1956 — rádiós műsorújság · Adásnapok

1956. november 6., kedd

56 műsorszám, ebből 11 hangfelvétel, 16 adó.

Kossuth Rádió (Szolnok)

ELLENKORMÁNY RÁDIÓJA. Hirtelen jelentkezik, hihetetlenül ell…

csak szöveg · ID: 21168 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény

ELLENKORMÁNY RÁDIÓJA. Hirtelen jelentkezik, hihetetlenül ellenszenves női és férfi hang. A tegnap már közölt anyagot olvassák be újra és újra, egy kis módosítással. Közben cigányzenét sugároznak. – 5 óra 18 perckor kikapcsolják az adóállomást. (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 1213–1214. oldal) ID: 21168

KOSSUTH-adó /Minden bemondás nélkül jelentkezik./ /Zene./ Ke…

csak szöveg · ID: 21174 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény, Segélykérés, Kommentár, Lapszemle, Külföldi hírek

KOSSUTH-adó /Minden bemondás nélkül jelentkezik./ /Zene./ Kedves hallgatóink, fontos közleményt olvasunk fel: A magyar forradalmi munkásparaszt-kormánya következő felhívást intézte a baráti országok kormányaihoz. Felhívás a baráti szocialista országok kormányaihoz: Elvtársak! Hazánk és népünk súlyos eseményeket élt át. Most mérik a végső csapásokat a népi demokratikus rendszerünk, stb. /Ismétlés lásd: 373. old./ Külföldi jelentések W. Pieck elvtárs táviratban üdvözölte a Kádár-kormányt. A francia kp nyilatkozatot adott ki, melyben a magyarországi helyzettel foglalkozik. Többek között ezt mondja a nyilatkozat: Nagy Imre hazaáruló módon fasiszta elemeket csempészett be a kormányba. Kádár elvtárs vezette kormány kérése után a SzU nem nézhette tétlenül a fasiszta elemek tevékenységét. Több nemzet képviselője arra hívta fel Hammarskjöldöt, hogy a közgyűlés határozatának szerezzen érvényt: Anglia, Franciaország és Izrael 12 órán belül teljesítse a tűzszünetet, amelyet az ENSZ közgyűlés egyhangúlag jóváhagyott. Bulganyin, a SzU minisztertanácsának elnöke javaslattal fordult Eisenhowerhez, az Egy. Áll. elnökéhez. Javasolja, hogy szoros együttműködésben lépjenek fel az agresszió és a vérontás megszüntetéséért Egyiptomban. Közös erővel hassanak oda, hogy az ENSZ tegyen határozott intézkedéseket az agresszió megszüntetésére. A szovjet kormány elnöke javasolja, hogy a gyakorlati intézkedések megvalósítására kezdjenek azonnal tárgyalásokat. Angol és francia jelentések szerint bombázták a szuezi övezetet. Az egyiptomi légelhárító erők több ellenséges repülőt lelőttek. Egyiptomi partvédő egységek elsüllyesztettek egy 7.000 tonnás francia cirkálót, továbbá egy angol aknarakó hajót. Az egyiptomi erők megsemmisítettek a Port Said vidékén ledobott 3 ellenséges ejtőernyős csoportot. A szudáni haderők főparancsnoka kijelentette, hogy nem ellenzi, ellenkezőleg, segítséget nyújt azoknak a szudáni tiszteknek, akik mint önkéntesek az egyiptomi haderőben kívánnak harcolni. Londonból jelentik: Az angol munkáspárt vezére rádióbeszédében éles támadást intézett az Eden-kormány ellen, mert agressziót, háborút folytat Egyiptom ellen. Követelte, hogy szüntessék meg a támadást, követelte, hogy Eden mondjon le. Felhívta a konzervatív képviselőket, hogy a parlamentben támogassák a munkáspárt e követeléseit. A bukaresti rádió esti adásában tolmácsolta a román szakszervezetek üzenetét a magyar néphez, a magyar szakszervezetek tagjaihoz. Az üzenetben a többek között a következők hangzottak el: Visszaélve a dolgozók vágyaival, fasiszta fenevadak törtek a nép hatalma ellen. A magyar nép számos fiát meggyilkolták, gyújtogattak, fosztogattak. Ezek nemcsak a magyar nép, de a mi ellenségeink is. Vissza akarták állítani a tőkések uralmát, visszaadni a gyárakat, a földeket. Arra törekedtek, hogy Magyarországot a szocialista tábor elleni háború első rohamcsapatává változtassák. Míg bízunk abban, hogy a magyar népnek meglesz az ereje a fasiszta bandék letörésére. (sic!) Bízunk abban, hogy a magyar szakszervezetek, a magyar munkásosztály meg tudja védeni vívmányait. Mi támogatjuk a magyar nép harcát, mert érdekünk. A szocialista tábor országainak egysége, élén a SzU-val a legnagyobb jelentőségű erőt jelentenek a béke megvédésében, az egész világon. Ha a magyar nép a SzU segítségével helyreállítja a rendet, rátér újra a szocializmus építésére. Kedves barátaink, magyar testvérek! A fasiszták elleni védőharcban nem vagytok egyedül. Veletek van az egész szocializmust építő tábor. Éljen a szocialista országok testvéregysége! Fejeződik be a román szakszervezetek üzenete. A kínai kp lapja, a Zsenminzsibao Üdvözöljük a magyar nép nagy győzelmét című vezércikkében foglalkozik a magyarországi helyzettel. Örömmel értesültünk, írja, hogy a Nagy Imre vezette reakciós kormány helyett Kádár János elvtárs vette át a kormány vezetését. Magyar testvéreink kiszabadultak az ellenforradalom karmaiból. Megvan a lehetőség arra, hogy a szocializmust tovább fejlesszék. Az imperialista elemek, akik eleinte nagyon örültek, most a hajukat tépik, szidnak mindenkit. Tegyenek, amit akarnak. A szocializmus érdekeit képviselő kormány a SzU segítségét kérte a fasiszta fenevadak ellen. Természetes, hogy a SzU nem nézhette tétlenül, hogy Magyarország a fasizmus útjára süllyedjen. A SzU e tettével hozzájárult az általános béke megvédéséhez. A magyar nép veresége még eszeveszettebb kalandokra serkentette volna az imperialistákat, a magyar nép győzelme viszont elveszi kedvüket aljas tetteiktől. Üdvözöljük a szocializmus ügyét képviselő magyar harcosokat, üdvözöljük a SzU-t, amely már másodszor szabadította fel a magyar népet. - (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 1217–1221. oldal) ID: 21174

KOSSUTH RÁDIÓ Kedves hallgatóink, fontos közleményt olvasunk…

csak szöveg · ID: 21180 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Kommentár, Lapszemle, Hírek

KOSSUTH RÁDIÓ Kedves hallgatóink, fontos közleményt olvasunk fel A magyar forradalmi munkás-paraszt kormány a következő felhívást intézte a baráti országok kormányaihoz: Felhívás a baráti szocialista országok kormányaihoz! Elvtársak! Hazánk és népünk súlyos eseményeket élt át, most mérjük a végső csapásokat a népi demokratikus rendszerünk, szocialista vívmányaink megsemmisítésére törő ellenforradalmi erőkre. Jelenlegi főgondunk a békés, normális életre való visszatérés és a sebek begyógyítása. Hogy ezt mielőbb elérhessük, kérjük testvéri segítségüket. Különösen hiányt látunk élelmiszerekben, fűtőanyagban, építőanyagban és gyógyszerekben. Meggyőződésünk, hogy kérésünk a ... közös eszmékért, a szocializmusért küzdő országok népeinél és kormányainál meghallgatásra talál. Budapest, 1956. november 5-én. Kádár János, a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke. Röviddel a segélyt kérő felhívás után megérkezett a szovjet kormány válasza. /Ism./ További hírek. Az ENSZ közgyűlés határozatot hozott, hogy nemzetközi rendőrséget szervez a közel-keleti béke megvédése érdekében. 57 ország képviselői szavaztak a határozat mellett, 19 ország képviselői ellene. Az angol kormány élesen fenyegette Szíriát a területén lévő olajvezetékek megrongálása miatt. Angliában kampány indult Eden kormánya ellen, a szakszervezet követelte lemondását. A labour párt elítéli a kormány politikáját. Az egyik képviselő az Eden kormány megdöntéséről beszélt. Angol és francia körökben attól félnek, hogy az események ellenük fordítják a Közép-Kelet országait. Varsóban a lengyel egyesült munkáspárt országos aktívát tartott. Az aktíván mintegy 2.500 párttag vett részt. A beszámolót Gomulka elvtárs tartotta. Foglalkozott a párt fejlődésének két korszakával, leszögezte, hogy a 8. plénum a ... korszakot nyitotta meg. A beszámolót élénk vita követte. A dán és norvég kormány nyilatkozatai szerint részt vesznek a nemzetközi rendőrség megteremtésében. Az USA-ban a mai nap folyamán, november 6-án tartják a 43. parlamenti és a 35. elnökválasztást. Kéthly Anna, a Nagy Imre volt kormányának tagja a tegnapi nap megérkezett New Yorkba. Megérkezése után tárgyalást folytatott a város polgármesterével és Harrimannal, New York állam miniszterelnökével. Nehru nyilatkozatában elítélte az Egyiptom elleni agressziót. Elutazott Belgrádból három hetes tartózkodás után a Komszomol küldöttsége. A görög miniszterelnök rövidesen Belgrádba érkezik. Eden drámai hangon közölte az angol alsóházban, hogy az egyiptomi kormány kapitulációról tárgyal Port Saidban. Egyiptomi részről élesen cáfolták ezt a hírt. A SzU visszahívta izraeli nagykövetét. Bulganyin elvtárs Eisenhower ....és Guy Mollet-hez intézett levelével egyidőben levelet intézett Izrael miniszterelnökéhez. Levelében elítélte Egyiptom népe ellen intézett oktalan támadást. Az izraeli kp vezércikkben foglalkozik Egyiptom népe ellen intézett támadással. Újra elítélte a kormány támadó politikáját. Az a tény, hogy az ENSZ közgyűlése egyhangúlag hagyta jóvá a tűzszünetet, azt mutatja, az egész világ elítéli Eden kormányát. (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 1223–1225. oldal) ID: 21180

A Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes központi bizottságának felhívása

Elvtársak! Munkára, harcra fel!

