontos azért is, mert valóban megpróbálták és megpróbálnak hozzájuk csapódni ellenforradalmi csoportok, fosztogató emberek, akik a népi rendszer megdöntésére törnek. Nem szabad ezt kézlegyintéssel elintéznünk. Ezek a csoportok sok kárt okozhatnak, sok vért onthatnak, sok szörnyűséget cselekedhetnek még, ha nem vigyázunk, a többi között azzal is, hogy cselekedeteikkel megkísérlik beszennyezni forradalmi ifjúságunk tetteit. Világos tehát, hogy éppen a hazáért, az igazi, demokratikus néphatalomért küzdő fiatalok fognak a legnagyobb eréllyel és következetességgel fellépni azok ellen, akik szent küzdelmüket akár fosztogatással, akár fasiszta célok kitűzésével be akarják szennyezni. Ez az ifjúság, amely harcba tudott szállni a független, demokratikus Magyarországért, a Rákosi-féle önkénnyel, ez az ifjúság meg fogja védeni vérrel kivívott eredményeit, a hozzácsapódó ellenforradalmár csoportokkal szemben is. Csak velük együtt lehet rendet teremteni ebben az országban, mert ők maguk is éppen ezért a rendért, nyugalomért, jólétért, szabadságért, függetlenségért szálltak harcba. Kell erre bizonyíték? Aki még nem talált, az menjen csak ki az utcára. Sok egyetemista, ifjúmunkás, aki néhány órával ezelőtt még harcolt, most teherautók tetején ül, élelmiszert hoz vidékről a főváros lakosságának, segít a vásárcsarnokokban az osztásnál, gondozza a sebesülteket, élelmet és cigarettát gyűjt nekik, vért ad, teszi, amit csak lehet. S ha most a kormány felhívására összefognak katonáinkkal, rendőreinkkel, munkászászlóaljainkkal, akkor a nép legmelegebb támogatásától kísérve, minden bizonnyal rövid idő alatt rendet fognak teremteni. Mert erre van most szükség, ez kell minél előbb, hogy a kiharcolt eredményeket megszilárdíthassuk, tovább fejleszthessük. Az új, nemzeti kormányban bízik a nép, bár akadnak, akik egy-két régi miniszter nevét nem a legnagyobb megnyugvással emlegetik. De erről most már beszéljünk majd a “békében”, a munka megindulása után. Elég volt örökre a huzavonából. Békében és nyugalomban meggyorsíthatjuk a kibontakozást. Béremelésről, munkástanácsokról, az alacsony nyugdíjak felemeléséről, egyetemi reformokról van szó. Béke és nyugalom kell, hogy mindezt megtehessük. Sorra alakulnak a munkástanácsok, a nemzeti bizottságok, a diákbizottságok, a helyi demokratikus, forradalmi szervek. A Rákosi-klikk uralmának véget vetve, a nép most veszi valóban kezébe az országot. S hogy ez az ország minél előbb virágozzék, ahhoz minél előbb béke, rend, nyugalom kell. S mindenekelőtt, roppant véráldozatot hozott a nép, az ifjúság, hogy elérhesse céljait. Szörnyűek a sebek. Évek, hosszú évek kellenek ahhoz, hogy valamennyire is behegedjenek. Ne üssünk hát újabb sebeket, hanem gyógyítsuk azt a mérhetetlenül sokat, ami megvan. A magyar ifjúság fegyveres harca, szovjet csapatok kivonásának megkezdésével, az ÁVH megszüntetésével, egy sor más követelés megvalósításával győzelemre vezetett. Igaz sok van még hátra. De a hátralevőt már meg tudjuk oldani békés eszközökkel, hiszen az ország függetlenségének megteremtéséért, szabadságunk biztosításáért, a legteljesebb demokratizálásért, az önkény végérvényes és tökéletes felszámolásáért vívott harcban valóban, igazán egységes a magyar nép legjava, s nem kétséges, egységben és elszántan fog őrködni a haza jövőjén. Hajnalodik magyar hazánk felett. Köszöntsük ezt a hajnalt, a felnőtt, a győztes nép figyelő szemével, de békével, renddel, nyugalommal.
ID: 20545
Kossuth és Petőfi Rádió, Budapest! A pontos idő, 7 óra. A Sz…
csak szöveg · ID: 20546 · becsült hossz · Kommentár, Lapszemle, Közlemény
Kossuth és Petőfi Rádió, Budapest!
A pontos idő, 7 óra.
A Szabad Nép a Magyar Dolgozók Pártjának központi lapja első oldalán a Kossuth-címerrel jelenik meg ma. Közli a lap a Hajnalodik című vezércikket. Ugyancsak első oldalán hozza a Lengyel Egyesült Munkáspárt üdvözletét a Magyar Dolgozók Pártjához. Közli a lap a Tribuna Ludu, Testvéri szolidaritás a magyar néppel című vezércikkét is. A lap egyik érdekes cikke az, amelyben a Pravdának. A magyarországi eseményekről című cikkére válaszol. A Szabad Nép mai számát a későbbiekben részletesen ismertetjük.
Kedves Hallgatóink! Felolvassuk a Szabad Nép mai számának vezércikkét. Címe, Hajnalodik.
Ha csak a szívünkre hallgatnánk, akkor most, Nagy Imre nyilatkozatát ismerve, csupán egyet mondhatnánk. Miért nem engedtek neki lehetőséget erre már előbb, miért nem történt meg mindez előbb, miért nem lehetett megérteni, hogy az egész nép akarja, forrón, évek óta elfojtott, de most már visszafojthatatlan szenvedéllyel akarja, hogy Magyarország valóban magyar ország legyen, hogy nemzeti címerünk legyen, hogy március tizenötödike az egész nép hatalmas ünnepe legyen, hogy kivonják hazánk területéről a szovjet csapatokat, hogy a munkásság jogos követelései megvalósuljanak, s ígéretek, szóvirágok helyett jobb életet biztosítson számunkra a kormány, hogy megszűnjenek a zaklatások, hogy véget érjen az erőszakos kollektivizálás, a tagosítások és így tovább, és így tovább. Miért nem lehetet előbb? Miért merészelte a Rákosi-klikk maradványa még e szörnyű napokban is akadályozni, nehezíteni a kibontakozást? Mennyi vért, mennyi igaz magyar hazafii vérét kellett feláldozni. De ha nemcsak a szívünkre hallgatunk, akkor most elsősorban másról kell beszélnünk. Arról, hogy lényegében teljesítették a magyar nép követeléseit, hogy minden lehetőség adva van a kibontakozásra. A szovjet csapatok kivonulása Budapestről már a tegnap esti órákban megkezdődött, minderről Nagy Imre tájékoztatta az országot, ez az első lépés ahhoz, hogy a támaszpontjukra való visszatérés után végérvényesen elhagyják hazánk területét. Az Államvédelmi Hatóságot a kormány megszünteti, egységes, demokratikus rendőrséget szervez. A két legfőbb ok, amely jogosan szította a magyar hazafiak, kommunisták és pártonkívüliek elkeseredettségét, amely végsőkig növelte az ifjú harcosok elszántságát, ezzel megszűnik. Ez a két bejelentés talán a legfontosabb Nagy Imre beszédéből. És bízhatunk Nagy Imrében. Ő volt az az ember, aki üldözve, bemocskolva mindvégig kitartott a magyar nép követelései mellett, s amikor az ország helyzete rendkívül súlyossá vált, amikor a néptől elszakadt, tébolyult vezetők már kész, szörnyű helyzetet teremtettek, akkor is vállalta a felelősséget, vállalta, hogy kivezeti az országot a katasztrófából. De nem kevésbé fontos Nagy Imrének egy másik bejelentése, amellyel a kormány felhívja a fegyveres ifjúságot, hogy a szovjet csapatok kivonulása után, illetve már annak megkezdésével egyidejűleg is, segítsen a rend helyreállításában, megteremtésében, küzdjön kart karba öltve a magyar katonákkal, rendőrökkel és munkászászlóaljakkal, saját testvéreivel. Győzelmet jelent ez, a hazáért küzdő nagyszerű magyar ifjúság győzelmét, ügyük igazának felismerését. Csak az ő segítségükkel, közreműködésükkel lehet rendet, igaz magyar jövőt teremteni. Csak így lehet, elsősorban azért, mert ez az ifjúság bebizonyította, hogy hőstettekre képes, hogy életénél is jobban szereti hazáját, bebizonyította, hogy valóban a nemzetet, a nép nagy tömegeinek érdekeit képviselik. Csakis így lehet, mert ez az ifjúság tanúságot tett politikai fejlettségéről, a nép [hang kimaradás] ország felvirágoztatásában, vezetésében is hatalmas, pótolhatatlan lendítőerő, élő lelkiismeret lesz. Csak így lehet azért, mert ők, akik már a tüntetés, a harcok legkezdetén is számtalanszor kijelentették, és ezt a harcok közben tettekkel bizonyították, nem a néphatalom ellen törnek, nem fasiszták, nem ellenforradalmárok, nem fosztogatók. Nagyon fontos ezt világosan, minden eddigi rágalommal, tudatos és tudattalan hazugsággal szembeszegezni. Fontos mindenekelőtt azért, hogy tisztán álljon az ország népe előtt e fiatal egyetemisták és ifjúmunkások, a 48-as márciusi hősök igaz és méltó örököseinek arcképe. De fontos azért is, mert valóban megpróbálták és megpróbálnak hozzájuk csapódni ellenforradalmi csoportok, fosztogató emberek, akik a népi rendszer megdöntésére törnek. Nem szabad ezt kézlegyintéssel elintéznünk. Ezek a csoportok sok kárt okozhatnak, sok vért onthatnak, sok szörnyűséget cselekedhetnek még, ha nem vigyázunk, a többi között azzal is, hogy cselekedeteikkel megkísérlik beszennyezni forradalmi ifjúságunk tetteit. Világos tehát, hogy éppen a hazáért, az igazi, demokratikus néphatalomért küzdő fiatalok fognak a legnagyobb eréllyel és következetességgel azok ellen, akik szent küzdelmüket akár fosztogatással, akár fasiszta célok kitűzésével be akarják szennyezni. Ez az ifjúság, amely harcba tudott szállni a független, demokratikus Magyarországért, a Rákosi-féle önkénnyel, ez az ifjúság meg fogja védeni vérrel kivívott eredményeit, a hozzácsapódó ellenforradalmár csoportokkal szemben is. Csak velük együtt lehet rendet teremteni ebben az országban, mert ők maguk is éppen ezért a rendért, nyugalomért, jólétért, szabadságért, függetlenségért szálltak harcba. Kell erre bizonyíték? Aki még nem talált, az menjen csak ki az utcára. Sok egyetemista, ifjúmunkás, aki néhány órával ezelőtt még harcolt, most teherautók tetején élelmiszert hoz vidékről a főváros lakosságának, segít a vásárcsarnokokban az osztásnál, gondozza a sebesülteket, élelmet és cigarettát gyűjt nekik, vért ad, teszi, amit csak lehet. S ha most a kormány felhívására összefognak katonáinkkal, rendőreinkkel, munkászászlóaljainkkal, akkor a nép legmelegebb támogatásától kísérve, minden bizonnyal rövid idő alatt rendet fognak teremteni. Mert erre van most szükség, ez kell minél előbb, hogy a kiharcolt eredményeket megszilárdíthassuk, tovább fejleszthessük. Az új, nemzeti kormányban bízik a nép, bár akadnak, akik egy-két régi miniszter nevét nem a legnagyobb megnyugvással emlegetik. De erről most már beszéljünk majd a "békében", a munka megindulása után. Elég volt örökre a huzavonából. Békében és nyugalomban meggyorsíthatjuk a kibontakozást. Béremelésről, munkástanácsokról, az alacsony nyugdíjak felemeléséről, egyetemi reformokról van szó. Béke és nyugalom kell, hogy mindezt megtehessük. Sorra alakulnak a munkástanácsok, a nemzeti bizottságok, a diákbizottságok, a helyi demokratikus, forradalmi szervek. A Rákosi-klikk uralmának véget vetve, a nép most veszi valóban kezébe az országot. S hogy ez az ország minél előbb virágozzék, ahhoz minél előbb béke, rend, nyugalom kell. S mindenekelőtt, roppant véráldozatot hozott a nép, az ifjúság, hogy elérhesse céljait. Szörnyűek a sebek. Évek, hosszú évek kellenek ahhoz, hogy valamennyire is behegedjenek. Ne üssünk hát újabb sebeket, hanem gyógyítsuk azt a mérhetetlenül sokat, ami megvan. A magyar ifjúság fegyveres harca, a szovjet csapatok kivonásának megkezdésével, az ÁVH megszüntetésével, egy sor más követelés megvalósításával győzelemre vezetett. Igaz sok van még hátra. De a hátralevőt már meg tudjuk oldani békés eszközökkel, hiszen az ország függetlenségének megteremtéséért, szabadságunk biztosításáért, a legteljesebb demokratizálásért, az önkény végérvényes és tökéletes felszámolásáért vívott harcban valóban, igazán egységes a magyar nép legjava, s nem kétséges, egységben és elszántan fog őrködni a haza jövőjén.
Hajnalodik magyar hazánk felett. Köszöntsük ezt a hajnalt, a felnőtt, a győztes nép figyelő szemével, de békével, renddel, nyugalommal.
Kedves hallgatóink, felolvastuk a Szabad Nép mai számának vezércikkét.
A pontos idő 7 óra 10 perc.
ID: 20546
Üzeneteket közvetítünk kedves Hallgatóink.
Fehér János üzeni Seregélyesre Házi Józsefnek. Pusztaszabolcsra Melegh Jánosnénak. Győrbe Nédelka Jánosnak, jól van. Holvai Zsuzsa üzeni szüleinek Sopronba a Hajógyári üdülőbe, ahogy lehet, jöjjenek. Garainé üzeni Bakorsárkányba Molnár Jánoséknak, ha lehet, jöjjenek haza. Füredi János Orosházára Sanyiék. Fejes Istvánnak Székesfehérvárra lányai. Majdán Józsefné férjének Dunapentelére és Takács Istvánnak Kiskőrösre üzeni, kicsi lánya és a nagymama jól vannak. Homoróczi László fődiszpécser üzeni Mosonmagyaróvárra szüleinek, hogy a család jól van. Pálóczi Imre Újpestrere családjának. Bálint István Legyesbényére szüleinek. Forrai Ferenc Mezőzomborra szüleinek és Legyesbényére menyasszonyának. Bartus Mihály Orosra szüleinek. Özvegy Bersa Jánosnénak fia Sárvár Petőfi út négy alá, jól van. Köböl és Sabéri család Lónyára és Tápiószelére, jól vannak. Marosvölgyi Jánosnénak Pestszentlőrinc Nagyszombat utcába, ha tudnak, jöjjenek, Dodi. Fiala Jánosnak Rákoskeresztúrra Abai család jól van. Márkus László Esztergomba, Maitz Józsefnek Esztergomba. Ágoston Györgyné Badacsonyba Vajda Józseféknek. Bordos István szüleinek Egyházagergére. Bencze Mária szüleinek Érténybe. Hadházi Mária Balatonalmádiba. Farkas Sándor szüleinek. Ambrus Zoltán Kabosmérőre szüleinek. Nagy Endre Tiszarádra Nagy Ferecnéknek, aki hallja, adja át. Orosz István Monokra szüleinek. Bajászi László Nagykátára szüleinek és Németkérre testvérének. Szűcs Zoltánné Tiszafüredre szüleinek. Tóth Imre Lakitelekre szüleinek. Dévajda Károly szüleinek Gerjenbe és Budára menyasszonyának. Kugler Istvánnak Drégelypalánkra és Kugler Ferencnek Pécsre Feri és Margit. Kormos Gyula szüleinek Dombóvárra és feleségnek a harmadik kerületi Istenhegyi útra. Balmazújvárosra Farkasnénak Farkas Sándor üzeni, hogy jól van. Nagycsalánba Virág Editkének Nagy Endre üzeni, hogy jól van. Varga Sándor Tiszarádra szüleinek üzeni, hogy jól van.
Kedves Hallgatóink, egy közleményt olvasunk fel. Az újpesti Furnér és Lemezgyár felkéri a kazánház dolgozóit, jelenjenek meg munkahelyükön.
Folytatjuk üzeneteink közvetítését. Sós Ferencnének az Akadémia utcába, hívja fel telefonon Hartmannét háromszázhatvanhat-nulla-kilencvenkilenc. Ismétlem a számot háromszázhatvanhat-nulla-kilencvenkilenc. Tóth Ferencné Bajára Dévai Ferencnek. Szabó Jenő bádogos Dunaföldvárra, leánya, veje, fia, menye, jól van. Varga Máténé Szentmártonkáta, Pethő út huszonnégy, férje és gyerekei jól vannak, aki hallja, adja át. Ari Imrének Sármásra fia Gyula Budapesten van, jól van, egészséges, aki hallja, adja át. Major Tibornak Győr Liszt Ferenc utcába. Ugyancsak Győrbe özvegy Somogyi Jánosnénak Pestszentlőrincre üzeni Feri és fia Tichy István és Kálmán szüleiknek Agárdra, jól vannak. Doktor […] Majoros Károly Tápiószelére szüleinek, aki hallja, adja át. Sinka István és társai Seregélyesre, szerencsésen megérkeztek az élelmiszerszállítmánnyal a Szent István Kórházba. Bélári Mihályné Pestszenterzsébetre özvegy Pikar Bertalannénak, egészséges, jól van. Szabó Pál Sárszentlőrincre Szent István Kórházban van, egészséges és jól van. Varga Mátyás Soroksárra, jól vagyok, rövidesen hazamegyek. Szomán Pál Nagykátára az élelmiszerrakománnyal megérkezett, a Szent István Kórházban van. Teleki Péter Fenyéri Mihályéknak … Bartók Béla utca kilencbe, a család is jól van. Végbíró Sándornak és Hidvégi Sándornak Sarkadra Vasút utca kilencvenháromba, gyermekei jól vannak. Lovász Béla Lovász Albertnek, szüleinek Ibrányba, jól van. Boldog József honvédet kéri nővére és szülei, üzenjen a rádióban. Boldog József honvédet kéri nővére és szülei, üzenjen a rádióban. Mészáros Sándornénak Tatára Sanyi, Bandi és mindenki egészséges. Virág István Ságvári térről öccsének Virág Mihálynak Rákoscsabára, Szabadság sugárútra, jól vagyunk, szüleink is. Szemere család a Murányi utca huszonhatba, jól vagyunk, hívják fel a háromszázhúsz-ötszázhatvanhatos számot, hívják fel a háromszázhúsz-ötszázhatvanhatos számot. Veszprémbe Dömötör Istvánnak, Celldömölkre és Kőszegre. Bakai családnak Kőszegre és Celldömölkre, Koncz Gyuláék Ságvári tér egyből Bukarestbe nővérének, mindannyian megvannak. Sárvárra Nagy Lajoséknak Kispest Zoltán utcába, mindannyian jól vannak. Kislángra Kovács Gyuláéknak Szöllősiék jól vannak. Harangvölgyiné üzen édesanyjának, Horváth Jenőnének Szent István rakpart tizenhat szám alá, jól van. Dobránszky Emil szüleinek és bátyjának Balatonszemesre, jól van. Erdősi Sándor családjának Kispest, Zrínyi utca százhuszonnyolc, Ilonkával együtt jól van. István Andor szüleinek és testvéreinek Sepsiszentgyörgyre, Romániába, jól van, egészséges. Felebe Jusztiniának vőlegénye és családja Rákosszentmihályra, jól vannak. Kósi Gyuláék Miskolcra édesanyjuknak és rokonaiknak, jól vannak. Müller Géza egész családjának, jól van. Szegedre Koszi Ferenc fia Károly üzeni, Pesten mindannyian jól vagyunk. Somogyi Lászlóné keresi férjét, Somogyi Lászlót, azonnal hívja fel a százhuszonegy-ötszázötvenes számot, Szilágyi lakást. Somogyi Lászlóné keresi férjét Somogyi Lászlót, azonnal hívja fel a százhuszonegy-ötszázötvenes számot, Szilágyi lakást. Hajdúszovátra Szabó Antalnak, jól vagyunk, Berta, Ica, Pisti Özvegy Kandi Dávidnénak Hajdúszovátra unokája Isti és fia Pista és Berta Özvegy Sánta Mihálynénak fiai Pestről, jól vannak, és ha a közlekedés helyreáll, Jancsi azonnal hazautazik. Az üzenet … Szepes János, Suba János, Suba Károly, Kádár János, Szilágy Csaba szüleiknek. Orosházára Rovarov Istvánné Babi is jól van. Gyulára Győrffy Béláék és Győrffy Lajosék. Hontra Szeredi János és családja. Bujtai Sándor Békéscsabára szüleinek, testvéreinek és apósának. Fábián Lajos Gyulára szüleinek Kisfaludy utca tízbe. Berezna Ignác szüleinek Csongrádra. Marácz János Diósgyőrbe édesapjának mindannyian jól vannak. Kereszti Béla Tabra Pécsre és Esztergomba, mindannyian jól vannak. Özvegy Molnárnénak Gyomára Mátyás utca egybe fia és családja jól vannak. Bognár Ferenc Budapest Bocskai utcába feleségének, jól van. Mitár Ferenc Nagykálóra szüleinek, mindannyian jól vannak. Pálvölgyi Ferenc Üllőre családjának. Huszár István és családja …ra. Miklósi Lászlóéknak és rokonaiknak. Vladár János és felesége Egerbe szüleinek és Vajda Sándornak. Nemes Károly Dunapentelére szüleinek. Nagy Endre és Márta szüleinek. Nagy Imre Györkönybe Kocsiséknak Szabó András szüleinek Kónyra. Simon László szüleinek és anyósának Pósfára. Vértes Imre felesége és gyermekének Budapest Attila utcába. Telki Barna […] Özvegy Bukó Ferencnének Válba Lajos és Sanyi üzeni, mindenki jól van, aki hallja, adja át. Simon Mihálynak Hortra üzeni Budapestről gyermekei, hogy jól vannak. Ajtainénak üzeni bátyja … utca négy-bébe, hogy jól vannak, kéri, hogy édesanyja maradjon, és a rádión keresztül adjanak hírt magukról.[...] Györgynének Erzsébetre üzeni családja, testvére, hogy jól vannak a Csengery utcából [...] Jánosné … utca négyből üzeni lányának … Györgynének, adjanak hírt magukról a százhuszonhét-nyolcharmincnégy, a százhuszonhét-nyolcharmincnégyes számú telefonon. Juhász Gabriella üzeni Győrbe a Zichy Jenő utca negyvenhat szám alá [...] András üzen Kőszegről. Sümeg Erzsébet üzen […]
Közleményt olvasunk. Az Egészségügyi Minisztérium felhívja a budapesti gyógyszertárak vezetőit és dolgozóit, hogy a gyógyszergyárakat a mai naptól további intézkedésig reggel kilenc órától tizenhat óráig tartsák üzemen. Az Egészségügyi Minisztérium felhívja a budapesti Gyógyszertár Vállalatot és Gyógyáru Értékesítő Vállalat raktári dolgozóit és gépkocsivezetőit, hogy Budapest lakosságának gyógyszerellátása érdekében a mai napon kilenc órakor jelentkezzenek munkahelyükön.
Folytatjuk üzeneteinket. Pinpeller Ferenc Csepel Erdősor utca negyvenhat szám alá. Szende István Csepelre a Duna utca harmincegybe és Békési József a kilencedik kerület … utcába, hogy az István Kórház sebészetén fekszenek, jól vannak. Berger Miklósnénak Széchenyi utca tizenkilenc szám alá Tibi és Pali üzeni, mindannyian jól vannak, aki hallja, adja át. Salgótarjánba Szántó Imrének üzenik Szántóék Budapestről, hogy jól vannak. Mezőtúr Olaj utca harminckettőbe üzeni Barna Antal, hogy jól van. Szarvasra Rohonyi Sámueléknak Imréék és Zsófiáék jól vannak.Győrvámosszabadiba Kuti Károlyéknak Imréék jól vannak Szováta hegyre.édesanyjának és Iharoséknak, jól vannak [...] tanítónőnek Kenderesre a Lenin útra, mindenki jól van.
Kedves hallgatóink, a pontos idő 7 óra 30 perc. Üzeneteket közvetítettünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00738
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00739
Közleményeket olvasunk.
Az Egészségügyi Minisztérium felhívja a budapesti gyógyszertárak vezetőit és dolgozóit, hogy a gyógyszertárakat a mai naptól további intézkedésig reggel kilenc órától tizenhat óráig tartsák üzemben. Az Egészségügyi Minisztérium felhívja a Budapesti Gyógyszergyár Vállalatot és Gyógyáru-értékesítési Vállalat raktári dolgozóit és gépkocsivezetőit, hogy Budapest lakosságának gyógyszerellátása érdekében a mai napon kilenc órakor jelentkezzenek munkahelyükön.
A Fővárosi Teherfuvarozási Vállalat gépkocsivezetői, szerelői, rakodói jelentkezzenek munkahelyükön.
Az Újpesti Furnér és Lemezgyár felkéri a kazánház dolgozóit, hogy jelenjenek meg munkahelyükön.
A Csepeli Vas- és Fémművek ideiglenes munkástanácsa kéri a gyáregységvezetőket, főmérnököket, műszaki dolgozókat, párttitkárokat és műhelybizottságokat, hogy mindazok, akik ez ideig munkahelyeiken még nem jelentek meg, szolgálati helyeiken jelentkezzenek.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00740
Most üzeneteket közvetítünk.
A kiskunlacházai repülőiskola növendékei közlik hozzátartozóikkal, hogy jól vannak. Özvegy … Nagyváradra az egész család üzeni, semmi bajuk, … jól van. István Kórház betegei és dolgozói jól vannak. Brassóban, az István Kórházban tartózkodó román orvos küldöttség jól van. Ifjabb Huszár István fóti lakos honvéd után érdeklődik felesége, adjon életjelt magáról. Pongrácz Bálintnénak Cser… jól vagyok, fia Ernő. Tápiógyörgyére üzeni Bauer Ernő, Jónás László, … István, jól vannak. Balázs Mihály és családja üzeni Budapestről Szakáll Jánosnak és a rokonoknak Jászkiskérre, jól vagyunk, egészségesek vagyunk. Balogh Józsefné üzeni Budapestről édesanyjának …re, bátyjának Molnár Józsefnek Püspökibe, mindannyian jól vagyunk. Balogh Jenő üzeni feleségének hatodik kerületbe és a hetedik kerületbe … Dezsőéknek, jól van, aki hallja, adja át. Kenesei Sándor az Izabella utca három á-szám alá. B… Lászlóné a Kerepesi út ötös ház négyes lépcső, édesapjuk jól van, adjanak életjelt magukról, telefon száznegyvenkilenc-száz-nulla-nyolc. Tóth Imre Kecskemét … utca kettő-á, Thuróczy család Kecskemétre Vak Bottyán utca tizenhétbe. Korom Gyuláné jól vannak, nincs semmi baj. Seim Sándorné Kecskemét Erzsébet körút negyvenhét édesanyád jól van. Vida Sándor Városmajor utca harminchét, adjanak életjelt, telefon száznegyvenkilenc-száz-nulla-nyolc. Maróti Anna leányának Szabolcs utca harminchatba, adjanak életjelt, telefon száznegyvenkilenc-száz-nulla-nyolc. Solymosi Pálné Reiter Ferenc utca tizennégy száz alá, édesanyját kéri, adjon életjelt, telefon száznegyvenkilenc-száz-nulla-nyolc. Beri Antal és családja kéri a Pesten lakó hozzátartozóit, hogylétükről adjanak értesítést, jól vannak. Doktor Mayer Béláné a Szász Károly utcából telefonáljon Kocsiséknak. Kardos Istvánné … hallgató adjon életjelt magáról, négyszázkilencvenhét-százhuszonkilences telefonszámon. Kardos István műegyetemi hallgató adjon életjelt magáról négyszázkilencvenhét-százhuszonkilences telefonszámon. … István családja és testvérei üzenik Hajdúdorogra és Komlóra szüleiknek és testvéreiknek, jól vannak. Szabó Józseféknek Szegedre üzeni sógora a Honvéd utcából Budapestről, jól és adja át szüleinek és testvéreinek, Feri és Rózsika. Marjai Bélának Mezőhegyes, kislányuk jól van. Hartman József … Budaörsre, jól vagyunk. … József …re szüleinek, jól vannak. … Mihálynak Veszprémbe Budapestről hozzátartozói üzenik, jól vannak, egészségesek. Balástyára Farkas Györgynek fia, jól vannak, egészségesek. Felcsútra Fogarasi József, Harangozó István, … Lénárt, … János feleségének, hozzátartozóiknak, jól vannak. … István Mezőtúrra szüleinek, családostul együtt jól vannak. Fülöp Istvánnak, lányának és …-ra Meszlaiéknak mindannyian jól vannak. Vecserik János rendőr a feleségének és családjának, jól van, ne aggódjanak. Hetényi Ferenc Dunaföldvárra szüleinek, mindannyian jól vannak. Lábodi Zsigmond …-re szüleinek, Veszprémbe testvérének, Zalaistvánra, nagyon jól van az egész család. Horváth Sándor és családja Mátészalkára és Fehérgyarmatra, jól vannak. Turán Ferenc Felcsútra, jól van, egészséges. Bojti József Farmosra Széchenyiéknek jól van, egészséges. Kovács Mihályéknak … Vera, Anti, Józsi, Miska és László. Gyetnára Mihályik László Békéscsabára jól vannak, egészségesek. Jámbor István anyjának Dobozra, jól van. Szegedi Sándor és László Erzsi Szegedre és Kétegyházára. Kálmán István Szegedre Deákéknak, jól vannak. Kiss Mátyás Győrbe és Borsodnádasdra. Pelesztény István Gyulára, jól vannak. Horváth Klára Fótra. … István Nyíregyháza … Gombos Ferenc Túrkevére. Farkas Ferencék Gyulára. Kiss István és Kozma János Tornára, Rábatamásiba. Koncz József és felesége Szil községbe szüleiknek. Peresztei János és két öccse Gyulára, jól vannak. Lakatos Erzsi … utca, szüleinek. Tímár András és családja Ecsegfalvára, jól vannak. A ceglédi tűzoltó elvtársak Budapestről hozzátartozóiknak. A tatabányai tűzoltók Budapestről hozzátartozóiknak, a székesfehérvári tűzoltók Budapestről hozzátartozóiknak. Szőke István … Szegedi család jól van. … János Lillafüred, SZOT üdülő, Esztike jól van. Özvegy Molnár Simonné Abaújszántóra, gyermekeik jól vannak, aki hallja, adja át. B… Ferencnek Kispestre és Belvási Ferencnek. Pongrácz és … üzeni … Mária jól van, hívják fel a háromszázhatvanhat-háromszázötvenkilences számon. Özvegy Balázs Mihálynénak üzeni Teri, jól vannak. Korányi Jánosné Népszínház utca harmincöt szám alá üzeni édesanyja, jól van.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00741
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00742
Közleményeket olvasunk.
A Ganz Vagon és Gépgyár ideiglenes munkástanácsa kéri a gyár energia és karbantartási főosztályának minden dolgozóját, a termelő gyáregységek összes műszaki dolgozóit, a termelési főosztály, valamint a vállalatvezetés titkárságát, hogy ma reggel foglalják el munkahelyeiket. A pártbizottság és az üzemi bizottság kéri a párttitkárokat és üzemi bizottsági tagokat, hogy szintén foglalják el helyeiket.
A Csepeli Vas- és Fémművek ideiglenes munkástanácsa kéri a gyáregység-vezetőket, főmérnököket, műszaki dolgozókat, párttitkárokat és műhelybizottságokat, hogy mindazok, akik ez ideig munkahelyeiken még nem jelentek meg, szolgálati helyeiken jelentkezzenek.
A Főtefu gépkocsivezetői és rakodómunkásai a lakosság élelmiszerszállításának érdekében járműveikkel együtt azonnal vonuljanak be szolgálati helyükre.
A Fővárosi Tanács tüzelőellátó csoport dolgozói a kórházaknak szükséges tüzelő szállítás elvégzésére azonnal vonuljanak be a Budapest nyolcadik kerület Dobozi utcai tüzelő-telepre.
A Kontakta Gyár ideiglenes munkástanácsa kéri a gyár dolgozóit, hogy ma reggel jelentkezzenek munkahelyükön.
Az Újpesti Furnér és Lemezgyár felkéri a kazánház dolgozóit, hogy jelenjenek meg munkahelyükön.
Az Egészségügyi Minisztérium felhívja a budapesti gyógyszertárak vezetőit és dolgozóit, hogy a gyógyszertárakat a mai naptól további intézkedésig reggel kilenc órától tizenhat óráig tartsák üzemben.
Az Egészségügyi Minisztérium felhívja a Budapesti Gyógyszertár Vállalatot és Gyógyáru-értékesítési Vállalat raktári dolgozóit és gépkocsivezetőit, hogy Budapest lakosságának gyógyszerellátása érdekében a mai napon kilenc órakor jelentkezzenek munkahelyükön.
A Fővárosi Teherfuvarozási Vállalat gépkocsivezetői, szerelői, rakodói jelentkezzenek munkahelyükön.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00743
Üzeneteket közvetítünk.
Borbács Józsefnek Deák Ferenc utca négybe, Sashalomra Kozári Józsefnek a Lévai utcába üzeni Lendvai Imréné, jól van. Szegedre a Dugonics utcába Bartáéknak. Illés Melisszának üzennek a Desseffy utcából, ha lehet, jelentkezzenek, jól vannak. Fürtös Károly és fia üzeni Boglárra, jól vannak. Dózsa György fiúotthon és a Zrínyi Miklós fiúotthon nevelői és diákjai jól vannak. Kádár András és felesége üzeni Nyírmihálydiba özvegy Kádár Albertnének és Káder Albertnének, Dankó Pálnének, ne aggódjanak, jól vagyok. Tóth János tűzoltó csapatvezető Tápiósáp, üzen feleségének és családjának, jól vagyok, egészséges vagyok. Horváth Károly és Molnár János Dunaszentpálra és Zalalövőre családjukkal együtt jól vannak, egészségesek. Kovács János és József Dunapentelére Tabajda Mihályné, jól vannak. Kovács János Apátszállásra, … Györgynek, jól vannak a családdal együtt. Dörmen Antal üzeni Bi…ra és Rákoskertre szüleinek, jól vannak. Kótai Ferenc Tápiósápra feleségének és édesanyjának, jól van, aki hallja, adja át. Takács István Alagra hozzátartozóinak, jól vannak. Czuczor Sándor Kiskunfélegyházára szüleinek, jól vannak. Szabó István, Bujár János, Bárányos Gábor, Fejér megye, Al…-re, családtagoknak és rokonoknak, jól vannak. Cseh István és felesége üzeni Polgárdira Cseh Sándornak, …-re … családnak Székesfehérvárra … családnak, egészségesek. Bodnár Pál, Bodnár Mária üzeni szüleiknek Békéscsabára, Butárik Sándor Tiszaburára Szolnok megyébe, apósának és Papp Benjaminnak, mind a hárman megvannak. Varga József szüleinek és testvéreinek Felcsútra, jól van. Molnár József szüleinek, testvéreinek és anyósának Devecserbe, mindannyian jól vagyunk, és egészségesek vagyunk. Balatoni János üzeni szüleinek Kunszentmártonba, egészséges, jól van. Borbély Károly üzeni Szabadszállásra, jól vannak. Breiner Péter második kerület Rend utca tíz szám alatti lakos azonnal hívja a Magyar Vöröskeresztet százharminckilenc-négyszázharmincnégyes telefonszámon.
Üzeneteket közvetítettünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00744
Kossuth Rádió Budapest.
Kedves Hallgatóink, híreket mondunk.
A mára virradó éjszakán a Ferihegyi repülőtérre megérkezett a Malév két repülőgépe, amely Bécsből hozta a Nemzetközi Vöröskereszt szállítmányait, főleg gyógyszert, kötszert, továbbá élelmiszereket, tejport, konzerveket. A küldeményt a Vöröskereszt még a kora reggeli órákban elszállította a repülőtérről.
Budapesten járt a Győri Nemzeti Tanács delegációja és meggyőződött arról, hogy valóban tűzszünet van a fővárosban. Ebben meggyőződve visszaindult Győrbe. A delegáció ezt üzeni. Győri munkások. A kormány elvárja, hogy helyreállítsátok és fenntartsátok a rendet. Induljon meg a békés építőmunka.
Ma a kora reggeli órákban a néptelen budapesti utcákon, ha még nem is nagy számban, de egyre többen igyekeztek az üzemek felé, hogy megkezdjék a munkát. Többségükben gyalog, de néhányan kerékpáron keresték fel munkahelyüket. Mindenütt rend és nyugalom fogadta a dolgozókat.
A huszonegyes számú Építőipari Tröszt dolgozói a Kerepesi úti és mátyásföldi építkezéseknél folytatták munkájukat. A Tröszt egyébként gondoskodott arról, hogy valamennyi alkalmazottja megkapja fizetését. Gondoskodtak a dolgozók élelmezéséről is.
A Gheorghiu-Dej Hajógyárban az ideiglenes munkástanács úgy határozott, hogy csak holnap kezdik meg a munkát. Lehetséges azonban, hogy már ma délután meg tudják indítani a termelést.
A kelenföldi Goldberger Gyárban és az EMAG-ban csak holnap indul meg az élet. A késlekedés oka az, hogy a dolgozók legtöbbje messziről jár be az üzembe. Sokan jöttek be ma reggel a Magyar Optikai Művekbe, és az Április Negyedike Gépgyárba. A termelést a tervek szerint holnap indítják meg.
A mátyásföldi Ikaruszban is rend és nyugalom fogadta az érkezőket. Igaz, hogy a gyárban ma még nem kezdik meg a munkát, de a dolgozók nem maradnak tétlenül, mintegy tizenöt-húsz autóbusszal részt vállaltak a budapesti élelmiszerellátásban.
Budapest nagyüzemei közül elsők között indul meg újra ma reggel az Egyesült Izzóban. Ezzel kapcsolatban Garai Lajos, a munkástanács egyik tagja a következőket mondotta a Magyar Távirati Iroda munkatársának. A rádió többszöri felhívása alapján az üzem dolgozói már reggel félhatkor nagy számban gyülekeztek a kapu előtt, és így minden feltétele megvan annak, hogy az előkészítő részlegekben megindulhasson a munka, így kedden, vagy legkésőbb szerdán már teljes kapacitással működhetünk. Becsléseink szerint az első munkanapon 1000-1500 dolgozó foglalja el munkahelyét. A továbbiakhoz azonban, véleményem szerint szükséges, hogy a közlekedés legalább a főútvonalakon mielőbb meginduljon, mert dolgozóink közül igen sokan távol laknak.
Ma nagy mennyiségű hús, felvágott és zsiradék jut a fővárosi élelmiszerüzletekbe. A marhavágóhíd vasárnap is szinte teljesen üzemben volt és annak ellenére, hogy különböző épületek és a víztorony súlyos károkat szenvedett, a munka zavartalanul folyt. A raktárakban van elegendő áru, és csak a szállítóeszközökön múlik, hogy ma a tervezett 10-12 vagon borjú és marhahús, valamint felvágott az üzletekbe kerüljön. A marhavágóhíd egyébként ma már teljes kapacitással dolgozik. Az üzem valamennyi alkalmazottját munkahelyére várják. Hasonlóan kielégítő a helyzet a sertésvágóhídon. A dolgozók áldozatkész munkájának eredménye, hogy az előző napokban sem volt különösebb fennakadás. A sertésvágóhíd vezetőinek leleményessége folytán vasárnap közel ezer környékbeli dolgozó a fizetések késése miatt hitelbe is kaphatott húst. A sertésvágóhídon ma hajnalban nagyobb mennyiségű hús és zsír vár kiszállításra és a tervek szerint a délelőtt folyamán eljut a fogyasztókhoz. A vágóhídon nagyobb létszámú törzsgárda napok óta munkában van és nagyrészt nekik köszönhető, hogy nem volt különösebb fennakadás az áruellátásban.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00745
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00746
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00747
Kedves hallgatóink, közleményeket olvasunk fel.
A Főpostához tartozó 1-es, 2-es, 3-as, 4-es és 6-os elosztó vezetői és a hírlap árusai fél 11-re jelenjenek meg munkahelyükön. A Budapesti Főposta közli.
Közöljük továbbá, hogy a MÁVAG-ban és az újlaki téglagyárban megindult a munka. Kérjük, hogy a gyár összes dolgozói menjenek be.
Megismétlem a közleményeket.
a budapesti Főposta közli, hogy a Főpostához tartozó 1-es, 2-es, 3-as, 4-es és 6-os elosztó vezetői és a hírlap árusai fél 11-re jelenjenek meg munkahelyükön.
A MÁVAG-ban és az újlaki téglagyárban megindult a munka. Kérjük, hogy a gyár összes dolgozói menjenek be.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00748
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00749
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. A pontos idő nyolc óra ötvenöt perc.
Üzeneteket közvetítünk.
Tóth Sándorné Kecskés Gyulának Alsódobra. Kacsóh József üzeni családjának, szüleinek, rokonainak, ne aggódjanak, jól van. Duh Sándor és családja üzeni hozzátartozóinak Magyardombegyházára és Jászárokszállásra, jól vannak. Berek Sándor Sárbogárira szüleinek, aki hallja, adja át. Kárónyaka Mária Zúgligetbe édesanyjának. Lőrinci Pál üzeni Balatonszéplakra szüleinek, jól van, ne aggódjanak. Serfőző László feleségének a Nefelejcs utcába és édesanyjának Nagykanizsára. Koller Imre szüleinek Póspallagra Dér Ferencék szüleiknek Békéscsabáról Orosházára. Egri Sándor hozzátartozóinak Balatonfüredre. Vincéék Veszeliéknek Mezőkövesdre a Mátyás király út száztizenhétbe. Merzáék szüleiknek, testvéreiknek Nyíregyházára és Miskolcra. Tóth Béláék a nagyszülőknek Istvándiba és Döröskére. Mádl Rózsi, Bertalan és Ilonka nagyszülőknek Istvándiba. Tóth Vincéék a nagyszülőknek Döröskére. Vogel Henrik feleségének Rákospalotára, munkahelyén van. Horváthék és Bányász Béla üzenik, Horváth Lukács Borbálának Tatára. Gál család szüleinek Füzesabonyba a Lenin utcába és Salgótarjánba Pintér Pistának. Rónai Ferenc családjának Kispestre és szüleinek Pestlőrincre. Németh Árpád hozzátartozóinak Etebe. Tóth Ferencék Debrecenbe a Varga utca harminchatba és Hajdúszovátra a Károlyi Mihály utca negyvenháromba. Nagy Gábor édesanyjának Dunaalmásra. Szigeti József és Béres Gitta szüleinek Esztergomba, valamennyien jól vannak.
Sándor István Muzsátra szüleiknek. Özvegy Kun Ádámnénak Kolozsvárra Gizella. Farkas József esztergályos menjen szüleihez, vagy Tatárékhoz. Hatvanba a Dózsa György út tíz szám alá üzennek Hegedűsék szüleiknek és Kótai János menyasszonyának, hogy jól vannak, mindannyian egészségesek. Becskei József főhadnagy üzeni feleségének, gyermekének Pesterzsébetre jól van, aki hallja, adja át.Csesztnek Jánosnénak Zalatarcsára a lányuk üzeni jól van, ne aggódjanak. Rubovicséknak Lovászpatonára lányuk jól van, ne aggódjanak. Szántó főhadnagy üzeni feleségének Budapest tizenegy kerület Bocskai utca három és édesanyjának Nagykállóra, jól van, ne aggódjanak. Fehér György üzeni Gyulára hozzátartozóinak, jól van, ne aggódjanak. Varga Márton Maglód-nyaralóra Meggyes Péternének üzeni, jól van. Simon László üzeni öccsének Veszprémbe, jól van. Újfehértóra Losári György édesapjának, jól van. Egerbe Losányi Tibornénak férje jól van. Kiss Tibor főhadnagy Egerbe feleségének és Magyarcsanádra szüleinek, jól van. Holló László főhadnagy Egerbe feleségének és családjának Jászapátira, édesanyjának és Erzsébetre, valamint Mendére testvéreinek, jól van. Beke István hadnagy üzeni Egerbe feleségének és családjának, Recskre szüleinek, jól van, egészséges. Juhász József hadnagy Egerbe feleségének és Kápolnára nagymamájának, jól van, egészséges. Tamási József hadnagy Egerbe szüleinek és Debrecenbe feleségének, jól van, egészséges. Horváth Emil hadnagy üzeni Egerbe feleségének, jól van, egészséges. Novotnik Mihály törzsőrmester Egerbe feleségének és családjának, jól van. Az Egri Helyőrség tisztjei és katonái jól vannak, egészségesek. Iványi János őrnagy feleségének és családjának Egerbe és Nyékládházára szüleinek, jól van, egészséges.
Urinák Teréz a László Kórházból és Ida,Lugosi Sándorné a János Kórházból üzenik Bajára. Doktor Tamáska Lőrincék a László Kórházból szüleiknek Miskolcra, mindenki jól van. Takács Jenőné és Imre üzenik a László Kórházból Pápaszelemenre szüleiknek, jól vannak. Doktor Major Vencelék Szarvasra a László Kórházból Vásárhelyiéknek, mindhárman jól vagyunk. Andi Józsefék Csepelre a Béke térre, Postra, Kistelekre Nagy Jánoséknak. Nagy Zsigmondéknak Erzsébetre, jól vannak. Pólya Zoltánék Zalabesenyőre. Lakat Jánosné Rökk Szilárd utca huszonháromba. Sándor Józsefnek Rákospalotára Erzsébet utcába. Vessző János édesanyjának Előszállásra. Lakatos Rózsi Sándorfalvára. Benedek Benedekné Tatára. Varga Istvánné Pintér Tamáséknak a Verseny utcába. Bende Benedekné Tatabányára Fekete családnak. Olasz Bálint Marosküllőre Fogarasi Lajoséknak. Antos Jenőné Kisbérre az Állami Kórházba édesapjának. Pápai Jánosnak Sárbogárdra fiai, József, Miklós. Szentpál család Szentpál Józseféknek Pécsre édesanyjuknak, Mohácsra Huszti Sándoréknak. A László Kórház összes dolgozói és betegei élelemmel el vannak látva, a hozzátartozók ne aggódjanak, a kórház vezetősége. Újpestre Kőszegi István feleségének és kislányának. Sátoraljaújhely-Köveshegyre özvegy Branczik Józsefnének fia, menye és unokája. Budapest tizenkettedik kerület Kőhalmi György feleségének és kislányainak, valamint Kőhalmi Pálnak és Andrásnak. Jánosházára Csujó Mihálynak fia, Ferenc. Soroksárra Templom utca tizenkettőbe Fazekas Antal. Kistarcsa és Kelenföldre Csiszár Géza, aki hallja, adja át. Kaposvárra özvegy Peregi Jánosnénak Katona Sándor és családja. Rákosszentmihályra Katona Ferencnek Katona Sándor és családja. Kunszentmártonba Dózsa Gergely és Bíró Jánosnénak Kurucz András és családja jól van, aki hallja, adja át. Debrecenbe Sípos Józsefnek Agárdi utca húszas szám alá, öccse Sanyi. Mezei József Csepel, Magyar utca öt szám alá nagynénjének üzen. Diós Ignác Dorogházára, Domonyra szüleinek, aki hallja át. Magyar István Orosházára feleségének Teleki utca hetes szám alá. Borda Pálék az Istvánék szüleinek Alsónémedire és Jászkunsarura jól vannak, a Jani itt van nálunk, aki hallja, adja át. Doktor Csépfalvaiék.Pécsre és Tótkomlósra jól vannak mindannyian. Vép Felsőmajor Brádi Máriának férje Antal, semmi baja, Budapesten tartózkodik. Fehér József hadnagy édesanyjának Cibakházára és hozzátartozóinak Öttevényre. Vépre Rádi Máriának férje. Esztergom-táborba Kövér Lajos feleségének. Peterdi utca huszonháromba a Vándor családnak, férje üdvözli az egész családot. Kelenére és Kistarcsára Csiszár Géza és családja. Sipos Sándor Kisújszállásra szüleinek, jól vannak, egészségesek, Irénke is biztonságban van. Dancsházi János Vértesre és Bocsajba szüleinek és testvérének. Esztergomba Kövér Gábor családjának. Velődi Mihály szüleinek és feleségének Budapestre. Rozmár Ernő Pesterzsébetre édesanyjának és családjának. Nyíracsád község tanácsát üdvözli a Vándor család. Földes Imrének Szombathelye, valamint Ulman Ernőnek Szombathelyre. Földes Antal és családja. Újvári Imre és felesége. Tóth Tibor és felesége. Tóth Balázsnak és Bognár Dezsőnek. Varga József és felesége Szegedre. Csapó János és felesége Nagy Imrének. Duranek Imre és családja Németh Miklósnak Sárhidára. Csányi Lóránt és felesége Salgótarjánba. A Dózsa György és a Zrínyi Miklós fővárosi gyermekotthonok növendékei és dolgozói értesítik a Budapesten és vidéken lévő hozzátartozóikat, a Szabadság-hegyről, valamennyien jól vannak.
Szegedről üzenjük rokonainknak, jól vagyunk, Gyurányi János veje, Sándor. Korádi László, Kollár József, Vörös József, Molnár József, Keméndi Géza, Dubics Jóska, Halász Gyula, Meszner Tibor, Vasvári Vilmos, Gern Antal, Smal Ferenc, Erdész Ferenc és a négyezer-kilencvenkilenc alakulat összes beosztottja. Papp Béla Csokván szüleinek, jól van. Szegediék üzenik Belliéknek, Tóthéknak és Szegediéknek Tarcalra, jól vannak. Meggyes István Zsámbékra doktor Meggyes Józsefnek és Lőrincibe […] Józsefnénak az egész család jól van. Kiss Imre Diósgyőrbe Cseh Bernátéknak és Kiskunfélegyházára Kiss Imrééknek, jól vannak. Nagy Lajos Cserkeszőlő édesanyjának és Balatonfüredre anyósának, jól vannak. Dö[…] Lajoséknak Hejőpapiba Eperék üzenik és Albert-telepre Eper Gyulának, hogy az egész család jól van. Szabó és a Gyurkovics család Rákospalotáról Celldömölkre Pintér Lajoséknak, jól vannak. […] Imrééknek Szeghalomra üzeni lánya, hogy jól vannak, Hajdúékkal együtt. Harsányi Ágostonnénak Rákoshegyre üzeni édesanyja, jól vannak. Sólyom Györgyöt kéri édesanyja, adjon életjelt magáról. Márkus család üzeni Rákócziújfaluba, jól vannak. Kelemen István Budafok üzeni bátyja, mindenki egészséges, jól van. Peterdi György gépkocsivezető Kispestre a Rákóczi út huszonhétbe, jelentkezzen a Vendéglátóipari vállalat gépkocsijával a Mozsár utca hat szám alatti élelmiszerellátó felirattal. Doktor Molnár Sarkadra szüleinek, jól van. Tóth Pálék Gyöngyösre és Bánokszentgyörgyre. Özvegy Bartók Bélánénak Siófokra Zoltán és családja. […] Jánosnak Gyöngyösre és Balmazújvárosra ifjú […]éknak üzeni a Budai család, hogy jól van. Szabó Ferencné […]ra üzeni, jól van. Németh Ferencné a Nagysándor utca tizenhatba üzeni, hogy fia született. Cseh István és családja üzeni özvegy Mund Lajosnénak Ko[…]ra, jól van. […] Miklós és családja Magyaróvárra, jól van. Maros István Magyaróvárra, jól van. Légra Istvánné üzeni Dékány Lajosnak Piliscsabára, háromezer-hatszázegy-per-M-re, hogy jól van, adjon hírt magáról. […] József […].fára és Gilvánfára üzeni, hogy […]ék és Lajosék jól vannak. Nemesvári Ottó üzeni szüleinek Balassagyarmatra, jól van. Kispestre Simon és Ádámka családnak, a fiúk jól van. Örkénybe Dobos Józseféknek fia Miki üzeni, jól vannak, aki hallja, adja át. Tóth Károly Vi[…]ra szüleinek és testvéreinek, jól van az egész családjával.
Varga János üzeni Ostffyasszonyfára szüleinek és családjának, jól van. Egerbe Fürst családnak és Mohácsra Gáboréknak Bálinték üzenik, hogy jól vannak. Zobóki Imre Ó[…]re és Zobóki Mihálynak Ke[…]dombra Mária, Júlia, Laci, Pista jól vannak. Biharéknak Székely Bertalan utca huszonhétbe Boriék, Dömsödék és […] jól vannak. Tarkó Sándor gépkocsivezető Ceglédre a Sas utcába üzeni, jól van. Kerekes Sándornak Csengőd […] utca, a Feri, lánya és kis unoka üzeni a Rókusból, jól vannak, egészségesek. Komárom megye […] özvegy Németh Mihályné s Budapest tizennegyedik kerület […] köz négy, a Rakovszki család jól van. Molnár Zoltán, Molnár Kálmánnénak a Rókus Kórházból Máramaros-szigetre, hogy a bátyja is jól van. Özvegy Horváth Mihálynénak Fertőszentmiklósra fia a Rókusból. Koncsik Árpádnak Dabasra. Farkas Etelnek Budapest tizennegyedik kerület Május elseje út huszonkilencbe, Árpi. Barcs Sándorné szüleinek Balatonszabadi-Sóstóra, Budapest Tömő utca ötbe és Veszprémbe nővérének. Özvegy Csorba Józsefnénak Kecskemétre fia és családja. Lipák Péternek Abonyba […] Ferenc, jól vannak. Perger Gyuláék szüleiknek Paksra, Péntek Jánoséknak. […] Ambruséknak Keszthelyre. Szolnokra Perger Károlyéknak, szüleik jól vannak, aki hallja, adja át. Robi üzeni szüleinek Csepelre, a […] utcában jól van, egészséges. […] részére Nyíregyháza Kossuth utca felesége és a Rómer család jól van. Hajdúszoboszlóra Lakatos Istvánnénak a Törökdomb utca tizenötbe, gyermekei jól vannak. Mátraverebélyre Polgáriék és Margittaiék Pesten jól vannak. Viola Anna Győrbe Kótai Istvánnénak Gábor Áron utca harminchat. […] Máriának Hévíz üdülő […] Szabó Irma Budapest Pistának […]városba. Ladameczék Szeghalomról H. Kovács Józseféknek Sashalomra nyolcadik kerület negyvennyolcas számba. […] Imre főhadnagyot a Kossuth tüzértiszti iskolán kéri felesége, adjon hírt magáról. Ko[…] Erzsébet a Ráday utcából Székesfehérvárra édesanyjának. Nemes Árpádné kéri nővérét Fehérvári Józsefnét a Zenta utca háromból, négyszázkilencven-ötszázhatvanhét, megismétlem a számot, négyszázkilencven-ötszázhatvanhete számú telefonon jelentkezzék. Misáki Antal feleségének és családjának üzen, munkahelyén van. Czakó József Kapuvár Pozsonyi út harmincnyolc szüleinek üzeni, jól van. […] Jászberény nyolcadik kerület Kórház út harminchat fia üzeni, jól van. Mednyánszky György Budapest tizenharmadik kerület J[…] utca tizenöt fia üzeni, jól van. Horváth János Felső[…] fia üzeni, jól van. Farkas Ferenc Üllő Nyár utca öt fia üzeni, jól van. Nagy Sándor Domony Dózsa György út hatvannégy fia üzeni, jól van. Kozár István Dunapataj menyasszonyának Mátyásföldre, szüleinek, nővérének üzeni, jól van. Szabó Jenő Pilisszentivánra. Kövér Gábor feleségének kisfiainak Esztergomba […] út egybe. Szilágyi József Szatmárnémetibe bátyjának, Szilágyi Kálmánnak, Ady Endre utca negyvenkilencbe, valamennyien egészségesek. Kovács Ferenc […] Zemplén megye édesanyjának és […] családjának, hogy az egész család egészséges és jól van Budapesten az ötödik kerület Alpári Gyula utca kilencben.
Mikes Józsefné Szűcs Lászlónénak Vecsésre a Vörös Hadsereg útja százhatvanegybe. Szabóéknak Budapest Vágóhíd utcába és Linszki Jánosnénak Budapest Szabó József utcába. Özvegy Gábris Ferencnének Mádócsra unokái. Gábris Ferencnek Rajkára gyermekei. Kenyeres Józsefnek Ceglédre […] Sándor. Tóth Erzsi szüleinek Rudabányára, amint lehet, indul haza. Berke Magdolna szüleinek Tapolcára, amint lehet, indul haza. Kuncz Elemér Vásárosnaményba a gyógyszertárba, amint lehet, indul haza. Szabó Józsefnek Baglyasaljára fia, az egész család egészséges. Nemesgulácsra Herczegéknek és Peresztegiéknek, Peresztegiék megérkeztek. Mezőkövesdre […] család üzeni, jól vannak. Szentendrére Elekesék a […] utcából. Doktor Kerek Pálnak Bonyhádra felesége és lánya. Róna Ferencnek Dobogókőre Péter és a család jól van. Gyenicz Imre feleségének Balatonfüredre az Egyes számú Kórházba, jól van, amint lehet, érte megy. Doktor […] Béláék szüleiknek Ózdra és Böcsre. Pásztóra Nagy családnak Visy család egészségben van. Tóth Istvánnak és feleségének Dunapentelére az Egyes számú postára Molnár Karcsi. Laár Endre édesanyjának. Dunapentelén tartózkodó asztalitenisz sportolók tagjai Mányi András szüleinek Mátyásföldre, a munkahelyén van. Vámosék a Lepke utcába édesanyjuknak a Mátraházi üdülőbe. Ököri-tóra […] Istvánnénak Budafokról lánya, Irma. Orbán László Zircre szüleinek és feleségének. […] István Gecsére szüleinek. Kulcsár József Nyíribrányba édesanyjának. Ágh Mihálynak […]ba lánya és veje. Mészáros György Kertába Németéknek üzeni, hogy fiúk és lányuk egészségesek. Polgár István Pátyra szüleinek. Csörögi Ferencnek Zalatárnokra és özvegy Nagy Józsefnének Tiszacsegére gyermekei és Tános Sándorék.
Polgár Kálmánék, testvéreik. Lehelék és […] Debrecenbe. Novák Károlyék és […]éknek. Kádár Józsefnének a József körút tizennégybe unokanővére üzeni, hogy hívja fel a férjét a háromszázharmincegy-ötszázkilencvenhatos telefonon. Megismétlem, háromszázharmincegy-ötszázkilencvenhatos telefonon. Gotlik Gézánénak lánya. Bartók Gézáné Rákoscsabáról kéri, hogy tizennyolc éves Géza nevű fia adjon életjelt magáról a százhetvenhárom-kettőszáznegyvenhetes telefonon. Megismétlem a százhetvenhárom-kettőszáznegyvenhetes telefonon. Horváth József feleségének és kislányainak Hódmezővásárhelyre üzeni, hogy amint tud, hazamegy. Szügyi Ivánnak szülei és testvérei. Horváth Lászlónak és Horváth Gyulának Vasvárra testvéreik és édesanyjuk. Özvegy Fóba Jánosnénak Szentgotthárdra lánya.
Vajta Margit testvéreinek üzeni, mindhárman jól vannak. Pfeifer Ferencék Budapestről Battonyára üzenik Ikladi Vincééknek mindhárman jól vannak. Felnémetre Rincze Józseféknek a Rinhárd család jól van. Kovács József és Kovács János üzenik édesanyjuknak Dunapentelére és testvérének Kuzinszki Jánosnénak a Ruskatelepre és testvéreinek, hogy családjukkal együtt jól vannak. Polyák Ferenc szüleinek Kiskunfélegyházára. Ifjabb Polyák Istvánnak a Gépgyárba. Hart László feleségének Vásárosnaményba. B. Szalai Lajos szüleinek Felsőnyékre és Tompa Józsefnénak Debrecenbe Takács utca öt szám alá, az egész család jól van, aki hallja, adja át. Kuntót István és családja Adonyi Ferencnek Jászkisérre. Kapita Ferenc Kapita Istvánnak, családjával együtt jól van. Kecskés György Rácalmásra édesanyjának és Kiskunlacházára apósának, családjával együtt jól van. Adócs József édesanyjának […]jánosiba feleségével együtt jól van. Gazdag Mihály édesapjának […] feleségével jól van. Toldi Ferenc üzen Földi Gábornénak Kővágóörsre, családjával jól vannak. […]mayer János Kispestről apósának Bednyánszky Józsefnek, Pécsre bátyjának […]mayer Mihálynak Bartók Béla út harminchárom, valamint nővéreinek, családjával együtt jól van, aki hallja, adja át. Detre Sándor Maconkára […] és családjának Honvéd utca tizenkettőből, jól vannak. Fischer Zoltán Budapestről feleségének és gyermekeinek Nagyberény Ságvári Endre utca negyvenkilenc, aki hallja, adja át. Bábonymegyerre az egész rokonságnak, Bográdra […] Zoltán. […] Imréné, Fehér Jánosnénak Kisújszállásra. Bányász Imre […] családjának, amint a közlekedés helyreáll, hazautazik. […] Sándorné Kis[…]ra, jól vannak és kéri rokonait, férjét is értesítsék. Jani[…] Ildikónak édesanyja Debrecenbe, […] Intézetbe, itthon mindenki jól van, legyen jó, vigyázzon magára, mihelyt lehet, adjon értesítést magáról. Magyar Dénes Máriapócsra családjának, hozzátartozóinak, egészséges. Lehoczky László és felesége Szabolcs megye Balsán egészséges, Lehoczky Sándor szüleinek […] egészséges. Zengő Mátyás családjának Jugoszláviába. […] János Kecskemétre édesanyjának, egészséges. B[…] Pál Ceglédre családja üzeni szüleinek, jól vannak. Burka Sándor […] szüleinek üzeni, egészséges. Bánkúti János Zuglóba és Felsőgödre. Va[…]vári Vajda Paulának Dobogókőre, hívja fel a száznegyvennyolc-kilencszázhetvenhármas telefont. […] Györgyék és […] Lászlóék Szegedre Győrfi Albertnek és Gyergyószentmiklósra a hármas ikrek édesanyjának, jól vannak, aki hallja, adja át. Nyerges Sándor szüleinek Kiskunmajsára és feleségének Tökölre. Debreceni és A[…] család […]fára. Gyenics Ferencék Pécsre a Beloiannisz utcába édesanyjuknak. Kubinyi Lászlóné férjének Törökszentmiklósra, aki hallja, adja át. Marton Bélánénak Győrbe férje és leánya. Takács Irén szüleinek Nagybánhegyesre. […] Miklósék Debrecenbe. Csiszári Oszkár Ráckevére édesanyjának. Szabó Irma szüleinek Nagybánhegyesre. P[…] Erzsébet rokonainak Balmazújvárosa. Miricsics Johanna szüleinek Horvátzsidányba. Lengyel Erzsébet szüleinek Dombegyházára, aki hallja, adja át. Sebestyénék a Mártírok útjáról Nyíregyházára és Sátoraljaújhelyre, valamint szüleiknek […]ra, valamennyien egészségesek. Vári Gyuláék a Balaton utcából szüleiknek Dombóvára és Bajára, jól vannak. Szabó Jánosék a Tábornok utcából szüleiknek Szolnokra, jól vannak. Földesi József a […] utcából édesanyjának és testvéreinek, Erzsike, valamennyien jól vannak. Zajka Margit gyógyszerész testvéreinek üzeni, hogy mindhárman jól vannak. Doktor Szegő Miklós és felesége rokonainak, jól vannak. […] Jánosnak Szolnok megye Rákócziújfalu. Ifjabb Kolonics Ferenc Magyarkanizsára szüleinek, jól van. Mayer Antal Ke[…] Rozsnyikéknak, jól vannak. Jámbor családnak első kerületből Ancsi üzeni jól van. […] Mária szüleinek Érdre jól van. Salamon István Pécs, Gulyás és felesége jól vannak. Miklósi Antal és felesége szüleinek Vácra és Gyálra, jól vannak. Tóth András Abaújszántóra szüleinek, jól vannak.
Do[…] László és felesége szüleiknek Kosdra és nővérüknek Dobozra üzenik, hogy Prágából megérkeztek. Varga János Felsőnyékre Dózsa György út harminchétbe felesége. Réthey Róbertnek Dunapentelére szülei kérik, adjon életjelt magáról. Hernádi Ferencnének a péceli MÁV Kórházba lánya. […] Józsefnének […]falvára rokonai Dunaharasztiból. Ambrus Ilona Ambrus Istvánnak Nyíregyházára. […] Elemérnek felesége Zalába. […] és Vörösék Balogh Istvánnak Szigetvárra a Vár utca nyolcba. Tatai István Dévaványára Juhász Józsefnek Háromrózsa utcába. Bereczkei család Marosvásárhelyre. Bíró Jánosnak Komlóra Gesztenyésre lánya Sári, valamint nővére és sógora. Hevesi István tizenegy kerület Fadrusz utca négybe. Soltész Katalin szüleinek adjon életjelt magáról a Majakovszkij utca harmincegybe. Borbála János feleségének és szüleinek Sajószentpéterre. Lakatos Lászlónak Tardra fia, Béla. Lengyel Lajosnak Mezőkövesdre fia, András. Bártus Antalnak […]pusztára fia, Antal. Burda Lászlónak Kecskemétre fia, Laci. Szalai Jánosnak Ceglédre János. Tóth Istvánéknak Hevesre, fiúk. Horváth Sándornak Kölesdre fia, Gyuri. Özvegy Forrai Ferencnének Mezőzomborra. Zöld Antalnak […]mártonfalvára unokája, Józsi. Az Üllői út hetvennyolc szám alatti külső klinikai telep minden betege és dolgozója jól van. Vasas Imre édesapjának Mezőtúrra idős Vasas Imrének. Lengyelék Sopronba Ferenc (János) József utca ötvennyolcba Raska Mártonnak. Bíró József Albertirsára szüleinek és feleségének. J[…] Pál feleségének Rákosligetre és szüleinek Csorvásra. K[…] László feleségének Dunakeszire. Rádi András feleségének és szüleinek Tiszakürtre. Szatmári Imre, Adócs József, Kocsis Mihály családjuknak Szentendrére. Csornai György és családja szüleiknek Bagamérre. Nagy Imre feleségének Budapest, Majakovszkij utca ötvenegybe és szüleinek Zalaegerszegre. […] Ferenc szüleinek Diósgyőrbe, a Vasgyárba. Ma[…] család szüleinek és testvéreinek Újpestre és Medgyesegyházára. Tóth István feleségének Budapest Pozsonyi út negyvenegybe.
Kedves hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00750
Kedves hallgatóink. Bach: Francia szvitjét hallják. Wanda La…
csak szöveg · ID: 20548 · becsült hossz · Üzenet
Kedves hallgatóink. Bach: Francia szvitjét hallják. Wanda Lambesca csembalózik.
(zene)
Kedves Hallgatóink. Bach: Francia szvitjét hallották. Előadta csembalón Wanda Lambesca. A rövid szünet után üzeneteket közvetítünk.
Szignál.
ID: 20548
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00751
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00752
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00753
Üzeneteket közvetítünk. Sándor Istvánné Vizslásra, szüleikne…
Üzeneteket közvetítünk.
Sándor Istvánné Vizslásra, szüleiknek. Özvegy Kóm Ádámnénak Kolozsvárra Gizella, Farkas József esztergályos menjen szüleihez, vagy Tatárékhoz, Hatvanba, a Dózsa György út tíz szám alá üzennek Szabadicsék szüleiknek, és Kókai János menyasszonyának, hogy jól vannak, mindannyian egészségesek. Becske József főhadnagy üzeni feleségének, gyermekének Pesterzsébetre, jól van, aki hallja, adja át. Eszmek Jánosnénak Zalatarcsára lányuk üzeni, jól van, ne aggódjanak. Rubovicséknak Lovászpatonára lányuk jól van, ne aggódjanak. Dankó főhadnagy üzeni feleségének Budapest tizenegyedik kerület, Doktor utca háromba és édesanyjának Nagykállóra, jól van, ne aggódjanak. Szahér György üzeni Gyulára a hozzátartozóinak, jól van, ne aggódjanak. Vajda Márton a maglódi nyaralóra Meggyes Péternének üzeni, jól van. Simon László üzeni öccsének Veszprémbe, jól van. Újfehértóra Ország György édesapjának jól van. Egerbe, Országi Tibornénak férje jól van. Kiss Tibor főhadnagy Egerbe feleségének és Magyarcsanádra szüleinek, jól van. Holló László főhadnagy Egerbe feleségének és családjának Jászapátira édesanyjának Erzsébetre, valamint Mendére testvéreinek üzeni, jól van. Beke István hadnagy üzeni Egerbe feleségének és családjának Recsksre szüleinek, jól van, egészséges. Juhász József hadnagy Egerbe feleségének és Kápolnára a nagymamájának, jól van, egészséges. Tamási József hadnagy Egerbe szüleinek és Debrecenbe feleségének, jól van, egészséges. Horváth Emil hadnagy üzeni Egerbe feleségének, jól van, egészséges. Novotnik Mihály Egerbe feleségének és családjának, jól van. Az egri helyőrség tisztjei és katonái jól vannak, egészségesek. Iványi János őrnagy feleségének és családjának Egerbe és Nyékládházára szüleinek, jól van, egészséges.
Kardos család szüleinek és testvéreinek Szemleszőlősre és Nemesgulácsra. Tóth Illés feleségének Budaörsi útra és szüleinek a Verpeléti útra. Tóth Béla szüleinek. Benkó Józsefnének Nyergesújfalura gyermekei és unokái. Szilvás Jenő Óbudáról fiának és menyének üzeni, menjenek hozzá sürgősen. Madaras Péter és felesége Lillafüredre és Törökbálintra. Nemes Sándor édesapjának Somogyaracsra. Szirmai Jenőné férjének Balatonfüredre az Egyes számú Állami Kórházba. Karcali Andrásnak Nyésta. Ifjú Hargitai Gyula és Varga László adjanak életjelt a MÁV-telepen lakó szüleiknek. Kiss József Ernő a Gubacsi hídfő ötvenegyből értesítse a MÁV-telepen lakó szüleit. Mányi András üzeni Mátyásföldre, jól van. Békésszentandrás Maglóczi Imrééknek húga Pestszentlőrincről üzeni, jól van. Kóris Jánoséknak öt kerület és Tatabánya, Felsőraktár utca tíz, Koncz Jánoséknak, jól vagyunk. Debrecenbe Ligetfalvi Istvánnak, valamint Zsombék Györgynek üzeni Budapestről Pista, jól van. Borsék is jól vannak. Doktor Pálffy Zoltán ügyész unokatestvére Gizi Baross utcából arra kéri, hogy adjon hírt magáról, hogy makói rokonait tudja értesíteni. Doktor Kántor Lászlót szülei kéri, hogy üzenjen haza Cigándra. Cseke János feleségének és szüleinek Dévaványára üzeni, jól van, Amint lehet, utazik, a testvérek is valamennyien jól vannak. Dénes Sándor üzeni Tádéfalu községbe szüleinek, jól van, nincs semmi baja, legyenek nyugodtan. Sánta Sándor és Ráby János üzeni Szécsény községbe, jól vannak, nincs semmi bajuk. Pálovits József Pesthidegkútra, a munkahelyemen vagyok, jól vagyok, édesanyámnak minden jót kívánok, gyerekeket csókolom. Cseh Elekéknek Ikervárra üzeni Kulics család, jól van, egészséges. Csepelre, a Retyezáti út tizenhatba […] ne aggódjanak, Irma lányuk a Lórántffy Zsuzsanna utcában jól van. Uszták Józsefné üzeni Békéscsabára férjének és Ferikének, Lenkéékkel együtt jól van, amint lehet, hazautazik. Börzsei János jól van, üzeni Győrasszonyfára édesanyjának. Géczi József Nagykállóba szüleinek üzeni, jól van. Fügedi József Egerbe szüleinek és feleségének, jól van. Börcsök Mihály Egerbe feleségének, jól van. Best Sándor Egerbe szüleinek, jól van. Potocska Mihály Maglód szüleinek, testvéreinek. Drávapatonyára Kovács Sándornénak, Pécsre Jászkúti családnak és Hegedűs Sándor ügyésznek üzeni a Török család, jól vannak. Németh Lajos üzeni Balogh Ferencnének Tiszavasvárra Wesselényi utca, Baloghné a pestújhelyi Széchenyi moziból üzeni Dunaföldvárra Balogh Árpádnak, aki katonai szolgálatot teljesít, adjon életjelt magáról. Kővári Rózsa és Piroska üzenik szüleiknek Szigetbecsére, jól vannak. Kozma Gusztáv, aki szerdán reggel munkába ment, keresik szülei a százhúsz-negyvenkilences számra kérnek értesítést. Jászsági Gyulának Fegyvernekre üzeni Pista, mindnyájan jól vannak. Fodor Andráshoz üzenik Lengyeltótiba és Öcsénybe, Boros Etelka Kisszentdomonkosra Boros Ádámnénak, Mészáros Józsefnek Tiszanagyfaluba Jóska és Barna és Gizella, aki hallja, adja át.
Köves László üzeni Liszkai Budapestről Székesfehérvárra, Erzsi és Gyula jól van. Zákányi Imre üzeni Debrecenbe a Zákányi családnak, hogy jól van. Szabó Pál üzeni feleségének Nagykamarásra, jól van. Radlanta Jánosné Szirtes Jánosnak Szombathelyre a vasútközlekedési osztályra, jól van. Sáry Mária Kunszentmártonra, özvegy Sáry Demeternének, Mendi Ferencné Dunaföldvárra férjének, Nagy Józsefné Pápára a Török Bálint utcába, Farkas István édesanyjának és Idának Harcra. Szenteséknek Harcra, Jóska jól van. […] szüleinek Nyírlövőre. Boros Tibor és István Ózdra, Kunszentmiklósra, ne aggódjanak, jól vannak. Hegyi Ernő Hódmezővásárhelyre szüleinek, rokonainak. Pályi Sándor a Rudas László utca hatvankilencbe bátyjának. Nyírbátor, Zrínyi utca négy Balogh Sándornak Temesvárra sógornője, Végh István Bajára, Kocsis László Miskolcra, Rácz Ádám és Károly szüleinek. Szabó Mihály Budaörsre, Hajnal Gábornak, hívja fel az intézetet, kettőszáz-kettőszáznegynyolcas számon. MTA huszonegyes számú intézet lakói szüleiknek vidékre, jól vannak, aggódásra nincs ok. Kolozsvárra Kocsics Antalnénak sógornője Bözsi jól vannak. Az alábbiak üzennek családjuknak és hozzátartozóiknak, hogy jól vannak, ne aggódjanak értük. Amint a közlekedés megengedi, indulnak haza. Turai Zoltán Szeged, Hajnóczy utca harminchárom és Dénes János Szeged, Bécsi utca tizennyolc, Sulyok József Maglód Lenin tér tizennégy. Lobocsányi János Gyula Csokina Mihály Békéscsaba Bercsényi út, Ribolszky Mátyás Békéscsabára, Szécsi János Szegvárra, Bújdosó Imre Szentesre, Hajdú Jeremiás Pécsre, Oszt László Pécsre, … József Zircre, Ajtai József Siklósra, … Gyula Siklósra, Fodor Imre Miskolcra, Harmath István Miskolcra, Rajkl László Miskolcra, Ladányi József Mezőkövesdre, Kulich György Miskolcra, Darus József Kiskőrösre, Németi Ferenc Kecskemétre Rákóczi út hatba, Kovács Pál Miskolcra, Szebeni Győző Miskolcra, Kovácss Antal Kecskemétre Rákóczi út huszonegybe, Hidra Lajosné Harkányba nővérének, valamennyien jól vannak.
Horváth Ferenc üzeni Járai Lászlónak és Pál Lászlónak Szécsénybe, hogy családjaik jól vannak. Berecz József üzeni Nyíregyházára a Szilva utcába édesanyjának, hogy nincs semmi baja. Dévéti Jánost kéri kisfia a Tallér utcából, hogy hívja fel telefonon. Doktor Káplár Zoltán orvos Tamási laktanya kéri, adjon életjelt magáról, a zuglói telefon jó. Boros Etelka Kiszentdomonkosra Boros Ádámnénak, Mészáros Józsefnek Tiszanagyfaluba, Jóska Barna és Gizella, aki hallja adja át. Bánfi Klári Berettyóújfaluba szüleinek. Vágó Gyöngyi nagyapjának Békésgyulára, mindenki jól van. Kocsis Lászlóné Mélytelepre édesanyjának, testvérének, jól vannak. Tatabányára Szerén utca ötvennégy alá üzenik édesanyjuknak Feri, Gyuri és családja. Kereskes József Tominak, Pityunak és Ivánnak Arthur, Oli és Oszkár. Robánszky Mihály Gergelyéknek Szentmárton Klárika és Kisfaludy Gyurika adjon életjelt a Futó utca huszonhatból nagymamának. Mogyorósi Pista bácsi Manci néni és Waleska család Helyőcsabára, Putnokra. Winkler család Budapest Ötvös utca harmincötből Papp Alfrédnak Nagyszőlősre. Sárosi Lászlónak Újpestre Katiéik. Weiss Ötvös utca harmincötből Rumfeldéknak Rumba utca hatba. B. Nagy Pál Bakonycsernyére Petőfi Sándor utca hatba Magdinak. Kocsuba Lajos Inárcsra Vörös hadsereg útja huszonhétbe menyasszonyának. Szabó Jenő Komlóra szüleinek és testvéreinek. Hudák Rafael Besenyőtelekre szüleinek. Kovács János Érsekvadkertre feleségének és szüleinek. Pécsi József Sándorfalvára szüleinek és menyasszonyának. Kohári Szabó Antal üzeni Vácra feleségének és kisfiának, munkahelyén van. Vámosgyörkre üzeni a Katona család, jól vannak, aki hallja adja át. Tolmácsi István üzeni Aszódra, munkahelyén van. Vajda Gyuláéknak a Sallai utcába, Fajt Lajosnak Csepelről. Tér Sándor Dunapataj Kismártoni Arnold Sopron, anya és apa jól van.
Bányai Zoltán adjon hírt nővérének százhatvanegy-négyszázhatvannyolcon. Ismétlem százhatvanegy-négyszázhatvannyolcon. Fábián Imre Dióskálra hozzátartozóinak. Buka Béla Sopron hozzátartozóinak, családjának. Varga Lajos Újpestre feleségének, egészséges. Takács Benő .Pestimre, feleségének. Kiss Lajos Magyarszékre Matlach Istvánéknak. Pető József Piliscsabára édesapjának, egészséges. Lechner Pálnénak Badacsonytomajra és Válll Évának Révfülöpre Adler doktor. Kovács Gábornak Dunaharasztira, Kovács József és testvére jól vannak. Bugár Sándor és Magdika Baranya megyébe. Gyulah István és fia feleségének Budapestre a Viola utcába üzen, mindketten jól vannak. Klensz családnak Bajára a pestiek jól vannak. Özvegy Tachner Károlynénak Hévízre, jól vannak a gyermekei. Budai Alajosnak Mizse Somogy megye, Erzsike jól van. Tibold Lajos az Uzsoki utcából családjának. Kárpát István Kőbányára. Nagy Béla Kerencsendre családjának.Tomics Pál Karácsondra. A János Kórház hypertonia osztály betegei és dolgozói jól vannak. Kalocsáról Szabó Gábor főhadnagy Pestre feleségének, jól van várjon, míg nem megy érte. Kalocsáról Vámosi Lóránt szüleinek és menyasszonyának. Lóránt Rudolféknak jól van, üzenjenek a rádióban. Kalocsáról Vékony János őrvezető szüleinek és rokonainak, jól van. Kalocsáról Bereczki Ferenc tizedes bátyjának Pestre és Szentmártonkátára szüleinek, aki hallja, adja át. Ungvári László Szolnokra, a Kalász utca hatba, jól van. Bak Imrénének férje Kalocsáról. Kővári Imre főhadnagy Kalocsáról. Andrej Imre Kalocsáról Csongrádra. Alpári Károly Kalocsáról Anda Károlynak Szilvásváradra. Harmath alezredes Budapestre özvegy Vaskuti Sándornénak, üzenjenek a rádióban. Horváth Sándor Kalocsáról Kispestre Gyáli út négy szám alá, jól van, üzenjenek a rádióban. Rákosi László Bátaszékre Deák Ferenc utca tizennyolcba, Kotányi József Kalocsáról Budapestre Retek utca hétbe feleségének, üzenjen a rádióban. Börcsök Illés Kalocsáról szüleinek Budapestre, életjelt kérnek a rádióban. Kenese István Kalocsáról kéri édesanyját, adjon életjelt magáról. A Második Rákóczi Ferenc katonai középiskola parancsnoksága értesíti a szülőket, a növendékek valamennyien egészségesek.
Szabó Piroska Kocsnáka otthonába Erdélybe nővérének Tapolcára, Szabó Sárikának Budapestre, Szabó Gyuláéknak Váci útra bátyjához, jól van. Jászladányba Verebély Károlynak üzeni fiuk, jól van, aki hallja adja át. Logoda Anna szüleinek Celldömölkre üzeni, hogy jól van. Gyarmati József Esztergom, Behidi Mihály utca lánya üzeni, hogy jól vannak. Lajosmizsére Koczka Ferencnének üzeni fia, lánya jól vannak, aki hallja adja át. Kemenesszentpéterre Szíjártó Sándornak és Kosztya Kálmánnak üzeni lánya, jól van, aki hallja adja át. Potapovics Pratovics Ernőéknek jól vagyunk mindannyian Györgyiék. Parádfürdő Kórház, Bárány Lajosnénak, jól vagyunk, nővére. Pusztaszentlászlóra Bor János, Keresztúri József Császár vasútállomás Feriék jól vannak. Papp családnak Ustire Géza jól van. Madarász Kórház dolgozói a hozzátartozóknak üzenik, hogy jól vannak. Esztergomba özvegy Pelyva Ferencnének lányuk üzeni, jól van, aki hallja adja át. Szenthidra Mátyásnak Mészáros Antal és Mária jól vannak. Pontynné Mészáros Eleknek Mészáros Antal Mária jól vannak, aki hallja adja át. Lantos Ottó százados kéri, Anni hívja fel telefonon. Doktor Pusztai orvos Budapest Bem utca kilencbe üzeni, hogy jól van. Buda Attiláné Szentes Kisbér utca három, férje üzeni, hogy jól van.
Üzeneteket közvetítettünk kedves Hallgatóink.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00754
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00755
Kossuth és Petőfi Rádió, Budapest!
A pontos idő, tíz óra.
Híreket mondunk.
Az Élelmiszeripari Minisztérium közli.
Az élelmiszeripari dolgozók, különösen a hús és a sütőipariak tovább folytatják erőfeszítéseiket, hogy fokozatosan javíthassák a főváros lakosságának ellátását. A húsipari vállalatoknál mintegy százötven gépkocsi szállítja a húst és a zsírt a boltokba. Mindenhova sokkal nagyobb mennyiség kell, mint vasárnap. Húsból például húsz vagon, zsírból pedig harminc vagon vár szétosztásra. A húsz vagon zsírmennyiség kétszer annyi, mint a tegnapi, és megfelel a normális idők félhavi szükségletének. A konzervgyárak tizennyolcezer különféle húskonzervet juttatnak el az üzletekbe. A Mirelit mintegy húszezer tonna húsárut bocsát a dolgozók rendelkezésére, ennek nagy részét főleg azokba a városrészekben, ahol jelenleg a húsutánpótlásban még némi fennakadások mutatkoznak, közvetlenül a gépkocsikról árusítják.
Ma hajnalra négy vagon kenyeret és húszezer zsemlét sütöttek a fővárosi kenyérgyárban. A gyár dolgozóinak nyolcvan százaléka állt munkába tegnap este. A kora reggeli órákban száz gépkocsi szállította a friss kenyeret. A mai napon még tíz vagon kenyeret sütnek, amit folyamatosan szállítanak az üzletekbe. A főváros tizenkét kerületének sütőipari vállalatainál a munkások kedd óta állandóan dolgoznak.
A tejipari vállalatok ma háromszázezer liter tej, másfél-másfél vagon vaj és sajt szállítására tették meg az intézkedéseket. A budapesti dohánybolt kellő mennyiségű cigarettával és szivarral látja el a dohányboltokat. Ha a közértekben, vagy a magán kisárudáknál hiány jelentkezik, a nap folyamán a dohányipar a pestiek részére a Kinizsi utcai raktárból, a budaiak részére a lágymányosi dohánygyárból a szükséges mennyiséget közvetlenül kiadja.
A Pest megyei Kóka község, amely Budapesttől ötven kilométerre fekszik, élelmiszert küld a fővárosnak. Kérik, hogy sürgősen gépkocsikat indítsanak útnak tej, burgonya, liszt és zöldségfélék elszállítására. A gépkocsikon lehetőleg tejeskannák is legyenek. Kérik továbbá, hogy a község Budapesten rekedt néhány lakója sürgősen küldjön értesítést.