hangfelvétel (mp3) · ID: 01714 · Közlemény

Itt a Kossuth Rádió Kedves hallgatóink! Felolvassuk a Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Központi Bizottságának felhívását. Magyar Kommunisták! A Magyar Dolgosok Pártjának Tagjai! Elvtársak! Dicső múltú és sokat szenvedett pártunk történelmének legnehezebb szakaszát éli át. A helyzet megköveteli, hogy összefogjuk a párt minden erejét, mert csak így tudunk eredményesen szembeszállni a kapitalizmus visszaállítására irányuló ellenforradalmi támadásokkal és megvédeni a nép hatalmát. Csak így tudjuk biztosítani a magyar munkásosztály, a dolgozó parasztság, a haladó értelmiség, az egész magyar nép számára a demokratizmus legszélesebb körű kifejlesztését, nemzeti függetlenségünket és szuverenitásunkat, a szocialista rend győzelmét! Hogy pártunk újból erős legyen és a tömegek élén járjon, határozottan szakítanunk kell a Rákosi-klikk káros politikájával és vétkes módszereivel, melyek megrendítették a széles dolgozó tömegek pártunkba vetett bizalmát és alapjaiban ásták alá a párt erejét. Ugyancsak határozottan szakítanunk keli Nagy Imre Losonczy-csoportjával, amely a munkásosztály és a népi hatalom pozícióit feladva, nacionalista soviniszta alapra helyezkedve utat nyitott az ellenforradalmi erőknek és ezzel ténylegesen elárulta a szocializmus ügyét. Hogy a múlt hibáival való határozott szakítást ily módon is világossá tegyük, határoztuk el, hogy a párt nevét megváltoztatjuk: a Magyar Szocialista Munkáspárt nevet vesszük fel A párt összes egészséges erőire támaszkodva helyreállítjuk és új életre keltjük a párt szervezeteit. Pártunk elvi alapjai változatlanok. A marxizmus-leninizmus megdönthetetlen igazságai vezérelnek bennünket; a szocializmus megvalósításáért küzdünk; megvédjük a népi demokrácia államát és annak alapját a megbonthatatlan munkás-paraszt szövetséget; a munkásosztály nagy nemzetközi táborához tartozunk; hazánk forró szeretetét elválaszthatatlannak tartjuk a proletár internacionalizmus eszméiétől, amelvet rendíthetetlenül vallunk. A szocialista országok népeivel való szoros testvéri együttműködésben valamennyi nép békés együttélésének és barátságának alapján kívánjuk felvirágoztatni hazánkat. Most pártunk fő feladata, hogy szétzúzza az ellenforradalom immár leplezetlenül fellépő erőit, amelyek kihasználták a tömegeknek a múlt hibáiból folyó, de semmiképpen nem a népi hatalom ellen irányuló jogos elégedetlensegét. A párt minden tagja és szervezete támogatja teljes erővel a Magvar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt, amely népi demokratikus rendszerünk megvédését, az ellenforradalom szétzúzását, a dolgozók békés munkájának és jólétének biztosítását tűzte zászlajára. Támogassátok a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt programja megvalósításában! A párt erejével segítsétek elő a normális élet azonnali helyreállítását, a munka haladéktalan felvételét, a jogrend biztosítását, a közélet demokratizálásának továbbfejlesztését, a dolgozó tömegek legégetőbb követeléseinek gyors megvalósítását Fogjatok össze a munkás tanácsokban, más új hatalmi szervekben, a Hazafias Népfrontban, a demokratikus érzelmű hazafiakkal, - ha nem kommunista világnézetűek is — akik készek megvédeni a dolgozó nép hatalmát. Meggyőző erejű politikai felvilágosító munkával nyerjétek meg őket a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány támogatására Tisztítsátok meg ezeket a szerveket az ellenforradalom szószólóitól. Tartsátok ébren a munkásosztály szocialista öntudatát, harcos hagyományait, őrizzétek meg a munkásosztály egységét, ne engedjetek teret a dolgozók sorait megbontó ellenforradalmi demagógiának. Támogassátok a nagymúltú magyar szakszervezetek harci erejét és soraik szilárdságát — Tömörítsétek a párt köré a munkás- és paraszt ifjúság, valamint a dolgozó nép soraiból jött diák és egyetemista ifjúság legjobbjait. Álljanak talpra pártszervezeteink! Minden párttag, aki kész a tömegekre támaszkodva harcba szállni a dolgozó nép hatalmáért, pártunk politikáiéért, je!entkezzen haladéktalanul pártszervezetében és lásson munkához! A pártszervezetek életében teljesen érvényesülnie kell a széleskörű, a párton belüli demokrácia lenini elveinek. Szervezeteink járjanak élen a békés termelő munka megindítására irányuló harcban! A kommunisták, a párttagok mutassanak példát a népi hatalom iránti hűségben. a nép ellenségeivel szembeni harckészségben és éberségben. Erősítse a kommunistákat annak tudata, hogy szolidáris velünk a világ valamennyi testvérpártja, az összes szocialista országok népei, a haladás ügyét veszélyeztető ellenforradalmi kísérlettel szemben Teremtsenek baráti viszonyt népünk és a szovjet hadsereg katonái között, akik segítenek a magvar néphatalom megvédésében, a reakciós, ellenforradalmi támadással szemben. Kommunisták! Elvtársak! A helyzet súlyos De ha összefogunk és rendezzük sorainkat, elég az erőnk! Pártunk legyőzhetetlen, ha kitart eszméi mellett, és ha a munkásosztályra dolgozó népünk széles tömegeire támaszkodik. Elvtársak! Munkára, harcra fel! A Magyar Szocialista Munkáspárt Ideiglenes Központi Bizottsága. Budapest, 1956. november 6. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01714

Közlemény - november 7-dike munkanap

hangfelvétel (mp3) · ID: 01715 · becsült hossz · Közlemény, Lapszemle

1956 november 7-dike munkanap. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója ezévben hazánkban egybeesik azzal a rendkívüli helyzettel, amely az ellenforradalmi kísérlet folytán állott elő. Jelenleg a rend és a nyugalom helyreállítása, a termelő munka felvétele a fő feladat. Ezért a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1956 november 7-dikét munkanappá nyilvánította. A szocialista országok sajtója a magyarországi eseményekről .-… (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01715

KOSSUTH-adó Lapszemle. A Magyar Szocialista Munkáspárt = MSz…

csak szöveg · ID: 21197 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Közlemény, Lapszemle

KOSSUTH-adó Lapszemle. A Magyar Szocialista Munkáspárt = MSzM központi bizottságának felhívása. Ismétlés./ Szegedről jelentik: A városban rend- és nyugalom van. A munkás.... az üzemekben megalakultak. A szegedi dolgozók....... a MSzM helyi szervezete is megalakult. Ceglédről jelenti a városi végrehajtóbizottság, hogy a városban rend van. A termelő munka folyik. Politikai kilengések nem voltak. Folyik a munka a város lakosságának ....ellátására.... Örömmel üdvözöljük az MSzM megalakulását..... Kecskeméten megindult a munka, helyreállt a rend, a lakosság hangulata ........ az üzletek nyitva vannak....... A megye vezetői........ a lakosság ellátása biztosítva. Hivatalos közlemény: 1956. november 7-e munkanap. A nagy októberi szocialista forradalom évfordulója ez évben hazánkban egybeesik azzal a rendkívüli helyzettel, amely az ellenforradalmi kísérlet folytán állott elő. Jelenleg a rend- és a nyugalom helyreállítása, a termelő munka felvétele a fő feladat. Ezért a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány 1956. november 7-két munkanappá nyilvánította. A Pravda cikkéből......... Magyarország forradalmi munkás-paraszt kormánya felszólította a népet, hogy vessen véget az ellenforradalmi erők garázdálkodásának. Védje meg a munkások és parasztok hatalmát, teremtsen rendet, ..... Az országban a rend- és nyugalom helyreállítása után a magyar kormány tárgyalásokat kezd a SZU. kormányával és a varsói szerződés valamennyi résztvevőjével. A szovjet csapatok Magyarország területéről való kivonásáról...... A Pravda cikke befejezésül megállapítja, hogy a gyárakban, üzemekben, utcákon az emberek élénken vitatják, hogy helyes-e ... a program és ....annak valóra váltására. A magyar nép mellett van valamennyi szocialista állam, mindazok forró, testvéri szolidaritása, akinek szívügye a béke, a demokrácia és a szocializmus. A Zsenminzsibao cikke. /Ismétlés./ ....lap rámutat arra, hogy Magyarországon szükség van a szovjet csapatokra, mert ellenkező esetben elkerülhetetlen..... Magyarország az európai béke elleni harc központjává válhat. Meg vagyunk győződve arról, hogy a magyar nép az átmeneti nehézségek ellenére megtalálja..... a kivezető utat....... (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 1232–1234. oldal) ID: 21197

A szolnok megyi Szakszervezetek Tanácsának felhivása a munká…

csak szöveg · ID: 21205

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) A szolnok megyi Szakszervezetek Tanácsának felhivása a munkásokhoz a munka felvételére. ... A megye lakossága a meglévő készletekre alapozza létét. Ezek a készletek azonban nem tartanak örökké és gyorsan kifogynak. Ha józanul gondolkozunk, akkor nyugodtan elmondhatjuk: mire várunk ? ... Jön a tél és most még szerezhetünk megfelelő élelmet és meleg lakást családjainknak. De mi fog később történni ... gondoljatok jövőtökre, családotokra és józan meggondolással kezdjétek le a termelő munkát .... Induljon meg a közlekedés az egész országban, mert ez az élet vérkeringése és a forradalmi munkás paraszt kormány programmjának megvalósitásához népünk fejlődéséhez szükséges... Székesfehérvárról jelentik, hogy a városban rend és nyugalom van a gyárakban szerdán megindul a munka ...Nyiregyházán ellenforradalmi bandákat fegyvereztek le ... A lakosság megelégedéssel vette a szovjet hadsereg segitségét, mely kiütötte a fegyvert a reakciós és ellenforradalmi elemek kezéből kik forradalmároknak adták ki magukat.. Bizonyos gyárakban már ma megkezdődött a munka ... A szolnoki vasutállomás sürgősen felkéri munkásait és alkalmazottait, akik Szolnokon laknak, vagy a környéken, hogy jelentkezzenek munkára ... Felhivjuk a figyelmet arra t enyre. hogy bár már müködnek a postahivatalok ne terheljék tul azokat. Gondolni kell arra, hogy a vasuti forgalom még mindig korlátozott és igy nem tudják kielégiteni a maximális igényeket.... (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 131–132. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (Ennek a szövegnek a magyar eredetije nem ismert. A SZER Hungarian Monitoringban, ill. az ebből készült publikált kötetekben nem szerepel; az angol kiadás szerkesztője más monitoringszolgálattól vagy forrástól juthatott hozzá — részleteket nem ismerünk. Az angol eredeti a New York-i kiadás használt, hiányosan szkennelt példányában nem található. Feltételezzük, hogy a szöveg hiteles.) ID: 21205

KOSSUTH-adó Felolvassuk a Magyar Szocialista Munkáspárt idei…

csak szöveg · ID: 21207 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Hírek