A Fővárosi Tanács közli. A fővárosi villamosvasút műszaki pályafenntartó és forgalmi dolgozói a mai nap folyamán jelentkezzenek munkahelyükön. A fővárosi autóbuszüzem műszaki és forgalmi dolgozói mielőbb jelentkezzenek a Fürts és Ráczei garázsban. A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága felkéri az Alföldi utcai és az összes többi gyermekvédő otthon dolgozóit, mielőbb jelentkezzenek munkahelyükön. A fővárosi útépítő és vasútépítő vállalat dolgozói további intézkedésig még ne jelentkezzenek munkahelyükön. A Végrehajtó Bizottság intézkedésére a fogatkerekű vasút ma reggel megindult. Előreláthatóan a mai napon a földalatti villamosvasút forgalma is megindul.
Pongrácz Kálmán, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke ma reggel a következőket mondotta az MTI munkatársának Budapest közlekedési helyzetéről.
Ma reggel a főváros közlekedésének összes műszaki és forgalmi szakembere megvizsgálja hol, és hogyan indítható meg minél hamarabb a villamos és autóbusz közlekedés. Előreláthatólag először Újpesten a körforgalomban, esetleg befelé is, Kispestről és Lőrincről a Nagyvárad térig indulhat meg a forgalom. Remélhetőleg, kisebb-nagyobb kerülőkkel rövidesen több autóbuszjáratot állíthatnak forgalomba.
A tizenegyedik kerületből jelentik. A kerületben munkászászlóaljat szerveztek a rend teljes helyreállítására, fenntartására. A zászlóaljban rendőrök is vannak és várják, hogy az egyetemisták is bekapcsolódjanak. Egy raj az elmúlt éjszaka Albertfalván járt. Értesítést kaptak arról, hogy az egyik lakásba kézigránátot dobtak be. Amikor a raj odaért, az egyik házból tüzet nyitottak rájuk. A raj egyik tagja súlyosan megsebesült, nyakát érte a golyó. Mire elszállították és újra visszatérve tüzelőállást foglaltak le, a lövöldözők eltűntek. A raj tagjai beszélgettek az albertfalvai lakókkal. Sokan elmondották, teljesen egyetértenek azzal, hogy ami az elmúlt napokban történt, nem puccskísérlet, nem ellenforradalom, hanem a tömegek mélységes felháborodásából született forradalmi megmozdulás volt. A sok fiatal hazafi nem harcolt hiába. Az új nemzeti kormány nyilatkozata a kivívott eredményeket tükrözi. Azok azonban, akik még ma is összevissza lövöldöznek, békés lakosokat támadnak meg, a tizenegyedik kerületben erre több példa volt, beszennyezik ennek a nagy nemzeti mozgalomnak a célkitűzéseit, és maguk ellen fordítják a lakosságot. Az emberek elmondották, örülnek a munkászászlóaljnak. A magyar nép meg fogja tudni védeni magát a rendzavaróktól.
A budapesti szerszámgépgyár dolgozói, akik szombaton reggel megalakították üzemükben az ideiglenes tíztagú munkástanácsot, ma reggel megkezdték a munkát. A gyár ideiglenes munkástanácsa kéri a fővárost és a MÁV-ot, hogy a közlekedést minél előbb állítsák helyre, mert nagyon sok dolgozójuk vidékről jár be a gyárba. A gyár dolgozói múlt heti bérüket, a vidékieken kívül megkapták. Az ideiglenes munkástanács úgy határozott, hogy amennyiben a dolgozók teljes létszámban lesznek jelen, haladéktalanul megválasszák a tényleges munkástanácsot.
Budapesten járt a győri nemzeti tanács delegációja, meggyőződött arról, hogy valóban tűzszünet van a fővárosban, és visszaindult Győrbe. A delegáció azt üzeni. A győri munkások, a kormány elvárja, hogy helyreállítsátok és fenntartsátok a rendet. Induljon meg a békés építőmunka.
A nemzetközi élet híreiből:
New York. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elhalasztotta a magyarországi helyzetről szóló napirendi pont további megtárgyalását. A tanács, mint már tegnap közöltük, tegnap este ült össze a három nyugati hatalom kérésére. Kilenc küldött a mellett volt, hogy a kérdést megtárgyalják, a Szovjetunió ellene, Jugoszlávia tartózkodott a szavazástól. A kérdést tehát napirendre tűzték, a vitában felszólalt a három nyugati nagyhatalom képviselőjén kívül Kuba, Peru, a nacionalista Kína, Ausztrália, Irán és Belgium képviselője. A hatórás ülés utolsó szónoka Magyarország képviselője volt. Kijelentette, pillanatnyilag még nem kapott részletes utasításokat kormányától, annyit azonban mindenesetre leszögez, hogy Magyarország ellene van annak, hogy a Biztonsági Tanács a kérdést megtárgyalja. Ezután a Biztonsági Tanács elhatározta, nem tűzi ki a magyarországi helyzettel foglalkozó következő ülés időpontját. Megbízta azonban elnökét, hogyha szükségesnek látja, hívja ismét össze a Biztonsági Tanácsot a kérdés további megvitatása végett.
Belgrád. A mai belgrádi lapok részletesen foglalkoznak a magyarországi eseményekkel. Közlik a magyar kormány kiáltványát. Kiemelik, hogy megegyezés jött létre a szovjet csapatoknak Budapestről való kivonásáról. A Politika című lap annak a véleményének ad kifejezést, hogy Budapestet valószínűleg elkerülték volna ezek a tragikus események, ha idejében figyelmet szentelnek a magyar nép óhajának és követelésének. A tragikus eseményekre nem Kádár János és Nagy Imre, hanem a Rákosi gárdából hatalmon maradt emberek miatt került sor, állapítja meg a Politika, és hangoztatja, hogy a kormánynak a pártvezetőség által bejelentett program azoknak a követeléseknek ad hangot, amelyeket Budapest utcáin a tüntetés elején és előtte is hallani lehetett. Nagyon pozitív döntésnek ítéli meg a lap a tűzszünetről kiadott rendelkezést. Hangsúlyozza, hogy ez a lépés annak az óhajnak ad kifejezést, hogy mielőbb megszűnjön a vérontás, és előkészíthessék a helyzetet a gyökeres reformok megvalósítására. Ez egyúttal tanúbizonyságot tesz az új vezetők meggyőződéséről, hogy mindaz, amihez ezekben a drámai és történelmi pillanatokban kezdenek, a nép óhajának kifejezése, írja a belgrádi Politika.
Varsó. A Tribuna Ludu Nagy Imre rádióbeszédéről írva megállapítja, a beszédből arra lehet következtetni, hogy a magyar nép jogos követeléseit teljesíti.
Washington.
Az Egyesült Államok külügyminisztériuma felszólította a Közép-Keleten tartózkodó amerikai állampolgárokat, utazzanak el, ha jelenlétük nem okvetlenül szükséges. Az amerikai külügyminisztérium sajtófőnöke ehhez az intézkedéshez azt a magyarázatot fűzte, hogy a közép-keleti feszültség fokozódott, és óvatosságból szükségesnek tartják, hogy a közép-keleti országokban csökkentsék az amerikaiak, különösen a hozzátartozók számát.
Kedves hallgatóink, most közleményeket olvasunk fel.
A lakosság zavartalan élelmiszerellátása megköveteli, hogy az élelmiszerszállítás dolgozói és a Főtefu gépkocsivezetői és rakodómunkásai járműveikkel megkezdjék szolgálatukat. Jelentkezzenek tehát munkahelyeiken.
A Budapesti Elektromos Művek munkástanácsa kéri a műszaki és fizikai dolgozókat, hogy jelentkezzenek munkahelyükön a fővárosi villamosvezeték-hálózat és a világítási károk sürgős helyreállítására.
A kórházak nem maradhatnak tüzelő nélkül, ezért a Fővárosi Tanács tüzelőellátó csoport dolgozói azonnal vonuljanak be a nyolcadik kerületi Dobozi utcai tüzelőszer telepre.
Az Egészségügyi Minisztérium a főváros lakosságának gyógyszerellátása érdekében feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a budapesti gyógyszertár vállalatok és a gyógyáru-értékesítő vállalat raktári dolgozói, valamint gépkocsivezető ma reggel jelentkezzenek munkahelyükön. Ugyanakkor felhívja a gyógyszertárak vezetőit és alkalmazottait, hogy ma tizenhat óráig tartsák üzemben a gyógyszertárakat.
Az Országos Takarékpénztár felkéri valamennyi budapesti dolgozóját, hogy lehetőleg még a mai napon tizenkét óráig, holnap pedig feltétlenül reggel kilenc órakor jelenjenek meg munkahelyükön.
A Magyar Optikai Művek az ideiglenes munkástanács megválasztására készül. Az üzem munkásőrsége kéri a szaktársakat, hogy erre az alkalomra menjenek be a gyárba. Különösen számítanak azokra, akik a múlt héten szolgálatot teljesítettek.
A Ganz Vagon és Gépgyár ideiglenes munkástanácsa felhívással fordul az energia és a karbantartási főosztály valamennyi munkatársához, továbbá a gyár összes műszaki alkalmazottjához, a termelési főosztály dolgozóihoz, a vállalatvezetőség és a titkárság beosztottjaihoz, hogy ma foglalják el munkahelyüket. A gyár pártbizottsága és üzemi bizottsága kéri a funkcionáriusokat és az üzemi bizottsági tagokat, hogy jelentkezzenek a párt végrehajtó bizottságánál, illetve az üzemi bizottságnál.
A Kontakta Gyár ideiglenes munkástanácsa kéri a dolgozókat, foglalják el munkahelyüket.
Kelemen Béla igazgató értesíti a tizenharmadik kerületi Vegyesipari Javító Vállalat dolgozóit, hogy ma reggel megkaphatják illetményeiket az üzemben.
Az első számú bádogos és szerelő szövetkezet munkástanácsa közli a nyolcadik kerület lakosságával, hogy készen áll a szerelőmunkák elvégzésére. Telefonszám, száznegyven-hat-nulla-hat. Ismétlem. Száznegyven-hat-nulla-hat. Kérik, hogy a szövetkezet összes tagjai sürgősen jelentkezzenek.
A Goldberger Gyár kelenföldi telepének munkásbizottsága kéri a dolgozókat, hogy jelentkezzenek munkára, mert holnap meg akarják indítani a termelést.
A budapesti Oxigén Gyár munkástanácsa kéri a gyár dolgozóit, hogy holnap jelenjenek meg munkahelyükön.
A Laboratóriumi Felszerelések Gyárának vezetősége közli a gyár valamennyi dolgozójával, hogy ma délelőtt megválasztják az ideiglenes munkástanácsot, és kifizetik az esedékes béreket. A lehető legrövidebb időn belül meg akarják kezdeni a munkát is.
A Danubia ideiglenes munkástanácsa kéri a párt és üzemi bizottság tagjait, az üzemi osztályvezetőket, az energetikus fűtőket, hogy jelentkezzenek munkahelyükön.
Híreket és közérdekű közleményeket olvastunk fel.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00756
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00757
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00758
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00759
A Magyar Népköztársaság honvédelmi és belügyminiszterének parancsa.
Honvédek, rendőrök, tiszthelyettesek, tisztek és tábornokok, bajtársak!
Október huszonnyolcadikán este elhangzott a rádióban az új nemzeti kormánynak népünk számára megújhodást hozó nyilatkozata. A honvédség és a rendőrség a kormány programját teljes mértékben magáénak vallja, és minden erejével az új nemzeti kormány rendelkezésére áll, mindent elkövetünk azért, hogy a rend helyreálljon, a békés építőmunka kezdetét vehesse, hogy nemzeti függetlenségünk és szabadságunk, népünk üdvére kivirágozzék.
Megparancsoljuk:
Először. A Magyar Néphadsereg és Rendőrség parancsnokai és beosztottai minden tekintetben maradéktalanul hajtsák végre az új nemzeti kormány intézkedéseit, rendeleteit és utasításait. Tanúsítsanak minden körülmények között tiszteletet népünk iránt és szilárd fegyelmezettséget.
Másodszor. A Magyar Néphadseregben és a Rendőrségnél a mai naptól kezdve a szolgálati megszólítás Bajtárs legyen.
Harmadszor. Az új sapkajelvény bevezetéséig a jelenlegi címer helyett tűzzenek sapkájukra nemzeti színű szalagsávot.
A kormánynyilatkozat értelmében megszervezendő honvédség és rendőrségi munkát és ifjúsági karhatalmi alakulatok gyors megalakítására és felszerelésére intézkedtünk. A részletes végrehajtási utasítást rövid időn belül kiadjuk. Dicsősség a harcokban elesett hősöknek. A néppel, a független, demokratikus és szocialista Magyarországért. Éljen népünk, hadseregünk és rendőrségünk egysége.
Budapest, 1956. október 28.
Janza Károly, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere, dr. Münnich Ferenc, a Magyar Népköztársaság belügyminisztere.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00760
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00761
A magyar Népköztársaság honvédelmi és belügyminiszterének pa…
KOSSUTH - adó.
csak szöveg · ID: 20550 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Üzenet, Közlemény, Konferálás
KOSSUTH - adó.
A magyar Népköztársaság honvédelmi és belügyminiszterének parancsa:
Honvédek, rendőrök, tiszthelyettesek, tisztek és tábornokok, bajtársak!
Október 28-án este elhangzott a rádióban az új nemzeti kormánynak, népünk számára megújhodást hozó nyilatkozata. A honvédség és a rendőrség a kormány programját teljes mértékben magáénak vallja és minden erejével az új nemzeti kormány rendelkezésére áll, mindent elkövetünk azért, hogy a rend helyreálljon, a békés építőmunka kezdetét vehesse, hogy nemzeti függetlenségünk és szabadságunk, népünk üdvére kivirágozzon.
Megparancsoljuk:
1./ A magyar néphadsereg és rendőrség parancsnokai és beosztottai minden tekintetben maradéktalanul hajtsák végre az új nemzeti kormány intézkedéseit, rendeleteit és utasításait. Tanúsítsanak minden körülmények között tiszteletet népünk iránt és szilárd fegyelmezettséget.
2./ A magyar néphadseregben és a rendőrségnél a mai naptól kezdve a szolgálati megszólítás bajtárs legyen!
3./ Az új sapkajelvény bevezetéséig a jelenlegi címer helyett tűzzenek sapkájukra nemzetiszínű kalapsávot.
A kormánynyilatkozat értelmében megszervezendő honvédségi, rendőrségi, munkás és ifjúsági karhatalmi alakulatok gyors megalakítására és felszerelésére intézkedtünk. A részletes végrehajtási utasítást rövid időn belül kiadjuk.
Dicsőség a harcokban elesett hősöknek! A néppel a független, demokratikus és szocialista Magyarországért! Éljen népünk, hadseregünk és rendőrségünk egysége!
Budapest 1956. október 28-án. Janza Károly, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere. Dr. Münnich Ferenc, a Magyar Népköztársaság belügyminisztere.
így is van, hogy a munkások megkezdik a termelést, mert nem akarják, hogy növekedjenek a gazdasági nehézségeink a gépek állása és a munkáskezek tétlensége következtében. Szükségünk van iparcikkre, ezeket elő kell állítani, szükség van élelmiszerekre, ezeket fel kell dolgozni. Dolgozni, ez ma a hazafias program! -
Üzeneteket közvetítünk. -
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 455–457. oldal)
ID: 20550
Közöljük kedves hallgatóinkkal, hogy üzenetközvetítést kizárólag a száznyolcvanegy-nyolcszázas telefonszámon adható le. Ismétlem a számot, száznyolcvanegy-nyolc-nulla-nulla.
Rákosszentmihályra, a Kelléri Oszkár utcába Bakonyiéknak üzeni Laci és Rózsi, hogy jól vannak. Dombokról Szentgotthárdra a Petőfi Sándor utca negyvenhétbe és Szombathelyre a Szövő utca negyvenbe szüleiknek, hogy jól vannak. Lőrinci Pál üzeni Balatonszéplakra szüleinek Lőrinci Gyuláéknak, ne aggódjanak, jól van. Sweiczer Kornélék üzenik Szegedre Marikának, jól vannak. Eperjesi Anna Sátoraljaújhelyre szüleinek, jól van. Özvegy Beczinger Józsefnének Üllői út száztizenháromba és a Mamának üzeni Ilonka és Lajos, jól vannak. Péter László üzeni Balassi Bálint utcából Kaposvárra és Rákoskeresztúrra szüleinek és testvéreinek, jól vannak, aki hallja, adja át. Gyulai Imrének Záhonyba fia üzeni, jól van. Gombos Antalnak Hajdúdorogra fia üzeni, jól van. Püspökmolnáriba özvegy Novák Gábornénak gyermekei jól vannak. Ikervárra Miklós-Horváth Jánosnak gyermekei jól vannak. Edlinger Jánosnénak Szombathelyre fia Jancsi jól van. Jászladányba Kocsis doktoréknak Bedics Lászlóné jól van. Harangvirág utcába Szangeléknak üzeni Cinainé, jól vannak. Radnai György Nagymányokra feleségének, jól van. Rajnai Vilmosnak Pécel Pesti utca tizenegy üzeni a Bácskai, Fábri és a Fehér család, hogy teljesen jól vannak. Somogyi László üzeni édesanyjának Szászhalom alá jól vannak és Szemlődiéknek Jászárokszállásra. Karcagra Kisújszállási utca huszonhatba Szabó Imrénének üzenik, Bandiék és Ibiék jól vannak. Pestszenterzsébetre üzeni Mezőfi János szüleinek, jól van. Csillag Istvánné a Hős utcában kéri férje, telefonon értesítse hogylétükről.
Dudás József a Szilágyi Erzsébet fasorba üzeni feleségének, hívja föl. Rojkóék, Valiék és Zsuzsiék üzenik Temesvárra a Neumann családnak, jól vannak. Doktor Sebestyén Artúrné a Visegrádi utca tizennégyből üzeni Jóska fiának, hogy Gyurival együtt jól vannak. Ircsik Kálmánnak Nagybányára üzeni Fodor Öcsi és ő és Zsolnai család jól vannak. Szőcs Istvánnak Meszlárra üzenik gyermekei, hogy jól vannak. Peták Ernő üzeni Kerecsenybe édesanyjának, hogy jól van. Ézsiás Ernő üzeni Jászkarajenőre édesanyjának, … apósának, hogy jól vannak.Földes Lajosné Miskolcra üzeni Koltai Lajosnak, hogy jól vannak. Balsaiék üzenik Tiszaföldvárra, hogy jól vannak. Zsengellér Zsoltnak kecskeméti piarista gimnáziumba édesanyja, hogy jól van. Balogh József üzeni Nagykátára feleségének és szüleinek, hogy jól vannak. Koltai Istvánnak üzeni Gyónra felesége és leánya, amint lehet, mennek haza. Rácz Jenő üzeni szüleinek Dunaharasztira, hogy jól van, amint lehet, megy haza. Frank Györgynek Bácsra tüzérlaktanyába felesége, az egész családja üzeni, hogy jól vannak. Egerlövőre Nagy Bertalanéknak üzenik gyermekei, hogy mindnyájan jól vannak. Farkas Károly mérnök üzeni Mosonmagyaróvárra Obinger Józseféknek, jól vannak, életjelt kérnek. Toldi Ivánné férjének üzeni Pécsre, hogy jól vannak, hírt kér. Kollár Gézánénak Peremarton Gyártelepre családja üzeni, hogy jól van. Dömörhorkára Ötvös Istvánnénak Erzsi és Mari üzeni, hogy jól vannak. Doktor Bakó István feleségével és Bakó Zoltánnal együtt jól vannak, üzenik Mátészalkára szüleiknek, ha tudják, hívják fel őket telefonon. Menyhárt család Zalalövőre üzeni, hogy mindenki jól van és egészséges. Birner Jánosnak Szabadság-üdülőtelepre üzenik, hogy az egész család jól van. Tóth Ferencnek Balatonboglárra fia üzeni, hogy jól vannak. Újhelyi Zoltánnénak Balkányba üzenik Magdiék, hogy jól vannak, aki hallja adja át. Thoma és Balassa család üzeni Tatára, Sárospatakra és Debrecenbe, hogy jól vannak. Tiszaföldvárra Tóth Károlynak üzeni édesanyja és bátyja, hogy jól van. Makóra Kiss Istvánnak Hargita utca tizenhatba üzeni leánya, hogy jól van. Pécsváradra Lakatos Ferencnek leánya üzeni, hogy jól van. Wagner és Németh család üzeni Debrecenbe és Kisbérre a Csorba családnak, Soroksárra a Wagner családnak, Sopronba a Németh családnak, hogy mindnyájan jól vannak. Horváth Jánosnak Sárkeresztúr Kossuth Lajos utca hetvenhárom és Lédi doktor állatorvos Hidegség üzeni, hogy Szalai Gyula és családja jól van.
Mérik Anna üzeni Érdre, Péter és Lencsi megvan. Ócsára Nagy Lászlónénak Üllői út harminckettő Lujza üzeni, jól van. Vasvárra Dömötör Otília üzeni, jól van. Balatonmagyaród Cser Erzsébet üzeni Cser Józsefnének, Búzás Antaléknak Nagyszőlősre és Hejsz-re, jól vannak. Érd-Parkvárosba Vermes Rezsőéknek üzeni Edit és Ica, jól vannak. Zamárdira Bokor Lajoséknak Bokor Klára és Lajos üzenik, jól vannak. Esztergomba Falva Ferencnének Viola Anna üzeni, jól van. Soltvadkertre Vincze Ilona szüleinek és testvéreinek, jól van. Magyar Sándornak Neszmélyre lányuk jól van. Szeretnének hírt hallani hazulról Ilonka. Soltvadkertre Vincze Ilona szüleinek és testvéreinek, jól van, Belluska. Csepelre Balkai Andrásnénak adjon hírt magáról Gizi. Ifjú Horváth Árpádot keresik szülei, ha tud, adjon életjelt magáról. Szabó Irán és Tamás Tamás üzeni Szolnokra, Nyírbátorba és Gyöngyösre, jól vannak. Újkígyósra Krizsán Demeternének Nyári Mária és Misi és Molnárék és mindenki jól van. Egyekre özvegy Juhász Gézáné mindkét lánya jól van. Cigi Gizella üzeni Budapestre, Győrbe, Visegrádra jól vannak. Záhonyi Zita üzeni szüleinek Becskére, hogy jól van, és Irénkénél tartózkodik. Ádám Ilona üzen Jászapátira és Pesterzsébetre, hogy jól van. Oláh Mária Kalocsára Oláh Lajosnak és Marikának én jól vagyok, kérek életjelt rólatok. Farkas Magda és Faragó Zsuzsa üzenik szüleiknek, hozzátartozóiknak Pécsre és Szarvasra, mindketten jól vannak, szeretnének hírt kapni róluk. A Polgárdi postafiók hatezer-ötszázhuszonhatos alakulat harcosai, tiszthelyettesei és tisztjei üzenik hozzátartozóiknak, jól vannak. Lepsényből Kovács Józsefné kéri Szirtes Tibort Budapest Duna utca tizenhatból adjon életjelt. Nagy Imre, Janicskó György és Fóros Imre Szamosra üzenik szüleiknek, jól vannak. Szitás Lajos, Franci Mihály Gyomára. Mészáros István Polgárdiból Zalaszentjakabra és Koppánymonostorra, jól vannak. Tóth Istvánnak Budapest, tizenegy kerület Ulászló negyvenkettőbe, adjanak életjelt magukról. Takács József százados üzeni testvérének Rozáliának Budapestre az Üllői útra, adjanak életjelt Fér Brúnónak Budapest Mexikói út ötvenhárom, jól vannak.
Keresztúri Józsefnek Császárra üzen Teri. Madarász Kórház dolgozói üzennek hozzátartozóiknak, jól vannak. Özvegy Hámori Kálmánné üzeni Martonvásárra, hogy ő és családja jól van. Falakiék és Borsiék üzenik Szombathelyre, mindenki jól van. Gyöngyössi Józsefnek Gyöngyösre fia Zoli üzeni jól van. Teleki Gyulánénak Kispestre haladéktalanul hívja fel a százötven-száztizennégyes számot. Szüleiknek üzeni Tóth B. Géza Kistelekre, Esküdt József Somogygeszti, Bartha József Tót, Levik Ottó állatorvosnak Hidegségre Molnár Sándor Baka utca hatba, jól vannak, hazaérkeztem pénteken este, gyerekek megvannak, egészséges mindenki. Jánoshalmára Horváth Hermannék közlik, jól vannak. Devecserre Pártos Mihályék Baka utca hat szám alól jól vannak. Pintér Ilonkának tizenharmadik kerület Csongor utca huszonnégy első emelet harminckettő Budafokról Karcsi jól van, vigyázzon magára. Vigh Istvánnak és Mártának Tatabánya-alsóra Tibi, Lucáék és Annuska jól vannak. Mezőtúr Nagy Lajos Molotov utca huszonkettő Kálmán Kató Pestről, aki hallja adja át. Ruszka Géza üzeni Zebegénybe szüleinek, jól van. Pádár István Régi posta utca ötbe Mátraházára, MÁV üdülőbe feleségének, jól van. Érsekújvár Markó József Újpestről üzeni, jól vagyunk. Jeney Klára Kuszonkiéknak üzen, Lantos Dezsőék Röjtökmuzsajra özvegy Tóth Istvánnénak és Karancskeszibe Lantos Istvánnak, mindketten jól vagyunk. Tamási Ernő üzeni Pécsre Fraizer Bélának a Siklósi útra, hogy az egész család jól van. Kollár Mihályék és családja Deszkre édesanyjának és testvéreinek üzeni, jól vannak, aki hallja, adja át. Özvegy Kola Gyuláné Szigetszentmiklósra gyermekeinek, jól van mindenki. Csele László Miskolcra üzeni feleségének, jól van. Sopronba Vikodin utca huszonkettőbe Gáspár és Jancsival együtt jól vannak. Gyöngyös Barócziéknak Panni jól vannak.
Farkas János üzeni feleségének Pécelre, munkahelyén van, jól van. Debrecenbe Drávos Jánosnak Teleki utca huszonhét, Drávos Antal üzeni jól vannak. Pataki Margitot kéri Jeszenszkyné nővére, adjon életjelt a száznegyvenhat-kettőszázhatvanegyes telefonon. Megismétlem, száznegyvenhat-kettőszázhatvanegy. Debrecenbe Józsa Antalnak és Vasadi Istvánnak üzeni Kapitány István és felesége, jól vannak. Hidvégi Pál üzeni Budapestre, Pécsre Csákiéknaknak, jól vannak. Hazai Pamutszövő Gyár Cukor utcai leányotthon tagjai jól vannak, ellátásukról gondoskodnak és kérik Frei Ágotát, adjon értesítést hollétéről. Hamis László üzeni szüleinek Gyulára, jól van, egészséges. Jánosi Judit Sátoraljaújhelyre szüleinek, egészséges. Egyed család üzeni Felnémetre és Pestszentimrére, jól vannak, kérik Kovács Lászlót a Hárshegyi Úttörőtáborból, hogy jelentkezzék. Doktor Pokornyi állatorvos Maroslelére és Kopesztor mérnököt Pécsre értesítik hozzátartozói, együtt vannak, jól vannak, aki hallja, adja át. Aczél János Debrecen Simonyi utca hat, szülei, nővérei jól vannak, akik hallják értesítsék kérik, hogy ezen az úton ők is kapjanak értesítést. Udvardi Lászlónak Nagytemplom utca huszonegy üzennek Mária, Frici és Kati, azonnal jöjjön, aki hallja, adja át. Szilágyiék Elemér utcából üzenik Harsányi Lajosnak Baross utca öt szám alá, az egész család jól van, adjanak életjelt. Jászdózsára özvegy Libiák Józsefnénak és Tiszafenyőre Rivat Istvánéknak üzeni lányuk, jól van. Borbély Tamást kéri szülei, jelentkezzék azonnal. Dugonics családnak Ceglédre Béla utcába üzeni Hadovác család, jól van. Horváth Károlynak Nemeresmagocsiba üzeni felesége Budapestről, jól van. Kolozsvárra szüleinek üzeni Szegvári István, jól vannak. Budafokra, Óbudára, Kőbányára üzeni Berecz és Szegvári család, jól vannak.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00762
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00763
Kedves Hallgatóink. Kettő perc múlva, tizenegy órakor lapszemlénkkel jelentkezünk.
Szignál.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00764
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. A pontos idő, tizenegy óra.
Miről ír a mai Szabad Nép. Lapszemlét hallanak kedves hallgatóink.
Mint már jelentettük, a Szabad Nép mai száma első oldalán a Kossuth címerrel jelent meg. A címer alatt vezércikk. A címe, Hajnalodik. A cikket előzetesen már felolvastuk.
Első oldalán közli a Szabad Nép a Lengyel Egyesült Munkáspárt üzenetét a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetősége első titkárának, Kádár János elvtársnak és a magyar nemzeti kormány miniszterelnökének, Nagy Imre elvtársnak. Az üzenet így hangzik. Pártunk központi bizottsága, egész pártunk, az egész lengyel nép a legnagyobb fájdalommal és mély nyugtalansággal hallotta az országotokból érkező tragikus híreket. Mélyen megindított bennünket a testvéri vér ömlése, a tűzvész, amely fővárosotokat pusztítja. Ezért kérünk benneteket, adjátok át magyar testvéreinknek, a Magyar Dolgozók Pártja tagjainak, az egész munkásosztálynak a szívünkhöz oly közel álló magyar néphez a következő felhívást.
Magyar Testvérek! E számotokra tragikus napokban úgy véljük, nem szabad hallgatnunk. Századok óta a szabadság közös szeretete kapcsolja össze népeinket. Vállvetve harcoltunk érte az elmúlt évszázadban a rabló uralkodók ellen, küzdöttünk érte tizenkét évvel ezelőtt a hitleri fasizmus ellen, a hazai földesurak és gyárosok ellen, és az utóbbi napokban is egyformán és szolidárisan harcolunk ti is és mi is a szocialista demokráciáért oroszágainkban, az egyenjogúságért és a függetlenségért, a szocialista államok egymás közti kapcsolataiban. Mindez jogot ad nekünk arra, hogy forró felhívással fordulunk hozzátok. Magyar Testvérek! Hagyjátok abba a testvérvér ontását. Ismerjük a magyar nemzeti kormány programját, a szocialista demokráciának, a jólét növelésének, a munkástanácsok megalakításának, a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásának és a lenini egyenjogúsági elvek alapjára helyezett szovjet-magyar barátságnak a programját. Távol áll tőlünk, hogy beavatkozzunk belső ügyeitekbe. Úgy véljük azonban, hogy ez a program megfelel a magyar nép, az egész béketábor érdekeinek. Hitünk szerint ezzel a programmal minden magyar hazafi egyetérthet, azok is, akik ma barikádokon vannak. Úgy gondoljuk, hogy a magyar nemzeti kormány programját csak azok vethetik el, akik Magyarországot le akarják téríteni a szocializmus útjáról. Különösen forró felhívással fordulunk a magyar munkásosztályhoz, amelynek vállain az ország sorsáért való fő felelősség nyugszik, hogy védje meg a népi hatalmat és a szocializmust, hogy védje meg a szocialista tábornak számotokra is, és számunkra is oly drága egységét, a minden ország egyenlőségének és szuverenitásának számunkra és számotokra is közös alapelveit. Magyar Testvérek! Ti is, mi is, ugyanazon az oldalon állunk, a szabadság és a szocializmus oldalán. Hozzátok szólunk, elég a vérből, elég a pusztításból, elég a testvérgyilkos harcból. Legyen úrrá a béke Magyarországon, a béke és a nép egysége, amely annyira szükséges számotokra, hogy megvalósíthassátok a demokratizálást, a haladást és a szocializmus széles körű programját, amelyet nemzeti kormányotok kitűzött.
Varsó, 1956, október 28.
A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága, Wladislaw Gomulka, a LEMP Központi Bizottságának első titkára, Jozef Cyrankiewicz, a Politikai Bizottság tagja, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke.
A lap második oldalán jelent meg a magyar értelmiség forradalmi bizottságának felhívása az ország lakosságához. A felhívás szövegét később ismertetjük.
A Szabad Nép mai száma vidéki helyzetjelentést is közöl. A vidékről érkező hírek, írja, ha egyelőre még nem is teljes egyöntetűséggel, általában a nyugalom megszilárdulásáról adnak képet. Ahogy a nemzet sorskérdései megoldáshoz jutnak, választ kapnak, ahogy az új nemzeti kormány kézbe veszi az irányítást, és nem utolsó sorban, ahogy a fővárosban helyreáll a rend, úgy mérhető le a vidéki események menetén napról napra a helyzet megszilárdulása. Ez együtt jár egy mély demokratikus átalakulással vidéken is. A megyék székhelyein, a városokban sorra alakulnak a nép öntevékeny szervei, a munkástanácsok, a forradalmi bizottságot. Még több kezdeti és kísérleti vonás van munkájukban. A leglényegesebbel azonban máris rendelkeznek, bírják a nép bizalmát. A továbbiakban a Szabad Nép megjegyzi, még nem tudják milyen számban, milyen súllyal vesznek részt a népi szervek munkájában a kommunisták. A legtöbb helyről azonban azt hallják, hogy a köztiszteletnek örvendő, a néphez közel álló kommunista vezetők ezekben a szervekben és méltó helyre kerülnek. Beválasztják azokat a kommunistákat, akik az elmúlt években önálló gondolkodásúaknak, gerinceseknek bizonyultak, akiket onnan akkoriban a személyi kultusz légkörében mellőztek, de a nép tiszteletben tartott. De sokhelyütt kiábrándultak, ki kellett ábrándulniok a dolgozóknak azokból a vezetőkből, akik a néptől elszakadva vezettek, dolgoztak az elmúlt években. Az ilyeneket most nem választják be a tanácsokba. De az már helytelen, hogy ezekből általánosítva egyes helyeken mellőzni akarják a kommunista vezetőket. Ugyanakkor ennek ellenkezőjére is van példa. Arra, hogy mint Békésben, a megyei és városi párt végrehajtó bizottság vezetői maguk maradnak távol a bizottság munkájától. Többszöri hívás után sem mentek el a megbeszélésekre. A népi öntevékenység szervei, a helyi hatalom szervei, a jövő szervei. Támogatni kell munkájukat. A szocialista demokrácia érdeke követeli ezt, mutat rá a Szabad Nép. Ezután helyzetjelentést ad Veszprémből, Gyöngyösről, Kiskunfélegyházáról, Miskolcról, Komáromból, Ceglédről, Békéscsabáról, Sopronból és Hódmezővásárhelyről.
Figyelemreméltó a mai Szabad Népben Molnár Miklós cikke, amelyben válaszol a Pravdának. A cikk a következőképp hangzik. A Pravda legutóbbi számában tudósítójának cikkét közli a magyarországi eseményekről. A cikk címe, Népellenes kaland összeomlása Magyarországon. Ez tévedés. Ami Budapesten történt, nem volt sem népellenes, sem kaland, és nem is omlott össze. Öt napig robbantak a bombák, szóltak a halált osztó gépfegyverek, öt napig vérzett és szenvedett ez a betonszürke város, és mégis, mégis száz halálon át is az igaz hazaszeretet és demokratizmus eszméi égtek a szívekben, a szocialista demokrácia jelszavai szóltak a leghangosabban, nem a reakcióé, nem az ellenforradalomé. Szabadságot akar Pest és Buda forradalmi népe. Népszabadságot. Önkény, terror és félelemmentes életet. Több kenyeret és nemzeti függetlenséget. Ez volna hát a népellenes kaland? Ami összeomlott, valóban népellenesnek nevezhető, az a Rákosi-Gerő klikk uralma. A cikk továbbá azt állítja, hogy a pesti nép megmozdulását, a felkelést az angol és amerikai imperialisták aknamunkája váltotta ki. Nyugodtan elmondhatjuk, Budapest egész másfélmilliós lakosságát bántja és sérti a Pravdának ez a megállapítása. Testben, vagy lélekben Budapest nagy része ott volt a keddi tüntetésen, mindvégig együtt érzett, vagy egyetértett a nagy népmegmozdulás alapvető hazafias és demokratikus céljaival. Az öt napig dúló véres, tragikus, de egyben felemelő küzdelmet nem holmi aknamunka váltotta ki, hanem sajnos önnön hibáink, bűneink, és a hibák és bűnök közül is elsősorban az, hogy nem óvtuk, nem védtük a szent tüzet, amit nagy őseink ránk hagytak őrzeni, a nemzeti függetlenséget. Mit kíván a magyar nemzet? tették fel a kérdést ezernyolcszáznegyvennyolcban a márciusi ifjak. Kívánja a nemzet függetlenségét, hangzott az első válasz. Az első, a Petőfiék tizenkét pontja közül. Beszéljünk végre nyíltan. Ma is ez az első válasz. Ma is ez az első a nemzet követelései között. Magyarország legyen szabad, legyen független ország, ezen az alapon éljen békében és barátságban szomszédjával, a Szovjetunióval. Ezért harcoltunk, ezt akarta és akarja a tollával küzdő író és újságíró, ezt a mérnök és a munkás, a paraszt és a tüntető diák, ezt a felkelők és az ország miniszterelnöke. Nyomasztó teher, mázsás szikla gördült a szorongató szívünkről, amikor a követelést magáévá tette az új kormány és a párt új vezető testülete. … ami vérben fürdött, de mégis a szabadság és a béke napja bukkant ki ezzel a sötét felhők mögül. Ha már erről szólunk, még egy megjegyzést hadd tegyünk a Pravda sajnálatos cikkére. Igaza, napokig dúlt az áldatlan testvéri háború. Most már tudtuk, véget ért. Büntetni kell majd, büntetni azokat, akik hatalmukat féltve és életükért rettegve felidézték ezt a harcot. Akik védtelenekre adtak tűzparancsot a Parlament előtt. Büntetni kell a forradalmi hullámba sodródott, börtönökből szabadult bűnöző elemeket is. Büntetni kell majd, de ez más, mint az a felszámolás, amiről a Pravda ír. A magyar nép harcát nem tudta, de már nem is akarja senki felszámolni. Ez a harc megteremtette, ha drága áron is a maga gyümölcsét, meghozta a nagy szabadságeszmék győzelmét, és ezzel, csak is ezzel meghozza végre a véráztatta földön a fegyverek csendjét, a békét, új szép, többé már nem véres harcait és alkotó munkánk kezdetét.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00765
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00766
Kedves Hallgatóink, most folytatjuk lapszemlénket.
Megemlítjük még, hogy egy volt harcostárs Felhívás a harcolókhoz címmel közli a mai Szabad Nép Szőnyi Istvánnak, a Széna téri fegyveres csoport volt helyettes parancsnokának üzenetét. Szőnyi.. István azokhoz szól, akikkel két napot töltött együtt a Széna téri főhadiszálláson és a barikádokon. Szőnyi István felhívását későbbi adásunkban ismertetjük hallgatóinkkal.
Ezekről olvastunk a mai Szabad Népben. Lapszemlénket hallották kedves Hallgatóink.
Kedves Hallgatóink, a Szabad Nép mai száma közli, az új nemzeti kormány a legnehezebb helyzetben is módot talált arra, hogy biztosítsa a magyar olimpiai csapat részvételét a melbournei olimpián. Ezzel kapcsolatban az OTSB felkérte a Magyar Rádiót a következők közlésére. A magyar olimpiai csapat felszerelését készítő üzemek vezetői, vagy felelős dolgozói azonnal jelentkezzenek az OTSB-ben személyesen, vagy a következő telefonon, háromszáztizenhárom-ötszázhetvennégyes. Háromszáztizenhárom-ötszázhetvennégyes. A Magyar Olimpiai Bizottság felkéri a magyar olimpiai csapat következő tagjait, hogy azonnal jelentkezzenek az OTSB-ben személyesen, vagy a háromszáztíz-százhetven, illetőleg a százhuszonhárom-kilencszázhatvan telefonszámokon. A két telefonszám, háromszáztíz-százhetven, avagy százhuszonhárom-kilencszázhatvan. A magyar olimpiai csapat tagjai a következők. Tass Olga, Kertész Alíz, Bodó Andrea, Buják Károlyné, Takács Attila, Rőder János, doktor Mező Ferenc, Fercsik Rezsőné, Kurucz Antal, Földessy Ödön, Sír József, Iglói Mihály, Bácsalmási Péter, Iharos Sándor, Jeszenszky László, Kovács József, Rózsavölgyi István, Tábori László, Szűcs Ferenc, Csányi György, Gyarmati Olga, Incze József, Faragó Imre, Kocsis Miklós, Kovács Miklós, Aradi Gyula, Párkány István, Páni Gyuláné, Keleti Ágnes, Nagy Márta, Korondi Margit.
A magyar olimpiai csapat tagjai mindkét edzőtáborban gyűlést tartottak és kifejezték együttérzésüket az országban végbe ment demokratikus változásokkal, és a Nagy Imre kormány programjával.
Kedves hallgatóink, rövid szünet után üzeneteket közvetítünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00767
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk.
Bölcs István Miskolcra apósának és a Mátra-vidéki Erőműhöz édesanyjának, mindketten jól vannak, Laciék is. Réti Zoltánné Miskolcra a Kenyérgyárba Kende Sándornak. Kiss Gyuláék Alsónemesapátiba üzenik Várszegiék jól vannak. Ficzere Lászlónak Debrecenbe üzeni Laci fia, jól van. Tóth Imrének Dunaföldvárra a Sallai utcából üzen, felesége kéri, hogy a kettőszáznégy-kilencszáztizenhármas számra adjon életjelt magáról. Megismétlem, kettőszáznégy-kilencszáztizenhárom. Fehérvári Ferenc üzen feleségének Gyomára, édesapjának Endrődre, hogy fiával együtt jól van. Menyhárt Jenő üzen szüleinek Nagykanizsára. Baráth professzor és családja üzeni Csetenszegiéknek Leányfalura, jól vannak. A Cinege úti Makarenko Intézet igazgatója üzeni a szülőknek, valamennyi gyermek jól van, egészséges, bent vannak az intézetben. Kovács Mihály és Kovács József üzen szüleiknek Nyíregyházára, Budai Nagy Antal utca harmincháromba, jól vannak. Fülöp Ferenc és felesége üzeni Hajdúnánásra és Dorogra a szüleiknek, jól vannak. Doktor Willach Istvánnénak Nagyatádra üzeni doktor Willach László és családja, jól vannak. Takács Lajosnak Árpásra Egyedi út huszonhét bébe fia, Rudi üzeni jól van. Kovács Gyuláéknak Vácra a Báthory utca kilencbe hozzátartozói üzenik, jól vannak. Irinyi József üzeni Békásmegyerről Mezőkövesd Muskátli utcába szüleinek, mindannyian jól vannak. Bukó Lászlónak Martonvásárra József Attila utca hatba üzeni Lajos, jól vagyunk. Kiridovamec János üzeni fiainak Békéscsabára és Áment Jánosnak Hőgyészre, mindhárman jól vannak, egészségesek. Tóra Lajosnak Kállóra Ady utca húsz üzenjük Laci, Pistáék jól vannak. Kiss Dezsőék Tamásiba és Szerkútra üzenik, jól vannak. Kiscser Béla üzeni szüleinek Ózdra, együtt vannak, egészségesek, aki hallja, adja át. Özvegy Gál Istvánné Kőtelekre lánya Teréz, Marika jól vagyunk, aki hallja, adja át. Bulyák Rózsika és József adjon értesítést Jászberénybe. Kapos Józsefnének Ercsibe lánya jól van, értesítést küldjön. Fémmű és Lemezáru Gyár dolgozói kérik, hogy budapesti hozzátartozóik üzenjenek a rádión keresztül. Nyitó István Csillaghegy Bonyhádi út negyvenöt üzeni Mágó család jól vannak, kérnek életjelt magukról. Sárközi Illés Budapest tizenegy kerület Lágymányosi út tizenhét. Jászberényből Sándor Jánosné jól vannak. Doktor Magyar Nándor üzeni édesanyjának Dunafüredre, mindnyájan jól vannak, Sasékkal együtt, amint lehet, kimennek. Keszthelyre Lázár Gézának üzeni lánya, jól vannak. Miklóska üzen Hébe Gézának bátyja jól vannak. Bakonysárkányba Téglás Boldizsár Vilmus az iskolában jól van. Miskolci Ernő hívja fel a szüleit a háromszáznegyvenhat-hatszázharmincnégyes telefonon. Megismétlem, háromszáznegyvenhat-hatszázharmincnégy. A Thököly utca hatvanhét szám alatti leány diákotthon minden tanulója, nevelője és alkalmazottja üzeni szüleiknek és hozzátartozóiknak, jól vannak. Ugyanezt üzeni a Szabó Ilonka utca kettő-négy szám alatti fiú diákotthon. Kovács Katalin Sümegre Murányi Annának, jól van. Rózsa István Szegedről adjon életjelt magáról Budapestre szüleinek, Visegrádi köz tíz bébe. Szaboly Károlynénak Bugyi községbe üzeni a Tóth család, jól van. Baraczkai Miklós Gödöllőre fiának, jól van. Raj Rudolf Császárfürdőből üzen, mindenki jól van. Pálfi és Berkes család a szülőknek, Bandi és Irén jól van. Budapestre bevonult egyetemi hallgatók üzenik Debrecenből, jól vannak. Kocsis Vilmos üzeni szüleinek Budafokra a Karcag utcába, jól vannak. Nyírbogárdra üzeni Mirk Ilona édesanyjának, jól van. Tímár János üzeni Szombathelyre a Tolbuchin utcába édesanyjának, jól vannak. Tímár János Sárosdra édesanyjának, jól van, nincs semmi bajuk. Mélykútra Varga Antalnénak és kislányának jól vagyok, férjed. Dombi István Kemenesmagasi szüleinek, jól van. Holba Kálmán Kemenesmagasi szüleinek, testvéreinek, jól van. Doktor Váradi Károlynénak Parádfürdőre, férje jól van, ha lehet, utazik. Szegedi erősítőbe Szabó Antalnak üzen sógora doktor Kiss Lajos, jól van, a Lukács Fürdőbe százötvennégy-kettőszáznyolcvanat hívja fel. Megismétlem, százötvennégy-kettőszáznyolcvan. Szegedre doktor Szemerédi Lajosnak mindnyájan jól vagyunk, Magda. Csillaghegyre a Szabó Családnak Szabó József honvéd. Selypi Cukorgyárba Matulai Emíliának üzennek húgai, jól vannak. Maglódi úti Állategészségügyi Technikum diákotthonos tanulói üzenik szüleiknek, jól vannak. Maróti Edének Bátaszékre állatorvosnak felesége üzeni, jól vannak. Hamvai Frigyesnének Sopronba, Állami Szanatóriumba üzen férje, jól van. Jól vannak, és értesítést kérnek a következők: Kovács Éva Mezőberényből Tomzor Bélánénak. Károlyi Mihálynak Budapest, tizenkilenc kerület Ady utca huszonhárom. Kovács János Mezőberényből Merk Lajos Máriahuszti diákotthon. Özvegy Nagy Pálné Mezőberény Nagy Sándor tizenegy kerület Bartók utca tizenhét. Fényes Tamásné Mezőberény, Kollárik Amália hat kerület Rudas utca nyolc. Gazda András Mezőberény, doktor Dobronyi Lászlóné Verpeléti út tizennyolc. Csávás Imréné Mezőberény, Kozma Gábor első kerület Attila utca nyolc. Patonai Sándor Mezőberény, Torma Béláné Kolozsi tér egy és Bernáth Edgárné Varsányi Irén utca. Vajda Lászlóné Budapest Bethlen Gábor utca tizenkettőből üzen Győrbe férjének Szabadsajtó út huszonkettő alá, jól van, adjon életjelt magáról. Tárnoki Józsefnek Pestszentlőrincre üzeni fia és lánya, jól vannak. Doktor Först György Budapestről üzeni Veszprémbe a vegyipari technikumba lányának, hogy jól vannak. Bajára, a Triskovits és Kenya családnak üzeni Manci és Laci, jól vannak. Apostagra Vörös Gyuláéknak üzeni Patai József Budapestről, hogy lányuknak vasárnap reggel kislánya született, mindketten jól vannak. Tarnóczai Sándoréknak Keszthelyre üzeni fiuk, hogy jól van. Szarvasra Dimitrov utca négybe özvegy Uljár Jánosnénak fia üzeni, jól van. Gyöngyösre Tóth Bori József. ..
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00768
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00769
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00770
Kedves Hallgatóink. Üzeneteket közvetítünk.
Dévéti Jánost kéri kisfia a Tallér utcából, hogy hívja fel telefonon. Aki hallja, adja át. Mónusz Lajos és Földvári György üzeni Szekszárdra özvegy Mónusz Lajosnénak és özvegy Kiliman Antalnénak, hogy jól vannak. Eziák András üzeni Medgyesbodzásra Eziák Jánosnak, jól vannak. Jakab Ambrusnak Berettyóújfalura öccse, Tatár Mihálynénak Mezőhegyesre Majtényi János. Pilog Istvánnét kéri férje, értesítse telefonon hogylétéről. Doktor Kun Károlynak Ócsára, gyerekekkel együtt jól vagyunk. Moskó Istvánéknak és Mérei Imrének Vácra üzeni a Mogyorósi család, jól vannak. Pozsgai Miklós Pétervásárra feleségének, jól van, egyelőre nem utazik. Pozsgaiék Kisvámosi Imrének Kapuvárra, Pozsgai Imrének Rábacsanakra. Kiss Jenő Pesthidegkútra Zömekiéknek üzeni, anyja jöjjön be, mindene megvan. Tóth Károly Pesterzsébet, Albert utca háromba feleségének a gyárban maradt, jól van. Majtényi János Tatár Mihálynénak Mezőhegyesre. Az Ignác, Pethő és Szikora család Ignácéknak Adonyba, és Ripeczki Jánoséknak Ráckevére. Tóth Bálint feleségének Csöngére, Tóthéknak Szalkszentmártonba. Földes Sándor és családja Mezőkövesre és Pozsonyba. Kovács Pál és családja Zamárdiba és Mátyusföldre. Szabadszállásra özvegy Hős Istvánnak üzeni a Kiss család Pestszentlőrincről, jól vannak. A hétszázhármas pékségből üzenem Pulai Imrénének Ecserbe, Micsiner Gyuláné, hogy jól van és dolgozik. Apostagra Pulai Béláéknak üzeni a Pulai család, jól van. Siklósi Gusztávnak üzeni Mikiner Gyuláné, hogy jól van, a pékségben dolgozik. Csengerre Rédi Péterrnek üzeni lányuk, hogy jól van, aki hallja, adja át. Domatelepre Matuska Gergelynek üzeni lányuk, hogy jól van, amint tud, megy. Reiman Istvánnak üzeni lányuk, jól van. Egerbe Lovas Pálnénak Széchenyi utca tizenhétbe üzeni férje, hogy jól van, amint tud, megy. Cibakházára Délszegi .Istvánék üzennek Komjáthy Miklósnénak Vörösmarty utca kettőbe, mindketten jól vannak, aki hallja, adja át. Mátyásföldre üzenik Diószegi Istvánnék, hogy jól vannak. Kovács Mari üzen Papp Jusztinának Váraljai utcába, hogy jól van, üzenetet vár. Kun Béláék üzenik Pintér Bálintéknak Szőnybe és özvegy Simon Józsefnének Beregsurányba, jól vannak. Gombás Ferencék üzenik Gáspár Jánoséknak Póznára és Horváth Sándoréknak Nagyatádra, jól vannak. Lehoczki Lajosnak Szegedre és Krancz családnak Tolnára üzenik Csermák Géza, Lídia, Pallai Zoltán, jól vannak. Szilágysomlyóra Wéber Ferencnének üzeni a Szántai család és Gáti, jól van. Kádár László a kórházból üzeni feleségének a Vorosilov útra, hogy jól van. Hartaiék a Nyúl utcából (hanghiba 4.31-től 6.15-ig) jól van, ha lehet, utazik haza, aki hallja, adja tovább. Hara József és családja, Herczeg Imre és Tura Zoltán Kossuth utca hetvennyolcba és Röszkére, jól vannak. Rákosszentmihályra a Kelléri Oszkár utcába Bakonyiéknak üzeni Laci és Rózsi, hogy jól vannak. Dolgosék Szentgotthárdra a Petőfi Sándor utca negyvenhétbe és Szombathelyre (hanghiba 6.46-tól 7.02) Árpádnak, jól van. Hideg Sándornénak üzeni rokonai, jól vannak. A Tatai család üzeni Talló Gyuláéknak Nagyváradra, a család jól van. Rakota Sándoréknak üzeni Léna, jól vannak. Doktor Forgács Mária orvosnak üzeni szülei Miskolcra, jól vannak, aki hallja, adja át. Berendi Györgynek Budapest Alag utca négybe üzeni Baka Sándor és Berendi János, adjanak életjelt magukról. Kovács Imrééknek üzeni rokonai Kassára, jól vannak. Balkányi Évának Csengerre üzeni szülei, jól vannak. Kiss Károly üzeni Kiskőrös Thököly út hét száz szüleinek, jól van. Angyal Dániel üzeni Nagyecsed Vörös csillag utca nyolc testvéreinek, rokonainak, jól van. Farkas József üzeni bátyjának Farkas Miskának, jól van. Jámbor János üzeni szüleinek Orosházára Mohács utca tizenkettő, jól van, aki hallja, adja át. Idős Sárkány Antal üzeni Kiskunhalasra gyermekeinek és Makóra testvérének, Balázzsal együtt jól van, aki hallja, adja át. Turista csoporttal Prágában tartózkodó Illés Sándornak üzenjük, hogy mindnyájan jól vagyunk, szülei. Oszvald Gyulának Gyenesdiásra üzeni Jancsi és Öcsi, jól vagyunk, aki hallja, adja át. Bardócz István üzeni Sümegre Markó Istvánnénak és Várvölgyre Misolya Andráséknak, az egész család jól van. Lengyel Pál üzen szüleinek Máriapócsra, egészséges, jól van. Dávidéknak üzen Schwarcz Sándorné, mindnyájan jól vannak. Izsák Vilmos üzeni Izsák Pálnak, hogy Hannáékkal együtt jól vannak. Berman Béláné üzeni Friedrich Aladárnénak Zsigmond király útja egy, jól van. Rudi Simon üzeni Salgótarjánba Dániel Károlynak a Bólyai János utca tizenkettő, jól van. Özvegy Zsadányi Imrénének Tiszaújfaluba üzeni fia Zsadányi Imre, hogy feleségével együtt jól vannak, aki hallja, adja át. Nagy Sándorék üzenik Csehszlovákiába Losoncra és Nemesócsára hozzátartozóiknak, ne aggódjanak, jól vannak, nincs semmi bajuk. Ács Zsuzsa üzeni szüleinek Veszprémbe, ne aggódjanak, jól vannak. Doktor Ko… Károly üzeni Balatonföldvárra Kocsány Károlyéknak és Nagykanizsára doktor Sárdi Istvánéknak, jól vannak. Joó Piroska üzeni Makóra Szilágyi Antalnénak, Szántó Kovács utca huszonhétbe húgának és anyjának, jól van. Mátraháza Napsugár üdülő doktor Kenyereséknek, az unokák és nagyszülők mind egészségesek. Petőfibányára Liptai Dezső és családja üzeni lányának Klárának, hogy egészséges. Baracskára Isten Jánosné és lánya Budapesten egészségesek. Kiss Miklósnénak Szekszárda üzeni férje a Tápi utcából, hogy jól van. Doktor Balassa János üzeni Hódmezővásárhelyre és Szegedre, jól van. Kenneréknek Debrecenbe Szendrői Máténé. Takács Gézának Szegedre, Barnáéknak Hódmezővásárhelyre Takács család. Szemere Kati Dohány utcába szüleinek, Németh Sándoréknak Szigetvárra Szikoráék. Tóth Istvánnak Pázmándra Margit és Marika. Kálmán Oszkárék rokonaiknak üzenik, jól vannak. Karádi Lászlóné és lánya Budapestről üzeni Rákoscsabára Karádi Lászlónak, öcsiék egészségesek. Kecske István Baracska Kovács Istvánéknak, egészségesek, jól vannak, Bicskeiék is itt vannak. A Láng család a Kékgolyó utcából üzeni rokonainak és ismerőseinek, hogy jól vannak. A Kékgolyó utca kettő-a számú ház lakói üzenik hozzátartozóiknak, hogy jól vannak. Az Endresz György tér négy-bé számú ház lakói üzenik hozzátartozóiknak, hogy jól vannak. Venczel Jánosnak Csány Major utca huszonhét üzenik gyerekei, hogy jól vannak. Kocsis Lajosnénak Marcali Liszt Ferenc utca egy üzeni Lajos és felesége, hogy jól vannak. Doktor Nagy Györgynek felesége jól van, és Margitnál lakik. Koczóék üzenik Tamásiba, hogy jól vannak. Óber családnak Rákospalotára gyerekei és unokái, jól vannak. Kiss Lászlónak Sződliget Attila utca nyolcvannégy, bent vagyok az üzemben, vigyázzatok magatokra Kiscsabán, amint tudok, jövök, édesanya. Kalapács utca hat Bárándy családnak üzeni Tibi, jól vannak, hívják fel.
Kedves Hallgatóink. Üzeneteket közvetítettünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00771
Szünetjel
Kossuth és Petőfi Rádió, Budapest!
Dél van kedves hallgatóink!
Harangszó
Híreket mondunk, kedves hallgatóink.
A honvédelmi és a belügyminiszter a következő parancsot adta ki.
Honvédek, rendőrök, tiszthelyettesek, tisztek és tábornokok, bajtársak. Október huszonnyolcadikán este elhangzott a rádióban az új nemzeti kormánynak népünk számára megújhodást hozó nyilatkozata. A honvédség és a rendőrség a kormány programját teljes mértékben magáénak vallja, és minden erejével az új nemzeti kormány rendelkezésére áll, mindent elkövetünk azért, hogy a rend helyreálljon, a békés építőmunka kezdetét vehesse, hogy nemzeti függetlenségünk és szabadságunk, népünk üdvére kivirágozzék. Megparancsoljuk:
Először. A Magyar Néphadsereg és Rendőrség parancsnokai és beosztottai minden tekintetben maradéktalanul hajtsák végre az új nemzeti kormány intézkedéseit, rendeleteit és utasításait. Tanúsítsanak minden körülmények között tiszteletet népünk iránt és szilárd fegyelmezettséget.
Másodszor. A Magyar Néphadseregben és a Rendőrségnél a mai naptól kezdve a szolgálati megszólítás Bajtárs legyen.
Harmadszor. Az új sapkajelvény bevezetéséig a jelenlegi címer helyett tűzzenek sapkájukra nemzeti színű szalagsávot.
A kormánynyilatkozat értelmében megszervezendő honvédség és rendőrségi munkát és ifjúsági karhatalmi alakulatok gyors megalakítására és felszerelésére intézkedtünk. A részletes végrehajtási utasítást rövid időn belül kiadjuk. Dicsősség a harcokban elesett hősöknek. A néppel, a független, demokratikus és szocialista Magyarországért. Éljen népünk, hadseregünk és rendőrségünk egysége.
Janza Károly, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere, doktor Münnich Ferenc, a Magyar Népköztársaság belügyminisztere.
Doktor Münnich Ferenc belügyminiszter ma a következő nyilatkozatot tette.
A Minisztertanács határozata értelmében megkezdtem az egységes, demokratikus rendőrség szervezését. A rendőrség új szervezetének legdöntőbb feladata a közrend és a közbiztonság mielőbbi helyreállítása, a békés munka feltételeinek biztosítása. Meg kell, hogy akadályozzon minden túlkapást, a lakosság zaklatását, vagy más rendellenességet. Intézkedés történt olyan irányban is, hogy az újonnan szervezendő rendőrségnek csak azok lehessenek tagjai, akik múltbeli magatartásuk és viselkedésük alapján arra érdemesek. Felhívok minden becsületes magyar állampolgárt, aki rendet és békességet akar, támogassa rendőrséget a rend és a közbiztonság helyreállításában. A rendőrség szervezése országos feladat. Kérem a helyi szerveket, támogassák ezt a munkát. A rendőrség átszervezése országosan kizárólag a Belügyminisztérium feladata.
Doktor Münnich Ferenc, belügyminiszter.
A Szabad Nép mai száma közli a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának felhívását az ország lakosságához. A felhívás a következőképpen hangzik.
Október huszonnyolcadikán az Eötvös Loránd Tudományegyetem központi épületében megalakult a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága. A bizottság magába tömörít valamennyi értelmiségi szervezetet, írókat, művészeket, tudósokat, egyetemistákat egyaránt. A bizottság megalakulása után az alábbi felhívással fordul a lakossághoz.
Magyarok! Polgártársak! A magyar nép hősi szabadságharca kivívta első győzelmét. Mint a rádióból már hallottátok, Nagy Imre miniszterelnök bejelentette legfőbb követeléseink teljesítését, az ÁVH feloszlatását és a szovjet csapatok kivonulását Budapestről. Hiába mesterkedett körömszakadtáig Gerő Ernő bűnös klikkje, hiába próbálta meg elszigetelni a forradalmi tömegektől Nagy Imrét, aki hosszú évek óta és elsőként szállt szembe a nemzetvesztő Rákosi-féle politikával, hiába rágalmazta ellenforradalmároknak fosztogatóknak a hős felkelőket, hiába adott parancsot az ÁVH-nak a tömeggyilkolásra, hiába hozott nyakunkra idegen csapatokat, a nép ereje nagyobbnak bizonyult a terrornál, és győzött. Halottaink vére nem hullott hiába. Egyszer s mindenkorra véget ért hazánkban az a szégyenletes korszak, melyben egy néptől idegen bűnszövetkezet bitorolhatta a hatalmat és tarthatta rettegésben az igazi hazafiakat, párttagokat és pártonkívülieket egyaránt. Véget ért az a korszak, amelyben büntetlenül lehetett zülleszteni és kiárusítani gazdaságunkat, természeti kincseinket. Véget ért a Rákosi-, Gerő-, Farkas-féle hazaárulók sztálinista politikája, mely ki akarta ölni a hazafiságot a nép és az ifjúság szívéből. A győzelem e perceiben legelső kötelességünk, hogy meghajtsuk lobogónkat a hősök előtt. Dicsőség a szabadságharcos elődeihez méltó magyar ifjúságnak, dicsőség az elszántan harcoló munkásoknak, parasztoknak és értelmiségieknek, dicsőség derék hazafias honvédeinknek és rendőreinknek, akik az első perctől kezdve a nép mellé álltak, dicsőség mindazoknak, akik fegyverrel kezükben védték hadállásaikat a túlerővel szemben, és dicsőség az utca népének, mely halált megvető bátorsággal, fegyvertelenül vonult tüntetni a tankok és géppisztolyok elé. Köszönetet mondunk a szovjet hadsereg azon tagjainak, akik nem voltak hajlandók fegyverüket a magyar szabadság és a nép ellen fordítani.
Magyarok. Büszkén állhatunk ismét a világ elé. Elszánt szabadságharcunkkal kivívtuk az egész világ haladó közvéleményének rokonszenvét és támogatását. Nemzeti becsületünk ismét teljes fényében ragyog. Polgártársak. A szovjet csapatok kivonulására ígéretet kaptunk. Ebben az országban most már a magyar népé a hatalom. A harcoló ifjúság mellé állt néphadseregünk, a rendőrség és a munkástanácsok, s a falvak népe. Együttvéve elégé erőnk van ahhoz, hogy megteremtsük független és szabad demokratikus életünket. Ezért a Budapesti Értelmiség Forradalmi Bizottsága arra kér minden hős felkelőt, minden fegyveres csoportot, valamint a munkás- és parasztifjúságot, az egyetemistákat, a Petőfi Kör tagjait és a volt népi kollégistákat, jelentkezzenek a nemzeti őrségbe, s a honvédséggel, a rendőrséggel és a munkástanácsokkal közösen biztosítsák az egész országban az áhított békét és nyugalmat. Reméljük, hogy további követeléseinket már békés úton, a kormánnyal egyetértésben vívhatjuk ki, a nép egységes erejével, a munkástanácsok intézkedéseivel, a falvak lakosságának demokratikus fejlődésével, a nemzetőrség és a többi hazafias fegyveres alakulat védelme alatt. Mindennemű sztálinista vagy ellenforradalmi restaurációs kísérletet visszautasítunk és visszaverünk.
Magyarok. Lehetnek köztünk véleménykülönbségek, de a legfontosabb követelésekben egyetértünk, s javasoljuk a kormánynak, hogy a következőket tűzze ki programul. Először. A kormány haladéktalanul rendezze viszonyunkat a Szovjetunióval az egyenjogúság alapján. A szovjet csapatok kezdjék meg kivonulásukat az ország egész területéről. Másodszor. Szüntesse meg a kormány a hátrányos külkereskedelmi szerződéseket. Hozza nyilvánosságra a már megkötött külkereskedelmi megállapodásokat, beleértve az uránércre és a bauxitra vonatkozókat is. Harmadszor. Általános titkos választásokat. A nép szabadon állíthasson jelölteket. Negyedszer. A gyárak, a bányák, legyenek valóban a munkásoké. Gyárat, földet tőkéseknek, földbirtokosoknak vissza nem adunk. Üzemeink igazgatását a szabadon választott munkástanácsokra kell ruházni. A kormány biztosítsa a magánkisipar és a magánkereskedelem működését. Ötödször. Szüntesse meg a kormány a kiszipolyozó normarendezéseket. Gazdasági lehetőségeinkhez mérten emelje fel az alacsony béreket és nyugdíjakat. Hatodszor. A szakszervezetek legyenek a munkások valóságos érdekvédő szervezetei, szabadon választott vezetőikkel. Alakuljanak meg a dolgozó parasztok saját érdekvédelmi szervezetei. Hetedszer. Biztosítsa a kormány a mezőgazdasági termelés szabadságát és biztonságát az egyéni termelés és az önkéntes szövetkezetek támogatása révén. Töröljék el a parasztokat kirabló gyűlöletes beszolgáltatási rendszert. Nyolcadszor. Szolgáltassanak igazságot és adjanak anyagi kárpótlást a tagosítással és egyéb törvénytelen intézkedésekkel sújtott parasztoknak. Kilenc. Teljes szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadságot. És végül tizedszer. Október huszonharmadikát, nemzeti felszabadító harcunk kezdetének napját nyilvánítsa a kormány nemzeti ünneppé. Budapest, ezerkilencszázötvenhat, október huszonnyolcadikán. A Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága nevében. Egyetemi Forradalmi Diákbizottság Pozsár István, Molnár József, Varga János. A Magyar Írók Szövetsége Erdei Sándor főtitkár. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Haraszti Sándor, Vásárhelyi Miklós, Boldizsár Iván, Fekete Sándor. A Magyar Képzőművészek Szövetsége Bencze László, Somogyi József. A Magyar Zeneművészek Szövetsége Szervánszky Endre, Járdányi Pál. Az egyetemek tanárai részéről Nagy Tamás, Major Máté, Kádár Iván, Markos György. A Népi kollégiumok Kardos László, Tőkés Ottó. Petőfi Kör Tánczos Gábor, Nagy Balázs. MEFESZ Libik György.
A budapesti angol követ ma reggel felhívta telefonon a magyar Külügyminisztériumot és közölte, hogy az angol kormány huszonötezer font értékű segélyt kíván juttatni a Magyar Vöröskeresztnek. Kérte, közöljék, milyen repülőgépen, mikor és milyen repülőtérre küldhetik a segélyt. A protokollfőnök megbeszélte az angol követtel a segély szállításának módját és a magyar kormány nevében köszönetet mondott a segélyért.
Tudósítás két váci üzemből. Az Acélöntő és Csőgyár dolgozóinak egy része szombaton megalakította a tizenöt tagú ideiglenes munkástanácsot, Rusznyák Lajos főművezető vezetésével. Az üzem dolgozóinak már folyamatosan fizetik ki bérüket. Sokan jelentkeztek a nemzetőrségbe. A negyventagú üzemőrség sok más dolgozóval együtt hozzákezdett a gyár üzembeállításához. Az ideiglenes munkástanács a munkafeltételek megteremtésén dolgozik, és arra kéri a távolabb lakó dolgozókat is, hogy mielőbb jelenjenek meg munkahelyükön.
A Lánggyárban ma reggel már tömegesen jelentkeztek a dolgozók, és hozzákezdtek a munkafeltételek biztosításához. A munkástanács tagjai gondoskodnak arról, hogy holnap reggel fűtött munkahelyek és jó gyári ellátás várja a dolgozókat. A Lánggyárban e napokban emlékeznek meg üzemük ötven esztendős fennállásáról. Komoróczy László, az ideiglenes munkástanács vezetője elmondotta, hogy a gyárban arról beszélnek, hogy most, öt évtized után először érzik maradéktalanul magukénak a gyárat a munkások. Arra kérik a kormányt, hogy mielőbb adjon részletes tájékoztatást az ország helyzetéről, mert még sok a rémhír, és nem mindenben látnak tisztán. A munkástanács vezetője elmondotta még, gondoskodnak arról, hogy minden dolgozó megkapja bérét.
Egyes állami gazdaságok a SZOT felhívása alapján megválasztották az ideiglenes munkástanácsokat. Az állami gazdaságok minisztériuma és a MEDOSZ kéri a már megalakult és a most megalakítandó munkástanácsokat, hogy biztosítsák továbbra is a munka folyamatosságát.
Ma reggel a postai kézbesítők megkezdték munkájukat. A postahivatalok két-három kivételével a harcok idején is szolgálatot teljesítettek. A nyugdíjak és a békekölcsön nyeremények egy részét már kifizették. Mától a kézbesítők ismét házhoz szállítják a leveleket, táviratokat, pénzküldeményeket. A csomagokat a címzetthez legközelebb lévő postahivatalba szállítják, és a szállítólevelet juttatják el a címzetthez.
A Posta Vezérigazgatóság közli, hogy a budapesti nyugdíjasok nyugdíjainak házhoz kézbesítését a postás kézbesítők megkezdték. A vidéki nyugdíjasok, amennyiben nyugdíjutalványuk nem érkezett meg és a házhoz kézbesítés még nem indult meg, a szeptember havi utalványszelvényükkel jelentkezzenek a kézbesítő postahivatalnál. A postahivatalok az utalványszelvények hátoldalán történő elismerés mellett fizessék ki az esedékes összegeket, és számolják el utalvány kifizetésként.
A budapesti Nagyvásártelepről jelentik. Ma a kora reggeli órákban munkába álltak a Nagyvásártelepen a dolgozók, megkezdték az ott tárolt áruk kocsikba rakását, szállítását. Jelenleg nagyobb mennyiségű burgonyát tárolnak, ez elegendő arra, hogy a vasúti szállítások megindulásáig biztosítsa a szükségletet. Nagyobb mennyiségű gyümölcsöt, továbbá babot, káposztát és zöldségfélét is szállítanak ma a telepekről a fővárosi elárusítóhelyekre.
Budapesten járt a győri nemzeti tanács delegációja, és meggyőződött arról, hogy valóban tűzszünet van a fővárosban. Erről meggyőződve visszaindult Győrbe. A delegáció ezt üzeni. Győri munkások. A kormány elvárja, hogy helyreállítsátok és fenntartsátok a rendet. Induljon meg a békés építőmunka.
Külföldi jelentéseink:
New York. Az ENSZ Biztonsági tanácsa elhalasztotta a magyarországi helyzetről szóló napirendi pont további megtárgyalását. A Tanács, mint már közöltük, tegnap este ült össze a három nyugati hatalom kérésére. Kilenc küldött a mellett volt, hogy a kérdést megtárgyalja, a Szovjetunió ellene, Jugoszlávia pedig tartózkodott a szavazástól. A kérdést tehát napirendre tűzték, a vitában felszólalt a három nyugati nagyhatalom képviselőjén kívül Kuba, Peru, a nacionalista Kína, Ausztrália, Irán és Belgium képviselője. A hatórás ülés utolsó szónoka Magyarország képviselője volt. Kijelentette, pillanatnyilag még nem kapott részletes utasításokat kormányától, annyit azonban mindenesetre leszögez, hogy Magyarország ellene van annak, hogy a Biztonsági Tanács a kérdést megtárgyalja. Ezután a Biztonsági Tanács elhatározta, nem tűzi ki a magyarországi helyzettel foglalkozó következő ülés időpontját. Megbízta azonban elnökét, hogyha szükségesnek látja, hívja össze ismét a Biztonsági Tanácsot a kérdés megvitatására.
Varsó. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága felhívást intézett a magyar néphez kérve, vessen véget a vérontásnak. A felhívást, amelyet Wladislaw Gomulka első titkár és Cyrankiewicz a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnöke írt alá, ma reggel közölte a Távirati Iroda. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága távolról sem szándékozik beavatkozni Magyarország belügyeibe, mondja a felhívás, amely a többi között még a következőket tartalmazza. Úgy véljük azonban, hogy a magyar nemzeti egységkormány programja a szocialista demokratizálás programja megfelel a magyar nép, és az egész béketábor érdekeinek. Úgy hisszük, hogy az összes magyar hazafi hozzájárulását adhatja ehhez a programhoz.
Belgrád. A mai belgrádi lapok részletesen foglalkoznak a magyarországi eseményekkel. Közlik a magyar kormány kiáltványát. Kiemelik, hogy megegyezés jött létre a szovjet csapatoknak Budapestről történő kivonásáról. A Politika című lap annak a véleményének ad kifejezést, hogy Budapestet valószínűleg elkerülték volna ezek a tragikus események, ha idejében figyelmet szentelnek a magyar nép óhajának és követelésének. A tragikus eseményekre nem Kádár János és nem Nagy Imre, hanem a Rákosi gárdából hatalmon maradt emberek miatt került sor, állapítja meg a Politika, és hangoztatja, hogy a kormánynak a pártvezetőség által bejelentett program azoknak a követeléseknek ad hangot, amelyeket Budapest utcáin az tüntetés elején és előtte is hallani lehetett. Nagyon pozitív döntésnek ítéli meg a lap a tűzszünetről kiadott rendelkezést. Hangsúlyozza, hogy ez a lépés annak az óhajnak ad kifejezést, hogy mielőbb megszűnjön a vérontás, és előkészíthessék a helyzetet a gyökeres reformok megvalósítására. Ez egyúttal tanúbizonyságot tesz az új vezetők meggyőződéséről, hogy mindaz, amihez ezekben a drámai és történelmi pillanatokban kezdenek, a nép óhajának kifejezése, írja a belgrádi Politika.
Washington. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma felszólította a Közép-Keleten tartózkodó amerikai állampolgárokat, utazzanak el, ha jelenlétük nem okvetlenül szükséges. Az amerikai külügyminisztérium sajtófőnöke ehhez az intézkedéshez azt a magyarázatot fűzte, hogy a közép-keleti feszültség fokozódott, és óvatosságból szükségesnek tartják, hogy a közép-keleti országokban csökkentsék az amerikaiak, különösen a hozzátartozók számát.
Közleményeket olvasunk fel:
Számos gyár munkástanácsa kéri a gyár dolgozóit, hogy holnap reggel jelenjenek meg munkahelyükön. Így a többi között a Budapesti Oxigéngyár, a Kőbányai Vas- és Acélöntöde, a Goldberger Gyár kelenföldi telepe, az Óbudai Hajógyár, a Gamma Gyár, az Állami Pénzverde munkástanácsa kéri ezt. A Csepel Autógyár ideiglenes munkástanácsa a gyár egységes műszaki vezetőit, a karbantartó üzemek dolgozóit, a párttitkárokat és IB elnököket kéri, haladéktalanul jelentkezzenek munkahelyükön.
A Budapesti Elektromos Művek munkástanácsa kéri a műszaki és fizikai dolgozókat, hogy jelentkezzenek munkahelyükön a fővárosi villamosvezeték hálózat és a világítási károk sürgős helyreállítására.
A lakosság zavartalan élelmiszerellátása megköveteli, hogy az élelmiszerszállítás dolgozói, a Főtefu gépkocsivezetői és rakodómunkásai járműveikkel megkezdjék szolgálatukat. Jelentkezzenek tehát munkahelyeiken.
A kórházak nem maradhatnak tüzelő nélkül, ezért a Fővárosi Tanács tüzelőellátó csoport dolgozói azonnal vonuljanak be a nyolcadik kerületi Dobozi utcai tüzelőszer telepre.
Az OKISZ elnöksége felhívja a szolgáltató szövetkezetek, fodrász, cipőjavító, építőipari javító és egyéb szövetkezetek dolgozóit, hogy ahol mód és lehetőség van rá, haladéktalanul kezdjék meg a munkát.
A közellátási kormánybizottság közli, hogy telefonszáma megváltozott. A bizottság elnöke a Minisztertanács titkárságának telefonközpontján és a százhúsz-kilencszázötvenöt közvetlen kapcsolási számon elérhető. Megismétlem a telefonszámot, százhúsz-kilencszázötvenöt.
A Meteorológiai Intézet jelenti. Várható időjárás Budapesten ma estig. További eső, élénk nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet délután és este négy, illetőleg hét fok között.
Kedves Hallgatóink, híreink közlését befejeztük.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00772
Híreket mondunk kedves Hallgatóink. A honvédelmi és a belügy…
csak szöveg · ID: 20555 · becsült hossz · Hírek, Riport, tudósítás, Üzenet, Időjárás, Konferálás
Híreket mondunk kedves Hallgatóink.
A honvédelmi és a belügyminiszter a következő parancsot adta ki. Honvédek, rendőrök, tiszthelyettesek, tisztek és tábornokok, bajtársak. Október huszonnyolcadikán este elhangzott a rádióban az új nemzeti kormánynak népünk számára megújhodást hozó nyilatkozata. A honvédség és a rendőrség a kormány programját teljes mértékben magáénak vallja, és minden erejével az új nemzeti kormány rendelkezésére áll, mindent elkövetünk azért, hogy a rend helyreálljon, a békés építőmunka kezdetét vehesse, hogy nemzeti függetlenségünk és szabadságunk, népünk üdvére kivirágozzék. Megteremteni. Először. A Magyar Néphadsereg és Rendőrség parancsnokai és beosztottai minden tekintetben maradéktalanul hajtsák végre az új nemzeti kormány intézkedéseit, rendeleteit és utasításait. Tanúsítsanak minden körülmények között tiszteletet népünk iránt és szilárd fegyelmezettséget. Másodszor. A Magyar Néphadseregben és a Rendőrségnél a mai naptól kezdve a szolgálati megszólítás Bajtárs legyen. Harmadszor. Az új sapkajelvény bevezetéséig a jelenlegi címer helyett tűzzenek sapkájukra nemzeti színű szalagsávot. A kormánynyilatkozat értelmében megszervezendő honvédség és rendőrségi munkát és ifjúsági karhatalmi alakulatok gyors megalakítására és felszerelésére intézkedtünk. A részletes végrehajtási utasítást rövid időn belül kiadjuk. Dicsősség a harcokban elesett hősöknek. A néppel, a független, demokratikus és szocialista Magyarországért. Éljen népünk, hadseregünk és rendőrségünk egysége. Janza Károly, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere, doktor Münnich Ferenc, a Magyar Népköztársaság belügyminisztere.
Doktor Münnich Ferenc belügyminiszter ma a következő nyilatkozatot tette. A Minisztertanács határozata értelmében megkezdtem az egységes, demokratikus rendőrség szervezését. A rendőrség új szervezetének legdöntőbb feladata a közrend és a közbiztonság mielőbbi helyreállítása, a békés munka feltételeinek biztosítása. Meg kell, hogy akadályozzon minden túlkapást, a lakosság zaklatását, vagy más rendellenességet. Intézkedés történt olyan irányban is, hogy az újonnan szervezendő rendőrségnek csak azok lehessenek tagjai, akik múltbeli magatartásuk és viselkedésük alapján arra érdemesek. Felhívok minden becsületes magyar állampolgárt, aki rendet és békességet akar, támogassa rendőrséget a rend és a közbiztonság helyreállításában. A rendőrség szervezése országos feladat. Kérem a helyi szerveket, támogassák ezt a munkát. A rendőrség átszervezése országosan kizárólag a Belügyminisztérium feladata. Doktor Münnich Ferenc, belügyminiszter.
A Szabad Nép mai száma közli a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottságának felhívását az ország lakosságához. A felhívás a következőképpen hangzik. Október huszonnyolcadikán az Eötvös Loránd Tudományegyetem központi épületében megalakult a Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága. A bizottság magába tömörít valamennyi értelmiségi szervezetet, írókat, művészeket, tudósokat, egyetemistákat egyaránt. A bizottság megalakulása után az alábbi felhívással fordul a lakossághoz. Magyarok. Polgártársak. A magyar nép hősi szabadságharca kivívta első győzelmét. Mint a rádióból már hallottátok, Nagy Imre miniszterelnök bejelentette legfőbb követeléseink teljesítését, az ÁVH feloszlatását és a szovjet csapatok kivonulását Budapestről. Hiába mesterkedett körömszakadtáig Gerő Ernő bűnös klikkje, hiába próbálta meg elszigetelni a forradalmi tömegektől Nagy Imrét, aki hosszú évek óta és elsőként szállt szembe a nemzetvesztő Rákosi-féle politikával, hiába rágalmazta ellenforradalmároknak fosztogatóknak a hős felkelőket, hiába adott parancsot az ÁVH-nak a tömeggyilkolásra, hiába hozott nyakunkra idegen csapatokat, a nép ereje nagyobbnak bizonyult a terrornál, és győzött. Halottaink vére nem hullott hiába. Egyszer s mindenkorra véget ért hazánkban az a szégyenletes korszak, melyben egy néptől idegen bűnszövetkezet bitorolhatta a hatalmat és tarthatta rettegésben az igazi hazafiakat, párttagokat és pártonkívülieket egyaránt. Véget ért az a korszak, amelyben büntetlenül lehetett zülleszteni és kiárusítani gazdaságunkat, természeti kincseinket. Véget ért a Rákosi-, Gerő-, Farkas-féle hazaárulók sztálinista politikája, mely ki akarta ölni a hazafiságot a nép és az ifjúság szívéből. A győzelem e perceiben legelső kötelességünk, hogy meghajtsuk lobogónkat a hősök előtt. Dicsőség a szabadságharcos elődeihez méltó magyar ifjúságnak, dicsőség az elszántan harcoló munkásoknak, parasztoknak és értelmiségieknek, dicsőség derék hazafias honvédeinknek és rendőreinknek, akik az első perctől kezdve a nép mellé álltak, dicsőség mindazoknak, akik fegyverrel kezükben védték hadállásaikat a túlerővel szemben, és dicsőség az utca népének, mely halált megvető bátorsággal, fegyvertelenül vonult tüntetni a tankok és géppisztolyok elé. Köszönetet mondunk a szovjet hadsereg azon tagjainak, akik nem voltak hajlandók fegyverüket a magyar szabadság és a nép ellen fordítani. Magyarok. Büszkén állhatunk ismét a világ elé. Elszánt szabadságharcunkkal kivívtuk az egész világ haladó közvéleményének rokonszenvét és támogatását. Nemzeti becsületünk ismét teljes fényében ragyog. Polgártársak. A szovjet csapatok kivonulására ígéretet kaptunk. Ebben az országban most már a magyar népé a hatalom. A harcoló ifjúság mellé állt néphadseregünk, a rendőrség és a munkástanácsok, s a falvak népe. Együttvéve elégé erőnk van ahhoz, hogy megteremtsük független és szabad demokratikus életünket. Ezért a Budapesti Értelmiség Forradalmi Bizottsága arra kér minden hős felkelőt, minden fegyveres csoportot, valamint a munkás- és parasztifjúságot, az egyetemistákat, a Petőfi Kör tagjait és a volt népi kollegistákat, hogy jelentkezzenek a nemzeti őrségbe, s a honvédséggel, a rendőrséggel és a munkástanácsokkal közösen biztosítsák az egész országban az áhított békét és nyugalmat. Reméljük, hogy további követeléseinket már békés úton, a kormánnyal egyetértésben vívhatjuk ki, a nép egységes erejével, a munkástanácsok intézkedéseivel, a falvak lakosságának demokratikus fejlődésével, a nemzetőrség és a többi hazafias fegyveres alakulat védelme alatt. Mindennemű sztálinista vagy ellenforradalmi restaurációs kísérletet visszautasítunk és visszaverünk. Magyarok. Lehetnek köztünk véleménykülönbségek, de a legfontosabb követelésekben egyetértünk, s javasoljuk a kormánynak, hogy a következőket tűzze ki programul. Először. A kormány haladéktalanul rendezze viszonyunkat a Szovjetunióval az egyenjogúság alapján. A szovjet csapatok kezdjék meg kivonulásukat az ország egész területéről. Másodszor. Szüntesse meg a kormány a hátrányos külkereskedelmi szerződéseket. Hozza nyilvánosságra a már megkötött külkereskedelmi megállapodásokat, beleértve az uránércre és a bauxitra vonatkozókat is. Harmadszor. Általános titkos választásokat. A nép szabadon állíthasson jelölteket. Negyedszer. A gyárak, a bányák, legyenek valóban a munkásoké. Gyárat, földet tőkéseknek, földbirtokosoknak vissza nem adunk. Üzemeink igazgatását a szabadon választott munkástanácsokra kell ruházni. A kormány biztosítsa a magánkisipar és a magánkereskedelem működését. Ötödször. Szüntesse meg a kormány a kiszipolyozó normarendezéseket. Gazdasági lehetőségeinkhez mérten emelje fel az alacsony béreket és nyugdíjakat. Hatodszor. A szakszervezetek legyenek a munkások valóságos érdekvédő szervezetei, szabadon választott vezetőikkel. Alakuljanak meg a dolgozó parasztok saját érdekvédelmi szervezetei. Hetedszer. Biztosítsa a kormány a mezőgazdasági termelés szabadságát és biztonságát az egyéni termelés és az önkéntes szövetkezetek támogatása révén. Töröljék el a parasztokat kirabló gyűlöletes beszolgáltatási rendszert. Nyolcadszor. Szolgáltassanak igazságot és adjanak anyagi kárpótlást a tagosítással és egyéb törvénytelen intézkedésekkel sújtott parasztoknak. Kilenc. Teljes szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadságot. És végül tizedszer. Október huszonharmadikát, nemzeti felszabadító harcunk kezdetének napját nyilvánítsa a kormány nemzeti ünneppé. Budapest, ezerkilencszázötvenhat, október huszonnyolcadikán. A Magyar Értelmiség Forradalmi Bizottsága nevében. Egyetemi Forradalmi Diákbizottság Pozsár István, Molnár József, Varga János. A Magyar Írók Szövetsége Erdei Sándor főtitkár. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Haraszti Sándor, Vásárhelyi Miklós, Boldizsár Iván, Fekete Sándor. A Magyar Képzőművészek Szövetsége Bencze László, Somogyi József. A Magyar Zeneművészek Szövetsége Szervánszky Endre, Járdányi Pál. Az egyetemek tanárai részéről Nagy Tamás, Major Máté, Kádár Iván, Markos György. A Népi kollégiumok Kardos László, Tőkés Ottó. Petőfi Kör Tánczos Gábor, Nagy Balázs. MEFESZ Liebik György.