KOSSUTH-adó Felolvassuk a Magyar Szocialista Munkáspárt ideigl. központi bizottságának felhívását. /Ismétlés./ 1956. november 7-e munkanap. /Ismétlés/ - A szocialista országok sajtója a magyarországi eseményekről; a reakció elleni harc szükségességéről: A szocialista országok, a Kínai Népköztársaság, a lengyel népköztársaság, a csehszlovák köztársaság, a bolgár népköztársaság, a jugoszláv szöv. népköztársaság, a román népköztársaság népei, amelyek egyek a szocializmus építésének nagy céljai, a proletár nemzetköziség nemes elvei tekintetében, kifejezik aggodalmukat a hazánkban előállott helyzettel kapcsolatban. Erről tanúskodik az alábbi néhány sajtószemelvény is. A Zsenminzsibao cikke. /Ismétlés./ A lengyel egy. munkáspárt központi bizottságának felhívása: Az utóbbi időben, mutat rá a lengyel egy. munkáspárt közp. bizottságának a munkásosztályhoz, a lengyel néphez intézett felhívása, a magyar események új, félelmetes szakaszba léptek. Mind nyilvánvalóbbá válik a reakciós elemek felülkerekedése. A szocialista rendszer alapjait veszély fenyegeti. Az egész országban káosz és forrongás ? uralkodik. A reakciós bandák önhatalmúlag ítélkeznek és állati módon gyilkolják a kommunistákat. A lengyel munkásosztály és egész népünk különös figyelemmel kíséri az események alakulását. Lengyelországban határozottan elítélik azokat a reakciós erőket, amelyek katasztrófát? ... Magyarországon. Rude Pravo: ma az jellemzi a magyarországi események alakulását, hogy újabb lépéssel meggondolatlanul eltávolodnak a szocialista eszméktől. ... a szocialista országok erős szolidaritása... Az imperializmus... ellen, a béke megvédése.... a magyar kormány elnöke kezdte abban a nyilatkozatában, amely kimondja, hogy Magyarország azonnal .... A reakció nyíltan? hozzálátott a kommunisták eltávolításához, az ország irányításától, hogy így teljesen szabad kezet nyerjen a magyar dolgozó nép vívmányai és alapvető demokratikus jogai elleni határozott merényletre. Bulgária dolgozói mély felháborodással fogadták azt a népellenes cselekményt, amelyet Bpesten a magyar munkásosztály ellenségei, a béke és a szocializmus ellenségei provokáltak ki. A Hazafias Front Orsz. Tanácsának a bolgár néphez intézett felhívásában arról van szó, hogy a béke és a szocializmus ellenségei most semmilyen eszköztől sem riadnak vissza, csakhogy megakadályozzák a népek előrehaladását, a béke és a szocializmus fejlődését?. Az USA és más imperialista országok állami költségvetése több száz millió dollárt irányoz elő a szocialista országok elleni ... és terrorcselekményekre. A bolgár nép, mutat rá a felhívás, ... testvéri szolidaritását fejezi ki a magyar dolgozó néppel, és haragját és felháborodását... az imperialisták aljas... ellen, akik megpróbálják eltéríteni a magyar népet a béke és a szocializmus útjáról, beszennyezni barátságát a szocialista tábor népeivel. - A Borba a Magyarországon előállott helyzet értékelése során megállapítja, most a különféle antiszocialista erők egyre jobban ... Ezek az erők kihasználják Magyarország súlyos helyzetét, és Magyarország fejlődését antiszocialista irányban akarják.... ..Zápotoczky elvtárs, Csehszlovákia miniszterelnöke beszédet mondott ... Beszédében hosszasan foglalkozott a magyarországi eseményekkel. Többek között kijelentette, hogy a reakció már régen készült a népi demokráciák, közöttük Magyarország elleni támadásra. A fasiszta elemek összpontosították erejüket, a hadseregben horthysta tisztek kerekedtek felül. Újjászervezték a letört harcokat? ezzel akarták szétszakítani a dolgozó nép egységét. Magyarországon a dolgozók jogos követeléseit saját céljaik érdekében akarták... a szocializmus vívmányait akarták megsemmisíteni. Nagy Imre áruló módon foglalt állást, amikor felmondta a varsói szerződést. A csehszlovák nép jól tudja, hogy a világreakció ? nemcsak Magyarországra számított. Nyíltan kifejezi a feletti sajnálkozását, hogy Csehszlovákiában rend van (sic!). Csehszlovákiában is megszaporodott az átküldött kémek és diverzánsok száma. Csehszlovákia népe bízik pártjában, a kp-ban, és a SzU oldalán továbbra is a népek barátságának útján fog haladni. - A romániai magyar autonóm tartományi írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozói 1956. nov. 2-án, tehát még a magyar forradalmi munkás-paraszt kormány megalakulása előtt, levelet küldtek a román munkáspárt közp. vezetőségének. Miután már két hete vagyunk tanúi a testvéri Magyarországon zajló eseményeknek, ..a kétség és a reménység, a fájdalom és a megdöbbenés változó hangulatában pártunknak kezdetben világos értékelése alapján jutottunk el ahhoz a felismeréshez, hogy Magyarország dolgozó népének az ország gazdasági és politikai életében meglévő ? hibák felszámolására irányult ..... Már az első ... világos volt számunkra, hogy az ellenforradalmat előkészítő s kirobbantó bandák nem azonosíthatók a szocializmus ügyéhez hűséges magyar néppel. - Csehszlovák írók a magyarországi fejleményekről. - Az NDK szoc. egységpártjának közp. bizottsága nov. 5-i határozatában üdvözli a magyar forr. munkás-paraszt kormányt és az ... Azt a meggyőződését fejezi ki, hogy az ellenforradalmi erők megsemmisítése után a munkás-paraszt kormány mindent el fog követni, hogy helyes irányba vigye tovább a szocializmus építésének ügyét. A magyar eseményekből a német szoc. egységpárt azt a következtetést vonja le, hogy az éberség az ellenforradalmi erőkkel szemben továbbra is elengedhetetlen ... - Nyíregyházán megbeszélést tartott a forr. munkás-paraszt tanács, a kereskedelem vezetői és a kiskereskedelem részére a megye élelmiszer-ellátásáról. Elrendelte, minden kenyérbolt a szükségleten felül tartson árut. A nyíregyházi rádió ismertette adásában a piaci árak és a felhozatal alakulását. A gyümölcsára nem változott. Feltűnő árdrágulást nem lehetett tapasztalni. Nagyobb mennyiségű tej, tejtermék és baromfi felhozatal szükséges?. Hírt adott arról is, hogy vannak .. vásárlások, úgy az élelmiszerekben, mint a ruházati cikkekben. Az egyik falusi asszony pl. öt pár .. csizmát vett. Felhívta ? a lakosság figyelmét, aggodalomra nincs ok. Árumennyiség van, csak a szükségletnek megfelelően vásároljanak. Sporthírek. Fenyő Gyula, az otsb elnöke, olimpiai csapatunk vezetője Prágába való érkezése után nyilatkozatot adott a sajtónak. Többek között kijelentette, hogy hálás a magyar csapat szívélyes fogadtatásáért és a nagyszerű ellátásért. Olimpikonjaink ma folytatják .. holland ? repülőgépen útjukat Melbourne-be. - A magyar asztaliteniszezők részt vesznek az osztrák nemzetközi bajnokságon. A jelek szerint Sidó, Gyetvay, Földy, ..Gizi, Jávorné, Simonné és Kóczián Éva képviseli a magyar színeket. - Kedves hallgatóink, híreink közlését befejeztük. - (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 1234–1239. oldal) ID: 21207

KOSSUTH RÁDIÓ

csak szöveg · ID: 21208 · becsült hossz · Közlemény

KOSSUTH RÁDIÓ A budapesti rádió beolvasta a Magyar Szocialista Munkáspárt ideiglenes központi bizottságának kiáltványát, amely elmondja, hogy a párt történelmének legnehezebb szakaszát éli át, és hogy a helyzet megköveteli minden erő egyesítését az ellenforradalmi erők támadásainak visszaverésére. Annak érdekében, hogy a párt ismét erős legyen, és ismét a tömegek élére álljon, a közlemény szükségesnek tartja az erélyes szakítást a Rákosi-klikk káros politikájával és hibás módszereivel. A nyilatkozat azonban szükségesnek tartja a szakítást a Nagy–Losonczy csoporttal is, amely feladta a munkásosztály és a néphatalom álláspontját, és nacionalista, soviniszta politikájával utat nyitott az ellenforradalmi erőknek, és ezzel tulajdonképpen elárulta a szocializmus ügyét. Hogy kifejezze a múlt hibáival való teljes szakítást, a párt Magyar Szocialista Munkáspártra változtatja nevét. Feladatul tűzi az ország felvirágoztatását és a békét, a szocialista országok testvéri közösségében. Most a legfontosabb feladat a normális élet helyreállítása és a munka megkezdése. Ezért felhívta az ország dolgozóit, hogy tömörítsék erőiket a munkástanácsok, a hatóság új szervei és a hazafias népfront köré. Ezeket a szerveket meg kell tisztítani az ellenforradalom képviselőitől. Felhívja a kommunistákat, hogy adjanak példát a néphatóság iránti odaadásban és a nép ellenségeivel szembeni éberségben. Végül a nép és a szovjet hadsereg tagjai baráti viszonyainak építésére tesz felszólítást. (Forrás: Magyar Szó, 1956. november 7.) ID: 21208

KOSSUTH RÁDIÓ

csak szöveg · ID: 21209 · becsült hossz · Hírek

KOSSUTH RÁDIÓ Kádár János Szolnokon. A budapesti rádió közleménye szerint Kádár János magyar miniszterelnök ellátogatott Szolnokra, és megbeszélést folytatott a helyi vezetőkkel és aktivistákkal. Tájékoztatta őket az időszerű problémákról és a politikai helyzetről. (Forrás: Magyar Szó, 1956. november 7.) ID: 21209

Borsod megyei Munkástanács Rádiója, Miskolc

Jelentik, hogy a miskolci és a borsod-miskolci paraszt- és m…

csak szöveg · ID: 21194

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) Jelentik, hogy a miskolci és a borsod-miskolci paraszt- és munkás-forradalmi tanácsokat felmentik, mivel "fasiszta és ellenforradalmi elemeket" foglalnak magukban. Figyelmeztetik a lakosságot, hogy a fegyverátadás ideje: 15.00 óra. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 129. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio Miskolc (Soviet-Controlled) — 15.25 GMT Report that at Miskolc and Borsod-Miskolc the Peasants' and Workers' Revolutionary Councils are being relieved because they contain "Fascist and counterrevolutionary elements." Reminder to the population that the deadline for giving up weapons is 1500 [GMT]. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Ezeknek a szövegeknek a magyar eredetije nem ismert. A SZER Hungarian Monitoringban, ill. az ebből készült publikált kötetekben nem szerepelnek; az angol kiadás szerkesztője más monitoringszolgálattól vagy forrástól juthatott hozzájuk — részleteket nem ismerünk. Feltételezzük, hogy a szöveg hiteles.) ID: 21194

Jelentik, hogy "fasiszta banditák" még mindig harcolnak Bors…

csak szöveg · ID: 21206

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) Jelentik, hogy "fasiszta banditák" még mindig harcolnak Borsod-Abaúj és Zemplén területén. Pusztítják a vasúti berendezéseket és a vasútállomásokat. Több helyen beléptek Miskolc város területére is. A rádióállomás felhívja a szervezett munkásokat, hogy azonnal jelentsék az ellenálló harcosokat a legközelebbi rendőrállomáson vagy a szovjet parancsnokságon. Ugyancsak jelentik, hogy megszüntették a Magyar Dolgozók Pártját, és helyette felállították a Magyar Szocialista Munkáspártot. Felhívják a Borsod megyei forradalmi tanácsokat, hogy emlékeztessék paraszt hallgatóikat: ne hallgassanak ellenséges rádióadásokat, és küldjék be felesleges terményeiket az országos begyűjtő szervekhez. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 132. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio Miskolc — 19.30 GMT Reports that "Fascist bandits" are still fighting in Borsod-Abauj and Zemplen, destroying railroad equipment and railroad stations. They have also entered various areas of Miskolc city. The station calls upon the organized workers to report resistance fighters immediately to the nearest police station or to the Soviet command. Also announces that the Hungarian Workers' Party has been abolished and replaced by the Hungarian Socialist Workers' Party. Calls on the Revolutionary Councils of Borsod County to remind local peasants not to listen to enemy news broadcasts and to send their surplus produce to the national purchasing organs. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Ezeknek a szövegeknek a magyar eredetije nem ismert. A SZER Hungarian Monitoringban, ill. az ebből készült publikált kötetekben nem szerepelnek; az angol kiadás szerkesztője más monitoringszolgálattól vagy forrástól juthatott hozzájuk — részleteket nem ismerünk. Feltételezzük, hogy a szöveg hiteles.) ID: 21206