A budapesti angol követ ma reggel felhívta telefonon a magyar Külügyminisztériumot és közölte, hogy az angol kormány huszonötezer font értékű segélyt kíván juttatni a Magyar Vöröskeresztnek. Kérte, közöljék, milyen repülőgépen, mikor és milyen repülőtérre küldhetik a segélyt. A protokollfőnök megbeszélte az angol követtel a segély szállításának módját és a magyar kormány nevében köszönetet mondott a segélyért.
Tudósítás két … üzemből. Az acélöntő és … gyár dolgozóinak egy része szombaton megalakította a tizenöt tagú ideiglenes munkástanácsot, Rusznyák Lajos főművezető vezetésével. Az üzem dolgozóinak már folyamatosan fizetik ki bérüket. Sokan jelentkeztek a nemzetőrségbe. A negyventagú üzemőrség sok más dolgozóval együtt hozzákezdett a gyár üzembeállításához. Az ideiglenes munkástanács a munkafeltételek megteremtésén dolgozik, és arra kéri a távolabb lakó dolgozókat is, hogy mielőbb jelenjenek meg munkahelyükön.
A Lánggyárban ma reggel már tömegesen jelentkeztek a dolgozók, és hozzákezdtek a munkafeltételek biztosításához. A munkástanács tagjai gondoskodnak arról, hogy holnap reggel fűtött munkahelyek és jó gyári ellátás várja a dolgozókat. A Lánggyárban e napokban emlékeznek meg üzemük ötven esztendős fennállásáról. Komoróczy László, az ideiglenes munkástanács vezetője elmondotta, hogy a gyárban arról beszélnek, hogy most, öt évtized után először érzik maradéktalanul magukénak a gyárat a munkások. Arra kérik a kormányt, hogy mielőbb adjon részletes tájékoztatást az ország helyzetéről, mert még sok a rémhír, és nem mindenben látnak tisztán. A munkástanács vezetője elmondotta még, gondoskodnak arról, hogy minden dolgozó megkapja bérét.
Egyes állami gazdaságok a SZOT felhívása alapján megválasztották az ideiglenes munkástanácsokat. Az állami gazdaságok minisztériuma és a MEDOSZ kéri a már megalakult és a most megalakítandó munkástanácsokat, hogy biztosítsák továbbra is a munka folyamatosságát.
Ma reggel a postai kézbesítők megkezdték munkájukat. A postahivatalok két-három kivételével a harcok idején is szolgálatot teljesítettek. A nyugdíjak és a békekölcsön nyeremények egy részét már kifizették. Mától a kézbesítők ismét házhoz szállítják a leveleket, táviratokat, pénzküldeményeket. A csomagokat a címzetthez legközelebb lévő postahivatalba szállítják, és a szállítólevelek … a címzetthez.
A Posta Vezérigazgatóság közli, hogy a budapesti nyugdíjasok nyugdíjainak házhoz kézbesítését a postás kézbesítők megkezdték. A vidéki nyugdíjasok, amennyiben nyugdíjutalványuk nem érkezett meg és a házhoz kézbesítés még nem indult meg, a szeptember havi utalványszelvényükkel jelentkezzenek a kézbesítő postahivatalnál. A postahivatalok az utalványszelvények hátoldalán történő elismerés mellett fizessék ki az esedékes összegeket, és számolják el utalvány kifizetésként.
A budapesti Nagyvásártelepről jelentik. Ma a kora reggeli órákban munkába álltak a Nagyvásártelepen a dolgozók, megkezdték az ott tárolt áruk kocsikba rakását, szállítását. Jelenleg nagyobb mennyiségű burgonyát tárolnak, ez elegendő arra, hogy a vasúti szállítások megindulásáig biztosítsa a szükségletet. Nagyobb mennyiségű gyümölcsöt, továbbá babot, káposztát és zöldségfélét is szállítanak ma a telepekről a fővárosi elárusítóhelyekre.
Budapesten járt a győri nemzeti tanács delegációja, és meggyőződött arról, hogy valóban tűzszünet van a fővárosban. Erről meggyőződve visszaindult Győrbe. A delegáció ezt üzeni. Győri munkások. A kormány elvárja, hogy helyreállítsátok és fenntartsátok a rendet. Induljon meg a békés építőmunka.
Külföldi jelentéseink. New York. Az ENSZ Biztonsági tanácsa elhalasztotta a magyarországi helyzetről szóló napirendi pont további megtárgyalását. A Tanács, mint már közöltük, tegnap este ült össze a három nyugati hatalom kérésére. Kilenc küldött a mellett volt, hogy a kérdést megtárgyalja, a Szovjetunió ellene, Jugoszlávia pedig tartózkodott a szavazástól. A kérdést tehát napirendre tűzték, a vitában felszólalt a három nyugati nagyhatalom képviselőjén kívül Kuba, Peru, a nacionalista Kína, Ausztrália, Irán és Belgium képviselője. A hatórás ülés utolsó szónoka Magyarország képviselője volt. Kijelentette, pillanatnyilag még nem kapott részletes utasításokat kormányától, annyit azonban mindenesetre leszögez, hogy Magyarország ellene van annak, hogy a Biztonsági Tanács a kérdést megtárgyalja. Ezután a Biztonsági Tanács elhatározta, nem tűzi ki a magyarországi helyzettel foglalkozó következő ülés időpontját. Megbízta azonban elnökét, hogyha szükségesnek.
Varsó. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága felhívást intézett a magyar néphez kérve, vessen véget a vérontásnak. A felhívást, amelyet Wladislaw Gomulka első titkár és Cyrankiewicz a Politikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnöke írt alá, ma reggel közölte a Távirati Iroda. A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága távolról sem szándékozik beavatkozni Magyarország belügyeibe, mondja a felhívás, amely a többi között még a következőket tartalmazza. Úgy véljük azonban, hogy a magyar nemzeti egységkormány programja a szocialista demokratizálás programja megfelel a magyar nép, és az egész béketábor érdekeinek. Úgy hisszük, hogy az összes magyar hazafi hozzájárulását adhatja ehhez a programhoz.
Belgrád. A mai belgrádi lapok részletesen foglalkoznak a magyarországi eseményekkel. Közlik a magyar kormány kiáltványát. Kiemelik, hogy megegyezés jött létre a szovjet csapatoknak Budapestről történő kivonásáról. A Politika című lap annak a véleményének ad kifejezést, hogy Budapestet valószínűleg elkerülték volna ezek a tragikus események, ha idejében figyelmet szentelnek a magyar nép óhajának és követelésének. A tragikus eseményekre nem Kádár János és nem Nagy Imre, hanem a Rákosi gárdából hatalmon maradt emberek miatt került sor, állapítja meg a Politika, és hangoztatja, hogy a kormánynak a pártvezetőség által bejelentett program azoknak a követeléseknek ad hangot, amelyeket Budapest utcáin az tüntetés elején és előtte is hallani lehetett. Nagyon pozitív döntésnek ítéli meg a lap a tűzszünetről kiadott rendelkezést. Hangsúlyozza, hogy ez a lépés annak az óhajnak ad kifejezést, hogy mielőbb megszűnjön a vérontás, és előkészíthessék a helyzetet a gyökeres reformok megvalósítására. Ez egyúttal tanúbizonyságot tesz az új vezetők meggyőződéséről, hogy mindaz, amihez ezekben a drámai és történelmi pillanatokban kezdenek, a nép óhajának kifejezése, írja a belgrádi Politika.
Washington. Az Egyesült Államok külügyminisztériuma felszólította a Közép-Keleten tartózkodó amerikai állampolgárokat, utazzanak el, ha jelenlétük nem okvetlenül szükséges. Az amerikai külügyminisztérium sajtófőnöke ehhez az intézkedéshez azt a magyarázatot fűzte, hogy a közép-keleti feszültség fokozódott, és óvatosságból szükségesnek tartják, hogy a közép-keleti országokban csökkentsék az amerikaiak, különösen a hozzátartozók számát.
Közleményeket olvasunk fel.
Számos gyár munkástanácsa kéri a gyár dolgozóit, hogy holnap reggel jelenjenek meg munkahelyükön. Így a többi között a Budapesti Oxigéngyár, a Kőbányai Vas- és Acélöntöde, a Goldberger Gyár kelenföldi telepe, az Óbudai Hajógyár, a Gamma Gyár, az Állami Pénzverde munkástanácsa kéri ezt. A Csepel Autógyár ideiglenes munkástanácsa a gyár egységes műszaki vezetőit, a karbantartó üzemek dolgozóit, a párttitkárokat és IB elnököket kéri, haladéktalanul jelentkezzenek munkahelyükön.
A Budapesti Elektromos Művek munkástanácsa kéri a műszaki és fizikai dolgozókat, hogy jelentkezzenek munkahelyükön a fővárosi villamosvezeték hálózat és a világítási károk sürgős helyreállítására.
A lakosság zavartalan élelmiszerellátása megköveteli, hogy az élelmiszerszállítás dolgozói, a Főtefu gépkocsivezetői és rakodómunkásai járműveikkel megkezdjék szolgálatukat. Jelentkezzenek tehát munkahelyeiken.
A kórházak nem maradhatnak tüzelő nélkül, ezért a Fővárosi Tanács tüzelőellátó csoport dolgozói azonnal vonuljanak be a nyolcadik kerületi Dobozi utcai tüzelőszer telepre.
Az OKISZ elnöksége felhívja a szolgáltató szövetkezetek, fodrász, cipőjavító, építőipari javító és egyéb szövetkezetek dolgozóit, hogy ahol mód és lehetőség van rá, haladéktalanul kezdjék meg a munkát.
A közellátási kormánybizottság közli, hogy telefonszáma megváltozott. A bizottság elnöke a Minisztertanács titkárságának telefonközpontján és a százhúsz-kilencszázötvenöt közvetlen kapcsolási számon elérhető. Megismétlem a telefonszámot, százhúsz-kilencszázötvenöt.
A Meteorológiai Intézet jelenti. Várható időjárás Budapesten ma estig. További eső, élénk nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet délután és este négy, illetőleg hét fok között.
Kedves Hallgatóink híreink közlését befejeztük.
ID: 20555
Most kommentárunkat hallják:
Még nem telt el 24 óra azóta, hogy elhangzott a Nagy Imre-kormány nyilatkozata. Ez az idő nem elegendő arra, hogy minden részletében megismerhessük e nyilatkozat visszhangját. A kormánynyilatkozat fő gondolata, hogy teremtsünk az országban olyan helyzetet, amely alkalmas arra, hogy meginduljon a munka, hogy új alapon folytassuk tovább az építést.
Mindkettő, a munka megkezdése és az ország új alapokon való építése, egyaránt fontos, egyik nem nélkülözheti a másikat. Az a harc, amely az elmúlt héten Budapesten folyt, éppen ezt a változást célozta. Azt, hogy a munka, az élet új alapokon folytatódjon. Mit jelent az, hogy új alapokon? Természetesen nem a demokratizmust akarjuk valami mással helyettesíteni. Éppen ellenkezőleg, igazi demokratizmust akarunk! Amely lehetőséget ad arra, hogy felvirágoztassuk az országot, hogy minél előbb helyrehozzuk azokat a károkat, a pusztításokat, amelyeket a harc ütött. Sok kárt kell helyrehozni. Sajnos azonban a legfőbb károkat, az emberéletekben okozott pusztításokat nem lehet helyrehozni. Nemcsak családoknak, gyáraknak, üzemeknek, hivataloknak, egyetemeknek is megvan a maguk gyásza.
Ez a gyász így országos gyász lett. A nemzet siratja fiait, akik a haza jövőjéért hullatták vérüket. A harc és a gyász órái után a munka óráinak kell következnie. Munkára hívnak a gyárak, a földek, tanulásra az iskolák, az egyetemek. Ne tetézzük a károkat késlekedéssel! A harc napjai még nem értek véget, de a rombolásé, a testvérháborúé igen.
Az ország most azt várja, holnapunk követeli, hogy legalább ennyi elszánást, harci akaratot, harcolni tudást tanúsítson minden magyar a hétköznapokban, mint amennyit a harcokban tanúsított! Lássunk hát hozzá, nehogy még egyszer el kelljen mondani: nagy lehetőséget mulasztottunk, nagy lehetőséget, új ország építésének lehetőségét. Munkára fel, lásson dologhoz minden igaz magyar!
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00774
A következőkben felsorolt gyárak és vállalatok kérik a munká…
A következőkben felsorolt gyárak és vállalatok kérik a munkásokat és alkalmazottakat, hogy a mai napon kezdjék meg a munkát:
Magyar Hajózási Vállalat, Kénsavgyár, Újpesti Furnér- és Lemezgyár, Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Autóközlekedési Főigazgatósága, a 11., 12., 13., 14., 15. és 17. számú Autóközlekedési Vállalat dolgozói, a Magyar Távirati Iroda munkatársai, a Közlekedési- és Postaügyi Minisztérium alá tartozó UFATERV dolgozói.
A Csepeli Vas- és Fémművek üzemi és munkástanácsa kéri valamennyi gyáregységvezetőt, főmérnököt, műszaki alkalmazottat, valamint párttitkárokat és műhelybizottsági tagokat, hogy a mai napon álljanak munkába. A Láng Gépgyár ideiglenes munkástanácsa közölte velünk hogy az üzemben megindult a termelés. A munkástanács kéri azokat az elektrikusokat kazánfűtőket és kezelőket, gépkocsivezetőket és vízvezetékszerelőket, valamint a műszaki vezetőket, akik még eddig nem foglalták el munkahelyüket, most menjenek be az üzembe.
Az Albertfalvai Vegyigyár kéri dolgozóit, hogy holnap reggel vegyék fel a munkát és jelentkezzenek a fizetéseikért.
A Kisipari Szövetkezetek Biztosító Intézete felhívja a táppénzes állományban lévő betegeket és a nyugdíjasokat, hogy a mai naptól 11 órától 14 óráig jelentkezhetnek táppénz, illetve nyugdíjuk felvételére a Wesselényi utca 17. szám alatt.
Felhívjuk az összes vegyesipari javítóvállalatokat, hogy a sérült lakások helyreállítására csatlakozzanak az I. kerületi Vegyesipari Vállalat Ideiglenes Munkástanácsának határozatához, mely szerint: a tönkrement lakások helyreállítását soron kívül megkezdjük a termelőmunka megindulásával egyidejűleg. Egyben felhívjuk a kerületi ingatlankezelő vállalatokat és a lakosságot, hogy elfekvő anyagaikat ezen munkák elvégzéséhez bocsássák rendelkezésünkre.
Aláírás: az I.kerületi Vegyesipari Javítóvállalat Ideiglenes Munkástanácsa
A Távközlési Kutatóintézet Ideiglenes Munkástanácsa felkéri az intézet munkatársait, hogy holnap reggel az intézetben jelenjenek meg és kezdjék meg a munkát.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00776
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00777
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00778
Rövid szünet után üzeneteket közvetítünk. Szignál.
nincs fennmaradt szöveg · ID: 20557 · becsült hossz · Adásidő
Rövid szünet után üzeneteket közvetítünk.
Szignál.
ID: 20557
Szünetjel
Kedves Hallgatóink. Üzeneteket közvetítünk.
Kiss Jenő üzeni a Rezeda utcába Pesthidegkútra Zolafinének, hogy mindaddig be ne jöjjenek, amíg mi nem jelentkezünk. László Istvánnak Belgrádba üzeni Jakabfy István, hogy az alant felsoroltak hozzátartozói, szülei, házastársa, gyermekei és rokonai jól érzik magukat, egészségesek. Vörös János, Ledniczki Emil, Botzmani József, Verebélyi András, Dézs János, Szántó Lajos, Kálmán István, Keresztúri László, Dévai István, László István, Feitné, Berényiné, Korinovicsné, Mercel László, Feit György. Mészáros Pista a kollégiumban van, egészséges, jól érzi magát, ellátása biztosítva van. Idősebb Dézs János Kunszentmártonba üzeni a feleségének, hogy jól van és egészséges. Szakt Márton és családja Újberekre üzeni, hogy jól vannak, egészségesek. Galambos Lajos üzeni kisfiának, szüleinek és testvéreinek Kótajba és Nyíregyházára, hogy jól vannak, egészségesek. Répási Lászlóné üzeni hozzátartozóinak, hogy jól van.
Közöljük kedves Hallgatóinkkal, hogy üzenetközvetítés kizárólag a száznyolcvanegy-nyolcszázas telefonszámon adható le. Ismétlem a számot, száznyolcvanegy-nyolcszáz.
Kárpáti Zoltánnak a Győri Színházba üzeni édesanyja és Klári, jól vannak, adjon életjelt. Karpentékéknek Balatonboglárra üzeni Lajos és Pista, mindketten jól vannak. Botod Pálnak a kecskeméti gimnáziumba üzeni édesanyja és Csilla jól vannak, vigyázzon magára. Lakatos Miklóséknak Ózdra a Malom utca ötbe üzeni Anci, egészséges, jól van. Ladányi Ferenc a Rákoshegyre üzeni szülei jól vannak, hívja fel telefonon apját. Buga Lajos Körösladányba a Ferenc József utca harmincba üzeni jól van, aki hallja, adja át. Boros Józsefné Pálikpusztára férje Eszti néninél jól van. Bellei Béla üzeni, mindenki jól van, Berei Bélának üzeni felesége, mindenki jól van. Csete László értesíti édesanyját a nyolcadik kerületbe, mindnyájan jól vannak. Kertész Ágoston üzeni Nagymarosra szüleinek, jól van, ha lehet, utazik.
Visztét Endre és családja üzeni Baranyamártonba és Barajenőre, jól vannak. Siebert Róbert mérnök üzeni családjának Bajára, jól van, aki hallja, adja át. Nagy József üzeni Dunapentelére Iskola tér háromba, jól van. Lieber Imre üzeni feleségének Bajára, jól van. Szabó János üzeni özvegy Szabó Jánosnénak Kunszentmártonba, mindnyájan jól vannak. Töröcsik Gábor üzeni szüleinek Mesterszállásra, Jászalsószentgyörgyre és Szegedre, mindhárman jól vannak. Kovács István üzeni ifjú Kovács Jánosnak Sukoróra, mindnyájan jól vannak. Kishontiék üzenik Gyapjas Józsefnek Makóra, mindnyájan jól vannak. Halmai Béla üzeni Alsószentgyörgyre fiainak, Pásztor István üzeni szüleinek Ófehértóra, jól van.
Az alábbiak üzenik, hogy jól vannak. Orosz Ernő családjának Budapest nyolcadik kerület Üllői út hatvanhat cé. Budai Pálnak Tiszaroffra szülei. Rácz Ferencné és Lacika üzeni szüleinek Árpádföldre Bekecs utca ötvenhatba, jól vannak, egészségesek. Veszler Jánosné és kislánya üzeni férjének és szüleinek Szegedre, jól vannak. Vankó Gyulának Jánosházára üzeni fia Gyuri, Papp Sára üzeni Terjákfaluba a száznegyvenhat szám alá férjének és Bélukának, Miskolcra az Andor utca egy szám alá Juhász Istvánnénak és kisfiának férje, Fehérvári Mihályné Pécsre férjének üzeni, hogy jól vannak. Zsámboki Mária Szeghalomra üzeni édesanyjának Ipolyságra, jól van. Dianitz Tibor üzeni Barcsra apósának Bellai Jánosnak, feleségének és két kislányának, Burzák Dezső üzeni rokonainak Kiskunhalasra, feleségével együtt jól van. Borászkó állatorvos feleségének üzeni Szentgyörgyre, hogy Kispesten tartózkodik, jól van. Szabó Béla Tompa utca tizenkettőbe üzeni, Hein Ilona Szigetszentmártonra, Koczó János Erzsébetre, Borbás József Csepelre, Szalai Gábor és Basitz Viktor Budapestre, Barta-Somogyi Lajos Talákára, Miskolcra Prókátor Dezsőnek fiai üzenik, hogy jól vannak.
Gál Ferencéknek Üllőre és Kuzinczky Józseféknak Vecsésre üzeni Gál Júlia és Irén jól vannak, már dolgoznak. Sági Pál a Magyar Nemzettől üzeni Nyitrára Pintér Sándoréknak, hogy jól van. Berecz József szintén a Magyar Nemzettől üzen Nyíregyházára édesanyjának, hogy jól van. Szerencsés János üzeni Felcsútra szüleinek, Mikola Rezső üzeni Újpestre édesanyjának és Debrecenbe Aranyéknak, kéri, hogy Újpestről jöjjenek be. Kállai József üzeni Szatmárnémetibe, a prágai magyar követség dolgozói kérik hozzátartozóikat, üzenjenek a magyar rádióban. Berecz Miklósné üzeni férjének Kiskőrösre és anyósának Mezőtúrra, hogy jól van. Kérik a Fővárosi Tanács Gyermeküdülőjének vezetőjét, közölje, hogy vannak a gyerekek.
Aigner Géza orvos és felesége üzeni debreceni hozzátartozóinak, jól vannak. Erdész György üzeni hozzátartozóinak, Kovács Istvánnak Miskolcra a Gózon Lajos utca tizenkilencbe, felesége és kisfia üzeni, hogy jól vannak, maradjon Miskolcon. Pestújhelyre Janczek Jenőnének üzeni férje, hogy Pesten van, nincsen semmi baj. Bartalosi Béla Pusztaszerre szüleinek, Máthé Zoltán a mátraházai szanatóriumba, Vörös László Győrbe, valamint a Növényolaj és Szappangyár munkásszállás lakói üzenik hozzátartozóiknak, jól vannak. Tóth Ferenc a Ráday utcából Tatabányára szüleinek üzeni, hogy feleségével együtt jól van. A zamárdi erdőgazdaságnak üzeni Lengyel Imre, mindhárman jól vannak, ha lehet, küldjenek a Gellért Szállóhoz kocsit értük.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00779
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00780
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00781
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00782
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. A pontos idő tizenhárom óra.
Kedves Hallgatóink, felolvassuk kommentárunkat.
A maiakhoz hasonló forradalmi napokban született meg a címer, melyet azóta úgy ismer minden magyar, Kossuth-címer. Népünk száz valahány évvel ezelőtti forradalma tüntette el a magyar hazát jelképező fejből a királyság jegyét, a koronát. A császári uralom ellen hadba vonuló seregek feje fölött büszkén csattogott a nemzeti szín szegélyes lobogókon az új címer, a független Magyarország jelképe. Nekünk, magyaroknak azóta ez a címer jelenti Magyarországot. Nem tudtuk, és nem is akartuk magunkénak elismerni azt a címert, melyet a korona utánzás sorában Rákosiék próbáltak népünkre erőszakolni. Hiába helyezték minden állami épület homlokzatára, hiába szövették, festették nemzeti színű zászlónk közepére, hiába verették pénzünkre. Minden magyar számára idegen maradt ez a címer, nem a hazát jelképezte, hanem azokat, akik kifestették, felvarratták, kiverették. A szolgai utánzás, a meggondolás nélküli szolgai engedelmeskedés, a nemzeti sajátságokat könyörtelenül irtó Sztálin-Rákosi szellem jelképe ez a ránk erőltetett címer minden magyar számára. Múlt kedden, mikor az egyetemi ifjúság tömött sorokban lépett az utcára, hogy tiltakozzék a nép jogos követeléseit tervszerűen halogató vezetők uralma ellen, szárnyat kapott, és nagy visszhangra talált a jelszó, Kossuth-címert akarunk. Harsogott a jelszó a Bajcsy-Zsilinszky úton és a házakra, sorra kerültek ki a magyar zászlók. Az Andrássy út sarkán is kitűzték a ház lakói a zászlót, melyen azonban az új címer volt. A jelszó harsogott tovább, mire a ház lakói ollót és cérnát kerítettek, bevonták a zászlót, és néhány perc múlva újra kitűzték. De ekkor azonban már csak a varrás helye mutatta, hogy nem a mi címerünket tépték akkor a zászló fehér sávjának közepéről. Tomboló éljen üdvözölte a ház gyorsan cselekvő lakóit. És gyorsan cselekedett a nép jogos kívánságainak eleget tévő új nemzeti kormány is. Nagy Imre elvtárs tegnap bejelentette, a kormány javasolni fogja az országgyűlésnek, hogy ismét a Kossuth-címert fogadja el, tegye hivatalosan is országunk jelképévé. Más címert lobogtatnak majd zászlók. A külföldiek számára talán csak jelentéktelen változás lesz, nekünk azonban mindent jelent. A címer maga is jelkép, egy országot jelképez. De ez a változás most maga is jelkép. Azt mutatja, hogy az egész nép követelését magáévá téve új kormányunk valóban új úton indult el. Szentnek tartja mindazt, amit a nép szentnek tart, valóra vált minden egyes nemzeti követelést, gondosan ügyel arra, hogy nemzeti sajátosságaink külsőségekben és tartalomban egyaránt döntő tényezők legyenek a jövőben, a kormány irányítómunkájában és hazánk mindennapi életében egyaránt. Az Országgyűlés még nem dönthetett, de pillanatig sincs kétségünk afelől, hogy a javaslatot magáévá fogja tenni, mint ahogy a Szabad Nép mai címoldalán már Kossuth címere látható. Ott látjuk a fővárosban és vidéken egyaránt azokon a zászlókon, melyeken a címer helyét egyelőre csak egy varrás, egy szegés, vagy akár egy lyuk mutatja. Kossuth címerét tűztük újra zászlónkra, e jelképpel indult hazánk a nemzeti függetlenség új útjára.
Kedves Hallgatóink, kommentárunkat hallották.
Rövid szünet után közleményt olvasunk fel.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00783
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. A pontos idő tizenhárom óra.
Kedves Hallgatóink, felolvassuk kommentárunkat.
A maiakhoz hasonló forradalmi napokban született meg a címer, melyet azóta úgy ismer minden magyar, Kossuth-címer. Népünk száz valahány évvel ezelőtti forradalma tüntette el a magyar hazát jelképező fejből a királyság jegyét, a koronát. A császári uralom ellen hadba vonuló seregek feje fölött büszkén csattogott a nemzeti szín szegélyes lobogókon az új címer, a független Magyarország jelképe. Nekünk, magyaroknak azóta ez a címer jelenti Magyarországot. Nem tudtuk, és nem is akartuk magunkénak elismerni azt a címert, melyet a korona utánzás sorában Rákosiék próbáltak népünkre erőszakolni. Hiába helyezték minden állami épület homlokzatára, hiába szövették, festették nemzeti színű zászlónk közepére, hiába verették pénzünkre. Minden magyar számára idegen maradt ez a címer, nem a hazát jelképezte, hanem azokat, akik kifestették, felvarratták, kiverették. A szolgai utánzás, a meggondolás nélküli szolgai engedelmeskedés, a nemzeti sajátságokat könyörtelenül irtó Sztálin-Rákosi szellem jelképe ez a ránk erőltetett címer minden magyar számára. Múlt kedden, mikor az egyetemi ifjúság tömött sorokban lépett az utcára, hogy tiltakozzék a nép jogos követeléseit tervszerűen halogató vezetők uralma ellen, szárnyat kapott, és nagy visszhangra talált a jelszó, Kossuth-címert akarunk. Harsogott a jelszó a Bajcsy-Zsilinszky úton és a házakra, sorra kerültek ki a magyar zászlók. Az Andrássy út sarkán is kitűzték a ház lakói a zászlót, melyen azonban az új címer volt. A jelszó harsogott tovább, mire a ház lakói ollót és cérnát kerítettek, bevonták a zászlót, és néhány perc múlva újra kitűzték. De ekkor azonban már csak a varrás helye mutatta, hogy nem a mi címerünket tépték akkor a zászló fehér sávjának közepéről. Tomboló éljen üdvözölte a ház gyorsan cselekvő lakóit. És gyorsan cselekedett a nép jogos kívánságainak eleget tévő új nemzeti kormány is. Nagy Imre elvtárs tegnap bejelentette, a kormány javasolni fogja az országgyűlésnek, hogy ismét a Kossuth-címert fogadja el, tegye hivatalosan is országunk jelképévé. Más címert lobogtatnak majd zászlók. A külföldiek számára talán csak jelentéktelen változás lesz, nekünk azonban mindent jelent. A címer maga is jelkép, egy országot jelképez. De ez a változás most maga is jelkép. Azt mutatja, hogy az egész nép követelését magáévá téve új kormányunk valóban új úton indult el. Szentnek tartja mindazt, amit a nép szentnek tart, valóra vált minden egyes nemzeti követelést, gondosan ügyel arra, hogy nemzeti sajátosságaink külsőségekben és tartalomban egyaránt döntő tényezők legyenek a jövőben, a kormány irányítómunkájában és hazánk mindennapi életében egyaránt. Az Országgyűlés még nem dönthetett, de pillanatig sincs kétségünk afelől, hogy a javaslatot magáévá fogja tenni, mint ahogy a Szabad Nép mai címoldalán már Kossuth címere látható. Ott látjuk a fővárosban és vidéken egyaránt azokon a zászlókon, melyeken a címer helyét egyelőre csak egy varrás, egy szegés, vagy akár egy lyuk mutatja. Kossuth címerét tűztük újra zászlónkra, e jelképpel indult hazánk a nemzeti függetlenség új útjára.
Kedves Hallgatóink, kommentárunkat hallották.
Rövid szünet után közleményt olvasunk fel.
ID: 00784
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00785
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. Tizenhárom óra öt perc.
Kedves Hallgatóink, felolvassuk a SZOT elnökségének közleményét.
Napok óta szünetel a munka a gyárakban, üzemekben. A dolgozók aggódnak, mi lesz az elmaradt keresetükkel. A SZOT elnökségének az az álláspontja, hogy a tragikus események miatt nem érheti anyagi kár a dolgozókat. A SZOT elnöksége azt javasolja tehát valamennyi munkástanácsnak, hogy a tragikus események következtében elmaradt munkanapokat valamennyi dolgozónak átlagkeresettel számolják el. Azoknak a dolgozóknak, akik ezekben a napokban is megjelentek munkahelyükön, dolgoztak, vagy részt vettek a gyár védelmében, az átlagkereset kétszeresét kell kifizetni a munkában, vagy az őrség kötelékében eltöltött órákra. Felhívjuk a tragikus harcok során megsérült szakszervezeti tagokat és az elesett szakszervezeti tagok hozzátartozóit, hogy jelentkezzenek pénzsegélyért az üzemi bizottságoknál, illetve a szakszervezetek központjaiban. A SZOT elnöksége felhívja Budapest és a többi város üzemeinek dolgozóit, elsősorban a katonaviselt, tapasztalt munkásokat, vegyenek részt a rend helyreállításában, lépjenek be a felállítandó nemzetőrségbe. A nemzetőrséget arra az átmeneti időre hozzák létre, amíg a rend helyreáll. A nemzetőrségbe minden üzem, hivatal, intézmény munkástanácsánál, ahol még ilyen nem alakult, üzemi bizottságánál lehet jelentkezni. A jelentkezőket a munkástanácsok irányítják a kerületi, megyei, járási kapitányságokra, a nemzetőrség parancsnokához. Ideiglenes feladatról lévén szó, a nemzetőrség tagjai továbbra is munkahelyükön kapják fizetésüket, élelmezésükről a nemzetőrség gondoskodik. Munkásszállások, üzemi bizottságok. Mindenhol állítsátok fel az üzemi őrségeket és tartsatok kapcsolatot a területi nemzetőrséggel. Segítsétek a rend mielőbbi helyreállítását. Segítsétek ezáltal a lakosságot élelmezési, egészségügyi problémáik megoldásában is.
Kedves Hallgatóink. Felolvastuk a SZOT elnökségének közleményét.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00786
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00787
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00788
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00789
Kedves Hallgatóink. Üzeneteket közvetítünk.
Özvegy Halas Tamásné Abádszalók, drága jó édesanyám, jól vagyunk, Lajos. Kiss Lászlót kéri édesanyja Békásmegyerről, hogy azonnal életjelt magáról a száznyolcvanhat-kettőszáznyolcvankilences telefonszámon. Megismétlem. A száznyolcvanhat-kettőszáznyolcvankilences telefonszámon. Péter Benjaminné üzeni férjének a balatonkenesei üdülőbe, hogy az egész család jól van. Garics színészházaspár Kecskemétről üzeni Budapesten élő szüleiknek, jól vannak, kérik a szülők is adjanak életjelt magukról. Bódi Antalnak Salgótarjánba üzenik Gyuláék, jól vannak. A Villamos-állomás Szerelő Vállalat dolgozói, akik Kerecsendről gyalog elindultak, mindnyájan egészségesen megérkeztek. A Zeneművészeti Főiskola Bartók kollégiumának növendékei üzenik szüleiknek, egészségesek és jól vannak.
Réz Károlyék üzenik Blázer Ottónénak Oslóba, az egész család jól van. Kálmán Árpádnak Alsógödre Líviáék és Tóth Vilmos fiának Csabának üzenik, jól vannak. Paskó György szüleinek Akasztóra, Kelemen Júlia ápolónő szüleinek Lökösházára, Juhász Istvánné Csepelről családjának Pécelre, Koszland Béla apósának Ványoséknak Kálozra üzenik, jól vannak. Pestről érdeklődik doktor Poroszlai Imre Judit kislánya iránt, aki Budapesten lakik a Vörös Hadsereg út tizenkettő szám alatt, adjon életjelt magáról. Budapest negyedik kerület Tavasz utca harmincnégy szám alá szüleinek és Hajdúdorogra a Sziget utca tizennyolc szám alá Varga Lajos üzeni, jól van. Gáróczi István üzeni feleségének Lajosmizsére a Vajda utca kilenc szám alá, jól van. Balogh György Lajosmizsére üzeni feleségének, Szabó Oszkár Debrecen Attila tér hat számba szülei üzeni neki, jól vannak. Ruczki Ernőnek üzeni fia Kiszomborba, jól vannak. Aják Mihály Kenesére üzeni családjának, jól van. A Falu Színház Cseresznyevirág társulatából Végh Józsefnek felesége üzeni, jól van, aki hallja, adja át. Dunaharasztira a Thököly út három szám alá Izsák Géza üzeni feleségének, Fazekas Gáspár feleségének Kispestre, Rózsavölgyi Sándor Gödöllőre üzeni szüleinek, jól van. Szendrei Károly üzeni családjának Budapestre, Zalahalápra az Aszfaltút-építő Vállalatnál Varga Tibornak üzeni családja, jól vannak. Bukra szüleinek üzeni Talabér Lajos, jól van. Isaszegre Hajdú István üzeni szüleinek, testvérének és Budapest tizenegyedik kerületbe Oláh Istvánnénak az egész család jól van. Pálfi István üzeni feleségének Pécelre, jól van. Szombathelyre Ávár Oszkár és Bársony Miklós üzeni, jól vannak.
Endi Sándornénak Tiszavasváriba üzeni férje és gyermekei, jól vannak, aki hallja, adja át. Mátraházi Józsefnek Vajda Péter utca negyvenháromba üzeni Tompa család, jól annak. Tatabánya Babér utcába Poscsik József és felesége fiuknak üzenik, hogy jól vannak. Perbál községbe Harama Mátyásnénak gyerekei, jól vannak. Izsákra Somogyi Eleknének üzeni Tomsor család, jól vannak. Doktor Ernst Károlynak Kecskemétre üzeni fiuk Budapestről. Doktor Kálmánnénak Gyöngyöspata lánya üzeni. Novák Gyuláné adjon életjelt magáról a száznyolcvanhét-százhetvennyolcas telefonon. Megismétlem, a száznyolcvanhét-százhetvennyolcas telefonon. Kóta Istvánné Mezőkövesdre üzeni anyjuk, Vilmos és Szurdokiék jól vannak. Doktor Nyári Lászlónak Győrbe üzeni lánya, jól vannak. Dévéti Jánost kéri kisfia Zuglóból, hogy hívja fel telefonon. Özvegy Kovács Jánosnénak Balatonkeresztúrra és Halasovics Györgynek és családjának Pestújhelyre üzeni Béla és Kati, hogy jól vannak. Molnár László üzeni Szegedre családjának, Vajda János Jászkisérre szintén családjának. Juhász Béla Veszprémbe Dózsa György út tizenhét, Farkas András Szécsényi útra Bokár hatvannégy. Baranyai János Hódmezővásárhelyre, valamennyien családjuknak üzenik, jól vannak, egészségesek. Vecsésre Rudolf utca huszonhétbe Csorba Andrásnénak fiai üzenik, jól vannak. A belgrádi magyar követségre üzeni László Istvánnak családja, valamennyien jól vannak, egészségesek. Doktor Káplár Zoltán orvosnak Zamárdiba, a laktanyába szól az üzenet, adjon életjelt magáról, a zuglói telefon jó. Szilágyi Adélnak Miskolcra szülei üzenik, Csutor János üzeni Csorvásra, jól vannak.
Az alábbiak üzenik, jól vannak, benn dolgoznak a kórházban. Szabó József Érd, Angyalfi út ötvenegy. Varga Nándor Érdliget szüleinek üzeni. Kondor Istvánnak Egervárra üzeni feleségének. Gödrös Benjaminné Csurgóra szüleinek. Gál Lajosné Kiskunfélegyházára Bálintnak. Doktor Melis György feleségének Győrbe, doktor Balla Éva Gyulára szüleinek, Molnár Bertalanné Jotságra és Dorogra, Kiss Istvánné fiának Veszprémbe, Gyurka Emil Parádra feleségének, Tóth Jánosné Szentesre szüleinek, Kiss Júlia Hajdúböszörménybe szüleinek, Kiss József Üllő, Berkes utca negyven feleségének és szüleinek, Hoppál Ilona Törökszentmiklósra szüleinek üzeni, jól vannak, mindannyian benn dolgoznak a kórházban. Tóth András feleségének Makádra és szüleinek Bókra, Gyöngyös János feleségének Kisorosziba és szüleinek Miklósmajorba, Kalocsai Mihály családjának Tápiószelére, Szakácsi Gábor szüleinek Debrecen Arany János utca tizenötbe, Szentendrére Mészároséknek és Pestszentlőrincre Diósi Juditéknak, Nyírő Dezső feleségének a Rákóczi út ötvenbe és édesanyjának Tamásiba, Bátori János Bátára szüleinek és Göncre apósának, Csiszár Ferenc szüleinek Győrbe, Polgár József Molnár Istvánnénak Győrbe, Sitkovics Kálmán szüleinek Kemenessömjénbe, Boguncsák Miklós szüleinek Tunyogra és Mészáros Kettő István testvérének Rácalmásra üzeni, jól vannak, aki hallja, adja át. Németh Istvánné üzeni Érdre Csutovics családnak, jól van. Barknénak Székesfehérvár István tér hét szám alá üzeni Panni, jól vannak. Huszadik kerület Rózsavölgy, Nagy János Lászlónénak üzeni fia, jól van és Laci él.
Oláh Jenőnek Dorogsebesre üzeni Joli és Bandi. Fazekas Lászlóéknak Kiskunfélegyházára Laci és Feri. Felföldi Gyulának és családjának Üllőre Rezső. Szalai Lajosnénak Vásárosfaluba és Mészáros Sándornak Páhibra valamint özvegy Kucsita Pálnénak Kisbérre üzeni a Kucsita család. Szemes. Bélának Temesvárra a Csorbai család. Kósa Sándor szüleinek Hajdúszoboszlóra. Jakab Jánosnak Dobozra, Lacsánéknak Szegedre a Bukta család. Szabó Albertnak Érdligetre a Szentkirályi utca huszonkettőből a gyerekek üzenik, jól vannak. Szabadi Mihály Ludasra feleségének és kislányának üzeni jól van, mihelyt lehet, utazik. Jakcsa István Szentesre feleségének és szüleinek, jól van, János is jól van, mihelyt lehet, utaznak együtt. Németh Jánoséknak üzenik Dorogra lányaik jól vannak, Ilonkának nincs semmi baja. Iványi Jánoséknak Kiskunfélegyházára, Takács Jánoséknak Dunakilitire üzenik családjaik, jól vannak. Tisztafüred-tó Ócsa József üzeni Budapestről, hogy jól van, aki hallja, adja át.
Szigligetről, az alkotók házából a következő írók üzenik hozzátartozóiknak jól vannak, üzenetet várnak hazulról. Rácz Bélánénak a lánya, Lénárt György hozzátartozóinak, Balló Rezső főorvosnak Fekete Pál üzeni, jól van. Rácalmási György szüleinek. Németh László író hozzátartozóinak. Árkos Antal író hozzátartozóinak. Kovádi Péter, Rózsa György, Földeák János és Kiss Tamás Debrecenbe.
Bertalan Jánosnénak Inke Alivár utcára üzeni lánya Magda, jól vannak. Komlóra Eszekékhez üzeni lányuk Júlia és családja, jól vannak, a vendégek Burulj itt vannak, jól érzik magukat. Lantos Dezsőnek üzeni felesége kisfia, egészségesek, jól érzik magukat. Gál Endréék és Dobraiék üzennek Varga Ferkééknek, egészségesek. Doktor Kellner Pálné és családja az Izabella utcából üzenni doktor Kellner Pálnak, egészségesek, csókolják. Monori Imre és felesége üzeni tatabányai szüleiknek, jól vannak. Bolics Tibor Vácra szüleinek, Töröcsik Ferenc Tiszavárkony szüleinek, Horváth Lajos Debrecen szüleinek, Szirmai Gábor Bartók Béla út négy feleségének, Nagy János Sárdra szüleinek, Agraczki Sándor Győrbe Bajcsy Zsilinszky út negyvenhárom feleségének, Rajz István Neszmélybe szüleinek, Békéscsabára sógorának, Tóth Imre Hosszúpályiba feleségével együtt jól van. Pata Mária Ófehértó telepre testvérével együtt jól van, aki hallja, adja át. Buczkó Károlyné gyerekekkel együtt jól van. Szeles Mihálynénak Miskolc leánya és veje jól van. Vasvári Jánosnak Kemesgerendásra János és András jól érzik magukat. Franyó Bélának Nyáregyháza, Sziglég Géza üzeni, Baróti Miklósnak Hajdúnánás Jókai utca tizennégy fia, Csuta Józsefnek Hajdúnánás Bajcsy Zsilinszky út tizenöt fia, Váli Dezsőnek Pusztaszabolcs anyja és húga üzenik, jól érzik magukat.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00790
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00791
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest.
A pontos idő tizenhárom óra negyven perc.
Táviratokból idézünk.
A táviratok özöne érkezik Budapestre ipari városokból, vidéki üzemekből és községekből, amelyekről a napokban vajmi keveset hallottunk. Valamennyi arról ad számot, hogy mit kíván a magyar nemzet. Budapest népének követeléseit, az új magyar nemzeti kormány nyilatkozata rokonszenvező visszhangra talált a vidéken. Sóstófalva népe egyetértéséről biztosítja a Borsod megyei követeléseket, amelyek végrehajtását Nagy Imre vállalta. A borsodnádasdi Lemezgyár munkásai táviratukban üdvözlik Nagy Imrét és az új nemzeti kormányt, ugyanakkor azt kívánják, hogy a kormány gondoskodjék a harcokban elesettek családtagjairól, valamint a sebesültekről. Velük együtt a szombathelyi Járműjavító munkásai, a Fűtőház dolgozói, valamint a pétervásári lakosság helyesli a kormánynak azt a törekvését, hogy tárgyalásba lép a Szovjetunió kormányával a szovjet hadsereg visszahívására vonatkozólag. A pétervásári lakosság azt követeli, hogy a tervgazdaság terén elkövetett súlyos hibákért feleljenek azok, akik elkövették. Teljes világosságot kíván a pétervásári nép az uránlelőhelyek dolgában, és követeli, hogy uránkincsünket a nemzet és a béke érdekében használják fel, és erről a valóságnak megfelelően tájékoztassák őket. A pétervásári távirat utolsó mondata így hangzik, a legteljesebb mértékben egyetértünk a Lengyelországban végbe ment politikai változásokkal, és szolidaritásunkról biztosítjuk a lengyel elvtársakat. Több távirat üdvözli a nemzeti lobogónkon újra díszelgő Kossuth-címert.
Az ajkai Timföldgyár és Alumíniumkohó munkásai Nagy Imrének küldött táviratukban azt kívánják, hogy a bér- és normarendszert a legsürgősebben vizsgálják náluk felül. Igaz, hogy a rengeteg távirat között késéssel kaptuk kézhez az ajkai munkások kívánságát, mégis bízunk táviratuk utolsó mondatában, mely így hangzik, amíg a választ megkapjuk, a termelést folyamatosan biztosítjuk. Éljen szabad és független Magyarország. Bíztunk abban, hogy az üzem munkássága is bizalmat szavaz az új kormány kifejezett törekvésének, amely egyelőre különösen az alacsony keresetűek bérrendezésére vonatkozik.
Vajta község követeli a vérontás megakadályozását és azt, hogy a kormány vizsgálja felül a mezőgazdaságban alkalmazott korábbi politikát, és úgy változtasson ezen, hogy a nép akaratának megfelelő embereket állít a mezőgazdasági munka irányítóhelyeire olyanokat, akik a nép bizalmát azért is élvezik, mert szakemberek. Véleményünk szerint a vajtaiak táviratuk elküldése óta elhangzott kormánynyilatkozatokban megtalálták kívánságaik teljesítésének zálogát. Hírt adunk még egy most érkezett táviratról. A miskolciak küldték, szolidaritást vállalván a budapesti munkássággal. Közlik, hogy fegyverrel őrzik a villamos-berendezéseket, és az áramszolgáltatást a bányák, az üzemek és a lakosság részére zavartalanul biztosítják. Amint írják, ezzel fejezik ki hitüket és reményüket a megújhodó nemzeti politika iránt.
Kedves Hallgatóink, táviratokból idéztünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00792
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00793
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00794
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. Tizennégy óra egy perc.
A Meteorológiai Intézet jelenti. Szeles idő, több helyen esővel. Az északi légtömegek fokozatosan kiszorítják Közép-Európából az enyhe levegőt. Ennek kapcsán jelentékeny esők keletkeznek. A hegyekben havazik. Hazánkban, főképp a nyugati és északi megyék kaptak kiadósabb esőt. Szombathely és Kapuvár vidékén a csapadék mennyisége meghaladta a húsz millimétert. A Mátrában és Zalaegerszegen, vidéken leesett az első hó. A hőmérséklet vasárnap az ország nagy részében még tizenkettő-tizennyolc fokig emelkedett. Éjjel általában három-öt fokig hűlt le. Budapesten hétfőn tizenkét órakor a hőmérséklet négyes fok. A tengerszintre átszámított légnyomás hétszázötvenhárom milliméter, alig változik. Budapesten vasárnap a hőmérséklet napi középértéke nulla egész nyolctized fokkal, a légnyomás napi középértéke hét egész négy tized milliméterrel alacsonyabb volt a sokévi átlagnál. Várható időjárás kedd estig. További eső, néhány helyen havas eső, a hegyekben havazás. Élénk nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet alacsony marad. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel egy-négyes, a legmagasabb nappali hőmérséklet öt-nyolc fok között. Megismétlem, várható időjárás kedd estig. További esők, néhány helyen havas eső, a hegyekben havazás. Élénk nyugati, északnyugati szél, a hőmérséklet alacsony marad. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel egy, négyes, a legmagasabb nappali hőmérséklet öt-nyolc fok között.
Kedves hallgatóink, felolvastuk a meteorológiai intézet jelentését.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00795
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00796
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest.
A pontos idő tizennégy óra öt perc.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk.
Pusztai százados üzeni Tatabányára feleségének, Szolnokra édesanyjának, hogy jól van, egészséges. Negyedinének üzeni Esztergomba Baba. Östereicher Gyulának Nyíregyháza Mezőkert, Pityuka. Jancsiéknak Békéscsabára Lili, Jóska. Nagy Éva üzeni Villányra, hogy jól van. Karaji Ida Szentmártonkátára üzen. Puszka Mária Kalótanyíregyházára üzen. Farkas Mária Gyulára. Czibor Márta Orosházára és Sopsz Éva Siklósra. Tinnyére üzenik hozzátartozóiknak, hogy jól vannak, Krausz János, Kálmán János és Takács Gyula. Lőrincz Gyula üzeni szüleinek Abaújvárra, hogy jól van. Rosler család üzeni Gogenfára és Rómaira. Józsáéknak Gödöllőre Gabiék. Ceglédre Millik Józseféknek és Polcsókéknak Budapestre a Balázs Béla utcába Gulerék a Sándor utcából. Papp Istvánéknak Hatvanba üzeni Budi Erzsi, Mária és Évi, hogy jól van. Rába Béla lányának és testvéreinek, Nyíregyházára. Özvegy Zsadon Ferencnének Ceglédre üzeni három lánya és családja. Mohácsra Rubli Jánosnak és Pécsre üzen doktor Sütő Mátyás. Ötvös Józsefnek Hévízre Peti és Pötyi. Jánosházára testvéreinek Fesztevics István és családja. Nagy Istvánnak Ravaszdra fia, Jóska. Dobáj Lajosnak Nagymányoknak, Lászlóéknak Aszódra, Erika. Elek Pálnénak Szeghalomra, Kurucz Géza és neje Budapest, Szentkirályi utca tizenháromból. Mezőkövesdre Pataki Marika üzeni, hogy Mária néni jól van. Pölöskefőre szüleinek üzen Balogh Róbert. Gombára szüleinek Szászi János. Úriba, Kossuth Lajos utca ötvenbe szüleinek és feleségének Nagy Antal. Mészáros Gyuláéknak Vargha Sárikáéknak és összes barátainak Adászlevekre Horgy József. Feleségének és családjának Budapestre Galambos Tibor. Feleségének és családjának Újpestre Kraiczi Endre. Szintén feleségének és családjának üzen Tószegre és Újszászra Mészáros László. Lakatos Imrénének Balatonfüredre férje és az egész család. Szüleinek Sátoraljaújhelyre Ruzicski Sándor és Éva A Szobi Járási Tanácsra Szamosszegi Lajos vb elnökhelyettes azt üzeni, nemsokára megy haza, addig dolgozzanak jól. Mikák Ágnesnek Lillafüredre üzen nővére. Kecskemétre szüleiknek Csermákék. Botka Zoltánnénak Kisvezekényre Lívia és István. Pilisszentivánra Geizler családnak Mici és Feri. Doktor Melinda Lászlónak Nagyváradra felesége. Szilárd Józsefnek tizenharmadik kerület Dömsöd utcába hozzátartozói. Hajdú Mátyásnénak Kiskunhalasra Mária. Sárbogárdra özvegy Lehner Györgynének fiuk. Kápolnásfaluba Bot Ferenc Bálintnak Ella, Zimi. Nagyváradra Bányai és Kulcsár családnak Gabi, Cili. Hőgyészre Tamás családnak Gabi, Vili és Bandi. Budapestre, hetedik kerület, Rózsa Ferenc utca harminckilencbe Marikának és kislányának, Nagy János. Pilisre, Paksa Károlynak, Németh Istvánnak, Gál Jánosnak, Bielik Istvánnak Budapestről. Vadász István üzeni szüleinek és testvéreinek Székesfehérvárra, Velencei út huszonötbe, valamint menyasszonyának Tatára Környei utca tizenhétbe, egészséges vagyok. Lőrincz István üzeni húgának, Kálló, Nemes utca kettőszázhetvenkettőbe, egészséges vagyok, és sokszor csókollak. Bezzai Ferenc üzeni szeretett szüleinek Dunapentele Temető út ötszáznegyvenkilencbe, jól vagyok, egészséges vagyok, szeretet fiúk Öcsi.
Ukkra üzen Oláh Sándoréknak fiúk. Szegedre Tóth Istvánné. Boros Lászlónak Hódmezővásárhelyre fia és felesége a Bródy Sándor utca húszból. Kapára szüleiknek Németi Rózsi és Júlia. Vincze Andrásnak Egerbe Vincze István. Kóta Vilmának Rákoscsabára. Monori Istvánnak Gyulára. Szombathelyre édesanyjára Szabó Margit tanárnő. Öreglakra Márton Anna és János. Gyepek Alajos családja üzeni hozzátartozóiknak, jól vannak. Egyed Kálmánéknak Czibakházára. Nagy Zoltán családja a Gyulai Pál utcából. Nagy Istvánnak Rabasdra, Józsi. Domonkos Antalnak Gyönkre, Józsi. Balogh Marikának Kerekegyházára, Tóni. Tolnai Lászlónak Bicskére, Laci. Sándor Mihálynak Csókára, Pista. Özvegy Simor Józsefnének Mezőfalvára, Jóskáék, Laci, Márta, Erzsi. Doktor Jólesz Lászlónénak anyu és Ilcsi. A Mátraházai Vasutas-üdülőbe Peti, Ibi, Márta, Jóska. Pápára Dénes Sándornénak férje. Baloghy állatorvosnak Makóra anyukájuk. Rákoscsabára és Kispestre Dánielskyné. Szüleiknek Pomázra és Pesterzsébetre, rokonaiknak Nagykanizsára Richter József és felesége. A Nyitrai családnak Tökmőre, Margit, Imre és Éva. Sájdli Györgynek Pesterzsébetre. Szabó Lajos és családja üzeni, hogy jól vannak és Géza megjött. Kecskemétre Jeszenszk Géza, Schrammelék, Pécsi Nemzeti Színházba Bocskor Juditnak Bocskor László és családja. Ceglédre Hollós utca húszba testvéreinek Patkós Irma. Erdős Mihálynak Debrecenbe Péterfia utca nyolc, testvérei. Tarr Ferencnének Csepel, Temesvári utca hétbe szülei üzenik, adjon életjelt magáról. Jánvári Andrásnénak Dögébe és Jánvári Etelkának Újpestre, Gabi, Etelka üzenjen vissza. Miskolcra, Lehel utca ötbe Dóka Pálnénak Kovács Józsefnek, Forgó Istvánnénak Csongrádra, férje egyelőre nem tud hazamenni. Tokos Antalnak Úrira fia. Kolozsvárra és Karcagra. Török Erzsébet és Nagy István. Budapest, Soroksári út harmincegybe édesapjának és Abádszalókra édesanyjának. Ifjú Huber Gyula és László Deák Andráséknak Óbudára Éri utcába. Koltai Jánosék Pesterzsébetre, Koltai István és felesége. Berei Máriának Múzeum utca tizenöt bátyja Lajos és mindenki jól van. Pethő Istvánnénak Pestszentlőrincre, mindnyájan jól vagyunk, Pista. Stollár Máriának Szeged, MÁV nevelőintézet, anyu. Doktor Patkós Imre orvosnak a győri kórházba, Mamika, Nagyapi. Vén Ferencné Százados út ötvenhét lányának, Radó Gyulánénak Vágra és péceli MÁV kórházba özvegy Balázsdi Ákosné jól vagyunk. Özvegy Rubik Józsefné Csurgóról Rubik Józsefnek a család jól van. Nagy Gábornénak Hentes utca tizenegy, Mészárosék jól vannak. Rappai Ferenc Dísz tér tizenhárom üzen Sárosdra Rappai Györgynek. Simontornyadon Czibrik és Takács családnak, Czibrikék mennek. Kovács Lajos és családja üzen Benkő Ferencnek Hosszúvölgybe és Cserhalmi Istvánnak Orosztonyba. Balogh Rozi Mezőtúrra. Kárpáti Dezső Békéscsabára.
Pápára üzen Dénes Sándor. Szentmártonkátára Takács László. Ugyancsak Szentmártonkátára Hegedűs Istvánnak üzen Dénes Sándor a Rákóczi út Eötvös Leányotthon Rákóczi út tizenegy-tizenhármas Fiúdiákotthon lakói jól vannak. A Borászati Technikum diákjai és tanári kara jól van. Versegre özvegy Hangya Mihálynénak és Rákosszentmihályra Csiszár Ferencnek üzeni Laci, Margit és Ilona, mindannyian jól vannak. Miedler Erzsébetnek Mohácsra üzen Tibi. Horváth József üzen Tóth Lajosnak Somogyvárra. Halász Jánosnak a tizennégy kerület Szobor utca ötvennégy számba üzen Feri, aki hallja, adja át. Jászárokszállásra özvegy Szabó Alajosnénak Margit lánya. Molnár Ilona üzen Vakaljára és Dömeföldére, aki hallja, adja át. Szabó Gézáékat kéri Kéry Ambrusék, adjanak hírt magukról a házban lévő telefonon. Réti László Várpalotára. Roth József Kőszegre. Szabó Gyula Siklósra üzen, jól van. Bunya Lászlóék Máriapócsra üzennek. Özvegy Keszeli Jánosné jól van. Elekre Tétényi Mihálynénak üzen lánya. Gyöngyösre Blazák Ottó és családja. Sopronba Téth Adolfnak leánya Mária. Egerbe Bokor Józsefnének Holubekék. Nógrádkövesdre Elekes Istvánnak felesége, fia és családja. Horváth József üzeni menyasszonyának Terinek Székesfehérvárra Kecskeméti utcába, jól van. Kovács Lajos Hévízgyörkre a Beke utcába feleségének, szüleinek. Szedján Mihály üzen Domogyba a Király családnak, jól van. Tárnoki Emil üzen Tárnokra. Thuróczy Alajos Thuróczy Józsefnek a fia és az öccse jól van. Kistétre özvegy Németh Jánosnénak üzen fia. Visnyekre Tóth István Tari Antalnak, a család jól van. Balatoni István Mohácsra öccsének és Barcsra. A Rigó család üzen Budára szüleinek. Horváth Dávid hozzátartozóinak. Ernster Mihály Adonyba üzen. Antal Dénesnek Kistétre fiuk és nagybátyjuk jól van.
Kiss Emil üzen feleségének Pestimrére a Kossuth Lajos utcába, jól vagyok, ne aggódj, sokszor csókollak. Zwillingeréknek a Budapest Ostrom utcába üzen Dániel fiuk. Kovács Miklósnak Horfokberendre kettőszáznegyvenegyes őrhelyre Marika és Józsi üzen. B. Oláh Jánosnak Újfehértóra Nemz József és felesége küldi üdvözletét. Óbudára Kosséknak Zwannerék. Máriapócsra szüleinek ifjú Forrósi János. Apjának Csabai Imrének és Budapestre Nagy Lászlónak Forrósi Jánosné. Forrósi Ferenc adjon életjelt magáról. Doktor Varga Istvánnénak Nyírbátorba csecsemőotthonba üzen férje. Ajkakisberbe Ferenci Ferencnek Molnár Gyula és Holovecz Mihály üzen. Budapestre a Mártírok útjára Somos Margit. Tolcsvára Tasnádiék a Bede család. Pós Lajoséknak Szegedre a Feltámadás utcába leánya Juci. Összes rokonainak Orbán Lajos a Puskin utca húszból. Varga Istvánnak Lőrincre a Széchenyi út tizennyolcba Varga Ilona. Bánmonostorra feleségének és leányának Kurucz József. Békásmegyerre a Kőbánya utca hetvenkilencbe Gáti Istvánnak, felesége és gyermekei. Lóránt Györgyéknek Nyírbátorba és Huszka Mátyásnénak Szamuely utca huszonhatban Gizi és Pista. Bajára és Kisériára Filackó Ádám üzen. Miskolcra a Széchenyi út nyolcvanba Didl Lajosnak Szabó Márton. Baracskai Mihálynak Peregre Kovács Mártonék. Egervárra Kapter Istvánnak Molnárék. Csornaszentjakabra és Dombóvárra Krajerág János és Gyurcsány László. Zánkára Lestár Jánoséknak a Leknárcsalád. Kondorosra Kopácsiéknak Margit, Klári és László. Egerbe a Hadagos utca tizennégybe Bárdos Kálmánnak lánya, veje és unokája. Nagymágocsra Őze Andrásnak Páliék, Páliék, Fábiánék. Miskolcra és Megyerre Mikuleczkyék. Nagykanizsára Romhányiék. Pusztaszabolcsra Horváth Ferencnének férje. Pusztaegresre özvegy Horváth Sándornénak a Németh család. Pécsre és Lőrincre Árvaiék a Szentkirályi utcából. Tolcsvára Farkasék a Sándor utca kilencből. Csongrádra Forgó Istvánnénak férje. Ivánkára feleségének és sógorának Pator Gyula. Debrecenbe doktor Kiss Tihamérnénak és Pusztamérgesre doktor Zalányi Sámuelnénak doktor Gelei Józsefné. Szakmárra Horváth Jánosnénak és Marosbélre Bélánénak Bodoki Miklós és családja. Orosházára Pusztai Zoltánnénak és rokonságának Jankó Béláné és Judit Pécsre Káldi Györgyné. Dorogra Magyarovics Gyula. Peidl Annának Kaposvárra Bözsi. Tamás Jánosnak és családjának Környeföldre a Hejész család. Zsemlye Vendelnek Adorjánházára Veszprém megyébe Bero és Ihász család.
Kedves Hallgatóink. a most következő üzenetek küldői mindannyian jól vannak, egészségesek. Magyarszecsődre Vas megyébe özvegy Veszeperi Istvánnénak és Szabolcs megyébe Tuzsér községbe Szántó Andráséknak összes gyermekei üzennek. A balatonfüredi szív kórházba doktor Szangl Fülöpnének férje. Jászkisérre Iglói Istvánnénak és Lovászpatonára Gubiva Lajoséknak Menyhárt János és felesége üzen. Mosonyi Istvánnak Rácalmásra és Galambokra gyermekei Kató és Józsi. Körmendre a Dózsa György út harminckettőbe Parnitz Józsefnek üzen Parnitz Anna. Kotajba a Kiss családnak Piroska és Jenő. Imre Lajoséknak Újpestre a Farkas család. Bogicsicséknak Zomborba és az összes testvéreiknek a Szentklárai család. Enyingre a Gyürgyő családnak Gyürgyő János és édesapjuk. A következők Budapestről üzennek. Dukán Árpád üzeni szüleinek Szombathelyre a Szigligeti utca negyvenegybe, jól van, ne aggódjanak, aki hallja, adja át. Faku Zoltán szüleinek Makóra a Bajcsy-Zsilinszky utca egybe, jól van, ne aggódjanak. Boroska István szüleinek Budapestre a harmadik kerület Kaszás utca tizenhétbe üzen. Molnár Lajos szüleinek Karcagra a Kátay Gábor utca tizenötbe. Dósai József szüleinek Nagyrévre. Wágner József szüleinek Tiszakécskére jól van, ne aggódjanak, aki hallja az üzenetet, adja át. Pál Sándoréknak a Gregus utcába üzennek Nagy Sándorék a Szentkirályi utcából. Kecskemétre, Miskolcra és Jászladányba üzen Bimbó Bertalan és felesége Budapestről. Tenger és Csorba család üzen Pécsre és Liszkába és Kisbércejőhegyre.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00797
Szünetjel
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest.
A pontos idő tizennégy óra huszonkettő perc.
Kommentárt olvasunk fel.
A maiakhoz hasonló forradalmi napokban született meg a címer, melyet azóta így ismer minden magyar, Kossuth-címer. Népünk százvalahány évvel ezelőtti forradalmat tüntette el a magyar hazát jelképező pajzsról, a királyság jegyét, a koronát. A császári uralom ellen hadba vonuló seregek feje fölött büszkén csapkodott a nemzeti dísz szegélyes lobogókon az új címer, a független Magyarország jelképe. Nekünk magyaroknak azóta ez a címer jelenti Magyarországot. Nem tudtuk és nem is akartuk magunkénak elismerni azt a címert, melyet a szolgai utánzás korában Rákosiék próbáltak népünkre erőszakolni. Hiába helyezték minden állami épület homlokzatára, hiába szövették, festették nemzeti színű zászlónk közepére, hiába verették pénzünkre, minden magyar számára idegen maradt ez a címer. Nem a hazát jelképezte, hanem azokat, akik kifestették, felvarratták, kiverették. A szolgai utánzást, a meggondolás nélküli szolgai engedelmeskedést a nemzeti sajátságokat könyörtelenül irtó sztálini, Rákosi szellem jelképe ez a ránk erőszakolt címer, minden magyar számára. Múlt kedden, mikor az egyetemi ifjúság tömött sorokban lépett az utcára, hogy tiltakozzék a nép jogos követeléseit tervszerűen halogató vezetők uralma ellen, szárnyat kapott, és nagy visszhangra talált a jelszó, Kossuth-címert akarunk, harsogott a jelszó a Bajcsy-Zsilinszky úton és a házakra, sorra kerültek ki a magyar zászlók. Az Andrássy út sarkán is kitűzték a ház lakói a zászlót, amelyen azonban az új címer volt. A jelszó harsogott tovább, mire a ház lakói ollót és cérnát kerítettek, bevonták a zászlót, néhány perc múlva újra kitűzték. Ekkor azonban már csak a varrás helye mutatta, hogy nem a mi címerünket tűzték egykor akkor a zászló fehér sávjának közepéről. Tomboló éljen üdvözölte a ház gyorsan cselekvő lakóit. És gyorsan cselekedett a nép, jogos kívánságainak eleget tévő új nemzeti kormány is. Nagy Imre tegnap bejelentette, a kormány javasolni fogja az országgyűlésnek, hogy ismét a Kossuth-címert fogadja el, tegye hivatalosan is országunk jelképévé. Más címert lobogtatnak majd zászlók. A külföldiek számára talán csak jelentéktelen változás lesz, nekünk azonban mindent jelent. A címer maga is jelkép, egy országot jelképez. De ez a változás most maga is jelkép. Azt mutatja, hogy az egész nép követelését magáévá téve az új kormányunk valóban új úton indult el. Szentnek tartja mindazt, amit a nép szentnek tart, valóra vált minden jogos nemzeti követelést, gondosan ügyel arra, hogy nemzeti sajátosságaink külsőségekben és tartalomban egyaránt döntő tényezők legyenek a jövőben, a kormány irányítómunkájában és hazánk mindennapi életében egyaránt. Az Országgyűlés még nem dönthetett, de pillanatig sincs kétségünk afelől, hogy a javaslatot magáévá fogja tenni, mint ahogy a Szabad Nép mai címoldalán már Kossuth címere látható. Ott látjuk a fővárosban és vidéken egyaránt azokon a zászlókon is, melyeken a címer helyét egyelőre csak egy varrás, egy szegés, vagy akár egy lyuk mutatja. Kossuth címerét tűztük újra zászlónkra, e jelképpel indult hazánk a nemzeti függetlenség új útjára.
Még nem telt el huszonnégy óra azóta, hogy elhangzott a Nagy Imre-kormány nyilatkozata. Ez az idő nem elegendő arra, hogy minden részletében megismerhessük a nyilatkozat visszhangját. A kormánynyilatkozat fő gondolata, hogy teremtsünk az országban olyan helyzetet, amely alkalmas arra, hogy meginduljon a munka, hogy új alapon folytassuk tovább az építést. Mindkettő, a munka megkezdése és az ország új alapokon való építése egyaránt fontos, egyik sem nélkülözheti a másikat. Ez a harc, amely az elmúlt héten, Budapesten folyt, éppen ezt a változást célozta, azt, hogy a munka, az élet új alapokon folytatódjék. Mit jelent, hogy új alapokon? Természetesen nem a demokratizmust akarjuk valami mással helyettesíteni, éppen ellenkezőleg. Igazi demokratizmust akarunk, amely lehetőséget ad arra, hogy felvirágoztassuk az országot, hogy mielőbb helyrehozzuk azokat a károkat, pusztulásokat, amelyeket a harc ütött. Sok kárt kell helyrehozni. Sajnos azonban a legfőbb károkat, az emberéletekben esett pusztításokat nem lehet helyrehozni. Nem csak családoknak, gyáraknak, üzemeknek, hivataloknak, egyetemeknek is meg van a maguk gyásza. Ez a gyász is országos gyász lesz. A nemzet siratja fiait, akik a haza jövőjéért hullatták vérüket. A harc és a gyász órái után a munka óráinak kell következnie. Munkára hívnak a gyárak, a földek, tanulásra az iskolák, egyetemek. Ne tetézzük a károkat a késlekedéssel. A harc napjai még nem értek véget, de a rombolásé, a testvérháborúé igen. Az ország most azt várja, holnapunk követeli, hogy legalább annyi elszánást, harci akaratot, harcolni tudást tanúsítson minden magyar a hétköznapokban, mint amennyit a harcokban tanúsított. Lássunk hozzá, nehogy még egyszer el kelljen mondani, nagy lehetőséget mulasztottuk, nagy lehetőséget, új ország építésének lehetőségét. Munkára fel, lásson dologhoz minden igaz magyar.
Kedves Hallgatóink, két kommentárt olvastunk fel.
Kettő perc múlva, tizennégy óra harminc perckor Bach művet közvetítünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00799
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00800
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00801
Szünetjel
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest.
A pontos idő tizennégy óra negyvennyolc perc.
Üzeneteket közvetítünk.
Közöljük kedves Hallgatóinkkal, hogy üzenetközvetítést kizárólag a száznyolcvanegy-négyszázas telefonszámon adható le. Ismétlem a telefonszámot, száznyolcvanegy-négyszáz. Bartha Oszkárnénak Veszprémbe üzeni a Vígh család, hogy jól vannak. Doktor Bauer Lászlóné üzeni Tatára a kórház idegosztályára, mindannyian jól vannak. Boros Pálnak Igalba és Parézek Vencelnek Borsodnádasdra üzenik gyermekeik, hogy jól vannak. Kárpáti Zoltánnak a Győri Színházba üzeni édesanyja és Klári, jól vannak, adjon életjelt. Farkasinszéknak Balatonboglárra üzeni Lajos és Pista, mindketten jól vannak. Botond Pálnak a kecskeméti gimnáziumba üzeni édesanyja, mindketten jól vannak, csókolják, vigyázzon magára. Lakatos Miklóséknak Kós Károlyék üzenik Blázer Ottónénak Oszlóba, az egész család jól van. Kálmán Árpádnak Alsógödre, Líviáék és Tóth Vilmos fiának Csabának üzeni, jól van. Szűcs Györgynek Dunapentelére Erkel kert húsz, jól vagyunk mindnyájan, Gizi. Pintér Ferencnek Dunaharasztiba Molnárék üzenik, jól vannak, Lajos nehogy bejöjjön. Korni Lajosné Pesthidegkútra Emma és Józsa jól vannak. Korni Lajosnénak Pesthidegkútra üzeni Emma és Józsa, jól vannak. A Tűzvédelmi Berendezések Gyára üzeni dolgozóinak, hogy ki tudja őket fizetni. Azok, akik vidéken dolgoznak, családtagjaiknak is kiadják a fizetést. Kolozsvárra Vallai Gézánénak üzenik Szabó Sándorék, jól vannak. Marosvásárhelyre Szentannai Lászlónénak a Hídvég utcába üzeni fia, jól van. Kiss Ferencnek Komlóra Bétaakna üzeni Hédi és Erika. Sebők Mihály és családja a Pannónia utcából üzenik lányuknak. Engedi György Szegedről üzeni feleségének Budapest, Dessewffy utca negyvenhétbe, jól van, kéri, értesítsék. Erős Sándornénak Dunapentelére férje. Hirzsa Gergelynek Püspökladány Vörös hadsereg út harmincegy Anni. Kiss Sándornénak Dunapentele Vörösmarty utca öt férje. Sípos Andonénak Dunapentele Makarenkó utca kettő lánya. Botka Andrásnénak Budapest Vörösmarty utca hatvanhárom férje. Nagy Jánosnak Vindornyaszőlősre Erzsi. Özvegy Walenszky Mátyásnénak Orosháza háromba. Daróczi Miklósnénak Rudolftelep Bányaüzem, Sanyi. Varga Gizellának Tabajdra Miklós, mindannyian üzenik, jól vannak. Özvegy Nagy Antalnénak Hajdúböszörménybe a Dobó utca harminchét szám alá fia. Balogh Sándornak Miskolc Hermann Ottó utca huszonhét fia. Biczó Albertnek Budapest harmadik kerület Szőlő utca harminckettő fia. Tatai Györgynének Dunapentele Erkel kert tizenkettő fia. Szemenyei Antalnak Orosháza Jókai utca hat unokája. Tömöri Margitnak Hajdúböszörmény Városkert utca nyolc, Sanyi. Róth Józsefnek Lovasberény Rákóczi utca kettőszáznyolcvanhárom fia. Erdélyi Imrénének Dunapentele Erkel kert tizenegy férje. Sztanka Máriának Lábatlan Bécsi út Sanyi. Vertig Jolánnak Dunapentelére Iskola utca tizenhét Árpi. Turcsale Ferencnek Vasad, Fő utca százhuszonöt Attila. Pál Nagy Imrének Sárospatakra Rákóczi utca nyolc fia. Ducza Józsefnek Pusztamagyaródra fia. Lengyel Marikának Dunapentelére Attila, Hegedűs Évának Budapest Retek utca három-öt Sanyi. Mészáros Józsefnének Budapest, Gyömrői út százöt Gyurka. Gál Marikának Kőbánya Ihász utca hét Páncsi. Tamás Lajosnénak Baja Dankó Gábor utca öt szám alá Sanyi. Gyár és Gépszerelő Vállalat Dunapentele barátai Solt, Németh László Dunai Vasműbe menyasszonya. Vörösházi Péternek Olaszfaluba fia. Darabos Pálnak Budapest Kossuth Lajos utca negyvenöt öccse. Baróti Ambrusnak Szegedre a mezőgazdasági technikumba öccse. Vasné Mihálynak Sajóbábonyba fia. Tóth Miklósnak Hajdúnánásra fia. Vetró Istvánnak Pentelére feleségének üzeni, jól vannak. Szűcs László üzeni Jászkarajenőre, jól van, kéri szüleit, értesítsék Tiszakécskén lévő feleségét is. Révész Ferenc értesíti szüleit Battonyán, Próna Ferenc, Szovák Sándor Mezőcsáton, Lavinovszky István Ócsára, Ladányi Jenő Orosházára, Nánási István Csepel Királyerdőre, Tihanyi István Pesterzsébetre, Székely Károly Taksonyba, Horváth Flórián Jászapátiba, Bencze István Jászberénybe, B. Varga János Hejőpapi, Román Gyula és Asbóth László Tatabányára. Erdős Mihály Nádudvarra, Oberle János Nyíregyházára szüleinek. Monori Ferenc Orosházára, Gara János Kiskunmajsára. Dombrádi Géza Dombrádra és Taksonyba. Dömök Márton Páhiba. Majoros Barna Szirmabesenyőre üzeni, jól vannak. Szükmlődi Gömöri János Egerbe. Zalai Ambrus Nagykőrösre. Budapest Zsil utcába Kerekes József Budapestre a Víg utcába, Kovács Sándor Budapest Aradi utcába. Veldovszky János Mezőberénybe. Bartos Mária Nyíregyházára. Horváth Flórián Jászapátiba. Bíró József Szolnokra. Benkő László Budapest Pongráci útra. Blahó Béla Pesterzsébetre üzeni, jól vannak. Debrecenbe a Benczúr utcai diákotthonba Reiszfeld Verának továbbá a Rétsági laktanyába Reiszfeld Gábornak üzennek szülei, jól vannak, aki hallja mindkét üzenetet, adja át. Brandt János Szegedre feleségének üzeni, jól van. Péri Géza és felesége üzeni Rákosszentmihályra, jól vannak. Szabó Tibor Székesfehérvárra üzeni szüleinek, jól van. Molnár József fő-állatorvos Kurdra feleségének üzeni, mindannyian jól vannak. Halczer János Kiskereszt. Karczag József Bezeréd, gyermekeik üzenik, jól vannak. Simon Lajosnénak és Pamedli Jánosnénak Szentendrére a Dózsa György út hét-kilencbe üzeni Lajos, Jancsi, jól vannak, csókolnak mindenkit. Kisszénásra ifjabb és idősebb Ábrahám Imre négy lánya és unokája üzeni, hogy jól vannak, aki hallja, adja át. Novarára Á… Jánosnénak üzenik, hogy az esküvőre nem tud hazamenni, Pesten jó helyen van. A kilencven-huszonötös alakulat Bán Árpád Monorra szüleinek és menyasszonyának. Tátrai Jenő Tótszabolcsra szüleinek. Tóth Gyula Rákoscsabára az Attila utca negyvenháromba feleségének. Zsolni Lajos Kálkápolnába feleségének és szüleinek. Barna László Budapest Aladár utca feleségének és szüleiknek üzenik, hogy jól vannak.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00802
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00803
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest.
A pontos idő 15 óra.
Híreket mondunk.
A Fővárosi Végrehajtó Bizottság elnöke Pongrácz Kálmán ma délelőtt tájékoztatta az újságírókat a Fővárosi Tanács munkájáról, a tervezett intézkedésekről és Budapest jelenlegi helyzetéről.
Elmondotta, hogy az élelmiszerellátás terén nincs ok aggodalomra. 210 vagon zsír, 50 vagon étolaj, 4 vagon margarin, 174 vagon hús, 90 vagon élő állat, 150 vagon konzerv, és 25 vagon baromfi áll jelenleg rendelkezésre. Ezen kívül 13 millió tojás, 200 vagon liszt, 1600 vagon burgonya, 40 vagon cukor, és 25 napra elegendő liszt és gabonakészlet biztosítja Budapest élelmezését. A cukorszállítás körül még nehézségek vannak, de igyekeznek hamarosan ezt is eljuttatni a fogyasztókhoz.
Elmondotta Pongrácz Kálmán azt is, hogy a különböző vidéki városokból igen sok segítség érkezett a főváros népéhez. Szekszárdról egy teherautó egy nap alatt kétszer is fordult, és kenyérszállítmányt hozott Budapestre. A fővárosi sütőipari dolgozók hősies munkát végeznek ezekben a napokban, jórészt nekik köszönhető, hogy a kenyérellátás kielégítő.
Budapesti másik rendkívül fontos kérdése ezekben az órákban a főváros vérkeringésének, a közlekedésnek megindítása. A szakemberek már kint vannak a főútvonalokon, a villamos és autóbuszjáratok útvonalain, hogy felmérjék a károkat. Ez a munka még nem fejeződött be, és egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre. Annyi azonban máris bizonyos, hogy az autóbuszkocsi-park csak kisebb károkat szenvedett. A villamosforgalom azokon az útvonalakon, amelyeken a pálya és felsővezeték sértetlen, már vagy ma, vagy holnap megindul a közlekedés. Egyes útvonalakon, ahol a villamosforgalom még nem indítható meg, autóbuszok szállítják majd a utazókat. A Nagykörúton csak néhány nap múlva kezdődhet meg a közlekedés. Itt egyelőre autóbuszjáratot sem helyeznek üzembe.
A közműszolgáltatásban nincs fennakadás.
A tanács illetékes szervei hozzákezdtek a budapesti épületek sérüléseinek felméréséhez. Elsősorban a megrongálódott lakóépületeket, lakásokat hozzák rendbe.
A tanács egyébként azzal a gondolattal foglalkozik, hogy újra a főváros régi címerét használják majd.
A Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága elhatározta, hogy a Sztálin utat a Magyar Ifjúság útjának, a Sztálin-hidat Árpád-hídnak nevezi el, a Sztálin térnek pedig Dózsa György út a neve.
Somogyi Sándor, a Tüzép igazgatóság vezetője az MTI munkatársának elmondotta, hogy jelenleg kétezer vagon szén és kétezer vagon tűzifa van a Tüker-telepeken. A kerületekben levő Tüker-pincékben ma délelőtt megkezdődött a készletek szállítása. Jelenleg a fővárosi lakosság rendelkezésére 300-400 vagon tüzelő áll, amelyet kis tételben már vásárolhatnak.
Az Élelmiszeripari Minisztérium jelenti. Az élelmiszeripari munkások az elmúlt napokban szinte emberfeletti erőfeszítéseket tettek arra, hogy a főváros lakosságának élelmezését biztosítsák. Fontos szerepük volt ebben a munkában, a szállítási dolgozóknak is. Az Élelmiszeripari Minisztérium saját szállítási vállalatai útján szervezte meg elsősorban az élelmiszerek szállítását. Október 24.-én még csak 60 gépkocsival rendelkezett a minisztérium szállítási osztálya, ma már 260 gépkocsi áll üzemben, és szállítja a kenyeret, húst, tejet, és a többi élelmiszeripari cikket a főváros különböző pontjaira. A szállítási vállalatok dolgozói nagyrészben az első felszólításra megjelentek munkahelyükön. A vállalatok a harcok során két gépkocsit vesztettek, amelyeket élelmiszerszállítás közben lőttek ki. A szállítópark bővítése folyamatban van. Hős gépkocsivezetőink és rakodómunkásaink továbbra is be fogják bizonyítani, hogy feladataik magaslatán állnak. Az élelmiszeripari minisztérium ezúton mond köszönetet az élelmiszeripari vállalatok munkásainak, gépkocsivezetőinek, összes szállítási dolgozóinak az elmúlt nehéz napokban tanúsított hősies helytállásukért.
Ma reggel a postai kézbesítők megkezdték munkájukat. A postahivatalok két-három kivételével a harcok idején is szolgálatot teljesítettek. A nyugdíjak és a békekölcsön nyeremények egy részét már kifizették. Máshol a kézbesítők ismét házhoz szállítják a leveleket, táviratokat, pénzküldeményeket. A csomagokat a címzetthez legközelebbi postahivatalba szállítják, és a szállítólevelet juttatják el a címzetthez.
A budapesti telefonok nagy része az elmúlt napokban nem működött. A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium posta főosztályán ezzel kapcsolatban a következő tájékoztatást adták: az elmúlt napokban csak a közületi és a legfontosabb állomások voltak bekapcsolva. A telefonállomások visszakapcsolását ma délelőtt 10 órakor megkezdtük. A munka néhány órát vesz igénybe és előreláthatólag ma délután a telefonállomások visszakapcsolását befejezzük. A telefonhálózat állapotáról, a károk nagyságáról jelenleg nincs pontos képünk. A károk felméréséhez hozzákezdünk és azon leszünk, hogy mielőbb kijavítsuk a sérüléseket - közölték a minisztériumban.
A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége üdvözli a munkásfiatalok kezdeményezését, az ifjúmunkások és a dolgozó fiatalok szervezetének megalakítását és a szervezett dolgozók támogatásáról biztosítja a megalakuló szervezetet. Az SZOT elnöksége kijelenti, hogy az ifjúsági szerveknek nagy szerepet biztosít az érdekvédelmi, kulturális és sporttevékenységben, továbbá az üzemi bizottságok egész munkájában. - A SZOT elnöksége felkéri a szakszervezeti szerveket, az üzemi munkástanácsokat, hogy segítsék az ifjúmunkásokat szervezetük megalakításában.
A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége.
Az ifjúmunkások és fiatal dolgozók harcos szervezetének előkészítő bizottsága közleményt adott ki:
Munkásifjak, dolgozó fiatalok!