Nyíregyháza

NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ /szovjet ellenőrzés alatt/ Jelentést közöl…

csak szöveg · ID: 21186 · Hírek

NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ /szovjet ellenőrzés alatt/ Jelentést közölnek a budapesti helyzetről. Kisebb ellenálló csoportok folytatják a harcot Csepelen, Királyerdőn, Kőbányán, Budafokon és Hárosszigeten. Szovjet csapatok nehéz fegyvereket használnak. (A szöveg forrása: A Magyar Rádió MSZMP Bizottsága – rádióadások kivonatai. HU MNL OL XXXV.13.c. 1957/61.) ID: 21186

NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ /szovjet ellenőrzés alatt/ ... sötét, gond…

csak szöveg · ID: 21193 · Kommentár

NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ /szovjet ellenőrzés alatt/ ... sötét, gondokkal teli napokat éltünk át. Gyilkosok furakodtak be soraink közé és pusztítást végeztek közöttünk. Gyönyörű házainkat elpusztították az ellenforradalmárok, az osztályellenség megfélemlítette a gyengeszívűeket közöttünk, és társainkat pedig /meggyilkolták?/ az ellenforradalmárok, akiket 1945-ben elűztünk, de a sötét és nehéz napok alatt visszacsempészték magukat ... Hogy ne legyenek még súlyosabb gondjaink ... A Szovjetunió küld nekünk mindent. A világnak egyik fele támogat minket. Mi győztünk, és nem az ellenforradalom. Ez ma világosabb, mint a nap ... A tankok most nyugat felé néznek, több ellenforradalmár nem léphet be az országba. A nép ellenségei nem kaphatnak több fegyvereket ... (A szöveg forrása: A Magyar Rádió MSZMP Bizottsága – rádióadások kivonatai. HU MNL OL XXXV.13.c. 1957/61.) ID: 21193

NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ /szovjet ellenőrzés alatt/ Szabolcs-Szatmá…

csak szöveg · ID: 21195 · Közlemény

NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ /szovjet ellenőrzés alatt/ Szabolcs-Szatmár megye forradalmi munkás-paraszt bizottsága erélyesen felhívja a lakosságot, hogy mindazok, akiknek birtokában tűzfegyverek vannak, azonnal adják le a rendőrségnek. Mindazok, akik elszórt fegyvereket találnak, szolgáltassák be azokat azonnal. Akik nem tesznek eleget ... (A monitoring feljegyzése szerint: felismerhetetlen rádió, szovjet ellenőrzés alatt.) (A szöveg forrása: A Magyar Rádió MSZMP Bizottsága – rádióadások kivonatai. HU MNL OL XXXV.13.c. 1957/61.) ID: 21195

NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ /szovjet ellenőrzés alatt/ ... A forradalm…

csak szöveg · ID: 21198 · Közlemény

NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ /szovjet ellenőrzés alatt/ ... A forradalmi munkás-paraszt kormány utasítja a megyei és városi ... tanácsokat, hogy utasítsák vissza mindazon kérelmeket és kérelmezőket, akik a kollektív gazdaságok feloszlatását követelik. A már feloszlatott szövetkezeti gazdaságokat szervezzék újjá, és elzavart vezetőiket tegyék vissza előző helyükre. A likvidált szövetkezetek vagyonát adják vissza ... Jelentik, hogy a Szovjetunió megígérte 70 ezer tonna gabona, 3 ezer tonna zsiradék, 10 ezer tonna konzerv, 3 ezer tonna húskonzerv és 10 ezer tonna cement küldését. (A szöveg forrása: A Magyar Rádió MSZMP Bizottsága – rádióadások kivonatai. HU MNL OL XXXV.13.c. 1957/61.) ID: 21198

Szombathelyi Rádió

Kedves hallgatóink, jó reggelt kívánunk! /Zene./ Kedves hall…

ITT A SZOMBATHELYI RÁDIÓ!

csak szöveg · ID: 21171 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Kommentár

ITT A SZOMBATHELYI RÁDIÓ! Kedves hallgatóink, jó reggelt kívánunk! /Zene./ Kedves hallgatóink, most felolvassuk Mi történt, hogyan történt tegnap és ma Vas megyében című cikkünket. A szomszédos Győr, Zala, Veszprém megyéből számosan érdeklődtek a Szombathelyi rádiótól, amelynek adásait hallgatják, mondjuk el összefoglalóan, hogyan láttak munkához ismét pártbizottságaink és szervezeteink, a tanácsok, a közintézmények, a tömegszervezetek. Szomszédaink érdeklődése indokolt, mert Vasban gyorsan, mondhatni zökkenőmentesen áll helyre az élet. Működnek a közművek, járnak a közlekedési eszközök, éppen megindult egyes vonalakon a vasút is. Dolgozik a kereskedelem, nincsen különösen fennakadás a közellátásban. Tegnap csaknem valamennyi üzemben megindult a munka, persze van számos nehézség, de ami a legfőbb, az emberek ismét bizakodva járnak. Ha mindezt feltesszük, hogyan történt, azzal kell kezdenünk, hogy az ellenforradalmi terror napjaiban is számos veszéllyel dacolva, üldöztetéseknek kitéve fennmaradtak szervezeteink. Nagy szükségben voltak a kommunista vezetők. Nemcsak a .... hanem készültek feladataik megoldására. Azonnal összejöttek a megyei tanács osztályvezetői is. Rövid megbeszélés után annál több cselekvés volt. Biztosítani a rendet, a nyugalmat, a közellátás működését. Rövidre rá hasonló helyzet kezdett kialakulni, attól függően, hogy a hatalom ismét a szocialista, dolgozó nép kezébe került. A megye minden irányába kimentek ma, segítettek, dolgoztak. Meg kell említeni, hogy már vasárnap, folyamatosan számos falragasz, röpirat jelent meg, és futott ki a megyében és hétfőn reggel rendkívüli kiadást adott a megye lap. Nagy figyelmet fordítottak a megyei és a helyi vezetők arra, hogy ne puszta utasításokkal operáljanak. Kiterjedt a figyelem más dolgokra is...... Végül hadd említsük meg, hogy a megyei szervek a munkát összehangolták a katonai szervek és alakulatok parancsnokságával, minden intézkedés hatásos, eredményes volt. Röviden ennyit mondhatunk most szomszédmegyebeli barátainknak. Reméljük, hogy hasznát látják, és maguk is sikeresen megoldják nehéz feladataikat. ..... /Érthetetlen. Pécs és Szombathely azon a hullámhosszan sugároz. Bár a BBC már nem ad, most egy zavaróállomás lépett munkába, és így egy mukkot sem érteni! Monitoring./ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 1216–1217. oldal) ID: 21171

Pécsi Rádió, a Pécs-baranyai dolgozók rádiója

Köszöntjük hallgatóinkat! A pontos idő hat óra harminc perc.…

ITT A PÉCSI RÁDIÓ, A PÉCS-BARANYAI DOLGOZÓK RÁDIÓJA BESZÉL.

csak szöveg · ID: 21170 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Beszéd (felolvasott)

ITT A PÉCSI RÁDIÓ, A PÉCS-BARANYAI DOLGOZÓK RÁDIÓJA BESZÉL. Köszöntjük hallgatóinkat! A pontos idő hat óra harminc perc. Helyesbítek: a pontos idő öt óra harminc perc. Kedves hallgatóink, most közleményeket és híreket ismertetünk. Ma reggel nyolc óráig tegyétek le a fegyvert! A szovjet katonai parancsnok parancsa: Pécs és Baranya megye szovjet katonai parancsnoka utasítja mindazon személyeket, akik engedély nélkül fegyvert tartanak birtokukban, hogy fegyvereiket kedden reggel, legkésőbb nyolc óráig Pécsett a határőrség laktanyájában, vagy a megyei és a városi kisegítő-parancsnokságon, vagy a rendőrőrsökön szolgáltassák be. A vidéken lakók fegyvereiket a járási rendőrkapitányságon, illetve rendőrőrsökön adják le. Mindazok a személyek, akik fegyvereiket a megadott határidőig beszolgáltatják, fegyvereik leadása után bántódás nélkül otthonaikba távozhatnak. Akik a fenti rendelkezéseknek nem tesznek eleget, súlyos következményeknek teszik ki magukat, és katonai törvényszék elé kerülnek. A szovjet katonai parancsnokság nyomatékosan felhívja a Mecsek területén és más helyen még ellenálló csoportokat, hogy fegyvereiket azonnal tegyék le, mert ellenkező esetben ma, november 6-án, reggel 8 órától a szovjet egységek nehézfegyvereikkel fogják őket tűz alá venni és megsemmisíteni. Ezért felhívjuk a lakosságot, hogy a házak kapuit tartsák zárva, és ne tűrjék meg, hogy a házakból a szovjet katonákra és a karhatalmi egységekre tüzeljenek, mert ez súlyos következményekkel jár, lakásuk rombadöntését is okozhatja. Baranya és Pécs szovjet katonai parancsnoka! Itt a pécsi rádió beszél. Kedves hallgatóink, megismételjük Baranya és Pécs szovjet katonai parancsnokának felhívását! /Ismétlés/ Itt a Pécsi Rádió! A szovjet erők parancsnoka nyomatékosan felhívja a Komló körül még mindig ellenálló apró csoportokat, hogy ellenállásuk teljesen céltalan, ezért a felesleges vérontás elkerülése végett fegyvereiket azonnal tegyék le. Amennyiben ezen felhívásnak folyó évi november 6-án, ma reggel 8 óráig nem tesznek eleget, akkor a szovjet erők minden rendelkezésre álló fegyverrel az ellenállásukat megtörik, és az ellenállókat megsemmisítik. A szovjet erők parancsnoksága. Figyelem, figyelem! A szovjet erők katonai parancsnokságának parancsát ismertettük. Most ismertetjük a Szakszervezeti Világszövetség felhívását Magyarország és az egész világ dolgozóihoz. Elvtársak! A fasiszta veszély egyre jobban nő Magyarországon! A reakciósok felütötték fejüket, megmutatták terveiket, amelyeket már régóta készítettek elő. Vissza akarják állítani a régi privilégiumaikat, vissza akarják adni a gyárakat a tőkéseknek, egykori birtokaikba akarják helyezni a nagybirtokosokat, és meg akarják semmisíteni az alapvető szocialista vívmányokat. Meg akarják téveszteni a dolgozókat, és igyekeznek őket a szocializmus tábora ellen irányítani, amint ezt a múlt összes reakciós kalandjai idején, az 1917. évi Nagy Októberi Forradalom idején igyekeztek tenni. Az ellenforradalom igyekszik megsemmisíteni mindazt, aki szembehelyezkedik terveivel. Fegyveres bandák gyilkolnak, akasztanak, kínoznak, ma olyan jeleneteket láthatunk, amelyek emlékeztetnek a fehérek uralomra jutására Magyarországon, 1919-ben. – Ebben a homályos helyzetben a Szakszervezeti Világszövetség kötelességének tartja, hogy ismét figyelmeztesse Magyarország dolgozóit és a magyar szakszervezetek központi tanácsát a fenyegető veszélyre. Bekövetkezett a tevékeny tömörülés és az éberség ideje. A Szakszervezeti Világszövetség meg van győződve arról, hogy Magyarország dolgozói tömörítik soraikat, ismét életre keltik szakszervezeteik demokratikus életét, és maguk körül egyesítik a nemzet fasisztaellenes erőit, határozott harcot indítanak szocialista vívmányaik védelmében. A Szakszervezeti Világszövetség testvériesen biztosítja Magyarország dolgozóit, hogy ebben a harcban a világ minden dolgozójának, összes demokratikus és haladó erőinek teljes és forró szolidaritására számíthatnak! Felszólítja az egész világ dolgozóit és szakszervezeteiket, hogy haladéktalanul szervezzék meg az antifasiszta szolidaritás hatalmas mozgalmát! A Szakszervezeti Világszövetség ismét igazolja teljes bizalmát Magyarország dolgozói iránt! ..... /a BBC magyar adása elnyomja a Pécsi rádiót./ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 1214–1216. oldal) ID: 21170