A rend és nyugalom helyreállításához amely elengedhetetlen az élethez, céljaink, követeléseink megvalósításához feltétlenül szükséges a mi fiatalos lendületünk, áldozatkészségünk és szilárdságunk. - mondja a közlemény. Igazán segíteni azonban csak úgy tudunk, hogyha valamennyien összefogunk. Munkás- és dolgozó fiatalok! Hozzuk létre megfelelő szervezetünket, amely érdekeinket képviseli. Sajátos problémáinkkal foglalkozzanak és amelyen keresztül hallathatjuk szavunkat az ország ügyeiben. Ezért haladéktalanul valósítsuk meg minden ipari és mezőgazdasági üzemben, intézményben az ifjúmunkások és a fiatal dolgozók új, harcos szervezetét. Az ifjúmunkások és fiatal dolgozók harcos szervezete erősíti a magyar ifjúság egységét és együttműködik a diák és parasztfiatalok szervezetével. Harcos szervezetünkben vegyenek részt mindannyian az üzemek, gyárak és intézmények fiatal dolgozói, ifjúmunkások, fiatal műszakiak, értelmiségiek. Válasszunk magunknak olyan vezetőket, akik velünk együtt élnek, ismerik gondjainkat, vágyainkat és ezek megvalósításáért küzdenek.
Ifjúmunkások! Hívjátok össze az ifjúmunkások gyűlését üzemeitekben. Ismertessétek az ifjúmunkások és dolgozó fiatalok harcos szervezetének céljait, válasszátok meg szerveit, üzemeinek vezetőségét, és haladéktalanul lássatok munkához! A munkástanácsokkal és üzemi bizottságokkal együttműködve határozzátok meg feladataikat. A jelenlegi helyzetben a legfontosabb ezek közül az, hogy minél több fiatal lépjen be a rend és nyugalom helyreállítására megalakuló nemzetőrségbe. Segítsétek az üzemi munkástanácsokat a termelés mielőbbi megindításában, vállaljatok munkát a közlekedés helyreállításában, a romok eltakarításában, a lakosság ellátásának biztosításában.
Munkások, fiatalok! A nép számít rátok!
Az ifjúmunkások és dolgozók harcos szervezetének előkészítő bizottsága.
A budapesti angol követ ma reggel felhívta telefonon a magyar külügyminisztériumot, és közölte, hogy az angol kormány 25 ezer font értékű segélyt kíván juttatni a magyar vöröskeresztnek. Kérte közöljék milyen repülőgépen, mikor és milyen repülőtérre küldhetik a segélyt. A protokollfőnök megbeszélte az angol követtel a segély szállításának módját. A magyar kormány nevében köszönetet mondott a segélyért.
Dr. Münnich Ferenc belügyminiszter ma a következő nyilatkozatot tette.
A minisztertanács határozata értelmében megkezdtem az egységes demokratikus rendőrség szervezését. A rendőrség új szervezetének legdöntőbb feladata a közrend és közbiztonság mielőbbi helyreállítása, a békés munka feltételeinek biztosítása. Meg kell, hogy akadályozzon minden túlkapást a lakosság zaklatását, vagy más rendellenességet. Intézkedés történt olyan irányban is, hogy az újonnan szervezendő rendőrségnek csak azok lehessenek tagjai, akik múltbeli magatartásuk és viselkedésük alapján arra érdemesek. Felhívok minden becsületes magyar állampolgárt, aki rendet és békességet akar, támogassa a rendőrséget a rend és közbiztonság helyreállításában. A rendőrség szervezése országos feladat. Kérem a helyi szerveket, támogassák ezt a munkát. A rendőrség átszervezése országosan kizárólag a belügyminisztérium feladata. Fejezte be nyilatkozatát dr Münnich Ferenc belügyminiszter.
A Közellátási Kormánybizottság elnöke a belkereskedelmi, begyűjtési és élelmiszeripari miniszterekkel egyetértésben utasítja az élelmiszer-, dohányboltokat és elárusító helyeket, hogy a bányászlakta területeken mindenképpen gondoskodjanak a bányászlakosság szükségleteinek kielégítéséről. Esetleges nehézségek felmerülésekor minden esetben forduljanak segítségért a megyei tanács végrehajtó bizottságának kereskedelmi bizottságához.
Vas Zoltán
A Budapesti Műszaki Egyetem üzeni Magyaróvárra, hogy a küldött élelmiszerszállítmány megérkezett. Köszönjük.
Közleményeket olvasunk fel.
Először hallgassák meg kedves hallgatóink a SZOT elnökségének közleményét.
Közöljük, hogy a röjtökmuzsaji gyermekszanatóriumban valamennyi gyermek jól van. Egyelőre a szanatóriumban maradnak, amíg a közlekedés megindul. Az összes mátrai üdülőkben, valamint a pécsi és budapesti üdülőkben valamennyi beutalt jól van.
A Kohó- és Gépipari Minisztérium közli: A következő vállalatok munkástanácsai és igazgatói felhívják a dolgozókat, hogy holnap jelentkezzenek munkahelyükön: Budafoki Zománcedénygyár, Drótháló, Elzett, Evőeszközgyár, Háztartási Eszközgyár, Gyújtógyertya Gyár, Fémtömegcikk Gyár, Füstcső Gyár, Fémbútor Gyár, Központi Lemezleszabó, Központi Fémszínező, Írószer Gyár, Sodronyáru Gyár, Vasredőny Gyár, Forgácsolószerszámok Gyára, Szerszám Gépjavító, Dugattyúgyűrű Gyár és a Kismotor- és Gépgyár.
A további üzemek munkástanácsai kérik a dolgozókat, hogy holnap kedden reggel jelentkezzenek munkahelyükön: a Dej Hajógyár, az Óbudai Hajógyár, a Lőrinci Hengermű, A Kvalitas Teve utcai telepe, Hungarotex, Nyersolajszivattyú Gyár, Malom Gépgyár, Magyarfelvonó Gyár, A Fémtömegcikkek kérik, hogy a fűtők még ma jelenjenek meg munkahelyükön, a Kőbányai Zománcáru Gyár és a Szövaut szintén kérik, hogy dolgozói holnap reggel jelenjenek meg munkahelyükön.
A budapesti SZTK értesíti dolgozóit, hogy holnap reggel 9 órakor menjenek be hivatalukba. A budapesti SZTK értesíti azokat a betegeket, akik táppénzüket az SZTK fiókjainál kapják, hogy szerdán reggel a táppénzek kifizetése megtörténik.
A Nemzeti Színház igazgatósága felkéri a színház összes művészeit, műszaki és adminisztratív dolgozóját, hogy holnap, kedden, október 30-án délelőtt 11 órára jelenjenek meg a színházban.
Az OKISZ elnöksége felhívja a szolgáltató szövetkezetek, fodrász, cipőjavító, építőipari javító és egyéb ilyen szövetkezetek dolgozóit, hogy ahol mód és lehetőség van rá, haladéktalanul kezdjék meg a munkát.
Kérik, hogy Tarló Károly azonnal jelentkezzék munkahelyén.
A közellátási kormánybizottság közli, hogy telefonszáma megváltozott. A bizottság elnöke a Minisztertanács titkárságának telefonközpontján és a 120-955 közvetlen kapcsolású számon elérhető.
Kedves hallgatóink. Híreink közlését befejeztük.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00804
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00805
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00806
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00808
Mészáros Ági, Kossuth-díjas színművész áll a mikrofon előtt
Most Mészáros Ági, Kossuth-díjas kiváló művész áll a mikrofon előtt:
"Most nem mint színész,hanem mint magyar anya állok a mikrofon előtt. Az elmúlt években számos békegyűlésen hangoztattam, hogy féltem a gyermekem jövőjét. Azért küzdöttem és akarok küzdeni, hogy ne folyjék többé a drága magyar vér.
Az elmúlt tragikus napok szomorúsággal, de egyben büszkeséggel töltenek el. Így tovább nem mehetett! Ezt mindenki tudja. Ebben az országban csak úgy élhetünk, ha mi magyarok magunk intézzük sorsunkat. Ezt csak abban az esetben lehetséges, ha a szovjet csapatok elhagyják hazánkat. Az elmúlt években annyi ígéretet kaptunk, amiből semmi sem lett. Hiszek benne, hogy ezúttal az ígéret nem marad üres szó. Én a magam részéről csak akkor fogok tovább dolgozni, ha ez az ígéret a legközelebbi napokban valóra válik."
Mészáros Ági Kossuth-díjas, kiváló művészt hallották.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00809
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00810
Kedves hallgatóink, most kommentárt olvasunk fel.
Délelőtt, néhány perccel 11 óra után indultam a Hidegkúti útra a Szinkron filmgyár mellől a város felé. Az utcán siető emberek. Sokan munkahelyük felé igyekeznek, mások élelemért. A Kelemen László utcai, a pasaréti templom melletti és a Hidegkúti úti Közért üzletek nyitva vannak, az emberek sorban állnak és vásárolnak, bár az üzletek igen szegényesek. A zsír, az olaj, a liszt, a fontos élelmiszerek már elfogytak, de a lakosság segíti egymást. Az egyik, sorban álló asszony felajánlotta szomszédjának, hogy ad a rántáshoz egy kis zsírt, hogy a gyerekeknek ma is legyen meleg étel.
Útközben egy nénikével találkoztam, kezében a Szabad Nép mai számát szorongatta - a Petőfi Akadémia tisztjei adták neki -, megmutatta az első oldalon lévő Kossuth-címert, s remegő kezével az ajkához emelte és megcsókolta. Ezért is harcoltak a mi fiaink! - jegyezte meg csendesen.
Ahogy közeledtem a Széna tér felé, egyre több emberrel találkoztam. Akik Budán rekedtek, igyekeznek családjukhoz, egy részük meg a munkahelyükre. Dolgozni akarnak, építeni, építeni az új életet. Az Új Szent János Kórháznál sikerült egy orvossal néhány szót váltanom, elmondotta, hogy a hozzájuk szállított sebesültek jó helyen vannak, mindent megadnak nekik, hogy életben maradjanak.
A fogaskerekűnél egy beszélgető csoport mellé szegődtem. S most, kedves hallgatóink, e néhány ember véleményét tolmácsolom. A hangulat, lassan ugyan, de úgy látszik, kezd megnyugodni. Akik tegnap hallgatták a rádiót, s ismerik az új kormány nyilatkozatát, azok elmondották, hogy sokat, nagyon sokat várnak tőlük, elsősorban jobb életet, jobb megélhetést. Őszinte, bátor hangot, nem úgy, mint eddig, és végre valóban, a szó igazi értelmében, szabadságot, függetlenséget.
A Széna térre érve páncélosokkal találkoztam. Lánctalpuk csikorog a kőkockákon. Az emberek megállnak, a fal mellé húzódnak. A sápadt arcokon az izgatottság és az elszántság tükröződik. Nézik az ágyúkkal lőtt házakat, a felborított autókat és vasúti személykocsikat, rajtuk a csüngő táblák: fapados, párnás. És útközben találkoztunk szovjet katonákkal, tőlem kérdezték az emberek, hogy miért vannak még mindig itt, hiszen tegnap az mondta Nagy Imre elvtárs, a minisztertanács elnöke, hogy visszavonulnak támaszpontjukra. Joggal jegyzik meg az emberek, hogy Budapest nem támaszpont. Mennek az emberek az utcákon és sajnálattal nézik a romos házakat, a nagy csaták helyét, ahol még órákkal ezelőtt egyetemisták, munkások, magyar katonák vére folyt a szabadságért. Egyesek a gyárak felé indulnak, ahol már várják a munkáskezeket, várják, hogy együttes erővel ismét meginduljanak a gépek, meginduljon a békés alkotó, építőmunka.
A Lehel tér felől indultam el ma reggel, a mellékutcákon siettem a Margit-híd felé. A városrész jól ismert utcáinak képe békés, sehol semmi nyoma az utóbbi napok eseményeinek. A házak tökéletesen épek, a körútig egyetlen sérült ablakot sem láttam. S a házak népe az utcára tódult: ki munkába, ki vásárolni siet, s a legtöbben útnak eredtek, hogy megkeressék barátaikat, hozzátartozóikat, aki a város másik, esetleg jóval exponáltabb környékén laknak. A Hegedűs Gyula és az Ipoly utca sarkán kinyitották a cukorkaüzletet, a kirakatban érintetlen az áru. Sokan betérnek, de sorbanállás nincs. A tejesbolt előtt még sokan állnak, de inkább csak szokásból, az áru megérkezett. Egészen a Szent István körútig nincs más emlékeztető, csupán az élelmiszerüzeltek előtti sorok. A körúton már akad egyéb is. A Margit-híd előtt keresztben áll egy kék autóbusz és mögüle egy tank csöve kandikál ki. A Néphadsereg utca sarkán levő, műértékekkel teli Bizományi Áruház előtt a fegyveres karhatalom néhány tagja áll. Fiatalok, egyikük-másikuk talán még tegnap is életét kockáztatta a szabadságért, a szebb holnapért. Most az állam vagyonát őrzik, arcukon rendíthetetlennek látszó nyugalom. A járdán hosszú-hosszú villanyhuzalok hevernek, a tegnapi, vagy a tegnapelőtti csata nyilvánvaló jelei, de a körút járókelői ügyet sem vetnek rá, sietve átlépik a drótokat, hogy betérjenek a már megnyílt eszpresszóba. A kávéillat végképp meggyőz: Pesten újra megkezdődött az élet! A cukrászsütemény elfogyott, s még nem pótolták, de a raktárból sztaniolba csomagolt desszertek kerülnek elő.
A Baross utcában és az Üllői úton még áll a harc, de a Szent István körúton mérik a szimplát és a duplát, és a jó pestiek isszák az illatos nedűt. A pincér a szokott mozdulattal törli a pultot, de odaszól a kávéfőzőnek: de nagyon sajnálom azt a szegény Jancsit! Az újuló élet fölötti vidám hangulatomat megtöri Jancsi története. Én is sajnálom - nem is lehet elmondani, mennyire sajnálom Jancsit és sok-sok fiatal társát, akik a harcban estek el. Életem nem szánnám érte, ha életüket fizethetném vele, de vérük nem újabb halált, hanem új, szabad életet követel. Az élőkre nem elsősorban a gyász vár, hanem a kötelesség: olyan életet építeni, amiért fiataljaink nem hiába adták vérüket!
Kedves hallgatóink, két kommentárt olvastunk fel.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00811
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00812
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest.
A pontos idő tizenöt óra negyvenhárom perc.
Kedves hallgatóink, üzeneteket közvetítünk.
Felsőtoldra Buzánszky Jenőéknek üzen Gyula. Láng Ferenc Ráckevére szüleinek. Kovács József szüleinek és menyasszonyának Újpestre. Jánoky Mihálynak szól az üzenet Csömörre, üzen fia, jól van, sokszor csókol mindenkit. Piliscsabára Péter Gyulánénak üzen férje. Nagylócra üzen Péter Andrásnak üzen, jól vagyunk, csókolunk mindnyájukat fiúk és családja. Enyedi Jánosnak szól az üzenet, üzen fia László Györkönybe. Szentmihályi Jánosnénak Budapestre az ötödik kerület Rosenberg házaspár utca tizenöt szám alá üzen fia, Vásárhelyi Miklós. Szilágyi György üzeni Budapestre a nyolcadik kerület Üllői út hatvannyolcba édesanyjának. Bokonya József Zalaapátiba szüleinek. Kecskeméti László Nyíregyházára szüleinek és Szegedre Balogh Mártának. Szász Andor üzen szüleinek Ürömre. Ronyecz Máriának Budapest tizennégy kerület, Balázs utca százkettőbe üzen Andi, jól van. Markovics Mihály üzen Tokajba szüleinek, jól van. Jakus József Etyekre feleségének. Pajdi József Piliscsabára Sallai Máriának. Sziklai György szüleinek a Budapest kilencedik kerület Tűzoltó utca nyolcba, szabadon van, egészséges. Fedjál Mihály üzen szüleinek Domonyba, jól van, ne aggódjanak. Búzás Sándornak a Sótonyi plébániára Pesztereginé üzeni a Szentkirályi utca huszonháromból, jól van. Töröszék Anna Pókaszepezdre jól van, a Szentkirályi utca huszonháromban tartózkodik. Fejő Jánosnénak Sátoraljaújhelyre üzeni két húga, mindannyian együtt vannak. Szilágyi Antal tűzoltó üzeni szüleinek Sándorfalvára és feleségének Budakeszire, jól van, egészséges. Valentovics Péterné üzeni édesapjának Nagy Lajoséknak Felsőkörtvélyesre és Falks családnak Pálfára, hogy ne aggódjanak, minden rendben van. Vidákovicsék üzenik Budafokra a Sóhaj utcába Meliheréknek, jól vannak. Doktor Ripekék és Frida üzenik Pápa, Belényes és Berettyóújfalura jól vannak. Krisztián Gyuláné üzen a Budapest Puskin utca huszonhétből nővérének Zöld Jolánnak a Budafoki út nyolcvanegy számú házba, hogy életben van és rádióválaszt vár. Mikolausz Gyula Budapestre feleségének, Pécsre szüleinek üzeni, jól van, egészséges. Özvegy Artó Andrásnénak Hévizgyörkre üzen fia. Kovács Ferenc üzeni Szegedre Ördögh Antalnak, Horváth Vince üzen Bácsalmásra szüleinek, a Császár-lányok üzennek Szegedre Császár Gyulának. Kiss Lajosnénak szól az üzenet Gyöngyösre a Hévíz utca kettőbe, mindannyian jól vagyunk, Erzsi. Rekla András üzeni édesanyjának, testvéreinek és barátainak, hogy jól van, aki hallja, adja át, az üzenet Hévízgyörkre szól. Magyar Árpád üzen Esztergályra, élek, nincs semmi bajom. Bakó József üzen szüleinek és menyasszonyának Szentmártonkátára. Góricz Vincének Gyomára a Kossuth Lajos utca harminchatba üzen fia, Laci. Mosonyi Imre egyetemi hallgató üzeni szüleinek Szerdahelyre, jól van, aki hallja, adja át. Miskolcra, Déka Pálnénak a Lehel utca öt számba üzen Budapestről Kovács Józsefné. Özvegy Lakatos Bélánénak Nagyigmándra szól az üzenet, jól vagyunk, Kati. Laci. Mezőtúrra Szűcs Lajosnak, egészségesek vagyunk, jól vagyunk, üzen Gabi, Feri, Imre a Sándor utcából. Farkas Ferencnek üzen lánya. Kocsi századosnak a Mátyás laktanyába, anyu jól van, adjatok életjelt. Horváth Páléknak Földeákra Orlayék. Bojta Ernőék szüleiknek Orosházára. Doktor Bródy György orvos azonnal értesítse szüleit Érces Ferencnek szól az üzenet Debrecenbe, leánya üzen. A Trefort utcai rendelő igazgató főorvosa közli, hogy az ott dolgozó orvosok, nővérek jól vannak, mindennel el vannak látva, a rendelő valamennyi szakosztálya működik. Sándor Ferenc és családja üzeni Berentés Lászlónak Dubicsányba és Hortra, hogy valamennyien jól vannak. Kiss Dániel üzeni szüleinek Ónodra, öccsének Abasárra, jól van, egészséges. Makó Ferencné üzeni Tátrai Józsefnének Maglód nyaralóra és Mezei Zoltánnak, jól van. Kovács Jánoséknak Rákoscsabára az Anna utca ötvenegybe üzeni Ica és Tibi, jól vannak. Kisbakonyi Ferencnek Jásztelekre az Újsor százharminckettőbe üzen a Fülöp család. Herényiék üzenik Törökbálintra Heileréknek. Kaposvári Kálmán Szőregre feleségemnek. Gáspár János Acsára szüleimnek, jól vagyok. Leszták Pál Tápiószőlősre szüleinek, menyasszonyának. Kiszer Máton Mórra, szüleinek.
Lestyán Ferenc hadnagy Körténcsabára feleségének, szüleinek és testvérének, jól vagyok. Szabó Ilona Újdombóvárra, jól vagyunk, ha lehet, utazunk, Apu. Fenyő Jánosnének Sátoraljaújhelybe üzeni két húga, együtt vannak. Végi Gyula és családjának Balatonakarattyára Horváth Teréz. Szankra szól a következő üzenetünk. Csontos Ferencnek, Balogh Piroskának Szank, kétszázhatvannyolc szám alá sok szerencsét és jó kívánságát küldi fiúk, Sanyi. Kővész Sándor Budafokra családjának. Gulyás János Piliscsabára családjának. Nagykanizsára Barcsay út négy szám alá Farkas Lászlónénak üzeni fiúk Laci, hogy jól van. Tolnai Jánosné Pécs, Tündér utca kettő, üzenjük Pestről, János, Jolán jól vagyunk. Mihály Béla üzeni hozzátartozóinak Budapestre. Bényére és Tápiógyörgyére, jól van. Traján Vendel Bakonyoszlop Budapestről üzeni, jól vagyunk, Vendel, Ilonka, Árpi. Százhalombattára Fehérvári családnak jól vagyunk, aki hallja az üzenetet, adja át, Liktovné, Terus és Cunika. Pebján Mihály honvéd Damany, Fő út negyvennyolc édesanyámnak üzenem Pestről, jól vagyok, ne nyugtalankodjon, Pabján Mihály Budapest, Akácfa utca húszba Trencsényi Terikének üzeni, egészségben vagyok. Váradi Sándorné Kiskunhalas Állami Kórház nőgyógyászat, jól vagyunk mindnyájan, ne aggódjatok, Bözsi. Horváth László üzen feleségének Gerendásra, jól vagyok, rövidesen hazautazok, csókolok mindenkit. Solymosi István Kiskunfélegyháza, nincs semmi bajunk, jól vagyunk, Ica, Kati, Feri. Benedek Bélánénak leánya Helényiné. Hartai István és családja Darnózselire, mindnyájan jól vagyunk. Szőlösi Sándor Konyára, mindnyájan jól vagyunk. Özvegy Németh Józsefné Szombathely, Tumizs út tizenhét, jól vagyunk, Laci, Kató, ne aggódjatok.
Pana Rezsőnek Mátrafüredre a SZOT hármas üdülőjébe üzeni felesége és kisfia, jól vannak, ne nyugtalankodjék. Kovács Károlynénak Bonyhádra üzen fia, Karcsi. Lőrincire Somogyi István és családja Kispestről üzen, jól vannak.Rovo László és Jenő családja üzen Kapuvárra özvegy Rozsics Istvánnénak. Kovács Józsefnek Acsalagra üzeni Mackó Andorék. Csalai Dezsőnek Sopron megye Kapuvárra üzeni leánya. Doktor Papp Tamásnénak Karcagra. Zsengellér Józsefnek Tetére üzen budapesti hozzátartozójuk. Tumpf Mihálynak Szegedre Völgyiék üzennek. Radnai Lajosnak és édesanyjának Szombathelyre. Pompászegi Lajos üzeni szüleinek és testvéreinek Csanádpatára. Leszkovics család üzen Igaz Istvánéknak Csanádpalotára. Lőrincz József és családja üzen Érdligetre, Kaktusz utca harminchétbe. Török Bertalan üzeni Nagyharsányba családjának. Bíró Józsefnénak üzennek a tizedik kerületbe, jól vannak, Ibi és Miklós. Bakis Boldizsárnénak Budapestre férje üzen. Kaposvárra Buri Árpádnénak leánya és veje üzen. Kovács István üzen Csévharasztra menyasszonyának és szüleinek. Tiszaföldvárra Burger György szüleinek. Varga Gyula Kiparádra szüleinek. Ambrus József Cirákra bátyjának, Újmeszesre nővérének. Kecel László édesapjának Vasaljára. Szilágyi Zoltán Debrecenbe szüleinek üzen. Most két Biharkeresztesre szóló üzenet következik. Szűcs József családjának és Hostál Sándor feleségének és családjának üzen. Weisshoff Pál üzen szüleinek Soltvadkertre. Bíró Lajosnénak fia Kecskemétre. Molnár István szüleinek Kecskemétre, Bezzegh Lajosnak Dunapentelére fia üzen. Winter Lászlóné üzen a Puskin utca huszonnégyből testvéreinek. Osztik Magda édesanyjának és testvéreinek Sátoraljaújhelyre. Kecelre Kapás Ferencnek édesanyja. Barci Gábor Kiskunlacházára a Zrínyi Miklós utcába. Kovács Márton üzeni jól vannak. Kiskunhalason Gazdag Sándoréknak üzen Sanyi. Pásztor Tibor orvostanhallgató üzeni családjának, hogy a Trefort utcai rendelőben egészséges, jól van. Szilágyi György édesanyjának a Budapest Üllői út hatvannyolc számú házba. Tőzsér Sándor Budafokra a családjának. Lakócs János családjának Pécsre. Újfer Ferencnek Balassagyarmatra szól az üzenet, a Konrád család jól van. Nagyatádra Páléknak leánya és veje. Tiszanánásra a Molnár család Oroszéknak és kislányának jól vannak. A Forrai család Pestlőrincre és Szegedre szüleinek. A Vidovics család Siófokra és Pátyra szüleiknek. Weisengruber Istvánnak a Budapest első kerület Toldy Ferenc utca öt szám alá üzen öccse Pista. Búzás Sándornak Csótra a plébániára üzen Mária és Baranovics Viktornak Győrbe szintén Mária. Szabó Péterné üzen Káldra Pestről, Jóska, Rózsi, Zsuzsika jól vannak, egészségesek. Ágh István üzeni Érsekújvárra Vöröséknek, Raszka Páléknak, Ottaváéknak és az összes rokonoknak, jól vagyunk, aki hallja az üzenetet, adja át. Solomvári Györgyék üzeni Tápiógyörgyére, Tihalomra, hogy jól vannak.
Ütő Sándoréknak Nagykanizsára, Ütő Endrééknek Miskolcra, Incze Károlyéknak Nagydorogra üzenik Budapestről, a Szentkirályi utca harmincnyolcból Milus és Éva jól vannak. Idősebb Széles Sándornénak Biharmegye Gáborjánra, gyermekei jól vannak. Balogh és Füredi családnak üzeni Légrádra Fekete és Feri, jól vannak. Feketéék Budapestről a Szentkirályi utcából Apostagra üzenik Burjánéknak, hogy jól vannak. Pesti Gizella jelentkezzen szüleinél Rákóczi út tizenötben. Megismétlem. Pesti Gizella jelentkezzen szüleinél Rákóczi út tizenötben. Cziráki Mihály és felesége üzeni Jászladányra Cziráki utca kettőbe édesanyjának, jól vannak. Zuglóba, Ottó Istvánnénak üzen lánya és unokája, jól vannak. Aponyinak Pápára üzennek a Puskin utca huszonnégyből, családja üzeni, hogy jól van, Palla. Vincellér István üzeni Apostagra, hogy mindannyian jól vannak. Miskolcra Pókáéknak, Megyerre Szalaiéknek üzenik ….tiék a Szentkirályi utcából, hogy jól vannak. Pogány …né Dunaszerdahely, sógornője Cecília jól van. Gimesi Gyula főhadnagy Juta, Csikós és Gimesi család jól vannak, apu a kórházból kijött. Turcsányi István Ózd, felesége üzeni, mindannyian jól vannak, amint lehet, jönnek. Kondor Gáspárnénak Tiszabecsre üzeni Marika és Jóska. Özvegy Margói Gusztávnénak üzenik Nagyecsedre, jól vagyunk, Marika. Hódmezővásárhelyre üzeni Virágh Ferenc Budapestről a Bródy Sándor utca harmincnyolcból, jól vannak. Gyalog Rozi és Kárpáti Dezső üzen Békéscsabára és Mezőtúrra, valamennyien jól vannak. Benkő Ferencnek Hosszúvölgybe, Cserhalmi Istvánnak Orosztonyba üzen a Kovács család, valamennyien jól vannak. Nagydorogra üzenik özvegy Béres Istvánnénak lánya Lév Józsefné és gyermekei. Roth József üzen Péterhidára, jól van, aki hallja adja át. Siófokra Balázs famíliának üzeni Budapestről Radnai család. Tápiógyörgyére Szatmári Jánoséknak üzeni özvegy László Ferencné, hogy jól van, és semmi baja. Környére Goldschmidt Ferencnek és Oroszlányba Goldschmidt Jakabéknak üzenik Budapestről Bugolai Lászlóék, hogy mindannyian jól vannak, ne aggódjanak értük. Paszternák Annának Komáromba testvérei Vincéék, az egész család jól van. Szél Mártonnénak Békésszentandrásra Bocskai utca tizennyolcba üzeni Szél Zsuzsa és Mária, jól vannak. Kiskunhalasra Roda Antal üzeni, jól van. A tiszavasvári Szorgalmatosra Kónya Józsefnénak üzen fia, jól van. Lazarovits Istvánt, aki Ceglédre vonult be, kérik szülei, jelentkezzen. Kelemen Judit, Sugár Péter, Belfeld Ákos hozzátartozói jól vannak. Pásztóra Gyalog Györgynének is üzenik, mindannyian jól vagyunk, ne aggódjatok. Szilba, Szabados Istvánnénak üzenik, mindannyian jól vagyunk, ne aggódjanak.
Szipiczki János üzen szüleinek, feleségének Nagytarcsára Pestről. Gyulai Ferenc Gödöllőre a családnak Pestről. Madarász János üzen szüleinek Galgagyörkre Pestről. Tóth Árpád szüleinek Üllőre Budapestről. Aczélos József szüleinek Tolnára Budapestről. Feke József szüleinek Nagykanizsára Budapestről. Borbély Ferenc szüleinek Nagykanizsára Budapestről. Papp Imre szüleinek Zalaegerszegről Budapestről. Molnár László szüleinek Pátyra, Pestről. Benkő Ferencnek Hosszúvölgyre. Cserhalmi Istvánnak Orosztonyba üzen Kovács Lajos és családja. Gimes Gyula főhadnagy Jutasra. Mezőtúrra a Petőfi utca negyvennyolcba doktor Miskolczi Endrének üzeni doktor Imre Gáborné. Szabó Gyula Siklósra szüleinek. Papp György Nagykanizsára. Siklósi Jenő Jászapátiba. Nagymágocsra Kőréék és Fábiánék, Fábián Miklós Mihály és a Tóth-lányok. Józsára Simon Sándornénak Ibi. Domján Vilmának Somogysárdra. Telekéknek Hódmezővásárhelyre. Ferenc és Telekék üzenik, jól vannak, aki hallja az üzenetet, adja át. Szakáll Győző szüleinek, Fodor Gyula Fonyódra, Neumann Gyuláné Tyukodra szüleinek, Ladányi Istvánnak Kisújszállásra családja. Hatvanba az Oncsa-telepre üzen Buziné Budapestről. Csiszár Viki édesanyjának Dunapatajra, Szentendrére Bubán Istvánnénak a Nyírhegyi család. Doktor Szöllösi család a Puskin utcából Pesterzsébetre és Óbudára. Borbán Jánoséknak Hajdúszoboszlóra, Tóth József és családja. Termánszki Károlynak a Budapest tizenkettedik kerület Németvölgyi út harmincötbe öccse Bandi. Tiszanánásra Faragó János feleségének. Törökszentmiklósra özvegy Sándor Imrénének gyermekei. Rácz László Kőfaragó utcai lakos azonnal adjon életjelt magáról. A Török család üzen Karcagra Gomboséknak. Franyó Bélának Nyíregyházára a Sárközi család. Özvegy Wiczelholczernének Orosházára gyermekei. Ifjú Kiss János szüleinek Szép Ilonára. Fiaczek Lajosék üzenik a Szentkirályi utca negyvenhétből Dunabogdányba, Ibi itt van. Czukker Jánosnénak Mátyásföldre. Doktor Juhász Jánosné Hódmezővásárhelyre anyósának. Semjén Kálmán és felesége Budapestről Csákvárra Steiner Lajosnénak. Békéscsabára Koralovszky Mihálynak, egészségesek. Tibor József gépkocsivezetőnek üzen családja Keszthelyre. Csordás Lajosnak Röjtökmuzsajra kislánya. Egyházy Endre egyetemi hallgató szüleinek Kemenesszentpéterre és a Sándor család üzen Mondok Jánosnénak Szolnokra, valamint Herédi Antalnak Üllőre.
Kedves hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00813
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00815
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest.
A pontos idő tizenhat óra három perc.
A mai nap híreiből.
Reggel óta közölt híreink zömében arról hallottak kedves Hallgatóink, milyen nagy erőfeszítések történtek országszerte az élet normális vérkeringésének helyreállítására. Számos üzemből adtunk hírt a munkástanácsok felhívásáról, amelyekben kérték a dolgozókat, kezdjék meg a termelést, induljon meg az élet.
A Lánggyárban ma reggel már tömegesen jelentkeztek, és hozzákezdtek a munkafeltételek biztosításához. A Lánggyárban egyébként e napokban emlékeznek meg az üzem fennállásának ötvenedik évfordulójáról. Komoróczy László, az ideiglenes munkástanács vezetője elmondotta, hogy a gyárban arról beszélnek, hogy most öt évtized után először érzik maradéktalanul magukénak a gyárat a munkások. Arra kérik a kormányt, hogy mielőbb adjon részletes tájékoztatást az ország helyzetéről, mert még sok a rémhír és nem mindenben látnak tisztán. A Lánggyárban holnap reggel fűtött munkahelyek és jó gyári ellátás várja a dolgozókat. Holnap reggel kívánja megindítani a munkát számos más üzem is, így a többi között a budapesti Oxigéngyár, a kőbányai Vas- és Acélöntöde, a Goldberger Gyár kelenföldi telepe, az Óbudai Hajógyár, a Gamma Gyár, az Állami Pénzverde. Több hírben számoltunk be arról is, hogy vidéki delegációk érkeztek Budapestre, hogy hazatérve helyzetjelentést adhassanak megbízóiknak.
A győri nemzeti tanács küldöttsége, amely szintén a fővárosban járt, úgy nyilatkozott, hogy meggyőződött arról, hogy valóban tűzszünet van Budapesten, és máris indult is vissza Győrbe. A rádión keresztül is üzentek a győri küldöttek haza, induljon meg a békés építőmunka. Ennek egyik feltétele az élelmiszerellátás megszervezése. Erről is számos hírünk számolt be.
A budapesti Nagyvásártelepről azt jelentették, hogy a ma kora reggel munkába állt dolgozók nagyobb mennyiségű burgonya tárolásához kezdtek. Ez azért fontos, hogy a vasúti szállítások megindulásáig biztosítsák a szükségleteket. Ma nagymennyiségű gyümölcsöt, babot, káposztát és zöldségfélét szállítottak a Nagyvásártelepről a fővárosi elosztóhelyekre. A budapestiek jó ellátásának hősei, a kenyérgyári dolgozók továbbra is nagyszerűen helytállnak.
Jelentettük, hogy már a kora reggeli órákban száz gépkocsi szállította a friss kenyeret és szállítják folyamatosan egész nap az üzletekbe azt a tíz vagon kenyeret is, amit még a mai napon sütnek.
Befejezésül megemlítjük még két fontos hírünket. Az egyik a belügyminiszter nyilatkozata. E szerint doktor Münnich Ferenc az új nemzeti kormány belügyminisztere a Minisztertanács határozata értelmében megkezdte az egységes, demokratikus rendőrség szervezését. Mint Münnich Ferenc mondotta, a rendőrség új szervezetének legdöntőbb feladata a közrend és közbiztonság mielőbbi helyreállítása, a békés munka feltételeinek biztosítása.
Ezzel, a békés munka feltételeinek biztosításával kapcsolatos másik fontos hírünk is, amely a SZOT elnökségének közleményéről szól. A SZOT elnöksége leszögezte azt az álláspontját, hogy a tragikus események miatt nem érheti anyagi kár a dolgozókat. Azt javasolja tehát valamennyi munkástanácsnak, hogy az elmaradt munkanapokat valamennyi dolgozónak átlagkeresettel számolják el.
Kedves hallgatóink, hírösszefoglalónkat hallották.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00816
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00817
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00818
16:09
nincs fennmaradt szöveg · ID: 20574 · becsült hossz · Adásidő
Most üzeneteket közvetítünk.
Mátrai Imre és családja üzeni Jásztelekre, jól vannak. Dráva Ferenc feleségének Petőfibányára üzeni, szerencsésen megérkeztünk, ügyünk rendezést nyert, este érkezünk, csókollak, Ferkó. Tóth Ferenc üzen feleségének Petőfibányára és bátyjának Kiskunhalasra, jól van, egészséges, itt vagyunk Budapesten, a munkásküldöttséggel tárgyaltunk az új kormánnyal, figyeljétek a rádiót, mert a tárgyalásunk eredményéről a rádióban nyilatkozunk. Jól vagyunk, csókollak benneteket, Feri. Dráva Ferenc üzen Kispestre Eiben Gézának, minisztériumban voltam, dolgozó bányászaink ügyének rendezéséről, felkeresni nem tudtalak benneteket. Mi jól vagyunk, adjatok életjelt, Ferkó. Szabalits Árpád üzeni Petőfibányára a családjának, szerencsésen megérkeztünk, semmi bajunk nem történt és jól vagyunk, indulunk haza, csókolunk mindenkit. Gulyás Gábor Magyarbánhegyesre üzeni családjának, jól van. Dráva Ferenc feleségének Petőfibányára üzeni, szerencsésen megérkeztünk, ügyünk rendezést nyert, este érkezünk. Állami Kórházba Ember Györgynek felesége üzeni, üzenetét megkapta, jól vannak, maradjon nyugodtan. Kozma Andornénak Szilvásváradra üzeni férje és fia, jól van. Nádasdinénak Bonyhádra Ernőék, Ivánék jól vannak. Teszler Lászlónénak Parád Kórházba anyja, Tilda jól van. Teleki Mórnénak Balassagyarmat, szociális otthon, Joliék, Irmáék, Katóék jól vannak. Doktor Lóránt Sándorné Szent István körút huszonnégyből üzeni férjének, hogy Marikával együtt jól vagyunk, a kórházban minden rendben. Doktor Sebestyén Arthurné a Visegrádi utcából üzeni fiának Jóskának, jól van. Doktor Rojkó Antal a Klotild utcából üzeni családjának, egészséges, jól van. Mátraszentistvánra Hirschner Ferencnek édesanyja, testvérei jól vannak. Doktor Pogány Kálmán üzeni Etelközi Attilának Hartára, jól vannak. Tárnokra, Rigó és Kincses család üzeni a nagymamának, jól vannak. Csányi Györgynek Rákoshegyre üzeni testvére, Being Hermanné, és az egész család jól vannak. Kovács Sándor Debrecen, Csapó utca egybe üzeni, Gyarmatiék, Jancsiék és Matyi jól van. Doktor Borosnénak Háderéknél Párizsban üzeni férje és lánya jól vannak. Kalmár Sándor Tusi és Vera üzeni Debrecenbe Fischeréknek Szabó utca nyolcvankilencbe, és Csillagnénak Debrecenbe Bajcsy-Zsilinszky út tizenegybe, jól vannak. Doktor Károl Lajosné Szent István körút huszonkettőből üzeni anyjának balatonfüredi Szívkórházba és férjének Pécsre, hogy öccsével és a gyerekkel együtt jól vannak Pollák Ignácnak Pécsre üzeni Bern Hermanné, hogy az egész család jól van. Bécsbe Makoldi Viktornénak Purman Emil címén üzeni férje, hogy jól van. Engler. Sándornénak Máriaremete, Mátyás király útja százegy üzenik Kláriék, Ibiék, Juliék és Irma jól vannak, egészségesek. Bartha Oszkárnénak Veszprémbe üzeni a Kiss család, jól van. Gács István üzeni Miskolcra hozzátartozóinak, jól van. Perkátára Gyepres Györgynek üzenik Szabóék, hogy jól vannak. Zala Vilmosék üzenik Tiszafüredre és Tornyiszentmiklósra, hogy jól vannak. Abaújszántóra Belizsár Pálnak és Homokterenyére Takács Istvánéknak Margit, jól van. Kiskunhalasra a kórházba Wéber Istvánnénak lánya Erzsi. Csabrendre Koós Péternek lánya, Gizi és a család. Bánrévére Ujj Pálnak és Abaújszántóra öccsének üzeni Manci, hogy Tuncsival együtt jól van. Örkénybe, Kovács Jánosnénak, Bednai Jánosnénak, Homelka Ferencnek Csernai Sándor és az összes testvére. Rákócziújfaluba Katona Istvánnak János és Peti. Balkó Istvánnak Gádorosra családja. Tánczos Lajosnak Orosházára Feri. Vanatovicséknak és Knapp Tóninak Temesvárra Elza, Magdi és Péter. Bővitz Györgyné üzeni fiának, jelentkezzék. Lengyel Zoltán üzeni férjének, jelentkezzék. Schütlerék üzenik vidéki rokonaiknak, az egész család jól van, egészségesek. Koltai Gábornak Szentesre és Koltai Máriának Szegedre üzen Koltai Gáborné, jól van, egészséges. Doktor Ungár Lászlónak Szarvasra Béla és a család. Krausz Éva üzen szüleinek Bicskére, jól van, dolgozik. A Mészáros család üzeni Siófokra, Szűcs családnak, valamennyien jól vannak. Pozsama Istvánnénak Jászladányba katonafia Kecskemétről. Rácz Gézánénak Hajdúszoboszló, Deák utca tizenegybe lánya és veje jól van. A Miskolci Egyetemre Tábori Károlynak édesanyja üzeni Budapestről, valamennyien jól vannak. Özvegy Éliás Andrásnénak és özvegy Juhásznénak Bebecsre Budapestről Marika, Bandi és a gyerekek. Pintér Jánosnak Csorna, Kaposiék jól vannak. Borszéki Péternek Kisköre és özvegy Nagy Istvánnénak Sárvárra Kecskemétről üzen Lajos és Ica. Özvegy Kiss Károlynénak Ököritó, Ülpösre Gyula és Ica Kecskemétről. Bakos Katalinnak Budapestről Kecskemétre a Bakos családnak. Ifjú Bajor Gyulai Károlynak Budapestre tizenegyedik kerület Fehérvári út nyolcvannyolcba Joli üzeni, adjon életjelt magáról Kecskemétre. Király Györgynek Gyömrő, Vasút utcából Kecskemétről Jóska. Mackó János adjon hírt az Ó utca nyolcba, a Móri családnak. Tiszaföldvárra Kiss családnak Tóthék mindannyian jól vannak. Molnár Ferenc honvédnek Szólátra felesége és kislánya jól van. Zelnyik András üzeni Apcra, jól van, Magduskát a kórházból kihozta, viszi magával haza. Berzéki János Szücsiből üzeni feleségének, gyermekének, Albert Istvánnak és Szűcs Antalnak, jól van, indul haza. Sós János üzeni Szücsibe családjának, jól van, indul haza. Budapestre Sós Demeternek, adjon életjelt magáról, és fiának Zelédi Lászlóné üzeni férjének és Radics Aladárnénak Petőfibányára, jól van, este megy haza. Glacsla Lászlóné Biharvári Dezső Százhalombattára és Szombathelyre Horváth Mihályék Kőszegre üzenik, jól vannak. Fábián Imre, Bandi és Ottó üzenik Debrecenbe, a Tímár utcába szüleiknek, jól vannak, aki hallja, adja át. Özvegy Kovács Jánosnénak Balatonkeresztúrra és Palatinus Györgyéknek Pestújhelyre üzeni Béla és Kati. Polt Lászlóné üzeni férjének Budapestről Pécsre, hogy ők jól vannak, adjon magáról életjelt. Hankó Éva kéri Hankó Elemért, édesapját, adjon életjelt magáról a rádión. Sikériára Szalai Ferencnek édesapja és családja jól van. Gombos Gábor Álmos, Hajnal utca négyszázharmincegybe fia és menye szerencsésen megérkeztek, jól vannak. Kiskunhalasfelső, Kistelek száznyolcba üzeni édesanyjának Farkas Jolán Pesterzsébetről, hogy jól van, és az ifjú Fésűs család is jól van, aki hallja, adja át. Bőrönd, Postafiók kilencezer-háromszázötvenegy per cé, Németh Miklósnak menyasszonya Pesterzsébetről, hogy jól van, aki hallja, adja át. Csorva, Szegedi út nyolcszáznegyvennégy, özvegy Szűcs Imrénének és az egész családjának unokája Pesterzsébetről, hogy jól van, aki hallja, adja át. Bunyis János Reuma Kórház száztizenegyes kórterem felesége üzeni, hogy jól van, amint lehet, bemegy. Szőke Kálmán Martfűre, Kossuth Lajos utca tizenhat, jól vagyok, nincs semmi bajom. Nagy László üzeni feleségének, hogy szerencsésen beérkezett munkahelyére. Kosu István üzeni Fótra, hogy jól van, ne aggódjanak érte. Latovics János Somogyaszalóba szüleinek, testvéreinek, sógorának és sógornőjének. Somodi Sándor Szolnokra szüleimnek és testvéreimnek, Kecső István Pélyre szüleinek és húgának. Békéscsabára Czeiler Erzsébetnek üzenik Kőbányáról és Irsáról, jól vannak, nincs semmi baj. Balassagyarmatra Bodonyi Sándornak üzeni Lengyel Ferenc Kőbányáról, jól vannak, nincs semmi baj. Csongrádra, Szabó Bogár Gyulának üzeni fiúk, jól vagyok nincs semmi bajom. Szilman József szüleimnek Kaposkeresztúrra, sógoromnak és családjának Szentgáloskérre, jól vagyok, nincs semmi bajom. Bíró József üzeni Albertirsára szüleinek és feleségének, jól van, egészséges. Csepicz János Ráksiba szüleinek és jó barátjainak, jól vagyok, egészségesen. Hódmezővásárhelyre doktor Balogh János, doktor Forgács Péter, doktor Félix János és doktor Szűcs János orvosok. Beck Lajosnak Kaposvárra családja. Roseinzweig Zoltánnak Parádra Keitner család. Egressy Jánosnénak Fábiánráróra férje és a Müller család. Piskolty Sándor és családja Debrecenbe, Csapó János és családja Pécsre. Tóth Zoltánnénak Orgoványra Innaiék. Balassagyarmatra Losoncziéknak, Barabás Tiborné. Kovács Ferencnek Pécs, Kettes számú Belklinika felesége, aki hallja, adja át. Csanádi Erzsike Eger, Mária jól van. Kránitz Ferencnek Moson, Tóni bácsi, aki hallja, adja át. Bujáki Anna Moson, Miki. Klein Imrééknek Sátoraljaújhelyre Ödön és Rigó jól van. Szilágyi Lászlónak Rákóczifalva férje. Nagy Sándornak Biharkeresztes, fia Zoli. Bilincses Jenőnek Révfülöp, László család. Rusztán Gyula Rákospalota üzeni édesanyjának jól van, egészséges. Dégi Andor üzen Pestújhelyre, Huszár Istvánnak Karád gyermekei üzennek. Paulinéknak Nagykátára gyermekei. Rédei István üzeni Pécsre. Szalai János Siófokra. Nagy Miklós Pécsre. Gurin Gyula Homokiszőlőre. Károly Dezső Keszthelyre. Babják Sándor üzen Balmra. Tihanyi néninek üzen Piliscsabára Margit, aki hallja, közölje vele. Doktor Mangliár Károly és húga szüleinek Kehidára. Latisné üzeni Debrecenbe és Mezőtúrra, jól vannak. Est Király Erzsikének Debrecenbe édesanyja. Körmendre a Szőke családnak Mariann. Szombathelyre, Alkotmány utca tizenkilencbe üzeni Mariska. Borsodi Jánosnak Marcaltőre üzenik gyermekei János, Margit és a pici Béla. Engelmayer Jánosnak Szamuely utca harmincnyolcba üzenik Margiték. Szegedre Bódi Lajosnénak Hét vezér utca tizenhétbe gyermekei, Mészárosék és Ménesiék, aki hallja, adja át. Keszik Imre Kazincbarcikára, Anyu. Bartus Elemér üzeni rokonainak, sértetlen, Erdős Lászlóval együtt. Székely Sándornénak Doba szanatórium,. férje és családja és Béláék is jól vannak. Özvegy Kvintusz Istvánnénak Deszkre Martéliék. Vajda Róbertnek Pozsony, szülei. Özvegy Fojkó Sándorné Szigony utca harminchét Fojkó Ferenc Állami Falu Színház. Asbóthnak Bodrogorosziba, mindannyian jól vagyunk. Szamfield Aladár üzeni Iván fiának Bartók Béla út huszonhárom, Aladár honvéd fiának Miskolcra és a Szántó családnak, jól vannak, aki hallja, adja át. Erdélyi Imre Bródy Sándor utca huszonötből üzen Tardosra és Potoszra.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00819
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00820
Kossuth és Petőfi Rádió, Budapest!
A pontos idő, 16 óra 40 perc.
A magyar írók szólnak.
A győri forradalmi tanács követelte először a magyar írók hangját. A követelés visszhangja egyre szélesebb. A magyar írókat akarja hallani az egész ország. Azokat, akik először szálltak szembe az önkénnyel, az embertelenséggel, a dogmatizmussal, és azokért a reformokért harcoltak, amelyekért a magyar ifjúság öt napja a vérét hullatja. A magyar írók állnak a mikrofon előtt, s elmondják érzéseiket, gondolataikat, szabadságharcunkról. Szólaljanak meg a művek, amelyek a harc tüzében születtek.
Kedves Hallgatóink, elsőnek Benjámin László versét Basa György mondja el.
Elesettek
Lánctalpakon, egyenruhában jött a Halál értetek.
Szerelem, munka, remény, jó és rossz már tőletek elvétetett.
De ma már emléketektől is veszik el a becsületet.
Élők és holtak: fosztogatónak Titeket gyaláz, aki
Ezt a szomorú országot utolsó kincseitől akarja megfosztani.
Hát jöjjön a lánctalpas Hatalom! Szívünket fossza ki!
Ágyúszó, könnyűzene búcsúztatja az elesetteket, nem sírás.
Mi lesz velünk? Már csak a sírban a szabadulás?
Nincs felelet. Csak a vér van, csak a gyász.
Piros a vér. Tamási Lajos verse, elmondja a költő.
Piros a vér a pesti utcán,
megyünk valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja,
akadozva száll még az ének,
de már miénk a pesti utca.
Nincs más teendőnk, ez maradt,
csak ez maradt már menedékül.
Valami szálló ragyogás kél,
valami szent lobogás készül.
Zászlóink föl, ujjongva csapnak,
kibomlanak a széles útra,
selyem színei kidagadnak,
Ismét mienk a pesti utca!
Ismét mienk a bátor ének,
parancsolatlan, tiszta szívvel,
s a fegyverek szemünkbe néznek,
kire lövetsz belügyminiszter?
Piros a vér a pesti utcán,
munkások, ifjak vére ez,
piros a vér a pesti utcán,
belügyminiszter, kit lövetsz?
Kire lövettek összebújva, ti
megbukott miniszterek?
Sem az ÁVH, sem a tankok
titeket meg nem védenek.
S a nép nevében, aki fegyvert
vertél szívünkre, merre futsz?
Véres volt a kezed már régen,
Gerő Ernő, csak ölni tudsz.
Piros a vér a pesti utcán,
eső esik és elveri,
mossa a vért, de megmaradnak
a pesti utcák kövei.
Piros a vér a pesti utcán,
munkások, ifjak vére folyt,
a háromszín lobogók mellé
tegyetek ki gyászlobogót.
A háromszín lobogók mellé
tegyetek három esküvést,
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyűlöletét,
s fogadalmat, te pici ország,
el ne felejtse, aki él.
Feltámadás. Zelk Zoltán írását Basa György adja elő.
Beszélek, jajgatok, sikoltok,
úgy vonaglanak szavaim,
mint Budapest kövein a haldoklók,
és oly formátlanok,
mint a magyar ifjak és munkások
szétroncsolt holtteste.
De lehet erről másképp szólani?
Én nem tudok.
Én nem tudok mást, csak sikoltani,
fölsikoltani az egekre,
és leborulni a világ legnagyobb hősei,
a mai magyar ifjak előtt.
Ó, magyar ifjúság,
s ti város peremének
meggyalázott drága népe,
hozzátok könyörgök,
oldozzatok fel bűneimből,
és fogadjatok magatok közé,
mert higgyétek el,
a lelkem már régen a tiétek.
Isten legyen veletek, ti élők,
és Isten áldjon benneteket, ti holtak,
akiknek véréből leszen a feltámadás.
Most Karinthy Ferenc olvassa fel írását:
Zavarog a város, esik a lassú eső, és a romokon, törmeléken, kőtorlaszokon át, harckocsik közt élelmiszerüzletek előtt ...lik, árad a sokaság. Ágyú dörög, géppisztoly kelepel a távolból, esik a lassú eső, rémhírek röppennek fel s pukkannak szét. Tocsog a nép a sárban, a lucsokban. Ki látja át ezt a kavargást, ki tudná kihámozni belőle az egyértelmű igazságot, és hogy is lehetne néhány szóban hangot adni millió keserűségnek, sóhajtásnak, reménynek? Ki válaszolhatna minden kérdésre, vigasztalhatná meg az aggódókat, ki vállalkoznék arra, hogy összefogja, és néhány világosan megfogalmazható mondatba tömörítse mindazt, ami feszít és kavarog. De egy biztos, és ha ezúttal élni szabad ezzel a nagy szóval, képletes és valóságos értelmében is halál biztos, a szovjet csapatoknak el kell hagyniok hazánk területét. Akármi jön, akármi lesz, felnőtt rá ez e nép, és a magyarok sorsát most már csak magyarok intézhetik. Így véli, így gondolja, így beszéli ezt az utcákon kavargó nép, és velük az a tépelődő és kesergő és reménykedő hang, mely e szavakat mondja.
Befejezésül Örsi István Hát ilyenek is tudunk lenni című versét Basa György mondja el.
Hát ilyenek is tudunk lenni, hát most már merni is merünk, és a szobor helyén a pár csizma, mely ránk tiport, nem istenünk? Hát ilyenek is tudunk lenni? Nyílt mellek, mellett fütyülő golyók, halni kész hejehuja vígság, könnyes vér, véres könnyfolyók. Most a foglyokat szabadítják, himnuszt fütyülnek a golyók. Megszabadultak a foglyok, eddig kívül-belül rabok, kiengedni a pállott, romlott levegőt, minden ablakot kitártak a szabadult foglyok.
Kedves Hallgatóink, magyar írók szóltak című műsorunkat hallották.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00821
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00824
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00825
Kossuth és Petőfi Rádió, Budapest!
Kedves hallgatóink, híreket mondunk.
Munkatársunk kérdésére Münnich Ferenc belügyminiszter közölte, hogy a tegnapi nap folyamán megkezdték az új demokratikus rendőrség megszervezését. A belügyminiszter ezzel kapcsolatban megszüntetett minden különleges, speciális joggal felruházott rendőri szervet. Megszüntette az Államvédelmi Hatóságot is, mert ilyen szervezetre demokratikus életünkben nem lesz szükség. A főváros utcáin már semmiféle államvédelmi szervhez tartozó alakulat nincs szolgálatban. Azok, akik ma az átszervezés alatt álló államrendőrségen szolgálnak, olyan emberek, akiket a nép bűneiért felelősség nem terhel.
A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Minisztertanács előterjesztésére elfogadta Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter lemondását. Ugyanakkor a Minisztertanács előterjesztésére az Elnöki Tanács Csanádi Györgyöt közlekedés- és postaügyi miniszterré megválasztotta.
A DISZ Központi Vezetősége, az ifjúmunkások új szervezetének megalakításával kapcsolatban felhívást adott ki. A felhívás így hangzik.
Magyar ifjúmunkások, barátaim. Hozzátok szólunk, akik népünk legjobbjaival vállvetve az első sorokban harcoltatok hazánk megújhodásáért. Népünk hősi szabadságharca győzött. Az új, független nemzeti kormány népi demokratikus rendünk megújhodására alkotó programot hirdet, amely az ifjúmunkások legégetőbb sérelmeire is válaszol. A bér- és normarendezésével jobb kereseti lehetőségeket biztosít, a lakásépítés nagyarányú támogatásával a fiatalok fészekrakását könnyíti meg. A munkástanácsok megalakításával lehetővé teszi, hogy az üzemek vezetésében ti is részt vegyetek. Immár nem a fegyvereké a szó, forradalmunk békés szakaszához érkezett. Ifjúmunkások. Most az a feladat, hogy megszilárdítva forradalmunk eredményeit, újra munkához lássunk. A magyar haza számít rátok, számít munkátokra, felvirágzása érdekében. Mindenütt alapítsátok meg az ifjúmunkás forradalmi bizottságokat, amelyek feladata lesz az ifjúmunkások új szervezetének, az Ifjúmunkások Szövetségének létrehozása. Az ifjúmunkás forradalmi bizottságok megalakulásuk után haladéktalanul kezdjenek munkához, segítsenek legégetőbb feladataink megoldásában. Küldjétek el képviselőiteket az üzemi munkástanácsokba, vegyetek részt az üzem irányításában, képviseljétek az ifjúság érdekeit. Segítsetek a gyár védelme, a polgárőrség megszervezésében. Az üzemek munkásságával vállvetve haladéktalanul teremtsétek meg a folyamatos termelés feltételeit. Minden fiatal kezdjen munkához. Az ifjúmunkás forradalmi bizottságok szólítsák fel a fiatalokat, hogy szervezett csoportokban vegyenek részt a fegyveres harcok okozta károk helyreállításában, a romok eltakarításában. Ezek most a legfontosabb feladataink. Magyar ifjúmunkások. Minden perc számít, ne késlekedjetek, hangzik a DISZ felhívása.
A magyar képzőművészek forradalmi bizottsága határozatokat hozott. Az egyik kimondja, hogy a képzőművészet területén adminisztratív funkcionáriusok nem irányíthatnak, és nem befolyásolhatják a művészetet. Követelik a képzőművészeti alkotó munkatörvényben való biztosítását, ez bízza az alkotást a művész lelkiismeretére, biztosítsa a kiállítások rendezésének teljes szabadság, a társulás szabadságát és az így létrejött társaságok művészetpolitikai és gazdasági szuverenitását, az alkotások értékesítésének teljes szabadságát, a külföldi utazások és kiállítások teljes szabadságát.
A történészek csatlakoztak a magyar értelmiség Forradalmi Bizottságához. A Történelmi Társulat, a Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete, a Tudományegyetem Történettudományi Karának tanárai nyilatkozatukban kijelentetik, hogy meghatott büszkeséggel tekintenek ifjúságunkra és a népi harcok nyomán kibontakozó népi, nemzeti egységre. Ennek az egységnek az ügyét akarják a jövőben szolgálni.
A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága közölte, hogy ma reggel megindították a fogaskerekűt, megindult a földalatti villamos, megkezdték a megrongált villamoshálózat kijavítását, rövidesen megindul az autóbuszforgalom. A Végrehajtó Bizottság elhatározta, hogy a múlt sötét emlékeinek felszámolásához hozzájárulva a Sztálin utat a Magyar Ifjúság útjának, a Sztálin hidat Árpád-hídnak nevezi el, a Sztálin térnek Dózsa György út a neve. Felhívással fordul a Végrehajtó Bizottság a budapesti hivatalokhoz, intézményekhez és intézetekhez, hogy a rossz emlékű címereket mindenütt távolítsák el. A házkezelőségek dolgozóit arra szólítja fel, szervezzék meg a lakások összetört ablakainak üvegezését, először egy... üveggel lássák el az ablakokat. Éppen ezért kéri az üzemek és építési vállalatok munkástanácsait, hogy üzemekben található ablaküveg mennyiséget jelentsék be a száznyolcvankilenc-nyolcszázötvenes számú telefonon. Ismételem, száznyolcvankilenc-nyolcszázötvenes számú telefonon, a háromszázkilencvenhármas melléken, háromszázkilencvenhármas melléken, vagy a száznyolcvankilenc-nyolcszáznegyvenötös telefonszámon. Ismétlem, száznyolcvankilenc-nyolcszáznegyvenötös telefonszámon. A házkezelőségek ugyancsak ezen a telefonszámon jelentsék üveg-igényeiket. A Tanács kéri a fővárosi üvegező szakmunkásokat, szövetkezeteket, vegyesipari javítóvállalatokat és a kisiparosokat, hogy jelentkezzenek munkára a legközelebbi házkezelőségen.
Az Élelmiszeripari Minisztérium jelenti. A sütőipar ma lényegesen több péksüteményt sütött, mint a múlt hétvégén. A vasárnapi százötvenezerrel szemben ma már kétszázhetvenezret szállítottak a kereskedelemnek, hetvennégy vagon kenyeret sütöttek ma. Komárom és Somogy megyéből két vagon kenyér érkezett Budapestre, egyes boltok előtt, ahol nagy volt a sorállás, közvetlenül a gépkocsikról árusították az oda érkező kenyeret. A húsüzemek ma húsz vagon húst, huszonkét vagon zsírt és három vagon töltelékárut szállítottak. A tejipari vállalatok ma délig kétszáznyolcvanezer liter tejet, két vagon vajat, másfél vagon sajtot és ötezer liter tejfelt hoztak forgalomba. A főváros felé útban van száz mázsa tejpor a kórházak és csecsemők részére. Alattyán község dolgozó parasztjai nyolcszázötven liter tejet hoztak Budapestre. Ma egyébként ötezer kiló szappant, csaknem hatmillió cigarettát is szállítottak az üzletekbe.
Gyöngyös város munkástanácsa két teherautó élelmiszert indított útnak Budapestre Nagyfüged és Halmajugra parasztságának adományaként.
Kispesten ma megkezdték a nemzetőrség szervezését. A nemzeti bizottság a területi üzemek munkástanácsaival együttműködve ma délelőtt már fogadta a nemzetőrségbe jelentkezőket. Az első jelentkezők között voltak az Elektromos készülékek és Mérőműszerek Gyára, a Hungaria Jacquard és a Traktorgyár munkásai. Pesterzsébeten ifjúmunkásokból álló fegyveres csoportokból már sokan jelentkeztek a nemzetőrségbe. Tárgyalások kezdődtek az egyetemistákból álló fegyveres csoportok képviselőivel is, hogy lépjenek a nemzetőrség soraiba.
Az Orvos Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöksége elhatározta, hogy minden támogatást megad a dolgozók kezdeményezésére alakuló kórházi, rendelőintézeti és vállalati tanácsoknak. A szakszervezeti bizottságok feladata, hogy a rendelkezésre álló összegből rendkívüli segélyt juttassanak az elmúlt napokban kárt szenvedett dolgozóknak.
Külföldi híreink:
Bécs. A Nemzetközi Vöröskeresztnek a magyar lakosság megsegítésére indult akció keretében működésbe lépett a Bécs-Budapest légihíd. Ma reggel egy svájci repülőgép négyezer kilogramm vérkonzerv rakománnyal, holland kormány adományával Bécs-Schwechatba érkezett, majd a délután folyamán tovább indult Budapest-Ferihegy felé. A küldeményt a Nemzetközi Vöröskereszt bizottság két képviselője kíséri. A kora délutáni órákban a Royal Air Force huszonnégy repülőgépe érkezik Bécsbe a Magyar Vöröskeresztnek szánt huszonötezer font sterling értékű gyógyszer- és élelmiszer-rakománnyal. Bécs néhány óra alatt a jótékonysági akciók főhadiszállásává változott. A Vöröskereszt már pénteken este megindította a gyógyszer, vérplazma és orvosi műszerszállítmányokat. A határ menti vidék lakosai egyéni kezdeményezés útján gyűjtést indítottak magyar szomszédaik számára. Az osztrák vasút egészségügyi vonatot szerelt fel műtétkocsival, amely a mára virradó éjszaka indult a határhoz. A pékek tegnap mintegy huszonöt tonna kétszersültet és kenyeret ajánlottak fel. Ez a küldemény harminc tonna tejporral azonnal Magyarországra indult. A pénz-adományok eddig már több mint tízmillió francia frankra rúgnak, de a rendőrségnek kellett megtisztítani a Vöröskereszt bécsi székházának környékét, amelyet az adományozók valósággal elárasztotta. A Bécs-Schwechati repülőtérre tegnap holland és svájci repülőgépek közel hat tonna vérkonzervet szállítottak, Olaszországból is várnak vérplazmát.
Varsói jelentés szerint a Magyar Vöröskereszt felhívását követő három nap alatt több mint hatszázötven varsói lakos ajánlott fel vért. A budapesti harcok áldozatai számára eddig három gyógyszerszállítmányt indítottak útnak, összesen kétezer-nyolcszáz kilogramm súlyban. Ma további két repülőgép hagyta el Varsót vérplazmával, orvossággal és ruhaneművel megrakva.
Varsó. A mai lengyel sajtó összefoglalókat közöl a magyarországi helyzetről és első oldalon ismerteti a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának a magyar néphez intézett felhívását. A Glos Pracy Magyar Tragédia című cikkében a többi között ezeket írja. Mindenekelőtt szívből kívánjuk, hogy véget érjen a vérontás és azt szeretnénk látni, ha a hibák kijavításának nagy gondolata győzelmet aratna Magyarországon, és Magyarország a szocialista demokrácia útjára lépne.
New York. Ausztria ENSZ küldötte átadta Dag Hammarskjöldnek azt a felhívást, amelyet kormánya intézett a Szovjetunióhoz, hogy működjék közre a magyarországi katonai akció és a további vérontás megszüntetésében. Ausztria kormánya, hangzik a felhívás, kész közvetítőszerepet vállalni a magyarországi helyzet normalizálásában.
Új-Delhi. Mint a Reuter Iroda jelenti, indiai hivatalos személyiségek vasárnap kijelentették, India úgy tekinti a magyarországi helyzetet, mint Magyarország belügyét, és ezért nem lenne helyes India részéről, ha beavatkoznék.
Párizs. A Reuter jelenti. Francia kormánykörök üdvözölték Eisenhower elnöknek azt a javaslatát, hogy Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok részvételével azonnal kezdjenek tárgyalásokat az izraeli mozgósítással kapcsolatban. Valószínű, hogy a tárgyalásokra ma, vagy holnap Washingtonban sor kerül.
Most közleményeket olvasunk fel.
További üzemek munkástanácsait kérik, hogy az üzem dolgozói holnap reggel jelentkezzenek munkahelyükön. Danubia Szerszámgépgyár, tizenharmadik kerületi Közlekedési Mérőműszerek Gyára, Darugyár, Fogaskerékgyár, Lódenposztó Gyár, Traktorgyár, Magyar Acélárugyár Kispest, Anód-áramirányító Gyár, Kőbányai Textil, Óbudai Goldberger Gyár, Csavarárugyár, Fúrógépgyár, Precíziós Kéziszerszámgyár, Elektromos-készülékek és Mérőműszerek Gyára, Angyalföldi Vasöntöde, Magnezit Tűzállóanyag Gyár, Kerámia Tűzállóanyag Gyár és a Budapesti Tűzállóanyag Gyár, valamint az Ipari Gázgyár, melynek munkástanácsa kéri azokat a dolgozókat, akik még nem vették fel esedékes fizetésüket, holnap jelentkezzenek munkahelyükön. A Vaskohászati Kemenceépítő Vállalat kéri dolgozóit, hogy holnap jelenjenek meg a vállalatnál a munkástanács megalakítása céljából.
A Beloiannisz Híradástechnikai Gyár ideiglenes munkástanácsa az üzemtől távol lakó dolgozók részére a Telefongyár Hungária körúti kapujánál belépőbetétjük ellenében délután tizenhárom órától tizenhat óráig folyósítja fizetésüket.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság felhívja a Mezőgazdasági Vízépítő Vállalat Folyamszabályozás és Kavicskotró Vállalat az Árvízvédelmi Készenléti Szervezet dolgozóit, hogy holnap reggel jelentkezzenek munkahelyükön, és kezdjék meg a munkát.
A Terményforgalmi Zsákellátó Vállalat Dimitrov téri telepének dolgozói fizetésükért jelentkezzenek a Dorottya utca egyben holnap délelőtt kilenc óra után.
A Kohó- és Gépipari Minisztérium értesíti a felügyelete alá tartozó ipari technikumok igazgatóit, hogy az októberi második félhavi illetményt november másodikán, a helyileg illetékes bankfióknál felvehetik.
Kedves Hallgatóink, híreket és közleményeket olvastunk fel.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00826
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00827
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00828
Honvédelmi minisztérium közleménye
A fegyverek leadása után 24 órán belül megkezdődik a szovjet egységek kivonása Budapest területéről.
Figyelem, figyelem!
A Honvédelmi Minisztérium közli:
A budapesti ellenállási csoportok vezetőivel való megegyezés alapján az ellenállók megkezdik fegyvereik átadását a szovjet egységeket felváltó magyar csapatoknak.
A fegyverek leadása után 24 órán belül megkezdődik a szovjet egységek kivonása Budapest területéről.
Megismétlem:
A Honvédelmi Minisztérium közli:
A budapesti ellenállási csoportok vezetőivel való megegyezés alapján az ellenállók megkezdik fegyvereik átadását a szovjet egységeket felváltó magyar csapatoknak.
A fegyverek leadása után 24 órán belül megkezdődik a szovjet egységek kivonása Budapest területéről.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00829
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00830
Szünetjel
Kossuth Rádió Budapest, a pontos idő 17 óra 35 perc.
Kedves hallgatóink elnézésüket kérjük, adásunk néhány percig szünetelt.
Most közleményt olvasunk fel:
A Honvédelmi Minisztérium közli:
A budapesti ellenállási csoportok vezetőivel való megegyezés alapján az ellenállók megkezdik fegyvereik átadását a szovjet egységeket felváltó magyar csapatoknak.
A fegyverek leadása után 24 órán belül megkezdődik a szovjet egységek kivonása Budapest területéről.
Megismétlem:
A Honvédelmi Minisztérium közli:
A budapesti ellenállási csoportok vezetőivel való megegyezés alapján az ellenállók megkezdik fegyvereik átadását a szovjet egységeket felváltó magyar csapatoknak.
A fegyverek leadása után 24 órán belül megkezdődik a szovjet egységek kivonása Budapest területéről
Közleményt olvastunk fel.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00831
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00832
Szünetjel
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk.
Dömötöri Bélánénak Bodrogolasziba üzeni Kati, Gizivel együtt jól vannak. Doktor Kun Bélánénak Sárospatakra Gizi üzeni, Gicziékkel együtt jól vannak, aki hallja, adja át. Lakos Károlynak Tiszaföldvárra üzenik Icáék, mindnyájan jól vannak. Erdődi Pál, Katica és Mariann üzeni Tatabányára, jól vannak. Pamuttextil óvodába a gyermekek és nevelők, jól vannak. Köld Laliéknak Mezőcsokolyára Laci is üzeni, hogy jól van. Tolmács Bélának Nagyváradra üzeni húga, jól van, kéri, továbbítsák az üzenetet Bukarestbe is. A Vágóhíd helyiérdekű vasút közli dolgozóival, a hármas-négyes csapattal, hogy fizetésüket reggel kilenckor kapják, jelentkezzenek.
Ifjú Kökény Bertalan, Tóth András, Bakonyi Károly, Heilig András üzeni Keszthelyre szüleiknek, jól vannak, Gellért Szállóban laknak. Hausner Bélának felesége Hévízről, szerencsésen megérkezett Budapestre, Lászlóék és Málnayék is jól vannak. Füle János Ceglédre és Varga Szabó Lajosnak Harkára üzeni a Márton család és Gizike, jól van. Varga Istvánné üzeni Erzsébettelepre lányának, hogy fia és unokája jól vannak. Novos Gábor üzeni szüleinek Inotára, hogy keresztapjánál van és egészséges. Vörösmarty Lili Nagy Rózsának és nagymamának Romániába, Segesvár mellett Kurenibe, hogy jól vannak. Selymer Klárit kéri édesapja és húga, hogy adjon életjelt magáról Rákosligetre. Móritz Krausnak Bécsbe üzenik pesti rokonai, mindannyian egészségesek.
Angerfalvi Éva üzeni szüleinek, Rácalmás, Galambos-pusztára, mindnyájan jól vannak. Özvegy Szalai Istvánnénak Dunapentele, Attila utca négyszázhetvenhatba üzeni fia István, hogy mindannyian jól annak. Papjánek György üzeni szüleinek Dorozsmára, hogy egészséges, jól van. Zimmer József üzeni Tatabányára apósának Boda Istvánnak és édesanyjának Zimmer Józsefnének, jól vannak. Lajos Vince Hencidára, Nagy Mihály Tiszaföldvárra, Miklós Gyula Túrkevére, Michtin János Cserkeszőlőre, Kelemen Imre Hajdúböszörménybe, Rédl József Tiszabőre, Cser Sándor hadnagy Kecskemétre. Egri Sándor Püspökladányba, Mátyás Barnabás Emődre, Suha József Hajdúböszörménybe, Szegi Albert Sárrétudvarra, Matolcsy Pál Újszentmargitára, Gvadányi Sándor Hajdúdorogra, Pálinkás József Szolnokra, Ádám József János-Alsószentgyörgyre, Öszödre Bádi Gyula, Tomádi Menyhért Jászladányba, Szenczi Antal Öszödre, Kecze László Debrecenbe, Kunszentmártonra üzeni Sebestyén János, Szőke László és Szőke Károly, Újkitokra Fodor János és Szegedre Szebenyi Péter, hogy jól vannak. Kocsis Géza honvédszázadosnak felesége a Pannónia utcába üzeni, jól van. Nagy Gyula Ősz Hermannénak Gyöngyösra Erdei Ferencnek Budapestről hozzátartozói üzenik, jól vannak.
Kreutz Éva üzen Bicskére szüleinek, jól van, egészséges, ne aggódjanak érte. Goldoványi Bélának Tatára családja. Szebényi Hugónénak Pécsre családja. Winterék szüleiknek Kisbérre. Lukács Sándornak Gyöngyös, Alkotmány utca tizenkilencbe édesanyja és húga. Tinnyéék Szappanosék Kecelre üzennek, Veszprémbe a Hóvirág lakótelepre Kimber Györgynek hozzátartozói Óbudáról. Tatár Mihálynénak Mezőhegyesre Majtényi János. Bagolyirtásra Soltész Ágnesnek családja. Vadasék Balla Lászlóéknak Pesterzsébetre. Jaksóék Székesfehérvárra szüleiknek. Telek Imréné üzeni Bíró Györgynek Szigetszentmiklósra, hogy Budán és Pesten jól vannak. Hantos családnak Pécsre Margit Mária és Salgó Ilona jól van. Devecserbe Kenyeres Gyulának Malvinék jól vannak. Pécsre, Fogarasi út tizenkettőbe üzeni Budapestről Adamek László, jól vannak. Vish Lászlónak Szakadátra, hogy Margit néni és Margitka jól van. Lovászpatonára Németh Jánosnak, hogy Jóska és Jánosék jól vannak. Joó Istvánnak Mezőszilasra, Juhász Józseféknek Komárom városba Pityu és Laciék. Jakab Ambrusnak Berettyóújfalura öccse üzeni, jól van. Pirik Lászlónak Jászfalura gyermekei, Demő Gyulának Szegedre felesége, adjon életjelt magáról. Deme Józseféknek Kézdivásárhelyre gyermekei, jól vannak. Balmazújvárosra a Rákóczi utcába fiai üzenik, mindenki jól van. Kerékék üzenik Karcagra Kántoréknak, jól vannak.
Doktor Borszék Lajos tizenharmadik kerület Szegedi út ötvennyolcba, valamint Cirákra üzeni, jól van. Doktor Pogl Tiszabőre Mihalik Imrééknek, doktor Wirtók Lászlóéknak Dunapentelére, a balatonfüredi SZOT szanatóriumba doktor Zsigmondéknak üzeni Ági, hogy mindnyájan jól vannak. Morkóéknek Kispestre a Margit utcába üzeni Ági, Hujber Máriának Faddra, a Béke utca hétbe, Maris és családja jól van. Doktor Bálint Vince üzeni Erdélybe, mindnyájan jól vannak. Czeizler Györgynek Salgótarjánba üzenik, az egész család jól van. Halmos Éva Gödöllőre üzen, jól vagyunk, adjatok életjelt. Az Országos Reuma és Fürdő Intézet összes betegei és dolgozói sértetlenek, mindennel el vannak látva. Reguly Antal Jászfürt utcába, Szolnok üzeni, Tomi jól van. Herczeg Károlynak és családjának Balatonszárszóra Jáki Antalné üzeni jól van. Drótos Jánosnak Székkutasra üzeni felesége, jól van. Tóth Lajosnak Szombathelyre a Kisfaludy utcába Karcsi, Lali, és Tibi üzeni, jól vannak. Csopakra Bagocsai és Bernát család üzeni, jól vannak. Andródy Géza Nyíregyházára üzeni, mindhárman jól vannak, Pali. Vitéz Lászlónak a törökbálinti tüdőszanatóriumba, Varga Mihálynénak Gyulára, Szőke Józsefnek Nagykőrösre üzeni családja, hogy jól vannak. Doktor Bauer Lászlóné üzeni a tatai kórház idegosztályára, hogy mindannyian jól vannak. Esztergomba Szabóéknak a Petőfi utca kilencbe és Farkaséknak az állomásépületbe üzeni a Fehér család, hogy jól vannak. Rétságra Fenyvesi Károly, Szőke István és Ladányi Ferenc tizedeseknek üzenik családjaik, hogy jól vannak. Törzs Jenőéknek Debrecenbe üzeni Sanyi és Manci, Illés János hozzátartozóinak Hatvanba és Zagyvapálfálra. Márton József édesanyjának Aradra, Biricai József édesanyjának és testvéreinek Székesfehérvárra, Színház utca három szám alá. … Béla és Déry család Békéscsabára, Balkó család Barabáséknak Budapest, Szemlőhegy utca. Fekete Imréné családjának, Tömör Lászlóné a Ráday utca kilencből hozzátartozóinak, Balatonfüredre Berkesi Dezsőnek, Rákospalotára hozzátartozói, Hajdúdorogra Patorják Jánosnak fia, lánya, veje. Varga Károly Be…re, Farkas Ferenc Rákoscsabára Kiss Eleknének, Botka Jánosnénak Hódmezővásárhelyre hozzátartozói. Mayer Oszkárné Balatonkenesére Németh Imrének. A Parraghy család üzeni Gádorosra Síposéknak Rómairól, hogy jól vannak. Balázs András Medgyesre és Győrbe, Vali család Miskolcra és Badacsonytomajra, Kovács Géza gépészmérnöknek üzenik Oroszlányba, doktor Szabad Györgynek Berlinbe üzeni felesége Hegyi Klári, hogy a kislány és szülei jól vannak, aki hallja, adja át. Oszvaldné családja üzeni Szarvasra, a Zalka Máté út tizenötbe Vida Jánoséknak, jól vannak.
Doktor Rokkál Béla Debrecenbe üzeni felesének, jól van, írjanak. A Honvédség ezerkettőszázas alakulat beosztottainak üzenik hozzátartozóik, jól vannak és nincs semmi bajuk. Boda Árpád törzsőrmester üzeni feleségének, hogy jól van, ne nyugtalankodjon. Maglódszky Mihály törzsőrmester üzeni szüleinek Túrkevére, hogy feleségével együtt jól van. Jávorszky Béla feleségének Koppánymonostorra üzeni, hogy mindenki jól van, vasárnapra ne várjon. Rajki Árpád és családja üzeni testvérének Dömösre, hogy mindenki jól van. Jászberénybe Beleznay Andor és Ficzkó András üzeni szüleinek, hogy nincs semmi baj, aki hallja, adja át. Komádi Sándor rendőr üzeni bölcsibe szüleinek és testvéreinek, hogy jól van. Pallaga Mihály rendőr Délegyházára üzeni szüleinek, jól van. Szeim János rendőr Budapest huszadik kerület feleségének és szüleinek üzeni, jól van. Kohajda Ferencéknek Tápiósápra üzeni Feri, hogy él és egészséges. Balázs Józsefék a Füzér utca kilencből üzenik szüleiknek és rokonaiknak, hogy jól vannak. Hajta Józsefné Frankel Leó utca kettőbe, munkahelyén van, férje, ha tud, hazamegy. Pongrácz Balázs és családja üzeni Simonfalvára szüleinek, testvéreinek, jól van. Batkó Mihályék Tiszakécskére, Miskolcra szüleiknek és kislányuknak üzenik, jól vannak. Miniczky Lászlóék Karcagpusztára, Somogyba szüleinek és rokonaiknak üzenik, hogy jól vannak. Rácz Mihályék Csengődre, Kunhegyesre testvéreiknek üzenik, jól vannak. Martony Ilona szüleinek Újpestre üzeni, jól van. Vörös János üzeni Ercsibe, hogy jól van. Szabó Györgynek is üzenik, hogy jól vannak. Bujtár Károlyék Dunapentelére Király Bélának és a gyerekeknek üzenik, jól vannak. A hetedik kerület Garay utcai diákszálló tanulói üzenik hozzátartozóinak, hogy mindenki jól van. Szolnok megye Kengyel, Rózsa köz egybe Balogh Károly és fia üzenik, hogy nincs semmi bajuk, Pesten vannak. Tálok András Eger szüleinek és hozzátartozóinak üzeni, hogy jól van, egészséges, nincs semmi baj. Bognár János Jászdózsára üzeni szüleinek és hozzátartozóinak, hogy jól van, aki hallja, adja át. Farkas Lászlóné Dombóvárra férjének és fiainak Pécsre és Szekszárdra üzeni, hogy jól van. Sári Miklósnak üzeni felesége Peremartonra, hogy jól van. Alex Józsefné Dunakeszi lakos Kecskemétre és Szegedre édesapjának, és testvéreinek üzeni, hogy jól van, aki hallja, adja át.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00834
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00835
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00836
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00837
Szignál.
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest.
A pontos idő tizennyolc óra hét perc.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk. A tizenöt éve ifjú Kozma Gusztáv huszonnegyedike óta nem tért haza. Ha valaki tud valamit róla, a következő telefonszámot hívja fel százhúsz-négyes-százkilencven. Ismétlem a telefonszámot százhúsz-négyes-százkilencven. A Honvédség Marcali nyolcan-kilencvenegyes alakulat parancsnoksága értesíti valamennyi beosztottjának hozzátartozóit, hogy mindannyian jól vannak. Az Állami Védőnőképző Iskola Budapest a tizenkettedik kerület Istenhegyi út harminckettőben közli a növendékek, valamint a dolgozók hozzátartozóival, valamennyien egészségesek. Lendvai Bélát kéri kszülei, adjon életjelt magáról Garaboncra. Lestók József Bugacról érdeklődik fia után, kéri, azonnal életjelt. Szabó Kálmán Attila egyetemi hallgatót kéri zirci hozzátartozói, adjon életjelt magáról. Molnár Gyuláné Gödöllőn kéri, hogy Gyula fia adjon életjelt magáról, aki hallja, adja át. Ribák Ella adjon életjelt magáról szüleinek. Kovács Tivadar adjon életjelt Szigetszentmiklósról Újpestre. Tell Vilmos üzen Gyöngyösre, jól van. Hegyi Béla üzeni Horváth Bélának Lábatlanra, a Duna és a Bőrgyár tüzérségének tagjai üzennek haza, Móri András üzen Sárospatakra és Sárosdladányba a Móri, Varsányi és Kovács családoknak, Radnai Lászlónak Karcagra üzeni keresztanyja, Herceg Imre üzeni Portára szüleinek, Klájcer Antal üzeni Mohácsra, Milkovics Andor és Fekete Imre üzeni Sarkasra szüleinek, Haraszta-Kiss családoknak Várpalotára üzeni Lajos és Annus. Szentendrére Goróéknak a Kovács család, Bartos Menyhért üzeni szüleinek Kemencére, Hajdú Tiborék Erdővárosra édesanyjuknak, valamennyien jól vannak. Lipony Lajosnak Kecskemétre üzenik lányai, Péter János Szécsény Postafiók utca üzeni, egész családja jól van.