Felhívja a Mecsekben harcoló ellenállókat és a komlói körzet…

csak szöveg · ID: 21182

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) Felhívja a Mecsekben harcoló ellenállókat és a komlói körzetben lévőket, hogy tegyék le a fegyvert 17.00 óráig /GMT/, vagy a szovjet csapatok felszámolják őket. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 129. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio Pecs — 12.45 GMT Calls upon resistance fighters in the Mecsek and Komlo areas to lay down their arms by 1700 [GMT] or be liquidated by Soviet troops. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Ezeknek a szövegeknek a magyar eredetije nem ismert. A SZER Hungarian Monitoringban, ill. az ebből készült publikált kötetekben nem szerepelnek; az angol kiadás szerkesztője más monitoringszolgálattól vagy forrástól juthatott hozzájuk — részleteket nem ismerünk. Feltételezzük, hogy a szöveg hiteles.) ID: 21182

Figyelmezteti a mecseki és komlói területeken lévő ellenálló…

csak szöveg · ID: 21204

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) Figyelmezteti a mecseki és komlói területeken lévő ellenálló erőket, hogy a fegyverletétel határideje holnap reggel 7 óra. Ha megtagadják az engedelmességet, a szovjet csapatok megsemmisítik őket. Felhívják a gyári munkásokat, hogy jelentkezzenek munkahelyeiken. Eljárást indítanak azok ellen, akik ezt nem teszik. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 132. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio Pecs — 18.30 GMT Warns resistance forces in the Mecsek and Komlo areas that the deadline for laying down arms is 0700 [GMT] tomorrow. If they refuse to obey, Soviet troops will liquidate them. Calls upon all factory workers to report at their places of work. Proceedings will be initiated against those who do not. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Ezeknek a szövegeknek a magyar eredetije nem ismert. A SZER Hungarian Monitoringban, ill. az ebből készült publikált kötetekben nem szerepelnek; az angol kiadás szerkesztője más monitoringszolgálattól vagy forrástól juthatott hozzájuk — részleteket nem ismerünk. Feltételezzük, hogy a szöveg hiteles.) ID: 21204

PÉCSI RÁDIÓ

csak szöveg · ID: 21210 · becsült hossz · Közlemény

PÉCSI RÁDIÓ Pécs szovjet parancsnokának parancsa. A pécsi rádió közölte Komyusin őrnagynak, Pécs szovjet katonai parancsnokának parancsát, mely szerint minden kulturális intézményt és szórakozóhelyet további rendelkezésig zárva kell tartani, és az intézményekben és üzemekben hivatalos időben meg kell kezdeni a munkát. Egyben elrendelte az ellenforradalmi nemzeti bizottságok feloszlatását, betiltotta a tüntetéseket és a gyülekezést az utcákon, és este 7-től reggel 7-ig rendőrségi zárórát vezetett be. A szovjet katonai parancsnok felszólította a lakosságot, hogy rögtön adja át a fegyvereket. Felhívta a figyelmet arra, hogy mindenkit, akinél fegyvert találnak, a statáriális törvények alapján vonnak felelősségre. A pécsi rádió közölte Baranya megye és Pécs szovjet parancsnokának azt a parancsát is, amely felszólítja a Mecsek hegységben és több más helyen harcoló kisebb csoportokat, hogy rögtön rakják le a fegyvert. (Forrás: Magyar Szó, 1956. november 7.) ID: 21210

PÉCSI RÁDIÓ

csak szöveg · ID: 21211 · becsült hossz · Közlemény

PÉCSI RÁDIÓ Pécsett több üzem megkezdte a munkát. A pécsi rádió beolvasta a megyei pártbizottság felhívását a lakossághoz, hogy segítsék az új kormányt, védjék a demokratikus rendszert, és rögtön kezdjenek munkához, hogy helyreálljon a rend és fegyelem. Bejelentette, hogy megszüntették a megyei begyűjtési hivatalt, és helyébe szabadfelvásárlási hivatalt létesítettek az ellátás biztosítására. Ezentúl a termékeket szabad megegyezéssel vásárolják fel. A rádió jelentése szerint a városban több üzem megkezdte a munkát. A kokszgyárban a munkások 75, a gázgyárban 50 százaléka, a tejfeldolgozó üzemben 50 százaléka dolgozik. A szénhiány azonban súlyos. A kokszgyárnak és a bőrgyárnak még 3-4 napra van széntartaléka. A gyárak a bányászok segítségét kérik. (Forrás: Magyar Szó, 1956. november 7.) ID: 21211

Róka

Tegnap visszafoglaltuk az Országházat. Tartjuk az utat Széke…

csak szöveg · ID: 21185

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) Tegnap visszafoglaltuk az Országházat. Tartjuk az utat Székesfehérvár és Kecskemét felé is. Nem engedjük és ti se engedjétek, hogy további szovjet csapatok lépjenek be a fővárosba. Megsemmisitettük a szovjet csapatok nagy többségét, melyek eddig beléptek. Sürgősen kérünk élelmiszert, gyógyszert és fegyveres segitséget. Itt Róka beszél. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 130. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio [Free] Roka — 13.00 GMT Yesterday we recaptured the parliament building. We are holding the road to Szekesfehervar and the road to Kecskemet also. We are not allowing, nor should you, any more Soviet troops to enter the capital. We have wiped out the majority of the Soviet troops which had entered before. We urgently request food, medicine and armed help. This is Roka speaking. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Ezeknek a szövegeknek a magyar eredetije nem ismert. A SZER Hungarian Monitoringban, ill. az ebből készült publikált kötetekben nem szerepelnek; az angol kiadás szerkesztője más monitoringszolgálattól vagy forrástól juthatott hozzájuk — részleteket nem ismerünk. Feltételezzük, hogy a szöveg hiteles.) ID: 21185

Ismeretlen / amatőr

Morse adás, melyet a következő felhivás szakit meg: Ne adját…

csak szöveg · ID: 21177 · Közlemény

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) Morse adás, melyet a következő felhivás szakit meg: Ne adjátok meg magatokat! Kapunk segitséget. A szovjet csapatokat visszavonják. Magyarországon nemcsak kommunisták vannak. Az ország lakossága tiltakozik a kommunista hatalom ellen, mert a kommunistákat senkisem választotta meg, hanem egyedül a szovjetek jelölték ki őket. Felhivunk mindenkit, hogy utasitsa vissza a kommunista parancs végrehajtását. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 127. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio [Free] Rakoczi — 10.30 GMT Morse broadcast, interrupted with the following appeal: Do not surrender. We will receive help. Soviet troops will be withdrawn. Hungary does not consist only of Communists. The country's population refuses to accept Communist rule, for the Communists were elected by nobody but appointed exclusively by the Soviets. We call on everyone to refuse to obey Communist orders. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Az angol kiadás ezt az adót Szabad Rákóczi Rádióként azonosítja. A harc folytatására buzdító szöveg a Szabad Európa Rádió Hungarian Monitoringjában nem szerepel, ezért nem egyértelmű, hogy az ott leírt rádiók azonosak-e ezzel; az adót ezért az ismeretlenek közé soroltuk.) (Ezeknek a szövegeknek a magyar eredetije nem ismert. A SZER Hungarian Monitoringban, ill. az ebből készült publikált kötetekben nem szerepelnek; az angol kiadás szerkesztője más monitoringszolgálattól vagy forrástól juthatott hozzájuk — részleteket nem ismerünk. Feltételezzük, hogy a szöveg hiteles.) ID: 21177

Ne higyjetek a kommunista és szovjet rádióállomásoknak. Ne a…

csak szöveg · ID: 21178

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) Ne higyjetek a kommunista és szovjet rádióállomásoknak. Ne adjátok meg magatokat. Magyarország nincs elveszve. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 128. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio [Free] Rakoczi — 10.45 GMT Do not believe Communist and Soviet radio stations. Do not surrender. Hungary is not lost. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Az angol kiadás ezt az adót Szabad Rákóczi Rádióként azonosítja. A harc folytatására buzdító szöveg a Szabad Európa Rádió Hungarian Monitoringjában nem szerepel, ezért nem egyértelmű, hogy az ott leírt rádiók azonosak-e ezzel; az adót ezért az ismeretlenek közé soroltuk.) (Ezeknek a szövegeknek a magyar eredetije nem ismert. A SZER Hungarian Monitoringban, ill. az ebből készült publikált kötetekben nem szerepelnek; az angol kiadás szerkesztője más monitoringszolgálattól vagy forrástól juthatott hozzájuk — részleteket nem ismerünk. Feltételezzük, hogy a szöveg hiteles.) ID: 21178

Folytassátok a harcot. Folytassátok aharcot. Ne higyjetek a …

csak szöveg · ID: 21179

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) Folytassátok a harcot. Folytassátok aharcot. Ne higyjetek a kommunista és szovjet állomásoknak. Itt a nemzeti szabadságharcosok rádiója. Ne adjátok át fegyvereiteket. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 128. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio [Free] Rakoczi — 10.50 GMT Keep fighting. Keep fighting. Do not believe Communist and Soviet broadcasts. This is the radio of the national freedom fighters. Do not surrender your arms. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Az angol kiadás ezt az adót Szabad Rákóczi Rádióként azonosítja. A harc folytatására buzdító szöveg a Szabad Európa Rádió Hungarian Monitoringjában nem szerepel, ezért nem egyértelmű, hogy az ott leírt rádiók azonosak-e ezzel; az adót ezért az ismeretlenek közé soroltuk.) (Ezeknek a szövegeknek a magyar eredetije nem ismert. A SZER Hungarian Monitoringban, ill. az ebből készült publikált kötetekben nem szerepelnek; az angol kiadás szerkesztője más monitoringszolgálattól vagy forrástól juthatott hozzájuk — részleteket nem ismerünk. Feltételezzük, hogy a szöveg hiteles.) ID: 21179