Vergi Lajosnak és testvéreinek Hajmáskérre és Sümegre Ida. Vidán Győzőné Mátraházára férjének. Mayer Rózsa Pusztavámosra szüleinek. Székely István és menyasszonya Balmazújvárosra. Luzicsa Lajosné férjének Érsekújvárra. Szabó Sándor Márkóra szüleinek és nagybátyjának. Alföldi János szüleinek Debrecenbe. Asztalos Lajos nővérével együtt jól van, ezt üzeni Debrecenbe szüleinek. Németh Pál szüleinek Kiskőrösre, menyasszonyának Békésre. Tóth Árpád Toronyba özvegy Tóth Józsefnének és Gyebrádéknak Górba, valamint Emmának Moszkvába. Ritu István Tokajba szüleinek. Varga Ferenc szüleinek Bezerédre, jól van, ne aggódjanak. Vince Évát Majakovszkij utca tizenhárom alatt és Fintha Györgyöt Lajos utca nyolcvanötben kérik szüleik Szolnokról, hogy a rádió útján jelentkezzenek. Schreiner Rózsa Veszprém Medici dolgozója kéri Schreiner Magda Kékesi Istvánnét és Burján Istvánt, hogylétükről értesítsék. Az Állami Balettintézet diákotthona a Gellért rakpart egy-á szám alól Fodor Antal és Nagy Iván adjon életjelt magáról. Sípos Jenőné urát keresi, adjon életjelt Kapás utca negyvenkilencbe Laciról is. Tokaji Béla negyedéves egyetemi hallgatót Tégla utca három szám alatt szülei kérik, adjon életjelt. Veres Gyula főhadnagy, telefon kettőszázhárom-hétszázhuszonnyolc, hívja fel …
Kiss Ferencnek Szentkirályszabadjára a Virányosi úti iskolából nővére. Sípos Józsefnének Gyömrőre nővére Annus üzeni, hogy az egész család jól van. Balogh István szüleinek Kálvária utca huszonhatba. Szabó Istvánnak Székesfehérvárra fiuk István. Varga József őrvezető szüleinek Vas megyébe Jákra. Dóra Sándor Kiskunfélegyházára szüleinek. Gulyás Lajos Kőröshegyre szüleinek. Lovász Árpád és Tilz Olivér Miskolcra szüleiknek. Kiss József Budaörsre szüleinek. Kohányi Márta Tatára Derkóéknak. Bozsó László Szolnokra édesanyjának. Agócs József Csányra szüleinek. Muncsány György …házára szüleinek, öccsével együtt jól van. Vörös Gézának és Tomikának Balatonalmádiba, apu, anyu jól van, ahogy lehet, megyünk. Bucsai Mihálynak Kisújszállásra Gábor és Jutka. Herczegfalvi Istvánnénak Érd-kertvárosba leánya, veje és édesapja. Nagy Lajosnak és Szabó Istvánnak Soltra a Szabó család üzeni, mindannyian jól vannak. Király Lajos tanítónak Gádorosra leánya Éva, Némethéknél van, aki hallja, adja át. Özvegy Németh Józsefnének Mohácsra Pista és az egész család üzeni, jól van, aki hallja, adja át. Lantoséknak Makóra. Nyíregyházára Székely Gyuláéknak Miotz Károly lés családja üzeni, jól vannak, aki hallja, adja át. Orbók Ilona kéri, hogy Tilos Miklósék Újpestről adjanak életjelt magukról. Özvegy Molnár Imrénének Mélykútra leányai Margit és Jutka, vejei Pista és Miklós üzenik, jól vannak. Feit Istvánnak a Baross utca negyvennégybe ifjabb Feiték jól vannak. Hegedűs Imrének és Szabó Mártonnak Somogyócsára. Botos József és családja. Tóth Mihályéknak Jánoshidára a Virányos útról Tóth Mihály. Erőss művészházaspár Pécsre szüleiknek és doktor Novékáknak Dombóvárra üzenik, jól vannak. Vinkler Lajosnak Balatonalmádiba. Zinger Irénnek Keszthelyen, Telekiék jól vannak, küldjenek értesítést. Herman László édesanyjának üzeni Banára. Gáspár József Orosházára édesapjának Vilinszki Oszkár feleségének üzeni, jól van. Mózes Imre édesapjának üzeni a százhuszonhárom-ötszázas telefonszámon, vagy a rádión keresztül adjon életjelt. Ismétlem a telefonszámot százhuszonhárom-ötszáz. Mózes László Fótra üzeni, jól van.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00838
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00841
Szignál.
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk.
Katona Mihály, Gera József és Tóth Ernő üzeni Szentesre, jól vannak, egészségesek. Szabadegyházára Kertész Józseféknek. Szatmárnémetibe Tatár József és Pécsi Lajoséknak Anci és Józsi üzeni, jól vannak, egészségesek. Zárkányi Iri és Imre üzeni Csepelre édesanyjuknak, jól vannak. Gyürkei László Polányba üzeni, jól van. Fazekas Antal Zuglóba, jól van. Kecskemétre Kálmán József üzeni, jól van. Balatonfüredre Bekerziéknek Bercsényi utcába szülei és Feriék, mindannyian jól vannak, egészségesek. Gerő György és családja üzeni édesanyjának Salétrom utca hatba, jól vannak. Vass László üzeni Tatáról tizenegyedik kerület Mohai utca hétbe és Juhászéknak Sárvárra. Kassa utca tizenháromba Vass Károlynak és testvérének, jól vagyunk, aki hallja, adja át. Jáki Dezső üzeni Cigándra, jól vagyok Tatabányán. Sámpfl Antal őrnagy üzeni Pécsre feleségének, hogy fiával együtt egészségesek. Urbán József üzeni édesanyjának Csanádapácára, jól van. Doktor Csaba Györgynek Berlin Albrecht Strasse tizenhét felesége Rákosfalváról üzeni, kislányával együtt jól van, aki hallja, adja át. Majtág Sárának üzeni Laci Pesten, Kecskemétiektől is kapott üzenetet, dolgoznak. Liptai Karcsikának. nak Jászladányba üzen Miki és felesége. Kétel Gyula Jánosháza sógora és felesége. Özvegy Baja Józsefnének Jászladány Kampani utca három fia és menye. Salgótarjánba Somlóbányatelepre Asztaloséknak Éva és férje. Marosi Károly feleségének Monda utcába. Varga Sándor üzen Zircre szüleinek. Varga Sándor üzen Veszprémbe húgának. Tamics András Mozsgóra Kiss Istvánéknak. Binder István Ócsára édesanyjának. Katalik Andri Kistelekre Jánosházára özvegy Berendi Endrénének lánya. Dancs Éva üzeni Egerbe Malt Pálnak. Özvegy Morvai Józsefnének Paksra Tarlócziék üzenik Budapestről. Török Sándornak Esztergom, jól vagyunk, Eszter és Gyuszi. Ötvös Lajos és felesége üzeni Békésszentandrásra szüleinek, jól van. Varga József és Sándor üzeni szüleinek Zalabérre, jól vannak. Lopper Jenőnének Kékestető Kórházba százötvenhármas szobába családja jól van. Debrecenbe Lakatos András üzeni Lakatos Jánosnak, jól van. Bukovánszky Józseféknek Tiszarádra öccse jól van. Nagy Gyuláéknak fia Gyula jól van. Nagy Ferencéknek Tiszarádra fia jól van, aki hallja, adja át. Lakatos András üzeni Miskolcra Lakatos Jánosnak Tűzoltó osztályra, jól vagyok. Vajda Károly Gerjen a jó barátjainak. Szamosszegre Farkas Sándornak fia jól van, aki hallja, adja át. Rátkai Ilona üzen Ráckevére szüleinek, jól van.
A kispesti Férfi Ruhagyár munkástanácsa kéri a gyár összes karbantartó dolgozó részlegét és műszaki vezetőit, hogy holnap munkahelyükön jelenjenek meg. Megismétlem. A kispesti Fétfi Ruhagyár munkástanácsa kéri a gyár összes karbantartó dolgozó részlegét és műszaki vezetőit, hogy holnap munkahelyükön jelenjenek meg. Kilics Ferenc és családja sógorával együtt jól van, ezt üzenik Békásmegyerre és Rákosfalvára. A Hutter és Simon család üzeni Feldebrőre, hogy jól vannak, nincs semmi baj, Hutter Pali. A Soroksári úti hetes bölcsőde és a Fém utcai bölcsőde értesíti a szülőket, hogy a Péterfy Sándor utcai kórház bölcsődéjébe vitték át a gyerekeket, a gyermekek jól vannak, egészségesek, ellátásuk biztosítva van. A Kun utcai kórházban fekvő sebesültek üzenik hozzátartozóiknak, hogy jól vannak. Juhász József Üllői úti Városi ház huszonnégy, Lagó Ferenc huszadik kerület Pataki utca hetes. Gulyás Kálmán Tolnai Lajos utca huszonöt. Radecz Mihály Albertirsa Árpád utca kettő. Ágoston Pál Gyöngyös Szabadság utca hat. Szatmári Ferenc Debrecen. Ormai Bálintné Debrecen Erdőbény Szikora József Nagykáta. Hajdók Ilona és János Jászberény Kossuth utca. Nagy Istvánné Csepel Temesvár utca. Nagy Istvánné kéri, hogy üzenjék meg, hogy mi van a három gyermekkel. Szintén a Kun utcai kórházból üzen Soll Istvánné Bicske, Kőszegi János Taktaharkány Attila utca. Bognár Gizella Putnok. Miskolc Hunyadi utca tíz, Sebestyén Ilona Fürged és Szikai Lajos Endrőd. Ruzsics Sándorné Zalaegerszeg, Lóránt fia jól van. Bund Henrik Makóra, Ruzsics család jól van. Szilágyi Görcsög jól vagyunk, Feri. Rákópuszta Béla és Eszter. Füleki József Tápiógyörgye üzeni, jól vannak. Papp Sándor Bárándra üzeni, jól van. Molnár János családja, Aradi utca huszonnyolcba üzeni, apa ha tud, jöjjön. Búzás Jenő Csokonyavisontára édesanyjának. Hildebrand Istvánné Hattyú utca tizenkettő alól Veszprémből kéri férjét Hildebrand István filmoperatőrt, azonnal adjon életjelt magáról. Tóth István Salgótarján Somlyó út tizenhat szám alatti lakos kéri a Szabolcs utcai orvos-továbbképző kórház vezetőségét, hogy az üzenetekben adjanak hírt kisfiúkról, ifjú Tóth Istvánról, akit kedden szállítottak be a kórházba és a kilences pavilonban helyezték el. Németh Endre üzeni feleségének, hogy azonnal hívja fel a hétszázötvenhetes- helyesbítek, a négyszázötvenhetes-százötvennégyes telefonszámot. Megismétlem, tehát Németh Endre üzeni feleségének, hogy azonnal hívja fel a négyötvenhetes-egyszáz-ötvennégyes telefonszámon. Szabó Sándor üzeni menyasszonyának Martonvásárra és szüleinek Szabadszállásra, jól van. Szenes Károly üzeni szüleinek Bugaca, jól van, egészséges. Hévízre az Állami Kórházba Rózsa Lászlónének férje és a gyerek üzenik, jól vannak. Szűcs Béla és családja üzen Mikére Szilvási András jól vannak. Gargyi Lajosnak Polgárra üzeni Pálfiné jól van, Lenke férje útban. Kunszentmiklósra Krámer családnak hozzátartozói üzenik, jól vannak. Szanics Zsigmondéknak Vekerletelep fia és családja egészséges. Martin Benjámin tizenhét éves lakik Budapest, első kerület Országház utca harminc lakása és Budapest Kőbánya között eltűnt, szülei értesítést kérnek. Smaro Gézáné Mátészalkára Almeréknak üzenik, jól vannak. Özvegy Budavári Gyuláné üzeni Lausz Ignácéknak Albertfalvára, jól van. Krausz Éva üzen Bicskére szüleinek, jól van, egészséges, dolgozik. Jávor István Tápiószelére Dávidéknek. Papp Józsefnek Békésgyulára Szittya utca tizenkettő szám alá Sidó család. Koltai Emiléknek Beledre Józsika és szülei. Hudák Ferenc és felesége üzeni Táborfalvára Szilágyi Györgynek, adjon életjelt magáról. Újvári Benő Endrődre szüleinek, Bichner József Győrbe szüleinek és feleségének. Bibók Imre Piliscsabára szüleinek. Késmárki Zoltán Fegyvernekre szüleinek, Dunapentelére feleségének. Darvas József Győrbe szüleinek és menyasszonyának. Potznár István Salgótarjánba szüleinek és menyasszonyának. Kálmán Oszkárék Temesvárra és Lúzsokra hozzátartozóiknak. Pári Nagy József szüleinek. Tóth Lajos Sopronba szüleinek. Kovács László Győrbe bátyjának. Boros László Győrbe szüleinek. Oroszvári Imre Székesfehérvárra szüleinek. Németh Kálmán Eberkócra szüleinek. Tettov Antal Debrecenbe szüleinek. Lugosi István Debrecenbe szüleinek és feleségének. Bocskai Ferenc Abára szüleinek. Putnik Károly Győrbe édesanyjának és bátyjának. Szabó Anna Pestlőrinc, Állami Telepre családjának. Faludi Magda családjának. Witek Mária Rakacára, anyu, Gyuri, Lajos jól vannak. Doktor Levente László rokonainak. Haller Éva és férje rokonainak. Zalai, Balata Lászlónak Kerekegyházára Verebélyék üzenik, mindannyian jól vannak. Dokta János és húga üzeni szüleinek Gyöngyösre. Temes István anyjának Rákospalotára. Doktor Bergenyinek Somlószőlősre Piri és Gyurka. Özvegy Kovács Jánosnénak Lakócsára Horváth Miklós és Pusztár Magda. Horváth Borbálának Tatára szülei. Bencze Máriának szüleinek Értényre. Ágoston Györgyné szüleinek Badacsonyba. Szekeres Józsefnének Monoszlóra lánya. Varga Erzsébet üzen szüleinek Pusztamonostorra. Bujka Sándor Székesfehérvárra Welsz Györgynének. Tomaszka Jánosnak Somogy megyébe szülei. András György Felsőszögire szüleinek. Farkas Ferenc Nagytétényre szüleinek. Bulla Imre Kaposvárra Imre és Irén jól van. Gál Ferencnek Üllőre Imre, Irén, Júlia jól van. Fehér Józsefné Kovács Vilmosnénak Sztálin út nyolcvanháromba, jól vagyunk. Szanczik Józsefék Ecserre és Rákosfalvára rokonaiknak. Aigner Pál Budatéténybe családjának. Miczki Imre és felesége, Szilágyi László és felesége, Fazekas Imre és felesége üzenik Békésszentandrásra, hogy jól vannak. Özvegy Albert Béláné Nagymányokra és Semmelweis utca kettőbe, jól van. Ludwig Péternek, valamint Albert Istvánnak Miskolcra Garas utca tizenháromba jól vannak. Harmat Gusztávnak Tiszaszállásra és Szunyogék jól vannak. Boncos és Páti szülőknek Komádiba Irén és Endre. Pfeifer Gyurkának Berkes második kerület Rákóczi Ferenc Gyermekotthon édesanyja üzeni, jól van. Horváth B. Jenő MTI munkatársa Sopronba, jól van, egészséges. Vígh család a Makarenko utca hétbe üzeni és Bajára, Ceglédre, jól van. Kéri János üzeni Hűvösvölgybe, egészséges. Holéczi Barna apósának, mindannyian jól vannak. Csőrös Zoltán egyetemi tanárnak, apu, anyu jól vagyunk, Dudu és Muku. Pirityi Ottónak és feleségének Sopronba a Hajógyári üdülőbe üzenik a Lőrinciek, hogy mindannyian, gyermekeik is jól vannak. Deák Istvánnak Körösnagyharsányra üzen felesége és az egész család jól van. Kardos Kati a Pauler utcából jól van, kéri apját, anyját, adjanak életjelt. Kígyósi Árpád húga és a család jól van, kér értesítést. Tóth Sándor százados és családja Pásztóra szüleinek üzeni, jól van. Tihanyi Tibor Dunakeszire és … az egész család jól van. Urbán Rezső Komlóra és Szegedre családjának. Doktor Nagypataki István üzeni Langrad Dezsőnek, jól vannak. Popper Péter és zeneszerzőtársa üzeni Szófiába, hogy Budapesten jól vannak, jól érzik magukat. Bukta Zoltán szüleinek Szolnokra. Szelényi György üzeni Sárbogárdra Ács Mihálynak, jól van. Özvegy Hildi Sándornénak Székesfehérvárra és Szöllősi Kornélnének Keszthelyre Kardos Lászlóné jól vannak. Horváth Gézának Sikátorra és özvegy Szikszai Bálintnénak Törökszentmiklósra Szikaszai Imre és családja. Ceglédre Poczok Sándorék özvegy Millik Józsefnének Kecskemétre Csongrád utca harminchétbe Süveg Józseféknek Ica és Józsi. Budapestre a Százados út tizenkilencbe Vass Pálnak Ica és Józsi. Túró Lászlóéknak Budapestre Poczok Sándorék. Fehér Endrének üzen Beregszászra Menyhárt Györgyné és bánhátiékiék. Varga Erzsébet üzen Pusztamonostorra szüleinek. Vig Pálék üzennek rokonaiknak és ismerőseiknek, jól vannak. Süly családnak Sándor testvér és férje jól vannak. Szili Károly és családja üzeni Pápára, jól vannak. Erdélyi Géza és családja Szombathelyre özvegy Molnár Jánosnénak. Boros László Hódmezővásárhelyre József Attila utca negyvennégybe. Völgyesi Károlyné üzeni édesanyjának és testvéreinek Vindornyaszőlősre, hogy mindannyian jól vannak. Erős Tibor szüleinek Bicske Hegyi kastélyra, mindhárman megvannak. Vágvölgyi és Simon család Kispestre, anya jól van. H. Kovács Sándornak Nyírbátor, Honvéd utca hatba lánya és veje. Horváth Anna Rábaszovátra jól van. Fekete Józsefnek Alsóújlakra Szőke Antalnak család jól van. Verpelétre Kéri Györgynek és Györszentmártonba Bujikáéknak Imre és Erzsi jól vannak. Bánfalviék üzenik Huta községbe Zsibrikáéknak, hogy jól vannak, maradjanak ott a látogatók. Tóth Gyula üzeni Békéscsabáról Tóth Jánosnak Budapestre Petneházi utca hatvankettőbe és Vecsésre Stark Tamásnak, a család jól van. Tátrai Sándor üzeni Békéscsabáról Budapestre feleségének, kislányának és édesanyjának, hogy Békécsabán Békési út tizennyolc alatt jól van, életjelt kér tőlük. Békéscsabáról Bánfalvi Ilona kéri Budapest, Bécsi út kilencvenkettő szám alatt lakó Horváthékat, Budatétényben Gulyásékat, hogy adjanak életjelt magukról.
Kedves Hallgatóink, a hozzánk intézett sok-sok kérésnek igyekszünk eleget tenni, legalábbis részben. Ezért, most hosszabb időn keresztül közvetítünk üzeneteket. Egyben a rádió bemondói nevében elnézésüket kérem esetleges hibákért, mert sok üzenetet kézírásból olvasunk fel.
Üzenetközvetítésünket egy perc múlva folytatjuk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00844
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00845
Kedves Hallgatóink, folytatjuk üzenetközvetítésünket.
A budapesti Orvostudományi Egyetem bölcsődéjében benn lévő gyermekek és dolgozók jól vannak és egészségesek. Kérik a szülőket, ne aggódjanak. Oravecz György tanítónak Mezőkövesdre Klári és Laci üzeni, jól vannak, amint lehet, mennek haza. Kérjük, hogy aki hallja, adja át. A Káplár család üzen Budapestről a Káplár testvéreknek Békéscsabára, továbbá doktor Nyaka Gézának Pécsre és Párgán gyógyszerészéknek Isaszegre, mindnyájan jól vannak. Doktor Tiszavölgyi László üzeni Maglódra, Dabasra, Ceglédre, hogy családjával, öccsével együtt jól vannak. Tompos Gábornak Badacsonytördemicre üzeni testvére Jóska, hogy felesége a kórházban és fia a kollégiumban jól van. Védőzi Jánost kéri kisfia, hogy adjon életjelt magáról, telefon jó. A Vészi vagy a Tenger családot kéri Janika, hívják őt fel. Csányi Istvánné kéri, hogy a százötvennégy-százhetvenhatos számot Rátkaiék a Retek utca négyből hívják fel. Megismétlem a telefonszámot, százötvennégy-százhetvenhat. Szám György üzeni Lidenheit Gittának Londonba, hogy rokonai jól vannak. B. Tóth Istvánnak Balatonlellére üzenik, hogy a Dobos család jól van. Zay Antalnak Sárszentmiklósra üzeni Kati, jól van. Frankl Tibornak Zsolnára üzen felesége. Hajdúszovátára Rácz Albertnek üzeni Irén és Kató, jól van. Kocsis Gyulánénak üzeni Rédli a budapesti gyermekintézetből, hogy hívják őt fel telefonon. Soltra Diószegi Sándornak a Posta utcába üzeni fia János, jól van, aki hallja, adja át. Németh József üzeni feleségének és nagybátyjának, valamint rokonainak a Váci utcába, jól vannak, ne aggódjanak érte. Csizmadia Géza üzeni a Szabadsághegyre, munkahelyén van, biztonságban. Badai Antal üzen Dömösdre, jól van. Mirói Aralnénak üzeni budapesti hozzátartozói Bécs, Reisnerstrasse utca tízbe, hogy valamennyien jól vannak. Györk Jánosnak üzenik Pécsre a nagyszülők, hogy mindenki jól van. A Veres család Karcagra, Püspökladányi út nyolcvanhétbe üzenik gyermekei, mindnyájan jól vannak. Pohászki Ferencné üzeni rokonainak, Domoszlóra, Pomára, Rákospalotára, az egész család jól van. Pálfi István üzeni feleségének Mezőberénybe, ne aggódjanak, valamennyien jól vannak. Ács József üzeni Pápára, hogy édesanyja és fivére, az egész családdal jól van. Burgát Józsefnek Pozsonyba üzeni bátyja, doktor Vári mindannyian jól vannak. Doktor Galambos Ferenc Karcagi Ferencnek Újpetribe üzeni Várkonyi, jól vannak. Pusztaegresre üzeni Szűcs József, a Dönner családnál feleségének, mindannyian jól vannak, aki hallja, adja át. Szalai László üzeni szüleinek Nagykanizsára, Tóthéknál van, egészséges. Csordás Istvánnak Ópályiba üzeni fia, jól vannak, ne aggódjanak. Pásztor Lajoséknak üzeni Miklós Győrbe, mindannyian jól vannak, hírt kérnek. Czakó Lajosné Békés, Gonda Józsefné Békés, Czakó doktorék Újhartyán, Balogh Imre Újpest Tavasz utca hatvanegy, Mátrai Lajosék üzenik, jól vannak. Özvegy Martinek Károlynénak Kispest Ady Endre utca négybe Imre üzeni, jól vannak. .Bögönyjárásra Thurzóék üzenik Thurzó Józsefnek, jól vannak. A Szilágyi Erzsébet fasor huszonkettő lakói üzenik hozzátartozóiknak, mindenki egészséges, jól vannak. Madarász Gábornénak Átányba, Heves megye édesanyjának üzeni Júlia, jól van, egészséges. Szabó Lajosnétól Budapestről a Bercsényi utca hetvennyolcból üzenetet vár Fábián Vera Pieszányba. Urbán János hadnagy üzeni Jászapátira, hogy a vele egy alakulatban lévő katonák jól vannak, egészségesek. Kecskemétről Kárpáti András üzeni Mátraderecskére, ott van Kecskeméten. Berecz Kálmán szüleinek üzeni Budapestre tizenharmadik kerület Kandl Pál utcába, Kecskeméten van. Mádi Lajosnak Nagyhalászra és Halász Mihálynak Mendére üzeni Mádi Lajos, Kecskemétről, mindnyájan jól vannak. Cserháti Lászlónak Budapestre a tizennegyedik kerület Vértes utca öt-cé alá, fiuk Kecskeméten van, jól érzi magát, kéri, hogy ők is üzenjenek. Thuróczi Ferenc honvéd Tószegre üzeni, jól van Kecskeméten. Németh Józsefnek Zalaigricre katona fiuk azt üzeni, jól van. Kövér Istvánné Budapest tizedik kerület Maglódi utca ötvenkilenc alá azt az üzenetet küldi, hogy Kecskeméten mindenki jól van.
Kedves Hallgatóink, üzenetközvetítésünket kommentárunk után folytatjuk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00846
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00847
Szünetjel
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. 19 óra 4 perc a pontos idő.
Kedves hallgatóink! Kommentárunk előtt hallgassanak meg egy riportot!
Ma délután 3 órakor történt a Parlamentben:
Kedves hallgatóink, néhány perccel ezelőtt ért véget az a tanácskozás, melyet a Mátravidéki Szénbányászati Tröszt munkástanácsának küldöttsége folytatott Apró Antal elvtárssal. A Mátravidéki Szénbányászati Tröszt Munkástanácsa ugyanis küldöttséget menesztett a nemzeti kormányhoz, hogy előterjessze a mátravidéki bányászok követeléseit. A küldöttség vezetőit illeti a szó:
- Tóth Ferenc vájár vagyok.
- Hogy jutottak Budapestre, milyen ügyben utaztak fel, milyen követeléseket hoztak magukkal?
- Hát a rádió szerint, ugye a rádió bemondta, hogy a munkástanácsokat alakítsuk meg, így nálunk is megkezdtük pénteken este a munkástanácsok megalakítását. A munkástanácsok megalakítása befejeződött szombaton délben, utána a munkástanács összeült, megtárgyalta az égetően fontos problémáit, a bányászoknak a régi jogos követeléseit. Ezt a jogos követeléseket a bányászok 21 pontban foglalták össze. Utána a munkástanács elhatározta, hogy ezt a pontokba foglalt követeléseinket a Minisztertanácsnak juttatja el, mégpedig küldöttségen keresztül. A munkástanács 27 tagú küldöttséget delegált, ez a küldöttség fel is érkezett vasárnap délután 4 órára. Akkor eljöttünk ide a Parlamenthez, ahol Czottner elvtárssal beszéltünk. Czottner elvtárs nekünk a követeléseinket elismerte. Czottner elvtárs ott megígérte, hogy követeléseinket Nagy Imre elvtárs elé terjeszti és kéri Nagy Imre elvtársat, hogy fogadjon bennünket.
- No, elvtársak, hát akkor hajoljunk egy kicsit közelebb a mikrofonhoz! Ha mind a 21 pontot nem is, de a legfontosabbat, a leglényegesebbet, hiszen remélem, hogy a 21 pont közül néhány már teljesült, ismertessék ezeket a követeléseket!
A nevét is legyen szíves, hadd hallják az otthoniak!
- Követelésünk első pontja, hogy a szovjet csapatok azonnal kezdjék meg a kivonulásukat Budapest, majd később az egész ország területéről.
Követeljük a fegyveres harcokban résztvevőknek a teljes amnesztiát. Követeljük az elesett, a fegyveres harcokban résztvevő elesett családtagjainak a szociális helyzetnek megfelelő támogatását. Követeljük bányatelepeink orvos- és gyógyszerellátását, a legjobb, legjobban ellátva
- Dráva Ferenc tanácstag üzen.
Követeljük továbbá a földalatti pótlékunk újbóli elszámolását. A normarendszer mielőbbi eltörlését.
Követeljük, hogy a bűnösöket bíróság elé állítani.
- Például volt az egyik pontunk, a politikai foglyoknak az azonnali szabadon bocsátása.
- Milyen politikai foglyokra gondolnak?
- A Rákosi és a Gerő-Farkas rezsimnek, a bűntelenül elítélt foglyainak a szabadon bocsátását, a bűntelenül elítélt felülvizsgálását, rehabilitálását, hogy minél előbb megszabaduljon.
- Milyen bányászkövetelések vannak még?
- A bérkérdést úgy követeltük, hogy a 30%-os földalatti pótlék azonnali külön elszámolását és folyósítását, valamint a minimálisan megállapított alapbér 80 forintban való megállapítását kértük.
- Orvost is kértünk, amit megígértek, hogy községünkben, ahol két üzem van, a X-es és XI-es akna, az is hamarosan teljesítve lesz.
- Nohát ezzel kicsit elébe is vágtunk a dolgoknak. Engem ez érdekelne.Kivel tárgyaltak a követelések ügyében és milyen eredményre jutottak?
Tóth Ferenc beszél. Mi Nagy Imre elvtárssal akartunk beszélni. Nagy Imre elvtárs, aki jelen pillanatban a fegyveres harc megszüntetésével és annak parlamentereivel tárgyal; így kértük, mivel országosan fontos az, hogy a további vérontást megszüntessük, így, mi kértük azt, amennyiben Nagy Imre elvtárs nem bír nekünk most időt, időt, nem ér rá, úgy az egyik helyettesét, teljhatalmúlag megbízott helyettesével tárgyalhassunk. Nagy Imre elvtárs Apró elvtársat küldte el hozzánk, akivel a küldöttség tagjai és Apró elvtárs között a pontokat, a követeléseinket megtárgyaltuk, a követeléseinkben, egyetértve közös megegyezés jött létre. Apró elvtárs megígérte, hogy mivel a követeléseinkben törvényerejű rendeletek vannak, ezeket a Képviselőház elé kell terjeszteni, és ezek a követelések országos viszonylatban fontosak, pedig országos viszonylatban kell egységesen kidolgozni. Mihelyt a nyugalom és a rend helyreáll, első és legfontosabbak lesznek a kormánynak, hogy ezeket a munkások által beterjesztett jogos kéréseket, illetve követeléseket, a legrövidebb időn belül letárgyalják a képviselőházban, és utána pedig az ország anyagi helyzetének megfelelően biztosítsák azokat a szociális és anyagi jóléteket, amit 11 éven keresztül csak nélkülöztünk.
- Tehát hát a Nagy Imre kormányt a jelenlegi helyzetünkben az összes bányászok nevében kérem, hogy egységesen támogassuk.
- Ez az ön véleménye? Ez a mátravidéki bányászok véleménye?
- Mátravidéki bányászok véleménye, és kérjük a többi bányászokat is, hogy ők is zárkózzanak fel a Nagy Imre kormány mellé, hogy még többet termeljünk, mert előttünk a nagy tél.
- Most pillanatnyilag a Mátravidéki Szénbányáknál folyik a termelő munka?
- Ma reggel telefon-összeköttetésen keresztül azt az értesítést kaptuk, hogy Petőfi-bányán mintegy 150 főnyi szállt be délelőttös harmadba. Ez a 150 fő kb. 50%-át teszi ki a dolgozóinknak. De mivel Petőfi-bánya dolgozói között rengeteg a vidéki dolgozó, aki még mindig bizonytalankodik és nem tudják, illetve nem tudtak eljutni, de reméljük, hogy az üzem összdolgozói a legrövidebb időn belül felveszik a munkát.
- Dráva Ferenc. Kérlek benneteket drága jó elvtársaim, amidőn a rádió hangját meghalljátok, vegyétek fel a munkát, úgy, ahogy azt felszólításomban tettem csütörtökön, ismételten kérem, vegyétek fel a munkát!
Riportunkat hallották kedves hallgatóink.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00848
Most hallgassák meg kommentárunkat:
Percenként cseng a telefon, percenként jelentkeznek az ideiglenes munkástanácsok. Tegnap hajnalban Komoróczi László fődiszpécserrel a Láng Gépgyár ideiglenes munkástanácsa vezetőjével sikerült beszélni. Aztán kézről kézre járt a telefon. Jól ismert hangok jelentkeztek. Szívós Feri bácsi, a köztiszteletben álló szerszámgéplakatos jelentette: éjszaka megalakítottuk a munkástanácsot. Más körülmények között ünnepnap is lehetne. Mire készülnek? Békére! Dolgozni kellene már a teremtésit, munka után viszket az ember tenyere, dohog az öreg. Komoróczi is közbeszól. 30 db 210 lóerős Diesel-motorral vagyunk adósai a Technoimpexnek Az eltabini turbina is a jövő hónapban esedékes. A lengyel turbinát is maholnap már be kellene fejezni. Ünnepnap is lehetne! - jegyezte meg Szívós bácsi.
Valóban! Ünnepek utáni munkás hétköznapok krónikása is lehetne már az újságíró, a rádióriporter. Mégsem lehet. Miért? Szívós bácsi szerint, mert több vezető mások példáján sem tanult. Mert tikkadt ajakra cseppenként kortyolgatták a hűsítő italt, fél pohárral kínálták, amikor teli pohárra szomjúhozott a nép és lyukas mosdótálban mérték, amikor fürödni vágyott. Munkástanácsot, igazi munkáshatalmat! Erről álmodtak a 19-es kommunisták, a vörös katonák. Látod, hajtogatták az elmúlt hónapokban a munkások. És ekkor elhangzottak a "megfontolt", jó szándékú és a hazai [...] egyszeriben oly kiválóan ismerő, tegnap még csak kopírozni tudó figyelmeztetések. Elvtársak, ami jó Jugoszláviában, az nem biztos, hogy Magyarországon is helyes! Az öregek torkát, akik 1919-ben tagjai voltak, sőt megalakítói voltak az első munkástanácsoknak e jószándékú [...] mértéktartó figyelmeztetése után […]
Ünnepnap is lehetne. Lehetne, ha a munkásokat méltónak találták volna, érettnek arra, hogy részt vegyenek az ország, a gyár ügyeinek intézésében. De a sztálinista vezetők patikamérlegén a magyar munkás könnyűnek találtatott. Díszlet, tiszta dekoráció! Munkáshatalom! Munkásököl. De sokszor visszaéltek a bizalommal. Tiltakozzanak, helyeseljenek, bólogassanak, tapsoljanak, addig rángatták a húrt, amíg csak elszakadt. Elég! Szólaltak meg [...] Rajk László sírjánál. Munkáshatalmat! Elég! Szólalt meg hangosan a Bem szobor előtt. Ítélhetett, akinek szeme volt. A tüntető magyar ifjúság többsége a magyar munkásosztály erejét érezte maga mögött. Elég volt! Kiáltották akkor este, amikor hallották Gerő beszédét. Akkor este a pohár kicsordult. Az elkeseredett nép fegyvert fogott. Hallatta szavát, megmutatta félelmes erejét. Ünnep lehetett volna! Jegyezte meg Szívós elvtárs. Temetésre készülünk. Egyedül a Rókus kórházban 36 halott, kinek nevét sem tudják és 309 sebesült a kórház folyosóján. És Pesten tegnap délután 13 óráig még dörögtek a fegyverek.
Munkáshatalom! Találkoztam egy öreg munkással. Azt mondja: szégyellem magam! Kérdem, miért? Mert azt mondtam, romlott ez az ifjúság. Azt mondtam, hogy csak szórakozás neki, neveletlenek, hogy nem becsülik a harcot, melyet mi vívtunk értük. Bizony kevés volt ebben az igazság! Megvívták-e végig ezt a harcot? Kérdem az öregtől. Meg fiam, bólogat. Aztán hirtelen nemet int. Talán mégsem! Csak félig! De most befejezzük! De hiszen már megszületett a munkáshatalom, a munkástanács. Nem addig fiam, figyelmeztet. A keret, a cím, az igen. A munkástanács is. De a hatalom? Az még nem. A keretet tartalommal kell megtölteni. A harcot folytatni kell a maradiság, a dogmatizmus, a bürokrácia, az önkény ellen. Mától fogva azonban már nem a fegyvereké a szó. Az út szabad. A munkáshatalom az béke. A munkáshatalom az béke. Vessünk hát véget a gyilkos testvérharcnak, fiatal barátaim, édesapák. Ne üssük egymás homlokára a testvérgyilkos Káin bélyegét.
Kedves hallgatóink. Dolgos János írását hallották.
Rövid szünet után üzeneteket közvetítünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00849
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00850
Szünetjel
Kedves Hallgatóink. Folytatjuk üzenetközvetítésünket.
Kürti Magda üzeni Kürti Lászlónak Kolozsvárra, hogy mindnyájan jól vannak. Sipeki Antalné Csongrádra özvegy Polyáknénak üzen, jól van, kéri, hogy aki hallja, adja át. Kiss Gyulának Komáromba, a Lajta utcába Krakker Emiléknek Kecskemétre üzennek Margiték, jól vannak. Szombathelyre Földes Imrének és Ulmann Ernőnek üzeni Földes Antal és családja, valamint Újvári Imre és felesége, jól vannak, egészségesek. Nyíregyházára Jóvári Jánoséknak üzenik Kovács Gizi és Sanyi, jól vannak, egészségesek, kérik, hogy aki hallja, adja át. Kengyelújfaluba Varjas Páléknak Budapest Honvéd utca tizennyolcból üzenik, gyerekei jól vannak, egészségesek. A tizenkettedik kerület Rákoskeresztúr Pesti utca háromba Richter Istvánnak üzeni leánya Budapestről, jól van a család. Isaszegre a Rákóczi út huszonegybe Hajdú Józsefnek üzeni a Halász család Budapestről, jól vannak. A Veszprémben állomásozó Postafiók hetven-kilencvenhárom alakulat beosztottjai és parancsnokai üzenik hozzátartozóiknak, szüleiknek, hogy jól vannak. Az üzenetet a Veszprémben állomásozó Postafiók hetven-kilencvenhármas számú alakulat beosztottjai és parancsnokai küldték. Özvegy Molnár Andrásnénak fia és leánya Veszprémből üzeni Berlinbe, jól vannak, egészségesek. Debrecenbe a Szív utca tizenhatba Graniéknak, Békéscsabára Almásiéknak, jól vagyunk, Almás István és családja. Varga Mihálynak Balatonvilágosra. Pirinyi Erzsébetnek Zemányiaz Aranykéz utca hétből az az üzenet, hogy jól vannak. Szilágyi Zsuzsa küld üzenetet Hódmezővásárhelyre testvérének, gyermekeimmel együtt jól vagyunk. Gyarmati Sándorné Eger Gyóni Géza utca hat, jól vagyunk, üzeni férje. Orosházára üzeni Papp János, jól van. Benedek Jánosnak Berlinbe szól az üzenet, családja jól van. Dombi József Mezőberény Árpád utca egy szám, férje és fia Budán vannak, minden rendben. Jelinek Józsefné Csehszlovákia …, a Mészáros család a Fehérvári útról üzeni nincs semmi baj. Hajnal család üzeni Romániába Tordára, Kopa Endrének, mindnyájan jól vannak. Tardos Ambrusné üzeni Hegyeshalom Mária-ligetre a kórházból kijött, Gergőéknél vannak Pesterzsébeten. Varga Mihály és családja üzeni Cegléd … szüleinek, mindnyájan jól vannak, kéri, hogy aki hallja, adja át. Kistelekről … Martinák Ferenc kislányának üzeni, jól vagyunk, ne aggódjanak, aki hallja, adja át, férje. Timkóné Nyíregyházára üzeni, szülei jól vannak. Morvakővágóra özvegy Rigó Józsefné üzeni, hogy leányai mind a hárman jól vannak. Budapestről Olajos János üzen édesanyjának Sarkadra … kéri, hogy aki hallja, adja át. Cibakháza Pápaiék, Csillaghegy Fábiánék jól vagyunk, Földesiék. Gáspár Mária, Albert Mihály és Belényi Jolán üzeni Kiskunhalasra, jól vannak. Farkas Györgyöt kérik, adjon életjelt magáról a Kossuth térre, vagy a Bólyai utcába. Kovács Jánosnak Szelevényre a Vadas utca ötbe üzeni Ilosvainé, jól vannak, kéri, hogy aki hallja, adja át. Mészáros Andrásnak Kisbérre lánya Gabi üzen, mindnyájan jól vagyunk. Kiss István tizenharmadik kerület Angyalföld utca tizennyolc szüleinek üzen, jól vagyunk, nincs semmi baj. Nagy Károly őrvezetőnek Veszprém, Postafiók 2910, Postafiók 2910, menyasszonya Éva üzeni, jól vannak, adjon életjelt magáról. Dombfeld Ernőnek Bécsbe szól az üzenet Richtenberg egy-per-hat, Stollár István és a Váradi család jól van, Budapest ötödik kerület Árpád utca hét. Neider Emilék üzenik, tizennegyedik kerület Dorozsmai utca negyvennégy, adjanak életjelt magukról. Özvegy Szabó Béniné Tápiószele, Kassa utca négy, Hajdú Jánosné Budapestről üzeni, jól van. Petrán Ernő Kaposvár Honvéd utca tizenkettő feleségének és hozzátartozóinak üzeni, hogy jól van és egészséges. Doktor Kincses Miklós orvos üzeni Aradra testvéreinek, családjával együtt jól van. Varró István Mezőhegyesre üzen szüleinek. Cseh László Zalahalápra feleségének és Ceglédre szüleinek. Koós Károly és családja Marcaliba szüleinek és Budapestre testvéreinek. Tóth Gyulánénak Medgyesegyházára szól az üzenet, családja jól van. Boldak Józsefnek Zala megye Bogádviszenyekre, a gyermekei jól vannak. Bognár Károly a szüleinek a hetedik kerületbe üzen. Kerekes Andrásnénak Medgyesegyházára, lánya jól van. Borcs család üzeni Sarkadra hozzátartozóinak, jól vannak, aki hallja, adja át. Majdon Andor őrnagynak Kiskunfélegyházára felesége üzeni, jól vannak. Rozsnyai Mihályéknak Gádorosra üzenik gyermekei, jól vannak. Németh Páléknak Bakonytamásiba Judit, Zoltán jól vannak. Horváth László üzeni Horváth Sándornak Dukába és Kozma Kálmánnak Jászszentandrásra, mindhárman jól vannak. Bodnáréknak Fehérgyarmatra üzenik Szántaiék, mind a négyen jól vannak. Illés Béla üzeni Nézsára feleségének, jól van. Gyetván Vince Szegedre és Nézsára szüleinek, jól vannak. Szabó Mihálynak Gyulára Bárdos utca huszonötbe fia üzen, jól van. A Műszaki Egyetem központi diákotthona, Hess András tér öt szám alatti lakói üzenik hozzátartozóiknak, hogy az otthon minden lakója egészséges. Szabadszállásra, Budapest Mester utca huszonhétből Fábián Istvánné üzeni, hogy ott tartózkodik, üzeni lánya és férje, hogy jól vannak. Szabadegyházáról kéri Farkas Etelka a Külső Váci úti hajógyárból Farkas Lászlót, Farkas Gyulát, hogy azonnal adjanak életjelt magukról. Ugyancsak Farkas Etelka kéri Sípos Lászlót Fiumei út hatból, adjon életjelt magáról. Kocsi Ferenc üzeni Zuglóba, Rákoskeresztúrra, Bázakerettyére egészségesek, jól vannak. Mészáros Béla üzeni Leányfalura Mészáros Pálnak, egészségesek, jó vannak, kéri, hogy aki hallja, adja át. Kossu üzeni Módos Lászlónak a Honfoglalás utcába, az iskolában minden rendben van. F. Szabó József és Kató üzeni Jászkisérre özvegy Tóth Istvánnénak és Vona Máriának, jól vannak. Nagykőrösre Kókai Pálnénak férje üzeni, jól van, maradjon ott, ahol van, kéri, hogy aki hallja, adja át. Izsákra Bercsényi utca öt szám alá feleségének üzeni férje és fia egészségesek, jól vannak. Zsolnai Lajosnak Gálosfalvára üzeni felesége, jól van, ahogy tud, hazamegy, addig is életjelt kér. Nyírbátorba Kecsik Ferencnek üzeni leánya, jól vannak, nincs semmi baj. Hidi Jenő üzen Szombathelyre Szabó Dezső utca nyolcba, felesége, fiai és annak családja, valamint annak testvérei jól vannak, aki hallja, adja át. Alberték üzenik Budapestről Magyaróvárra Puskáséknak, jól vannak és adjanak életjelt magukról. Kerék Lajos részére Kiskunlacházára a Szigetfi család üzeni, jól vannak. Balogh József üzeni családjának, jól van. Szabó István üzeni Szabó Mariannak Karácsondra, egészségesek, jól vannak. Szegedre Tóth Imréék üzenik Kálkáéknak, jól vannak. Fodor Tibor Hernádnémetibe üzeni szüleinek, jól van. Rábatamásiba szól az üzenet Gáléknak és Róza néninek Erzsébetről Alföldiéktől, jól vannak. Kiss József üzen Kadarkútra szüleinek, jól van. Gyenes László felesége üzeni Pálfalvára szüleinek és gyermekeinek, jól van. Kiskunmajsára Hulmann Istvánnénak üzeni pesti családja, mindnyájan jól vannak. Örsi Máriának szól a következő üzenet, az egész család jól van. Csongor Jánosnak Sárvárra a Sztalin út tízbe üzeni Károly Budapestről, jól van. Lajos Gyulának Egyházashollósra üzeni Eszter jól van. Varga Józsefnek Balatonakarattyára Csaba utcába üzeni felesége, jól vannak Újpesten, aki hallja, adja át. Doktor Vanke Károlyné üzeni gyermekeinek, hogy jól van, ahogy lehet hazautazik, kéri, aki hallja, adja át. Felsőmarácra Vas megyébe üzeni Balogh László és Mária, jól vannak, aki hallja, adja át. Görög Gyula üzeni Nagykőrösre szüleinek, jól van. Görög Gyula üzen Nagygyörkre, jól van. Csongrádra Pastik Lajos címén Riller Istvánnénak üzeni férje és a négy gyerek, hogy jól vannak, aki hallja, adja át. Sugárék üzenik Peremartonba nagymamának, jól vannak, a rokonoknak is üzennek. Sarkadra Attila utca háromba özvegy Bodnár Mihálynénak Rákospalotáról üzeni családja, jól vannak, kéri, hogy aki hallja, adja át. Sárospatakra Vécsei Péter kovácsmesternek üzenik, mind a három lánya jól van, egészséges. Bököny, Vörös hadsereg útja negyven Poták Jánosnak és szüleinek üzeni Marika Pestről, jól van. Fertőfehéregyházi László és Bartáné üzeni Csolnoka feleségének és Balassagyarmatra, valamint Salgótarjánba, jól vannak. Koczka László üzeni Lillafüredre Palota Szállóba feleségének, maradjon ott, mindenki jól van. Tiszai István üzeni szüleinek Pécsre, az egész család jól van, egészségesek, Pallovichék is. Szentesi Ferencnének Monorra férje üzen, Ferkóéknál van, nincs semmi baj.
Kedves Hallgatóink, üzenetközvetítésünket rövid szünet után folytatjuk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00851
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00852
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest.
A pontos idő tizenkilenc óra harminc perc.
Üzeneteket közvetítünk.
Horváth Lajoséknak a Magyar utca ötvenkettőbe üzeni fiuk, jól van. Bélavári Józseféknak Marcaliba üzeni fiuk, jól van. Pestszentlőrincre Szabó Istvánnak és Kisvárdára Varga Sándornak üzeni a Varsányi család, jól vannak. Doktor Pintér Sándor Kecskemétről a Megyei Kórházból a Lajos utca száznégybe üzeni, hogy jól érzi magát. Ruzics József Till üzeni fia, Irén, János, Jóska és Lacika, hogy jól vannak. Biharkeresztesre özvegy Koczka Józsefnének üzeni Lívia és István, jól vannak. Keczeli Rudolf honvéd főhadnagy üzeni Siófokra szüleinek és hozzátartozóinak, Harmadász Lajos Nagyrécsére üzeni, aki hallja adja át. Salgó Tibornak Parádra üzen bátyja Kauszerék és Kardosék. Az Ötvös utca huszonhárom béből üzeni Kovács Tiborné férjének, adjon életjelt magáról. Hugoda Ferenc Kecelre szüleinek, jól van. Ferenczi Istvánné Makóra Kerekes Sándornak, jól van családjával együtt. Alapi József Pásztó Kis utca egy, Gizi és a két Pista jól van. Czári István és József, Fecske Mihály és István, valamint Sup György szüleiknek Győrasszonyfára, jól vagyunk, ha lehet, megyünk haza. Hidvégi Gábor Vácra szüleinek. Bill Konrád Varsád. Retz Ádám, Czecze Jenő, Kőszegi János üzenik, jól vannak, ha lehet, hazamennek. Tár László Dombóvárra szüleinek, jól van. Zubonyai Gábor és István Pitvarosra. Nemes Tibor üzeni Pápára, Mráz Lajos Padrovra üzeni szüleinek, jól van, aki hallja, adja át. Vecsésre Binderéknek Magyarosiék üzenik Budáról, jól vannak. Lenkei Zoltán üzen özvegy Papp Bálintnénak, jól van. Jankovics Károlyné üzen Faragó Istvánnénak Túrkevére és testvérének Kuncsorbára és Tapátfalura. Demjén Alajos és Kardos Lucia üzeni Nyírbátorba és Szatmárnémedibe. Csordás András Határőr utcából üzen szüleinek Kisnémedibe. Szalai György üzeni Tatára a Földműves Szövetkezetnek. Illés Erzsébet Szekszárdra üzeni. Lőte Mária Sárvárra. Sarki Gyuláné Sümegre és Elter Ádámné Gyomára, hogy jól vannak, gyermekeikkel együtt.
Közöljük kedves Hallgatóinkkal, hogy üzenetközvetítés kizárólag a száznyolcvanegy-nyolcszázas telefonszámon adható le. Ismétlem a számot, száznyolcvanegy-nyolcszáz. Kárpáti Zoltánnak a Győri…. üzeni édesanyja és Klári, jól vannak, adjon életjelt. Balogh Lászlóné üzeni fiának Hatvanba az Iskola utca négy számba, … jól van. … üzeni … Ferenc családja, jól vannak. … Siófokra üzeni családja, doktor Kozmánénak üzeni férje a János Kórházból, jól van. Kaposvárra Osskó Józsefné üzeni Lőrincz Lajosnénak, jól van. Nagy Dezső üzeni szüleinek és Mártának Mátraházának, jól van. Papp Menyhért Budapestről Jászberénybe üzeni édesanyjának, jól van. Bognár János és Lajos és Ferenc Bajcsy-Zsilinszky úton jól van, kéri, aki hallja, adja át. Mihályék üzenik Rákoscsabáról Balogéknak Pécsre a Bácska utcába, mindenki jól van. Szigeti Lajos Budapest Forduló-tó utca tizenegy értesítse rádión hozzátartozóit, hogy … náluk van. Kiss János üzeni Pestről Nagykátára hozzátartozóinak. Fejtő Ferenc Apcra szüleinek. Vona Ferenc Kőtelekre szüleinek, és Zombori Ottó Kismarosra szüleinek, jól vannak. Thuróczy Mihály Pesterzsébetre édesanyjának. Szabó Gyula Törökkoppányra üzeni hozzátartozóinak. Gere Gábor üzeni szüleinek Tiszaföldvárra. Nagy Antal Kálmonostorra és Hajdúhadházára. Hajcsák Mihály szüleinek Göllére. Galambos József huszadik kerület Balassa utca negyvenkettő szüleinek. Gecser István Mezőtúrra Vasvári Pál utca huszonhat üzeni szüleinek, jól van. Galambos József és felesége üzeni szüleinek Tornyospálcára. Futó Ilona Almásfüzitőre Imrének üzeni. Dömény család Tarnaörsre üzenik Patika Sándoréknak és Szabó Páléknak, jól vannak. Vunics Istvánéknak is üzenik. Kálló Bálintnak üzeni fia, jól van. Kenderesre Marczi Mihálynak családja üzeni, hogy jól van. Szekszárdra Szike Antalnak és Bakos Ferencnek. Gombára Vados Károlynak Esztergomtábor Lóránt Jánosnénak fia. Cirák Tóth István üzeni, jól van. Tabáz Balázs Józsefnek fia üzeni, jól van. Rábapordány Lucefik családnak üzenik, hogy jól vannak. Oroszlányba Horváth Jenőnek, Halasi Bélának és kis Jutkának üzenik Varga Andrásék jól vannak. Kálló Bélánénak Veszprémbe üzenik, jól van a férje. Szatmárnémetibe Bordás Jánosnak üzeni felesége a Ferki család jól van. Tényre özvegy Horváth Jánosnénak fia. Sátoralajújhelyre Varsányi Mihálynak üzeni fia és családja, jól vannak.
G. Nagy János üzen Hajdúszovátra édesanyjának és hozzátartozóinak, hogy jól van. Böröndi János és családja üzen Szentivániba hozzátartozóinak, jól vannak. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház tüdőosztályának betegeik üzenik szüleiknek, hogy ne aggódjanak, jól vannak. Bugyi Irén Máriaremetére üzeni, hogy a hivatalban van, ne aggódjanak. Laukó Ilona üzeni Debrecenbe Pataki Istvánnak az egyetemre, jól van, minél előbb értesítést vár. Szabó Kálmán üzen Besenyőtelekre szüleinek, testvéreinek, jól van. Hudányi Boriska üzeni édesanyjának Erdőbényére, hogy egészséges és jól van. Kóczán Jánosnak Celldömölkre és doktor Szalai Jánosnak Vasvárra üzeni Jóska, hogy mindannyian jól vannak, mamáék, ha tudnak, mennek. Özvegy Váczi Józsefnének üzeni fia és unokája, hogy jól vannak. Dombegyházára szüleinek Simon Mihály és felesége üzeni, jól vannak, kérik, aki hallja, adja át. Szombathelyre a Zeneiskolába Simon Jenőnek édesapja üzeni, jól vannak. Doktor Győző Lajosné a Fürst Sándor utcából üzeni fiának. Kondor Ibolya üzeni hozzátartozóinak. Ceglédre Csizmadia Lászlónénak Nádor utca hat szám alá Joli üzeni, jól vannak. Miskolcra a Gömöri és a Lestsák családnak üzeni Rózsi és János, hogy mindannyian jól vannak, valamint Sajóörösre Szekereséknek. Tatabánya Tisztiiskolába Lesták Józsefnek üzeni anyu és Vera, hogy mindnyájan jól vannak. Hegedűs Ferenc üzeni Tápiószecsőre szüleinek, jól van. Ferk Imre Bakonyszombathelyre. Zsákai József, Prókai Miklós, Cecei Gábor Egerbe szüleinek, Tari József, Hegedűs Pál Jánoshidára, Fekete Antal Ceglédbercelre és a budapesti ötvennégy-harmincnyolcas, megismétlem a számot, a budapesti ötvennégy-harmincnyolcas alakulat katonái üzenik hozzátartozóiknak, hogy jól vannak. Szász Hugónak Bácsalmásra és Darvasi Sándornénak Kadarkútra üzenik gyermekeik, jól érzik magukat.
Kovács Marina üzeni Tanakajdra édesanyjának és Nógrádverőcére testvérének, jól van. Kunhegyesre Fábián Gyulának Budapestről a Kossuth Lajos utcából üzenik, hogy jól vannak, egészségesek. Hajnal Sándornak Vérteskeszthelyre üzeni fia, hogy egészséges. Dévai György Sárospatakra üzeni testvérének, hogy jól van. Tőzsér József üzeni fiának a szolnoki Kilián György Repülőiskolára, jól vannak. Balota István Nagykanizsa Rákos József üzeni édesapjának a Dobó István út ötvenhatba, hogy egészségesek. Özvegy Várhelyi Sándorné Kaposvár Pázmány Péter utca lánya Magdus üzeni, jól van. Tóth Erzsébetnek Cukorföldre az Állami Gazdaság irodájába üzenik, adjon azonnal táviratban életjelt, elindult a …
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00853
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00855
Szünetjel
Kossuth Rádió Budapest.
A pontos idő tizenkilenc óra ötvenkettő perc.
Szignál
Jó estét gyerekek. Most elmondok nektek egy szép magyar népmesét a kis kondásról.
Volt egyszer egy szegény asszony, annak volt egy fia. Malacot őrzött volna, ha őrzötte volna, de csak kárt csinált mindenütt. Hiába próbált vele az anyja akármit. Hát ez a kondásgyerek meghallotta egyszer, hogy a király annak adja a lányát, aki úgy el tud bújni, hogy az ő lánya nem találja meg. Nos, kis kondás, mondta magában, most vágd ki a bal ingujjat. Sokat nyerhetsz egy kis ügyességgel. Fel is szedelőzködött, süttetett mindjárt egy tarisznya hamupogácsát, nyakába kanyarította a cifra szűrét, s ezzel elindult. Ahogy megy, hát sokára talál egy kutat, a vályúján ült két fehér galamb. Odamegy. No, két fehér galamb, én most már titeket megeszlek, majd meghalok éhen. Azt mondja a két fehér galamb. Ne egyél meg kis kondás, inkább húzzál nekünk egy vödör vizet, szomjasak vagyunk nagyon, jótett helyébe jót várj. Úgy rimánkodott neki a két galamb, hogy nem ette meg. Odament a kút kávájához, húzott nekik egy vederrel, azután maga is jóllakott a jó hideg vízzel. Azzal továbbment. Valahol egy nagy pusztaságban való lődörgésében talál megint egy sánta rókát. No, sánta róka, akármi legyek, ha téged meg nem eszlek. A sánta róka könyörgött, hogy ne egye meg, a kisfiának visz egy kis ennivalót, jótét helyébe jót várj kis kondás, majd segíthetek én még terajtad. A kis kondásnak már dülledt a szeme a nagy éhségtől, s nem bántotta a rókát. Csetlik-botlik a kis kondás, szántáson, vetésen, tarlón, parlagon vitt az útja. Útjában már messziről lát egy nagy tavat. Lemegy a partjára, hát ott látja, hogy a víz szélében vergődik egy kis hal. Odakap nagy mohón, felveszi a vízből a kis halat. De az azt mondja neki. Ne egyél meg kis kondás, megszolgálhatom én még a te jóságodat. Nézte a halat sokáig a kis kondás, szép volt nagyon, a pénze csak úgy ragyogott, ahogy rásütött a nap. Megsajnálta, oszt visszatette a vízbe. Ő maga sem tudta mióta, csak azt tudta, hogy nagyon régen úton van már. Belétörődött a sorsába. Nagy sokára mégis elért a kastélyhoz. A kapuban ott állt a király. A kis kondás illendően odaköszönt, a király el is fogadta. Hát, te hol jársz erre, te kis kondás, ahol még a madár se jár? Mi keresni valód van itt? Felsorolja aztán a kis kondás, mivégből jár ő erre, meg hogy meg hogy bizony igyekezett is ide, mert ahogy azt hallotta, hogy a király annak adja a lányát, aki el tud bújni előle, megpróbálom én is, hátha lenne valami sikere a vállalkozásának. Jól van, fiam, jól van, mondta a király, de látod-e, itt van kilencvenkilenc emberfej a karón, te leszel a századik, ha nem sikerül. Majd csak lesz valahogy. Akkor bementek, a kis kondás előadta a panaszát, hogy bíz ő már nagyon éhes, vessenek neki egy ki maradékot. Adtak aztán neki annyit, amennyi csal belefért. Másnap, ahogy felkelt, megy hozzá be a király, hogy bújjék már el, míg a lánya föl nem kel, mert ha fölkelt, nem igen tud előle elbújni. Kászálódik a kis kondás, kászálódik, egyre csak ott látja az első két fehér galambot. Kinyitja az ablakot, azok mondják, gyere, rögtön elviszünk. A kis kondás nem húzódott soká, rájuk bízta magát, azok meg, uzsgyi, mentek vele, mint a szél, egyenest a nap háta mögé. Felkészült ám a királykisasszony, lement a kertbe, leszakította a legszebb rózsát, akkor egyet perdült a sarkán, és gyere elő, kis kondás, ott van a nap háta mögött. Hű, ette a méreg a kis kondást, meg félt is, de mit csináljon, kibújt a nap háta mögül, és ment egyenesen a konyhába. Megvirradt a másnap, felkel a kis kondás, ránéz az ablakra, a sánta róka már ott ágaskodott, várta. Felkészült hirtelen, nyitja ki az ablakot, … a rókát. A róka elvitte őt a föld … peremére. Kimegy a királykisasszony a kertbe, leszakítja a legszebb rózsát, egyet perdül a sarkán. Gyere elő kis kondás, a föld … peremén vagy. Mit volt tenni, a kis kondás előbújt onnan is. Harmadnap a kis halhoz ment el a tóba, az levitte a tó egyik szögletébe. No, már ide nem ér el a szeme világa, itt találjon meg, ha tud. A királykisasszony, ahogy lement a kertbe, leszakajtotta a legszebb rózsát, egyet perdült a sarkán, mindjárt hívta a kis kondást a tó fenekéről. Hát, végem van, végem van, már enyém a századik karó, mondogatta a kis kondás. Mert, ha háromszor megtalált, negyedszer sem tudok én úgy elbújni, hogy rám ne akadjon. Lefeküdt, hogy majd alszik, kipiheni magát, de nem bírt ám sem aludni, sem pihenni, csak hánykolódott, vackolódott. Másnapra virradóra ott lát az ablakában két fehér galambot. Azok is meglátták, az egyik mindjárt elszállt, a másik ott maradt. Beereszti a galambot, az azt mondja neki, gyere sebesen. Te változzál egy szép rózsává, én is azzá változom. Úgy is lett. Már délelőttre minden bimbó gyönyörűen kifeslett, itt is, ott is a kertben, szebbnél szebb virágok virítottak. Lejön a királykisasszony, keresi a legszebb rózsát, kettőt egyformának talált. Leszakítja mind a kettőt, és a keblére tűzi. Akkor egyet perdült a sarkán, de már nem látta a kis kondást. Pördült még egyet, akkor sem látja. No, apám, nem látom már a ki kondást, elbújt, hogy nem találok rá. Dehogynem, dehogynem, pördülj még egyet a sarkadon, mondta a király, majd meglátod. Pördült a lány harmadszor is, de pördülhetett volna akárhányat, úgy sem találta volna meg a kis kondást. Akkor a lány kebléről az egyik rózsa galamb formájában elszállt, a másik meg, a kis kondássá változott. A királylány csak nagyot nézett, hogy maga előtt látta a kis kondást. Akkor a kis kondás magához öleli a lányt. Szívem szép szerelme, én a tiéd, te az enyém, ásó-kapa válasszon el egymástól. Megölelték, megcsókolták egymást, aztán lagzit tartottak, boldogok lettek. A kis kondásból olyan finom ember lett, akár a párja, a lányból meg szép asszony. Még most is élnek, ha meg nem haltak.
A mesének vége, aludjatok, jó éjszakát, gyerekek.
Szignál
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00857
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00859
A pontos idő 20 óra 7 perc. Híreket mondunk:
Munkatársunk kérdésére Münnich Ferenc belügyminiszter közölte, hogy a tegnapi nap folyamán megkezdték az új, demokratikus rendőrség megszervezését. A belügyminiszter ezzel kapcsolatban megszüntetett minden különleges, speciális joggal felruházott rendőri szervet. Megszüntette az Államvédelmi Hatóságot is, mert ilyen szervezetre demokratizálódó közéletünkben nem lesz szükség. A főváros utcáin már semmiféle államvédelmi szervhez tartozó alakulat nincs szolgálatban. Azok, akik ma az átszervezés alatt álló államrendőrségünkben szolgálnak, olyan emberek, akiket a múlt bűneiért felelősség nem terhel.
A dorogi bányászok küldöttsége felkereste Nagy Imrét, a minisztertanács elnökét, hogy előtárja a bányászok problémáit. A megbeszélés eredményes volt. A dorogiak megelégedéssel hallották, hogy a kormány megérti és orvosolja bajaikat. A küldöttség azzal búcsúzott, hogy Dorogon holnap reggel folytatják a békés munkát
A Magyar Optikai Művek ideiglenes munkástanácsa levelet intézett Nagy Imréhez, a nemzeti kormány elnökéhez. Közlik, hogy megválasztották munkástanácsukat és határozatban követelik, kezdjék meg a Magyarországon lévő szovjet csapatok kivonását, mert csak ezzel látják biztosítottnak a munka nyugodt megkezdésének lehetőségét. Egyben felkérik a nemzeti kormányt, vonja vissza meghatalmazását a régi kormány által delegált ENSZ-képviselőtől. A Magyar Optikai Művek ideiglenes munkástanácsa a dolgozók kívánságára úgy határozott, hogy ha a minisztertanácsnál járt küldöttségük eredménnyel tér vissza, akkor a rádióban felhívást intéz az üzem dolgozóihoz a munka megkezdésére.
A Fémáru és Szerszámgépgyár forradalmi munkástanácsa felhívást tesz közzé, amelyben közli, teljes egészében egyetért a kormány október 28-án, Nagy Imre által meghirdetett programjával, és annak a megvalósításáért minden erejével harcolni fog. A munkástanács követeli, hogy a szovjet csapatok vonuljanak vissza támaszpontjaikra, mert ez a biztosítéka a békés munka megindulásának is. A munkástanács ugyanakkor felhívja a gyár minden dolgozóját, elsősorban az mtk-ban dolgozókat, hogy tekintet nélkül műszakbeosztásukra, holnap reggel kezdjék meg a munkát.
Tíz budapesti nagyüzem munkástanácsa felhívást intézett Budapest dolgozó népéhez. A felhívás így hangzik:
Minden becsületes magyar hazafi, akinek kedves a mi gyönyörű Budapestünk, felszabadult erővel fogadta a tűzszünet hírét. Megalakult Nagy Imre nemzeti egység kormánya; teljesültek követeléseink, megállítottuk az átkozott testvérharcot. Immár kezünkben a lehetőség, végre építhetjük boldogan, büszkén a független, demokratikus és szocialista Magyarországot. Nagy Imre kormányának intézkedései a békét, a nyugalmat, az alkotó munkát biztosítják. Béke kell, hogy üzemeink termeljenek, legyen kenyerünk és ruhánk, béke kell, hogy meginduljon a közlekedés és ne gyalogoljunk naponta órák hosszat. Nyugalom kell, hogy gyermekeink ismét iskolába, óvodába kerüljenek, békésen játszhassanak. Alkotó munka kell, hogy meggyógyíthassuk a testvérharc súlyos sebeit. Alkotó munka kell, hogy drága hazánk talpra álljon, hogy elinduljunk a felvirágzás útján. Ma reggel végre elindultak üzemeink megnyíltak az üzletek az anyák vásárolhattak családjuknak, gyermekeiknek élelmet, fellélegzett Budapest népe. Egyes felelőtlen elemek, fegyveres csoportok azonban a nehezen kivívott megújhodást, a békét veszélyeztetik. Aki továbbra is a polgárháború dühét éleszti, aki azt akarja, hogy a tűzszünet csendje helyett a fegyverek dörögjenek, akinek kevés volt a kiömlő magyar vér, az ártani akar a munkásosztálynak, a népnek, a népi demokratikus hatalmat akarja megdönteni. Nagy Imre kormánya békekormány. Nagy Imre kormánya a nemzeti függetlenség kormánya, Nagy Imre kormánya az alkotó munka kormánya.
Munkások, honfitársak, kommunisták! Ne engedjetek kezet emelni a munkásosztály hatalmára, védjétek meg a nehezen megszerzett békét, védjétek meg a béke kormányát, mert aki ma Nagy Imre kormányát támadja, aki a munka felvétele ellen izgat, aki fegyverrel szegi meg a tűzszünetet, az az ellenforradalom ugrásra kész, sötét erőinek segít. A felhívást 10 budapesti nagyüzem írta alá, köztük a Csepel Vas- és Fémművek, a MÁVAG, a Ganz Vagon, a Vörös Csillag Traktorgyár, a Lágymányosi Dohánygyár, az EMAG, a Goldberger és a Hazai Fésűsfonó.
A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Minisztertanács előterjesztésére elfogadta Bebrits Lajos, közlekedés- és postaügyi miniszter lemondását. A Minisztertanács előterjesztésére az Elnöki Tanács Csanádi Györgyöt közlekedés- és postaügyi miniszterré megválasztotta.
A pénzügyminiszter rendeletet adott ki az 1956 október 24-től 29-ig terjedő munkanapokra esedékes bérekről. A rendelet így hangzik:
Az 1956 október 24-29-i időszakra eső munkanapokra a munkabérek kifizetését Budapesten a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökségének javaslata alapján a következőkben szabályozom: Először. Az állami vállalatok azon dolgozóinak, akik a Budapesten folyó harcok miatt munkát végezni, vagy szolgálatot teljesíteni munkahelyükön nem tudtak, az utolsó havi kereset alapján számított napi átlagkeresetet fizessék ki. Másodszor. Az állami vállalatok és egészségügyi intézmények azon dolgozóinak, akik a fenti időszak alatt a vállalatnál, intézménynél munkát végeztek, vagy szolgálatot teljesítettek, a munkában illetve szolgálatban töltött időre járó bér kétszeresét fizessék ki. Harmadszor. A hivatalok és intézmények dolgozói részére rendes havi fizetésüket kell folyósítani. Negyedszer. A munkástanács, vagy ahol még nem alakult meg, ott az üzemi bizottság határozata alapján a munkát ismét felvevő dolgozóknak az 1-es illetve a 2-es pont szerint fizetendő összegeket a szokásos bérfizetési időponttól függetlenül, soron kívül folyósíthatják. A munkástanács illetve az üzemi bizottság határozza meg, hogy a 2-es pontban foglaltak mely dolgozókat illetik meg. Budapest, 1956. október 29-én. Kossa István pénzügyminiszter
A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága közölte, hogy ma reggel megindították a fogaskerekűt, megindult a földalatti villamos, megkezdték a megrongált villamos hálózat kijavítását, rövidesen megindul az autóbusz-forgalom. A Végrehajtó Bizottság elhatározta, hogy a múlt sötét emlékeinek felszámolásához hozzájárulva a Sztálin utat a Magyar Ifjúság útjának, a Sztálin hidat Árpád hídnak nevezi el, a Sztálin térnek Dózsa György út a neve.
Felhívással fordul a Végrehajtó Bizottság a budapesti hivatalokhoz, intézményekhez és intézetekhez, hogy az eddigi címereket mindenütt távolítsák el. A házkezelőségek dolgozóit arra szólítja fel, hogy szervezzék meg a lakások összetört ablakainak üvegezését. Először egy sor üveggel lássák el az ablakokat. Éppen ezért kéri az üzemek és építési vállalatok munkástanácsait, hogy az üzemekben található ablaküveg mennyiséget jelentsék be a következő telefonszámon: 189-850, 393-as mellék, ismétlem, 189-850, 393-as melléken, vagy a 189-845, 189-845-ös telefonszámon. A házkezelőségek ugyancsak ezen a telefonszámon jelentsék üvegigényeiket. A Tanács kéri a fővárosi üvegező szakmunkásokat, szövetkezeteket, vegyesipari javítóvállalatokat és a kisiparosokat, hogy jelentkezzenek munkára a legközelebbi házkezelőségen.
Ma, a kora délelőtti órákban 11 teherautóból álló karaván érkezett a budai Országos Rheuma és Fürdőügyi intézetbe, a volt Irgalmas Kórházba. A konvoj Sarlós doktor vezetésével, a győri dolgozók adományait, gyógyszereket és élelmiszert hozott a budapesti kórházaknak. Ez a kórház csak az első állomás volt. Ezután a karaván továbbindult, hogy a szállítmány többi részét más kórházaknak adja át.
A közellátási kormánybizottság közli:
A vidékről Budapestre érkező ingyenes élelmiszerszállítmányok kerületek közötti elosztását a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának szociálpolitikai csoportja végzi. Cím: Városház utca 9-11. Ismétlem a címet. Városház utca 9-11. Telefon: 181-732, 181-732, és 185-671, 185-671. Az ilyen címen elosztásra kerülő élelmiszereket közvetlenül az igénylők részére a kerületi nemzeti bizottságok, a Vöröskereszt kerületi bizottságaival egyetértésben osztják szét. A Munkaerő Tartalékok Hivatala közli: Az MTH budapesti intézeteiben az olyan ipari tanulók részére, akik az intézetet a szabad közlekedési időben meg tudják közelíteni, október 31-én megkezdődik az oktatás. Azok az MTH dolgozók, akik az intézetek közelében laknak, menjenek be munkahelyükre és kezdjék meg az ipari tanulók foglalkoztatását. Az MTH otthonokban lakó ipari tanulók foglalkoztatását azonban már október 30-án meg kell kezdeni. A Petőfi Színház értesíti tagjait, hogy szerdán délelőtt 11 órakor a társulati ülésen jelenjenek meg.
A Magyar Légiforgalmi Vállalat Munkástanácsának felhívása: A Magyar Légiforgalmi Vállalat munkástanácsa kéri a vállalat dolgozóit, hogy október 30-án kedden reggel munkahelyükön jelenjenek meg. A Vörösmarty téri központból 8 óra 30 perckor indul az autóbusz a Ferihegyi repülőtérre. A harcok folyamán megsebesültek részére a vállalat vért, gyógyszert és kötszert, valamint élelmiszert szállít. Ezért fontos, hogy a vállalat minden dolgozója munkába álljon. A Fővárosi Balassa János kórház, VIII. kerület, Vas utca 17, köszönetet mond Tornács község lakosságának, a kórház részére küldött élelmiszerekért.
A Pamut szövőipari Vállalat 2-es számú telepének ideiglenes üzemi munkástanácsa kéri dolgozóit, hogy október 30-án kedden reggel 8 órára menjenek be az üzembe a munka felvételére. Különösen kérik az üzemi bizottság tagjait és a bérelszámolókat, hogy feltétlenül menjenek be az üzembe.
Itthon sok üzemből és gyárból érkezett felhívás a munka megkezdésére. Így a Danubia Szerszámgépgyár üzemének munkástanácsa kéri a vállalat dolgozóit, hogy fizetésük felvétele és a munka megkezdése céljából holnap reggel jelenjenek meg munkahelyükön. Ugyanilyen felhívást közlését kérte a XIII. kerületi Közlekedési Mérőműszerek Gyára, a Budafoki Gyufagyár, a Darugyár, a Fogaskerékgyár, a Lódenposztó Gyár, a Csepeli Vas és Fémművek, továbbá a budapesti Konzervipari, Dohányipari, Hűtőipari, Baromfiipari Vállalatok, a szappangyárak, a növényolaj ipari üzemek, a Tisztaság Mosópor Gyár, a Budapesti Keksz és Ostyagyár, a Csemege Édességipari Gyár, a Tésztagyár, valamint a Csepeli Kőolajipari Vállalat.
A Vegyipari Minisztériumból nyert értesülés szerint a Hungária Vegyiműveknél, az Ajkai Timföldgyárban és Alumíniumkohóban, a székesfehérvári Könnyűfémmű üzem, az Inotai Alumíniumkohóban, a szolnoki Tiszamenti Vegyiművekben megalakultak az ideiglenes munkástanácsok. Az inotai alumíniumkohó, a tatabányai alumíniumkohó, a magyaróvári timföldgyár dolgozik. A budapesti kénsavgyárnak az üzemben tartózkodó dolgozói hősies erőfeszítéseket tesznek, hogy a Kontakt üzem munkájának folyamatosságát biztosítsák. A Hungária Vegyiművekben is sikerült a legdöntőbb üzemrészek munkájának folyamatosságát biztosítani. Az ÁFOR budapesti telepei üzemanyagot adnak a Budapest ellátását végző teherautóknak, és a belső kerületek zsúfolt kórházaiból a sebesülteknek más kórházba történő átszállítását végző mentőautóknak. Ennek folyamatosságához az szükséges, hogy a a zalai olajmezők dolgozói továbbra is szállítsanak nyers olajat a finomító üzemeknek. A zalaegerszegi kőolajipari vállalat üzemben van. Feldolgozza a Nagylengyelből szállított nyersolajat.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége, az OTSB elnökségének javaslatára, a sportközvélemény és a sajtó kívánságának megfelelően csökkentette a magyar olimpiai csapat kísérőinek számát. Így a tervezett 4 általános vezető közül három, név szerint Sebes Gusztáv, Kelen Béla, Kutas István, az egyéb kísérők közül pedig Nagy László, Szegő Dezső, Csorba Pálné és Boldizsár Józsefné nem utazik a csapattal. Az olimpiai játékok hírszolgálatát a tervezett nyolc sajtótudósító helyett hat teljesíti. A magyar olimpiai csapat így megüresedett helyeire sportolók és szakvezetők kerültek.
A Magyar Képzőművészek Forradalmi Bizottsága határozatokat hozott. Az egyik kimondja, hogy a képzőművészet területén adminisztratív funkcionáriusok nem irányíthatnak és nem befolyásolják a művészetet. Követelik a képzőművészeti alkotómunka törvényben való biztosítását. Ez bízza az alkotást a művész lelkiismeretére. Biztosítsa a kiállítások rendezésének teljes szabadságát, a társulás szabadságát és az így létrejött társaságok művészetpolitikai és gazdasági szuverenitását, az alkotások értékesítésének teljes szabadságát, a külföldi utazások és kiállítások teljes szabadságát.
A SZOT elnökségének közleménye: A röjtökmuzsaji gyermekszanatóriumban valamennyi gyermek jól van. Egyelőre a szanatóriumban maradnak, amíg a közlekedés megindul. Az összes mátrai üdülőkben, valamint a pécsi és budapesti üdülőkben valamennyi beutalt jól van
Külföldi jelentéseink:
München: A Német Vöröskereszt motorizált segélyszállítmánya ma reggel elhagyta Münchent Bécs irányába. Innen továbbítják Magyarországra. Egy orvos, tíz ápolónővér és harminc egészségügyi alkalmazott kíséri a szállítmányt. A kocsik egy komplett sebészkórházat, 4 tonna élelmiszert, sok kötszert, gyógyszert, vérplazmát szállítanak.
Bécs: A Nemzetközi Vöröskeresztnek a magyar lakosság megsegítésére indult akció keretében működésbe lépett a Bécs-Budapest légihíd. Ma reggel egy svájci repülőgép négyezer kilogramm vérkonzerv rakománnyal, a holland kormány adományával Bécs Schwechatba érkezett, majd a délután folyamán továbbindult Budapest Ferihegy felé. A küldeményt a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság két képviselője kíséri. A kora délutáni órákban a Royal Airfors 24 szállító repülőgépe érkezik Bécsbe, a Magyar Vöröskeresztnek szánt 25 ezer fontsterling értékű gyógyszer és élelmiszer rakománnyal. Bécs néhány óra alatt a jótékonysági akciók főhadiszállásává változott. A Vöröskereszt már pénteken este megindította a gyógyszer, vérplazma és orvosi műszer szállítmányokat. A határmenti vidék lakosai egyéni kezdeményezés útján gyűjtést indítottak magyar szomszédaik számára.
Az osztrák vasút egészségügyi vonatot szerelt fel műtőkocsival, amely a mára virradó éjszaka indult a határra. Tegnap mintegy 25 tonna kétszersültet és kenyeret ajánlott fel. Ez a küldemény azonnal Magyarországra indult. A [...] adományok eddig már több mint tíz millió francia frankra rúgnak. A bécs-schwechati repülőtérre tegnap holland és svájci repülőgépek közel hat tonna vérkonzervet szállítottak. Olaszországból is várnak vérplazmát.
New York: Ausztria ENSZ küldötte átadta Dag Hammarskjöldnek azt a felhívást, melyet kormánya intézett a Szovjetunióhoz, hogy működjék közre a magyarországi katonai akció és a további vérontás megszüntetésében. Ausztria kormánya - hangzik a felhívás - kész közvetítő szerepet vállalni a magyarországi helyzet normalizálásában.
A belgrádi rádió jelentése szerint Joszip Broz Tito köztársasági elnök ma délelőtt fogadta Micsunovics, Jugoszlávia moszkvai nagykövetét. A megbeszélésen jelen volt Koca Popovic külügyi államtitkár is.
Varsó: Stefan Jedrychowski, a lengyel tervbizottság elnöke és Jaroszewicz miniszterelnök-helyettes ma közölte, milyen intézkedéseket vett tervbe a kormány a lengyel gazdasági helyzet megjavítása céljából. Csökkentik az 1957-es beruházások összegét, hogy újabb lehetőségek nyíljanak az életszínvonal emelésére. Nagyobb önállóságot biztosítanak az ipari vállalatoknak. Bizottságot állítanak fel az energiagazdálkodás nehézségeinek kiküszöbölésére. Emelik a közfogyasztási cikkek mennyiségét és javítják minőségét.
Jeruzsálem: Válaszul Eisenhower elnök üzenetére, amely megfontoltságot javasol az izraeli kormánynak, Ben Gurion izraeli miniszterelnök kijelentette az Egyesült Államok nagykövetének, Izrael az arab országok ellenséges akciói miatt kénytelen volt részleges mozgósítást elrendelni. Ben Gurion hozzátette, hogy Izraelnek létfontosságú érdeke a béke fenntartása.
Négy vidéki városból jelentik:
Zalaegerszeg: Éjszaka megalakult a Zala Megyei Nemzeti Bizottság. Intézkedéseket tett a lakosság ellátásának biztosítására és felkérte az üzemi munkástanácsokat, hogy indítsák meg a munkát. A bizottság és a városi forradalmi bizottságok egyetértenek a kormány nyilatkozatával, ugyanakkor általános politikai és helyi kérdésekről 15 pontban foglalták össze követeléseiket, amelyeket eljuttattak a kormányhoz.
Székesfehérvár: Népgyűléseken számolt be a város lakosságának a minisztertanácsnál járt küldöttség. A nemzeti bizottság megállapította, egyetért a kormánynyilatkozat nagy részével, de fenntartásai is vannak. - Székesfehérvárott ma még csak kevesen vették fel a munkát a gyárakban.
Debrecen: A Szocialista Forradalmi Bizottmány intézkedése nyomán Debrecenben fokozatosan helyreáll a nyugalom és a rend. A munkástanácsok valamennyi üzemben megalakultak és az intézményekben biztosítják a munka folyamatosságát. Több helyen leváltották azokat az igazgatókat, akik elszakadtak a néptől.
Miskolc: Hősöket temettek Miskolcon. Három nappal ezelőtt a rendőrkapitányság környékén az államvédelmisták belelőttek a békésen tüntető tömegbe. A hősi halottakat ma utolsó útjukra nagy tömeg kísérte.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00861
Most pedig hallgassák meg kedves hallgatóink Galambos Lajos és Jakabfy István riportját:
Aki hallgatni akarja az éledő város első szívdobbanásait, bármily csúnya odakinn az idő, kimegy az utcára. Ezen az esős, szeles hétfő délután már sokkal több emberrel találkozunk, mint tegnap ilyenkor, mégis hol van még ez a pesti utcák békés délutáni forgatagától! A járókelők lépteinek neszét felfogja a fákról lehullott rőt levelek szőnyege, amelyet még nem takarít el senki. Szomorúak az utcák. A Nagymező utca, a Magyar Ifjúság útja, a régi Andrássy út, a József Attila utca, az Engels tér. Az emberek csoportokba verődve beszélgetnek, vagy éppen felhívást olvasnak, mint azok is, akikhez most csatlakozunk.
Két plakát van egymás alatt a ház falán. Az egyik azt adja hírül, hogy a kerületben megalakult az ideiglenes nemzeti bizottság. A másikon pedig, amely voltaképpen nem is plakát, ezt olvassuk: Pesti Hírlap, a budapesti nemzeti bizottságok lapja. - A újságíró, a mindennapok egyszerű krónikása, akinek életeleme ott lenni minden új születésénél, keresve sem találhat jobb témát, mint hogy az új néphatalmi szervek alakulásáról és első lépéseiről beszámoljon. És bár eddig nem volt határozott célunk, most a plakátoktól utunk egyenesen az V. kerületi ideiglenes nemzeti bizottsághoz vezetett.
A kerületi tanács épületének bejáratánál nemzetiszín karszalagos fegyveres egyetemisták igazoltatnak bennünket. Közülük kettővel, Vasvári Jánossal és Erős Miklóssal mindjárt össze is ismerkedünk. Mindketten a Lenin Egyetem negyedéves történész hallgatói, ebben a pillanatban ugyan nemcsak hallgatói, de tevékeny alakítói is a történelemnek. Ők kísérnek a nemzeti bizottság intézőbizottságának benn tartózkodó tagjaihoz. Az új népi hatalmi szerv képviselőit a tanácsteremben találjuk. Nyoma sincsen a nemrégiben még oly gyakran tapasztalható hivatali hidegségnek, visszautasításnak, az újságíróval szembeni gyanakvásnak, szívélyesen tessékelnek befelé és hellyel kínálnak a nemzetiszínű lobogóval letakart asztal mellett. Alig kezdődik meg a beszélgetés Siklósi Mihálynéval, meg Sótonyi Lászlóval, az intézőbizottság tagjaival, nyílik az ajtó és a tanács egyik dolgozója szól be. Újra élelmet hoztak. Udvariasság ide, udvariasság oda, az élelmiszer bizony most fontosabb minden beszélgetésnél. Amikor visszajönnek, első kérdésünk, mit jelent az, hogy újra élelmet hoztak. Délelőtt már kaptunk a külföldi segélyből tíz láda zsírt és 65 csomag, mintegy 13 mázsa száraztésztát, mondja Sótonyi László. Most pedig egy teherautó krumpli és kb. 30 mázsa rizs érkezett.
Kik kapják és hogyan osztják el az élelmiszert? Dr. Babócsa Endre címzetes apát és Köttő Józsefné, a Hazafias Népfront kerületi bizottságának titkára, az ideiglenes nemzeti bizottság tagjai a tanács szociálpolitikai osztályának segítségével gondoskodnak arról, hogy az élelmiszerek odakerüljenek, ahol a legnagyobb szükség van erre, feleli Siklóciné. Elsősorban természetesen azok kapnak belőle, akiknek lakásuk ezekben a tragikus napokban megrongálódott, kik nincstelenekké váltak, továbbá olyan egyedülálló idősebb emberek, akiknek nincs gondviselőjük. Ezen felül a kerületi bölcsődék, napközi otthonok és szeretetkonyhák ellátását fedezzük belőle.
Az ajtón újra kopognak. A kerületi karhatalmi alakulat parancsnoka, Kardos János ezredes érkezik, harmadmagával. Azért jött, hogy közölje, megalakulóban van a kerület egységes karhatalma, amely a nemzeti bizottság alá van rendelve és munkáját természetesen ez a bizottság ellenőrzi. Javasolja, hogy a karhatalmi szervnek a kerületben rendezzenek be laktanyát és ezt a nemzeti bizottság hivatalosan is ismerje el. Természetesen a munka dandárja még csak most következik, hiszen a nemzeti bizottsággal közösen meg kell alakítaniok ezt a karhatalmat, amely polgári személyekből, a rendőrség és a hadsereg tagjaiból áll majd. A mai napon 32 egyetemista már jelentkezett is a nemzetőrségbe, de ennél sokkal több azoknak a száma, akik az iránt érdeklődnek, hogyan lehetnek tagjai a nemzetőrségnek. Rövid megbeszélés után az intézőbizottság és Kardos ezredes megállapodnak, hogy a nemzetőrségbe csak azok a polgári személyek vehetők fel, akiket az intézőbizottság javasol. A közeli napokban még mintegy 3-400 polgári személy felvételéről kell majd dönteniök. Minden huzavonától mentes, rövid volt ez a tanácskozás. Javaslatok hangzottak el mindkét részről, amelyek felett az intézőbizottság tagjai döntöttek ott helyben és azonnal.
De hát kik is ezek az emberek, akik egyik napról a másikra egy vidéki városnak is beillő budapesti kerület gondjait vállalták magukra olyan időkben, amikor ezek a gondok sokkal súlyosabbak, mint bármikor máskor.
Ne haragudjanak kedves hallgatóink, hogy csak most mutatjuk be őket, de az események rendje úgy hozta, hogy mi is csak akkor ismerkedtünk meg velük közelebbről, amikor egy kis csend állt be a napi munkában. Hogy az ideiglenes bizottság minden tagját bemutassuk, arra természetesen nincsen mód. Nézzünk azonban közülük párat. Sótonyi László, a Nemzeti Parasztpárt vezetőségi tagja 1945-ben már részt vett a nemzeti bizottságok megalakításában és a VII. kerületben 1950-ig a tanácsok megalakulásáig a nemzeti bizottság elnöke volt. Aztán mostanáig kihagyták a politikai életből.
De soroljuk tovább a neveket: együtt ül a bizottságban Balogh Imre kisipari szövetkezeti dolgozó és Vadász Elemér Kossuth-díjas akadémikusunk, Szécsei Artur kiskereskedő és Kovai Lőrinc író, Zalányi Vilmosné nyomdász és Nagy Károly joghallgató, Cserhát István a Radikális Párt tagja és Vígh Ilona; az MDP kerületi bizottságának első titkára.
Az ideiglenes nemzeti bizottság tegnap alakult meg. Hirtelenjében nem volt arra mód, hogy a kerület minden dolgozójának figyelembe vegyék itt a javaslatát. Éppen ezért az ideiglenes bizottság egyik legfontosabb feladatának azt tartaná, hogy a széles rétegek véleményének alapján mielőbb megalakíthassák a végleges nemzeti bizottságot. Ezen kívül természetesen addig is akad még munka bőven. Már ma is igen sokan keresték fel az intézőbizottság tagjait, akik közül néhányan állandóan benntartózkodnak a tanácsház épületében.
Kálmán István és Rejtő (?) Ernő az Iparterv dolgozóinak nevében járt itt ma délelőtt. Felajánlották, hogy azonnal megkezdik a kerületben a pontos kárfelmérést és Markovics Szilárd, az Iparterv mérnöke délután eljött, hogy közölje, már meg is alakították a kárfelméréshez a munkacsoportokat. - A HUNGAROTEX munkástanácsa felvilágosítást kért. Hogyan indítsák meg a munkát, milyen legyen a viszony a munkástanács és a vállalat szakmai vezetői között. Egy kisipari termelőszövetkezet tagjai arra kértek választ, vajon alakíthatnak-e ők is munkástanácsot? A nemzeti bizottság azonnal érintkezésbe lépett az OKISZ-szal amely azt válaszolta, hogy igenis alakíthatnak, sőt közölte, hogy ilyen értelemben tájékoztatja majd az ország minden kisipari szövetkezetét. - Igen sokan azért keresték fel a nemzeti bizottságot, hogy felajánlják kétkezük munkáját a fájdalmas sebek eltüntetéséhez. Ahogyan az Iparterv mérnökei utcáról utcára felmérik a károkat, nyomukban megjelennek majd a romeltakarítók, hogy a kerület visszanyerhesse régi arcát.
Mindez már a békés építőmunka jele. És a nagy nemzeti összefogás jelét láttuk abban, hogy amikor a bizottságtól elköszönve kijöttünk az épületből, a tanács előtt autókaraván állt, a kocsikról egyetemisták hordták be a kultúrterembe Szolnok megye ajándékát: négy teherautó krumplit, káposztát, babot, rizst, hagymát, zöldséget. Ugyanannyit küldtek Szolnokról a VII. kerületnek is. Távozóban szót váltottunk a szolnoki gépkocsik vezetőivel, akik azt mondották, nagy örömmel vállalták ezt az utat és szeretettel hozták az élelmiszert a tragikus napokat látott forradalmi fővárosnak, de még nagyobb lett volna az örömük, ha azt is elmondhatják, hogy útközben Budapestről távozó szovjet alakulatokkal találkoztak.
Sajnos ilyen találkozásra ma délután még nem került sor. Pedig íme, az ország, mint az V. kerület példája is bizonyítja, haladéktalanul meg akarja kezdeni saját, önálló független életét!
Galambos Lajos és Jakabfy István riportját hallották kedves hallgatóink.
Ezzel híreink közlését befejeztük. Híreket legközelebb 22 órakor mondunk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00863
A Meteorológiai Intézet jelenti.
Várható időjárás holnap estig. További esők, néhány helyen havas eső, a hegyekben havazás. Élénk nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet alacsony marad. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel egy, négyes, legmagasabb nappali hőmérséklet holnap hat-kilenc fok között.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00864
Felhívás
október 30-án reggel jelentkezzenek üzemeikben, ahol munkába állhatnak.
Kedves hallgatóink, most felhívást olvasunk fel:
Értesítjük a Csepel Vas- és Fémművek dolgozóit, hogy gyárunk berendezése az elmúlt napokban nem szenvedett kárt. Eljött az ideje, hogy az új élet a gyárban is meginduljon. Meg kell indítani az üzemeket, meg kell szilárdítani a sztálinizmus nélküli munkáshatalmat!
Kérjük, hogy dolgozóink október 30-án lehetőleg délelőtt 10 órára jöjjenek be a gyárba a munkástanácsok megválasztására, hogy a gyárak összes termelési és gazdasági kérdései felől maguk döntsenek. Mindent megteszünk a közlekedés, elsősorban a gyorsvasút megindítására.
aláírás: A Csepel Vas- és Fémművek Szakszervezeti Bizottsága
A Gyár és Gépszerelő Vállalat, az Elzett és az Angyalföldi Vasszerelvény Gyár kéri munkásait; hogy október 30-án reggel jelentkezzenek üzemeikben, ahol munkába állhatnak.
Kedves hallgatóink, két közleményt olvastunk fel.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00865
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00866
Kedves Hallgatóink, most üzeneteket közvetítünk.
Kollányi Gábornak Szekszárdra fia üzeni, hogy jó egészségben van. Murányi Rudolfnak Sopronba, a … édesanyja azt üzeni, … Doktor … Imre és családja jól vannak. … Sándor üzeni hozzátartozóinak, hogy a … … Ferenc üzen …. … Mihály …. Kondorosra … Szegedre, … Csongrádra, … István Pécsre, Nagykállóra. … Szeghalomra szüleinek, Szénási László Bajára, Varga József … és … Vadászi Tibor … és Kaposvárra. Kiss Géza Szeghalomra. …. Lajos Maklárra. … Imre … Péter Tokajra Bradácsi István Hajdúszoboszlóra és Pécsre. Perka László Hosszúheténybe sógorának, szüleinek … Kocsis István és családja …. Györgyné Tamásiba. Kozák Lajos Székesfehérvárra és Körmendre. Hajnal László és családja Pécsre. Kovács Klári …. … szüleinek. Orbán Géza … a Füredi utcába édesanyjának. … szüleinek Inotára. Jákob András szüleinek … Szabó Lajos édesanyjának Székesfehérvárra. … … Szeghalomra szüleinek. Kovács Gábor és öccse feleségének Rákospalotára, szüleinek, Nádudvarhelyre, jól van, jól vannak, egészségesek. Farkas Gyula üzeni ….. … feleségének Tamásiba a Csokonai utcába. … József szüleinek Egerbe, Mező István apjának Mezőlakra. Szántó Imre feleségének a Budafoki útra. Vojkovits Györgynének Nagykanizsára a Dózsa György út száznégybe unokái és gyermekei üzennek. Kunos László hadnagy feleségének azt üzeni, jól van, címe Budapest, tizenötödik kerület, Tóth István utca negyvenkettő. Kunos László feleségének azt üzeni, jól van, címe Budapest, tizenötödik kerület, Tóth István utca negyvenkettő. … István szüleinek a …. utca egy szám alá fia üzen. Özvegy Holló Bertalannénak és menyasszonyának Besztercére Alvin üzen. …. Ibolyának és szüleinek … István. … és feleségének Besztercére Antal üzen, nagyon kérik, hogy aki hallja, adja át. Balatonszabadiból … Imre gépkocsivezető kéri fiát, Csabit és Asztalos Józsefet Budapestről a Szövetség utca tizenötös, valamint Horváth Józseféket az Emília utca öt szám alatt, azonnal adjanak életjelt magukról. Doktor Farkas Vendel és felesége, László István és felesége Debrecenbe és Szolnokra azt üzenik szüleiknek, hogy jól vannak, és kérik őket, hogy adjanak életjelt magukról. Sajtos Józsefnénak és Nagy ... Kislángra üzeni Szabadosné, hogy egészségesek, és kéri őket, amint lehet, adjanak életjelt magukról. … Pál és családja üzeni Kosdra Marosi Lajoséknak, hogy jól vannak. Budapestről a Kalmár család … özvegy Szabó Imrénének üzen, nagyon kéri, hogy aki hallja, adja át. Mezőcsátra Szabó Józsefnek és Dabasra Szabó Lászlónak az üzenet, hogy adjanak életjelt magukról a Kalmár családnak. … Kálmánéknak üzenik a budapestiek, jól vannak. Tóth Ferencnek a József Attila szanatóriumba felesége és Balla Vincének … Margit üzeni, hogy jól van. Vasadra… Kertészéknek üzeni Feri, Laci és Jani, jól vannak. … üzeni édesapjának, jól van. Pusztaszabolcs István út negyvenhárom alá … Aladárnénak fia üzeni, jól van. Budapest ötödik kerület Nagy Sándor utca száztizennyolcba … József üzeni szüleinek, jól van. Nagymarosra Bajcsy-Zsilinszky út százötbe … István üzeni szüleinek, jól van. …ra Horváth Imre üzeni a szülőknek, megvan. Cserhátsurány, Petőfi utca tizenkettő, Kelemen József üzeni szüleinek, jól van. Jászapáti … István üzeni szüleinek, jól van, Weisz Józsefnek Paksra, Ötvös utca ötbe sógora üzeni, hogy jól van. Debrecenbe a Magyar utca ötbe Sebestyén Sándor üzeni szüleinek, jól van. Á… Sándor üzeni feleségének Rudas László utca ötvenegybe, valamint szüleinek Mező…re, jól van. Kovács Ferenc üzeni feleségének és szüleinek Szarvasgedre, Balatonboglárra, jól van. ... Kati és Jani üzenik édesanyjuknak Kompoltra, jól vannak. Jászberénybe Czobler Mihály honvédet kérik, adjon életjelt magáról. … József Ormospuszta …bányára azt üzeni, hogy mindenki jól van, anyuci üzen. Palléros Lajos Veresegyháza, Rózsi, Emil jól vannak. … Gábor Szombathely, Úttörő utca tizenkettő kollégium, Kata, Péter, Emil jól van. Szekeres Mihály Derecske … Mihály és felesége jól vannak. … Sándor és családja jól van. Kocsi Ferenc Szombathelyre üzeni … egészséges. Bognár Lenke Kamond szüleinek azt üzeni, jól van. Márkus Dánielék üzenik Battonyáról Mezőhegyesre a …, … családnak, jól vannak. Markus Dániel … üzenik, jól vannak. Ugyancsak Márkus Dánielék üzenik Budára … Józsefnek és a Bokréta utcába Nagy Antaléknak, jól vannak. Hernád Miklós üzen Salgótarjánba Vadász Bertalanéknak és Győrbe Horváth Edééknek, valamint Debrecenbe Kálmán Béláéknak, jól vannak. … Margit Bácsalmásra üzen szüleinek Juhász Gyula utca tizenhatba, jól van, nagyon kéri, aki hallja, adja át. Kispestre, a … utca huszonegybe üzen Nemes Lajos. Barcs Lajos feleségének a Kiscelli út ötvenkettő alá üzen. … József utca tíz szám, … Mihály és felesége jól vannak, kérik, hogy aki hallja át az üzenetet. Baranyi Imre üzeni édesanyjának és feleségének, jól van. Özvegy Farkas Lászlóné Szolnok, … János utca tizenhét, egészségesek vagyunk, Erzsébet, Béla, …, aki hallja, adja át az üzenetet. Kallós József Máriabesnyő, … Gabriella üzeni Budapestről, jól van. Bódi Ferencéknek Szolnokra Bokréta utca tizennégybe az üzenet, Péterék jól vannak. … Rákosi út huszonegybe … Verának Budapestről Kiss Ferencné és … azt üzeni, jól vannak. Be… feleségének Kiscelli út ötvenkettő szám alá azt üzeni, jól van. Bánfai János …telepre szüleinek üzeni, jól van. Naszály Horváth Imre üzeni szüleinek Cserhátsurányba a Petőfi utca tizenkettőbe, jól van. Titok Ernőnének üzenik, hogy hívja fel édesanyját a száznegyvenkilenc-háromnegyvenhat, vagy száznegyvennyolc-ötszázas számon. Megismétlem a két telefonszámot, száznegyvenkilenc-háromnegyvenhat, vagy száznegyvennyolc ötszáz. Ambrus István üzeni szüleinek Szegedre, hogy az egész család jól van, és nagyon kéri, hogy aki hallja, adja át.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00867
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00868
Szünetjel. Figyelem, figyelem! A Magyar Néphadsereg csapatai…
Szünetjel.
Figyelem, figyelem!
A Magyar Néphadsereg csapatai ma este a VIII. kerületben megkezdték a szovjet csapatok felváltását és biztosítani fogják a szovjet csapatok kivonását. Mire kivilágosodik, az ellenállók parancsnokságával megbeszélt területet a szovjet csapatok kiürítik. 9 órakor az ellenállók leteszik a fegyvert. A váltás és a szovjet csapatok kivonásának zavartalansága a feltétele annak, hogy a nap folyamán fővárosunk kiürítését a szovjet csapatok folytathassák és a megállapodásban rögzített terv szerint Budapestről fokozatosan elvonuljanak. Felhívok minden igaz hazafit, támogassa a Magyar Néphadsereget abban, hogy ezt a feladatot sikeresen, Budapest és az egész ország lakosságának megelégedésére hajthassa végre.
Janza Károly altábornagy a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00869
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00870
A Közellátási Kormánybizottság elnöke a begyűjtési, belkeres…
A Közellátási Kormánybizottság elnöke a begyűjtési, belkereskedelmi és élelmiszeripari miniszter közleménye.
Hétfőn a budapesti élelmiszerellátás jelentősen javult. Míg vasárnap az élelmiszerboltoknak csak hetven százaléka, addig hétfőn már kilencven százaléka, vagyis több mint háromezer üzlet volt nyitva. Nyitva voltak a háztartási és illatszerboltok is. Az élelmiszerellátás nagy ütemben folyik. Hétfőn mintegy hatezer mázsa kenyér, százhatezer mázsa hús, ezerkilencszáz mázsa zsír, háromszázezer liter tej, ötszázezer mázsa burgonya, ötezer mázsa burgonya, satöbbi került az üzletekbe. A szállítás folyamatosságának biztosításához nagyban hozzájárult, hogy a belkereskedelmi szállítási vállalatokon kívül a szállítás munkájában a közlekedési, könnyűipari, szövetkezeti szállítási vállalatok, valamint a Honvédség is tevékenyen részt vett. A legfontosabb élelmiszerek mellett megkezdődött az édesáruk és a dohány utánpótlása is. A kórházak ellátása teljes mértékben biztosított. Az élelmiszerkereskedelem dolgozói, akik ezekben a napokban áldozatkész, megfeszített munkát végeznek, kérik, hogy a lakosság a vásárlások alkalmával nagyobb türelmet és fegyelmet tanúsítson. A mai napon megnyíltak az éttermek, valamint a cukrászdák és eszpresszók nagy része is. A szállodákat ért károk felmérése folyik. Az üzemélelmezés dolgozói a legnagyobb üzemekben, mint például az Egyesült Izzóban, a MÁVAG-ban, Csepel Műveknél az elmúlt napokban is biztosították a bent lévő dolgozók étkeztetését. Ma kinyitottak a diákmenzák és az üzemélelmezési éttermek is. Különösen dicséretre méltó munkát végzett a Közért húselosztó vállalata. A vidék ellátása a beérkező jelentések szerint általában kielégítő. Néhány helyen élesztőből, zsírból és burgonyából voltak hiányok, ezeknek a hiányoknak megszüntetésére a szükséges intézkedések megtörténtek. Holnap, október harmincadikán az összes élelmiszer és iparcikkboltokat, piaci elárusítóhelyeket, továbbá valamennyi éttermet reggel nyolc órától délután négy óráig nyitva kell tartani. A belkereskedelmi miniszter felhívja valamennyi élelmiszer, iparcikk, nagy- és kiskereskedelmi, valamint vendéglátóipari üzemélelmezési és szállítási vállalatot, továbbá a Belkereskedelmi Minisztérium és az irányítószervek dolgozóit, hogy munkahelyeiket a munka megkezdéséig szükséges időpontban foglalják el. Hasonló felhívással fordul a SZÖVOSZ igazgatósága is a földműves szövetkezeti szervek és a SZÖVOSZ dolgozóihoz. Az élelmiszeripari és szállítási vállalatok dolgozóit, hogy az üzletek nyitásának időpontjában mindenütt valamennyi élelmiszer kapható legyen.
Kedves Hallgatóink, felolvastuk a Közellátási Kormánybizottság elnöke, a begyűjtési, belkereskedelmi és élelmiszeripari miniszter közleményét.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00871
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00872
Szünetjel
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest.
A pontos idő 21 óra 5 perc.
Magyar írók szólnak.
Kedves hallgatóink ismét a magyar írók szólnak, akiknek hangját, véleményét mindenki várja az országban, akiknek ügye a szabadság.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00873
Elsőnek Tamási Lajos Piros a vér című versét hallják. Felolvassa a költő.
Piros a vér a pesti utcán
Megyünk, valami láthatatlan
áramlás szívünket befutja,
akadozva száll még az ének,
de már miénk a pesti utca.
Nincs más teendő: ez maradt,
csak ez maradt már menedékül,
valami szálló ragyogás kél,
valami szent lobogás készül.
Zászlóink föl, ujjongva csapnak,
kibomlanak a széles útra,
selyem-színei kidagadnak:
ismét mienk a pesti utca!
Ismét mienk a bátor ének,
parancsolatlan tiszta szívvel,
s a fegyverek szemünkbe néznek
kire lövetsz, belügyminiszter?
Piros a vér a pesti utcán,
munkások, ifjak vére ez,
piros a vér a pesti utcán,
belügyminiszter, kit lövetsz?
Kire lövettek összebújva ti,
megbukott miniszterek?
Sem az ÁVH, sem a tankok
titeket meg nem védenek.
S a nép nevében, aki fegyvert
vertél szívünkre, merre futsz,
véres volt a kezed már régen
Gerő Ernő, csak ölni tudsz.
Piros a vér a pesti utcán.
Eső esik és elveri,
mossa a vért, de megmaradnak
a pesti utcák kövein.
Piros a vér a pesti utcán,
munkások - ifjak vére folyt,
- a háromszín-lobogók mellé
tegyetek ki gyászlobogót.
A háromszín-lobogók mellé
tegyetek három esküvést:
sírásból egynek tiszta könnyet,
s a zsarnokság gyűlöletét,
s fogadalmat: te kicsi ország,
el ne felejtse aki él,
hogy úgy született a szabadság,
hogy pesti utcán hullt a vér.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00874
Magyar írók szólnak Tardos Tibor írása: Imre bácsi mellett vagyok
Kardos Tibor írása, Imre bácsi mellett vagyok. Imre bácsi me…
csak szöveg · ID: 20584 · becsült hossz · Kommentár
Kardos Tibor írása, Imre bácsi mellett vagyok.
Imre bácsi mellett, Nagy Imre mellett vagyok. Egy olyan Imre bácsi mellett, aki lesz. Szörnyűséges, vagy diadalmas, de semmiképpen nem a föld színére való utolsó heti kalandját a véremben éltem meg. Az az ember volt a szememben évekig, aki a magyar népet meg fogja menteni. Nem mintha a világ legnagyobb államférfijának tartanám, hanem, mert a vérbeli demokratát éreztem benne. Beszéltem vele többször, és ez az egy tulajdonság nagy erővel áradt egyéniségéből. Kedden este, amikor a Parlamentnél beszélt, rádöbbentem, hogy politikai fogolynak nyilvánítja magát, mert szegény Rajk László, mert szegény régi többiek tették. Vélt pártszerűségből. Begyakorolt ősi alázatból a szegény emberek ügye iránt, amelyet eddig még mindig a hatalmasok intéztek. Irántuk, szegény lázadók iránti rettegő féltésből. Megírják majd a történetét ennek a hétnek és Imre bácsi válságának. De Imre bácsi él, kiszabadult, nem halt mártírhalált, mint szegény Rajk, meg szegény többiek, a népé. Egy heti szörnyű birkózás és lelki tusa után megtalálta az igazi mondatot. Vele vagyok megint, nem fordulok el tőle a lelkemben. Nincs benne semmi rossz, ami az ördögeiben ott van, a lábak ujjától a fejek búbjáig. Lesz Nagy Imre, lesz, mert demokrata, lesz Imre bácsi, lesz, mert magyarnak tudom, lesz, mert mögötte állunk, (Ti is?) mi, hogy legyen. Tévedni emberi dolog, ha tévedtem, levonom belőle a következtetéseket. Megírom. De segítem, mert erkölcsös embernek, és szabaduló fogolynak, a mi emberünknek tartom. Velünk vagy Imre bácsi, mondd meg, naponta mondd meg. Akkor mi is veled vagyunk.
ID: 20584
Kardos Tibor írása, Imre bácsi mellett vagyok. Imre bácsi me…
csak szöveg · ID: 20585 · becsült hossz · Kommentár
Kardos Tibor írása, Imre bácsi mellett vagyok.
Imre bácsi mellett, Nagy Imre mellett vagyok. Egy olyan Imre bácsi mellett, aki lett. Szörnyűséges, vagy diadalmas, de semmiképpen nem a föld színére való utolsó heti kalandját a véremben éltem meg. Az az ember volt a szememben évekig, aki a magyar népet meg fogja menteni. Nem mintha a világ legnagyobb államférfijának tartanám, hanem, mert a vérbeli demokratát éreztem benne. Beszéltem vele többször, és ez az egy tulajdonság nagy erővel [...] egyéniségéhöz. Kedden este, amikor a Parlamentnél beszélt, rádöbbentem, hogy politikai fogolynak nyilvánítja magát, mert szegény Rajk László, mert szegény R[...] Vélt [...] volt. Begyakorolt ősi alázatból a szegény emberek ügye iránt, amelyet eddig még mindig a hatalmasok [...] Irántuk, szegény lázadók iránti hitszegés[...] Megírják majd a történetét ennek a hősnek, és [...] De Imre bácsi él, kiszabadult, nem halt mártírhalált, mint szegény Rajk, meg szegény többiek, a [...] Egy heti szörnyű birkózás és lelki tusa után megtalálta az utat [...] Vele vagyok megint, nem fordulok el tőle a lelkemben. Nincs benne semmi rossz, ami az ördög [...]ellen ott van, a lábak ujjától a fejek búbjáig. Lesz Nagy Imre, lesz, mert demokrata, lesz Imre bácsi, lesz, mert [...] magyarnak[...] lesz, mert mögötte állunk, mi, hogy legyen. Tévedni emberi dolog, ha tévedtem, levonom belőle a következtetéseket. Megéri, mert[...]erkölcsös embernek, és szabaduló fogolynak, a mi emberünknek tartom. Velünk vagy Imre bácsi, mondd meg, naponta mondd meg. Akkor mi is veled vagyunk.
ID: 20585
Képes Géza versét hallják hallgatóink. Felolvassa a költő.
Hajnal előtt, éjfél után kettő.
Tenyerembe hulló fejjel, virrasztok.
Kétéves kislányom halkan szuszog,
a gyöngéd hangba géppuskák rekedt kattogása vegyül.
Szemem ég,
álmatlanság szítja pilláim dühét,
mint parazsat a szén.
Szívem tüzét pedig a büszkeség,
hogy az első nap ott vonultam az első sorban,
végeérhetetlen égő szemű ifjú hadak élén.
Zuhog az ágyú hangja,
most újra, újra,
ebben a mindenséget megrendítő,
rettentő hangban népem fásultságból felocsúdó,
elszabadult szíve dobog, dobog,
ezt dobogja, hős hadak élén elesni dicsőség,
a haza üdvéért halni a leggyönyörűbb.
Virrad.
Sötét falak közül kilépett az égen frissen hasadt sebhely,
nagy hosszú rés vonul,
csurog belőle a vér.
Hogy hulltak a hősök,
fiaink, lányaink, kiket az érzéketlen, otromba,
ostoba bajkeverő dobott a választás elé,
élni tovább cudarul,
vagy vérrel lemosni a szégyent az apákéit. [...]
Hogy hullnak a hősök a harcban,
az ég testén a rettentő seb hasad tovább,
az ég alját és a földet elönti a vér.
Egy-két perc még, s a roppant sebből megszületik a hajnal.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00876
Most Máriássy Judit olvassa fel írását.
Szerdán reggel Drezdában szálltam fel a Berlin-Prága-Budapest-bukaresti vonatra. Nem tudtam semmit. Nem tudott semmit egész Németország, nem tudott semmit Csehszlovákia sem. A lapok éppen úgy hallgattak Budapestről, ahogyan néhány nappal korábban még a varsói eseményekről hallgattak. Szerdán délután állt meg a vonat Prágában, és csak két óra múltán indult tovább. Taxiba ültem, hogy meglátogassam barátaimat a Magyar Kultúra boltjában. Ők mondták el, hogy mi történt idehaza. Azaz, hogy ők mondták el, amit bizonytalan forrásokból, innen-onnan hallottak, híreket felkelésről, tüntetésről, fosztogatásról. Ne menj haza, nem mehetsz haza, ezt ismételték újra, meg újra, a vonatindulás legutolsó percéig, amikor részvevő arccal egy száz koronást dugtak a zsebembe, hiszen úgy se jutok át a határon. Előzőleg már a magyar követséggel is beszéltem telefonon. Ők sem voltak jobban értesültek, mint a Magyar Kultúra-béliek, ők is maradásra bíztattak, a különbség csak annyi volt, hogy ehhez a maradáshoz a maguk részéről semmiféle segítséget, sem száz koronát, sem lakást nem ajánlottak fel, mint amazok tették. A követségtől tudtam meg azt is, hogy mindazok a magyarok, mint többek közt Tőkés István és a pedagóguscsoport, akik Prágában vannak, a rend helyreálltáig nem térnek haza. Én is hittem mindannak, amit hallottam. Amikor elindultam, egyszerűen a gyerekeimhez és páromhoz indultam. A vonat többi utasa egészen Komáromig a teljes tájékozatlanság nyugalmában töltötte az éjszakát. Komáromban aztán az útlevélvizsgálatot végző ÁVH-sok mindenkivel közölték, hogy Pesten valami nagy-nagy disznóság történik, továbbá azt, hogy teljesen bizonytalan, hogy vajon továbbindulunk-e. Én pedig ne is reménykedjek abban, hogy hazajutok a Hősök terére, ott már nemigen állnak a házak. Az első emberi szót, jaj, de nagyon jól esett, egy vasutas csendes dörmögése volt. Hogy hát, nem hiszi ő azt, amit itt az ÁVO-sok beszélnek, a népnek fáj az idegen címer, fáj az [...], a népnek fáj az a sok igazságtalanság, ami a falvakban esett meg, neki is fáj, ő is faluról való. Hogy Nagy Imre magyar ember, tiszta ember, ha most ezek az útlevélvizsgálók őt szapulják, akkor azok a tüntetők vele tartanak, ha pedig vele tartanak, jól teszik, vele tartana ő is. És a vasutas mellett megszólalt, bólogatott a hálókocsi kalauz is, a komáromi kofaasszony, aki nagy bugyrával Tatára igyekezett volna. Azt, hogy közben [...]Tízkor végre bejelentették, a vonat mégis csak átmegy. A külföldiek körülvettek, vajon folytathatják ők Pestről az útjukat, vajon nem fosztják-e ki a vonatot, mint ahogy arra az egyik vámtiszt célzott. Már én is kezdtem [...] Nem, nem, nem fosztják ki. Egyszer talán le tudom írni, ma még semmiképpen, milyen volt ez a megérkezés a Kelenföldi pályaudvarra. Az első vasutas sapka, amiről hiányzott a tegnapi, a nyakunkba varrt címer. A román utasok, amint kirakják holmijukat a hálókocsiból, hogy aztán ott ácsorogjanak ijedten a sínek mentén. A ruhatár, ahol már nincsen hely, de amelyet még ostrom alatt tartanak az [...] Képek, apró képek villanása. Egy idegen lakás, ismeretlen arcok, a kofferemben minden. [...] [...] meg, meg, magyarok vagyunk, segíteni kell. Aztán futólépésben a budai utcákon. Két oldalamon két munkás fiú, mindkettő az Egyesült Izzóból, ők is most jöttek haza. Az egyik még azt sem tudja, bár mért folyik a harc, szeretne a felkelőkhöz állni a másik csitítja. Légy észnél, te Guszti, várj[...] Mire a Körtérre érünk már, futunk. Idegenek, ismerősök, itt is, ott is megszólított emberek szavából nagy körvonalakban elénk rajzolódik az elmúlt napok képe, bár az út néhányunknak sietős, még habozunk is, nem kéne-e visszafordulni, hogy megnyugtassuk a román mérnököket, a német szerelőt, az angol kereskedőt, hogy attól ami a mi hazánkban, a mi hazánkért történik, se életüket, se csomagjaikat, se a maguk országának békességét ne féltsék. Tehát, ropog a puska, a géppisztoly, nem is olyan messze tőlünk, megyünk tovább előre, nem [...] hátra. Egy diákszálló előtt halljuk, hogy Gerő Ernőt végre leváltották a párt éléről. Hurrával fogadja a hírt az utca, valaki elkezdi a Himnuszt énekelni, százak veszik át. A Szabadág-hídon futni kell. A pesti rakparton lövöldöznek ki kire, nem tudhatjuk. Odaát a hídfőnél három tank. Szovjet tankok, a mi nemzeti zászlónkkal. Az emberek körülveszik őket, cigarettával kínálják a katonákat, akik beszüntették a tüzelést a nemzeti szabadságukért küzdő fiatalok ellen. A Kálvin térnél újabb ismerős, arcán rémület és felháborodás. Most jön a Parlamenttől. Békés, fegyvertelen emberekre tüzeltek orvul, jaj, ha láttad volna, jaj, ha láttad volna. Belváros. Az Aponyi téren működik egy telefonfülke, valaki beszél, négyen várnak. Elmondom, hogy Németországból jöttem, hogy az enyéimről azt se tudom, hogy vajon élnek-e. Nem kérem őket, hogy engedjenek előre, ők tuszkolnak be a fülkébe, gyorsan, gyorsan, magának sürgős. A Szondy utcában sorbaállnak. Komorak, fátyolosak az arcok, szemek, valaki kilép, hogy üdvözöljön, és amikor visszatér, a sor megnyílik, [...] előre, hogy így jusson jobb hely. Ó, Budapest, Budapest, drága, nagyszerű város, csak azt érzem, még nem tudom felfogni, ami történt. A kelenföldi idegen asszony szavára emlékszem, magyarok vagyunk, segíteni kell egymást. Miközben elfog a büszkeség, hogy ebben a városban születtem, előttem van a Hősök tere, ahol a határon megismert ÁVH-s szerint már nincsen ép ház, ahol minden ház ép. A Hősök tere, amely valóban a Hősök tere lett, előttem a hely, ahol élek, ahol várnak. Lent az utcán a felvonuló fiatalok, zászlók, kokárdák tömege. A lépcsőházban ölelem meg a férjem, hogy nem tudom, mi lesz az életünkkel, egyet tudok, [...]
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00877
Magyar írók szólnak Most felolvassuk a Németországból négy napja hazaérkezett filmművész s
Most felolvassuk a Németországból négy napja hazaérkezett Filmművész Szövetség levelét.
Drága Barátaim!
Tilde, Kurt, Rosemarie, Vince, Henni, tudjuk, hogy ránk gondoltok. Mi sem felejtjük el az együtt töltött napokat, tudjuk, hogy ránk gondoltok. És mert ismerjük a tájékoztatás buktatóit, azt is sejtjük, hogy aggódtok értünk. Miértünk, a mi hazánkért, a mi jövőnkért, a mi boldogságunkért. Tudjuk, hogy ránk gondoltok, és mi is gondolunk rátok ezekben a hűvös, és mégis forró, halállal terhes és mégis életet teremtő napokban. Szeretnénk szólni hozzátok, megmondani, [...] Igen, Budapesten dörögtek az ágyuk Budapesten[...] Szemben mindazzal, amit nektek mondanak rólunk, Magyarországon nincs ellenforradalom. Ugyanazok a gondok, ugyanazok a bűnök, ugyanazok a hazugságok vitték ki az utcákra legjobb fiataljainkat, budapesti és vidéki munkásainkat, ébresztették fel katonáinkat, melyekről nektek mi még csak panaszkodtunk, melyeket ti annyi együttérzéssel hallgattatok. Igen, sokan meghaltak a mi országunkban. Sokan sírtak és sírnak még Budapesten, akiknek kedvesei nem térnek többé vissza, de élők és holtak nem verekedtek hiába, igaz ügyért, tiszta ügyért, a minden hazugságtól megtisztított szabadság, a magyar függetlenség ügyéért. Ez a harc, bár még nem ért véget, [...] Nem könnyű most nekünk. Nem könnyű [...] a forradalom tisztaságát, de ne higgyetek azoknak, akik szitkot szórnak ránk, ne higgyetek azoknak, akik holmi kapitalista restaurációról, se azoknak, akik fosztogatásról, garázdálkodásról beszélnek. Szabadon akarunk élni, magyar művészeket akarunk csinálni szabadon, és valóban forradalmian. Azt akarjuk, hogy magunk őrizhessük a határainkat, és soha többé más ország fegyveresei. Azt akarjuk, hogy a szovjet katona, aki szemmel láthatóan olyan nagyon rosszul érzi magát az ország ellenszenvének közepette, menjen haza. És a magunk hazájáért mi vállaljuk a felelősséget. Ha ez az üzenet eljut hozzátok, tudjuk, hitelt adtok majd szavunknak. Bízzunk egymásban ugyanúgy, ahogyan akkor bíztunk, amikor még csak közös sóhajok és közös aggodalmak kötöttek össze minket. Nem [...]felé üzenünk.
Aláírás, Ruttkai Éva, Gábor Miklós, Máriássy Judit, Bányász Imre.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00878
Képek a pesti utcáról.
Igazak, nem igazak, lehetetlen ellenőrizni valamennyit. Történetek, melyeket itt is, ott is mesélnek. Mert sok van belőlük, hát lényegük bizonyosan igaz.
Egy cipőüzlet kirakata betört a harcok közepette, több száz cipő az utcára esett. Még el se hallgattak a fegyverek, amikor egy ifjú felkelő odaugrott, a cipőket szép rendben visszarakta. Az egyik fél pár megsérült. Tíz forintot vett elő, kisimította, arra helyezte el azt az egy darabot. Az üveg azóta is törött, a cipők mind a helyükön vannak. Helyén a tíz forint is.
Az egyik klinika előtt néhány orvos álldogált kinn. A téren tankok, ágyuk, idegen és magyar katonák közül egy megdöbbentően furcsa alak vált ki. Katonaköpenyes, civil ruhás, egyik kezében géppisztoly, a másikban szépen faragott bot, és két birkát terel. Egyenesen az orvosokhoz tartott. Botjával rábökött a két birkára. A falum küldi őket, adják a betegeknek. Ennyit mondott. Sarkon fordult. A nevét se tudják.
Egy asszony megy az utcán. Megálljon! Az asszony szétnéz, nem lát senkit a közelben, ki szólt? Mikor tovább indul, ismét a hangot hallja. Megálljon! Most már felfedezi, hogy a bódéból szólítják. A bódéban a környék trafikosa áll, falfehéren. Tessék vinni a cigarettát, vigyen a házbelieknek is, lehoztam, ami a lakásomon volt, adja át, majd ha nyugalom lesz, megadják az árát. Az asszony hálálkodott, aztán sietetne tovább. A trafikos még utána szól. Ne mondja meg, hogy milyen gyáva voltam. És körös-körül dörögnek az ágyuk. Most szólít meg egy újabb arra járót. A gyáva.
Valaki egy írógéppel haza igyekezett. Hirtelen felkelők vették körül, durva arcok, goromba hang. Percekbe telt, míg végül igazolta, a gép az övé, nem vette sehonnan. Csak azért, mert a forradalmat nem hagyjuk bemocskolni, mondták, különben bocsánat.
Kedves Hallgatóink, magyar írók szóltak önökhöz.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00879
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00880
közlemények, felhívás A honvédelmi minisztérium közleménye
Mire kivilágosodik, az ellenállók parancsnokságával megbeszélt területet a szovjet csapatok kiürítik
Szünetjel
Figyelem, figyelem! Közleményt olvasunk fel.
A Magyar Néphadsereg csapatai ma este a VIII. kerületben megkezdték a szovjet csapatok felváltását és biztosítani fogják a szovjet csapatok kivonását. Mire kivilágosodik, az ellenállók parancsnokságával megbeszélt területet a szovjet csapatok kiürítik. 9 órakor az ellenállók leteszik a fegyvert. A váltás és a szovjet csapatok kivonásának zavartalansága a feltétele annak, hogy a nap folyamán fővárosunk kiürítését a szovjet csapatok folytathassák és a megállapodásban rögzített terv szerint Budapestről fokozatosan elvonuljanak.
Felhívok minden igaz hazafit, támogassa a Magyar Néphadsereget abban, hogy ezt a feladatot sikeresen, Budapest és az egész ország lakosságának megelégedésére hajtsa végre.
Janza Károly altábornagy honvédelmi miniszter
Szünetjel
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00881
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00882
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00883
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest.
Huszonegy óra negyven perc.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk.
Emfeld Jánosnak Temesvárra anyja és a család Gyurkával együtt jól van. Bíró György Temesvárra. Verő Sándornak Sátoraljaújhelyre üzenik, Bognárék, Kláriék, Elzáék jól vannak. Kutrucz Évának Szegedre .Kenéz Györgyi üzeni, jól van. Riben Kondor Prága, Nyitnikova ulica huszonhárom a Kondor és Köpper család jól van. Vadas Zsigmond Lillafüredre, a család jól érzi magát. Horváth Mihálynénak Salgótarjánba kislánya és édesanyja üzen, jól vannak. Berenci Gézáék üzennek Hajdúnánásra Csohány Zsigmondéknak, hogy mindnyájan jól vannak, aki hallja, adja át. Magyar János üzen Debrecenbe szüleinek Szeged utca nyolcvankilenc alá és sógorának Ferenczi Bélának, hogy jól van, nincs semmi baja. Varga Pál Tiszaderzsre szüleinek üzeni, jól van. Bokor Pál Altasingerweisbe doktor Bokor Péternek egészségesek, hírt kérnek. Botlik Gézánénak és Tent .Ferencnének Csehszlovákiába üzenik, Bertus, Éva, Jóska jól vannak, aki hallja, adja át. Doktor Feilernének Tatabányára Manci és Gizi üzen, jól érzik magukat. Zemplénagárdra Nemcsik Endrééknek fiúk üzeni, ugyancsak Zemplénagárdra Gönczi Bertalannak üzenik Pásztorék, az egész család jól van. Zónrara Baján Sándoréknak üzeni az egész család. Erős Sándorné a Visegrádi utcából üzeni édesanyjának és nővérének. A gyömrői szociális otthonba Volsteinnénak lányai, Edit és Irén. Kiss László családja üzeni Ungvárra, Kapos utca hatba. Szemer Jánoséknak Bukarestbe, hogy mindkét mama és Márték jól vannak. Ceglédre Nagy Eszter és Sanyi Kovács Sándornak. A Fővárosi Újpesti Kórházba Baross utca … osztályra Rossmann Jenőnek felesége és Boriska üzeni, hogy jól vannak. Szolnokra, a Futó utca huszonhétbe Bódi Jusztinának, Csele Bélának, özvegy Tóth Lászlóné tanítónőnek üzeni Laci, Joli és doktor Csele György, hogy mindnyájan egészségesek, értesítést kérnek, aki hallja, adja át. Felhívjuk kedves Hallgatóink figyelmét, hogy a szolnoki dolgozók kívánságára ma éjszaka egy órától kezdve üzeneteket közvetítünk a Kossuth Rádió hullámhosszán a szolnoki stúdióból. Kele Béláéknak Rákóczifalvára doktor Kele György és Tóth Lászlóék üzenik, értesítést kérnek, mi van otthon. Láng Ferenc, Gálvölgyi Piroska, Lengyel Gyula Alkotás utca huszonegyből üzenik hozzátartozóiknak Dunapentelére, Lőrincre, Székesfehérvárra és Gyulára özvegy Nagy Sándornénak jól vannak, ne aggódjanak, aki hallja, adja át. Verpeleti Lászlóné férjének és szüleinek üzeni Pécsre, Nagy Istvánnak Nyírbátorba üzeni az Orláti család, Tamás Kálmán üzeni Újpestre és Kispestre, ne aggódjanak, jól vannak. A zalaegerszegi alakulat üzeni, hogy katonái mind jól vannak és egészségesek. Gyarmati Sándor százados Nyírkátára üzeni szüleinek, hogy jól van és egészséges. Kelemen Ferencnének Sopron, Lőver Szállóba üzenik, az egész család jól van. Nagyváradra Kenderesi Sándornénak üzen férje. Szabadszállásra az Illatos út tizenkettőbe Kovács Lajosnénak üzenik a szülők. Egerfarmosa édesanyjának üzen Tóth Andor, egészségben élte meg huszonnyolcadik születésnapját. Salamonné Barta Klárikának Sepsiszentgyörgybe édesanyja üzeni, hogy a …továbbképző Klinikán jól van. György Alajosné és Ágicának Szeghalomra Tüzifa utca tízbe György Alajos üzeni, hogy jól van. Török Tamás üzeni nővérének Varsóba, hogy a családban mindenki jól van, aki hallja, adja át. Doktor Dobozi Elemér üzeni feleségének Sopronba, hogy mindnyájan jól vannak. Hank Márton Mogyoródbánya szüleinek üzeni, Rohn Fülöp Börgöndre szüleinek, Joó Ernő Pápára ugyancsak szüleinek. BánJózsef Csepelre édesanyjának. Csabai János Pálévre szüleinek. Trebnik Ferenc Ceglédre szüleinek és Kelen Sándornak Köröstarcsára gyermekei üzenik, jól vannak, nincs semmi bajuk. Kiss Jenő üzeni a Baross utca hetvenbe a Polanszky családnak, hogy szerencsésen hazaérkezett. Hajdúdorogra doktor Kiss Andornak üzenik, hogy testvérei és szüleik jól vannak. Lantai Ferenc üzeni Kocsra szüleinek. Baller Géza Hosszúperesztegre szüleinek. Albert János Rajkára szüleinek. Magyar János Debrecen üzeni szüleinek és sógorának. Baksa Sándor Keszthelyre szüleinek. Vajner József Hosszúperesztegre szüleinek. Eitner Pál Murádra szüleinek. Nyírő László Nagyecsedre szüleinek. Pethő Endre Nyírkátára szüleinek. Ötvös László Nagyecsedre szüleinek és Vantucs György szüleinek Budapest nyolcadik kerület Szigetvár utca húsz üzeni. jól vannak, nincs semmi bajuk. Kovászai .Mátyásné és családja üzeni Mezőberénybe. Tuahári István szüleinek Ercsibe, hogy ő és családja jól van. Szőke Ernő üzeni Szőke Pálnénak veresdre, hogy családjával együtt jól van. Németh György üzeni szüleinek Csongrádra. Hidvégi László üzeni Vincének Nagymarosra és Rózsa Ferencnek Komáromba, hogy jól van. Halász István és Márton üzeni Pestlőrincre, hogy jól vannak.
A Pökerman és Szűcs család üzeni Nagykanizsára a Pratun és Stravel családnak, hogy jól vannak. Tábos Györgyné Budapestről üzeni Nagyatádra özvegy Vörös Andrásnénak, jól van. Mező Gábor szakaszvezetőnek Kiskunfélegyházára Kicsi üzeni, jól van. Hulitzer Juliskának Alsónémedire üzeni nővére Bogi, jól van. Vercsényi és Lutacsics családnak Szegedre üzenik, hogy a gyermekek jól vannak, aki hallja az üzenetüket, adja át.
Dévényi Istvánnak Hévízre üzenik szülei, hogy jól vannak. Az alábbiak üzenik, hogy egészségesek és jól vannak. Mád községbe Orosz Jánoséknak a Mohácsi család. Ferenc községbe a Magyar utca ötven szám alá Horvát Jánoséknak gyermekei. Hont községbe Papp Andrásnak a Horvát család. Jósvafőre Paradi Istvánéknak Mariska és Barna. Tiszacsépre szüleiknek Bíró Ferencék. Inotára Varga Sándoréknak az egész család. Kasznya Mária üzeni szüleinek Jászberénybe a Pertelek utca tizenegy szám alá, hogy egészséges, jól van, aki hallotta az üzenetet, adja át Tasnádiéknak.
Kedves Hallgatóink, üzeneteink közvetítését egy perc múlva folytatjuk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00884
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00885
Kedves Hallgatóink, folytatjuk üzeneteink közvetítését.
Hutter Józsefné és Simon János családja üzeni Feldebrőre Simon Jánosnak és a rokonoknak, hogy jól vannak, nincs semmi bajuk, Hutter Pál. Ugyanezt üzeni Hutter Pál Hutter Lászlónak. Török Ágoston százados családja Szerencsre, Jásztelekre és Putnokra, hogy jól vannak. Névai Ernő őrnagy üzeni özvegy Nitz Istvánnénak, hogy a család jól van, és ugyanezt üzeni Borbély Antalnak Győrbe. Galambos Lajos és felesége üzeni Kótajba és Nyíregyházára kisfiának, szüleinek és testvéreinek, hogy jól van, nincs semmi bajuk. A Szentkirályi utcai Védőnőképző Intézet növendékei és bent lakó nevelők valamint dolgozók értesítik hozzátartozóikat, hogy jól vannak. Halász István és Márton üzeni Pestlőrincre, hogy jól vannak. Balházi Balázs a Mester utcába üzeni, jól van. Fehér Gyula szüleinek Kecskemétre üzeni. Sashegyi Ferenc üzeni Tatár Mártonnak Nagytéténybe. Rozmer László édesanyja kéri, adjon életjelt magáról. Tóth családnak Dunaperespusztára Marika, Gyuri üzeni, hogy jól vannak. Özvegy Béla Sándornénak Mezőtúrra fia és menye üzeni. Becsei Sándornak Kántorjánosi községbe Judit és Béla. Csonka Józsefnek Kisfaludra üzeni lánya Panni. Özvegy Kóta Istvánné Budapest Badacsony utca huszonháromba Gyulai Istvánné Budapest Ildikó utca tizenöt kérik, adjanak életjelt a család minden tagjáról. A Damjanich utca negyvenkilencből Jankulerék és Kapusék adjanak életjelt lányuknak a rádión keresztül. Veszprém Postafiók hetvenn-nyolcvanhárom Polányi József főhadnagy feleségét kéri, hogy jöjjön haza. Tilacs Gyulának Veszprémbe leánya üzeni, jól van. Horvát Józsefék és Kovásznai Sándorék üzenik a Béke utca száztízből Szolnoki Györgyéknek a maglódi nyaralóba, hogy jól vannak. Herb Antaléknak Csillaghegyre jól vannak, hozzátartozói üzenik. Tormai Károly feleségének üzeni Eger Pedagógiai Főiskolára, mindnyájan jól vannak, maradjon nyugodtan. Kiss László Csepel, Dunaharasztiba és a budafoki tüdőkórházba üzeni, hogy a Visegrádi utcában van, nincs semmi baja. Szabó Imre a Gregus utca tizenkettő üzeni, dolgozik, egészséges. Kovács Géza gépészmérnöknek Oroszlány felesége üzeni Újpestről, jól van, amint lehet, utazik haza. Felberbayer Imrénének Makó Beloiannisz utca negyvenhat és édesanyjának üzeni Felberbayer Imre és Margit Budapestről, jól vannak. Szászi Lőrinc üzeni édesanyjának Bereckbe Románia, családjával együtt jól van, aki hallja, adja át. Mánya Anna Debrecenből adjon életjelt, kérik hozzátartozói. Özvegy Móri Jánosnénak Mándokra gyermekei üzenik, jól vannak, aki hallja, adja át. Bertalan Lászlónak üzeni felesége Győrbe, ne aggódjék, ő jól van és adjon életjelt magáról. Dunavecsére Sütő Sándoréknak és Devecserre Kondor. Antalnénak üzeni Erzsi és Lajos, jól vannak. Isaszegre Raul Jenőnének üzeni Olga és Kriszta jól vannak. Nyíregyházára Preszerits Vilmának öccse Pista üzeni, jól van, a bútor megérkezett. Fodor István Újpestről üzeni Baktalórántházára Tóth Lászlóéknak, mindnyájan jól vannak. Brendberger Kálmán és családja üzeni Békésszentandrásra és Bakony…re, jól vannak. Harmati Jenő élelmezési törzsőrmesternek az ercsi laktanyába üzeni felesége, jól van, adjon életjelt magáról a négyhatvannyolc-hathuszonötös telefonszámon. Keresztesnének Balatonfüredre a SZOT szanatóriumba üzeni szülei és Laci, jól vannak. Német Dezső üzeni szüleinek Gödörhegyre és Szőlőhegye, mindnyájan jól vannak. Pallai Lajos üzeni Nádasladányba özvegy Bauman Józsefnének, jól van mindkét család. Kocsis Mihály és Kocsis József üzeni szüleinek Tanápalotára, hogy jól vannak. Bleier György és Zsuzsa üzenik Gyöngyösre, mindenki jól van.. Burkus Imre Tata, Baji laktanyából adjon életjelt magáról. Szanyi Erzsébet üzeni Tatabányára, jól van, egészséges. Doktor Orosz Endre üzen feleségének, hozzátartozóinak, hogy egészséges és jól van. Ember Györgynek Balatonfüredre a szanatóriumba üzeni felesége, hogy megkapta üzenetét, egyelőre ne induljon haza, aki hallja, adja át. Doktor Sára István üzeni Tiszasüdre szüleinek, jól van, egészséges. R. Németh Istvánnak Banára üzenik Vajda Jenőék, jól vannak. Özvegy Bánfi Mihálynénak Csongrádra a Bajcsy-Zsilinszky utcába fia üzeni, Becsi mérnök Versegre üzeni, hogy jól van.
Vas megyébe széplakra Zombik Antal szüleinek üzeni, jól van, egészséges. Ceglédre Potok Sándorék özvegy Millik Józsefnének, Kecskemétre a Csongrádi út harminchétbe Süveg Józseféknek Ica és Józsi. Budapestre a Százados utca tizenkilencbe Bassának Ica és Józsi. Gyúró Lászlóéknak Budapestre Potok Sándorék. Fehér Endrének Beregszászra Menyhárt Györgyné és Bánháziék. Varga Erzsébet üzen Pusztamonostorra szüleinek. Pritz Pálék üzennek rokonaiknak és ismerőseiknek. Kondorosra a Szili családnak Sándor testvér és férje jól vannak. Szili Károly és családja üzeni Pápára. Erdélyi Géza és családja Szombathelyre özvegy Molnár Jánosnénak. Boros László Hódmezővásárhelyre a József Attila utca negyvennégybe. Völgyesi Károlyné üzeni édesanyjának és testvéreinek Vindornyaszőlősre, hogy mindnyájan jól vannak. Erős Tibor szüleinek Bicske Hegyi testvére, mindhárman megvannak. A Vágvölgyi és a Simon család Kispestre, anya jól van. H. Kovács Sándornak Nyírbátorba a Vendég utca hatba lánya és veje. Horváth Anna Rábaszovátra. Fekete Józsefnek Alsóújlakra Szőke Antalnak. Verpelétre Péli Györgynek és Győrszentmártonba Bujákiéknak Imre és Erzsi jól van. Bánfalviék üzenik Busa községbe Vitrikáéknak, hogy jól vannak, maradjanak ott a látogatók. Tóth Gyula üzeni Békéscsabáról Tóth Jánosnak Budapestre Petneházyi út hetvenkettő és Vecsésre Stark Tamásnak a család jól van. Börgidáékhidáék üzenik Stark Péternek a Semmelweis utcába, hogy a Gellértben vannak, ne aggódjék értük, jól vannak. Tátrai Sándor üzeni Békéscsabáról Budapestre feleségének, kislányának és édesanyjának, hogy Békéscsabán Békési út tizennyolc szám alatt jól van, életjelt kér róluk. Özvegy Fer Ferencnének üzeni Józsi, jól van. A százhuszonhetes-nulla-hatvannyolcas, megismétlem a számot, a százhuszonhetes-nulla-hatvannyolcas telefonszámról Balogh András üzenjen haza szüleinek Tiszabecsre. Berecz József a Magyar Nemzet munkatársa sürgősen adjon életjelt aggódó édesanyjának. Szabó Erzsébet Baross utca ötvenkilenc. Szőke Gyula Lóránt utca tizenegy. Tóth Béla Mester utca négy sürgősen adjon életjelt nyíregyház rokonainak.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk.
Felhívjuk kedves Hallgatóink figyelmét, hogy huszonkét órától nem veszünk fel további üzenetet, az üzenetfelvételt holnap reggel folytatjuk.
Tehát, kedves Hallgatóink, aki üzenni akar, holnap reggel telefonálhat a Rádióba, és ott közvetítjük az üzenetét.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00886
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00887
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest.
22 óra 2 perc a pontos idő.
Kedves hallgatóink, híreket mondunk.
A Magyar Néphadsereg csapatai ma este a VIII. kerületben megkezdték a szovjet csapatok felváltását és biztosítani fogják a szovjet csapatok kivonását. Mire kivilágosodik, az ellenállók parancsnokságával megbeszélt területet a szovjet csapatok kiürítik. 9 órakor az ellenállók leteszik a fegyvert. A váltás és a szovjet csapatok kivonásának zavartalansága a feltétele annak, hogy a nap folyamán fővárosunk kiürítését a szovjet csapatok folytathassák és a megállapodásban rögzített terv szerint Budapestről fokozatosan kivonuljanak. Felhívok minden igaz hazafit, támogassa a Magyar Néphadsereget abban, hogy ezt a feladatot sikeresen, Budapest és az egész ország lakosságának megelégedésére hajtsa végre.
aláírás: Janza Károly altábornagy, a Magyar Népköztársaság honvédelmi minisztere
A Petőfi Sándor Katonapolitikai Akadémia forradalmi katonai tanácsa felhívással fordult a dolgozókhoz, a forradalmi ifjúsághoz [...]. Felhívásukban rámutatnak a felkelést előidéző okokra. Majd emlékeztetnek arra, hogy a katonák a dolgozó nép szolgálatára esküdtek fel. Az elmúlt napok véres eseményei közepette is - hangsúlyozta a felhívás - hűek maradtunk a 23.-án kiadott kiáltványunkhoz, népünknek tett eskünkhöz. Akadémiánk tisztjei és katonái nem támadták a dolgozók és a forradalmi ifjúság jogos és igazságos harcait. Egyetlen cél vezetett, és vezet, meggyötört és megkínzott hazánknak mielőbb kiharcolni a szabadságot, a függetlenséget, demokratikus rendszert [....]
A továbbiakban a felhívás megállapítja, hogy a követelések […]
Most a kormányon van a sor. Mi bízunk ebben a kormányban, amelyet egy hatalmas forradalmi, népi mozgalom emelt a hatalomra. - hangsúlyozzák. […]
Forradalmi ifjúság! Az elmúlt napokban fegyverrel a kézben harcoltatok a független, demokratikus, szabad magyar hazáért. Most, amikor véget vetünk a gyilkos testvérharcnak, segítsétek a nép hadseregét, a ti hadseregeteket a rend, a béke, és a nyugalom helyreállításában. Jelentkezzetek a rend helyreállításáért küzdő […]
Munkatársunk kérdésére Münnich Ferenc a belügyminiszter közölte, hogy a tegnapi nap folyamán megkezdték az új, demokratikus rendőrség megszervezését. A belügyminiszter ezzel kapcsolatban megszüntetett minden különleges, speciális joggal felruházott rendőri szerve, megszüntette az Államvédelmi Hatóságot is, mert ilyen szervezetre demokratizálódó közéletünkben nem lesz szükség. A főváros utcáin már semmiféle államvédelmi szervhez tartozó alakulat nincs szolgálatban. Azok, akik ma az átszervezés alatt álló államrendőrségünkben szolgálnak, olyan emberek, akiket a múlt bűneiért felelőség nem terhel.
A dorogi bányászok küldöttsége felkereste Nagy Imrét, a minisztertanács elnökét, hogy előtárja a bányászok problémáit. A megbeszélés eredményes volt. A dorogiak megelégedéssel hallották, hogy a kormány megérti és orvosolja bajaikat. A küldöttség azzal búcsúzott, hogy Dorogon holnap reggel folytatják a békés munkát.
A pénzügyminiszter rendeletet adott ki az 1956. évi október 24-től 29-ig munkanapokra esedékes bérekről. A rendelet így hangzik:
Az 1956. október 24-től 29-ig terjedő időszakra eső munkanapokra a munkabérek kifizetését Budapesten a Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökségének javaslata alapján a következőkben szabályozom: Először: Az állami vállalatok azon dolgozóinak, akik a Budapesten folyó harcok miatt munkát végezni, vagy szolgálatot teljesíteni munkahelyükön nem tudtak, az utolsó havi kereset alapján számított napi átlagkeresetet fizessék ki. Másodszor: Az állami vállalatok egészségügyi intézmények azon dolgozóinak, akik a fenti időszak alatt a vállalatnál, intézménynél munkát végeztek, vagy szolgálatot teljesítettek, a munkában illetve szolgálatban töltött időre járó bér kétszeresét fizessék ki. Harmadszor: A hivatalok és intézmények dolgozói részére rendes havi fizetésüket kell folyósítani. Negyedszer: A munkástanács, vagy ahol még nem alakult meg, ott az üzemi bizottság határozata alapján a munkát ismét felvevő dolgozóknak az 1-es illetve 2-es pont szerint fizetendő összegeket, a szokásos bérfizetési időponttól függetlenül, soron kívül folyósíthatják. A munkástanács illetve az üb. határozza meg, hogy a 2-es pontban foglaltak melyik dolgozókat illetik meg.
Budapest, 1956. október 29-én. Kossa István pénzügyminiszter
Négy vidéki városból jelentik
Szeged: A városi munkástanács ma néptanáccsá alakult, hogy ezzel is kifejezze, a nép minden rétegét képviseli. A néptanács délután tárgyalt a szegedi katonai közigazgatás parancsnokával. Megállapodtak abban, hogy Szegeden teljesen megszüntetik a kijárási tilalmat, de egyelőre fenntartják a gyülekezési tilalmat. Szegeden a belügyminiszter utasítása alapján megkezdődött az Államvédelmi Hatóság leszerelése.
Veszprém: A megyei nemzeti forradalmi tanács tagjai örömmel fogadták Nagy Imre vasárnapi beszédét. Minthogy azonban úgy tartják, hogy még nem szűnt meg a bizonytalanság, javasolják, hogy az ország vezetői minél sűrűbben szólaljanak meg a rádióban.
Győr: A megyei nemzeti tanács az új kormány programját egy-két fenntartással magáévá tette. A tanácsnak és a lakosságnak az a véleménye, hogy a szovjet csapatoknak ki kell vonulni az ország területéről. A Győri Vagongyárban holnap megindul a termelés. A munkásság körében hangoztatják, nem helyeslik bizonyos személyek tagságát a kormányban.
Zalaegerszeg: Éjszaka megalakult a Zala megyei nemzeti bizottság. Intézkedéseket tett a lakossági ellátás biztosítására, és felkérte az üzemi munkástanácsokat, hogy indítsák meg a munkát. A bizottság és a városi forradalmi bizottságok egyetértenek a kormány nyilatkozatával. Ugyanakkor általános politikai és helyi kérdésekről 15 pontban foglalták össze követeléseiket. Ezeket eljuttatják a kormányhoz.
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége, az OTSB elnökségének javaslatára, a sportközvélemény és a sajtó kívánságának megfelelően csökkentette a magyar olimpiai csapat kísérőinek számát. Így a tervezett 4 általános vezető közül három, név szerint Sebes Gusztáv, Kelen Béla, Kutas István, az egyéb kísérők közül Nagy László, Szegő Dezső, Incze József, Csorba Pálné és Boldizsár Józsefné nem utazik a csapattal. Az olimpiai játékok hírszolgálatát a tervezett nyolc sajtótudósító helyett hat teljesíti. A magyar olimpiai csapat így megüresedett helyeire sportolók és szakvezetők kerülnek.
Külföldi jelentések:
A belgrádi rádió jelentése szerint Joszip Broz Tito köztársasági elnök ma délelőtt fogadta Veljko Micunovibot, Jugoszlávia moszkvai nagykövetét. A megbeszélésen jelen volt Koca Popovic külügyi államtitkár
Az izraeli rádió a DPA jelentése szerint ma este rendkívüli adásban közölte, hogy izraeli csapategységek a Vörös-tengeri [...] kikötőtől északnyugatra támadást intéztek egyiptomi állások ellen. Az izraeli erők, amint a rádió mondotta, a Szuezi-csatorna szomszédságában állást foglaltak el. Az izraeli katonai szóvivő elmondotta, hogy ez a hadművelet megtorlás azokért a támadásokért, amelyeket az egyiptomi rohamcsapatok vasárnap este izraeli összekötővonalak és állások ellen intéztek.
Varsó: Stefan Jadrineczkij, a lengyel tervbizottság elnöke, és Jarosevic miniszterelnök helyettes ma közölte, milyen intézkedéseket vett tervbe a kormány a lengyel gazdasági helyzet megjavítása céljából. Csökkentik az 1957-es beruházások összegét, hogy újabb lehetőségek nyíljanak az életszínvonal emelésére. Nagyobb önállóságot biztosítanak az ipari vállalatoknak. Bizottságot állítanak fel az energiagazdálkodás nehézségeinek kiküszöbölésére. Emelik a közfogyasztási cikkek mennyiségét és javítják minőségét.
Október 27-én száz Magyarországon járt angol turista Londonban rendezett összejöveteléről [...] Biztosak abban, hogy a vérontás megszüntetéséval az új magyar kormány egyesíteni fogja a magyar népet a békés és boldog jövő érdekében.
Bonn: Hivatalosan közölték, hogy október 27-én Nyugat-Németországban hatályba lépett a katonai behívási rendszerről hozott kormányhatározat. Előzőleg a Német Szövetségi Köztársaságban már érvénybe lépett az a törvény, amely feljogosítja a hatóságokat a lakosság személyes tulajdonának elkobzására, valamint olyan munkák elvégzésére, amelyet a nyugatnémet hadsereg és a Német Szövetségi Köztársaságban állomásozó külföldi csapatok szükségleteit szolgálják. Ez a törvény egyebek között külön rendelkezésekben határozza meg a lakosság kötelezettségeit az egyes hadgyakorlatok körzetében.
Beiruth: Sajtójelentések szerint Jordániában Szulejmán Nabuchi (?) miniszterelnök vezetésével megalakult az új kormány. A miniszterelnöki tisztséget és öt társát a népi szocialista párt képviselői kapták meg. Ez a párt síkra szállt Jordánia és Egyiptom együttműködése mellett, a bagdadi katonai tömbben való részvétel ellen.
A kereskedelmi miniszter az ország haladó erőit tömörítő nemzeti front. képviselője lesz. Az alkotmány szerint a királynak jóvá kell hagyni a [...]
Washington: Az amerikai külügyminisztériumban a három nyugati hatalom képviselője Eisenhower elnök javaslatára tárgyalásokat folytat a közel-keleti helyzetről. A tárgyalásokat egyelőre nagyköveti szinten folytatják.
A brit külügyminisztérium egyik szóvivője nyomatékosan visszautasította azt a feltevést, hogy Nagy-Britannia tárgyalásokat folytat, vagy akar folytatni izraeli támaszpontok létesítésére is. A francia kormány követelte, hogy ezeken a tárgyalásokon ne csak az izraeli mozgósítási intézkedésekről legyen szó, hanem - a franciák szerint - más közel-keleti kérdésekkel is kell foglalkozni. Így például a jordániai és tuniszi francia diplomáciai képviseletek elleni támadásról.
Közleményeink következnek
:
A Könnyűipari Minisztérium közleménye:
A Könnyűipari Minisztériumhoz több munkástanácstól kérdések érkeztek. Ezekre válaszolva a minisztérium helyesli, hogy a termelőmunka a legrövidebb idő alatt meginduljon. Ezért felhívja a minisztérium a könnyűipari vállalatok azon dolgozóit, akik munkahelyeikhez közel laknak és a gyárakba a rendszeres közlekedési eszközök nélkül is eljuthatnak, hogy a kijárásra vonatkozó rendelkezések figyelembevételével október 30-án kedden jelenjenek meg munkahelyükön és a munkát a helyi adottságoknak megfelelően kezdjék meg. Azokban az üzemekben, ahol még nincsenek munkástanácsok, alakítsanak munkástanácsot. Olyan helyeken, ahol csak kevés munkás tudja munkahelyét elérni, elsősorban karbantartási gépjavítási munkával foglalkoztatják a dolgozókat. Helyesli a minisztérium azokat a kezdeményezéseket is, hogy egyes vállalatok a nyersanyag- és tüzelőellátás nehézségein a gyárak közötti kooperációval segítenek.
Az iparigazgatóságok és a minisztérium központi szervei segítik az ilyen kooperációk létrejöttét. Azokban az üzemekben, ahol a munka megindul, de a közellátásban esetleg még kisebb zökkenők lennének, a munkástanácsok öntevékenyen, a vállalat pénzeszközeinek felhasználásával is szervezzék meg a dolgozók és családtagjaik ellátását. A munkástanácsok figyelmébe ajánljuk a Duna Cipőgyáriak kezdeményezését, ahol a közeli termelőszövetkezettel kötöttek szerződést a gyár munkásainak ellátására. A munkástanácsok közöljék a dolgozókkal, hogy a munka általános megindulásával, a munkástanácsok segítségével megoldódnak a könnyűipari dolgozók azon követelései, mint pl. a szombat éjszakai és a papíripari folyamatos műszak megszüntetése, a természetbeni juttatások, a leterhelés csökkentése, melyeket a különböző szakszervezeti kongresszusok elfogadnak és amelyek mellett a textilipari kongresszuson a minisztérium is állást foglalt.
Minden híradásunkban közöltük számos üzem felhívását, hogy a dolgozók holnap jelentkezzenek munkahelyükön. Az este folyamán újabb gyárak adtak ilyen felhívást. Az Ikarus, a Danuvia, az Építőanyagipari Gépjavító Vállalat, az I. sz. Közétkeztetési Vállalat, az Angyalföldi Vasszerelvény Gyár, a Monimpex Iparosztálya kéri, hogy a dolgozók holnap reggel jelentkezzenek munkahelyükön.
A Mávaut autóbusz fémműhely ideiglenes munkástanácsa közli, hogy az üzem dolgozói holnap 9 és 11 óra között felvehetik fizetésüket.
A Magyar Vöröskereszt közli, hogy a debreceni megyei kórház kérését meghallotta. A vastüdő holnap reggel repülőgépen érkezik Debrecenbe.
A Munkaerőtartalékok Hivatala közli: Az MTH budapesti intézeteiben az olyan ipari tanulók részére, akik az intézetet a szabad közlekedési időben meg tudják közelíteni, október 31-én megkezdődik az oktatás. Azok az MTH dolgozók, akik az intézetek közelében laknak, menjenek be a munkahelyükre és kezdjék meg az ipari tanulók foglalkoztatását. Az MTH otthonokban lakó ipari tanulók foglalkoztatását azonban már október 30-án meg kell kezdeni.
A Magyar Légiforgalmi Vállalat Munkástanácsának felhívása: A Magyar Légiforgalmi Vállalat munkástanácsa kéri dolgozóit, hogy október 30-án kedden reggel munkahelyükön jelenjenek meg. A Vörösmarty téri otthonból 8 óra 30 perckor indul az autóbusz a Ferihegyi repülőtérre. A harcok folyamán megsebesültek részére a vállalat vért, gyógyszert és kötszert, valamint élelmiszert szállít. Ezért fontos, hogy a vállalat minden dolgozója munkába álljon. A Fővárosi Balassa János Kórház VIII. Vas utca 17 szám. Köszönetet mond Tolmács község lakosságának a kórház részére küldött élelmiszerekért.
A Néphadsereg Színháza holnap délelőtt 11 órakor társulati ülést tart. A Petőfi Színház szerdán 11 órakor tart társulati ülést. Kérik minden dolgozó megjelenését.
A közellátási kormánybizottság közli: a vidékről Budapestre érkező ingyenes élelmiszer-szállítmányok kerületek közötti elosztását a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának szociálpolitikai csoportja végzi. Cím: Városház utca 9-1 1. Telefon: 181-732 és 185-671. Megismétlem: 181-732, 185-671. Az ilyen címen elosztásra kerülő élelmiszereket közvetlenül az igénylők részére a kerületi nemzeti bizottságok, valamint a Vöröskereszt kerületi bizottságai osztják szét.
Végül felhívjuk kedves hallgatóink figyelmét, hogy a szolnoki dolgozók kívánságára ma éjszaka 1 órától kezdve üzeneteket közvetítünk a Kossuth Rádió hullámhosszán a szolnoki stúdióból.
Kedves hallgatóink híreink közlését befejeztük.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00888
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00890
Szünetjel
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest.
A pontos idő huszonkét óra harminchét perc.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk. Egyben felhívjuk szíves figyelmüket, hogy ma már nem veszünk fel több üzenetet a nagy torlódásra való tekintettel. Az üzenetfelvételt holnap reggel folytatjuk.
Özvegy Darvas Márkéknak Debrecen Bajcsy-Zsilinszky út harmincegybe üzenik Poór Lászlóék, jól vannak. Jancsó Istvánné üzeni Újszegedre Prágaiéknak, hogy jól vannak, Attila náluk van, jól érzi magát. Dánielfi Zoltánnak Sopronba József Attila utca negyvenkettő szám alá felesége üzeni, hogy édesanyjáékkal együtt mindannyian jól vannak, és kérik, táviratozzon. Nagyhalásziba Dunéba Magdának testvére és sógora üzeni, jól van. Ráckeresztúrra Hajszó Józsefnének fia, lánya és családja, jól van. Nagy Pálnénak Újszászra férje és sógornője üzen, jól vannak. Lak községbe Laten Istvánnénak üzeni leánya Éva, jól van, családjával együtt. Harsányi László üzeni családjának Rákosfalvára, hogy jól van, és rövidesen hazatér. Keszthelyi Csaba adjon hírt magának édesanyjának. Lehota Ferencné üzeni a fiának a Mihálkovics utca nyolc ába, hogy az MTI hírszolgálatában van, és nem tudja, mikor mehet haza. Puszta Kálmánnak Várpalotára üzenik gyermekei, hogy jól vannak. Tatabányára szüleiknek Almás Istvánéknak üzeni lányuk, hogy mindannyian jól vannak. Kakas János üzeni Mágócsra, mind az öten jól vannak. Lindman Imrénének Szegedre üzeni lánya, menye unokája, jól vannak. Krúg Jenőnek üzeni családja Csepelre az Újpesti kórházba, jól vannak. Kupálné Pálné Debrecenből érdeklődik szülei hogyléte felől. Nyíregyházáról a Kovácshegyi Sándor keresteti Kenyeres Lászlót sógorát, adjon hírt magáról. Hantosi László, Orbán Antal, Bródy Ferenc, Somorjai Károly, Rozsnyai András, Gózon Ferenc, Botos Nándor, Kipszer Anna, Végh István, Kummer András Mohácsra üzeni hozzátartozóiknak, jól vannak. Kálmán Oszkárék üzenik Temesvárra és Lugosra, mindannyian jól vannak, egészségesek. Babják Sándor József nádor tér tíz alatt adjon életjelt magáról, kéri édesanyja Veszprémből. Kiss Zoltán Budapest Nagymező utca harmincnyolc feltétlenül értesítse valamiképpen aggódó édesanyját. Homolya Emil Budapest nyolcadik kerület Kőris utca huszonhat, adjon életjelt magáról édesanyjának. A Werner család tagjai üzenik Hódmezővásárhelyre, jól vannak. Özvegy Koncz Jánosné Csánytelekre, jól van, amint lehet, utazik. Németi Júlia orvostanhallgatót keresik szülei Tatabányáról, adjon életjelt magáról. A tatai Mezőgazdasági Technikum értesíti a tanulók szüleit, hogy a gyerekek jól vannak, ellátásuk biztosítva van. Mayler családnak Tatára és Stotzbergéknek üzeni doktor Kőváriék Budapestről, jól vannak, aki hallja, adja át. Kerekes Józseféknek üzennek pesti rokonai, mindannyian egészségesek, jól vannak. Linder Zsigmondék Zuglóból üzenik Sommer Jánoséknak Kisbérre. Deutch Bertalénéknak Jászberénybe Laude építészék. Pajzs Andornénak és Magyar Józseféknek Tolnára gyermekeik, családjaik jól vannak. Kunszentmárton Álmos utca tizenhét Késmárki Ferencnek üzeni felesége, hogy jól van, ne aggódjék. Pusztaiék üzenik Tahitótfaluba és Bakonykútiba, jól vannak. Kolta Ilona üzeni doktor Kun Miklósnak állami kórház, jól van. Talabér Imre Pécs Szövetség utca húsz. Lőrincz Sámuel Szentes, Ady Endre utca negyvenkilenc. Kristóf Pál Karancsalja, Rákóczi út nyolcvanegy. Domonkos Ferenc Kisterenye Dobó utca harminchárom. Egresi Pál Tamási Sztálin út kilenc. Csáki Norbert üzeni Szolnokról Angyalföld Béke utca százhuszonháromba, jól van. Nyilas József üzeni Jánoshalmára Nyilas Ferencnek Sopronba, Riedl Bélának, hogy mindannyian egészségesek. Sándor Józsefnek Szávára felesége és családja jól van.
Tápióbicskére Tádiéknak, adjanak életjelt magukról, Kiss János. Porkoláb János üzeni Kolozsvárra özvegy Szalma Ferencnek, jól van. Molnár András és családja Vésztőre szüleiknek, jól vannak. Körösi Ernő üzeni Tápiószelére. Molnár Bálint Lehel útra üzeni szüleinek Nagyszénásra és Békéscsabára. Varga Imre és felesége üzeni szüleinek Szentesre. Tóth Ferencnek Miskolc Vargahegyre üzenik gyermekei Budapestről, hogy mindenki egészséges. Huszár István üzeni Hernádkakra és Csongrádra az Április negyedike utca harminchét ába, hogy mindhárman jól vannak. Szemlő Endre Balatonszemes, menjetek át Szigligetre, jól vagyunk, Magda. Csehszlovákia, Brunn doktor, Siklóson az egész család jól van, anya. Barcs Sándor üzeni Mátrafüredre I. számú üdülőbe Kutznak, minden rendben van. Özvegy Galik Antalné üzeni szüleinek és doktor Ballerté családnak Romániába, jól van, egészséges, aki hallja, adja át. Hujber Ignác mérnök üzeni feleségének és családjának Győrbe, jól vannak Laci és Teri- Salamon Imre Endrődre és Gyomára rokonainak, jól vannak. Harasztosi Gyula Biharkeresztesre szüleinek, jól vannak. Krausz Júlia szüleinek, jól van, aki hallja, adja át. Gardilos Gábor feleségének és gyermekeinek Budapest nyolcadik kerület Rezső tér négy, valamint a Kutzer családnak Budapest Dömsödi utcába, jól van. Vas László szüleinek Diósgyőr Vasgyár Varga Sándor feleségének és édesanyjának Bárdra, valamint Tatabányára Lugosiéknak. Galambos Ferenc és menyasszonya Becskerekce szüleinek, valamint Kanyolára a Tornyos utca húszba a Fehér családnak. Láng István és menyasszonya Pomázra szüleinek Varga Györgynek Köröshegyre. Szántódi utcába és rokonainak Dégre. Szabó István a dombóvári halászoknak. Valencsik János Sződre szüleinek és menyasszonyának. Varga András Abonyba a Móra Ferenc utca háromba szüleinek és testvéreinek. Debrecenbe a Dorog utca kilencbe menyasszonyának és a Hámán Kató utca ötbe, Sanyi. Molnár István Újszászra szüleinek. Mészöly Ernő Pilisre szüleinek. Szinnyai János Berencebarátira. Kreutz József Szokolyára szüleinek. Zojcsák István Fábiánháza Előtelekre szüleinek. Szakasztó Erzsébet Dombegyháza és Szakasztó Lajos Dombegyháza szüleinek. Hegedűs Jánosné Tápióság szüleinek és férjének. Miklós Gyulánénak és édesanyjának Hernád utca negyvenkilenc üzen testvére Jancsi, jól vannak. Szöllős Ilona üzen szüleinek Cibakházára, hogy jól van, egészséges. A Tudományegyetem Rákóczi úti leányszálló összes lakója jól van. Nádas János és családja Anci üzeni Nagykörű községbe, jól vannak. Töröcsik Sándornénak üzeni gyermekei Köröstarcsára, jól vannak, ne jöjjön. Bohus Barnáné üzeni Miskolcról, hogy jól van. Vági Tiborné üzeni Budaörsről Hidasra, hogy ott vannak hozzátartozói. Ábel László üzeni Szolnokra családjának, jól van, egészséges, ne aggódjanak érte. Rakamazra Till Ferencnének üzeni Till Feri, aki hallja, adja át. Tiszakécskére Sandovics Lajoséknak és Panninak üzeni Lali, jól van, aki hallja, adja át. Baktalórántházára Németh Ferencéknek üzeni fiúk Sanyi, jól van. Budapest tizenkettedik kerület Pólya utca hatba Hámori Ferencéknek üzeni fiúk Feri, jól van. Székesfehérvárra Tó Istvánéknak üzeni fiúk, jól van. Budapest, tizennegyedik kerület Zászlós utca nyolcba Katona Andráséknak üzenik fiúk, hogy jól van, Mezőkövesd Gyenes Istvánéknak és a testvéreinek üzeni fia, jól van, József. Debrecenbe, özvegy Varga Imrénének üzeni Szente Ferenc és családja, jól van.
Üzeneteinket rövid szünet után folytatjuk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00891
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00892
Kedves Hallgatóink, folytatjuk üzenetközvetítésünket.
Bozsó György üzeni szüleinek Tiszabérre, jól van. Bálint György Kiskundorozsmára nagyanyjának üzeni, jól van. Romváriné Pécsre férjének üzeni a Mecsek Üdülőbe, jól van. Veszelics Sándor Kunszentmiklós az egész család jól van. Révész Sándorné Temesre .üzeni családjának, jól van. Sátoraljaújhely Schwarz Simonné üzen Laskovits Rudolfnak, az egész család jól van. Ferencz Margit üzeni Kiskunlacházára szüleinek, jól van. Miskolc, Wolf Adolfnak Versénybe üzeni, jól van az egész család, Évának mondják meg, Rumberék is jó vannak. Gönc, Törökék üzenik nagyapának, jól vannak. Dajkai Károlyné Gáspár Józsefnének Tótkomlós üzeni, jól van. Galló Józsefné Adács, Filip Józsefné Adács, Varga Keszi Józsefné Adács, Axel Károlyné Jászladány, Tánczos Györgyné Jászladány üzeni, fia jól van. Füzér Istvánnak Apc üzennek gyermekei, jól vannak. Keszeli Györgyné fia üzeni, jól van. Berczel Pál üzeni Futó Imrének Kengyelre, jól vannak. Kucsera István üzeni feleségének Óbudára, jól van. Váradi Ernő üzeni feleségének, Hévíz hármas számú szanatóriumba, jól van. Gali Pál üzen feleségének Kerekesre, jól van. Harcsa lányok üzennek szüleiknek …, jól vannak. Deutch Lajos feleségének Kisfaludy út ötvenkettőbe üzeni, jól van. Bozó György üzeni szüleinek Tiszabőre, jól van. Rozmáriné Pécsre üzeni férjének Mecsek Üdülőbe, jól van. Révész Sándorné Szamospécsre üzeni családjának, jól van. Érdre Törökék üzenik nagyapáéknak, jól vannak. Pcsik Errnő feleségének üzeni Nagykanizsára, feleségének Simontornyára, jól van. Fekete István Marcali és Kaposvárra üzeni Hajdú Sándor családjának Kőröstarcsára, jól van. Horváth Zsuzsa Nádasra üzeni családjának, jól van. Kiss András családja …, jól van. Kutas József Tompapusztára üzeni családjának, jól van. Oláh Elek felesége Mátészalkára üzeni szüleinek Márokpapitra, jól vannak. Tringli Sándor Veszprémbe üzeni családjának, jól vannak. Frideleczki György üzeni feleségének és kisfiának Kismarosra, jól van. Révölgyi János üzeni családjának jól vannak. Pellei István családja Szekszárd szüleinek üzeni, jól van. Szilágyi József Balmazújvárosra üzeni felesége, jól van. Takács József család Nagyléta testvérének üzeni, jól van. Török Pál Balatonlelle Úszóra üzeni szüleinek, jól van. Doktor Kainnak Csepelre üzeni Gyuri, rövidesen felhívja telefonon. Ujhelyi József szüleinek Nyírtelekre üzeni, jól van. Papp László Kótajra üzeni szüleinek, jól vannak. Doktor Szigeti Kőszegre fiának. Orbán Mária Gencsapátiba üzen szüleinek, testvéreinek, mindannyian egészségesek. Kiss Józsefnek Nemeskérre Fanni és férje, jól vannak. Özvegy Major Jánosnénak Hatvanba Rózsika és Imre. Bóda Mihályné szüleinek. Lipták Istvánnak Aszódra Óvári József és családja újpesti nagyszüleinek Nyár utca kilenc. Doktor Willah Istvánnak Nagyatádra doktor Willah László és családja üzen. Kovács Mihály és József üzeni Kovács Tibor rendőrhadnagynak Nyíregyházára, jól vannak, Jóska indul az olimpián. Sebő Zoltánné üzeni a Katona József utca tíz alól férjének Szófiába és Sebő Mihályéknak Nagyváradra, hogy jól érzi magát, nincs semmi baj. Vasvári Jánosnak Telekgerendásra üzeni fia Jancsi és Bandi, jól vannak. Herét Józsefnek Keszthelyre üzen fia, jól van. Gál Marikának kislánya Kőbányára Ihász utca hét alá üzeni Jancsi, jól van. Dancsik Gabriellának a Reiter Sándor utca huszonhatba üzeni Erzsi és Pista jól van. Nemes Ferenc Biharnagybajomba üzeni szüleinek és testvéreinek, jól van. Szabó Kálmán üzeni Domoszlóra szüleinek és rokonainak, jól van. Harsányi László üzeni családjának Rákosfalvára, hogy jól van, és rövidesen hazamegy. Buják János üzeni Agácsra Buják Józsefnek, hogy Rózsival együtt jól van. Gerendásék üzenik Felsőszentivánra szüleiknek, jól vannak. Potonyi Lászlóné Szendiéknek Balassagyarmatra,. Veres Lajoséknak Gyulára üzenik, jól vannak. Pátor Mihályné Székesfehérvárról kéri Papp Istvánt és családját a Virágárok utca tizennégyből, adjanak életjelt. Császár Józsefné kéri Seregélyesről Sajtos Jánosnét az Egresi út huszonnégyből adjon életjelt. Szabó József a Nefelejcs utca huszonnyolcból adjon életjelt, kérik Seregélyesről. Kiss Katalint kérik Seregélyesről, adjon életjelt. Közöljük, hogy a seregélyesi Úttörő tsz kocsija az élelmiszerrel szerencsésen megérkezett a fővárosba. Szegedre Bali Pálnak Fischer András és anyja. Csákvárra és Nagykanizsára doktor Szalai Benő. Győrbe és Abonyba özvegy Popp Gyulánénak üzen fia és menye. Barla szabónak Kálmáncsara, Sarkadiék jól vannak. Nagy Bálintnak Zalaegerszegre Kosztolányi utca tizenháromba gyermekei és testvérei. Doktor Kellnerék jól vannak. Kardos Mátyásék Farkasrétről jól vannak. Horváth Magda Göncre üzeni édesanyjának, jól van. Mordai Jánosné Csepelre üzen szüleinek Kiskunlacházára, jól van. Hajdú Budapest Dózsa György útról Tolcsvára üzen feleségének, jól van. Rendeczki Tibor üzeni Diósgyőr Vasgyárba, jól van. Balogh János üzeni feleségének, jól van. Mesztir László Esztergom üzeni Évánaknak, mindannyian jól vannak, aki hallja, adja át. Eger. Udvarhelyi Károly üzeni leánya Marika, Vili bácsiéknál van, ne aggódjanak érte. Üzeni továbbá makói nővére is, hogy jól van. Jászárokszállásra üzeni doktor Hudomel Józsefnek gyermeke, jól vannak. Ajter Nándor Damjanich utca negyvenkilencbe nővére jól van, ha lehet, jelentkezzen, aki hallja adja át. Patakiné Csengery utca ötvenhét Rózsáné egészséges, jól van. Weissné Ötvös utca harmincöt Rózsáék jól vannak, csókoltatja. Pálpuszta Lajosnak Búcsúba üzeni László, jól van. Tóth Ferencnének Tárkányba üzeni fia és családja, jól van. Császár Lászlóéknak Csillaghegyre Erdőfalvi üzeni, jól van. Miskolcra üzeni Kucsiba Ferenc, budapestiek jól vannak. G. Török Mihálynak Törökszentmiklósra fia üzeni, jól van. Ritkó Imrének Paplakra Erzsébet lányuk üzeni, jól van. Kelen Józsefnek Nyíregyházára felesége és lánya és a Rekenye utca négybe üzeni, jól vannak. Állami Korányi TBC Szanatórium betegei értesítik hozzátartozóikat, jól vannak, ellátásuk biztosítva van. Pucsi Józsefné üzeni Csurgóra Bécsi Istvánnnak és kislányának, jól vannak. Nagy Pál Imre Orosházára. Derzsi Gyula szüleinek Pakodra és menyasszonyának Kisszekeresre Berki Gizellának, jól van. Krisztián Gyula Vértesre feleségének. Pereg István Kőrösladányba. Szűcs János Dombóvárra. Radványi Imre Tótkomlósra. Bencze Béla … Kiss János Bogádra feleségének. Udvardi István Gönyűre. Rózsa Árpád Litkére szüleinek. Fekete Bálint Orosházára. Grósz Nándor Katónak, Nándikának Soltvadkertre. Balogh Istvánnak …. Istvánék üzenik Celldömölkre. Horváth Imre üzeni Várpalotára idős Horváth Ferencnének, jól van és a Fehér családnak Pétfürdőre. Jelinek Gézának és kisfiának üzeni testvére Jelinek Géza, hogy jól. Németh Károly Csorba Ferenc út Wágner József üzeni Debrecenbe Széchenyi utca harmincegybe. Kisbérre Köztársaság tér harmincegybe. Sopronba Brandenburgi utca négybe Németh Laurának, jól vannak, adjanak életjelt magukról. Polgár Sándornak Kecskemétre jól vagyok, értesítsen, Egon, Ica. Kovács Jánoséknak Szolnokra Bíróék üzenik Rákoshegyről, családjuk jól van. Boldizsár Gézának Pécelre üzenik Boldizsár Gézáék, jól vannak. Hámori Nándoréknak Bugyiba Eszter és anya jól vannak. Ágostonnak üzeni Zalaegerszegre jól vannak, adjanak életjelt magukról.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk.