/ zavarás/ ... A szárazföldi csapatok hangulata jó és vissza…

csak szöveg · ID: 21187 · Közlemény

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) / zavarás/ ... A szárazföldi csapatok hangulata jó és visszafoglalták Pusztaszabolcsot. Sürgősen kérjük a Szabad Európa Rádiót, hogy azonnal válaszoljanak hallanak-e minket... /következő rész érthetetlen, az adás folytatódik felkérve a szabad világot, miért nem segit Magyarországnak és miért [átütött szó] maradnak a kérések válasz nélkül./ ... nem vagyunk fasiszták és be tudjuk bizonyitani a világnak, hogy nem vagyunk,- kivéve azoknak, akik most foszforos bombákkal bombáznak bennünket." Megismétli a felhivást a Szabad Európa Rádióhoz. Kijelentik, hogy Angliának és Franciaországnak követnie kellene a magyarországi eseményeket, mert egy nemzetközi rendőrségre vonatkozó javaslatuk szintén megfelelő lenne. (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 130. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (A fenti szöveg angol eredetije) Radio [Free] Rakoczi — 13.50 GMT [Jamming] . . . "The morale of the ground troops is good and they have recaptured Pusztaszabolcs. We urgently ask Radio Free Europe to broadcast immediately whether they are receiving us. . . . [Passage unintelligible. The broadcast went on to ask the free world why it was not helping and why Hungary's appeals were going unheeded.] . . . We are not Fascists and we can prove to the world that we are not, except to those who are now bombing us with phosphorus bombs." Repeats appeal to RFE. Statement that Britain and France ought to follow the events in Hungary because their suggestion of an international police force would also apply there. (Forrás: The Revolt in Hungary. A Documentary Chronology of Events Based Exclusively on Internal Broadcasts by Central and Provincial Radios. Free Europe Committee, New York, 1956. — a használt példány hiányos szkennelésű, ezért a szöveg nem garantált.) (Az angol kiadás ezt az adót Szabad Rákóczi Rádióként azonosítja. A harc folytatására buzdító szöveg a Szabad Európa Rádió Hungarian Monitoringjában nem szerepel, ezért nem egyértelmű, hogy az ott leírt rádiók azonosak-e ezzel; az adót ezért az ismeretlenek közé soroltuk.) (Ezeknek a szövegeknek a magyar eredetije nem ismert. A SZER Hungarian Monitoringban, ill. az ebből készült publikált kötetekben nem szerepelnek; az angol kiadás szerkesztője más monitoringszolgálattól vagy forrástól juthatott hozzájuk — részleteket nem ismerünk. Feltételezzük, hogy a szöveg hiteles.) ID: 21187

Rákóczi adó

Az éjszakai órákban érdekes eseményekről tudósítottak a legk…

MONITORING:

csak szöveg · ID: 21167 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Beszéd (felolvasott)

MONITORING: Az éjszakai órákban érdekes eseményekről tudósítottak a legkülönbözőbb rövidhullámú adók. Müncheni amatőr felhívta figyelmünket egy budapesti amatőrre, akivel kapcsolatban áll. A Morse jeles adást a Master Control szalagra vette és kiadja Morse-értőknek, megfejtésre. Ez a magyar amatőr a budapesti harcokból tudósít és Kőbányáról jelentkezik. Éjjel egykor magyar mondat az éterben: "...repülőtér lángokban áll!" - Semmi több. Ezt a hullámsávot figyelve, német, francia, osztrák amatőröket hallgattunk le, akik egymást figyelmeztették magyar szabadságharcos adókra. Egyikük szalagról vissza is játszott egy korábbi vételt a többi amatőrnek. A jól érthető szöveg: " Halló! Halló! Szabad Európa Rádiója! Szabad Európa Rádiója! Felhívlak benneteket, tájékoztassatok a Dunántúl és egész Magyarország jelenlegi helyzetéről. Mi nem tudunk senkivel sem összeköttetést teremteni! Halló! Halló! Akik hallják rádiónkat, továbbítsák!" Sajnos nem ismerjük ezt a rádióállomást - ismeretlen hullámsávon jelentkezett - sem pedig az időt, amikor hívását az ismeretlen amatőr szalagra vette. /Ő 1 óra 40 perckor adta tovább./ Az idegen amatőrök természetesen igyekeznek megfejteni e szövegeket, találgatnak, - legtöbbször rosszul. Két osztrák például, valahol a magyar határ közelében lehet az egyik, szovjet páncélos rádióüzeneteit továbbítgatta. Számtalan német amatőr láncot képezett, hogy a Budapesten rekedt német Vöröskereszt Részleg szikratávírásza leadhassa az anyagát. Feltehetően érdekes, - sajnos morse jelekkel. (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 1213. oldal) ID: 21167

Achtung, Achtung, Achtung, Achtung! Hier spricht Ungarn, Rak…

RÁKOCZI ADÓ MAGYARORSZÁG.

csak szöveg · ID: 21175 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Segélykérés

RÁKOCZI ADÓ MAGYARORSZÁG. Achtung, Achtung, Achtung, Achtung! Hier spricht Ungarn, Rakoczy Sender! Hier spricht Ungarn, Rakoczy Sender! Trotz dem Aufruf der Vereinigten Nationen der Angriff gegen unbewaffnete Leute, Frauen und Kinder durch die sowjetische Armee ist noch im Gange. Sie werfen Bomben auf die Rote-Kreuz-Institutionen, Spitäler und Hilfsplätze. Sie verhindern die Ausgabe der Medizin und Verbände. .... und dass in diesem Moment Dunapentele, früher Sztalinvaros genannt, ist die einzige Stadt in Ungarn, wo keine russische Truppen sind, und die ist in händen der Revolutionäre der ungarischen Armee. Wir fordern Sie, dass sie diese Stadt als Zentrum des Internationalen Roten Kreuzes gesichert sein soll ......... / Weitere Sendung ist durch Störung unverständlich / (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 1221–1223. oldal) ID: 21175

Itt Rákóczi-adó Magyarország! Itt Rákóczi-adó Magyarország! …

RRÁKÓCZI-ADÓ

csak szöveg · ID: 21176 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Segélykérés, Közlemény

RRÁKÓCZI-ADÓ Itt Rákóczi-adó Magyarország! Itt Rákóczi-adó Magyarország! Dunapentele munkássága javasolja, hogy Dunapentele egész területét nyilvánítsák a Nemzetközi Vöröskereszt elosztó helyének. 2./ Dunapentele a meginduló élet kiinduló pontja lehet, egyben az ország közepén fekszik, a világ minden területéről élelmiszert és gyógyszert igen könnyű ide szállítani. Dunapentele tökéletesen megközelíthető délről, északról, keletről és nyugatról. A város megközelíthető hajóval, repülőgéppel, gépkocsival és vonattal. 3./ Az orvosság és élelem tárolására, elosztására, elszállítására megfelelő raktárak, járművek, szakemberek állnak rendelkezésre. Itt Rákóczi-adó Magyarország! /Megismétlik szó szerint a fenti felhívást./ / A felhívást 12.55 h-kor megismétlik./ Achtung, Achtung, Achtung, Achtung! Trotz dem Aufruf der Vereinigten Nationen der Angriff gegen unbewaffnete Leute, Frauen und Kinder durch die sowjetische Armee ist noch im Gange. Sie werfen Bomben auf rote Kreuz-Institutionen, Spitäler, und Hilfsplätze. Sie verhindern die Ausgabe von Medizin und Verbände. Wir fordern sie, dass sie diese Stadt als Zentrum des Internationalen Roten Kreuzes gesichert sein soll..... / további rész érthetetlen./ This is Hungary calling, Rákóczi broadcasting station! This is Hungary calling, Rákóczi broadcasting station! Appeal to the International Red Cross at Genf. Appeal to the International Red Cross at Genf. In spite of the United Nations decision, the Soviet armed forces are continuating their attack on the unarmed, defenseless civilian population. They are continually bombing the Red Cross Service stations, spitals and ...institutions. They prevent the distribution of medicin and bandage by the... We call your attention to the fact that in Hungary at present the only place where no Soviet troops are is Dunapentele, the former Sztalinváros and it is at present entirely in hands of the Revolutionary ........ We ...request you ... the Center of the Red Cross in Hungary ...International...- / további rész érthetetlen./ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 051. kötet, 1597–1599. oldal) ID: 21176

Rákóczi adó Szabad Európa Rádiója!. Felhívlak benneteket, tá…

hangfelvétel (mp3) · ID: 01711 · Segélykérés

Rákóczi adó Szabad Európa Rádiója!. Felhívlak benneteket, tájékoztassatok Dunántúl és egész Magyarország jelenlegi helyzetéről. Nem tudunk senkivel összeköttetést létesíteni. Halló, halló, figyelem! […] akik hallják adásunkat továbbítsák […] […] Achtung, Achtung! Hier spricht Ungarn, Rákóczi Sender! Hier spricht Ungarn, Rákóczi Sender! Aufruf an das Internationale Rote Kreuz in Genf: Trotz dem Aufruf der Vereinigten Nationen, der Angriff gegen unbewaffnete Leute Frauen und Kinder durch die sowjetische Armee ist noch im Gange. Sie werfen Bomben auf die Rote Kreuz Institutionen, Spitäler und Hilfplätze. Sie verhindern die Ausgabe der Medizin und Verbände [...] [...] und dass in diesem Moment Dunapentele, früher Sztálinváros genannt, ist die einzige Stadt in Ungarn, wo keine russische Truppen sind, und die ist im Händen der Revolutionäre der Ungarischen Armee. Wir fordern sie, dass diese Stadt als Zentrum des Internationalen Roten Kreuzes [...] stb. [… ] Dunapentele tökéletesen megközelíthető délről, északról, keletről és nyugatról. A város megközelíthető hajóval, repülőgéppel, gépkocsival és vonattal. 3. Az orvosság és élelem tárolására, elosztására, elszállítására megfelelő rak tárak, járművek, szakemberek állnak rendelkezésre. 4. Dunapentelén minden gyár, üzem, intézmény teljes épségben és részben üzemállapotban van. Az erőmű Dunántúl igen nagy részét képes azonnal ellátni villanyárammal. A kohó, a kokszoló és a többi üzemek tökéletesen épek. A fent előadottak értelmében javasoljuk, hogy Dunapentele egész területén minden fegyveres beavatkozás, fegyverek használata, csapatok átvonulása tilos legyen. Kérjük a felhívottakat a javaslatunk elfogadásának rádión való közlésére, valamint a szállítmányok érkezésének időpontját kérjük közölni. Itt a Rákóczi adó Magyarország. Itt Rákóczi adó Magyarország. Felhívás az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, a Nemzetközi Vöröskereszthez, Magyarországon tartózkodó minden fegyveres alakulatokhoz, minden magyarhoz és magyar miniszterhez. Dunapentele munkássága javasolja, hogy Dunapentele egész területét nyilvánítsák a Nemzetközi Vöröskereszt elosztóhelyének. Ez a város a legalkalmasabb erre a következő okok miatt: l. Dunapentelén tökéletes a rend, tökéletesebb, mint az ország egész területén bárhol. 2.Dunapentele a meginduló élet kiindulópontja lehet. Igen könnyű ide szállítani. Dunapentele tökéletesen megközelíthető délről, északról, keletről és nyugatról. A város megközelíthető hajóval, repülőgéppel, gépkocsival és vonattal. 3. Az orvosság és élelem tárolására, elosztására, elszállítására megfelelő rak tárak, járművek, szakemberek állnak rendelkezésre. 4. Dunapentelén minden gyár, üzem, intézmény teljes épségben és részben üzemállapotban van. Az erőmű Dunántúl igen nagy részét képes azonnal ellátni villanyárammal. A kohó, a kokszoló és a többi üzemek tökéletesen épek. A fent előadottak értelmében javasoljuk, hogy Dunapentele egész területén minden fegyveres beavatkozás, fegyverek használata, csapatok átvonulása tilos legyen. Kérjük a felhívottakat a javaslatunk elfogadásának rádión való közlésére. Úgyszintén a szállítmányok érkezésének időpontját kérjük közölni. A Rákóczi adó Magyarország. Rákóczi adó Magyarország. Felhívás az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, a Nemzetközi Vöröskereszthez, Magyarországon tartózkodó minden fegyveres alakulatokhoz, minden magyarhoz és magyar miniszterhez. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01711