Közöljük, hogy ma már sajnos nem vehetünk több üzenetet fel, a túlzsúfoltságra való tekintettel. Az üzenetfelvételt holnap reggel folytatjuk. Egyben elnézésüket kérjük az esetleges hibákért, mert sok címet, sok üzenetet kézírásról és esetleges gépelési hibákkal olvasunk fel.
Rövid szünet után, huszonhárom órakor zenekari hangversenyt közvetítünk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00893
Szünetjel
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. Huszonhárom óra tizenöt perc a pontos idő.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk.
A Csepeli Kórház köszönetet mond Tököl, Szigetszentmiklós és Csepel lakosainak a kórházba küldött élelmiszerekért. Doktor Ruth László üzeni Győrbe és Jávabordányba, jól vannak. Doktor Asztalos Erdőberénybe, jól vannak. Kahibát Sándor üzeni Tokajba szüleinek, jól van, egészséges. Puszta Lajosné Budapest Pozsonyi út negyvenháromból üzen Szegedre Lakánéknek, jól vannak mindannyian. Németh Imréné Budapest Erdélyi utca tízből üzen Tóth Jánosnak Sándorfalvára és Németh Imrénének Hódmezővásárhelyre, jól vannak. Október huszonkilencedikén visszaindul Csákvárról. Tóth Sándor és családja Budapest Kerepesi út száztizenkettőből üzen Szegedre és Sándorfalvára, egészséges, jól van. Lencsák Jenő üzen szüleinek Nagykanizsára, jól van, egészséges. Ribor Ferenc és családja üzeni Egerbe Tóth Bernátéknak és Óföldeákra szüleinek, jól van. Szilvási Antal és családja üzeni Budapestről Tiszaföldvárra szüleinek és testvéreinek és Tóth Pál kötélgyártó mesternek, jól vannak. Jordi Gyula Nagymányok, mindhárman jól vagyunk, anyu Kerek Imrének üzeni Jánoshalmára felesége és gyermekei, jól vannak. A Ráday utcai diákotthonba, Szentesre üzeni Tóth Ernő, Katona Mihály és Utász László joghallgatók, jól vannak, egészségesek. Laczkóandi Antalnak Gyergyóremetére a bátyja üzeni, operáció után jobban van, aki hallja, adja át. Fábri Dezsőnek Dorogra apja üzeni, mindannyian jól vannak. György Alajosnénak és Ágicának Sashalomra üzeni György Alajos, hogy benn dolgozik a klinikán, jól van. Kiss Sándornak Kemencére üzeni a felesége, jól van, Fábriékkal együtt. Szepezdi Zoltánnak Várpalotára felesége. Mészáros Sándor és családja Karcagra. Szabó Imrénének és Mészáros Antaléknak. Barabás Tamásék Kiss György Józseféknek Zalaegerszegre üzenik, hogy jól érzik magukat. … üzeni anyósának Komáromba és édesanyjának Komlódra, jól vannak. Bohina Béla őrvezető küldi Kecskemétről Tiszapüspökire, jól van. Kiss Ilonának Budapest tizedik kerület Nyitra utca kilenc bátyja és sógornője Kecskemétről jól vannak, üzenjen Kecskemétre. Király István Gyömrő Vasút utca tizenhét bátyja üzeni, Kecskeméten jól van. Bencze Sándor Turára szüleinek üzeni, hogy jól érzi magát. Lovász Ferenc Kőtelekre szüleinek és menyasszonyának. Földes István Újszászra szüleinek. Kelemen Mihály Kelenföldre szüleinek, hívják fel sürgősen a százötvenkilenc-hetes-száznyolcvanhetes telefon, megismétlem a számot, hívják fel sürgősen a százötvenkilenc-hetes-száznyolcvanhetes számot. Volokovics János édesapjának és hozzátartozóinak Kaposvárra. Hornyák Lajos és Pista szüleinek Nádudvarra, jól vannak családjukkal együtt. Gyuricz János szüleinek Soroksárra. Kun. József szüleinek és menyasszonyának Debrecenbe, Bánk utca kilencvenegy. Horváth László Csepelre Héja út hétbe Pertelics Istvánnak. Varga József Nagydobosra szüleinek és testvéreinek. Farkas Dezső Győrvárra a Sport utca tizenkettő szám alá édesanyjának. Hernádi István Ceglédre szüleinek. Olajos Károly feleségének Fótra, szüleinek Tiszavasvárra, fiúk. A Hosszú család Budapestről Kistelekre és Egyházaskeszőre szüleiknek, Hosszúperesztegre és Olaszfa községekbe testvéreinek. Natorics Pálnak Csorvásra fia, hogy jól vannak. Vígh Józsefnek és Takács Györgynek Pesthidegkútra Magdi, öcsi, Feri. Hutter Gyula szüleinek Zalaszentmihályra. Bako Sanyi szüleinek és testvéreinek Zalaszentmihályre. Rózsi és Zsuzsi üzeni Tóth Istvánnak Nagykapornakra szüleiknek, hogy jól vannak, egészségesek, aki hallja, adja át. Varjas Géza Siófokra szüleinek. Hodovszki János üzeni Békéscsabára szüleinek és testvéreinek, jól vannak. Róna Sándor feleségének, férje jól van, ezt az üzenetet a tizenötödik kerületbe a Széchenyi útra küldi. Telegdi Imrének Derecskére fia üzeni, jól van. Horváth Ferenc Tolnára szüleinek a Deák Ferenc utca negyvenhatba. Vanák Ferenc Tápiószele és Vácra rokonainak, az egész család jól van. Berényi Béla Besenyszögre feleségének, jól van. Sajtó Ferenc Apcra szüleinek. Szabó Gyula Törökkoppányba rokonainak és testvéreinek. Farkas Imre Békásmegyerre családjának. Várakozo László Budapest Garai utcába szüleinek. Szabó Gyula Debrecenbe a Homok utcába. Kiss János Nagykátára szüleinek. Árgyalán Sándor Budapest Rudas László utca ötvenegy családjának. Széplaki Gábor Vácra szüleinek. Ardai Sándor Pesterzsébet szüleinek és Bojtár Annának. Ferti Antal üzeni doktor Pozsgai Bélának Budapestre, jól vannak. Erős János Esztergomba szüleinek. Gyura Gyula Újpest Bocskai utcába szüleinek. Hadi Frigyes Nagymarosra szüleinek. Bodnár Mátyás Kőröspatakra szüleinek és testvéreinek, hogy jól van. Sándor István üzeni Bükkábrányba Pintér Jánosnak és Szemere patakra Sándor Györgynek. Koncz István Sárospatakra György Lászlónak és Szomjas Istvánnénak valamint Koncz Jánosnak és Pesterzsébetre Szilágyi Ferencnek. Major Mihály Szegedre Jenei Bertalannak. Kecskemétre Szalai Ferencnek. Piliskei István Tápiószentmártonba Morvai Mártának. Negri Mihály Orosházára hozzátartozóinak. Hidas Sándor Mezőtúrra hozzátartozóinak. Igladi József Lukács Mátyásnak Pázmánd. Péter János …helyre szüleinek. Mészáros Sándor Vajtára és Simontornyára édesanyjának és nővérének. Mészáros Sándor Pestszentlőrincre a József Attila utca negyvenkettőbe Kiss Jánoséknak üzeni, hogy mindannyian jól vannak, aki hallja, adja át. Burján Sándor Kemenesmihályfára szüleinek. Király Endre Dunapatajra és Szamospatánfalvára szüleinek üzeni, hogy jól érzi magát. Dinnyés János Tápiósülybe feleségének és édesanyjának. Tilda József Alsógödre és Budapestre szüleinek. Tóth Ferenc feleségének Budaörsre, szüleinek Kunbaracsra. Özvegy Szabocs Ferencnének Nógrádverőcére leánya. Ilosvai Katalin üzeni édesapjának Aradra, hogy mindannyian jól vannak. Lukács Géza üzeni Leányfalura Balázs Józsefnénak, hogy jól van. Kolerics Vendel Drávatamásiba szüleinek. Kun László Szömörődre szüleinek. Nagy István Újszalontára menyasszonyának. Bártfai Ferenc Mosonmagyaróvárra feleségének. Kordics Ignác Érsekvadkertre szüleinek. Kovács Ferenc feleségének a Logodi utcába, szüleinek Szarvasgedére és Balatonboglárra. Villányi László …szomorra feleségének, Velembe szüleinek. Kató István Nemeskoltár szüleinek. Kollár József feleségének Győrbe. Sebestyén Gyula feleségének és szüleinek Tarjánpusztára. Mayer Sándor szüleinek Debrecenbe. Polyák György szüleinek Gyulajra. Szabó János szüleinek és menyasszonyának Toldidarócra Kristóf Imre szüleinek és feleségének Nógrádszakálra. Balogh Sándor szüleinek Angyalföldi út harmincnyolc, menyasszonyának Győrbe. Szabó András Kónyba szüleinek. Mészáros Ferenc Tiszaföldvárra szüleinek. Molnár Sándor Somogyszobra szüleinek. László Zoltán Balatonvilágosra szüleinek. Zalatovics János Berzencére édesanyjának. Tóth János Sóstóra édesanyjának. Hegedűs János Szilvásszentmártonra édesanyjának. Rádai János Sárospatakra szüleinek és testvéreinek. Harmat László Tatára szüleinek. Vitai Ernő Baloggyömörire szüleinek. Fábri Mihály Tátra szüleinek. Molnár Ferenc Szikszóra szüleinek. Kovács Géza Pesterzsébetre szüleinek és Boda Géza Pesterzsébetre szüleinek üzeni, hogy jól van.
Kedves Hallgatóink, üzeneteink közvetítését egy perc múlva folytatjuk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00896
Szignál.
Kedves Hallgatóink.
Folytatjuk üzeneteink közvetítését.
Pfeiffer Jolán üzeni szüleinek Hadácsra, hogy jól van. Nyuladi Erzsébet üzeni szüleinek, hogy jól van, Mindszentre. Horváth Mihály üzeni szüleinek. Fejér Ernő üzeni Tatára szüleinek, Horváth Antal és Vera üzenik Debrecenbe édesanyjuknak. Szüleinek üzeni fia Laci Jászszentandrásra, hogy jól van. Horváth Róbert üzeni Csepregre, hogy feleségével együtt jól van. Ferenc József üzeni családjának Budapest hatodik kerület … utca tizenkettőbe, hogy jól van. … Gábor üzeni Kajászóra szüleinek és testvéreinek, hogy jól van. … Miklósné üzeni férjének, jól érzi magát, ne aggódjék. Lovász Béla üzeni Nagyatádra szüleinek és testvéreinek, hogy jól van. Kovács Sándor üzeni Füzesgyarmatra szüleinek és testvéreinek, hogy jól van. Marci üzeni Óbudára, Laci üzeni Jutkának a …ra, hogy jól van. Sánta Béla üzeni Tarnaörsre szüleinek és testvéreinek, hogy jól van. Laczkó István Miskolcra szüleinek. O… János és családja Békéscsabára szüleinek és testvéreinek. Mohácsi János szüleinek … menyasszonyára Balatonbozokra. Bíró Mihály szüleinek …szentmiklósra, menyasszonyának Balatonaligára. Varga Rudolf Tiszaszentimrére szüleinek, családjával együtt. Horváth Imre szüleinek Naszályra. Fülöp Irmának üzen Hajmáskérre Frici. … Sándornak Debrecenbe … Karácsonyi Miklós Tyukod Kálmán-major szüleinek és testvéreinek. … Máriának Budapest tizennegyedik kerület Komócsi út huszonháromba Pista. … Lászlónak Jászapáti … utca húszba Pista. … Józsefnek Miskolcra László. Szabó Ferenc és családja Jászszentandrásra és … Adorján Istvánnak … Vas László Diósgyőr Vasgyárba szüleinek. ... Ernő Pilis… szüleinek. Láng István Pomázra szüleinek. Varga Sándor G… szüleinek. Hummer János Ze… szüleinek. Valentik János Sződre szüleinek. Szabó István Dombóvárra szüleinek. Kreutz József Vácra szüleinek. Varga András Abonyba szüleinek. Somogyi Tibor Debrecenbe a Gergely utca hétbe szüleinek. Bencsák István Fábiánházára szüleinek. Budai Ferenc Biharnagybajomba szüleinek. … Andor István szüleinek Sümeg János-majorba. Árki László szüleinek Farmosra. Papp Ferenc Debrecen Dobozi út édesapjának, Nagyváradra rokonainak és Hajdúnánásra Szabó Erzsébetnek. Polányi János Balatonbozókra Somogyi Istvánéknak. Limbai Jánosné üzen, hogy jól érzik magukat. … Jánosnénak Pestszentlőrincre. Rumbai Józsefnek a tizenharmadik kerületbe és Máthé Istvánéknak Budapestre, jól érzik magukat. … Páléknak Mátyásföldre üzen apa, anya, hogy jól vannak. A Somogyi család üzen Kölesdre a Kőszegi családnak. Losonczi Jenőnének Nagykárolyba üzenik testvérei. Sebestyén Károly üzeni Sarudra szüleinek. Miczong Andorné Gádorosra szüleinek. Grósz Árpádnak és Klein Sándornak Tótkomlósra üzenik gyermekei, hogy jól vannak. … László családja is jól van. Gallus Lászlónak Nagymaros művésztelepre üzeni édesanyja és … egészségesek, az Izabella téren vannak. Diamant Manónak Egerbe üzeni a Pe… család, hogy mindannyian jól vannak. Kaposi Ottó a Ferenc körút huszonhatból és Richter Lajos a Ráday utca ötvenkettőből adjon életjelt a százharmincnégy-öt-kilencvenhármas telefonon. Megismétlem a számot Kaposi Ottó a százharmincnégy-öt-kilencvenhármas telefonon adjon életjelt magáról.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk.
Szignál.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00898
Szünetjel
Kossuth és Petőfi Rádió Budapest. Huszonhárom óra negyven perc.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítünk. Gallai Gáborné és Falk Éva üzeni hozzátartozóiknak, hogy jól vannak Gyurival együtt. Debrecenbe, a Hadházi utcába Gavallér Józseféknek üzenik, jól vagyunk, Sári, Laci, ha tudnak, telefonáljanak. Ádám Gyuláné Szekszárdra üzen férjének és kislányának, ha lehet, azonnal megy haza. Nagy Tóbiás feleségének Zomborba. Kiss Gergely Miklós édesanyjának Miskolcra. Réthey Béláné édesanyjának Győrbe Rákoshegy Örömvölgy utca négyben Magdi azonnal adjon életjelt magáról a háromnegyvennyolc-nulla-hetvenhatos számon, Jancsi. Megismétlem a számot, Magdi a Rákoshegy Örömvölgy utca négyben a háromnegyvennyolc-nulla-hetvenhatos számon adjon azonnal életjelt magáról. Felföldi Ibolya üzeni Borotára a Felföldi családnak, hogy szerencsésen megérkezett, jól van. Korinek Magdolnának Szegedre, az egyetemre szülei üzenik, jól van. Juhász László üzeni Jászkisérre, mindnyájan jól vannak. Borotára üzeni Koch József egyetemista szüleinek, hogy jól van. Szárszóra Mihály Ernőnének Tibor és Oli jól vannak. Kékesre a SZOT Üdülőbe Uremovics Frigyesnének férje jól van. Kiss Magda édesanyjának tizenharmadik kerület Frangepán utca harmincegy, jól van. Kramer Zsuzsának Besnyő György üzeni, jól érzi magát. Vikosz Endre Dobraszentmártonba és Baranyajenőre üzeni, jól vannak. A Nagytemplom utca huszonhárom és huszonötös számú házak lakói üzenik hozzátartozóiknak, jól vannak. Kodorék üzenik édesanyjuknak Hévízgyörkre, jól vannak. Dékány Lászlónak Debrecenbe üzen édesanyja, hogy jól van. Vastagh László Budapest tizenharmadik kerület Faludi utca húszba feleségének. Török Lajos Görbeházára szüleinek és Gyurcra menyasszonyának. Máthé Jánosnak Kajászóra Juliska. Márkus Gábor honvéd Taszárra szülei, Ella néni és Pistáék jól vannak. Molnár Antal Szolnokra a Magyar utcába családjának. Borsodiéknak Bonyhádra és Geize Ottónak Herendre üzeni, jól van. Macskevics Gyula adjon életjelt Klárinak, anyunak, vagy Pista bácsinak. A Tinódi úti ház lakói hozzátartozóinak üzenik, jól vannak. Kovács Gyula Hajdúbagosra szüleinek. Kustár Magda özvegy Kovács Jánosnénak, özvegy Horváth Jánosnénak Mezőcsokonyára és özvegy Bokorai Jánosnénak Böhönyére Jancsiék. Molnár Sándor Budapestről László Istvánnak Egyházszentmártonra, Rózsi és a család jól van, aki hallja, adja át. Orosházára Jagdi Mihály, mindenki jól van. […] Vadóczi István Kecskemétre Vadász Tibornak, mindhárman jól vannak. Aranyközi Lászlónénak Szlovákiába gyermekei Budapestről. Tóth Lőrinc Újpestre Tóth Lajosnénak és özvegy Fogarasi Ferencnének Vásárhelyre. Nagy János szüleinek üzeni, Joliékkal együtt jól vannak. Tóth Béla feleségének Pátyra és fiának Szolnokra. Szántó Endréné és Fabriczki család Weiber Eleknek. Szabó Anci Nyíregyházára Újerő utca huszonegybe szüleinek. Szántó Mátyásné és Szemek Dezső Szántó Mátyásnak. Virág János tanár adjon életjelt magáról, hívja fel az ifjúsági nevelőotthont. Roth Ferenc szüleinek Veszprémbe a Cserhát utca tizenötbe. Papp Istvánnak Hódmezővásárhelyre Szerencse utca tíz szám alá Olga lánya Budapestről, hogy a család jól van. Palócz Imre Jászfényszarura feleségének és szüleinek. Gút István Fegyvernekre szüleinek. Ács Kálmán Jászberény-újerdőre és Kelebia Vasútföldre, aki hallja, adja át. Farkas János Jászkarajenőre Molnár Jánosnak. Nagy István szüleinek Gádorosra és Nagydobosra. Bársony János Tiszalök Hajnalos-tanyára és a Karcsú családnak Sárvárra. Budavári Jenőnének a Hegedűs Gyula utcába üzeni Gyuri, hogy jól van. Pataki Ferenc feleségének és kislányának Rákoshegyre Széchenyi utca tizenkettőbe és szüleinek Ócsára. Aki hallja, adja át. Túri Jánosnak Tiszalökre fia, Mihály. Szemes István Pázmándra feleségének. Balogh Jenő feleségének Budapest November hetedike térre, aki hallja, adja át. Mindz Gizellának tizennegyedik kerület Kerepesi utca huszonnyolcba, férje jól van. Nagy József Környealsóra szüleinek Pestről, aki hallja, adja át. Tóth Imre Gyöngyöshalászra Kolozsvári utca kilencbe üzeni, hogy családja jól van. Németh József Dunapentelére Forgács Jánosnak üzeni, hogy családja jól van. Szászi József és családja Kiskunfélegyházára és Gácsérra. Kovács Tibor szüleinek Füzesabonyba. Varga Jánosnak felesége és családja Csorvásra, a szőlőbe. Bali Nándor és Jenő Bali Károlynak Zalaszentlászlóba. Gazdagán Gábor gépkocsivezető Dembinszky utca negyvenhat számban lakó családjának adjon életjelt magáról. Orosz József Rákoshegyre Szilágyi utca harmincegybe és Szeghalomra Lombosi utca tizenegybe. Ifjú Ungi István és családja Herédre, az Újtelepre apósának üzenik, hogy jól vannak. Özvegy Bója Józsefnének Jászdózsára gyermekei. Paládi Emiléknek Rákoshegyre Vécsei utca huszonegybe Hankáék. Kalmár Pálnak Sopronba Lenin körút nyolcvanegybe Nyúlék. Fodor István és felesége Budapestre és Szirákra. István Andor szüleinek és testvéreinek Sepsziszentgyörgyre. Halada Jusztikának vőlegénye és családja Rákosszentmihályra. Fóti Gyuláék Miskolcra édesanyjuknak és rokonaiknak. Garamvölgyiné édesanyjának Horváth Jenőnének Szent István park tizenhat. Dobránszky Emőke szüleinek és bátyjának Balatonszemesre. Erdősi Sándor családjának Kispest Zrínyi utca százhuszonnyolcba, Ilonka is jól van. Liber Juditéknak Válba, Liber Józseféknek Csongrádra Lencsésék és a két Kiss család. Kiss Ferenc feleségének Budapestre és Mórára Kiss Istvánnak. Horváth András szüleinek Hajdúnánásra. Márton János szüleinek Békéscsabára. Szabó Sándor és Megyeri János Szentetornyára szüleinek. Baranyi Imre szüleinek Szőlős-nyaralóra. Nagy Sándor feleségének Tormára Németh József szüleinek Székesfehérvárra. Elek Bélának Budapestre Tóth Ferenc. Szurdik János és családja mindszenti és szegedi ismerőseiknek. Fehér Bálintnénak Szatmárnémetibe gyermekei. Antal Sándornak Sarkadra ifjú Boros Gergelyék. Tubró András Tapolcára Árpád utca egybe feleségének és Pázmándra szüleinek. Szűcs Ferenc Székesfehérvárra szüleinek jól van. Kemény Árpád Mátyásföldre édesanyjának és testvérének. Szabó Dezső Tokár Gyulánénak Miskolcra, fiával együtt jól van. Hajósi László feleségének Salgótarjánba és Gyarmatra szüleinek, munkahelyén van. Urbán Lajos Dunakeszi István út négy feleségének és kislányának. Rucsai család Huska Jánosnénak Erdőbányára és Bognár Jánoséknak Esztergomba. Böröcz Jánosnénak Nagydorogra gyermekei. Pintér Istvánnak Érdre Eszter. Czigány Istvánnak Jászberénybe Józsiék jól vannak. Nagy Imrénének Karcagra Apus. Fülep Józsefnének és Pintér Sándornak munkatársai. Ajkatundervölgybe Menyhárt Józseféknak gyermekei. Braun Márton és Pekár Menyhértéknek Tömörkényre és Sásdra Boda Istvánéknak. Mohai Margit Nagykőrösre és Pincehelyre özvegy Nagy Istvánnénak. László és Merész családnak Dévényi Solymárra. Horváth István feleségének Keszthelyre a volt fizikai csoport. Azt üzenik mindannyian, jól érzik magukat.
Kedves Hallgatóink. Üzeneteink közvetítését rövid szünet után folytatjuk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00902
Szünetjel
Kedves Hallgatóink, folytatjuk üzeneteink közvetítését.
Pentz Mihály Kolontárra testvéreinek. Kürig Imre Devecserre és Tinnyére testvéreinek. Berényi Lajos Szolnokra feleségének. Krakopa Mária Perényi Istvánnak a Bródy Sándor utca negyvenhatba. Mátrai Tibor feleségének Kiskőrösre. Papp Endréné Botpaládra, aki hallja adja át. Szeberédi Edit Bikátz Lászlónak azonnal adjon életjelt magáról a rádión keresztül. Kovács Ödön Rimasimonyiba Kovács Bertalanéknak. Ugyancsak Kovács Ödön Kölesdre Bor Gyulánénak, édesanyja amint lehet, utazik, aki hallja, adja át. Kovács László Kovács Bálintnénak Dunavecsére. A Malinka és Török családnak Adonyba, a hozzátartozók jól vannak. Ugyancsak Pápai Miklósnak üzen Kovács László Nagymarosra, a kispesti és a pesti rokonság jól van. Barta István és családja szüleinek Dunavecsére. Krőber József Hévíz Gyógyfürdő Kórházba és Kornai Lászlónak Szeged Kocsis Szállóba, családjaik jól vannak. Englenderéknek Bajára űszociális otthonba Langer és Benedek család jól van. Kutlik Sándor a Rudas László utca harminckilencből kéri fiait, Zoltánt és Sándort, adjanak életjelt. Kubiék és Garaiék Nagy Dánieléknek Cigándra. Polgár József a Rókus Kórházból Ottónak Hegyfalura, az egész család jól van. Hungel György családjának a huszadik kerületbe. Papp Jenő Kecskemétre édesanyjának. Lenkei Teréz édesanyjának Pécsre. Papp Sándor Soltvadkertre feleségének, aki hallja, adja át. Kreutz Lajosné Dióskálra. Lendvai László Bajára. Doktor Darvas Lászlóné Szarvasra. Nagy Istvánné Vasszentmihályra. Nagy Béla Kerecsendre. Kranda János Jobbányira, Kiss Boros Lászlóné Kecskemétre. Tiller Magdolna Kispestre. Lasznernénak Badacsonybonajra Ádler doktor üzeni, hogy az egész család jól van. Klugerné Zalaegerszegre nővérének a János Kórházból. Latinbacher Ferencné szüleinek Szolnokra. Horváth Erzsébet Kiskőrösre Sanyi és felesége. Viakai Teréz édesanyjának Pécsre. Foltos Andrásné szüleinek János Kórházban jól vagyunk. Nemerei Olga szüleinek Békéscsabára, Válik Géza tizenháromba szüleinek. Hajdú Józsefnénak Budapest hatodik kerület Ötvös utca harminchatba Gizi. Buri Attilának Marosvásárhelyre, a Mávaut-osok rendben vannak, kérik a romániai rádiót, adják tovább. Tehát megismétlem, Buri Attilának üzenik Marosvásárhelyre, a Mávautosok rendben vannak, kérik a romániai rádiót, adja tovább. Tóth Kálmán Kisvárdára. Kovács Ilona Dunapatajra szüleinek. Tóth András családjának Hős utca tizenöt, egyelőre nem megy haza. Pölöskei Lajos testvéreinek Rédére az egész család. Rendl Lajosné Csepregre Attila utca háromba. Doktor Fogarasi István és Mihály Kaposvárra üzenik, hogy jól vannak. Vince Lajos hadnagynak Székesfehérvárra felesége Pestről üzeni, Anyunál vagyunk. Kibet Attilánénak Veresegyházára férje, a garázsban van, jól érzi magát. Váradi János és Imre családjának Mezőszilasra. Kovács Ferenc Egercsehi-bányatelepre Erdei Tódornak. Kurat József Majakovszkij utca nyolcvanba. Kiss Bertalan Vecsés. Aranyosi Gyuláné Mária utca huszonkilencbe. Róna István és családja üzeni Triczkó Pálnak Hódmezővásárhelyre. Holló Antalnak Nyergesújfalura gyermekei jól vannak. Orbán Márta Veszprémbe szüleinek. Szabó János Táncsics Mihály hat, szüleinek Gyöngyösorosziba. Kecskemétre Öri Lászlónak, mindannyian jól vagyunk, Bandi, Juci. Városi Ernőnek fia és családja jól vannak. Kiss János Tápiószentmártonba szüleinek. Lukács Pál Tápiószentmártonba ugyancsak szüleinek. Fekete János és fia Pátérra feleségétől. Kovács István szüleinek Gátérra. Fehérvári Lajos és Z. Tóth István Mezőtúrra szüleinek és hozzátartozóinak üzeni, jól van. Debrecenbe özvegy Szabó Sándornénak lánya üzeni Kispestről, hogy az egész család jól van. Sándor Andrásnak Kondorosra a Molnár család Kispestről. Sátoraljaújhelyre Kispestről Gottfieldék. A Fővárosi Gázszolgáltató Vállalat kispesti munkásszállójából a dolgozók üzennek. Fodor István feleségének és családjának Baktalórántházára a Móra-tanyába. Lakitelekre Pajt Jenőéknek Kispestről Varga István jól van. Mezei József Tatára Kispestről. Bajára Kispestről a Kaptar család. Sárbogárdra a Borcsak és Kiss családnak Kispestről üzennek Miklós. Fejér József Patajra családjának, aki hallja, adja át. Varga János és Fodor István Sülysápra Rózsási Sándornak Kispestről. Miók Ignác Dévaványára a Hajnal utcába. Megyeri Lajosnak a Bródy Sándor utcába öccse üzen Kispestről. Ugyancsak Kispestről üzen Kapter Sándor Sárbogárdra. Doktor Csaba György ne nyugtalankodjék, felesége, kislánya, szülei jól vannak, aki hallja, adja át. Fehér Ferencék szüleiknek Miskolcra és Aradra, mindhárman egészségesek. Nyolcas Bálintné Gyöngyösre férjének. Kabó László és felesége Pesterzsébetre üzenik, hogy a Pálinkás és Fehér család jól van. A most következő üzenetek küldői valamennyien jól érzik magukat. Kende Róza Békéscsaba, Mezőtúr. Bodnár Gizella Putnok Hunyad utca tíz. Barta Anna Dabas. Barta Mária Pesterzsébet. Simon Balázsné Parád. Foll Istvánné Bicske. Szilágyi Lászlóné Aszód. Varga Cecília Kapuvár. Szabadka Ilona Nagy Istvánné Csepel Temesvár utca. Takács Erzsébet Homokmégy. Keresztúri Rozália Szombathely. Kerekes Katalin Kiskunhalas. Ha… Jánosné Hajószentgyörgy. Baranyai Judit Hódmezővásárhely. Kudlik Ilona Székesfehérvár. Kende Józsefné Nagykanizsa. Antal Júlia Jászapáti. Bulkovics Imre Budapest Király utca tizenhat. Tarnócz Károly Kisterenye. Szabó Károly Kecskemét. Katona János Győr. Fazekas János Túrkeve. Pusztai Lajos Endrőd. Csányi Sándor Budapest, tizennegyedik kerület Remény utca harminchárom. Németh János Borsodszentgyörgy. Káldor Imre Pápa. Perbenák János Zebegény Dunakeszi. Dalmár Ferenc Ártó. Gulács Antal Fako Ecser Sándor Cegléd és Molnár János Budapest Kiss János altábornagy utca huszonegy. A Szederjesi család üzen Marosvásárhelyre. Horváth Károly Kilobekistvánra és Vola József szüleinek Turára, Kármán József és István szüleinek Tápiszentmártonba. Szombathelyre Szanyi Istvánnénak hozzátartozói. Wollner István hozzátartozóinak. Puszták Józseféknak Maroshévízre veje és lánya. Monorra Kolozsvári Józsefnek üzeni veje, lánya és fia. Kasznyevszky József és családja szüleinek és rokonainak Bathalomra, ne aggódjanak, jól vannak. Nádasi Jánosné Kisújszállásra Pete Sándornénak, mindannyian jól vannak. Elner Tibor Ottót keresik szülei, jelentkezzék a kettőszázkilencvenkettő-háromszáztízes telefonon. Megismétlem. Elner Tibor Ottót keresik szülei, jelentkezzék a kettőszázkilencvenkettő-háromszáztízes telefonon.
Kedves Hallgatóink, üzeneteket közvetítettünk.
Rövid szünet után huszonnégy órakor híreket mondunk.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00904
KOSSUTH RÁDIÓ, SZOLNOK Üzenetek. [A Kossuth Rádió október 29…
csak szöveg · ID: 20538 · Üzenet
KOSSUTH RÁDIÓ, SZOLNOK
Üzenetek.
[A Kossuth Rádió október 29-i bejelentése szerint: „Felhívjuk kedves hallgatóink figyelmét, hogy a szolnoki dolgozók kívánságára ma éjszaka 1-től kezdve üzeneteket közvetítünk a Kossuth rádió hullámhosszán a szolnoki stúdióból."]
(Forrás: Kossuth Rádió bejelentése, 1956. október 29.)
ID: 20538
Szabad Győr Rádiója
Az értelmiségi forradalmi bizottság levele: Magyarok, polgár…
/ Nem lehetett pontosan megállapitani ezideig, hogy Miskolc vagy Győr sugározta-e az alábbi közleményt, valószinüség szerint inkább MISKOLC.
csak szöveg · ID: 20547 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény
/ Nem lehetett pontosan megállapitani ezideig, hogy Miskolc vagy Győr sugározta-e az alábbi közleményt, valószinüség szerint inkább MISKOLC. Mon./
Az értelmiségi forradalmi bizottság levele: Magyarok, polgártársak! A magyar nép hősi szabadságharcban kivívta a végső győzelmet. Mint a rádióból hallottátok, Nagy Imre miniszterelnök bejelentette legfőbb követeléseink teljesítését: az ÁVH felszámolását, a szovjet csapatok kivonulását Budapestről. Hiába mesterkedett Gerő Ernő bűnös bandája, hiába próbálta meg elszigetelni Nagy Imrét a forradalmi tömegektől, rágalmazta ellenforradalmároknak, restaurátoroknak a hős felkelőket, hiába adott parancsot az ÁVH-nak a tömeggyilkolásra, hiába hozott nyakunkra idegen csapatokat, népünk ereje nagyobbnak bizonyult a terrornál és győzött. Halottaink vére nem hullott hiába. Egyszer s mindenkorra véget ért hazánkban az a szégyenteljes korszak, melyben egy, a néptől idegen bűnszövetkezet bitorolhatta a hatalmat, tarthatta rettegésben az igazi hazafiakat, párttagokat és pártonkívülieket egyaránt. Végetért az a korszak, amelyben büntetlenül lehetett zülleszteni és kiárusítani gazdasági, természeti kincseinket, végetért a Rákosi-Gerő-Farkas féle hazaáruló sztálini politika, mely ki akarta ölni a hazafiságot a nép és az ifjúság szívéből. A győzelem perceiben legelső kötelességünk, hogy meghajtsuk lobogónkat a hősök előtt: dicsőség a szabadságharc elődeihez méltó magyar ifjúságnak és diákoknak, az elszántan harcoló munkásoknak, parasztoknak, értelmiségieknek, dicsőség derék, hazafias honvédeinknek, rendőreinknek, akik az első perctől kezdve a nép mellé állottak, dicsőség mindazoknak, akik fegyverrel a kezükben védték hadállásainkat a túlerővel szemben, és a dicsőség az utca népének, mely halált megvető bátorsággal, fegyvertelenül vonult a tankok és géppisztolyok elé. Köszönet a szovjet hadsereg azon tagjainak, akik nem voltak hajlandók fegyverüket a magyar szabadságharc és a nép ellen fordítani. Magyarok! Büszkén állhatunk ismét a világ elé, elszánt szabadságharcunkkal kivívtuk az egész világ haladó közvéleményét, rokonszenvét és támogatását. Nemzeti becsületünk ismét teljes fényben ragyog. Polgártársak! A szovjet csapatok kivonulására ígéretet kaptunk. Ebben az országban most már a magyar népé a hatalom. A harcoló ifjúság mellé állt a néphadsereg, a rendőrség, a munkástanács és a falvak népe, együttvéve elénk erőnk van ahhoz, hogy megteremtsük független, szabad demokratikus életünket. Ezért a bpesti értelmiségi forradalom bizottsága arra kér minden hős felkelőt, fegyveres csoportot, valamint a munkás- és a paraszt-ifjúságot, az egyetemi ifjúságot, a Petőfi-kör tagjait és a volt népi kollégistákat, hogy jelentkezzenek a nemzetőrségbe. A honvédséggel, a rendőrséggel és a munkástanáccsal közösen biztosítsák az egész országban az áhított békét és a nyugalmat. Reméljük, további követeléseinket már békés úton, a kormánnyal egyetértésben vívhassa ki a nép. Egységes erejével, intézkedéseivel, a falvak lakóinak demokratikus fejlődésével, a nemzetőrség és a többi hazafiak védelme alatt. Mindennemű sztálinista vagy ellenforradalmi restaurációs híreket visszautasítunk és visszaverünk!
Magyarok! Lehetnek köztünk véleménykülönbségek, de a legfontosabb követelésekben egyetértünk: követeljük a következőket: 1. a kormány haladék nélkül rendezze viszonyainkat a SzU-val az egyenjogúság alapján. A szovjet csapatok kezdjék meg kivonulásukat az egész ország területéről.
2. Szüntesse meg a kormány hátrányos külkereskedelmi szerződéseinket, a magyar föld kincsei, uránium, bauxit, a parasztok munkájának gyümölcsei ne kerülhessenek titkos szerződések révén potom áron idegenbe.
3. Általános, titkos választásokat, a nép szabadon állíthasson jelölteket.
4. A gyárak, a bányák legyenek valóban a munkásoké. Gyárat, földet, tőkésnek, földbirtokosnak vissza nem adunk! /Hangsúlyozva mondja. Mon./ Az üzemek igazgatását szabadon választott munkástanácsokra kell ruházni. A kormány biztosítsa a magán kisipar és a magán kiskereskedelem működését.
5. A kormány szüntesse be a kiszipolyozó norma-rendszert. Gazdasági lehetőségeinkhez mérten emelje fel az alacsony béreket és nyugdíjakat.
6. A szakszervezetek legyenek a munkások valóságos érdekvédő szervei, szabadon választott szervezéssel. Alakuljanak meg a dolgozó parasztok saját érdekvédelmi szervei.
7. Biztosítsa a kormány a mezőgazdasági termelés szabadságát és biztonságát, az egyéni termelők és a parasztok megfelelő önkéntes szövetkezéseinek támogatása révén. Töröljék el a parasztokat kirabló gyűlöletes beszolgáltatási rendszert.
8. Szolgáltasson igazságot és adjanak anyagi kárpótlást a tagosítással és egyéb törvénytelen intézkedésekkel sújtott parasztoknak. 9. Teljes szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadságot. 10. Október 23-át, nemzeti felszabadító harcunk kezdetének napját nyilvánítsa a kormány nemzeti ünneppé.
Budapest, 1956. október 28.
Magyar Értelmiségi és Forradalmi Bizottsága nevében. Aláírások: Egyetemi Forradalmi Diákbizottság részéről: Kozár István, Molnár József, Varga János.
A Magyar Írók Szövetsége részéről: Erdei Sándor, Sipos Gyula, Méray Tibor, Haraszti Sándor.
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége részéről: Vásárhelyi Miklós, Boldizsár Iván.
A Képzőművészek Szövetsége részéről: Bencze László, Somogyi József. A Magyar Zeneművészet részéről: Szervánszky Endre, dr. Járdányi Pál.
Az Egyetemi Oktatók nevében: Nagy Tamás, Major Máté, Kádár Iván, Markos György.
A Népi Kollégiumok nevében: Kardos László, Gyenes Antal, Tőkés Ottó. A Petőfi-kör nevében: Tánczos Gábor, Nagy Balázs,
A MEFESZ nevében Judics György. –
Kedves Hallgatóink, a Magyar Értelmiségi Forradalmi bizottság néphez intézett levelét olvastuk fel. Zenés műsorunkat folytatjuk. –
A fenti adást megismétlik 8 órakor. –
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 445–449. oldal)
ID: 20547
Osztrák határmenti községek, Balla és Szentandrás 15.000 Sch…
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA beszél.
csak szöveg · ID: 20549 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Hírek, Üzenet
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA beszél.
Osztrák határmenti községek, Balla és Szentandrás 15.000 Schilling készpénzt és 12.000 S értékű adományt küldenek Sopronba.
Örömmel üdvözli a győri rádió a győr-sopronmegyei munkás- és katonatanács, valamint a megye valamennyi dolgozója a megalakult somogymegyei munkás- és katona-tanácsokat vasárnap esti megalakulásuk alkalmával. Örömmel vettük tudomásul a honvédség őszinte és önfeláldozó közreműködését a rossz emlékű államvédelmi hatóság felszámolásában.
Sopronból jelenti tudósítónk: A városban rend és nyugalom van. Forgalom az utcán normális. Az üzletekben felvásárlás nem észlelhető. Kenyér és tej bőségesen áll a város rendelkezésére. Ha Győrött szükség van kenyérre, akkor a soproniak tudnak küldeni, csak a szállításról gondoskodjanak.
Szerelvényt küldtek a fővárosba, mely vért, plazmát és élelmiszert szállított.
Üzenetek. –
9.55 h. Üdvözlő és más táviratokat olvasnak fel, sajnos érthetetlenek; majd megismétlik az előbbi híreket. Mon.
10.15 h.
......... Az emberek örömmel foglalták el munkahelyeiket. Azok az emberek, akik higgadtan gondolkoznak, azok, akik tudják azt, hogy most a haza azt kívánja, hogy minden becsületes magyar ember dolgozzék, hogy dolgozni kell. Azok az emberek kezdték meg lelkesen a munkát, akik ott álltak annak idején Győr utcáin, követelték jogaikat, azokat ki is vívták. Jóleső érzés volt ma reggel Győr utcáin sétálni. Békés hangulat fogadott bennünket, az üzletek nyitva vannak, a vevők vásárolják az élelmiszert, látogatják a Győri Állami Áruházat. Néhány perccel ezelőtt jártunk Győr utcáin, ugyanaz a helyzet, mint ...: az emberek békésen járnak, kelnek, végzik a dolgaikat.
Gyirmót község asszonyainak üzenetét olvassuk fel: Szabad Győr Rádiójához! Gyirmót község dolgozó paraszt asszonyai felhívással fordulnak a Győr-környéki falvak asszonyaihoz. Egy hír jutott el hozzájuk a tegnapi nap folyamán, amely miatt .... nagyon szégyenkeztünk. Egy győri piacról hazatért asszony-társunk hozta, mondhatjuk, mindannyian mély megütközéssel hallottuk. A hír pedig az volt, hogy némely elárusító kihasználva a nagy keresletet, a leadásra szánt tejét a győri piacon adta el, méghozzá 3 F helyett 6 F-ért. Nem elég, hogy az illető kibújt a kötelességteljesítés alól, hogy a győri dolgozók ezekben a napokban kevesebb tejhez jutottak, még kétszeres hasznot húztak addig, míg a város-piac ... Ugyanígy megbotránkoztatott bennünket egy eladott kacsa, melynek kilójáért 30 forintot számított egy markosi ...Asszony-társaim, .......ne vallja magyarnak magát egy ilyen asszony. A város dolgozói szembe néztek a puskacsövekkel, napokig talpon álltak indulásra készen a szabadságotok kivívásáért és nem sajnálták a bőrüket. Köztünk olyan is akad, aki gazdagodni akar ... szorult helyzet...Mi, akik messziről is együttérzünk Győr város lelkes, bátor népével, felhívunk benneteket, polipi ?? asszonyok, ne engedjétek, hogy mégegyszer ilyenféle előforduljon. ... Vásárosok, gondoljatok arra, hogy az a vevő harcosa volt a ti szabad jövőtöknek. Szeretetükért, hősiességükért a magatok módján adózzatok! Ezt üzenik nektek, erre hívnak fel benneteket .... asszonyai. –
Kedves Hallgatóink, a Szabad Győr Rádiója többször ismertette már Nagy Imre miniszterelnök kormányközlését? A miniszterelnök ebben bejelentette, hogy a legfontosabb követelések teljesítése máris biztosan ..., ígéretet tett, hogy sor kerül minden jogos követelés teljesítésére. Számos üzemből, városból és faluból újabb követeléseket adtak ki. Számos üzem dolgozói kijelentették, addig nem veszik fel a munkát, amíg követeléseiket nem teljesítik. Igazat adunk azoknak, akik szilárdan kitartanak jogos követeléseik mellett. Ez a szilárd kitartás azonban úgy is megnyilvánulhatna, miként nagyon sok üzemben
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 453–455. oldal)
ID: 20549
Értesítéseket olvasunk fel: Értesítjük az Újpentelén tartózk…
SZABAD GYŐR.
csak szöveg · ID: 20551 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény
SZABAD GYŐR.
Értesítéseket olvasunk fel:
Értesítjük az Újpentelén tartózkodó munkavállalóinkat, Takács Lajos, Abrancs István, Baumgarntner Béla, Takács László, Baranás Antal és Nagymihály dolgozókat, hogy munkabérüket a dunapentelei nemzeti banknál felvehetik. Wilhelm Pieck Vagon- és Gépgyár.
A győri vágóhíd dolgozói jelentették, hogy valamennyien bent vannak az üzemben és megkezdték a termelést. Néhány vidéki munkás maradt csak otthon. Ezeket az embereket felhívja a vágóhíd munkástanácsa, hogy a lehető legsürgősebben foglalják el munkahelyüket. Megnyugtató hírt közölnek: A győri vágóhíd hús- és kolbászfélével a meglévő készletekből egész évben? egészében? el tudják látni nemcsak Győrt, hanem Győr-Sopron megyét.
A győri ...gyár munkástanácsa ma reggel gyűlést tartott. A munkástanács a gyűlésen egyhangúlag két pontból álló határozatot fogadott el, amelyet ismertettek a dolgozókkal, akik helyeselték... Mielőtt felsorolnánk a határozat pontjait, elmondjuk, hogy a győri ....gyárban folyik a munka, a dolgozóknak körülbelül fele megjelent munkahelyén.
Határozatot ismertetünk:
1. Minden erőnkkel támogatjuk az ideiglenes győri nemzeti tanácsot, segítjük, hogy minél előbb helyreálljon a rend.
2. Biztosítjuk az üzemben a rendet és a fegyelmezett termelő munkát. Mielőbb át akarunk térni a három műszakos termelésre......
3. .....
4. A munkástanács... nem független. Mindenki a maga munkaterületén viszi tovább a termelő munkát és munkástanácsi tagsága...
/sajnos a vétel tovább annyira elromlik, hogy teljesen érthetetlen lesz/
/Hozzátartozók üzennek/
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 475–476. oldal)
ID: 20551
Híreket és közleményeket olvasunk fel. Kedves hallgatóink, a…
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA
csak szöveg · ID: 20552 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény, Hírek, Üzenet
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA
Híreket és közleményeket olvasunk fel.
Kedves hallgatóink, a Szabad Győr rádiója Nyíregyházáról kapott értesülések szerint ...folyamán.... Megismételjük: ..a szovjet-magyar határon az éj folyamán Nyíregyháza környékén....
Nagy Imre tegnapi kormánynyilatkozata....... ...általános és szabad választások bejelentését, ha ? határidőt ..az ígéretekhez. ......
Budapesten.... a kormány ... az orosz csapatokat....
Arról hallottunk, hogy ...a szovjet csapatok....átadása .. és arról semmit sem hallott, hogy....a szovjet csapatok....
Üzenetek. –
Felhívjuk kedves hallgatóink figyelmét, a Szabad Győr Rádiója...kérjük kedves hallgatóinkat,....üzeneteket...–
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 465–466. oldal)
ID: 20552
/A rádió különtudósítójának jelentése Heiligenkreuzból./ Nag…
RÁDIÓ GYŐR
csak szöveg · ID: 20553 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Beszélgetés, Hírek
RÁDIÓ GYŐR
/A rádió különtudósítójának jelentése Heiligenkreuzból./
Nagy Imre tegnapi nyilatkozata nagy vitát keltett. Kár lenne áltatni magunkat teljes egyetértéssel. Sokan hiányolják a határidőket és ígéreteket a választás és a szovjet csapatok kivonásával kapcsolatban. Ez a bizalmatlanság folyománya a Nagy Imre kormány bűnös, késedelmes, népellenes huzavonájának.
A bpi Vámháznál beszélgettünk gépkocsivezetőkkel. Sokak szerint a harc Budapesten szünetel. Azok a hírek, amelyek arról szóltak, hogy egyes kisebb szovjet részlegek átálltak a felkelőkhöz, megfelelnek a valóságnak. Azonban az, hogy szovjet egységek magyar jelzéssel álcázottan harcoltak volna, erről nem hallottak. Az orosz katonák azt beszélték, hogy azért vonulnak ki Budapestről, mert a minisztertanács elnöke, akinek még a nevét sem tudták, kijelentette, hogy nincs szükség orosz csapatokra, mert a magyar csapatokkal is meg tudják tisztítani a rendzavaroktól a fővárost.-
A posta dolgozói felhívják a kormányt, hogy Bebrics közlekedés- és postaügyi minisztert azonnal bocsássa el, mert Bebrics eljátszotta a nép bizalmát és nem alkalmas erre a tisztségre. -
A szombathelyi postások kérik a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a szovjet csapatok kivonását Magyarországról. - Erre a győri rádió válasza: Ma 11 órakor jelentette az MTI, hogy a szovjet csapatok Budapestről kivonulásukat megkezdték. /Lásd saját Monitoringunk./-
Ehhez a hírhez a Szabad Győr Rádiója hozzáfűzi, hogy a nép viselkedjen mindenütt fegyelmezetten, ne provokáljon, nehogy újból harcok kezdődjenek. "Igazság, fegyelem, békés tárgyalások - ez most a legfontosabb".
A nyíregyházi rádió jelentéséből kitűnik, hogy az éj folyamán több szovjet egység kivonult Magyarországról. Azért közöljük ezt a hírt, mert a dolgozók kijelentették, hogy addig nem veszik fel a munkát, amíg a szovjet csapatok Magyarországon tartózkodnak. Ez a hír is járuljon hozzá, hogy megszilárduljon a helyzet.-
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 508–509. oldal)
ID: 20553
Pár perccel ezelőtt felhívott bennünket a tatai edzőtábor ve…
SZABAD GYŐR.
csak szöveg · ID: 20556 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Üzenet, Közlemény
SZABAD GYŐR.
Pár perccel ezelőtt felhívott bennünket a tatai edzőtábor vezetője. Mindenekelőtt azt adta hírül, hogy a magyar olimpiai csapatnak Tatán tartózkodó tagjai, a vívók, birkózók, atléták jól érzik magukat. Az olimpikonok nagy figyelemmel kísérték az eseményeket, de egy perccel sem szakították meg készülődésüket az olimpiára. Mindannyian azt szeretnék, ha Melbourne-ben kiváló eredményeket érnének el. Ezért edzéseiket rendszeresen megtartják. Nagyon örülnek a Magyar Szabadságmozgalom eredményeinek és ez is lelkesíti őket, hogy az olimpián részt vevő 62 ország sportolói közötti versengésben minél több jó helyezést szerezzenek és ezzel tovább öregbítsék hazánk sportjának hírnevét.
Kemenesmagasiból jelenti a nemzeti tanács, hogy a községben a munkásőrség teljes egészében biztosítja a rendet és a nyugalmat. A kemenesmagasi parasztok azt üzenik a győri nemzeti tanácsnak, hogy szükség van élelmiszerre, küldjenek egy-két teherautót Kemenesmagasiba. Máris többen ajánlottak fel szarvasmarhát, burgonyát és egyéb élelmiszert azoknak a városoknak megsegítésére, ahol az élelmiszerellátásban esetleg zavarok mutatkoznak.
A tatai 62-es számú autóközlekedési vállalat munkástanácsa a dolgozók megbízásából kéréssel fordult a M. Népköztársaság minisztertanácsához, hogy Bebrics Lajos közlekedési és postaügyi minisztert azonnal mentse fel tisztsége alól. Bebrics Lajos eljátszotta a nép bizalmát, ezért nem tartjuk alkalmasnak a közlekedési és postaügyi miniszter funkciójának betöltésére.
A kapuvári húsgyár munkástanácsa felkérte a Szabad Győr rádióját, hogy juttassa el kérésüket a balinkai bánya dolgozóihoz. A kapuvári húsgyár munkástanácsa arra kéri a balinkaiakat, hogy azonnal küldjenek szenet a húsgyár részére Kapuvárra, mert széntartalékaik kimerülőben vannak. A húsgyár egyetlen pillanatig sem hagyta abba a munkát, mert a legmesszebbmenőkig biztosítani akarja az élelmiszerellátást. Éppen ennek érdekében azonnali szénszállítmányt kérnek a balinkai bányászoktól.
A Magyar Távirati Iroda jelenti:
Ma délben 11 órakor úgy értesültünk, hogy az elmúlt napokban Budapesten bevetett szovjet egységek osztagai megkezdték a fővárosból való kivonulásukat... Vidékről érkezett jelentés szerint, hogy a Budapestről távozó osztagok már Székesfehérváron is áthaladtak ...
Ehhez az örvendetes hírhez azt teszi hozzá a győri rádió, hogy a nép mindenütt fegyelmezetten viselkedjék a mozgásban lévő szovjet csapattestekkel szemben, ne provokálják őket, nehogy újból fegyveres összetűzésre kerüljön sor. Higgadtság, fegyelem, békés tárgyalás, ez most a legfontosabb!
A MTI jelenti: ... Elhalasztották az országgyűlés ülését. Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke vasárnap este bejelentette, hogy.....
Ülést tartott a minisztertanács.
A minisztertanács tegnap október 28-án d.u. Nagy Imre, a min. tan. elnöke vezetésével ülést tartott. Az ülésen a minisztertanácson a tanács tagjain kívül részt vett Dobi István, az elnöki tanács elnöke és Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke. A minisztertanács meghallgatta és megvitatta Nagy Imre beszámolóját a politikai helyzetről, jóváhagyta az általa előterjesztett kormánynyilatkozatot. A kormánynyilatkozatot Nagy Imre, a min. tan. elnöke, rádió útján azonnal ismertette az ország lakosságával. A minisztertanács meghallgatta a közellátási korm. bizottság elnökének, valamint a közlekedésügyi miniszter beszámolóját a lakosság ellátási helyzetéről. Megállapította, hogy a főváros lakosságának zavartalan ellátása az élelmiszeripari munkások, különösen a pékipari dolgozók, valamint a belkereskedelmi és a közlekedési dolgozók önfeláldozó munkájával biztosítható volt. Átmeneti nehézségek vannak a tejellátás körül, mivel.. .....A minisztertanács Tildy Zoltán javaslatára utasította...hogy a tagosításról szóló törvényerejű rendelet felülvizsgálására tegyen előterjesztést. A begyűjtési miniszter javaslata alapján a min. tanács érdekelt miniszterekből bizottságot küldött ki a begyűjtési rendszer felülvizsgálatára, figyelembe véve a parasztság kívánságát.
A minisztertanács utasította az oktatásügyi minisztert arra, hogy az iskolai történelmi tankönyveket haladéktalanul vonják ki a használatból, s az egyéb tankönyvekben pedig a személyi kultusz...? ....... A külügyminiszter és a közellátási kormánybizottság elnöke bejelentette, hogy a SZU, Jugoszlávia, NDK, Lengyelország, Csehszlovákia, Svájc, az Amerikai Egyesült Államok, Ausztria és több más állam, valamint a Vöröskereszt ....ajánlott fel. A minisztertanács úgy határozott, hogy a fegyveres harcok sebeinek gyors begyógyítása érdekében a felajánlott segítséget köszönettel elfogadja.
Dunántúli Szénmedence dolgozói! A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút dolgozói kérnek benneteket, küldjetek szenet, hogy az üzemek dolgozói és a.....eljussanak.
Pár perccel ezelőtt kaptunk hírt az..állomásról, hogy a forgalom megindul egyelőre Kapuvár és Győr között. Kapuváron az első vonat.. ..ez a vonat Sopronból indul. A következő vonat 19.48-kor indul Kapuvárról és 21.23-kor érkezik Győrbe. ...munkásvonat indul Győrből Kapuvárra. 22.50-kor ugyancsak indul vonat Kapuvárra.
/Nehezen érthető, kb. kérik a hallgatókat, hogy a fontos közlemények miatt figyeljék a Szabad Győr rádióját. Az üzeneteket a Győr-Sopron-megyei Hírlap telefonszámán lehet bemondani, de táviratban is meg lehet küldeni a Szabad Győr rádiójának./
- o -
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 476–479. oldal)
ID: 20556
A soproni nemzeti tanács intézkedésére a Győr-Sopron megyei …
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA BESZÉL
csak szöveg · ID: 20560 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény, Hírek
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA BESZÉL
A soproni nemzeti tanács intézkedésére a Győr-Sopron megyei ebenfurti vasút Sopron állomásának üzembe indítására céljára (sic!) a téglagyár szén?készletéből 30 vagon mennyiséget biztosítottak. Így már a d. u. folyamán Sopronból is megindulhat Győr felé a zökkenőmentes forgalom. –
Szombathelyi vasutasok, figyelem! Szombathelyi vasutasok, figyelem! Szombathelyi postások, figyelem! Ma délben 11 órakor úgy értesültünk, hogy az elmúlt napokban Budapesten bevezetett szovjet egységek osztagai megkezdték a fővárosból való kivonulásukat a balatoni műúton. Vidékről érkezett jelentés szerint a Budapestről távozó osztagok már Székesfehérváron is áthaladtak, támaszpontjaik felé vezető útjaikon. Szombathelyi postások, figyelem! Szombathelyi postások, figyelem. /Megismétlik a közleményt.-/
Nemeskéren a nemzeti tanács megalakult. Mindenben támogatja a megyei nemzeti tanácsot. –
A győri ...felhívja összes dolgozóit, hogy munkafelvétel végett haladéktalanul jelentkezzenek a győri központban. A részlegdolgozók a részlegen jelentkezzenek. –
Üzeneteket közvetítünk. –
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 479. oldal)
ID: 20560
Kedves hallgatóink, a soproni egyetemi karok diákjainak és p…
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA BESZÉL
csak szöveg · ID: 20561 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Üzenet
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA BESZÉL
Kedves hallgatóink, a soproni egyetemi karok diákjainak és professzorainak, valamint az egyetem dolgozóinak négy? tagú küldöttsége utazott Győrbe. 1.600 fiatal nevében hozták el követeléseiket, amelyeknek legelső pontja az, hogy szűnjék meg a további vérontás. Ennek érdekében a kormány azonnal vonja vissza azt a felkérést, amellyel a szovjet haderőket felkelőink ellen harcba állította. A békeszerződés értelmében hasson oda, hogy a szovjet haderők a lehető leggyorsabban vonják ki Magyarországról. A soproni egyetemi fiatalok követeléseinek sok pontja megegyezik a már előbb hírül adott szakszervezeti, Petőfi-köri és egyéb követelések pontjaival. Igen sok helyes, új dologra hívja fel azonban a figyelmet a soproni egyetemi fiatalok követelése. Hangsúlyozza, szabad, független, demokratikus Magyarországot akarnak, amelyben valóban minden hatalom a dolgozó népé. Kijelentik, hogy a jelenlegi Országgyűlést és kormányt személyi összetételénél fogva nem tartják alkalmasnak az állam vezetésére és új, demokratikus választójogi törvény kidolgozására. A soproni egyetemi fiataloknak az a véleménye, hogy elég volt a beszédekből, nyilatkozatokból, következzenek a tettek a rend helyreállítására. Azt követelik, hogy a városok és községek nemzeti tanácsainak képviselőiből alakítsanak minél előbb új, ideiglenes nemzetgyűlést és az haladéktalanul lásson hozzá az intézkedések megtételéhez. Figyelemreméltó a követeléseknek az a pontja, amely a SzU-val való mindenféle kapcsolat felülvizsgálását követeli, és követeli az eddig függő helyzetünkből keletkezett károkért a teljes térítést. Nem értenek egyet Nagy Imre tegnapi beszédének azzal a részével, amelyben bejelenti, hogy majd megszüntetik az államvédelmi hatóságot. Azt követelik a kormánytól, hogy jelentse ki, megszüntették az államvédelmi hatóságot.
A soproni MEFESZ küldöttsége biztosítja a Szabad Győr Rádió hallgatóit, az egész Magyarország népét, hogy egységesen küzdenek tovább a szabad, független Magyarország megteremtéséért és minden erejükkel őrködnek azon, hogy Sopronban nyugalom legyen.
A soproni fiatalok követeléseiket azzal támasztják alá, hogy a fegyveres rendfenntartókkal együtt őrzik a város nyugalmát, de közreműködnek a külföldi gyógyszer- és egyéb szállítmányok átvételében, valamint azok megfelelő helyre való eljuttatásában is. Az egyetemi fiatalok a rend, nyugalom, biztonság érdekében nem szégyenlik megfogni a munka végét sem. Mint a küldöttség vezetője, csári /?/ Zoltán elmondotta nekünk, az egyetemi fiatalok között vannak olyanok, akik segítenek a malomban a molnároknak, az üzletekben a kiszolgálóknak, a sütőüzemeknél a szállítás gyors lebonyolításában és mindenütt, ahol fiatalos lelkesedésre, tettekre van szükség. Felhívják a Szabad Győr rádióján keresztül is a többi városok, községek, falvak fiatalságát, ebben is kövessék példájukat. –
A győri Kisfaludy Színházban ma megkezdődött a munka. A színház dolgozói úgy határoztak, hogy legközelebb Katona József Bánk bán című drámáját adják elő. A kamaraszínház pedig Lehár A mosoly országa c. operettjét viszi színpadra. –
Üzenetek. –
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 479–481. oldal)
ID: 20561
........ Győr-Sopron megyei tanács munkástanácsának székhely…
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA.
csak szöveg · ID: 20563 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA.
........ Győr-Sopron megyei tanács munkástanácsának székhelye Győr, .... Ferenc utca 13. Telefon 14-77, 14-75, 15-009, 13-67. Ennek megfelelően..... a tanácsok bizottságai, nemzeti tanácsai, munkás- és paraszttanácsai irányítása közigazgatási feladatok szempontjából a megyei tanács munkástanácsához tartozik. A megyei tanács munkástanácsának ... közigazgatási szempontból alávetett tanácsoknak feladata: 1./ Az egész megye élelmezésének biztosítása, a kereskedelem zavartalan.... 2./ ....beosztásának irányítása,
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 492–493. oldal)
ID: 20563
A győri sütőipari vállalat dolgozói csatlakoznak a város dol…
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA BESZÉL
csak szöveg · ID: 20571 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA BESZÉL
A győri sütőipari vállalat dolgozói csatlakoznak a város dolgozóinak követeléseihez. Ezeken kívül szakmájuk tekintetében azt kérik a kormánytól, hogy tekintettel a sütőipari munka súlyosságára, a sütőipart sorolják a nehéziparba. Kérik az éjszakai munka megszüntetését a sütőiparon belül, mert kellő átcsoportosítással ez a probléma megoldható. Egyúttal kérik, hogy állítsák vissza a heti bérfizetési rendszert, mert ez sokkal jobb, mint a havi kétszeri fizetés. Mindezek ellenére ígéretet tesznek, hogy teljes erejükkel dolgoznak a város kenyérellátásának biztosítása érdekében. A kenyérellátással kapcsolatban a sütőipari munkásokat kérik a győriektől, hogy ne zúgolódjanak, ha esetleg nem friss, puha kenyeret kapnak az üzletekben. Ennél sokkal jelentősebb problémák is vannak. Lényeg az, hogy kenyér. Puha vagy apadt, de van elég, és a sütőipar ezentúl is megteszi kötelességét. -
A hűtőipari ? vállalat felhívja a vállalat összes dolgozóit, hogy munkahelyükön jelenjenek meg. Hűtőipari vállalat munkacsapata? -
Az északdunántúli ...vállalat munkatanácsa értesíti a megye kiskereskedelmi vállalatait és Győr földművesszövetkezeti boltjait, hogy a lakosság szükségletének kielégítésére álljon rendelkezésére... Kéri a munkatanács, megrendeléseikkel keressék fel... -
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 496. oldal)
ID: 20571
Felhívás! A Győr-Sopron megyei nemzeti tanács a közügyek zav…
A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA BESZÉL.
csak szöveg · ID: 20572 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény, Üzenet
A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA BESZÉL.
Felhívás!
A Győr-Sopron megyei nemzeti tanács a közügyek zavartalan vitele érdekében értesíti Győr................
.... nemzeti tanácsait, munkát....
... a nemzeti tanács munkástanácsához.... A megyei tanács munkástanácsának és a közigazgatási szempontból alárendelt tanácsoknak feladata.
1. Az egész megye élelmezésének biztosítása, a kereskedelem zavartalan működésének irányítása. Az érdekelt vállalati szervek ilyen irányú kérdéseikkel a megyei tanács ... tanácsának? illetékes szakosztályához forduljanak.
2. Az egészségügy terén a külföldről érkező gyógyszerek átvételének és elosztásának irányítása a megfelelő kórházakba és tároló? helyekre, az érkező ruhanemű tárolása, valamint az összes közegészségügyi és szociálpolitikai feladatok.
3. Az oktatás irányítását az iskolaigazgatók, ill. az iskolai pedagógus bizottságok jogkörének fenntartása mellett az illetékes tanácsok munkásbizottságainak oktatási osztályai látják el. Az ifjúsággal kapcsolatos elvi kérdésekben a Győr-Sopron megyei nemzeti tanács dönt.
4. Mezőgazdasági téren a gépállomási gépek és a mezőgazdasági jellegű állami vagyon megőrzése, a gépek üzemeltetésének biztosítása.
A szombathelyi húsipari vállalat munkástanácsa elhatározta, hogy biztosítja a város és a megye zavartalan hús- és zsírellátását. Ezenfelül holnap reggel útnak indít vonatot? Budapestre és Győrbe?. Tehergépkocsik is szállítanak.-
Sopron-járás területén a mai napon nagy erővel folyt a mezőgazdasági termények, zöldségfélék Sopronba való szállítása. Az államforgalmi vállalat megkezdte a téli állatok felvásárlását, ezek beszállítása javarészben megtörtént és ezzel egyidejűleg a soproni húsipari vállalat teljes erővel folytatja a feldolgozást.
Sopron és Győr kenyérellátásának biztosítására Ausztriából 3 q élesztő érkezik a kelénpataki osztrák–magyar határra.
A soproni közellátási szervek, a sárvári nemzeti tanács felkérésre egyidejűleg intézkedtek, hogy Sárvár is megfelelő élesztőszállítmányt kapjon.-
Segíti az élelmiszerhiány leküzdését a soproni sörgyár, amely ugyancsak 80-100 kg élesztőt ad a közellátásnak.-
A petőházi cukorgyár megkezdte a cukorrépa feldolgozását. Az üzem területén jelenleg 700 vagon répa vár feldolgozásra. A Győr-Sopron közötti vasútvonalon 1.300 vagon répa vár begyűjtésre, aminek szállítását a gyesev rövidesen megkezdi.-
A mai napon különben 2 db teherautó szállította a cukrot Petőházáról a soproni Közért ? raktárba.-
A soproni Haladás-tsz tagsága ma d.e. tartotta közgyűlését, ahol megválasztották a munkástanács tagjait. A szövetkezet öttagú munkástanácsának elnöke hülier ? János. -
Sopronkövesdi határőrök üzenik hozzátartozóiknak, hogy valamennyien egészségesek és jól vannak.-
Most üzeneteket olvasunk fel.- Zenés műsor.-
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 496–499. oldal)
ID: 20572
Kedves hallgatóink! Itt a Szabad Győr rádiója beszél. A 188,…
Győri Rádió
Kedves hallgatóink!
Itt a Szabad Győr rádiója beszél.
A 188,5 és a 223,8 méteres hullámhosszon.
Hírek.
A győri Katonatanács tudomására jutott, hogy Dunántúl területén vannak olyan katonaszemélyek, akik a budapesti eseményekkel kapcsolatban elszakadtak csapattestüktől, és most nem tudják mi a további teendő. A győri katonatanács felhívja mindazoknak a honvédszemélyeknek a figyelmét, akik a mostani eseményekkel kapcsolatban csapattestüktől elvetődtek, hogy tartózkodási helyükhöz legközelebb eső honvédségi parancsnokságnál jelentkezzenek. Amennyiben határőrök is vannak közöttük, a parancsnokságukon kérjék, hogy azt külön jelentsék a győri határőrparancsnokságnak.
A győri katonai tanács tudatja a csapattestüktől elszakadt honvéd személyekkel, hogy jelentkezésük esetén semmiféle felelősségrevonásban nem lehet részük.
A győri nemzeti tanács katonatanácsa.
Jelentjük a Szabad Győr Rádiójának, községünkben 1956 október 26.-án este megalakult az Ideiglenes Nemzeti Tanács. A tanács ettől a perctől a nyugalom és a rend helyreállítására megszervezte a biztonsági őrséget. A nyugalom és a rend tehát teljesen helyreállt, a dolgozó parasztok 27.-én reggel lelkesen munkához fogtak. A nemzeti tanács felhívást intézett a dolgozó parasztokhoz, hogy tej és egyéb termékek további beadásával biztosítsa a város élelmiszerellátását.
Ideiglenes Nemzeti Tanács
1956 október 27.
A győrszentivány tanács jelenti.
A községben és környékén teljes a nyugalom. A község dolgozó parasztsága önként felajánlotta, hogy élelmiszert gyűjt Budapest részére. A pedagógusok mindenben segítik az újonnan megalakult nemzeti tanács munkáját. Ma az iskolákban már megkezdődött a tanítás. Mivel a tanárok tudták, hogy az általános iskolás tanulókat országunk helyzete érdekli legjobban, a mai nap minden osztályban osztályfőnöki órával kezdődött. A tanárok, amennyiben biztos értesülésük volt, választ adtak a tanulók kérdéseire. A diákok igen fegyelmezetten, komolyan viselkednek, és a felsőosztályosok délutánra is munkát kérnek. Jelenleg néhány tanuló határszolgálatot teljesít.
Győrszentivánról a győri gyárakba járó munkások valamennyiben be akartak jönni dolgozni. Sajnos még a vonatközlekedés kissé bizonytalan. A győrszentiváni nemzeti tanács örömmel támogatja a győri nemzeti tanács munkáját.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00814
A győri vasútállomás közli, hogy a mai naptól kezdve Győrből…
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA BESZÉL
csak szöveg · ID: 20576 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA BESZÉL
A győri vasútállomás közli, hogy a mai naptól kezdve Győrből az alábbi személyvonatok indulnak: Pápa felé 18 h 48 perckor, Veszprémvarsányba 18 h 10-kor, Hegyeshalomba 18 h 35 perckor, Komáromba 18 h 30 perckor és Kapuvárra 22 h 50 perckor. –
Felhívjuk az összes kórházakat, hogy az üres vértartályokat a legrövidebb időn belül a legközelebbi osztrák határállomásra juttassák el. Ismétlem. –
Öttagú munkásküldöttség a ... bányászok ......... egy része ... általános politikai követelés ... ha ezek is megvalósultak ...
Vannak jogos kívánságaink szakmájukra, munkájukra nézve. Ezek közül a legfontosabbak a következők: a bányászatban szüntessék meg a normarendszert és a napi 40 forinton aluli átlagkereseteket. Adjanak hűségjutalmat a bányászat minden dolgozójának. Az alapfizetésen felül 30%-os pótlékot adjanak azoknak a bányászoknak, akik éjszaka ? dolgoznak. ....önálló üzemegységeket. A bányászok eddig 15–22 hónapra kaptak munkaruhát. A ruha nem bírta ..... ezért .. hogy a ... 12 hónapban állapítsák meg ........
A szakszervezetek jogkörét szélesítsék ki. Tegyék őket önállókká. A táppénz ne függjön attól, hogy valaki szakszervezet tagja-e vagy sem. Határozott kívánságuk a pusztavámi bányászoknak, hogy fegyelmi ügyeknél a szakszervezeti képviselőt mint védőjét a fegyelmi elé állított munkás választhassa meg. A legfontosabb követelések egyike, hogy a Pusztavámra betervezett lakások egyik részét soron kívül kezdjék meg. Indokoltnak tartják, hogy a munkásszállítások költségeit a munkaadó fizesse .. A táppénzes betegek száma ne ... hanem mindig a tényleges betegek száma ... A pusztavámi bányászok kijelentették, hogy teljes szolidaritást vállalnak a parasztság követeléseivel. Határozottan kijelentették azt is, hogy biztosítják a kormányt, amennyiben követeléseiket teljesíti, a pusztavámi szénbányák dolgozói azonnal .... –
... A falu lakói nagy mennyiségű élelmiszert gyűjtöttek össze. Eddig összesen 30 q burgonya, búza és egyéb élelmiszert gyűjtöttek. Az élelmiszert azonnal Sopronba szállítják, ahonnan vagonba rakva kerül majd a különböző városokba, ahol szükség van rá. –
Üzenetek. –
A 62-es számú tatai autóközlekedési vállalat munkástanácsa kéri összes dolgozóit, hogy 30-án .....
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 506–507. oldal)
ID: 20576
Felhívás! A győrmegyei nemzeti tanács felhívja a kormányt, h…
SZABAD GYŐR
csak szöveg · ID: 20577 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény
SZABAD GYŐR
Felhívás! A győrmegyei nemzeti tanács felhívja a kormányt, hogy félreérthetetlenül és ténylegesen szüntesse be a harcot, és azt rádión közölje az ország népével. Amennyiben ez nem történik meg, Dunántúl népe egységesen Budapest segítségére siet!!!!
Nemzeti tanács.
Megismételjük a felhívást.
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 507–508. oldal)
ID: 20577
Győri Rádió
két hír ismétlése
Kedves hallgatóink!
Itt a Szabad Győr rádiója beszél a 188,5 és a 223,8 méteres hullámhosszon.
Megismétlünk két fontos hírt:
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a budapesti szabadságharcos csoportok vezetőivel való megegyezés alapján a szabadságharcosok megkezdik fegyvereik átadását a szovjet egységeket felváltó magyar csapatoknak. A fegyverek leadása után 24 órán belül megkezdődik a szovjet egységek kivonása Budapest területéről.
A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Minisztertanács előterjesztésére elfogadta Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter lemondását, és ugyanakkor a Minisztertanács előterjesztésére az Elnöki Tanács Csanádi Györgyöt közlekedés- és postaügyi miniszterré megválasztotta.
Megismétlem.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a budapesti szabadságharcos csoportok vezetőivel való megegyezés alapján a szabadságharcosok megkezdik fegyvereik átadását a szovjet egységeket felváltó magyar csapatoknak. A fegyverek leadása után 24 órán belül megkezdődik a szovjet egységek kivonása Budapest területéről.
A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Minisztertanács előterjesztésére elfogadta Bebrits Lajos közlekedés- és postaügyi miniszter lemondását, és ugyanakkor a Minisztertanács előterjesztésére az Elnöki Tanács Csanádi Györgyöt közlekedés- és postaügyi miniszterré megválasztotta.
Zene
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00839
Kedves hallgatóink..... Papp Kálmánnak, a győri egyházmegye …
SZABAD GYŐR.
csak szöveg · ID: 20579 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Beszéd (saját)
SZABAD GYŐR.
Kedves hallgatóink..... Papp Kálmánnak, a győri egyházmegye püspökének nyilatkozatát:
Kedves hallgatóink, Papp Kálmánt, a győri egyházmegye püspökét kértük meg, hogy nyilatkozzék a Szabad Győr rádiónak.
– ....... /egy-két mondat érthetetlen./ Örömmel láttam, hogy híveink nagy lelki erővel viselik a súlyos idők megpróbáltatását, ......... várják, hogy a nemzet nagy áldozatokkal járó megmozdulása híveink javára fog szolgálni. Nyugalomra, kibontakozásra van szükség. A kibontakozás lehetőségének feltételéül......../Sajnos érthetetlen. Még három-négy mondat hiányzik. Monitoring./
/Úgy a győri, mint a miskolci adót erősen zavarják! Monitoring/
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 509–510. oldal)
ID: 20579
Kedves hallgatóink! Itt a Szabad Győr rádiója beszél a 188,5…
Győri Rádió
Kedves hallgatóink!
Itt a Szabad Győr rádiója beszél a 188,5 és a 223,8 méteres hullámhosszon.
Válasz a Pravdának.
A Pravda közli legutóbbi számában tudósítójának cikkét a magyarországi eseményekről. A cikk címe: A népellenes kaland összeomlása Magyarországon. Ez tévedés. Ami Budapesten történt, nem volt sem népellenes, sem kaland, s nem is omlott össze. Öt napig robbantak a bombák, szóltak a halált osztó gépfegyverek, öt napig vérzett és szenvedett ez a balsors érte város. És mégis, mégis, száz halálon át is, az igaz hazaszeretet, a demokratizmus eszméi égtek a szívekben. A szocialista demokrácia jelszavai szóltak a leghangosabban, nem a reakcióé, nem az ellenforradalomé! Szabadságot akart Pest és Buda forradalmi népe. Népszabadságot. Önkény, terror, és félelemmentes életet, több kenyeret, és nemzeti függetlenséget. Ez volna hát a népellenes kaland?
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00842
Győri Rádió Válasz a Pravdának
Kedves hallgatóink! Itt a Szabad Győr rádiója beszél a 188,5 és a 223,8 méteres hullámhosszon. Válasz a Pravdának. A Pravda közli legutóbbi
3290 3 1956/10/29 18:20 6:27:00 8:00 1:33:00 "Győri Rádió
Válasz a Pravdának" "Kedves hallgatóink!
Itt a Szabad Győr rádiója beszél a 188,5 és a 223,8 méteres hullámhosszon.
Válasz a Pravdának.
A Pravda közli legutóbbi számában tudósítójának cikkét a magyarországi eseményekről. A cikk címe: A népellenes kaland összeomlása Magyarországon. Ez tévedés. Ami Budapesten történt, nem volt sem népellenes, sem kaland, nem is omlott össze. Öt napig robbantak a bombák, szóltak a halált osztó gépfegyverek, öt napig vérzett és szenvedett ez a balsors érte városés mégis, mégis, száz halálon át is, az igaz hazaszeretet, a demokratizmus eszméi égtek a szívekben. A szocialista demokrácia jelszavai szóltak a leghangosabban, nem a reakcióé, nem az ellenforradalomé! Szabadságot akart Pest és Buda forradalmi népe. Népszabadságot. Önkény, terror, és félelemmentes életet, több kenyeret, és nemzeti függetlenséget. Ez volna hát a népellenes parancs?
" szöveg ellenőrizve
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00843
A győri rádió munkatársa Hegyeshalomba járt, az országhatáro…
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA BESZÉL.
csak szöveg · ID: 20581 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Riport, tudósítás
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA BESZÉL.
A győri rádió munkatársa Hegyeshalomba járt, az országhatáron.... /erős zavaróállomás/... a mosonmagyaróvári gimnázium diákjai úgy segítenek, hogy az érkezett küldeményeket nyilvántartásba veszik. Éberen ügyelnek arra, hogy semmi el ne vesszék és elérkezzen a rendeltetési helyére. A határon arra is vigyáznak, hogy tiltott határátlépés ne történjen. Mint a mosonmagyaróváriak mondják, most ezen keresztül jönnek a bajban....
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 510–511. oldal)
ID: 20581
...bányák küldöttsége.....tárgyalt...munkástanácsaival. A tá…
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA
csak szöveg · ID: 20583 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény
ITT A SZABAD GYŐR RÁDIÓJA
...bányák küldöttsége.....tárgyalt...munkástanácsaival. A tárgyalás eredményeként közöljük az ország népével....
A Kossuth-rádió közlésével ellentétben közöljük mi, hogy Budapest lakossága még mindig fegyverrel kezében harcol szabadsága kivívásáért.......ifjúsági tanács....alapján, amelyen képviselve volt a pécsi, dorogi, tokodi, tatabányai, tatai, miskolci munkástanács azt a határozatot hoztuk, hogy
Akaratunkat, hogy azonnal vonuljanak ki az oroszok, ezt csak egyetlen fegyverrel tudjuk kivívni! Ez a sztrájk!!!
A pécsi, a dorogi, a tatai munkástanácsok fogadalmat tettek, akik a nép nevében beszéltek, hogy
Addig szenet nem termelnek, amíg Magyarországról az utolsó orosz hadosztályt kivonták!!! .......
Győr ifjúsága addig nem dolgozik, amíg az utolsó orosz hadosztály el nem hagyja országunk területét.
Most pedig Győr ifjúságához szólok. Arra kérlek benneteket a győri ifjúság nevében, hogy sztrájkunk fegyelmét úgy biztosítsátok, amíg a harcban győzünk.
Egyúttal közlöm, hogy Győr népének kívánsága azonnal teljesül azzal, hogyha a nemzeti tanácsba azok kerülnek be, akik teljes mértékben élvezik a város polgárainak bizalmát, akik a legmesszebbmenőkig képviselik érdekeinket.
Fel a sztrájkra a független, Szabad Magyarországért!
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 528–529. oldal)
ID: 20583
SZABAD GYŐRI RÁDIÓ
csak szöveg · ID: 20588 · becsült hossz · Közlemény
SZABAD GYŐRI RÁDIÓ
Kérjük a rádió adásában sürgősen, több alkalommal az alábbi felhívás közzétételét:
Győr-Sopron megye Tanácsa Munkástanácsa felhívja a községi nemzeti bizottságok figyelmét, hogy a községekben lévő terményraktárakban lévő áru megőrzéséről gondoskodjanak. Az itt lévő készletek közellátásunk fontos alapját képezik, és azoknak megőrzése elsőrendű feladat. Ezért a raktárak kulcsait az azoknak őrzésével és kezelésével megbízott személyektől ne vegyék el, hanem azokat hagyják a terményforgalmi vállalat felelős dolgozóinak, miután őket a raktárban lévő készlet megőrzéséért felelősség terheli. A nép vagyonát képező termények megőrzésében a nemzeti tanácsok megfelelő őrzés biztosításával legyenek a telepvezető, illetve raktáros segítségére.
Győr, 1956. október 29.
Győr-Sopron megye Tanácsa Munkástanácsa
(Forrás: Gy. M. B. B 1347/57 Pális Pál és társai pere, Szabad Győr rádió, október 29. In: Győr 1956. I. – Győri Tanulmányok, Dokumentumgyűjtemény 18/1996, Győr, 1996)
ID: 20588
SZABAD GYŐRI RÁDIÓ
csak szöveg · ID: 20589 · becsült hossz · Riport, tudósítás
SZABAD GYŐRI RÁDIÓ
Köszöntünk benneteket, Wilhelm Pieck-gyári munkások, munkásnők, értelmiségiek. Büszkék vagyunk rátok, hogy ti, Győr legnagyobb üzemének dolgozói megértettétek, hogy ezekben a nehéz napokban a legfontosabb a rend és nyugalom, aminek elengedhetetlen tartozéka a termelőmunka. Egész Győrben és a környéken megnyugvást keltett az a hír, hogy ma reggel a Wilhelm Pieck-gyár minden üzemrészében megkezdődött a munka. Az igazsághoz hozzátartozik az, hogy a létszám egyik üzemrészben sem teljes, de a munkások döntő többsége hozzálátott a termelőmunkához, dolgozik, él legnagyobb gyárunk.