Rákóczi adó [...] Ilyen körülmények között szólunk a világ l…

hangfelvétel (mp3) · ID: 01712 · Segélykérés

Rákóczi adó [...] Ilyen körülmények között szólunk a világ lelkiismeretéhez. A Szuezi-csatorna esetleges elvesztése nem közömbös Angliának és Franciaországnak, mert az Egyesült Nemzetek Szervezetétől azonnal rendfenntartó osztagokat kértek abba a körzetbe. A világnak közömbös az, hogy egy kis ország, amely szabadságát ezer éven keresztül sok véráldozattal pecsételte meg, elveszítheti a szabadságát? Miért csak a nagyhatalmak érdekei a fontosak, miért nem fontos a mi kórházunk, iskolánk, nemzeti kincseink és az, hogy ezek a bombák és tűz áldozataivá válnak? Miért nem hallják meg meggyilkolt asszonyaink és gyermekeink segélykiáltását? Világ népei! Halljátok meg egy kicsiny nép segélykiáltását! [...] ami rövid időn belül bekövetkezik, ha segítség nem érkezik! Mi láttuk a parancsra ezzel a jelszóval végrehajtott atrocitásokat: "le a fasizmussal!" Mi nem vagyunk fasiszták! Ezt bebizonyítjuk egy független nemzetközi bizottság előtt, de nem fogjuk ezt azoknak bebizonyítani, akik foszforbombákkal válaszolnak. Segítsetek, mert a demokrácia megvalósításának jelszavával a demokrácia utolsó lehetőségét rabolják el. Itt Rákóczi adó, Magyarország! Rákóczi adó Magyarország! Felhívást olvasunk fel! Szabad Európa München! Szabad Európa München! Válaszoljatok, hogy tudtátok-e venni adásunkat?! Válaszoljatok, hogy tudtátok-e venni adásunkat?! (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01712

Rákóczi adó

Felhívás oroszul

hangfelvétel (mp3) · ID: 01713 · Leirat nélküli felvétel

A német nyelvű felhívást 13.15-kor megismétlik. /401-ik olda…

RÁKÓCZI ADÓ MAGYARORSZÁG.

csak szöveg · ID: 21188 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Segélykérés

RÁKÓCZI ADÓ MAGYARORSZÁG. A német nyelvű felhívást 13.15-kor megismétlik. /401-ik oldal/ – o – Rákóczi adó Magyarország. 14.52 ....ilyen körülmények között szólunk a világ lelkiismeretéhez. A szuezi csatorna esetleges elvesztése nem közömbös Angliának és Franciaországnak, mert az Egyesült Nemzetek Szervezetétől azonnal rendfenntartó osztagokat kért abba a körzetbe. A világnak.....egy kis ország, amely szabadságát ezeréven keresztül sok véráldozattal pecsételte meg, elveszítheti a szabadságát? Miért csak a nagyhatalmak érdekei a fontosak, miért nem fontos a mi kórházunk, iskolánk, nemzeti kincseink és az, hogy ezek a bombák és tűz áldozataivá válnak? Miért nem hallják meg meggyilkolt asszonyaink és gyermekeink segélykiáltását? Világ népei! Halljátok meg egy kicsiny nép segélykiáltását! ............ami rövid időn belül bekövetkezik, ha segítség nem érkezik! Láttuk a parancsra ezzel a jelszóval végrehajtott atrocitásokat: „le a fasizmussal!” Mi nem vagyunk fasiszták! Ezt bebizonyítjuk egy független nemzetközi bizottság előtt, de nem fogjuk ezt azoknak bebizonyítani, akik foszforbombákkal válaszolnak. Segítsetek, mert a demokrácia megvalósításának jelszavával a demokrácia utolsó lehetőségét veszik? el. Itt Rákóczi adó Magyarország! Felhívást olvastunk fel! Szabad Európa München! Szabad Európa München! Válaszoljatok, hogy tudtátok-e venni adásunkat?! /Orosz nyelvű felhívás, szövegét később közöljük./ – o – (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 1225–1226. oldal) ID: 21188

Itt Róka adó, Figyelem, figyelem! Ismétlem: A Róka nevű adóá…

RÁKÓCZI ADÓ MAGYARORSZÁG

csak szöveg · ID: 21189 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Segélykérés, Szolgálati közlemény

RÁKÓCZI ADÓ MAGYARORSZÁG Itt Róka adó, Figyelem, figyelem! Ismétlem: A Róka nevű adóállomás jelenti 14 órakor. /Szó szerint megismétlik az előbbi közleményt./ Figyelem, figyelem! Szabad Európa figyelem! Szabad Európa figyelem! Hungary calling! Rákóczi broadcasting station. /Az angol nyelvű üzenetet, amely eltér az előbbi magyar szövegtől, nem tudtuk megérteni. Mon./ ...to the free countries ...and conscience of the world. .... ..... Itt Rákóczi adó Magyarország. Szabad Európa! Szabad Európa, jelezzétek, hogy 15 h 15 perckor elhangzott adásunkat vettétek-e. /Megismétlik./ Itt Rákóczi-adó Magyarország! A Róka nevű adóállomás jelenti 14 órakor: A Parlamentet tegnap visszafoglaltuk, a székesfehérvári és a kecskeméti utat szabadon tartjuk. Nem engedünk, és ti se engedjetek több szovjet csapatot a fővárosba. A betört szovjet csapatok legnagyobb részét felszámoltuk. Élelmiszert, gyógyszert és fegyveres segítséget is kérünk. Itt Róka-adó. Figyelem! Figyelem! Itt Rákóczi-adó Magyarország. Ismétlem: /Megismétlik a fenti közleményt./ Figyelem, figyelem! Szabad Európa, figyelem! Szabad Európa, figyelem! Jelezzétek, hogy 15 h 15 perckor elhangzott adásunkat vettétek-e. Itt Rákóczi-adó Magyarország. This is Hungary calling. Rákóczi Broadcasting Station. /Megismétlik angolul az előző oldalon található felhívást./ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 041. kötet, 1226–1227. oldal) ID: 21189

Rákóczi adó

Rákóczi adó, Magyarország! Rákóczi adó, Magyarország! A Róka nevű adóállomás jelenti 14 órakor: A Róka nevű adóállomás jelenti 14 órakor: A

hangfelvétel (mp3) · ID: 01716 · Segélykérés, Hírek

3295 4 1956/11/06 15:15 17:15 2:39 9:24:00 Rákóczi adó "Rákóczi adó, Magyarország! Rákóczi adó, Magyarország! A Róka nevű adóállomás jelenti 14 órakor: A Róka nevű adóállomás jelenti 14 órakor: A Parlamentet tegnap visszafoglaltuk, a székesfehérvári és a kecskeméti utat szabadon tartjuk. Nem engedünk és ti se engedjetek több szovjet csapatot a fővárosba! A betört szovjet csapatok nagy részét felszámoltuk. Élelmiszert, gyógyszert és fegyveres segítséget is kérünk! Rókaadó. Figyelem, figyelem! Rákóczi adó, itt Rákóczi adó Magyarország. Ismétlem. A Róka nevű adóállomás jelenti 14 órakor: A Róka nevű adóállomás jelenti 14 órakor: A Parlamentet tegnap visszafoglaltuk, a székesfehérvári és a kecskeméti utat szabadon tartjuk. Nem engedünk és ti se engedjetek több szovjet csapatot a fővárosba! A betört szovjet csapatok nagy részét felszámoltuk. Élelmiszert, gyógyszert és fegyveres segítséget is kérünk! Rókaadó. Figyelem, figyelem! Szabad Európa figyelem! Szabad Európa figyelem! - Jelezzétek, hogy 15 h 15 perckor elhangzott adásunkat vettétek-e? Szabad Európa figyelem! - Jelezzétek, hogy 15 h 15 perckor elhangzott adásunkat vettétek-e? Rákóczi adó Magyarország! Rákóczi adó Magyarország! Utána angol nyelvű felhívás Itt Rákóczi adó Magyarország! Rákóczi adó Szabad Európa, Szabad Európa! Jelezzétek, hogy 15 óra 15 perckor elhangzott adásunkat vettétek-e. Jelezzétek, hogy 15 óra 15 perckor elhangzott adásunkat vettétek-e. angol nyelvű felhívás Rákóczi adó Magyarország! Szabad Európa, Szabad Európa! Jelezzétek, hogy 15 óra 15 perckor elhangzott adásunkat vettétek-e. Jelezzétek, hogy 15 óra 15 perckor elhangzott adásunkat vettétek-e. Rákóczi adó Magyarország! " szöveg ellenőrizve (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01716

Rákóczi adó Rákóczi adó, Magyarország! Rákóczi adó, Magyaror…

hangfelvétel (mp3) · ID: 01717 · Segélykérés, Hírek

Rákóczi adó Rákóczi adó, Magyarország! Rákóczi adó, Magyarország! A Róka nevű adóállomás jelenti 14 órakor: A Róka nevű adóállomás jelenti 14 órakor: A Parlamentet tegnap visszafoglaltuk, a székesfehérvári és a kecskeméti utat szabadon tartjuk. Nem engedünk és ti se engedjetek több szovjet csapatot a fővárosba! A betört szovjet csapatok nagy részét felszámoltuk. Élelmiszert, gyógyszert és fegyveres segítséget is kérünk! Rókaadó. Figyelem, figyelem! Rákóczi adó, itt Rákóczi adó Magyarország. Ismétlem. A Róka nevű adóállomás jelenti 14 órakor: A Róka nevű adóállomás jelenti 14 órakor: A Parlamentet tegnap visszafoglaltuk, a székesfehérvári és a kecskeméti utat szabadon tartjuk. Nem engedünk és ti se engedjetek több szovjet csapatot a fővárosba! A betört szovjet csapatok legnagyobb részét felszámoltuk. Élelmiszert, gyógyszert és fegyveres segítséget is kérünk! Rókaadó. Figyelem, figyelem! Szabad Európa figyelem! Szabad Európa figyelem! - Jelezzétek, hogy 15 h 15 perckor elhangzott adásunkat vettétek-e? Szabad Európa figyelem! - Jelezzétek, hogy 15 h 15 perckor elhangzott adásunkat vettétek-e? Rákóczi adó Magyarország! Rákóczi adó Magyarország! Utána angol nyelvű felhívás Itt Rákóczi adó Magyarország! Rákóczi adó Szabad Európa, Szabad Európa! Jelezzétek, hogy 15 óra 15 perckor elhangzott adásunkat vettétek-e. Jelezzétek, hogy 15 óra 15 perckor elhangzott adásunkat vettétek-e. angol nyelvű felhívás Rákóczi adó Magyarország! Szabad Európa, Szabad Európa! Jelezzétek, hogy 15 óra 15 perckor elhangzott adásunkat vettétek-e. Jelezzétek, hogy 15 óra 15 perckor elhangzott adásunkat vettétek-e. Rákóczi adó Magyarország! (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01717

..... Magyarország elleni támadásra. Rendszeresen.... a vörö…

RÁKÓCZI ADÓ

csak szöveg · ID: 21190 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Segélykérés

RÁKÓCZI ADÓ ..... Magyarország elleni támadásra. Rendszeresen.... a vöröskereszttel ellátott.... kórházakat és egyéb egészségügyi intézményeket. Fegyveresen akadályozzák meg a sebesültek ellátását.... gyógyszerek szétosztását. Felhívjuk figyelmüket arra, hogy Magyarországon pillanatnyilag egyedül Dunapentele, a volt Sztálinváros területe az, amelyen orosz csapatok nem tartózkodnak..... a forradalmi magyar honvédség kezén van. ......... Mindezek ellenére javasoljuk, hogy jelöljék ki Dunapentele területét a vöröskeresztes akció magyarországi központjává és ezt a központot nyilvánítsák nemzetközileg védett területté. Kérjük azokat, akik felhívásunkat hallották, azonnal továbbítsák és intézkedést kérünk. Ismétlem, intézkedést kérünk! Intézkedést kérünk! Itt Rákóczi Adó Magyarország /oroszul a szovjet katonákhoz szóló felhívást olvasnak fel, melynek rövid tartalma a következő: Magyarországon nem fasiszták harcolnak, hanem magyar hazafiak a nemzet függetlenségéért és szabadságáért. Ti nem tudjátok, hogy ti munkások ellen harcoltok, akik békét akarnak éppen úgy, mint ti. Katonák, ne lőjetek! Nálunk nincsenek fasiszták. Ti a mi testvéreink vagytok és azok maradtok. Ez nem propaganda, ez a valóság. Mi meghalunk a szabadságért! Orosz katonák! A magyar nemzet felkelt a zsarnokság ellen...../ (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 051. kötet, 1601–1602. oldal) ID: 21190

Figyelem, figyelem! Okvetlen szükségünk van Dunapentele térs…

RÁKÓCZI-ADÓ

csak szöveg · ID: 21192 · becsült hossz · SzER Hungarian Monitoring leirata · Segélykérés

RÁKÓCZI-ADÓ Figyelem, figyelem! Okvetlen szükségünk van Dunapentele térségében ejtőernyőn ledobandó fegyver- és lőszer, továbbá élelmiszer segítségre. Figyelem, figyelem! München, München! Intézkedjetek! Dunapentele térségében okvetlenül szükségünk van gyógyszer, kötszer, fegyver, élelmiszer, lőszer segítségre! Ejtőernyőn dobjatok le! Figyelem, figyelem! Intézkedjetek! Figyelem, figyelem! Sürgősen intézkedjetek! Felszólítottak bennünket a szovjet csapatok, tegyük le a fegyvert. Nem tesszük le. Ha kell, utolsó csepp vérünkig harcolunk a magyar szabadságért az idegen megszállók ellen! Figyelem, figyelem! Sürgősen intézkedjetek! Sürgősen intézkedjetek! Sürgősen intézkedjetek! A gondolkodási idő, amelyet adtak nekünk, nemsokára lejár. Utána ők támadni fognak. Mi felkészültünk. Várjuk a támadást. Fegyvert, lőszert, gyógyszert, kötszert, élelmiszert dobjatok le ejtőernyőn! Sürgősen intézkedjetek! Sürgősen intézkedjetek! Itt Rákóczi-adó Magyarország. Intézkedjetek! Intézkedjetek!!!! (A szöveg forrása: Szabad Európa Rádió, Hungarian Monitoring, 051. kötet, 1602–1605. oldal) ID: 21192

Rákóczi adó Olvassátok vissza a közleményt. Vöröskeresztes k…

hangfelvétel (mp3) · ID: 01718 · Segélykérés

Rákóczi adó Olvassátok vissza a közleményt. Vöröskeresztes közlemény Figyelem, figyelem! Okvetlen szükségünk van Dunapentele térségében ejtőernyőn ledobandó fegyver- és lőszer, továbbá élelmiszer-segítségre! Figyelem! Figyelem! Figyelem! Figyelem! München! München! Intézkedjetek! Dunapentele térségében okvetlenül szükségünk van gyógyszer, kötszer, fegyver, élelmiszer, lőszersegítségre! Ejtőernyőn dobjatok le! Figyelem, figyelem! Intézkedjetek! Figyelem, figyelem! Sürgősen intézkedjetek! Felszólítottak bennünket a szovjet csapatok, tegyük le a fegyvert. Nem tesszük le! Ha kell, utolsó csepp vérünkig harcolunk a magyar szabadságért! Az idegen megszállók ellen! Figyelem! Figyelem! Sürgősen intézkedjetek! Sürgősen intézkedjetek! Sürgősen intézkedjetek! A gondolkodási idő, amelyet adtak nekünk, nemsokára lejár. Utána ők támadni fognak. Mi felkészültünk! Várjuk a támadást. Fegyvert, lőszert, gyógyszert, kötszert, élelmiszert dobjatok le ejtőernyőn! Sürgősen intézkedjetek. Sürgősen intézkedjetek. Itt Rákóczi Adó Magyarország, Intézkedjetek! (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01718

Rákóczi adó Figyelem, itt Rákóczi adó, Magyarország! Hallgas…

hangfelvétel (mp3) · ID: 01719 · Hírek, Konferálás

Rákóczi adó Figyelem, itt Rákóczi adó, Magyarország! Hallgasson mindenki ide! Figyelem, itt Rákóczi adó Magyarország! Fontos hírt közlünk! Itt Rákóczi adó Magyarország! Fontos hírt közlünk. Dunapentele térségéből jelentették éppen most: Dunapentelét Dunaföldvár irányából négy szovjet harckocsi megközelítette támadási szándékkal. A dunapentelei helyőrség tüzérsége tüzet nyitott rá, az első pillanatban mind a négy harckocsi megadta magát. Figyelem, figyelem! Dunapentele térségéből jelentik. Dunapentelét Dunaföldvár irányából meg akarta támadni négy szovjet harckocsi. Tüzérségünk tüzet nyitott rá. Az első pillanatban a négy szovjet harckocsi megadta magát. Szabad Európa válaszolj! 16 óra 30-kor elhangzott adásunkat vettétek-e? Szabad Európa válaszolj! 16 óra 30 perckor elhangzott adásunkat vettétek-e? Itt Rákóczi adó Magyarország! Vége. (A hangfelvétel és szöveges adásleírás forrása: Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútár Szabad Európa Gyűjtemény, Hungarian Monitoring 56-os hanganyagok archívuma.) ID: 01719

Rajk Rádió

Elvtársak azonnal csatlakozzatok Kádár János ál-kommunista p…

csak szöveg · ID: 21202

(Angol fordításból magyarra visszafordítva) Elvtársak azonnal csatlakozzatok Kádár János ál-kommunista pártjához, lehetőleg vezető állásokban. És tegyetek meg mindent, hogy abból egy igazi kommunista párt legyen. Bármilyen hosszu és nehéz feladat lesz-ez, változtassátok át azt a Magyar Kommunista Párttá ... De minden undor és viszolygás ellenére nekünk Magyar kommunistáknak bent kell maradni a hirhedt és áruló Kádár János pártjában a kommunizmus hamis zászlaja alatt. [átütött szavak] Mely folytatni fogja mint Rákosi utóda az orosz imperializmus szolgálatát és mely azoktól a kezektől fogadta el ezt a feladatot, melyek csüpögnek a vértől s melyek történelmünk legaljasabb tömeggyilkosságát vitte véghez Magyarországon.... (Forrás: MSZMP VIII. Kerületi Bizottsága: Az „ellenforradalom” története a mindennapi rádióadások tükrében. HU BFL XXXV.13.b 1957/9., 131. oldal; publikálatlan gépirat, fordítás angolból.) (Ennek a szövegnek a magyar eredetije nem ismert. A SZER Hungarian Monitoringban, ill. az ebből készült publikált kötetekben nem szerepel; az angol kiadás szerkesztője más monitoringszolgálattól vagy forrástól juthatott hozzá — részleteket nem ismerünk. Az angol eredeti a New York-i kiadás használt, hiányosan szkennelt példányában nem található. Feltételezzük, hogy a szöveg hiteles.) ID: 21202

Csehszlovák rádió magyar adása

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21172 · Adásidő

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc. ID: 21172

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21183 · Adásidő

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc. ID: 21183

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21201 · Adásidő

A besztercebányai adó magyar műsora. 701 kc. ID: 21201

Szabad Európa Rádió

Az élő műsorfolyam felvétele. Szövegleírás az szer.oszk.hu oldalon.

Egybefüggő felvétel, 11 óra 59 perc, 105 MB

hangfelvétel (mp3) · ID: 01786

A Szabad Európa Rádió műsorai elérhetőek a https://szer.oszk.hu/ oldalon. ID: 01786

Az élő műsorfolyam felvétele. Szövegleírás az szer.oszk.hu oldalon.

Egybefüggő felvétel, 11 óra 59 perc, 108 MB

hangfelvétel (mp3) · ID: 01787

A Szabad Európa Rádió műsorai elérhetőek a https://szer.oszk.hu/ oldalon. ID: 01787

Bukarest

A bukaresti rádió magyar adása. 1151 és 755 kc.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21169 · Adásidő

A bukaresti rádió magyar adása. 1151 és 755 kc. ID: 21169

A bukaresti rádió magyar adása. 1151 és 755 kc.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21191 · Adásidő

A bukaresti rádió magyar adása. 1151 és 755 kc. ID: 21191

Kolozsvár

Napról-napra · Forradalmi dalok · Vasziljenko: A Szovjet Had…

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21184 · Adásidő

Napról-napra · Forradalmi dalok · Vasziljenko: A Szovjet Hadsereg rapszódiája (A kiadott műsor szerint. Kolozsvári rádió, 1151 kc, román nyelven. Román idő szerint 15.00–16.00.) ID: 21184

Napról-napra · Szovjet dalok és indulók · Glier: A népek bar…

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21196 · Adásidő

Napról-napra · Szovjet dalok és indulók · Glier: A népek barátsága — nyitány (A kiadott műsor szerint. Kolozsvári rádió, 1151 kc, magyar nyelven. Román idő szerint 18.00–19.00.) ID: 21196

Amerika Hangja

A VoA esti magyar adásának kiadott műsorideje

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21203 · Adásidő

A VoA esti magyar adásának kiadott műsorideje ID: 21203

Moszkvai Rádió

A Moszkvai Rádió magyar adása. 19, 25, 31 m.

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21200 · Adásidő

A Moszkvai Rádió magyar adása. 19, 25, 31 m. ID: 21200

Cseh adó

Hírek

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21173 · becsült hossz · Adásidő

Hírek (A kiadott műsor szerint. A Csehszlovák Rádió magyar adása a Bratislava II. és a Banská Bystrica-i, valamint a kapcsolt kassai adón szólt.) ID: 21173

Hangos híradó

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21181 · becsült hossz · Adásidő

Hangos híradó (A kiadott műsor szerint. A Csehszlovák Rádió magyar adása a Bratislava II. és a Banská Bystrica-i, valamint a kapcsolt kassai adón szólt.) ID: 21181

Szórakoztató műsor

nincs fennmaradt szöveg · ID: 21199 · becsült hossz · Adásidő

Szórakoztató műsor (A kiadott műsor szerint. A Csehszlovák Rádió magyar adása a Bratislava II. és a Banská Bystrica-i, valamint a kapcsolt kassai adón szólt.) ID: 21199