Pillanatnyilag a gyárban a munkástanács megválasztásánál tartanak. Igen helyesen úgy választjuk meg a munkástanácsot, hogy a különböző üzemrészek titkos szavazás alapján létesült javaslatait tekintik alapnak a Wilhelm Pieck-gyári munkástanács megválasztásánál. Annyit már elmondhatunk, hogy Vadas József főmérnök beválasztása a munkástanácsba biztosnak látszik.
Rövidesen újra jelentkezünk a Wilhelm Pieck-gyárból nyert értesüléseinkkel. Most pedig muzsikánk a Wilhelm Pieck-gyár dolgozóit köszönti, azokat a dolgozókat, akik a munkapadok, gépek, íróasztalok mellett tesznek hitet a nép szabadsága mellett.
(Forrás: Gy. M. B. B 1343/57 Pális Pál és társai pere, Szabad Győri Rádió, 1956. október 29. In: Győr 1956. I. – Győri Tanulmányok, Dokumentumgyűjtemény 18/1996, Győr, 1996)
ID: 20589
Borsod megyei Munkástanács Rádiója, Miskolc
Figyelem! Figyelem! Debreceni kórház figyelem! Figyelem! Fig…
ITT A MISKOLCI ÉS NYIREGYHÁZI MUNKÁSTANÁCS MISKOLCI STÚDIÓJA.
csak szöveg · ID: 20539 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény, Szolgálati közlemény
ITT A MISKOLCI ÉS NYIREGYHÁZI MUNKÁSTANÁCS MISKOLCI STÚDIÓJA.
Figyelem! Figyelem!
Debreceni kórház figyelem!
Figyelem! Figyelem! Debreceni kórház figyelem!
Üzenetet közlünk veletek.
Figyelem! Figyelem!
Debreceni kórház figyelem!
Közöljük veletek a müncheniek üzenetét. München hallotta a Borsod megyei munkástanács miskolci és nyíregyházi rádiójának adását, melyben vastüdőt kértünk részetekre.
Közlik, hogy mindent elkövetnek, hogy mielőbb eljuttassák a kért vastüdőt Németországból.
/Ismétlik/
Zene.
/Megismétlik az előbbi követeléseket./ Lásd 1.374. oldal./ /Kiegészítjük a 4. és 5. pontot. Monitoring/:
4. A felvetődött és korábban már közölt követeléseinket haladéktalanul vegyék be az új ideiglenes kormány programjába, és ezeket maradéktalanul is valósítsák meg.
5. Vonják felelősségre minden, a jelen helyzet kialakulásában felelős személyt és ÁVH-ás tisztet.
Ezeket egész Borsod munkássága követeli és követelése mellett ..szilárdan kiáll, amíg azok követelését nem látja garantálva. Ne tétovázzon a kormány, mert minden perc mind több és több ártatlan ? szabadságharcos életének feláldozását követeli. Kompromisszumos ígéretek, melyekkel eddig kísérletezett a kormány, nem elégítenek ki bennünket. Mi továbbra is követeléseink maradéktalan teljesítését és nem kompromisszumokat kérünk. A kompromisszumokból már elegünk van. Gerinces, nyílt kiállású, önálló és határozott politikára és politikusokra van szüksége az egész, függetlenségéért és szabadságáért küzdő magyar népnek.
Borsod megyei munkástanács és diákparlament. –
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 487–488. oldal)
ID: 20539
Kedves hallgatóink, a Borsod megyei munkástanács és diákparl…
ITT A MISKOLCI ÉS NYIREGYHÁZI MUNKÁSTANÁCS MISKOLCI STUDIÓJA
csak szöveg · ID: 20540 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Kommentár, Közlemény, Konferálás
ITT A MISKOLCI ÉS NYIREGYHÁZI MUNKÁSTANÁCS MISKOLCI STUDIÓJA
Kedves hallgatóink, a Borsod megyei munkástanács és diákparlament legfrissebb közleményét olvassuk fel: Óráról órára véres harc folyik ?, magyar hazafiak élete árán kezd beérni szabadságharcunk gyümölcse. Nagy Imre tegnap este elhangzott beszédének, mint tegnapi kommentárunkból is kitűnik, elég sok pozitív oldala van. Követeléseink jórészét tartalmazza. A beszédet és az ígéreteket azonban még mindig nem fogadhatjuk el és feltétlenül hangsúlyoznunk kell alábbi követeléseink maradéktalan teljesítésének szükségességét: 1. A szovjet csapatoknak nemcsak Budapest területéről és nemcsak saját támaszpontjaikra való azonnali visszavonását követeljük, hanem továbbra is fenntartjuk állásfoglalásunkat a szovjet csapatoknak országunk területéről való haladéktalan és teljes kivonása mellett. Az ország számos városában és területén túlnyomó részben a velünk teljesen egyetértő és a mi követeléseinkkel azonos nézeteket valló munkástanácsok, diákok és parasztok vannak a hatalmon és a fegyveres erők teljes birtokában. Mindenütt fenntartjuk a rendet, őrizkedünk a rendzavarásoktól. Ha egyáltalán előfordul rendzavarás, ..akkor azt minden esetben csak az ÁVH tagjai okozzák. A rendfenntartó tevékenységünk azonban nem a kormány mellett való kiállásunkat jelenti. 2. Nem értünk egyet továbbra sem a kormány összetételével, amely számos rákosista rendszert kiszolgált minisztert is magába foglal. Nincs szükség a jelen helyzetben sem 22 miniszterre, sem 3 miniszterelnök-helyettesre, sem rákosista miniszterekre. Ezek jelenléte egyáltalán semmi garanciát nem nyújt az egyébként sok tekintetben követeléseinknek megfelelő ígéretek teljesítésére. A minisztériumok kialakítására az alábbi javaslatunk van:
Miniszterelnök legyen Nagy Imre. Miniszterelnök-helyettes csak egy fő. Legyen Kovács Béla.
Ezenkívül: külügyminisztérium, belügyminisztérium, honvédelmi minisztérium, pénzügyminisztérium, igazságügy-minisztérium, külkereskedelmi minisztérium, közlekedési és postaügyi minisztérium, egészségügyi minisztérium. Vonják össze az alábbi minisztériumokat:
Bánya-, kohó-, gép- és energiaügyi minisztérium.
Vegyipari és könnyűipari minisztérium.
Földművelésügyi, állami gazdaságok és begyűjtési minisztérium. Belkereskedelmi és élelmiszeripari minisztérium.
Építésügyi, város- és községgazdálkodási minisztérium.
Népművelési és oktatásügyi minisztérium.
Az Országos Tervhivatal maradjon különállóan.
Szüntessék meg az államminiszteri funkciót.
Ki a kormányból minden a Rákosi rendszert kiszolgált talpnyaló és magukat ezáltal kompromittált miniszterekkel.
Új, ideiglenes kormány megalakítását követeljük. –
3. Egyáltalán nem megnyugtató a pártelnökség összetétele sem. Ennél fogva azzal nem értünk egyet. Apró Antal, Kiss Károly, Szánthó Zoltán már épp eléggé eljátszották becsületüket a nép előtt és bennük egyáltalán nem bízhatunk. Az ilyen ? párt... /pártelnökség, tanács/ 50%-ban továbbra is rákosista cinkosokból áll. Mindhárom fent nevezettnek azonnali visszahívását követeljük az összes párt- és állami funkciókból. Becsületes, magyar embereket a pártelnökségbe, akik annak idején Rákosi rémuralma ellen is fel merték emelni szavukat.
4. A felvetődött és már korábban is követeléseinket haladéktalanul vegyék be az új ideiglenes kormány programjába. És ezeket haladéktalanul valósítsák meg.
5. Vonjanak felelősségre minden a jelen helyzet kialakulásában felelős személyt...
Mert minden perc több és több ártatlan szabadságharcos életének feláldozását követeli. A kompromisszumos ... továbbra is követeléseink maradéktalan teljesítéséért...
Nyílt kiállású, önálló és határozott politikára és politikusokra van szüksége az egész függetlenségéért és szabadságáért küzdő magyar népnek!
Borsod megyei munkástanács és diákparlament!
/Zene/
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 485–487. oldal)
ID: 20540
A magyar értelmiségi forradalmi bizottság levelét olvassuk f…
ITT A MISKOLCI ÉS NYIREGYHÁZI MUNKÁSTANÁCS MISKOLCI STUDIÓJA
csak szöveg · ID: 20554 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Beszéd (felolvasott), Szolgálati közlemény
ITT A MISKOLCI ÉS NYIREGYHÁZI MUNKÁSTANÁCS MISKOLCI STUDIÓJA
A magyar értelmiségi forradalmi bizottság levelét olvassuk fel. /Ismétlés. Lásd 1336. old./
Figyelem! Figyelem! Debreceni kórház! Figyelem! Figyelem! Debreceni kórház! Szolnok a vastüdőt azonnal útnak indítja a részetekre! (sic!) Borsodi rádió. /A felhívást többször megismétlik./
/Zene/
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 470. oldal)
ID: 20554
A debreceni kórház. Figyelem, figyelem, figyelem, figyelem. …
Miskolci és nyíregyházi munkástanács miskolci stúdiója
Miskolci és nyíregyházi munkástanács miskolci stúdiója
A debreceni kórház. Figyelem, figyelem, figyelem, figyelem. Itt a miskolci és nyíregyházi munkástanács miskolci stúdiója. Figyelem, figyelem. A debreceni kórház felhívása. Nemzetközi Vöröskereszt, figyelem, figyelem. Az angol fordítás készül, de remélem, így is meghalljátok szavunkat. A dicsőséges magyar szabadságharcban megsebesült polgárok és katonák megmentése érdekében kérünk benneteket, sürgősen küldjetek kórházunknak vastüdőket, mert a meglévő összetört. Várjuk segítségeteket hős bajtársaink életének megmentése érdekében, a debreceni kórház. Figyelem, figyelem, figyelem, figyelem. Itt a miskolci és nyíregyházi munkástanács miskolci stúdiója. Figyelem, figyelem. A debreceni kórház felhívása. Nemzetközi Vöröskereszt, figyelem, figyelem. A dicsőséges magyar szabadságharcban megsebesült polgárok és katonák megmentése érdekében kérünk benneteket, sürgősen küldjetek kórházunknak vastüdőket, mert a meglévő összetört. Várjuk segítségeteket, hős bajtársaink életének megmentése érdekében. A debreceni kórház.
Zene
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00775
Kedves hallgatóink, ifj. Csapka Béla és népizenekara játszot…
ITT A MISKOLCI ÉS NYIREGYHÁZI MUNKÁSTANÁCS MIKSOLCI STUDIÓJA.
csak szöveg · ID: 20558 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Üzenet, Közlemény
ITT A MISKOLCI ÉS NYIREGYHÁZI MUNKÁSTANÁCS MIKSOLCI STUDIÓJA.
Kedves hallgatóink, ifj. Csapka Béla és népizenekara játszott Miskolcról. Most üzeneteket közvetítünk:
A Borsod megyei Munkástanács felhívja mindazokat, akiknél fegyver van és még nem tagjai a nemzetőrségnek. Ma délután 14 órától jelentkezzenek Miskolcon a Bocskay-laktanyában. Itt vonják be őket a nemzetőrségbe! Aki a fegyveres nemzetőrségben nem akar részt venni, az fegyverét ugyanott, a miskolci Bocskay-laktanyában tartozik leadni. Borsod megyei Munkástanács.
Megismételjük.
Kedves hallgatóink, most üzeneteket közvetítünk.
Sátoraljaújhelyre adjanak életjelt magukról a következők: /Több név, Pesten dolgozók nevei/
A Diósgyőri 116-os mth-intézet tanulói üzenik, jól vannak, a szülőknél tartózkodó tanulók további utasításig maradjanak otthon.
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 470–471. oldal)
ID: 20558
[A gépirat a lap tetején csak hozzávetőleges időt jelöl: „kb…
ITT A MISKOLCI ÉS NYIREGYHÁZI MUNKÁSTANÁCS MISKOLCI STUDIÓJA
csak szöveg · ID: 20559 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Üzenet, Közlemény
ITT A MISKOLCI ÉS NYIREGYHÁZI MUNKÁSTANÁCS MISKOLCI STUDIÓJA
[A gépirat a lap tetején csak hozzávetőleges időt jelöl: „kb. 12 h”.]
Itt a miskolci és nyíregyházi munkástanács miskolci stúdiója – kb. 12 h
A magyar értelmiségi forradalmi bizottság levelét olvassuk fel. /Ismétlés. Lásd 1336. old./
Figyelem! Figyelem! Debreceni kórház! Figyelem! Figyelem! Debreceni kórház! Szolnok a vastüdőt azonnal útnak indítja a részetekre! Borsodi rádió. /A felhívást többször megismétlik./
/Zene/
13.10
Kedves hallgatóink, ifj. Csopka Béla és népizenekara játszott Miskolcról. Most üzeneteket közvetítünk.
A Borsodmegyei Munkástanács felhívja mindazokat, akiknél fegyver van és még nem tagjai a nemzetőrségnek. Ma délután 14 órától jelentkezzenek Miskolcon a Bocskay-laktanyában. Itt vonják be őket a nemzetőrségbe! Aki a fegyveres nemzetőrségben nem akar résztvenni, az fegyverét ugyanott, a miskolci Bocskay-laktanyában tartozik leadni. Borsodmegyei Munkástanács.
Megismételjük.
Kedves hallgatóink, most üzeneteket közvetítünk.
Sátoraljaújhelyre adjanak életjelt magukról a következők: /Több név, Pesten dolgozók nevei/
A diósgyőri 116-os mth-intézet tanulói üzenik, jól vannak, a szülőknél tartózkodó tanulók további utasításig maradjanak otthon.
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 470. oldal)
ID: 20559
Itt a miskolci és nyiregyházi munkástanács miskolci studiója:
csak szöveg · ID: 20562 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Üzenet, Közlemény
Itt a miskolci és nyiregyházi munkástanács miskolci studiója:
Kedves hallgatóink, üzeneteket közvetítünk.
Felhívás azokhoz, akiknél fegyver van, jelentkezzenek a nemzetőrségbe. Aki a nemzetőrségben nem akar részt venni, a Bocskay laktanyában adja le fegyverét. /Ismétlés/
Mi az 1216/S alacskai bánya harcosai és tisztjei örömmel vesszük tudomásul a megyei tanács harcos kiállását a nép jogos követelései mellett. Ezt a harcot mi is támogatjuk azzal, hogy helytállunk a széntermelésben és a .. nép nyugalmát minden erőnkkel megvédjük és biztosítjuk. Kérjük a rádiót, hogy közölje hozzátartozóinkkal, hogy nincs semmi bajunk, ne aggódjanak. Az alacskai Honvédség.
/Üzenetek: Honvéd adjon életjelt magáról. Hozzátartozók üzennek fiaiknak, leányaiknak, adjanak életjelt magukról, üzenetek Budapestre, hozzátartozókat kérik, adjanak életjelt magukról. „Aki hallja, adja tovább!”/
A miskolci egyetemisták kérik, szüleik adjanak hírt a Kossuth adón.
/Zene/
Itt a miskolci és nyíregyházi munkástanács miskolci stúdiója. Kedves hallgatóink, a Lenin Kohászati Művek munkástanácsának közleményét olvassuk fel:
Miskolc közvéleménye különféleképpen fogadta azt a hírt, hogy a Lenin Kohászati Művek martinacélművének 180 tonnás kemencéjénél megindult a munka. Ezért minden ellenkező hírverés dacára a következőket kívánjuk Borsod-megye és az egész ország munkásságának tudomására hozni. A megyei munkástanács a Lenin Kohászati Művek munkástanácsával egyetértésben elhatározta, hogy a Martin acélmű 180 tonnás kemencéjét a termelésbe állítja. Le kívánjuk szögezni, hogy az intézkedés nem az egész Borsod megyére kiterjedő sztrájkot akarja megtörni, hanem Miskolc lakosságának érdekében történik, ugyanis a vasgyári ... a vízművek és más fontosabb szervek a keleti erőműtől kapnak villamosenergiát. A keleti erőmű energiatermelés viszont a nagyolvasztótól származó ... gáz mennyiségétől függ. A nagyolvasztónak minimálisan 300 tonna nyersvasat kell termelni ahhoz, hogy a Keleti Erőmű zavartalanul adhasson villamosenergiát. Ha a martin-acélműben nem indul meg egy kemence, a nagyolvasztónak csökkenteni kellene a nyersvas termelését, ez pedig az előbbiekből folyóan zavarokat idézne elő az energiaellátásban. A martinacélmű dolgozói ezért magukévá tették a munkástanács intézkedését és a 4-es kemencénél dolgozó brigád megkezdte az első adag berakását. Ma reggel 6 órára lecsapolták az első adag acélt. Az acélmű dolgozói üzenik Borsod munkásainak, hogy mindent elkövetnek a kórház- és más szervek energiaellátása érdekében. Ne legyen tehát félreértés és ne gyanúsítsák őket sztrájktöréssel!
Aláírás: A Lenin Kohászati Művek munkástanácsa nevében: Major Béla.
Üzenetek. /„Aki hallja, adja át”/
Figyelem, figyelem, kedves hallgatóink, üzeneteket anyagtorlódás miatt nem tudunk felvenni. Amennyiben újból módunkban áll az üzenetfelvétel, annak időpontjáról értesítjük hallgatóinkat!
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 483–485. oldal)
ID: 20562
A borsodmegyei ..... felhívja mindazokat, akiknél fegyver va…
RADIO MISKOLC
csak szöveg · ID: 20566 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Kommentár, Közlemény, Konferálás
RADIO MISKOLC
A borsodmegyei ..... felhívja mindazokat, akiknél fegyver van és nem tagjai a nemzetőrségnek, hogy ma délután 14 óráig /vagy órától/ jelentkezzenek Miskolcon a Bocskai volt Rudolf laktanyában.... itt vonják be őket a nemzetőrségbe. Akik a fegyveres nemzetőrségben nem akarnak részt venni, fegyverét ugyanitt tartozik leadni. (sic!)
Miskolc, 1956. október 29-én, a borsodmegyei munkástanács.
Kedves hallgatóink.
Arról kértek tőlünk tájékoztatást, hogy a mai nap és holnap folyamán milyen időpontban zajlik le az ÁVO-s banditák által lemészárolt ártatlan diákok, és miskolci polgárok temetése? Kérésükre közöljük, hogy a temetések éppen most folynak, 12 órától fél 4-ig bezárólag a miskolci ...temetőben és a ....temetőben helyezik örök nyugalomra a magyar szabadságharcos mozgalom mártírjait. A ...temetőben ma déli 12 órától délután fél 4-ig tart a temetés. A ....temetőben délután 1 órakor kezdődik a gyászszertartás. Holnap délután 3 órakor is folytatják a temetéseket és helyezik örök nyugalomra egész Borsod megye népének részvéte közepette a miskolci ifjú mártírokat.
/megismétlik a jelentést/
/zene/
1956-10-29 14:15
Itt a miskolci és nyíregyházi munkástanács miskolci stúdiója — 14 h 15
Kedves hallgatóink, a Borsod megyei munkástanács és diákparlament legfrissebb közleményét olvassuk fel.
Óráról órára véres harc folyik?, magyar hazafiak élete árán kezd beérni szabadságharcunk gyümölcse. Nagy Imre tegnap este elhangzott beszédének, mint tegnapi kommentárunkból is kitűnik, elég sok pozitív oldala van. Követeléseink jórészét tartalmazza. A beszédet és az ígéreteket azonban még mindig nem fogadhatjuk el, és feltétlenül hangsúlyoznunk kell alábbi követeléseink maradéktalan teljesítésének szükségességét:
1. A szovjet csapatoknak nemcsak Budapest területéről és nemcsak saját támaszpontjaikra való azonnali visszavonását követeljük, hanem továbbra is fenntartjuk állásfoglalásunkat a szovjet csapatoknak országunk területéről való haladéktalan és teljes kivonása mellett. Az ország számos városában és területén túlnyomó részben a velünk teljesen egyetértő és a mi követeléseinkkel azonos nézeteket valló munkástanácsok, diákok és parasztok vannak a hatalmon és a fegyveres erők teljes birtokában. Mindenütt fenntartjuk a rendet, őrizkedünk a rendzavarásoktól. Ha egyáltalán előfordul rendzavarás, ..akkor azt minden esetben csak az ÁVH tagjai okozzák. A rendfenntartó tevékenységünk azonban nem a kormány melletti kiállásunkat jelenti.
2. Nem értünk egyet továbbra sem a kormány összetételével, amely számos rákosista rendszert kiszolgált minisztert is magába foglal. Nincs szükség a jelen helyzetben sem 22 miniszterre, sem 3 miniszterelnök-helyettesre, sem rákosista miniszterekre. Ezek jelenléte egyáltalán semmi garanciát nem nyújt az egyébként sok tekintetben követeléseinknek megfelelő ígéretek teljesítésére. A minisztériumok kialakítására az alábbi javaslatunk van:
Miniszterelnök legyen Nagy Imre. Miniszterelnök-helyettes csak egy fő. Legyen Kovács Béla.
Ezenkívül: külügyminisztérium, belügyminisztérium, honvédelmi minisztérium, pénzügyminisztérium, igazságügyminisztérium, külkereskedelmi minisztérium, közlekedési és postaügyi minisztérium, egészségügyi minisztérium. Vonják össze az alábbi minisztériumokat:
Bánya-, kohó-, gép- és energiaügyi minisztérium.
Vegyipari és könnyűipari minisztérium.
Földművelésügyi, állami gazdaságok és begyűjtési minisztérium.
Belkereskedelmi és élelmiszeripari minisztérium.
Építésügyi, város- és községgazdálkodási minisztérium.
Népművelési és oktatásügyi minisztérium.
Az Országos Tervhivatal maradjon különállóan.
Szüntessék meg az államminiszteri funkciót.
Ki a kormányból minden a Rákosi-rendszert kiszolgált talpnyaló és magukat ezáltal kompromittált miniszterekkel (sic!).
Új, ideiglenes kormány megalakítását követeljük. –
3. Egyáltalán nem megnyugtató a pártelnökség összetétele sem. Ennélfogva azzal nem értünk egyet. Apró Antal, Kiss Károly, Szánthó Zoltán már épp eléggé eljátszották becsületüket a nép előtt, és bennük egyáltalán nem bízhatunk. Az ilyen ? párt ... pártelnökség tanács 50%-ban továbbra is rákosista cinkosokból áll. Mindhárom fent nevezettnek azonnali visszahívását követeljük az összes párt- és állami funkciókból. Becsületes, magyar embereket a pártelnökségbe, akik annak idején Rákosi rémuralma ellen is fel merték emelni szavukat.
4. A felvetődött és már korábban is követeléseinket haladéktalanul vegyék be az új ideiglenes kormány programjába. És ezeket haladéktalanul valósítsák meg. (sic!)
5. Vonjanak felelősségre minden, a jelen helyzet kialakulásában felelős személyt.....................
Mert minden perc több és több ártatlan szabadságharcos életének feláldozását követeli. A kompromisszumos .......továbbra is követeléseink maradéktalan teljesítéséért........
Nyílt kiállású, önálló és határozott politikára és politikusokra van szüksége az egész függetlenségéért és szabadságáért küzdő magyar népnek!
Borsod megyei munkástanács és diákparlament!
/Zene/
Figyelem! Figyelem! Debreceni kórház figyelem!
Itt a miskolci és nyíregyházi munkástanács miskolci stúdiója.
Üzenetet közlünk veletek.
Figyelem! Figyelem! Debreceni kórház figyelem! Közöljük veletek a müncheniek üzenetét. München hallotta a Borsod megyei munkástanács miskolci és nyíregyházi rádiójának adását, melyben vastüdőt kértünk részetekre. Közlik, hogy mindent elkövetnek, hogy mielőbb eljuttassák a kért vastüdőt Németországból.
/Ismétlik/
Zene.
/Megismétlik az előbbi követeléseket. Lásd 1.374. oldal./
/Kiegészítjük a 4. és 5. pontot. Monitoring/:
4. A felvetődött és korábban már közölt követeléseinket haladéktalanul vegyék be az új ideiglenes kormány programjába, és ezeket maradéktalanul is valósítsák meg.
5. Vonják felelősségre minden a jelen helyzet kialakulásában felelős személyt és ÁVH-ás tisztet. (sic!)
Ezeket egész Borsod munkássága követeli, és követelése mellett ..szilárdan kiáll, amíg azok követelését nem látja garantálva. Ne tétovázzon a kormány, mert minden perc mind több és több ártatlan? szabadságharcos életének feláldozását követeli. Kompromisszumos ígéretek, melyekkel eddig kísérletezett a kormány, nem elégítenek ki bennünket. Mi továbbra is követeléseink maradéktalan teljesítését és nem kompromisszumokat kérünk. A kompromisszumokból már elegünk van. Gerinces, nyílt kiállású, önálló és határozott politikára és politikusokra van szüksége az egész függetlenségéért és szabadságáért küzdő magyar népnek.
Borsod megyei munkástanács és diákparlament. –
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 481–482. oldal)
ID: 20566
Kedves hallgatóink! Itt a miskolci és nyíregyházi munkástaná…
Miskolci Rádió
Kedves hallgatóink! Itt a miskolci és nyíregyházi munkástanács miskolci stúdiója!
Kedves hallgatóink, a Borsod megyei Munkástanács és Diákparlament legfrissebb közleményét olvassuk fel:
Óráról órára véres harc folyik, magyar hazafiak élete árán kezd beérni szabadságharcunk gyümölcse. Nagy Imre tegnap este elhangzott beszédének, mint tegnapi kommentárunkból is kitűnik, elég sok pozitív oldala van. Követeléseink jórészét tartalmazza. A beszédet és az ígéreteket azonban még mindig nem fogadhatjuk el és feltétlenül hangsúlyoznunk kell alábbi követeléseink maradéktalan teljesítésének szükségességét:
1. A szovjet csapatoknak nemcsak Budapest területéről és nemcsak saját támaszpontjaikra való azonnali visszavonását követeljük, hanem továbbra is fenntartjuk állásfoglalásunkat a szovjet csapatoknak országunk területéről való haladéktalan és teljes kivonása mellett. Az ország számos városában és területén túlnyomó részben a velünk teljesen egyetértő és a mi követeléseinkkel azonos nézeteket valló munkástanácsok, diákok és parasztok vannak hatalmon és a fegyveres erők teljes birtokában. Mindenütt fenntartjuk a rendet, őrizkedünk a rendzavarásoktól. Ha egyáltalán előfordul rendzavarás [...] akkor azt minden esetben csak az ÁVH tagjai okozzák. A rendfenntartó tevékenységünk azonban nem a kormány mellett való kiállásúnkat jelenti.
2. Nem értünk egyet továbbra sem a kormány összetételével, amely számos, rákosista rendszert kiszolgált minisztert is magában foglal. Nincs szükség a jelen helyzetben sem 22 miniszterre, sem 3 miniszterelnök-helyettesre, sem rákosista miniszterekre. Ezek jelenléte egyáltalán semmi garanciát nem nyújt az egyébként sok tekintetben követeléseinknek megfelelő ígéretek teljesítésére. A minisztériumok kialakítására az alábbi javaslatunk van:
Miniszterelnök legyen: Nagy Imre. Miniszterelnök-helyettes csak egy fő legyen: Kovács Béla.
Ezen kívül: Külügyminisztérium, Belügyminisztérium, Honvédelmi minisztérium, pénzügyminisztérium, Igazságügy minisztérium, Külkereskedelmi minisztérium, Közlekedés- és Postaügyi minisztérium, Egészségügyi minisztérium. Vonják össze az alábbi minisztériumokat:
Bánya-, kohó-, gép- és energiaügyi minisztérium. Vegyipari és Könnyűipari minisztérium. Földművelésügyi, állami gazdaságok és begyűjtési minisztérium. Belkereskedelmi és élelmiszeripari minisztérium. Építésügyi, város- és községgazdálkodási minisztérium. Népművelési és Oktatásügyi minisztérium. Az Országos Tervhivatal maradjon különállóan. Szüntessék meg az államminiszteri funkciót.
Ki a kormányból minden, a Rákosi-rendszert kiszolgált talpnyaló és magukat ezáltal kompromittált miniszterekkel! Új, ideiglenes kormány megalakítását követeljük.
3. Egyáltalán nem megnyugtató a pártelnökség összetétele sem. Ennél fogva azzal sem értünk egyet. Apró Antal, Kiss Károly, Szántó Zoltán már épp eléggé eljátszották becsületüket a nép előtt és bennük egyáltalában nem bízhatunk. Az ilyen pártelnökségi tanács 50%-ban továbbra is rákosista cinkosokból áll. Mindhárom fent nevezettnek azonnali visszahívását követeljük az összes párt és állami funkciókból. Becsületes, magyar embereket a pártelnökségbe, akik annak idején Rákosi rémuralma ellen is fel merték emelni szavukat.
4. A felvetődött és már korábban is hangoztatott követeléseinket haladéktalanul vegyék be az új ideiglenes kormány programjába, és ezeket haladéktalanul valósítsák meg.
5. Vonják felelősségre minden, a jelen helyzet kialakulásában felelős személyt és az ÁVH-s tiszteket.
Ezeket egész Borsod munkássága követeli és követelése mellett [...] szilárdan kiáll, amíg azok megvalósítását nem látja garantálva. Ne tétovázzon a kormány, mert minden perc mind több és több ártatlan szabadságharcos életének feláldozását követeli. Kompromisszumos ígéretek, melyekkel eddig kísérletezett a kormány, nem elégítenek ki bennünket. Mi továbbra is követeléseink maradéktalan teljesítését és nem kompromisszumokat kérünk. A kompromisszumokból már elegünk van. Gerinces, nyílt kiállású, önálló és határozott politikára és politikusokra van szüksége az egész függetlenségért és szabadságért küzdő magyar népnek.
Borsod megyei Munkástanács és Diákparlament
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00798
Figyelem, figyelem! Debreceni kórház figyelem! Közöljük vele…
MISKOLCI RÁDIÓ
csak szöveg · ID: 20567 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Szolgálati közlemény
MISKOLCI RÁDIÓ
Figyelem, figyelem! Debreceni kórház figyelem! Közöljük veletek a müncheniek üzenetét!
München hallotta a borsodmegyei munkástanács miskolci és nyíregyházi rádiójának adását, melyben vastüdőt kértünk részetekre!
Közlik, mindent elkövetnek, hogy mielőbb eljuttassák a kért vastüdőt Németországból.
A közleményt megismétlem. /Ismétlés/
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 482–483. oldal)
ID: 20567
Figyelem, Figyelem! Rövidesen közvetítjük irodalmi műsorunka…
MISKOLC.
csak szöveg · ID: 20568 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Irodalom
MISKOLC.
Figyelem, Figyelem! Rövidesen közvetítjük irodalmi műsorunkat a mártírok emlékezetére!
/Újra beolvassák 15 óra 10 perckor. – Közben gyászzene./ /Az adás elején Schubert „Ave Maria”. Monitoring./
/ 15 óra 15 perckor német férfihang énekli Schubert „Ave Mariáját”./
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 493. oldal)
ID: 20568
Ezer magyar diák, Szigethy Ferenc verse: „Leírok most egy vi…
Miskolci Rádió
Ezer magyar diák, Szigethy Ferenc verse:
„Leírok most egy világ …, 1956 esztendő, hónap és nap, október 23. és utána még újabb öt nap. Különös, ahogy a napokat írom, márvánnyá lesz a kis … papír. És vésővé lesz kezemben a … Márvány, és vésőnek, ahogy fog a toll, fiúk, írásom rólatok beszél. Tirólatok, ezer magyar diákok, kiknek nevetek antennákon szállott, s el messzeség, a nagy földkerekségre, ahol lakik nyugat, kelet, észak és dél. Tartsunk ... ma drága seregszemlét. Fegyveretek még most is szent …, hogy így van jól, mert itt van még közel és én nekem a tegnap gondolata …, ahogy az meg… Iskolapadot otthagyva eltűnt, nem haza ment, az utcára kint, s a történelem vasrácsos kapui kinyíltak ott mind előtte … Gyors, ifjú lábak az ..., óriási magas … Hallom, már a felhőkkel rokon, hol szabadság viharszele fúj, háromszín zászló lengett, s vele új diadalmas, nemzeti gondolat: Budapest más lett pár óra alatt. …Kárpát ... fia, halló Kossuth Akadémia, … száz éve az a március 15., mikor behatol ősi ... s a „Talpra magyar” egyszerre akkor ott, a … utcáin … lobogott, csak …, Petőfi-szobor volt a nép előtt és a Bem-szobor, mint …, mutatta hol a nagy idők jele. De akkor ég, s föld … S tankok jöttek, föld … dübörög. Tízezrek szíve telt meg félelemmel, … S már állt a harc és folyt a drága vér. Most … egy világnak beszél. Ahogy azok a sorsok … És ha … a … folyó … A föld …, a már soká keresett, megtudta, be … -e még, ott estél el ... harcban. Két lába, gránát tépte le, … Tizenöt éves … És ha hallottad már a hős halált, … zsebedben az orvos ott talált egy sort, melyben kérted édesanyád, ne haragudjon azért te rád, hogy bátyád helyett, … elesett. Te foglaltad el a költő helyét, s hagytál … És Soós Andrást … Kiket hős sírban altat a halál, Szigethy Sándor, az ő hős kisfiát. Gyarmati Béla, s mások … és Sopron, Győr és Szeged, Debrecen, gimnáziumok és minden egyetem zászlót lengetnek, s a zászlók, s a szél zengő himnusza rólatok beszél, ezer diákról, kiknek híre szent, kik ti vagytok, a diákparlament. És amikor úgy zászlót ragadtatok, ide néztek a felhőkarcolók New York-ból és mint … látván, a Mont Blanc-csúcs is felfigyelt. Berlin, Párizs csodálkozott azon, s utcáikon ritka pillanatra ámult szemmel megállt a forgalom. Rengett a föld és szédültek a hegyek. Budapest a föld középpontja lett pár napra itt, s mit nagy győzelmesen ti írtatok ezer magyar diák, úgy hívnak ma: világtörténelem.”
Népem, üdvözöllek, Borsos Gyula verse:
„Föltámadt a nép, a szent, hatalmas, s levert bilincset és … Magyarok! Büszke arcukra … függesztik … Lázas homlokunk zöld babér öve díszítse meg. Zúg a harci zaj, városok, faluk tele hordja szét, föltámadott már, él már a magyar. Munkások! Ifjak! Drága katonák! Mi vagyunk élet és történelem. Egy zord ezredév vasköde oszlik, s a szívetekből gyúl föl a jelen. Hajnali fénnyel néz ránk a …, fellegek közül a nap süt ránk, a szent szabadság … első … Ég felé szárnyal a magyar … Izzó reménnyel … megcsináljuk. Az … szelleme és … … tanyákon, magyar … fent az égre. Hej, szent szabadság, lángok lövelték, mintha egy roppant rengeteg égne. Ma temetünk mi még. Megszoktuk ezt már, temetünk immár, jaj, de ... óta. Hegedűnket zsarnoki ujjak mind áthangolták ... De a piros vér szent földre omlott és soha többé vissza nem térhet a gyűlölt zsarnok, hogy gúzsba kösse a föltámadott, hős, magyar népet.”
1956. október 6-ától, nemzeti történelmünk egyik leggyászosabb évfordulójának napjától véget nem ér a temetések sorozata. Ma Miskolcon is temetünk. Temetjük azokat az ártatlan fiatalokat, akik az igazság, a jog, a szebb, s szabad élet diadalra jutásáért emelték fel vádló tekintetüket az aljas, szennyes kezű népelnyomó szervezet, az ÁVH félelmetes épületének homlokzatára. A bizakodó, a reménytől csillogó, fiatal, mondhatnám gyermekszemekre a halál-rémület zavartsága ült ki egy pillanatra, hogy aztán örökre helyt adjon a szörnyű némaság. Drága, fiatal testvéreim!
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00807
/ Október 23., nagy nap. Megmozdult egy ország, egy nép, egy…
ITT MISKOLC!
csak szöveg · ID: 20569 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Irodalom, Himnusz
ITT MISKOLC!
/ Október 23., nagy nap. Megmozdult egy ország, egy nép, egy nagy fiatalság. A diákok, ott Budapesten, a Bem-szobornál és másutt az országban és a fővárosban. Aztán, aztán egyszercsak megmozdult az ég és a föld, eltipró erők nyomultak előre... Sajnos részleteiben érthetetlen. Monitoring./
1956. Október 6-tól – nemzeti történetünk egyik leggyászosabb évfordulója napjától – véget nem ér a temetések sorozata. Ma, Miskolcon is temetünk. Temetjük azokat az ártatlan fiatalokat, akik az igazság, a jog, a szebb, a szabad élet diadalra jutásáért emelték fel vádló tekintetüket az aljas, szennyeskezű népelnyomó szervezet, az ÁVH félelmetes épületének homlokzatát (sic!). A bizakodó, reménytől csillogó, fiatal, mondhatnám gyermekszemekre a halál rémület zavartsága ült ki egy pillanatra, hogy aztán örökre helyt adjon a szörnyű némaságnak. Drága fiatal testvéreim! Ugyanaz a kéz oltotta ki nagy reményű életetek, amelyik Rajk Lászlók, Szőnyik, Pálffyk és a még ma is fel nem tárt tömegsírok hős mártírjainak nyakába dobta az undok kötelet, szívükre küldte a gyilkos golyót. Halálotokkal saját elmúlásukat is előidézték. A nép gyűlölete, jogos felháborodása elsöpörte őket, szégyen és gyalázat rájuk, mert apjukra, anyjukra, öccsükre és testvérhúgukra nem átallottak fegyvert emelni. A felkoncolt Gáti József ÁVH-s őrnagy és a többiek sorsa intő példa legyen azoknak, akik a nép, saját népük ellen fordították ....
/ Október 23, nagy nap. Megmozdult egy ország, egy nép, egy nagy fiatalság. A diákok, ott Budapesten, Bem-szobornál és másutt az országban és a fővárosban. Aztán, aztán egyszercsak megmozdult az ég, és a föld, eltipró erők nyomultak előre... Sajnos részleteiben érthetetlen. Monitoring./
/Újabb költemény, a hős, bátor magyar népről. Közben zene, orgona, klasszikusok./ 1956. október 6-tól, nemzeti történetünk egyik leggyászosabb évfordulója napjától véget nem ér a temetések sorozata.
Rákosik, Gerők és más népelnyomók! Halljátok e temetésen felhangzó..... lássátok e fejfákat.... Féljetek, mert a nép keze a búvóhelyekre is elér! Ne higgyétek, hogy elpusztítanak minket! A nép szívébe véste a Szózat szavait, soha ennyi könnyet nem csalt magyarok szemébe ez a nemzeti imádság, amelyeket ti kitépni igyekeztetek emlékezetünkből! Eltüntettük a hullámokat, amelyek benneteket szennyeket felszínre dobta (sic!), és ezért itt a magyar mártírok sírjánál rendületlenül hisszük, eljött a szabadság napja, melyre sohasem lehet többé fátyolt borítani! Szózat. /Kórus énekli/
Himnusz.
Kedves hallgatóink, a borsodmegyei munkástanácsok műsorát közvetítettük Miskolcról, az elesett, Miskolci mártírok temetése alkalmából kegyelettel egy szál virágot.
A borsodmegyei és nyíregyházi munkástanácsok rádiója legközelebb 17 óra 30 perckor jelentkezik!
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 493–495. oldal)
ID: 20569
Miskolci Rádió
Felhívás
Halló halló figyelem, halló halló figyelem.
Itt a Borsod megyei Munkástanács Rádiója!
Halló halló figyelem Debrecen!
Halló halló figyelem, Hajduszoboszló!
Felszólítjuk az összes amatőröket, hogy a gép leszállásánál segítsenek, keressék a kapcsolatot a géppel, és irányítsák Hajduszoboszló felé, ahol kivilágított repülőtér várja.
Leszállás 45 fokos függőleges, és vízszintes fényre.
Halló, halló figyelem Hajduszoboszló! Halló, halló figyelem Hajduszoboszló!
Kérjük, a repülőteret, világítson ki a vastüdő érkezik.
Felszólítjuk az összes amatőröket, hogy a gép leszállásánál segítsenek. Keressék a kapcsolatot a géppel és irányítsák Hajduszoboszló felé, ahol kivilágított repülőtér várja.
Leszállás 45 fokos függőleges és vízszintes fényre.
Halló, halló figyelem, halló halló figyelem!
Itt a Borsod megyei Munkástanács Rádiója.
Kérjük a hajdúszoboszlói repülőteret, sürgősen világítson ki! A vastüdő érkezik.
Felszólítjuk az összes amatőröket, hogy a gép leszállásánál segítsenek, keressék a kapcsolatot a géppel, és irányítsák Hajduszoboszló felé, ahol kivilágított repülőtér várja. Leszállás 45 fokos függőleges és vízszintes fényre.
Megismétlem.
Felszólítjuk az összes amatőröket, hogy a gép leszállásánál segítsenek, keressék a kapcsolatot a géppel, és irányítsák Hajduszoboszló felé, ahol kivilágított repülőtér várja. Leszállás 45 fokos függőleges és vízszintes fényre.
Halló halló figyelem! Itt a Borsod megyei Munkástanács Rádiója.
Halló, halló figyelem Hajduszoboszló!
Kérjük, a repülőteret, sürgősen világítson ki. A vastüdő érkezik.
Felkérjük az összes amatőröket, hogy a gép leszállásánál segítsenek, keressék a kapcsolatot a géppel, és irányítsák Hajduszoboszló felé, ahol kivilágított repülőtér várja. Leszállás 45 fokos függőleges és vízszintes fényre.
Halló halló figyelem! A repülőgép jelenleg Debrecen fölött van. Debrecen fölött köröz.
Felszólítjuk az összes amatőröket, hogy a gép leszállásánál segítsenek, keressék a kapcsolatot a géppel, és irányítsák Hajduszoboszló felé, ahol kivilágított repülőtér várja. Leszállás 45 fokos függőleges és vízszintes fényre.
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00889
csak szöveg · ID: 20586 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény, Szolgálati közlemény
Halló, halló figyelem!
Debrecen! Halló Figyelem, Debrecen! Halló figyelem, Hajdúszoboszló! Felszólítjuk az összes amatőröket, hogy a gép leszállásánál segítsenek, keressék a kapcsolatot a géppel és irányítsák Hajdúszoboszló felé. Ahol kivilágított repülőtér várja, leszállás 45 fokos függőleges és vízszintes fényre. Halló, Halló Figyelem, Hajdúszoboszló! Kérjük a repülőteret, világítson ki, a vastüdő érkezik! Felszólítjuk az összes amatőröket, hogy a gép leszállásánál segítsenek. Keressék a kapcsolatot a géppel és irányítsák Hajdúszoboszló felé! Ahol kivilágított repülőtér várja, leszállás 45 fokos függőleges és vízszintes fényre!
Halló, Halló Figyelem! /Ismételnek többször./
Halló, Halló Figyelem! /Borzalmas zavarás teszi érthetetlenné a további vételt./
Halló, Halló figyelem, a repülőgép jelenleg Debrecen fölött van, Debrecen fölött van! Amatőrök segítsenek a gép leszállásánál! /Ismétlés./
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 529–530. oldal)
ID: 20586
Figyelem! Értesítsük Miskolc város lakóit, hogy ne hallgassa…
ITT A BORSODI MUNKÁSTANÁCS MISKOLCI RÁDIÓJA.
csak szöveg · ID: 20587 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Himnusz
ITT A BORSODI MUNKÁSTANÁCS MISKOLCI RÁDIÓJA.
Figyelem! Értesítsük Miskolc város lakóit, hogy ne hallgassanak a szovjet csapatokkal kapcsolatos rémhírekre.
A tényleges helyzet az, hogy szovjet egységektől lemaradt gépkocsikat várja be egy kis számú eligazító csoport Felsőzsolcán és a görömbölyi útelágazásnál, melyeknek feladata megakadályozni az érkező kocsiknak a városon való áthaladását!
/Megismétlik/
Figyelem! Figyelem!
Ferihegyi, debreceni és összes magyar reptéri adóállomások, gépet irányító német adó.
Figyelem! Figyelem!
A gépet irányítsátok Miskolcra. Várni fogjuk. A miskolci repülőtéren le tud szállni. Mi eljuttatjuk a vastüdőt rendeltetési helyére.
/Többször megismétlik./
A Miskolci Rádió 00.05 perckor a Himnusz eljátszásával befejezte adását.
(A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 535–536. oldal)
ID: 20587
Damjanich Rádió
Sajtószemle Ma reggel megjelent a Szabad Nép. Első oldalon a…
Damjanich Rádió, Szolnok · 1956. 10. 29. 16.00
csak szöveg · ID: 20573 · Hírek, Riport, tudósítás, Beszélgetés, Lapszemle
Damjanich Rádió, Szolnok · 1956. 10. 29. 16.00
Sajtószemle
Ma reggel megjelent a Szabad Nép. Első oldalon a Kossuth címerrel. A lap közli Nagy Imre rádiónyilatkozatát, amely szerint azonnal kivonják a szovjet csapatokat Budapestről, megszűnik az Államvédelmi Hatóság, emelik az alacsony fizetéseket, a nyugdíjakat, rendezik a bér- és normakérdést.
Az első oldalon jelent meg Janza Károly honvédelmi miniszter parancsa, az azonnali tűzszünetről. A Lengyel Egyesült Munkáspárt központi bizottságának üzenetét is itt olvashatjuk. Idézünk az üzenetből: "Magyar Testvérek! Hagyjátok abba a testvér vérontását. Ismerjük a magyar nemzeti kormány programját: a szocialista demokráciának, a jólét növelésének, a munkástanácsok megalakításának, a szovjet csapatok Magyarországról való kivonásának és a lenini egyenjogúsági elvek alapjára helyezett szovjet-magyar barátságnak programját." Válasz a Pravdának című cikkében a következőket írja a Szabad Nép:
A Szabad Nép vidéki helyzetjelentés című cikkére kilenc nagyvárosból ad tudósítást. A Soproni Munkástanács intézőbizottságának elnöke, dr. Takács Endre arra kérte a Szabad Nép szerkesztőségét, hogy cáfolja meg azt a hírt, hogy náluk valamiféle ellenforradalom volt. Miskolcon is megalakult a megyei munkástanács, amelynek első feladata a rend helyreállítása volt. Miskolcon a nyugalom helyreállt. Az üzletek rendesen nyitva tartanak. Veszprémben vasárnap a rendes, megszokott élet folyt. Gyöngyösről olyan hírek terjedtek el, hogy ott súlyos zavargások voltak. A munkástanácstól ezt a hírt megcáfolták. Néhány ittas állapotban lévő ember valóban behatolt a középületekben, de ott nem okozhattak komolyabb kárt, mert a diákok katonákkal együttműködve a középületek védelmére keltek.
A lap közli Szőnyi Istvánnak, egy volt harcostársnak a felhívását. Szőnyi István többek között a következőket mondja: "Nem várhatunk lehetetlent a kormánytól. Nem követelhetjük, hogy a harcok zűrzavarában helyrehozza a hosszú évek alatt elkövetett hibákat. Megtorlástól nem kell tartani. Az orosz csapatok rövidesen elhagyják az ország területét. Ha velem tartotok, harcunkat fegyver nélkül, győzelemmel fejezzük be." A jugoszláv Borba az új magyar kormányról írt cikkét is közli a Szabad Nép. A Borba hangsúlyozza, hogy a magyarországi helyzet már hosszú ideje megkövetelte egy ilyen kormány létrehozását. Megállapítja, hogy csak akkor következhet be megbékélés, ha eltávolítják azokat, akik Magyarországot idáig juttatták.
Élénk visszhangot keltett Nagy Imre rádióbeszéde országszerte. A Vas Megyei Nemzeti Bizottság Nagy Imre nyilatkozatát általában helyesli, a szovjet csapatok kivonásával kapcsolatban gyors intézkedést kér. Nagy Imre rádióbeszédét országszerte bizakodással hallgatták.
S végül közli a Szabad Nép, hogy a magyar sportolók készen állnak arra, hogy a rendkívüli nehézségek ellenére is részt vegyenek az olimpián, és dicsőséget szerezzenek hazánknak. Az új nemzeti kormány a legnehezebb helyzetben is módot talált arra, hogy foglalkozzék a sportolók ügyével. Vasárnap tárgyalások folytak s a sport közvélemény és a sajtó kívánságának megfelelően megváltoztatták a magyar küldöttség összetételét. Nyolc kísérővel kevesebb utazik Melbourne-be.
Nagy Imre, a Minisztertanács elnöke, tegnap bejelentette, hogy a szovjet alakulatokat azonnal kivonják Budapestről. Hogy ezen a területen mi a valóságos helyzet, pontos értesülésünk nincsen, annyi azonban bizonyos, hogy a szovjet alakulatok kivonása Budapestről megkezdődött. Hát akkor mégis miért vonulnak még mindig szovjet alakulatok? - teszik fel igen sokan a kérdést. A Szabad Nép mai számából tudomást szereztünk arról, hogy a Pravda "népellenes kaland"-nak nevezte a Budapesten történteket. Ez a tény arra utal, hogy Moszkvában mind ez ideig nem mérték fel világosan az adott helyzetet, az élő valóságot, azt, hogy a magyar nép szabadságot akar, népszabadságot, nemzeti függetlenséget és olyan életet, amely mentes az önkénytől, a terrortól és a félelemtől. Nos a Pravda cikke félreérthetetlenül válaszol arra, hogy a szovjet csapatok miért vonulnak még mindig: az adott helyzet kezdeti hibás értelmezéséből kifolyóan. Nagyon jól tudjuk, hogy a szovjet csapatok kivonása nem fog máról-holnapra megtörténni. Bízunk azonban abban, hogy a magyar kormány által kezdeményezett tárgyalások eredménnyel végződnek s a szovjet csapatokat visszavonják Magyarországról, az egyenjogúság és a nemzeti függetlenség alapján.
A magyar függetlenség és a szabadság ügye ma már a nemzetközi közvélemény érdeklődésének homlokterében áll. S ha a szovjet kormány hasznos szolgálatot akar tenni a nemzetközi munkásmozgalomnak, arra törekszik, hogy felmérve az adott valóságos helyzetet, siettesse ezeknek a tárgyalásoknak a lefolytatását és segítse elő a magyar nép által követelt eredmény megszületését: vonja ki csapatait.
Az új kormány egyes tagjairól
A szolnoki vasutasok pl. - szinte az új kormány életre hívásával egy időben- követeléseik közé foglalták, hogy Bebrits Lajos mondjon le. Régi követelése ez a szolnoki vasutasságnak, még akkor is, ha eddig éveken át nem tudták kimondani ilyen nyíltan. S nem oktalan és megalapozatlan kívánság ez, nem személyeskedés. Bebrits Lajos már régen elveszítette a vasutasság és a dolgozó nép bizalmát. Minisztersége idején honosodott meg a "szocialista vasút" megcsúfolt jelszavával a mozdonyvezetők, utazószemélyzet, forgalmi szolgálat lélektelen hajszája, a fékezők, fűtők havi 400 órás szolgálata. Az ő szárnyai alatt fejlődött ki és virágzott a főnökösködés, a rangkórság- a kisemberek megfenyítése, semmibevevése, a tüntetések rendszere. Személyes példával járt elöl a fényűző bankettek megrendezésében, a "fejesek" oktalan költekezésében. Pazar különvonata egy államfőnek is megtette volna.
Ugyanakkor a munkások megszokott közlekedési eszközévé vált a marhavagonokból alakított "Gerő-pullman", intézményessé vált a késés, a fűtetlen kocsi. A vasút technikailag úgyszólván semmit sem fejlődött tíz év alatt. A gördülőállomány romlott, múzeumba való mozdonyokkal kívántak nagy teljesítményeket. Egyszóval a vasúton nem látszott meg, hogy hazánk világviszonylatban is elismert vagon és mozdonygyártó iparral rendelkezik. És miért nem? Mert a miniszterünk tudta, hogy a magyar vasutasok megteszik a lehetetlent is izomerővel, éjszakával, 56 órás szolgálattal pótolják a hiányzó technikát, kipréselik magukból, amit lehet, ha az ország ügyéről van szó. Köszönjük, ebből elég volt - Bebrits Lajost áljelszavaival együtt megismerték már a magyar vasutasok.
A magyar dolgozók
Nem jobban vélekedünk Molnár Erikről sem. Míg tőle függött,- igazság csak égben volt. És itt nemcsak a szégyenteljes napokra, a Rajk-per eseményeire gondolunk. Ezeket az igazságügy-miniszter úr a különbíróságok megalakításával magyarázza, amiben úgymond neki nem volt beleszólása, mert Rákosi és legényei maguk intézték. De akkor mi van a hírhedt munkatörvénnyel, mely alapján börtönbe lehetett zárni a dolgozót, ha hiányzott vagy önkényesen távozott. A javító-nevelő munka rendszerével megkötöttük a munkások szabadságát -, lehetővé tettük, hogy 10-15 %-kal csökkentsük keresetét, elvegyük fizetett szabadságát, kiszolgáltassuk az üzem igazgatójának. És ehhez segédkezet adott az igazságügy-miniszter, drákói szigorral végrehajtotta ezt a lelketlen törvényt. Az utóbbi évek alatt megtömtük a börtönöket gazdálkodókkal, munkásokkal, testvéreinkkel. A független bíróság nem létezett, csakúgy, mint a törvény előtti egyenlőség. A bíráskodást tulajdonképpen egyes vezetők, egyes néptől elszakadt párthivatalnokok vették át - az ő utasítások szerint történt az ítélet. A magyar embernek egy volt a vádlója és a bírója. Molnár Erik nem kaphat miniszteri tárcát, ezt szögezzük le.
És mondjuk meg őszintén a szolnokiak szemében nem jól fest Csergő gépipari miniszter sem. Emlékszünk még a legutóbbi szolnoki nagyaktívára, melyen ő, mint a Központi Vezetőség tagja és küldötte vett részt. Itt ekképpen vigasztalta mindazokat, akik a Rákosi-mítosznak köszönhették hivatalukat és búskomorságba, létbizonytalanságba estek a júniusi határozatok miatt: "Reméljük - mondta ő - Rákosi Mátyás elvtársunk hamarosan visszanyeri egészségét - és továbbra is köztünk -, megfelelő helyen gyümölcsöztetheti sokéves tapasztalatát, a pártmunkának segítségére lesz nagy feladatait megoldásánál."
Na hát nem kérünk ebből, a Rákosi-féle tapasztalatokból, a Rákosi-féle szocialista építésből.
De nemcsak ebből a meghatott kijelentéséből ítéljük meg, elvégre lehet hogy tévedett, az érzelmei eluralkodtak rajta. Ám nézzük meg mit végzett. Kohó- és gépiparunk sokat fejlődött kétségtelen. Azonban a gépesítés öncélúvá vált. A nehézipar a nehézipart táplálta. A könnyűipar, vegyipar, közlekedés, a mezőgazdaság-gépesítése alaposan elmaradt. Egész iparunk technikai fejlettségében messze jár Csehszlovákiától, a fejlett nyugati országoktól.
A munkásokat ez a minisztérium is alaposan kihasználta. A termelékenységet az intenzitás növelésével kívánta elérni - nemcsak lekopírozta és szolgaian alkalmazta a gépiparban a sztálini normarendszert, hanem sok tekintetben túl is hajtott azon. A gépipar szervezettsége sohasem volt még olyan rossz, mint éppen Csergő miniszter fennhatósága alatt. Minden üzemanyag és energiazavarokkal küzdött. Az ésszerűtlen kooperációk, felesleges szállítgatások a népgazdaság hatalmas erőforrásait emésztették fel feleslegesen évről évre. Ebből sem kérünk tovább.
Nagy Imre elvtársban a bizalmunk. Ám, kérjük, nézze meg kiket választ meg kormányzópartnernek. A régi típusú emberekkel sohasem tudja megvalósítani programját.
Szerveződnek a demokratikus pártok Szolnok megyében
A Hazafias Népfront Szolnok Megyei Elnöksége kibővített ülést tartott ma délelőtt. Az ülésre meghívták azoknak a demokratikus pártoknak volt vezetőit is, amelyek felszabadulás után részt vettek a kormány-koalícióban. Minden párt részéről hat-hét küldött jelent meg a tanácskozáson. Részt vett a megbeszélésen a megyei forradalmi munkástanács és a Magyar Dolgozók Pártja Szolnok Megyei Bizottságának képviselője is.
A megbeszélés résztvevői megállapították, hogy a volt koalíciós pártok tulajdonképpen nem is szűntek meg, hanem adminisztrációs módszerekkel elsorvasztották őket. A jelenlegi helyzetben szükségesnek látszik, hogy a pártok minél előbb megkezdjék munkájukat. Ezért úgy döntöttek, hogy a különböző pártok képviselői rövidesen összehívják régi párthíveiket, megalakítják a megyei elnökségeket, s hozzálátnak a szervezésnek az egész megye területén. A volt koalíciós pártok tagjaiból politikai tanácsadó bizottságot szerveznek a megyei forradalmi tanács mellé. Felmerült a lehetőség, hogy a volt kisgazda és parasztpártok összevonva állítják fel és ez irányban továbbfolytatják a tárgyalásokat.
A részletes megbeszélésen felmerült az is, hogy a pártoknak szükségük lenne helyiségekre. Ezt a jelenlegi körülmények között biztosítani nem lehet, de a Hazafias Népfront megyei Titkársága felajánlotta, hogy helyiségeit az újjáéledő pártok rendelkezésére bocsátja az átmeneti időszakra.
A kibővített elnökség elhatározta, hogy a Beloiannisz út nevének megváltoztatását javasolja a forradalmi tanácsnak, az út új nevéül a történelmi események emlékére Október 23. utat ajánlják.
Felhívás
Földmívesszövetkezetek tagjai! Dolgozói! A MÉSZÖV Forradalmi Munkatanácsa és Igazgatósága mai nehéz napjainkban a következő felhívással fordul hozzátok:
Javasoljuk, hogy minden földmívesszövetkezeti szervnél alakuljon meg a munkatanács, amely a szövetkezet tagságára és dolgozóira támaszkodva irányítsa a szövetkezetek tevékenységét. Legfontosabb most az öntevékenység. A megalakult munkatanács vegye fel a kapcsolatot a helyi forradalmi bizottságokkal és velük egyetértően biztosítsa a falu áruellátását.
Gondoskodni kell arról, hogy megnyugtassuk a lakosságot, hogy a normális szükségletet folyamatosan biztosítani tudjuk. Ugyanakkor nagy gondot kell fordítani a mezőgazdasági termékek széleskörű felvásárlására, amelynek egy részéből a helyi szükségletet kell biztosítani, de elő kell segíteni az ipari városok - Budapest, Szolnok - ellátását is. Minden a faluban eladásra kerülő árut szabad áron kell felvásárolni.
Az áru biztosításának érdekében minden szervezet öntevékenyen saját szállítási eszközeit és a községben meglévő szállítási eszközöket használja fel. Amennyiben helyben semmiképpen sem biztosítható szállítási eszköz, úgy azonnal forduljanak segítségért a MESZÖV-höz.
Ugyanígy kell eljárni a felvásárolt áruk elszállításával is. Közöljék a MESZÖV-el az elszállítható árumennyiséget, hogy az tervszerűen gondoskodni tudjon elhelyezésükről. Nagy gondot kell fordítani a kövéráru megmentésére. Gondoskodunk arról, hogy a felvásárláshoz a pénzösszegek rendelkezésre álljanak, amennyiben átmeneti zavarok keletkeznének, úgy a meglévő bevételekből biztosítsák a felvásárláshoz szükséges ellátmányt.
Helyesnek tartjuk, hogy a lakosság részéről felajánlott élelmiszereket - más megyei példák alapján - szövetkezeteink szervezetten gyűjtsék össze és juttassák el Budapest lakosainak.
A szövetkezet kezében lévő értékek, áruk, anyagok stb. az egész nép tulajdonát képezik. Ezért mindent el kell követni a javak megóvása érdekében.
A jövő évi kenyerünket az őszi vetés elvégzése biztosítja. Ezért felhívjuk szövetkezeteink tagságát, minden eszközzel minél gyorsabban vessék el az őszi gabonát. A földmivesszövetkezetek minden rendelkezésre álló eszközt, kisgépeket, vetőmag csávázószert bocsássák a termelők rendelkezésére és segítsék elő az őszi vetést.
Az egész nép érdeke, hogy országunkban nyugalom legyen és a termelés azonnal meginduljon. Minden elszalajtott nap - amely a termelésből kiesik - saját magunk kárát okozza. Őrizzük meg nyugalmunkat, és mielőbb indítsuk meg a békés termelőmunkát.
MÉSZÖV Forradalmi Tanácsa
és
Igazgatósága
Szolnok
A magyar nép hősi harca alatt, golyózáporban, tűzben, Budapest lakosainak élelmezése, tejjel, hússal, kenyérrel való ellátása érdekében oroszlánrészt vállaltak a szolnoki 51. sz. Autóközlekedési Vállalat dolgozói. Miközben Szolnok város ellátását is biztosították, percnyi késedelem nélkül indultak a fővárosba is.
Elmondották azt, hogy magányosan vezették és vezetik a kocsikat, s az élelmiszerszállítmányok előtt mindenki utat nyitott: egyetlen vezetőnek sem történt baja. Nem volt egyetlen nap, amelyiken ne ment Budapestre, vagy ne haladt volna át Budapesten az 51. sz. AKÖV-höz tartozó gépkocsi. Az Autóközlekedési Vállalat nemcsak szállítási, hanem tájékoztató szolgálatot is teljesít. Idejönnek érdeklődni a Budapestről kirekedt dolgozók. S ahogyan nő az 51. sz. Autóközlekedési Vállalat forgalmát lebonyolító gépkocsik száma, úgy emelkedik a minden elismerést és dicséretet megérdemlő gépkocsivezetők száma is.
Szolnok
Megható az a segítés, amellyel a szolnoki mamák siettek a budapesti kisgyermekek, csecsemők támogatására. A szolnoki tejgyűjtő állomáson 10 liter anyatejet ajánlottak fel a szülők, mely küldeményt a városi Vöröskereszt el is szállította Budapestre.
A megyei és a Szolnok városi Vöröskereszt-szervezet felhívással fordul a megye dolgozóihoz. A mai napon a budapesti lakosság megsegítésére gyűjtést indítottak. Kérik megyénk lakosait, hogy lisztet, tojást, zsírt, cukrot, burgonyát, babot, vajat ajánljanak fel és juttassák el küldeményeiket Szolnokra, a megyei munkástanács székhelyére.
/Szolnok Megyei Tanács épülete 90. ajtó/
A Magyar Nemzeti Bank Szolnoki Területi Irodája dolgozói megalakították a munkástanácsot. Hét tagot választottak a tanácsba. Feladatul tűzték ki Szolnok és Békés megye területén a pénzellátás zavartalan biztosítását, s a pénz stabilitását.
Az MNB Munkástanácsa kéri a kereskedelmi és kisipari szerveket, hogy napi bevételeiket ne a postára, hanem közvetlenül a bankba fizessék be.
Az Országos Takarékpénztár közli, hogy a vasárnap elmaradt futball mérkőzések szelvényeit újakra cserélik majd be. Ugyanez vonatkozik a kollektív szelvényekre is.
Szolnok
A két szomszédos megye határán elterülő Nagykunsági Állami Gazdaságban a forradalmi harcok idején sem szünetelt a munka. Így vált lehetővé, hogy a tizenkétezer holdas gazdaságban a múlt hét végére befejeződött az őszi betakarítás, szántás és vetés.
A gazdaságban szombaton megalakult a harmincöt tagú munkástanács. A tanács első ülésén határozatot hozott: tekintettel arra, hogy a gazdaságban az őszi mezőgazdasági munka befejeződött, a környező falvak termelőinek kell gépi és fogat segítséget nyújtani a szántásban, vetésben. A határozat nagy visszhangra talált a gazdálkodók körében. Örömmel fogadják az állami gazdaság támogatását.
A munkástanács ma reggel ismét összeült. Ezen a tanácskozáson a gazdaság dolgozóinak bérezési javaslatait vitatják meg.
Szolnok
A Palotási Állami Gazdaság dolgozóinak igazságérzetét igen sértette, hogy az eddig érvényben lévő rendeletek szerint csak egyes kiemelt munkakörben dolgozók juthattak védőruhához. A gazdaságban szombaton alakult meg tizenhárom tagú munkástanács. A tanácsülés első intézkedése az volt, hogy az építkezés, a tehenészet, a daráló üzem munkásainak és fogatosoknak - akik eddig csak részben, vagy egyáltalán nem kaphattak védőruhát - gondoskodott ilyen irányú sérelmeik orvoslásáról. A Palotási Állami Gazdaságban a Munkástanács intézkedésének következtében mintegy 100 dolgozó jut védőruhához. A fogatosok meleg vatelinozott nadrágot, a tehenészek csizmát és védőruhát, a darálóüzemi munkások ugyancsak védőruhát kapnak. A gazdaság munkástanácsa legközelebbi ülésén a bérezési kérdéseket vitatja meg.
Mint a megye minden gépállomásán, a kisújszállási gépállomáson is október 28-án megalakították a 21 tagú munkástanácsot, amely már az első ülésén megválasztotta vezetőségét. Az elnök Széll István lett. A munkástanács a gépállomás igazgatói teendőinek vitelével Bobvos Jánost bízta meg, illetve korábbi beosztásában megerősítette. Ezután a következőkben foglalták össze követeléseiket. Minden traktorra vissza kell állítani a két embert. Ennek következtében megszűnik az a helytelen állapot, ami eddig volt, hogy másfél ember jutott 1-1 gépre. E követelésük nem más mint az 1955 novemberében érvényben lévő rendelkezés.
A gépállomás dolgozói az eddig teljesített munkaegységek után járó kenyérgabonát azonnal kapják meg. Ez vonatkozik a műhely dolgozóira is.
Javasolja a munkástanács, hogy a műhely dolgozók bérezése úgy legyen biztosítva, hogy a napi 8 órai munkavégzés idején kapták.
A traktorvezetők normáit felül kell vizsgálni és érvénybe kell léptetni az 1955. évben alkalmazott normákat.
Javasolja a munkástanács, hogy az eddig ki nem fizetett üzemanyag prémiumokat azonnal fizessék ki. A raktáron lévő halinacsizmákat osszák ki és a továbbiakban gondoskodjanak jóval nagyobb mértékben a szociális juttatásokról.
Minden javítási munkáért fizessenek órabért és töröljék el, hogy a traktorosnak 3 napot ingyen kell dolgozni a javításoknál.
A munkástanács felhívta a gépállomás minden dolgozóját, hogy rendben, fegyelmezetten és minden erővel biztosítsák a munkák végzését.
Kunszentmárton
A kunszentmártoni üzemek, KTSZ-ek, termelőszövetkezetek, egyéni dolgozóparasztok és kisiparosok küldöttei, szombaton délután 3 órakor gyűltek össze a községi tanács nagytermében, hogy megválasszák a munkástanácsot. Herceg Mihály a délelőtt folyamán Szolnokon járt küldöttség vezetője ismertette a megjelentek előtt a politikai helyzetet. Közben a Tanácsháza előtti téren nagy számú dolgozó gyűlt egybe, akiket hangszórón keresztül tájékoztattak a gyűlés menetéről. Herceg Mihály ismertette, a tanácsba választandó reszortokat. Rendre, nyugalomra intette a dolgozókat. Kérte, hogy tartsák fenn a rendet és akadályozzák meg a rombolást, és biztosítsák mind az üzemekben, mind a mezőgazdaságban a további folyamatos termelést.
A jelenlévők Herceg Mihály szavait egyhangú lelkesedéssel fogadták. Ezután javaslatokat tettek a megválasztandó munkástanács tagjaira. A jelenlévők a munkástanácsba elnöknek Herceg Mihályt és Komár Andrást, ipari biztosnak: Szűcs Imrét, rendőri biztosnak Szabó Mihályt, mezőgazdasági biztosnak Szakáll Olivért és Szirom Ferencet, kereskedelmi biztosnak Sós Pált választották.
A munkástanács első intézkedése, a község zavartalan élelmiszer ellátásának megszervezése és a rend biztosítása volt. Felmérték a községben lévő pékségek kapacitását és a magán kézben lévő pékségek részére is biztosítottak a községben lévő lisztkészletből bizonyos mennyiséget.
Kunszentmárton községhez hasonlóan, a járás többi községeiben is egymás után alakulnak a munkástanácsok.
Több mint 100 km-re fekszik Szolnoktól Tiszafüred. Mégis szinte óráról-órára tudták az elmúlt napokban, hogy mi történik Szolnokon, a megye székhelyén. Szombaton reggel Tiszafüred község dolgozóinak apraja-nagyja kint volt az utcán és követelték, hogy alakuljon meg náluk is a nemzeti tanács. A tömeg követelésére Petrovics György tanácselnök, Kovács József járási tsz szervező, a rendőrség két nyomozója Seres és Herédi azonnal lemondott, valamint az Államvédelmi Hatóság helyi képviselői elhagyták a községet. Majd megválasztották a forradalmi nemzeti tanácsot, ennek elnöke Csontos István lett. Ezek után táviratban közölték a magyar kormánnyal és a párttal követeléseiket, melyek megegyeznek a Szolnok Megyei Munkástanács követeléseivel. Néhány ponttal még kibővítették. Követelték, hogy több párt legyen és az országgyűlési képviselők választása is ilyen alapon történjék. Követelték a teljes lelkiismereti és vallásszabadságot.
A nagygyűlés után helyreállt a rend és a dolgozó parasztok, a termelőszövetkezetek folytatták a munkát. Ma már a vetés a Tiszafüredi Gépállomás körzetében mintegy 90 %-ig el is van végezve. Az egyéni gazdálkodóknak jelenleg 10 gép dolgozik a szántás-vetési munkákban.
Gépállomásainkon a munkabérek kifizetése a napokban történik. A legtöbb gépállomásról annak rendje, módja szerint megjelentek a gépállomások igazgatóságán és a munkabéreket Szolnokról elvitték. A mezőtúri és a túrkevei gépállomások azonban úgy látszik elfelejtették a törvényes utakat. Ahelyett, hogy a gépállomási igazgatósággal engedélyeztették volna a bérek kifizetését, helyben a Nemzeti Bank-fióktól nagyobb összegű munkabért vettek fel. A munkabér ilyen kifizetésére nem volt joga sem a gépállomásnak, sem a Nemzeti Bank-fiókoknak. Az ilyen csak anarchiát szül és zavart kelt. Ezúton is felhívjuk a gépállomások figyelmét, hogy a törvényes utakat tartsák be, mert az állam pénzéről, az állam vagyonáról van szó, mely nemcsak a mezőtúriaké, vagy a túrkeveieké, hanem az egész dolgozó népé. Ez a cselekedetük törvénytelen. Ezért felhívjuk a gépállomási munkástanácsok figyelmét, hogy ilyen, vagy hasonló eseteket ne engedjenek meg.
A reggeli órákban telefon értesítést kapott a Mezőgazdasági Igazgatóság Kunhegyesről. A munkástanács elnöke kérte, hogy az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztok részére szükség van 200 q búzavetőmagra. A munkástanács döntése alapján a kunhegyesiek a vetőmagot megkapták a helyi Terményforgalmi Vállalattól.
A Kunszentmártoni Gépállomás Munkástanácsa olyan határozatot hozott a legutóbbi ülésén, hogy a maximális segítséget nyújtsák az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztoknak. A Gépállomások Igazgatósága azzal sietett segítségükre, hogy a mai napon 110.000 Ft költséget biztosított a gépek javítására, alkatrészek és anyagok vásárlására.
Hírek a megyéből
Fegyvernek
Ebben a községben is megalakult még szombaton a munkás- és paraszttanács. A község lakossága nagygyűlésen vonta meg a bizalmát a volt tanácselnöktől. A munkástanács vezetésével Dr. Kürti Lajost bízták meg.
A megalakult munkástanács számos helyes intézkedést hozott. Így a faluban szolgálatot teljesítő rendőrök mellé tíztagú nemzetőrséget szerveztek. A nemzetőrök a rendőrökkel vállvetve ügyelnek a rend további teljes fenntartására. A munkástanács megalakulása után azonnal elhatározta, hogy élelmet küld a fővárosnak. A gyűjtés ma reggel indult meg. Az a tervük, hogy öt tehergépkocsi frissen sült házikenyeret, burgonyát és egyéb élelmiszert küldenek Budapestre. A gépkocsik közül kettő a gépállomásé, három pedig a szövetkezeteké. A Fegyverneki Kossuth Termelőszövetkezet a gyűjtés megindulásakor azonnal felajánlott 15 mázsa burgonyát és tíz mázsa búzát. Jelenleg azt intézik, hogy a búzát megőröljék és kenyérnek megsüssék.
Jászberény
A városban a munkástanács megalakulása óta első feladatának tekintette a rend és nyugalom fenntartásának további biztosítását. A rendőrség és a helyőrségben szolgálatot teljesítő honvéd alakulat mellé megszervezték a munkás és polgárőrséget és most közös erővel ügyelnek a rendre. Ilyen helyes intézkedés volt, hogy Jászberényben is alkoholfogyasztási tilalmat rendelt el a munkástanács.
A Somogyi Jenő tiszt elvtárs vezetésével dolgozó munkástanács megszervezte a közellátás további zavartalan menetét és a közellátást érintő fontos közleményeket nyilvánosságra hozták. A munkástanács jó munkáját dicséri, hogy ma délután 20 gépkocsival 50 mázsa vágott sertést küldtek a fővárosban működő közellátási bizottságnak.
A gépállomás dolgozói lemondatták Sólyom Lajos igazgatót és Szabó Gyula főmérnököt, akik durva és emberi önérzetet sértő magatartásukkal már régen rászolgáltak erre. A dolgozók megbízásából a munkástanács átvette a gépállomás vezetését. A munkástanács elnöke igazgató-helyettes volt eddig, így a legteljesebb mértékben rendelkezik azokkal a szervező és technikai ismeretekkel, amelyek egy gépállomás vezetéséhez szükségesek. Annál is inkább, mert a munkástanács és dolgozók teljes támogatását élvezi, amely különösen fontos ezekben a napokban.
A dolgozók helyeselték, a munkástanács határozatát, amelynek értelmében folytatják a munkát és minden traktor az őszi mezőgazdasági munkák sikeréért dolgozik. Jelenleg a Jászberényi Gépállomás valamennyi traktoristája kint dolgozik a határban, szántanak, vetnek: azon fáradoznak, hogy minél előbb földbe kerüljön az élet, jövő évi kenyerünk magva.
Mezőtúr
Nyugalom és rend van a városban. Az üzletek hétfőn reggel a rendes időben kinyitottak. A termelőszövetkezetek földjein teljes ütemben folyik a szántás és vetés. Kovács Imre, a munkástanács elnöke arról tájékoztatott bennünket, hogy az egyéni parasztok is az őszi mezőgazdasági munkák sikeréért dolgoznak. Az őszi mezőgazdasági munka most igen fontos gazdasági és politikai feladat.
A munkástanács felhívására gyűjtés folyik a városban a főváros lakosságának megsegítésére. E gyűjtés során az Építő KTSZ kettőezer forintot ajánlott fel. A mezőtúri Haladás termelőcsoport tíz darab hízott sertést és húsz mázsa búzát küld a főváros népének. A mezőtúri tangazdaság kettő hízott vágó marhát és öt darab hízott sertést ajánlott fel Budapest dolgozó népének megsegítésére. Egyébként ma a kora reggeli órákban már egy több tehergépkocsiból álló menetoszlop indult Mezőtúrról Budapestre megrakva élelmiszerrel.
Nagyon fontos, hogy Mezőtúron a munkástanács továbbra is ura legyen a helyzetnek. Gyors, helyes, határozott intézkedéseivel elejét vegye minden olyan megnyilvánulásnak, amely esetleg megbontaná a rendet és a nyugalmat.
Túrkeve
Vasárnap délután megalakult a forradalmi tanács. Kiáltványában felhívta a város lakosainak figyelmét a rendre, fegyelemre, s intézkedett, hogy ma 12 mázsa kenyeret, 3 mázsa szalonnát indítsanak útba Budapest népének. Hétfőn minden termelőszövetkezetben közgyűlésre hívták össze a tagokat, ahol a munkástanács tagjai megbeszélik a tsz tagokkal, hogy mindaddig, amíg a kormány nem intézkedik a termelőszövetkezetek ügyében, tartsák meg a rendet és fegyelmet, végezzék munkájukat.
Kunhegyes
A gépállomáson hétfőn reggel a traktoristák többsége megjelent, kivéve azokat, akik más községekben laknak. Rövid megbeszélést tartottak, s elhatározták, hogy a háromtagú ideiglenes munkástanács helyett kedden reggel megválasztják a munkástanácsot.
A megbeszélés után a gépállomás dolgozói indultak a határba, hogy gépeikkel segítséget nyújtsanak a szántáshoz-vetéshez. A termelőszövetkezetek döntő többségében befejeződött a vetés, így a gépek többsége az egyéni gazdáknak dolgozik. Azoknak is elvégzik a szántást, vetést, akik jelenleg nem tudnak fizetni. Megállapodást kötnek a munkadíj később megtérítésére. A termelőszövetkezetek és a Terményforgalmi Vállalat azoknak a dolgozó parasztoknak, akiknek nincs vetőmagjuk, biztosítja a szükséges mennyiséget, hogy bevethessék földjeiket. A Terményforgalmi Vállalattal kötött megállapodás szerint később fizethetnek a vetőmagért.
Jásztelek
Szombaton alakult meg a negyventagú forradalmi tanács. A délutáni órákban a község lakosai a kultúrotthonban gyülekeztek, ahol a népgyűlés egyesek lecserélése után megerősítette a forradalmi tanács megválasztását. Hétfőn - csatlakozva a jászberényiek kezdeményezéséhez - Jásztelken is megkezdődött a gyűjtés Budapest lakosságának. Az Alkotmány Tsz öt borjút, a Tolbuchin Tsz nyolc mázsa burgonyát, káposztát, zöldségfélét adott. A lakosság különböző élelmiszereket adott össze, melyet még a mai napon útnak indítottak Budapest felé.
Jászapáti
A községben rend és nyugalom van. Dolgoznak a malmok, nyitva vannak az üzletek, az élelem és áruellátásban nincs zavar. A járási tanácsnál ma reggel alakult meg a tizenöt tagú munkástanács, délután pedig a járási forradalmi tanács.
Az emlékezetes Kossuth Lajos téri tömeggyűlés követelései között szerepelt, hogy a káderanyagokat ki kell osztani és meg kell semmisíteni. A szolnoki MESZÖV-nél e követelést már megvalósították. A dolgozók megkapták egész káderanyagukat, hogy olvassák el, semmisítsék meg, vagy akár tegyék el emlékbe. Beszélgettünk a MÉSZÖV egyik dolgozójával. Elmondotta, hogy a róla szóló különböző jelentésekben, tájékoztatókban, jellemzésekben voltak igaz dolgok is, amelyek azonban sok rosszindulatú anyaggal keveredtek. Örömmel vette, hogy mindez most felszínre került és a továbbiakban nem állnak fenn senkivel szemben sem olyan vádak, amelyek ellen nem tud védekezni.
Szolnok
Egyes helyeken az államosított házak volt tulajdonosai zaklatják az ott lakó munkásokat, családokat. Ez helytelen. Az államosítás során történtek ugyan törvénytelenségek, ezeknek felülvizsgálására azonban a rend helyreálltával mindenképpen sor kerül. Akikkel szemben jogtalanság történt, azok törvényes keretek között szerezhetnek érvényt jogaiknak. Tartózkodjék tehát mindenki attól, hogy a régebbi törvénysértést újabb kövesse. A munkástanács foglalkozik majd ezzel a kérdéssel, de jelenleg más fontos feladata van. Mindenképpen az a fontos tehát, hogy fogadjuk el a munkástanács intézkedéseit és ne okozzunk olyan zűrzavart, amelyet higgadtsággal el lehet kerülni.
A szolnoki Tisza-malomban éjjel nappal folyik az őrlés. Egyébként egy héttel ezelőtt csak a nappali műszak dolgozott. Tekintettel azonban a helyzetre, megkétszerezték az őrlés ütemét. A teljes 24 órás műszakhoz a Papírgyártól kértek munkásokat, akik örömmel vállalták a munkát. A malom raktára telve van gabonával, úgyhogy aggodalomra nincs ok, a közellátás kenyérlisztből állandóan biztosítva lesz. A szolnoki Tisza-malom vezetője arra kéri az őröltetni szándékozókat, hogy csak az őröltessen ezekben a napokban akinek halaszthatatlanul szükséges. A zökkenőmentes munka a jövőben csak úgy válik lehetővé, ha fölöslegesen nem árasztják el olyanok is a malmot, akiknek lisztre a jelen pillanatban nincs szükségük.
Szolnok
A KISZÖV vezetősége kéri a megye kisipari szövetkezeteinek dolgozóit, hogy a termelőmunkát folytassák. Álljanak a lakosság rendelkezésére, áruikat szállítsák le az illetékes szerveknek. A posta megindulásakor a Magyar Nemzeti Bank teljesíti a fizetési megbízást.
A Szolnoki 51. sz. Autóközlekedési Vállalat ideiglenes Forradalmi Munkástanácsa a dolgozók egyhangú határozata alapján: Dobos Ferenc igazgatót, Molnár László forgalmi osztályvezetőt, Dögei Ferenc műhelyfőnököt és Selmeczy Mihály anyagcsoport-vezetőt, beosztása alól azonnali hatállyal felmentette. Budai Istvánt vállalatvezetői, Thurzó Jenőt a forgalmi osztályvezetői, Kenyeres Ferencet a műhelyfőnöki, Pacza Jánosnét és Rigó Sándort az anyagcsoport-vezetői teendők ideiglenes vezetésével bízta meg.
A szolnoki építőipari tanulóifjúság és oktatói kara a következők közlését kérte:
Mi a Szolnoki 605. sz. MTH építőipari tanulói felajánljuk, hogy a megrongált Budapest helyreállítási munkálataiban részt veszünk, hogy ezzel is hozzájáruljunk a sebek minél előbbi behegedéséhez, a rend és nyugalom helyreállításához.
(Forrás: A fennmaradt műsorborítékok tartalma, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár. A beolvasás sorrendje nem állapítható meg. Közli: Cseh Géza: A Damjanich Rádió hullámhosszán. Szolnok, 1956. A szolnoki rádió műsora 1956. október 26. - november 3. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 5).
ID: 20573
Csehszlovák rádió magyar adása
A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc.
nincs fennmaradt szöveg · ID: 20544 · Adásidő
A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc.
ID: 20544
A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc.
nincs fennmaradt szöveg · ID: 20564 · Adásidő
A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc.
ID: 20564
A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc.
nincs fennmaradt szöveg · ID: 20580 · Adásidő
A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc.
ID: 20580
Szabad Európa Rádió
Az élő műsorfolyam felvétele. Szövegleírás az szer.oszk.hu oldalon.
A Szabad Európa Rádió műsorai elérhetőek a https://szer.oszk.hu/ oldalon.
ID: 01771
Bukarest
A bukaresti rádió magyar adása. 1151 és 755 kc.
nincs fennmaradt szöveg · ID: 20542 · Adásidő
A bukaresti rádió magyar adása. 1151 és 755 kc.
ID: 20542
A bukaresti rádió magyar adása. 1151 és 755 kc.
nincs fennmaradt szöveg · ID: 20570 · Adásidő
A bukaresti rádió magyar adása. 1151 és 755 kc.
ID: 20570
Kolozsvár
Szombaton és vasárnap történt · Dalok és indulók · Irodalmi …
nincs fennmaradt szöveg · ID: 20565 · Adásidő
Szombaton és vasárnap történt · Dalok és indulók · Irodalmi felolvasás · Népzene
(A kiadott műsor szerint. Kolozsvári rádió, 1151 kc, román nyelven. Román idő szerint 15.00–16.00.)
ID: 20565
Napról-napra · Hangszerszólók · Irodalmi felolvasás
nincs fennmaradt szöveg · ID: 20575 · Adásidő
Napról-napra · Hangszerszólók · Irodalmi felolvasás
(A kiadott műsor szerint. Kolozsvári rádió, 1151 kc, magyar nyelven. Román idő szerint 18.00–19.00.)
ID: 20575
Amerika Hangja
A VoA esti magyar adásának kiadott műsorideje
nincs fennmaradt szöveg · ID: 20582 · Adásidő
A VoA esti magyar adásának kiadott műsorideje
ID: 20582
2:34 […] a legújabb Magyarország […] 2:58 […] elhatározták, …
Áthallásos felvétel. Az Amerika Hangja adása akkor hallható, amikor a Kossuth rádión csend vagy halk zene hallható.
2:34 […] a legújabb Magyarország […]
2:58 […] elhatározták, hogy […] a helyi […]
8:54 […] és minden elkövetnek azért […]
Eredeti szövegben javítás: „Tóth Erzsébetnek Cukorföldre az Állami Gazdaság irodájába üzenik, adjon azonnal táviratban életjelt, elindult e vagy sem.” (utolsó előtti mondat)
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00854
(A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.)
ID: 00860
20:07
Áthallásos felvétel. Az Amerika Hangja adása akkor hallható, amikor a Kossuth rádión csend vagy halk zene hallható.